Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-10-30

Végszód) j E lapok 39-ik számában megjelent eg3

r tár- ] gyilagos cikk, melyet Veutás irt a városi képviselő-j testület határozatának védelmére, bogy a tanítóképezde helyéül a m. kir. foldmívesiskola közelében levő telek megvétetett. Veritas e cikket azon sok vitatkozás és harc után, melyet a város határozata ellenes egyének, ezek kozott különösen a képezde igazgatója jónak látott: az ellentétes vitákat kellő értékükre leszállító cikk volt. Elismerjük, hogy az ellentétes táborból dr. Kende Ádám cikke tejesen tárgyilagos volt, továbbá Veritá* cikkére válaszképp ugyancsak tárgyilagos cikk volt Arnberg József képezdei tanár cikke is. De bocsásson meg Szováthy képezdei igazgató, az ő cikkeit nem tartjuk az ügyhöz méltó tárgyilagossággal Írottaknak. Igaz, hogy már ismerjük őt és megszoktuk tőle, hogy excentrikus, sőt bombasztikus kifejezésekkel szeret közleményeiben élni, legyen az akár szülőkhöz irt értesítő, akár képezdei növendékek vagy szállásadók számára készített házirend, mely állításaink igazolására azt kisszük, hogy fölösleges egyes idézetekkel élnünk, de az még sem járja, hogy valaki egy tanintézet ell.i lyezéséül illetékes felsőbb helyről óhajtott s a város képviselőtestülete által készséggel megvásárolt és a város helyzete és az adott körülmények között megnyugvással vehető telket csúfolja s alkotmányos úton befejezett dolgot az ügyben döntésre egyedül illetékes kultuszminiszter helyett egész a túlságig zavarjon, s ha valakik, miként Veritas, vagy mint legutóbb egész helyesen B. F., védelmezik a jól befejezett tényeket, azok ellen személyeskedő cikkeket irjon visszaesipés nélkül valaki. Ezzel esak azt érte el Szováthy igazgató úr, hogy ha volna is itt-ott az ő cikkében valami komoly és okos érv, arra sem örömest fordít ügyeimet bármelyik tárgyilagos cikkíró. Mindezek mellett megpróbáljuk némi részben Szováthy igazgató úr komoly érveire válaszolni. Főképp azonban Arnberg képezdei tanár cikke az, mellyel érdemlegesen foglalkozni kívánunk általános elvi álláspontjaink kifejtésénél. Két iránya van úgy Szováthy igazgató űr cikkének, mint főképp Arnberg tanár cikkének is. *j (Isakuüyan az, inert ezzel a cikkel lapunkban a k'-j.''Z(K-'iy;ji'öl folyt vitát lezárjuk. Szerk. -- Számíthatok rád ? — Parancsolj velem, kapitány űr! • -- Szavadon foglak, s rád bízom az én cgyetU-n kincsemet, hogy juttasd vissza annak a kezébe, a kitől én azt valaha kaptam. — Nem lessz nehéz a dolgod, könnyen megtalál, -d, a kit illet . . . íme vedd. Azzal lekapcsolt az óraláncáról egy ezüst forint nagyságú medalliont s szétnyitva adta a kezembe, hogy láthassam annak egyik rekeszében az ő saját arcképét, a másik rekeszében pedig egy babaarcú szőke szépség mosolygó arcwásail. — Ah ! Hisz ez arc ismerős ! Tegnapelőtt is találkoztam vele a füzeséri úton . . . nini, hisz ez a kis Erdős Lacinak a felesége innen Irmaiakról! — Eltaláltad! — Ugyanaz, a kit ezelőtt négy évvel Steiiietz llugónénak hívtak, mikor még az én feleségem volt! Meglepett ez a vallomás, mert senki sem tudta a garnizouban, hogy a kapitánynak felesége is volt, azt meg éppen nem sejthettük, hogy az elhagyott asszony közelébe kívánkozott akkor, mikor a mi kikülönített zászlóaljunkhoz kérte áthelyezését. — Mikor adjam át ezt az ereklyét ?! — Holnap, holnapután, vagy a mikor akarod. Közben újra töltött a poharakba s a magáéból egy hajtásra kiürítvén a gyöngyöző nedvet, a kristály metszésű üres poharat oly izgatottan csapta a tálAz első az, hogy nem helyes programmja van a jelenlegi földmívelési miniszter úrnak azzal, hogy óhajtja a tanítóképző intézeteket az állami gazdasági tanintézetek, földmíves iskolák közelében elhelyezni és szellemi tekintetben is kapcsolatba hozni, mert a tauítóképezdéknek más rendeltetésük van. Nem tehetünk róla, de ki kell mondanunk, a képezdei tanári kar körében létező ezen álláspontot a magyar állam és nép érdekével szemben ellentétesnek tartjuk nemzetgazdasági szempontból. Magyarország népe túlnyomó részt földmívelő nép és a mai modern nemzetgazdasági viszonyok és versenyek között kell,, hogy a föld népe az elemi iskolákban a néptanítóktól, a vallás és a legszükségesebb másnemű reáltantárgyak mellett főképp gazdasági ismeretekre tegyen szert. A föld népe, a ki mezei gazdálkodással foglalkozik, nincs azon helyzetben, mint a városokban öszpontosuló iparos és kereskedő osztály, a kiknek növendékei az elemi iskolákból kikerülés után az ipar és kereskedelmi tanfolyamokba kötelezettek járni. Tehát a mi ismeretet az elemi iskolában nem szerezhettek meg, azt az iparos és kereskedő később megszerezheti. A föld népének a vasárnapi oktatás mellett egyedüli iskolája az elemi iskola, ha tehát az ebben működő néptanítókat a kor követelménye szerint uem képezzük és nem minősítjük oda, hogy a mezei gazdaságban jelentékeny ismeretekkel bírjanak, sőt még a lelkészi kart is : ugyan kik lesznek azok, a kik a föld népét a külföldi mezőgazdasági nagy versenyekkel szemben kellő szakismeretekkel ellátják és föl fegyverzik ? Az országos budget azt nem bírja meg, hogy a szegényes díjazású néptanítókon fölül még gazdasági szaktanítók is legyenek minden községben, e helyett inkább a meglevő néptanítók kapjanak nagyobb íizetést. Ugyanezért nagyon helyes és szükséges, hogy Magyarországnak közoktatási és közgazdasági tárcája ••lvan miniszterek kezében van, a kik a földön járnak, az életnek élnek és annak nevelnek. Azt mondhatná valaki, de hisz a nép minden sarjadéka nem lessz földmíves, más pályára is lépnek ? Ez igaz, de bármely pályára lép is valaki, nem árt, sőt szükséges neki minél több gazdasági szakismeret. Annál is inkább, mert azt tapasztaljuk, hogy bár-' mely pályára lépnek is az emberek, ha ott kifáradnak és ha csak tehetik, módjuk vau reá, szeretnek mezőgazdasággal, szőlőműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozni, minél közelebb jutni a szabad tetmészethez, ezt a vágyai leküzdeni nem lehet. Kitör ez a cára, hogy az apró darabokban hullott szét a szél- \ rózsa minden irányába. i S csak aztán folytatta : j — ... mert lásd, nekem el kell mennem! közületek, talán nagyon messze, s nem lessz érke-! zésem, hogy valaha a kezébe juttassam ezt a haszontalanságot, pedig vissza kell adnom, mert ez még az övé. — Magam akartam neki átadni, s utána lovagoltam a minap, de. mikor beérve megszólítottam, azt vágta a szemembe : „Szemtelen !" — Ez a szó űz el innen, pedig hidd el, szerettem nagyon ezt az asszonyt, most pedig még jobban, mint valaha. — Ha valamikor ráérsz analizálni az asszonyok lelkületét, próbáld meg kimagyarázni, miért szűnt meg szeretni ez az asszony ? miért hagyott el ? mikor a rajongásig bálványoztam. — De talán igaza volt! A férfi legyen férfi s ha szeret is ne tegye azt úgy, hogy az a férfiasság rovására menjen, mint a hogy megtettem én ... ! — Mikor a válást akarta, azt is parancsának tekintettem, s még ebben sem tudtam ellenkezni, mert ő mondta, hogy csak úgy lehet boldog! — Boldog! . . . Erdős Lacival, a ki semmibe sem veszi a feleségét, a kitől akár kártyáu elnyerhetném az asszonyát! ? Ha! Ha! Ha! — Lásd! Ilyenek az asszonyok! vágy az egyszerű iparosból, ki élete nyugalmasabb napjait szőlőműveléssel, kertészettel tölti el éppeu úgy, miut a magas állású honoraciorok vagy pénzemberekből, kik nyugalomba vonulásuk idejére földbirtokot vásárolnak. Mire való tehát az az idegenkedés és valóságos küzdés egy egészséges eszme ellen éppen a néptanítói kar, illetve az azt nevelők részéről ? Tisztelet-becsület, tudom, hogy vannak kivételek, azok ne vegyék magukra megjegyzésünket, de lélektanilag úgy kell magyaráznunk a képezdei tanári kar ellenkezését, hogy sajnos, a társadalom különböző rétegeiben minden téren, úgy a néptanítói karban, illetve az azt nevelők testületében is vau bizonyos túlhajtott magasabbra törési vágy, mely túlzás vagyis inkább nagyzás, hogy t. i. lefokozásnak tartják önmagukra nézve, ha földmíves iskolai, gazdasági tanintézetekkel hozatnak kapcsolatba. Pedig a magyar nemzet oktatásügyére végzetesen káros ezen álláspontja a képezdei tanári karnak. És reméljük is, hogy Magyarország ez Idő szerinti vallás- és közoktatásügyi minisztere gondoskodik róla, hogy a képezdei tanári kar téves irányú álláspontja a magyar nemzet jólfelfogott érdekeinek megfelelővé változzék. Komoly elvi álláspontok melletti harcban ki beszélhet okos ésszel magán anyagi érdekekről, arról hogy Veritas és B. F. a nagy községi pótadóktól való övakodásból, vagy miut birtokosok telekértékesítésből védik a közgazdasági miniszter, illetve Pápa város képviselőtestülete álláspontját? Szováthy igazgató úr úgy látszik még mindig nem ismeri Pápa város képviselőtestülete tagjait, a kik elvi és közdolgokbau nem szoktak magánérdekeknek hódolni és nem hog3

r a városi pótadóktól félnének, de ha közérdekű kulturális célok kívánták, mindenkor százakat áldoztak önkéntesen is, egyes intézmények létesítésére. A képezdei tanárikar nyugodjék bele Pápa város képviselőtestületének eljárásába és várja be türelemmel a kultuszminiszter határozatát, mert az bizonyos, hogy a magas kormány ha azt látja, hogy Pápa városa mikor már megvett és fölajánlott egy telket a képezde helyéül, akkor meg azt visszavonni akarja, bizony inkább más városokban teljesíti a mindenhol égetően szükséges egy- és másnemű tanintézetek építését és hagyja el későbbre, vagy talán egészen a pápai képezdét. Végre is egy tanítóképezde nem a tanárikarért épül és a város bármely pontján épül is, ha a kultuszminiszternek és egész városnak jó lessz, ne Olyau furcsán, olyan kárörvendőleg kacagott hozzá. Kezdtem kényelmetlenül érezni magamat s végre is búcsúzásra fogtam a dolgot. A medalliont illetőleg még utánam is szólt: — Ha nem venné el, tartsd meg emlékül tőlem! Szervusz! Ez volt az utolsó hang a mit Steinetz Hugó kapitánytól hallottam, másnap reggelre már teljesen csendes emberré tette az a golyó, a mit a fejébe röpített. Mikor azután ilyen némán viszontláttam, csak a doktor sürgölődött még körülötte, s már annak a levéluek a tartalmát ismertük, a melyet még az éjjel irt Őrnagyunkhoz, s a melyben valami „életuutságról" tesz említést. Az Őrnagy olyasfélét mormogott rá „Dummheit!" Az előszobájában pedig a bű Moravcsek türülgette csak a könnyeit, más senki!! Azon tűnődhetett, hogy igazán „Dummheit"-e az, ha valaki olyan nagyon szereti a volt feleségét. A másuapi zászlóalj-parancs szerint teljes díszben vonult ki a századunk a temetésre. Könnyeztek a fiúk mikor „imához" harsant a vezényszó, azután megindultunk lassan a temető felé. Közeli rokonsága alig is volt a halottnak, a távoliak pedig elmaradtak s csupán a tisztek csoportosultak a koporsó mögött.