Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-04-30

E terv nélküli, anyagi viszonyainkkal össze nom egyeztethető gazdálkodás magánembert csődbe juttatott volna, a mibe a város nem juthat, mert a községi adó fedezi a hiányt, de hogy ez a közönség jövedelme vagy tőkéje rovására megy-e, ezt a kérdést a szükséggel szemben felvetni ma már késő. A lakosság annak a részének, mely itt meggyökeredzett és nem átmenetileg lakja a várost, ez a kérdés nem lehet közönyös, egyrészt: mert a lakosságnak erején tűi kell adózni, másrészt mivel az adófizetés a véghatárig jutván, ha nem leszünk nagyon takarékosak, nem áll módunkban jövedelmezőbb beruházásokért áldozni, melyeknél az ellenérték a szolgáltatással arányban áll. A város csekély vagyonával szemben tartozása a következő: régi tartozás volt 80,000 frt, az első hazai takarékpénztárnál felvett kölcsön 140,001) frt, melyből mintegy 215,000 frt áll fenn, ehhez véve az okvetlen felveendő 220,000 frt kölcsönt, lessz az adósság összege 435,000 frt, vagyis több mint a tényleges vagyon és ez indít engem arra, hogy anyagi helyzetünket a jövő tekintetében a közönség figyelmébe ajánlóin. Stoiuberger Lipót. A pápa-bánhidai vasút. Éppen tizenöt éve, hogy a pápai járásnak e nagyfontosságú vasútja érdekében megindult az akció. Városunk orsz. képviselői minduntalan hangoztatták magok is e vasút fontosságát é.s szükségességét. Elénk emlékükben vau még, mikor városunk volt illusztris képviselője, Lámj Lajos, képviselősége utolsó éveiben a pápabánhidai vasút érdekében lehozta közénk Jíakurszky Géza budape.-ti ügyvédet, kinek koncessziója volt a nevezett vasútra. Tudjuk, hogy utóbb, midőn Lány Lajos megszűnt e város orsz. képviselője lenni, e koncessziót Wi'bry Rezső urodalmi jószágigazgató szerezte meg a járásbeli földbirtokosok és érdekellek kérelmére. Az is tény. hogy évekkel ezelőtt már maga Veszprém megye is hozott határozatot .melyben több Veszprémet érdeklő vasút mellett a pápa-bánhidai vasútat is felvette a kiépítendő helyiérdekű vasutak közé, megszavazván minden megyei vasútra kilométerenként 3000 frtot. Mindezek ellenére, csak nem birt a tizenötéves közóhaj testet ölteni, ámbár egy oly nagy város, mint Fápa s oly tekintélyes éulekeltek mint Esterházy Móric gróf O Excellenciája (aki különben egymaga 100,000 írtnál több hozzájárulást jegyzett) Jankov/ch-Bésán, a pannonhalmi főapátság, Ihász Lajos, tízahadlieyj/i Kálmán állottak a támogatás mellé. Nagy baj volt persze, hogy a tervezett vasútvonal Komárom megyén ment keresztül, de a komárommegyei érdekeltség hosszú ideig nem reagált. Szereucsénkre a hatalmas felsőgallaibánhidai nagy kőszénbányatelep, melybe a birtokos magyar általános kőszénbányatársulat milliókat fektetett be, felismerte a pápa-bánhidai vasútiránynak reá nézve is óriási közgazdasági értékét s a társaság egyik igazgatója, íMelczar Géza, cs. és kir. kamarás, ki maga is egyúttal szakmérnök, kérte ki és kapta ki vasutunkra a konceszsziót, melyhez aztán a járásbeli érdekeltség is nagy örömmel csatlakozott. Azóta úgy Komárom- mint Veszprémmegye, úgy a komárommegyei, mint a veszprémmegyei érdekeltség éppen egy évvel ezelőtt már megtette a magáét és bizonyára csak a beállott parlamenti zavarok akadályozták a már-már jubiláló közóhaj teljesedésbe menését. 'Szerencsénkre ma ismét oly férfiút birimlc városunk orsz. képviselőjében, Jleyedüs Lóránt dr.-ban, aki miként a képviselői állásban elődei: Lány Lajos és Fenyoessi/ Feiencz teljesen át van hatva a pápabánhidai vasútnak városunkra és megyei járásunkra nagy fontosságától és aki már eddig is lekötelezte városunkat a városért tett fáradozásaival. Az ő égise alatt bizton remélhetjük, hogy legközelebb már a pápabánhidai vasútról, mint bevégzett tényről beszélhetünk. A postaépületért. Évek óta valóságos tengeri kigyója e lapoknál? és Pápa városának a postahivatal elhelyezésének ügye. Számtalanszor kifejtettük már az okokat, melyek a postahivatalnak egy új helyiségben valő elhelyezését kívánatossá, síit .szükségessé teszik. A jelenlegi helyiség szűk, annyira szűk, hogy neniesak a közönségnek kell néha a kapú alatt várakozni, míg a keskeny folyosóra bejuthat, de a csomagokat som tudják megfelelő módon elhelyezni. A jelenlegi helyiség a közegészségügy szempontjából is kifogás alá esik, sötét és nem eléggé szellőztethető, e mellett nehezen hozzáférheti) és a város középpontjától távol van. Arra gondolni sem lehet, hogy a telefont e postahelyiségben kezelni lehessen, a mostani személyzet is esak szorongva fúr el benne és zavartalanul nem képes működni. t Városunk, raely tudvalevőleg évi 40,000 írttal gyarapítja a kincstár jövedelmét, már 1K97. őszén keserű csalódáson ment ez ügyben keresztül. Felterjesztés ment a postaigazgatósághoz, reménykedtünk, az új „palota" helyéről vitatkoztunk és a válasz Kín — nincs pénz. Azóta azonban lényegesen megváltozott a helyzet. Múlt év januárjában I'enyvessy Ferenc- dr.-nak, városunk volt nagynevű képviselőjének felszólalására Dániel Ernő, volt kereskedelmi miniszter Ígéretet tett, hogy Pápán postaházat fog építtetni. Ez igéret beváltását a kereskedelmi tárca mostani kiváló vezetőjétől várja Pápa városa. Ez ügyben már főispánunk is felírt a miniszterhez és hozzáfordul kérelmével a helybeli kereskedők egy értekezletéből kifolyólag városunk polgármestere is. Az értekezlet, melyet itt említünk, f. hó 2li-án délután volt a városháza nagytermében a kereskedők nagyszámú részvételével. Mészáron Károly polgármester, az értekezlet összehívója, röviden jelezvén az értekezlet célját, véleménynyilvánításra szólította lel a megjelenteket. Teljes egyhangúsággal jutott kifejezésre ez alkalommal az a közóhaj, melyet az értekezlet a következő határozatban formulázott: „Pápa város kereskedői, a mai napon tartott értekezletükből kifolyólag elhatározzák, — hogy a nagyméltóságú in. kir. kereskedelmi minisztériumhoz i ielírnak a célból, — hogy a mostani postahivatal . helyiségei helyeit egy a mai kor követelményeinek megfelelő, alkalmas és célszerű postaépületet boosás1 son a nagyközönség rendelkezésérc. , TekintetlpI azonban arra, hogy alkalmas, kész épület Pápán a város középpontjában nem található, — ! azzal a kérelemmel járulnak a kereskedelmi miniszter úr ő excellenciája elé, — hogy a bajok orvoslása céljából, a postajövedék terhére lehetőleg a "város J középpontjában új épületet emeltessen." - Kék köténye* kis leány voll, az udvaron etette a csirkéket, kacsákat, libákat. Odafutott vékonyan röfögve a kedvelt fehér malaca is, utat tört az elrémült szárnyasokon, — csak a fekete-nyakú guiiár inert rajta egyet csípni, — szimatoló orrát magasra tartotta, úgy nézett magára, kérve. Odaszórt elibe egy marék kukoricát, a malac fölfalta s inejdut kért. Megint szórt neki. A kis dög ezt is iulhainzsolla s esak tolakodóbb lett; hogy pedig maga nem hederített rá, hanem a pipikékhez fordult, megtúrta a kötényét. Jaj! hogy ejtette el erre a magszemes tálat, hogy szaladt föl a tornácra, ahol én állottam! A kis tolakodó meg nyomában. Egészen belehevült, a hátam mögé bujt s uevetve-sírva esdekelt: „Mentsen meg, kérem! Kergesse el, az Isten szerelmére!" Emlékszik rá? Be csókolni való volt akkor! A nagy leány röstelkedett is, kellemesen is esett neki ez az élénk visszaemlékezés. Lelke harmóniájából a megérintett húr rezgésére kiemelkedett az a gyöngéd női vonás, mely nz elmúlt kedvtelések finom szálait merengve szövi vissza. Közelebb húzódtak a padon. - Múlt lélon az utolsó vizsgálatra készültem. Félalkonyat volt, mint mostan. Kint hópelyhek szállingóztak, — mind meg annyi odalehelt csók ! — a kályhában lobogott a tűz s én epedtem valakiért . . . Most már letelepedhetnénk a boldog tűzhelyhez, melyet férlimuukám biztosítana annak, aki szíve melegét adná hozzá. Megfogta a leány kezét, aki nem vonta vissza. A fialni ember vallott tovább. Gondolatának szárnyat adott érzelme, szaván megérzett a kívánás lihegése. A leány hagyta, hallgatta. Az indulat már a kitörésig fokozódott. Még csak egy pillanat választotta el attól, hogy odaboruljon a leány lába elé: — szeretlek, imádlak! De abban a pillanatban történt valami. A leány föloesudott álmodozásából, ez a szenvedély, ez a hevesség megrezzentette. Visszaröppent belé az iucselkedésnek az a csúfolódó démona, melytől a fiatal ember vallomása elején félt. Kezét idegesen rántotta ki amazéból. Jirtl térdét a jobbra vetette föl s amint lábát rugékouyan lengette, a fiatal ember szemének az alkonyat szürkeségében is ott káprázott az ingerlő idomon megfeszült könnyű ruha alatt a fehér vászon; szoknyája meg-meglebbeutével kikandikált bokáig piros harisnyája, formás lába a félcipőben. Csengő hangon, a gúny és kihívás árnyéklalával szakította félbe a vallomást. — Maga érdekes liatal ember. Ugyan mondja meg, kérem, kíváncsi vagyok rá: hogy is vallana maga komoly szerelmet? Annak arcába szökkent a vér; hát neki ez is csak játék volt? Végighallgatja s ekkor azzal ad ki rajta, hogy nem veszi annak, ami. Egyszersmind a J szemébe vágja ezt a kérdést, amelyből láthatja, hogy megértette. Kibúvót mutat neki. No jól van, legyen, ha akarja! Amit vallott, visszavonja, amit érzett, megtagadja, kibúvik az egérúton, — de legalább visszavág. Nyugodtan, akárcsak a bibliából olvasná, ezt felelte: — Annak a leáuynak, aki érdemes volna rá, hogy az életemet hozzáfűzzem, igen egyszerűen valIauék szerelmet: a kis kezét megfognám, belenéznék a szemébe s egy szót se' szólanék . . .