Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899
1899-04-02
Kél madár. Madár szállt uz tű/lakomra, H bekopogtat éj idején. Kitekintek: fehér tjalamh, Ritka vendég, édes remény. Beeresztem, becézgetem. Kd.es szávai maraszlalom, A szivemen melengetem, Bűvös szavát úgy hallgatom. — Xyifou hagytam ablakomat . . . Másik madár száll he rajta, Jól ösmerem, sokszor eljön, Sötét tollú, csúnya jajt a, A szivemre száll hívatlan', A galambot elkergeti, Keblem tépi, marcangolja, Kies karmát beleveri. Csüggedés a neve e>mek, líajh ! de sokszor elém kerül! tí bár tusakszom, le nem győzöm . . . Ez itt marad, az elrepül! Erdélyi Zoltán. Egy szegény, jó legényről. A «l'apai I.apok» számára irta: Babay Kálmáu. Möntör Szabó Ferkét óriási csapás órte akkor, hogy nagynénje Bálint Andrásné házát, szesszióját és szöli földjeit egyik oldalági rokonra, Pap Samu Istvánra hagyományozta. Pedig az ifjú teljesen ártatlan volt e mellőzésben. Három kosaras öreg „keresztanyám" — állítólag 2-2(10 fitért — hit alatt vallotta, hogy Bálint Andrásné ily értelemben tett szóbeli végrendeletet. Pöröltek ugyan a hagyatékért; de hát hiába, az „urak" eló'tt is csak annak van igaza, a ki pénzzel jobban győzi. Pap Samu Istvánnak sok volt, Möntör Szabó Ferkónak semmi; így a Bálint birtok Pap Samu Istvánokhoz került, Ferkó pedig az urasági tarlóra — részért aratni. Az Isten azonban nem alszik. Spitzer Ignác birta a majorátusi birtokot, de már rebesgették a faluban, hogy a kis gróf átveszi ekkor vagy akkor és ismét jó világa lessz a föld népének. Most se volt rossz, de a mi népünk az ismeretlen újtól mindig sokat vár. Möntör Szabó Ferkónak öreg özvegy édes anyját kellett tartania, oda ment a kenyér után, a hol azt kínálták. Seregély Tamás, az ó's arató gazda Ferkét is megkínálta a szerződéssel: Ferkó aláirta nevét a jegyző előtt, átadta munkakönyvét és erejét a bérlőnek — kenyérért. Nem is bánta meg sem ő, sem Rechuicer, a szűcsből kasznárra avauzsíroztatott távoli atyafi. Hullott az arany kalász az aratók nyomán ; Möntör Ferkó vágta a tisztást társai előtt, mert legnagyobb is volt, meg legjobban tudott kinyújtott karral egy düló't végig ka.-zalni, a mi azért szükséges, hogy — mint a vezérökör a harázdolásnál — nyílegyenes sort tudjon kihúzni. A borbálái dülő felöl ."5 uri hinló prüszkölő paripái vertek messziről látható porfollogel. Lu-la, álmos volt minden a pörkölve sütő nap alatt, c-ak az a porfellcg nem mutatott hajlandóságot a földre szálláshoz; Medárilus óta nem volt eső, száraz volt minden a kiaszott földön, sőt még az akác levelei is oda fönn a szél útjában felpödőrődtek és áhítoztak a felüdítő harmatot. Az arató lányok dala elnémult a hintók jöttére s bámész tekintettel méregették az azokban ülő uraságoknt: jól esett nekik, ha csak egy percuyi időoskét is elhévizálhattak a kegyetlen meleg napból. Csak Möntör Ferkét nem zökkentette ki munkajájából a szenzáció, vágta a tisztást, mintha vas izmai még a rekkenővel is dacolni akarnának. - Hintó-hintó! aztán le van. És igaza is volt, mert bizony a ki abban ül, nem fog kiszállani azért, hogy az ó' kezéből a kaszát kivegye s könnyítsen rajta. Ezért rájuk sem hederített. Abban a 3 hintóban pedig a bérlőn és lisztjén kívül más 3 úr is ült, a kik a táblákat vizsgálták s az azokon levő terményeket. Seregély Tamás többet tudott, mint egyebek; az urak járásából ö azt okoskodta ki, hogy a birtokátvétellel s az őszi vetéssel áll ez kapcsolatban. Nem is mozdult el a gyepűtől, ott várta be őket, félszemével azokat sandítva, a másikkal pedig a nyíl egyenesen kaszáló első kaszás útját nézegetve. A hogy aztán megállottak az urak, illendően kalapot emelt előttük. Az urak barátságosan váltottak vele egy-két szót, csak az egyik, a legkövérebb nem vette le szemét a sort vágó szálas legényről. Kivárta, míg végzett, aztán maga elé hivatta. — Hogy hívnak fiam. — Szabó Fereuc vagyok, szolgalatjára. — Élnek a szüleid? gyereknek az ajáudékát, de Zsófi kifigurázta, hogy az ajándék lónak nem kell csikó-fogát nézni. Pedig nem úgy volt a dolog. Kendertipráskor már egy másik szívet is kapott Zsófi, eleven piros szívet, igazat, becsületeset, ha szegény volt is az, de annak jóságával nem ér fel 4 ökörnek gazdasága. Ennyi járt ki a Szűcs Fereucék portájáról, de utánok egy korcsmázó legény is, ki annak teszi a szépet, kit legelőbb ér. Moharos Gábor azt is elnézte volna, de Zsófi nem. A Lityitom lakács, mikor 60 vég szőtetett vásznát beadta Moharosakhoz és hála Isteukedett a farsang irányában, elnevette magát a komoly leányka. — Ne búsuljon bátj'ám uram, iszik maga is az áldomásából. Azóta a Lityitom minden öltözetes embert megfundált a faluban, el-eljárogatott a hirdető táblához, kujesosra vágyott és citromos borra, de biz azok elkerülték Moharosok házát, a sok levél között Az ifjú végig törölte vastag, vászon ingújjával " em olvasta a Zsófi nevét, izzadó orcáját, a legnyíltabb és legformásabb arcot, j Hanem most, a tavaszi vetés eló'tt pompás a minőt csak a tiszta magyar falvak lakói között' liu ' szaladta be a falút találhatni fel. — Édes anyám él csak, azzal vagyunk ketten. A kövér úr egy szivart nyújtott át az ifjúuak jelezve, hogy a kihallgatásnak vége. Az ifjú megköszönte, kalapja mellé dugta és sarkon fordult. Lityitom bácsi, hogy meghallotta leballagott Moharosokhoz. — Te Zsófi ! igaz ? — Micsoda . . .? — Ne te ne! hogy teszi magát a szentem. — Derék legénynek látszik — szólt oda a Bubám, ide azzal a kupicával, Ferkó mától fogva gazdához. : hajdú az uraknál. —- A legbékésebb és legdolgosabb a 80 pár' Tudta ezt Zsófi már egy hete, de azért elakadt között — felelt vissza. j lélekzete, bibor piros lett arca; csak befordult az Seregély uram jól sejtett, az őszit már grófi ! <dső házba és piutessel tért vissza, iga vetette a sárgödölyi táblákba, átvették az uro-' — uézze ' út vau • • • dalmát, az összes cselédségével együtt. ! — ^agy asszony lehetsz virágom, meg is érdemI Az a kövér űr, ki aratáskor a határt járta, ' Iitek- mindennap pénzre vir.adsz; hanem - tudodi kasznár minőségben Sárgödölyére helyeztetett. A mikor maid a baukót S7 ' elelui akarüd ' én rám S ondoI J' ' hogy a liszti lakásba behelyezkedett, felhívatta ! Lityitom igazat mondott, Ferkót hajdúvá tette macához az ifjút a l taszIl! ' ir > legelső szolgává, a melyhez becsületesség, — Ferkó! beszegőduél-e az urodalomba? 3 eUem- e, ' élv és P^ssag kívántatnak; első ember - Ha tetszésére lessz szolgálatom a Tekinte- lett a majorban ifjú létére, irigység tárgya minde\ tes úrnak, kész örömmel. uütt » de nem a ka J au iri gy s6 8 6 > szerette mindenki, j Mihez értesz fiam ? ' m ' ut ^ des gyermekét. Soha parancsot béres népség I - Mindenhez értek majd, a mit csak várhat' Végesebben nem fogadott, mint Ferenc első ren' tőlem a Tekintetes úr, dolgozni szeretek, csak akkor delkezését. Mult csütörtökön Moharos Gábor hazához kéretett. A mint a szobába beléptem, altkor bontakozott ki a ház gyönyörű leánya az öreg Möntör Szabóné öleléséből. A jó öreg szeme ragyogott a köuytől, a lányé meg a mosolytól. Megértettem mindent. Hogy most, vasárnap kihirdettem a fiatalokat, i vagyok beteg, ha tétlenkednem kell. — Derék, ismered-e a határt? — Soha se voltam ki belőle Fehérvárnál ; tovább. — Tudod akkor, melyikek az uradalom táblái? — Még azt is, hogy 3 év óta melyikben mi volt vetve. — Egvel azonban meg kell mondanom, mi-, , , , rr , , • L -\ i , , , , , néma csend lett az Ur házában, mint mikor angyal előtt belépnél, a mely napot nem dolgoztál át, az ; arra eső bért levonja az urodalom. ! — Ugy is dukál, hogy a ki hanyag, az érezze ! annak következményét. -- Hát akkor te nem vagy cuclista? •— Nincs az itt minálunk uram egy se, mert mi mindannyian kálomisták vagyunk, j — Nem bit az, fiam. ' - De igenis, mi megtanultuk az iskolában, hogy azért vaunak a gazdagok, hogy ezek adjanak a szegénynek kenyeret, azért mi közöttünk olyat nem lehet találni. A kasznár elmosolyodott. Egy hét múlva felvonultak a majorba Möntör | Szabóék. En nem tudom, igaz-e, csuk itt lenn beszélték a faluban, hogy az öregútcai Moharoséit kis lánya, az az eleven, szemfüles gyermek szörnyű ' komollyá lett ettől fogva. \ A Mária napi búcsún szível kapott Ferkój lói és — elvette; tükrös, tarka cukorral kikacsj kariugózott báb-szívet, lehetett 30 kr az ára, egy uapszám az, meg is becsülte illendően, az első házban tartotta a sublat tetején, Vili zsidótól rongyon cserélt porcellán ibrikek szomszédságában, tehát az első helyen. A Szűcs Mártonék Ferkója dévajkodott is n lánnyal, hogy de sokra becsüli annak a zscllérrepül át a világon s aztán jól eső mozgás, mint ha azt az átvonuló angyal szárnyának suhanása okozta volna. A becsület. Fényes estélyen voltam a minap ; Papok, tudósok, államférfiak, Hős generálisok voltak jelen. Minden, mit fényben rang és születés, Lángelme és tündöklő szellem adhat, Diszíté ezt a fényes társaságot. S a nők, kik bájjal annyi szűz eréuyt Hoznak csatába, voltak a virága. . . . Természetes, hogy fesztelen mulattunk ; Már ilyen művelt emberek között A feszes illem korlátja ledől, Eluómútnak rideg szabályai, S csak egy a cél: mennél jobban mulatni. Szép tósztok haugozának. Persze első Királyunk Ő Felségét élteté; A második az asztalnak fejét, A harmadik a bájos hölgyeket, A negyedik a hősi hadsereg S a polgárságnak békéjét kivánta, Az Ötödik magasztala a klérust, Egy végül a sajtót, mint nagyhatalmat. Közelgett már a vad tósztoknak árja, A jókedv legmagasabb fokra hágott, Arcok pirultak, hölgyek kocciugattak,
