Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-05-07

— Az új főbiró beköszöntője. Bélák Lajos, az újonnan választott pápai főszolgabíró a járásbeli jegyzőkhöz a következő köriratot intézte: „A járásbeli jegyző urakhoz! A vármegye közön­sége által ezen járás főszolgabírójává inegválasz­tatván, ezeu alkalomból önöket, a járás összes elöljáróit és közönségét üdvözlöm. Egyidejűleg jövendő hivataloskodásomra nézve röviden hang­súlyozom azt, hogy követni fogom azt a zászlót, melyet szeretve tisztelt főispánunk tűzött ki. Hű­ség, becsület, munkásság, szorgalom, igazság, erély és méltányosság lesznek mindenben vezércsilla­gaim. E szerint fogok élni, e szerint fogok hiva­taloskodni mindenkor. Mint a szentesített törvé­nyek őre, ezek egyik végrehajtója ebbeli feladatomat teljesítem, a törvény korlátai között kiadott ren­deleteket mindenben végrehajtom ugyan, de nem tartom elegendőnek a rideg gépies munkát, hanem lelket adni a betűnek is, művelni a jót, cselekedni a szépet, magasztosát, irtani a gyomot, utasítás nélkül kezdeményezőnek lenni ott, a bol a járás községeinek, lakosságának jogos és méltányos érde­kei ezt niegkivánják, ez lessz egyik fő feladatom. Ezt várom, ezeket kívánom meg járásom összes elöljáróitól és főkép a jegyző uraktól is. Munka­társaimnak, testvéreimuek tekintem jegyzőimet, ha akként fognak cselekedni, dc semmiféle mulasz­tást, semmiféle hanyagságot, semmi visszaélést, semmi hűtlenséget meg nem tűrök. Ez esetben már a vétkesnek felebbvalója, igazságos és szigorú bírája leszek. Mert áldása a lelkiismeretes jó jegyző községeinek, de átka, ha az kötelességét elhanya­golja, nem teljesíti s megbízatásával visszaél. Egy emberért nem tűrhető tehát az, hogy a közönség szenvedjen és a midőn azt ajánlom önöknek, hogy soha se feledkezzenek meg a jegyző szép és ma­gasztos hivatásáról, ne feledkezzenek meg arról, b°gy jó jegyző nélkül jó közigazgatás nem lehet s önök az alapkövei ennek, ismételve elvárom és megkívánom mindnyájuktól, hogy kötelességüket mindenben mindenkor lelkiismeretesen teljesítsék, ez által hivatalos működésemet megkönnyítsék és községeiknek érdekeit mindenben szívükön viseljék. Pápán, 1899. évi május hó 3-án. Bélák Lajos, főszolgabíró." — Végzetes szerencsétlenség áldo­zata lett a f. hé 4-kére virradó hajnalban Szabó (labor, a borsosgyöri malom tulajdouosa. Az őrlő keréknél valami hiba történt és mikor ezt megigazí­tani akarta, a forgó kerék saját elővigyázatlausága folytán elkapta karját és tövéből leszakította. A szerencsétlen egy jajkiáltást hallatott és aztán ájul­tén terült el. A segélykiáltásra összefutott a malom népe és míg gyorsan orvosért szalasztottak, kötések­kel próbálták a vérzést elállítani. Mindeu iparkodá­suk hasztalan volt, mire az orvos megérkezett, a boldogtalan ember borzasztó sebében elvérzett. A tragikus véget ért molnár halála mély és általános részvétet keltett. — A kertészeti egyesület választ­mánya e hó 5-ikén gyűlést tartott, melyen első sorban a rézgálic és rafíiaháncs szállítására beérke­zett ajánlatokat vettek tárgyalás alá. Legolcsóbb ajánlatot Koréin Vilmos füszerkere-kedő nyújtott be s így a választmány elhatározta, hogy tagoknak azt ajánlja, miszerint az említett cikkeket Koréin Vilmos­tól szerezzék be. Hogy pedig a gálic vegytisztasá­gára nézve — a mi a permetezésnél elsőrendű fon­tosságú dolog — a tagok teljesen nyugodtak legye­nek, Lamperlh Lajos v. tanácsos és Szokoly Ignác rendőrkapitáuy, választmányi tagokat megbízták, hogy egy próbát küldjenek be. a m.-óvári vegy­kisérleti állomásnak. - Örvendetes tudomásul szol­gált, hogy a könyvtár adományokkal igen szépen gyarapodik s hogy a tagok úgy a könyveket, mint a folyóiratokat érdeklődéssel olvassák. — A csere­bogár irtására s a vértetü megvizsgálására az egye­sület egy átiratban hívja fel a városi tanács figyel­mét. Szóba került egy szeptemberben rendezendő kiállítás kérdése is, melynek előkészítésére s a választmány elé javaslat tételérc Antal Géza dr., elnök, Hajnóczky Béla, Kodolányi Árpád, Schicábe Ignác tagokból álló bizottságot küldte ki a választmáuy. — Kerékpározók figyelmébe. A kerékpáros egylet választmányi ülésén elhatározták, hogy az új tagok ez évben a 2 frt beiratási díjat nem fizetik, csupán a 3 frt tagsági díjat. A választmány célja ezzel az volt, hogy minél köuuyebben adhas­son alkalmat, hogy minden kerékpáros élvezhesse az egylet által nyújtott kedvezményeket, melyek, hogy csak néhányat említsünk: a versenypálya hasz­nálata, az egylet részére járó szaklapok használata, valamint a kerékpározásból származó bármiféle ügyekben tanács ül. jogvédelem, az egylet által rendezendő versenyeken és kirándulásokon részvétel stb. Tagságra jelentkezhetni az elnökségnél vagy a titkárságnál. Pártoló tagok (nem kerékpárosok) 2 frt tagdíjat fizetnek. -- Az iparos ifjúság Önképző-köre f. hó 21-én a Jókai-kör helyiségében felolvasással és hangversenynyel egybekötött táncmulatságot rendez. Kezdete este 8 órakor. Belépti-díj az első 4 sorban 30 kr, a többi sorban 20 kr. Műsor: 1. A vén bogár. Énekli; az ifjúsági énekkar. 2. Az irgalom. Irta: Jakab Ödön, szavalja: Nágl Gyula. 3. Fel­olvasás. Tartja: Kis József, főiskolai tanár. 4. Magyar dalok, vonós négyesre. Előadják : Steiner Hugó (I. hegedű), Burghardt István (II. hegedű), Schmidt Antal (viola), S/.auer Soma (eelló). 5. Három a darú. Irta: Tompa Mihály, szavalja : Szupits Ilona k. a. ü. Esti ima. Énekli : az ifjú­sági énekkar. — Magyar borok a párisi világ­kiállításon. Az 1900. évi párisi nemzetközi kiállításra Magyarországból küldendő borok elbírá­lására a földinívelésügyi miniszter bíráló bizott­ságot alakított, s ennek tagjává dr. Óvári Ferenc orsz. képviselőt kinevezte. — A győri keresk. és iparkamara f. évi május hú 8-án d. u. 2 1 ' 2 órakor a kamara tauácstermében (Király-útca 8. sz., II. cm.) rendes közgyűlést tartott. — Új tb. járási állatorvos. Pillitz Ármin állatorvost a főispán kinevezte tiszteletbeli járási állatorvossá. — Helyreigazítás. A Jókai-kör köz­gyűléséről szóló, múlt heti tudósításunkba tévedés­ből került bele, hogy pénztárnoknak Karcsay Istvánt választották meg, mert éppeu az eltávozott Karcsay helyébe választották meg pénztárnoknak Hermann Pált, kir. adohiv. ellenőrt. — Sorozás. A Pápa városi illetőségűek sorozása f. hó 1. és 2. napján történt meg. A bizott­ság tagjai voltak katonai részről: Knopp őrnagy, Groö főhadnagy, Schmidt dr., ezredorvos; a honvéd­ség részéről: Springer alezredes, Török százados és Gidójalvy dr., ezredorvos; a polgári hatóság részé­ről : Baranyai Zsigmond mint alispáuhelyettes, Mészáros Károly polgármester, Kövi József dr., járásorvos és Kemény Béla városi jegyző, a katonai ügyosztály vezetője. Sorozás alá került 3 koroszt ly­bau 234 állításköteles, besoroztak az ajánlása és beosztás fentartásával 54. egyéves önkéntesnek ü, összesen 60 embert. — A katonai ügyosztályban hétfőn vizsgálatot tartott a katonai elöljáróság és ott mindent teljes rendben talált. — Cserebogarak pusztítása. A csere­bogarak pusztítása kormányhatóságilag meghagyva levén, a városi hatóság ez úton figyelmezteti a városi közönséget, hogy a fáin található cserebogara­kat uapoukint a reggeli órákban rázza le és semmi­sítse meg, nehogy az ellenőrző hatósági közeg, s tekintetben mulasztást tapasztalván, érzékeny bünte­tést legyen kénytelen alkalmazni. — Csaló órás. Tordi Miklós, vándor órás Jákón a jóhiszemű parasztoktól több zsebórát össze­szedett javítás céljából, majd pedig Meily Vidor jákói lakos nejétől 10 frtot kicsalt oly ürüggyel, hogy a postán címére érkezett csomagokat kiváltja. Az összeszedett órákkal és a 10 Írttal azután meg­szökött. Nyomozása folyamatban van. — Állatbetegségek. N.-Gyimóthoz tar­tozó P.-Gyimóthon kiütött száj ős körömfájás miatt a szigorú zárlatot N.-Gyimóth", Vanyola, (Jsóth. Béb, Vaszar, Gecse. és Takácsi községek hasított körmű állat-állományára elrendelték. E szerint nevezett helyekről ily állatokat semmiféle utón sem szabad szállítani. — B.-Szeut-Iváut a serlésvész-zárlat alól feloldották. — Tuz. Mad arasz Árpádné pápai lakosnak a Laki-útcai 1372. sz. háza f. hó 5-kéu d. e. 10 órakor kigyulladt és leégett. A ház az első magyar általános biztosító társulatnál volt biztosítva s így a mintegy 250 frt kár meg fog térülni. A tűz kelet­kezésének oka ismeretlen. — Fontos háziasszonyoknak. Sok gondot okoz a háziasszonyoknak a kávé beszerzése; mi ajánljuk, forduljanak Fralelli Deisinger hírneves fiumei kávébehozatali kereskedőkhöz, kik a magyar kávésoknak is szállítói. — Csinálják a toronyórát! Mint értesü­lünk-, Esterháztj Móric gróf a pápai toronyóra el­készíttetését elrendelte. E célból tegnap egy bécsi müórás érkezett Pápára, a ki megvizsgálta az ed­digi óraszerkezetet ós az órának teljesen újjá áta­lakításához legközelebb hozzálát. — A kemenesaljai fiatalság 1899. május hó 13-án, szombaton Kis-Cellben, a „Korona" vendéglő nagytermében bált rendez. A bál kezdete este 9 órakor. (x) Felhívjuk t. olvasóink figyelmét Keresztély Sándor elsőrangú zongoragyáros minta­zongoratermeire (Budapest, Váci-kürút 21,) a hol úgy saját, mint mindeu jelesebb külföldi gyártmány zongoráiból és pianiuóiból állandóan ca. 100 drb vau készletben. Keresztély Sándor gyártmányai évek óta a legjobb hírnévnek örvendenek és elsőrendű zenészek által a legjobbaknak tartatnak. Mindeu hangszert 10 évi jótállással árusít, régi zongorákat, pianiuókat becserél. Hitelképes egyéneknek részlet­fizetést is kedvezményez, mely esetben az árak csu­pán 6%-al drágábbak, mely körülmény is igazolja a cég szoliditását. — A „Magyar Könyvtár" jubilá­ris füzete, a századik most jelent meg. A W T odi­auer-cég e kitűnően szerkesztett vállalata 1897. októberében indult meg azzal a programmal, hogy havonként két fűzetet fog adni. Most pedig, alig másfél év leteltével, a programmbau megígért 3ti füzet helyett már száz van együtt, fényes bizony­ságául annak, hogy a vállalat a magyar közönség legszélesebb rétegeiben gyökeret bírt verni. A kiadó­cég igen áttekinthető jegyzéket is állíttatott össze. Végignézve a katalóguson, mindjobban megerősödünk abban a kedvező nézetünkben, amelyet a vállalatról már több izbeu hangoztattunk, Sőt nem átalljuk kimondani, hogy a „Magyar Könyvtár" egy s más dologban (pl. iskolai kiadásaiban, illusztrált munkái­ban) egyenesen túltesz a híres német „Universal­BibIiothek"-en, mely pedig milliónyi olvasókra szá­míthat. Visszatérve a jubiláris füzetre, megemlítjük, hogy azt a szerkesztőség Jókai Mór egy legújabb keletű elbeszélésével és néhány bájos apróbb, rajzá­val töltötte meg. Az elbeszélés cime: „Szép Angyalka", a rajzoké: „Kis Képek". E füzettel együtt jelent meg második sorozata a „Branciu Elbeszélők Tárá"­nak, mely Daudet, Olaretie, Prévost, Coppée elbe­széléseit nyújtja, Ambrus Zoltán és Bottlikué Margit kitűnő fordításábau. Az „Olasz Elbeszélők Tára" is most folytatódik egy Tóth Bélától való füzettel, a ki Uapuanát és Oastelnuovót fordította le a gyűj­teménybe. Végre az új század is megindul már a „Magyar Könyvtáriból: az is a legméltóbb módon, Arany János „Jóka ördöge" és „Első Lopás" c. remekeivel, Mind e füzetek 15 krjával megrendel­hetők a kiadónál (Wodiauer F. és Fiai, Budapest Andrássy-út 21.), aki sziveseu megküldi ingyen is a fönt jelzett teljes jegyzéket. — Negyedik inagy. kir. szababal­snazott osztálysorsjáték. Az előttünk fekvő tervezet szerint május hó 18-án és 19-én lesz az I. osztály húzása és figyelmeztetjük különösen olvasó­inkat, hogy a nyerési esélyeket csak akkor lehet ezen sorsjátéknál teljesen kiaknázni, ha már az első osztálynál megkezdjük a játékot. A mint különböző helyről értesülünk a sorsjegyek iránti kereslet éppen oly élénk és nagy, mint az első játéknál volt és azért tanácsos, hogy minél elébb egy sorsjegy bir­tokába jussunk. Az I. osztályú sorsjegyek árai '/, sorsjegy 6 frt. — \l 2 sorsjegy 3 frt, - \ i sorsjegy 1 frt 50, V.s sorsjegy 97 krajcár, Ha a külümbözö föelárusi'ók felett szemlét tartunk, akkor az előttünk ismerős Tűrök A, és Tsa ciget Budapest, Váci-körút 4/a. mint szolid bankázat, mely nagy szerencsével játszik, bizvást ajáu'hafjuk. Aki tehát Török A és Társánál Váci-körút 4/a alatt vásárolja ^sorsjegyét, az a legjobb kezekben van, -Városunkban meghaltak április 29-től május G-ig. Tóth István fia 3 hetes, r. k., veleszületett gyeng. — Böröc Dáuielné 39 éves, r. k., tüdőlob. — Gyomoréi János (i4 éves, ref, aggkóri üszök. — Fleiscbncr Elek 3l éves, izr., agylágyulás. — Háder Ferencz fia 17 napos, r. k., veleszületett gyeng. — Stern József G3 éves, izr., rákos elfajulás. — Klozer Marion fia 2 napos, r. k, veleszületett gyeug. — Markó Ferenc lánya 2 hetes, r. le, görcsök.

Next

/
Thumbnails
Contents