Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-02-06

PÁPAI LAPOK Hát éppen így lőttünk volna mi is Vuszarral. Az engedményes •mihelyt nem találja meg combinációját a Pápa-Bánhidai vasúttervvel, — igenis megvalósította volna a vasban'tervet, és akkor minket szidhattak és átkozhattak volna utódaink, úgy és akként, a mint és a miként mi szidjuk és átkozzuk könnyelmű agyvelővel megáldott elődeinket, a mikor megengedték, hogy a szomszéd szegény kis község Kis-Cell váljék a nyugoti vasút gócpontjává az akkor is már 14.000 lakossal és erős kereskedelemmel biró Pápa város helyett. Mindezen indokok és tények hatottak közre, hogy városunk képviselőtestülete kénytelen volt a nagyobb áldozatra. E nagyobb áldozatnak nem lehet kamatjáról beszélni. A város mint ilyen nem kap kamatot attól a tőkétől sem, a mit derék főiskolánkra áldoztunk, nem kap pénzbeli kamatot attól a tőkétől sem, a mit a polgári leányiskolára, s a mit az állatni tanitóképezdére stb. áldoztunk. De ki meri állítani, hogy ez mind elveszett pénz! Egy betű sem igaz ez állításból. Városunk népességének (és igy az adóképosség fedezése által magának a városnak) hozza meg kamatját mind ez áldozat. Ezt fogja, meghozni a Pápa-Bánhidai vasút is. Isten áldása legyen rajta! A város jótevői. Mészáros Károly polgármester előterjesztésére a képviselőtestület 'ílhatározta, hogy az elhunyt alapítványt tevőkről miudeu év első közgyűlésén kegyelettel megemlékezik. E kegyeletes megemlékezés tisztével a folyó évben a városi tanács Kemény Béla városi jegyzőt bizta meg, ki is ez alkalommal a következő beszédet mondotta: Tekintetes Képviselőtestület! Polgármesterünk kitűnő megbízása folytán nekem jutott osztályrészemül a szerencse, hogy az elhunyt alapítványt tevőkről I való kegyeletes megemlékezés első istentiszteletét végezhetem. Szándékosan nevezem istentiszteletnek a kegyeletes megemlékezés tényét, mert minden Istennek tetsző cselekedetet egyenlőnek tartok az istentisztelettel. És a mennyiben Istennek tetsző cselekedet — a jótét, nem kisebb mértékben lehet Istennek tetsző cselekedet — a hála is, a mellyel a jótétet fogadjuk és elismerjük. Es a midőn ez istentiszteleten éu, a városi közigazgatás anyaszentegyházának csak szerény levitája pontifikálok, tudom és érzem, hogy ez istentiszteletnek nem az én csekély személyem, nem is igénytelen szavaim kölcsönöznek fényt, hanem a magasztos oltár, mely előtt, a diszes keret, melyben szavaim elhangzanak s a fényes segédlet, az Önök, t. képviselő urak, fényes segédlete. T. Képviselőtestület! Minden ember szivét, kedélyét egyaránt teremtette a mindenható s csak az egyén egj'éniségének fazonjától függ, hogy mi az, a mi anunak árjait hullámzásba hozni, a hullámokat felkorbácsolni s a felkorbácsolt hullámokat ismét lecsendesíteni, annak apályát, dagályát előidézni képes. Az umhört élet lelki virágaiuak legszebb hajtása, Uraim — az érzelem s az érzelem kelyhéuek legédesebb és legüdítőbb cseppje — a hála. Es a midőn a hála ez itditő eseppjeivel telt kelyhet itt a város urasztalánál elhunyt alapítványt tevőink lelki üdvéért az Urnák bemutatom, önkéntelen kitör lelkemből és eget kér a szózat: boldog az a nemzet, az az ííllam; boldog az a város, az a társadalom, melynek olyan fiai és leányai vannak, kiknek az Eg nemcsak földi javakat adott, hogy a szenvedő emberiségen segíteni tudjanak, hanem megáldotta őket azon mennyei jóval, azon vágy és hajlammal is, hogy a szenvedő emberiségen ne esak segíteni tudjanak, hanem készséggel akarjanak is. Ilyen földi és mennyei jóval megáldott tagjai voltak társadalmunknak azon tiszteletreméltó egyének, kikről c helyütt is ez alkalommal kegyelettel megemlékezünk. Ilyen földi és mennyei jóval megáldott tagja volt városunknak: Szladik .János, özv. Schlesinger Mórné, özv. Halász Jánosué, Kárpics József, özv. Morvay Józsefné, Rikóty József, Koroncz László, Feszt Jakabué, Cíitling József, Prémes József, Lóskay Lászlóné, Kolossváry .Sándor, Pancz Éva, ,

\Yürn' János és neje, Szokoly Erzsébet, Karnalik Karoliu, Mittler Antal, Nosztriczius János, Boosor Tstvánué, Wohlmuth János, Máties János, Itáromi Teréz, Horváth Ferenc, Porpáezy József ué, Bezerédy Mihály, özv, 'Fuchs Mihályné, Bálintfy Ágoston, Schnupfhagen György, Doveesery Imre, Lehóczky Pálné, Ebner Teréz, Pauli Mihály és neje, Szuday Egyed, dr. Pserhoífer Sámuel, Barcza József, liiró Antalné, Koller Ignác, Laueser András, Xeuniann Salamon, Szvoboda Vencelné szül. May er Terézia. Jótékony uemtői voltak ők városunknak. Különféle egyházi és világi célokat szolgáló kisebb-nagyobb alapítványokat tettek, hogy a város közigazgatásának a Hlantropiai és humanitárius célokat elérhetőbbekké s az ennek révén vállaira nehezedő emberbaráti terhek súlyát elviselhetőbbé tegyék. Ti nemeskeblű jóltevők, bocsássatok meg, ha örök álmaitokat pár pillanatra megzavarom. Egy egész város képviselőtestülete és közönsége hálájának és elismerésének koszorúját teszem le sírotokra, a melynek göröngyeit az özvegyek, árvák, lelencek, aggok, koldusok, és nyomorékok jótéteményeitekkel felszárított könnyei áztatják. Pihenjetek békén ott a föld alatt. E város képviselőtestületének hálája és kegyeletes emlékezete legyen puha párna fejetek alatt. Ti, a kiknek nemes lelkei ott lenn b"i)<>lnak a magasbau, tekingetek le csillagszemeitekkel e városra és teljék örömetek haladásában, fejlődésében. Boruljatok le a Mindenható legkegyelmesebb zsámolya elé és imádkozzatok/hogy e város hatásában, alkotásaiban és gyarapodásában nagyra nöjjön; imádkozzatok, hogy e város képviselőtestülete lelkesülni tudjon minden eszméért, mely e város javát, jólétét, és felvirágoztatását célozza; imádkozzatok, hogy c város polgársága mentve és távol minden egyenetlenségtől, kedélyeket mételyező szenvedélytől és gyűlölködő pártviszálytól, békés egyetértésben e város javára éljen! Városi közgyűlés. — 18118. január :il. — Pápa város képviselőtestületének múlt hó .'51-én tartott gyűlése iránt a képviselőtestületi tag<>k rendkívüli érdeklődést tanúsítottak. Több mint százan jöttek etrybe főként azon célból, hogy egy, városunkra nézve igen fontos ügyben, a Pápa-Bánhidai vasút ügyében szavazatukat érvényesítsék. Mészáros Károly polgármester az ülést mey;előadása ellen ? Nekem nem imponálsz ! Ismerlek szép maszk ! — Kérlek, az más. Nekem nincs feleségem . .. — Hát miért nincs? Tehetek én róla? Valamint arról sem tehetek, hogy nekem miért van. — Persze, hogy nem tehetek róla! Egy bolond órában belebolondultam, egy másik bolond órában megkérettem. Ennyi az egész. Az én részemről a házasság nem eshetik büntető jogi beszámítás alá. Öntudatlan állapotban követtem el. Belebolondultam a feleségein nagy kék szemébe s azt hittem, hogy boldogság lesz beléjök nézni az idők végzetéig. Azután az idők hamar elvégződtek! A szerelmi hangulat elröppent s én benne maradtam a házasság sauce-ában. Hiszen tudod, azok az első hónapok gyönyörűségesek voltak, s azt hittem, hogy a boldogságnak nem is fog vége szakadni soha. És milyen hamar vége szakadt. Szörnyen, ráuntam erre a mindig jelenlevő, mindig odaadó, alázatos szerelemre. Nem volt reám már semmi varázsa, nem volt szine, melegsége, illata, hangulata. Szóval megszűnt szerelem lenni és házasság lett belőle. Nyárspolgárias, szürke, korlátolt viszonyok közé szorított, házasság, mely úgy aránylik a szerelemhez, mint a Gerbaud vagy Wikus cukorkái a falusi cukrász készítményeihez. Egyszerű színek, egyszerű íz, puritán felterítés — ott pedig majd inyet csiklandó terítés, — pikáns zamat, — élénk századvégi szinek! Ah, a feleség csak arra jó, hogy ha nyugal- ] mas, békés alkotásokra vágyik az ember, hát az árnyékába húzódjék. A szerelemhez szerető kell! Sok szerető. Mindég másforma. Egyiknek a haja színe kábít, másiknak meg a mosolya csodálatos, a harmadiknak a haugiába bolondul belé az ember. És ezek mind új hangulatok, új küzdelmek új reméuyek és . .. és ... új csalódások. És hát teringettét is, ebből áll az élet 1 S ha az ember gyomra majd minden napra másforma ételeket áhít s csak szükségből elégszik meg egyformákkal, ha az ember agyában mindig ujabb és ujabb gondolatok kergethetik egymást, ha a karunk megunja az egyforma mozgásokat, a lábunk egy tempóban való járást, miért kellene csak a szegény szívvel oly mostohán elbánni és ráerőszakolni egy érzést, aztán elhalgattatni mindörökre? Ez igaztalauság lenne. És elvégre is én nem csendes alkotásokra, vágyom; örökbecsű dolgaim ugy se lesznek soha! Inkább irjak rosszabb dolgokat, csak én éljek jobban! — Imádom az életet ás a hangulatokat,— a melyek olyan nagyon csodás varázsúvá tesznek minden új szerelmet! — Tudod, ezek mind igen szép dolgok, a mi szempontunkból. De hát a feleség mit szól hozzá ? Az a szegény fiatal leány, a ki lelke minden szűzies tisztaságával vallja be neked szerelmét az oltár előtt; a ki azután első és egyetlen szerelme óriási erejével s fantáziája minden álmodozásával csügg rajtad, a kinek te vagy mindene; a ki rajtad kivül ismerni se akar mást, a ki felépíti te neked a családi oltár szentélyét és téged helyez rá istenének. Mit szólasz ehhez ? Vagy jogot adsz neki, hogy ugy éljen, mint te ? Elvégre lehet, hogy ő is ugy' fogja fel a szerelmet, mint te és te megengeded neki, — hogy úgy tegyen, mint te'! — Ostobaság! A nő egész más. Meg aztán nagyon is szeret. Egy pillanatra elkomolyodott, mintha valami nagyon kellemetlen dolog jutott volna az eszébe. — Tudod, — mondta aztán — az igazat megvallva, én irigylein a feleségemet! Ah, ha én úgy tudnék szeretni, mint ő! Pia én úgy át tudnám érezni a felséges, egyetlen nagy szerelem boldogságát, mint ő. De én csak szeretgetek s az igazi nagy szerelmet talán nem is fogom megismerni soha. Azt a szerelmet, a melyikért meg tudnak az emberek halni, azt a nagy szerelmet, melyikért az emberek otthon tudnak ülni. Én már csak így fogok csavarogai tovább mint vándor utazója a szerelemnek. Keresni fogom a szerelmet és nem fogom megtalálni soha! — No, hanem szervusz! — Megyek haza! — Most hirtelenében vágyat éreztem benézni az éu kis feleségem tiszta, nagy kék szemébe. — Te aztán holnap újra találkoztok a kicsikével ? — Ugy-e csúnya dolog ? De hát mit csináljak ? Nem cserélhetem ki szivemet. Hisz bárcsak oly jó< okos, nemes és tiszta lenne, mint a feleségemé,, magam is szeretném, azaz tudja isten szeretném-e t nagyon unalmas lenne 1 . . .