Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898
1898-11-06
1Ö9B. november tí. PAPAI LAPOK. 3. szenvedőnek vau a legtöbb kínos-éber álma. Mélyen aludtam mondom, tán horkoltam is. (Ez is őseimtől öröklött szokásom.) Egyszerre zúgásra, dörómbölésre riadtam fel. Mi ez ? Az ablakok üvegtáblái reszketnek félelmükben, de megreszket a ház is, a mi sokkal veszedelmesebb. Földindulás ? Nincs róla hivatalos jelentésem. Lázadás ? Nem, a lázadók nem kelnek ily korán. Rohanok az ablakhoz és mit látok ? Nagy szekereken óriási gerendákat és deszkákat szállítanak ; a kocsisok csapkodják a lovakat és azok őrült rohamban vágtatnak az aszfaltos kocsiúton végig. Kinyitom az ablakot (a hűvös Őszi szél belefúj hálóingembe) s lekiáltok : — Hová vágtatnak, atyafiak ? Az első két kocsis ügyet se vet rám, a harmadik felkiált nagy kegyesen : — A lányiskolához. Azzal megcsördíti ostorát és rohannak tovább. — Aha, ezek építkezési auyagokat szállítanak 1 — Hát aztán lassabban nem érnének oda ? Az ötödik kocsis adja meg a választ: — Ne mondják rólunk, hogy : de lassan kezdenek hozzá a lányiskola építéséhez ! Lám, a jó fuvarosok hogy reparálják azt, a mit a m. kir. kormány vétett ellenünk. () rajtuk ne múljék, hogy nem kezdik elég gyorsan a polgári leányiskola építését! Kezdett érdekelni a dolog. Végtére is nálunk egy közönséges lakóház elkészültét is családi eseményként nézi és várja a város, közös ünnepuek tartjuk a bokréta-ünnepet s a házavatást egyaránt, hogyne érdeklődnénk egy valóságos állami középület iránt, mely 62 méter hosszat tünteti el a Jókai-utca viskóit s mellnek másfél tucat ablakán át fognak göudörfürtű leáuyfejek a Jókai-utcai déli korzó (ilyen is lehetne) járókelőiben gyönyörködni. Őseimtől öröklött szokásom ellenére '.jö-kor már lenn voltam az utcán. Néztem az építkezést, mely persze romboláson kezdődött. De hát ezt már így tanítja a történet filozófiája is : országok pusztulnak, országok enyésznek, hogy helyükön újak, a réginél hatalmasabbak, dicsőbbek keletkezzenek. A xégi házak lakosai is ismerhették ez örök igazságot, mert nem tettek semmi kifogást az ellen, bogy váratlanul és gyorsított ütemben kellett, hajlékaikból kiköltözniök. Veteres migrate coloni ! Es költöztek ó'k és leásták már az első gerenda helyét és vastag kötelek segítségével kezdett ez indulni ág felé. S a mint a gerenda feljebb és feljebb haladt, engem szent lelkesedés kapott meg, lelkesedés, melybe belevegyült azonban a lemondás elégikus érzete is. És szóltam a gerendához : „Tisztelt Gerenda úr ! Ön íme büszkén kezd emelődni az éguek, hogy biztos hirdetője legyen egy épülő középületnek, önnek persze ez épp oly mindegy, mintha a latyafalvi urodalom magtárt építene és abban való hathatós közreműködésre szólítanák fel Önt, vagy mintha Budapest IX. kerületében, a Kinizsy-utcában egy bérkaszárnya készültét mozdítaná elő. De nekünk Ön, tisztelt Gerenda úr, sokkal többet jelent; jelenti egy szebb kor hajnalhasadását, j mikor mindaz, a mit óhajtunk s a mi nekünk keli, oly hamar fog megvalósulni, a mint mi óhajtjuk, s a mennyire nekünk kell. Az ön csúcsára, tisztelt Gerenda úr, diadalmi jelvényként ama bizonyos copfot kellene felkötni, mely nem engedte meg, hogy annyi cikk, annyi külön-út, annyi antisambrírozás ellenére ön mindezideig szerető körünkbe lejöjjön. De ah, tisztelt Gerenda úr, ön egyszersmind szomorúan-óriás felkiáltójel az újságírás lapjain. Felkiáltó jel, mely azt jelenti jaj ! Vége, vége ! Ön, tisztelt Gerenda úr, végét jelenti egy cikktárgyuak. Hej, csak így jár minden az ég alatt, forgó viszontság járma alatt nyögünk. Immár megszűnt a vizvezeték, mint eikktárgy, szünőfélben van PápaBánhida mint ilyen, megszűnik ön, s mi ezután a tanítóképezde és a postapalota morzsáiból fogunk csupán tengődni. Ezért fáj is az nekem, hogy önt ég felé emelődni látom; Isten önnel, tisztelt Gerenda úr, Isten veled polg. leányiskola, mint cikktárgy, Isten veled örökre ! u Szóltam és könnyezve öleltem át a gerendát. A pallér felszólított: álljak félre, mert indul már a másik gerenda is. Letörültem könnyeimet és félreálltam. André. VEGYES HÍREK. — Személyi hírek. J'^nyoessy Fereue főispán f. hó 7-éu hosszabb tartózkodásra Veszprémbe utazik. — Kolossváry József, alispánunk nejével együtt tegnap délbeu városunkba érkeztek és a Fenyvessy-villábau szálltak meg. — Dr. ±Yniieth Antal, győri tankerületi főigazgató, a kath. gimnázium meglátogatása céljából városunkba érkezett. I'orster Gyula kir. államépítészeti mérnök a polgári leányiskola építésének ellenőrzésére f. hó 2-án városunkba érkezett. — Csoknyay Károly, v. főjegyző szabadságáról visszatérvén, a hét elején hivatalát újból elfoglalta. miniszternek volna kedvenc eszméje és határozott óhajtása a tanítóképzőit a földműves iskolával szoros kapcsolatba hozni. Nem valószínű, mert hisz a tanítóképző szervezésének kérdése nem is tartozik az 6' resszortjába, az {5 tárcájához tartozó földműves iskolának pedig nincs szüksége a preparandiára. Azután a közvetlenül érdekelt és véleményadásra legjobban hivatott szakkörök állásfoglalását nem szabad ignorálnunk. Tanfelügyelő, képezdei tanács, igazgató, tanári kar egyaránt végzetes hibának tartják kivinni a tanítóképzőt a távol messzeségre. A kérdésnek megoldásánál én ezen és más okból a dohánygyár szomszédsága mellett sem tudnék valami nagyon lelkesedni. Rossinitól az olaszok klasszikus zeneköltő-! jétől azt kérdezték egyszer, bogy kőt legnagyobb müve -,Tell Vilmos-" és a .,Szevülai borbély közül ő melyiknek adná az elsőbbséget. Ha már választanom kell, így felelt a szerénységéről is hires mester, .akkor legjobban szeretném, ha én irtam volna Mozartnak „Don Juan : '-ját. Ha választani kell a város két szélső pontja között, akkor én - - bármily áldozatok árán is - úgy esztétikai és pedagógiai, mint közgazdasági szempontból a város egyik legszebb helyén levő Woytaházesoport gyönyörű telkét ajánlom a döntő tényezők figyelmébe. Akkor aztán igazán a mienk lessz a tanítóképző. Jeles főispánunk, ki a tanítóképző intézet igazgató tanácsának elnöke, tettre vágyó országos kéj)viselőnk, körültekintő polgármesterünk, viü'osunk tanácsa és választmánya vállvetetten fokozott és permanens érdeklődéssel, gyors cselekvéssel ismét helyes mederbe terelhetik, az elposványodástól megóvhatják és a jelzett értelemben egész nemzedékek háláját kiérdemlő megoldás felé vezérelhetik e nagyfontoságű ügyöt. í 1 av.eaut oonsules! Dr. Koritschoner Lipót. TOLLHEGGYEL. Épül a leányiskola! Hajnali négy .óra tájban lehetett. Oseimtő öröklött szokásomhoz híven (családi cimerünk -egy álomtáska, melybe egy kakas van becsukva) — mélyen aludtam. Miről álmodtam, nem tudom megmondani. A legszebb álom az, melyről nem tudunk, mert .akkor biztosan jól alszunk; az álmatlanságban embernek, a kit nem ösmert. Boszut akar állni Pálon, a szégyenért és megalázásáért. A boszú érlelte meg benne a vágyat, abba a világba belépni, a hol Pál meg szokott fordulni. S jól számított. Barkó Zénó nagyon vagyonos ember volt, minden kívánságát teljesíthette. Es ő ragyogni, fényleni akart a szépségével és a gazdagságával. Megakarta Pálnak mutatni, hogy mit vesztett benue s visszahódítani öt, aztán eldobni, mint a hogy fit eldobta magától Pál. A gázcsillárolcat már fölgyújtották. A fogatok egymást érték. A vendégek sürün gyülekeztek. A férfiak olyan jól érezték magukat abban a sugár-őzönbon, a mi Martha tüzet lövelő szemeiből szétáradt. A nők öltözetét bámulták s azt a gyémánt csillagot, a mely fejét ékítette. Még jobban kitűnt hajának sötétsége. Szinte acélkék színben játszott. — S szemei még jobban ragyogtak a gyémántnál is. És ott volt Pál is a feleségével. Most már meg volt győződve, hogy a szeme nem csalta meg. Ez a nő csakugyan Martha. Az, a kit ő kiragadott alacsony környezetéből s a kit elhagyott, mert megunt. De hiszen nem látta őt ily fényben, ily tündöklően, ß a szenvedély ismét föllobogott benne. Birni ezt az asszonyt újból. Hiszen az övé volt. S belerohant abba a sugárkörbe, a mely körülvette Márthat. — Ettől kezdve meg vo)t a lelke bomolva. Egy olyan pillanatban, mikor Martba egyedül maradt vele, odahajolt hozzá Pál s szenvedélytől égő hangon suttogta: — Martba! csak öt percet adj, hogy teljesen egj'edül lehessünk. Szólanom kell minden áron. Martba hidegen, majdnem megvetően nézett végig rajta s röviden felelt. •— Kövessen ! Barkó Zénó látta mindezt s utánuk osont. Martha a saját szobájába vezette Pált. S Zénó a kulcslyukon nézte, mi történik ott bent s hallgatódzott. Martba szólalt meg: — Mit akar tőlem uram ? Pál oda borult a földre Martha elé, megragadta a kezét s csókokkal halmozta el. Martba érezte izzó lehelletét. — Az enyém voltál Martba, enyémnek kell lenned ismét. — Miért hagyott el? — Ne kérdezd azt, őrült voltam. De most érzem, nem tudok nélküled élni. Kín azt nekem tudni, hogy a másé vagy. Éu . . . éu akarlak egyedül. — Nem lehet, Pál. Ott csúsztam a lábainál s úgy könyörögtem akkor s mégis elhagyott. Emlékezzék vissza. Most már férjem van. Nevet, becsületet adott. Hű leszek hozzá. Nem érzek ön iránt uram egyebet, mint szánalmat. Távozzék! Fölakarta szítani még jobban a szenvedély j tüzét Pálban. Az félőrülten beszélt hozzá s Marth j a kezével mutatott: az ajtóra. j Akkor Pál hirtelen kirántott egy kis pisztolyt, majdnem játékszert s mielőtt Martba észrevehette volna, reá lőtt. Martba szónélkül rogyott halva a földre. Abban a pillanatban, a mikor Pál a fegyvert Mártbára szegezte, ott termett mellette Zeno, de mégis későn jött s csak azt tudta megakadályozni, hogy Pál nem fordíthatta maga ellen a fegyvert. A lövés zajára összefutottak a vendégek és ott látták Martba holtteste mellett Barkó Zénót s Tőtösi Pált. A férjet és a szeretőt. Zénó rámutatott Pálra s rekedten kiáltotta: — Ez a gyilkos ! Pál nem szólt. Összekulcsolt kezekkel állott ott és mereven nézte Márthat. Nem sokára hivatalos személyek jelentek meg. Hidegen fölvették az esetet. Ok csak a „törvényszéki rovat"-ot, a gyilkosságot látták, nem érdekelte őket a szivek küzdelme. Aztán Pált fegyveres Őrök vezették el. Hagyott magával tenni mindent. Az ügy tárgyalása nagy port vert föl, de gyorsan befejeződött. Pál nem tagadott semmit, azonban hiába kérték, hogy mondja el, mi történt ott, talán enyhítő körülményeket lehetne találni, uem akart felelni. Elitélték 20 évi fegyházra.
