Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898
1898-05-08
1898. május 8. budapesti cisztercita-rendi teológiai tanár mondott nagyhatású prédikációt. Az ünnepi mise után a várraegye küldöttsége tisztelgett Vajda apátnál, kihez Kolossváry József alispán intézett üdvözlő beszédet. Majd a volt tanítványok nevében Kenessey Miklós, jelenleg enyingi főszolgabíró fejezte ki a tanítványok háláját. Később a papság testületileg tisztelgett Hornig püspöknél. Délben a rend ünnepi lakomát adott, melyen számos vendég volt jelen. Az asztalfőn Hornig püspök ült, mellette két oldalt Vajda apát és Kolossváry alispán. Az első felköszöntőt Vajda apát, mondotta a pápára és a királyra, majd a magyar kormányra, kiemelvén, hogy a rend mennyit köszönhet a kormány jóakaratának és támogatásának. Végül éltette Hornig püspököt. A viharos éljenzés csillapultával Hornig püspök éltette Vajda apátot, a kit tósztja végeztével megölelt és megcsókolt. Kolossváry alispán Vajda apátot és a rend tagjait éltette. Szabó Imre orsz. képviselő Hornig püspököt köszöntötte fel, majd Mázy pannonhalmi bencés tolmácsolta a bencések szeretetét és üdvözletét. Kemény Pál orsz. képviselő a zirci járás lakosai, Czobor Béla dr. pedig a volt tanítványok nevében éltette a cisztercitákat. — Eljegyzés. Érdekes eljegyzési hir jutott tudomásunkra. Dr. Hegedűs Lóránt, a kitűnő fiatal tudós, a magyar Akadémia pályanyertcs irója, a király „sub auspieius regis- tudora, kit mi pápaiak is jól ismerünk, tegnap eljegyezte magának Navratü egyetemi tanárnak leányát. — Vajda Péter emlékünnepe. A pápai Jókai-kör Vajda Péter emlékére Vanyolán emléktáblát fog elhelyezni Vajda Péter szülőházára. Ez emlékünnep két részből fog állani, az első rész Pápán, a főgimn. tornatermében 1808. máj. 15. délelölt 10 és 1 j 2 órakor lessz, a következő programm szerint; 1. Nemzeti himnusz, Beliczay Gyulától, férfi karra irta Gáty Zoltán, énekli a főisk. férfi kar Gáty Zoltán vezetése alatt. 2. Elnöki beszéd. Tartja dr. Fenyvessy Ferenc. 3. Vajda Péter halálára, irta Petőfi S. szavalja Veress István. 4. Emlékbeszéd Vajda Péterről, tartja dr. Kapossy Lucián, ő. Vajda Péter műveiből, olvassa Nagy Gabriella úrhölgy, (i. Mi zengi túl, Erdélyi Jánostól, dallama férfi karra Gáty Zoltántól, énekli a főisk. férfi kar Gáty Zoltán vezetése alatt. Délután az emléktábla leleplezése Vanyolán, hol a község ünnepélyesen fogadja az érkezőket. A vanyolai ünnepség programmját részletesen jövő számunk közli, annyit jelenthetünk, hogy Csomasz Dezső szavalni fogja Soos Lajos ez alkalomra irt ódáját, beszédet tart a leleplezés alkalmából Harmos Zoltán, záró beszédet Bauer Antal ugodi orsz. képviselő. Az indulás a vanyolai ünnepségre délután 3 órakor lessz a Főtérről. A Jókai-kör tagjait s a nagy közönséget szives megjelenésre kérjük. — Meghivó. Alulirott, mint a Pápán, f. évi május hó 24-én rendezendő szarvasmarha-kiállítás bíráló bizottságának elnöke, tisztelettel felkérem a biráló bizottság tagjait és az érdeklődő gazdákat egy, Pápán, folyó hó 10-ikén, a városháza termében megtartandó értekezletre délután két órára. Hazafias üdvözlettel Ihász Lajos elnök. — Vizsgák a főiskolában. A dunántúli ev. ref. egyházkerület pápai főiskolájában az 1897—98-ik tanévet bezáró vizsgálatok a következő sorrendben lesznek: május 12-én, 13-án a VIII. o. osztály vizsgálata a rajzteremben; május 16, 17, 18, 20 és 21-én írásbeli érettségi vizsgálat; június 12-én, d. u. 3 órakor az ifjúsági képzőtársulat örömünnepélye a városi színházban, ennek végeztével tornavizsgálat a tornakertben; június 13-án d. e. ének-, d. u. zenevizsgálat a zeneteremben; 14-én d. e. francia-, d. u. gyorsirási vizsgálat a rajzteremben; 15-én a VII. o. vizsgálata a rajz-, s az I. A) o. vizsgálata a zeneteremben; 16-án a VI. o. a rajz-, s az I. B) o. vizsgálata a zeneteremben; 17-én az V. o. a rajz-, s a II. o. vizsgálata a zeneteremben; 18-án a IV. o. a rajz-, s a III. oszt. vizsgálata a zeneteremben ; 13-án Írásbeli magánvizsgálat, június 14-én pedig szóbeli magánvizsgálat. A szóbeli érettségi vizsgálat június 20, 21 és 22-ik napjain lesz a PAPAI LAPOK rajzteremben. A papnövendékek párbeszédes vizsgálatai június 16-tól, bezárólag 30-ig tartatnak. Ezen vizsgálatokra a szülőket, a tanügy iránt ér deklődőket és a főiskola jóakaróit tisztelettel meghívja a főiskola tanári kara. — SZILÁGYI DEZSŐ JUTALOMJÁTÉK:!. Színtársulatunk egyik legkitűnőbb tagjának, Szilágyi Dezsőnek f. hó 10-én, kedden lessz jutalomjátéka. Szilágyi Dezső, ez a ritka intelligenciával és tehetséggel rendelkező komikus-színész, ki pár hét alatt a közönség kedvencévé lett, s aki több darabban, így A kuktakisasszonyban, A kék asszonyban, Az államtitkár úrban, A Gésákban valóban fényes sikert aratott, jutalomjátékául egy régebbi, bájos zenéjű s pompás szövegű operettet, a Mikadot választotta. A keddi előadásban bizonyára zsúfolt ház fog gyönyörködni. — ZÁSZLÓSZENTELÉS. A pápai r. k. elemi fiúiskola teljesen megújított zászlóját ma reggel 8 órakor szenteli meg Kriszt Jeuő plébános. A zászlóanyai szép tisztet Bermüller Alajosué úrnő vállalta el. — AZ ÚJ JÁRÁSBIRÓSÁGI ÜGYVITEL május 1-jc óta új rendet hozott be a helybeli kir. járásbíróságnál is. A telekkönyvi ügyeket Mikovinyi Ödön ítélőtáblai biró, Keresztes Ferenc dr. és Kása, Gábor aljárásbirák pedig a polgári ügyeket vették át. Fürst Sándor aljárásbiró az összes bűnügyekben jár el. Az ügyvitelt három jegyzői iroda végzi. Az 1. sz. jegyzői iroda főnöke Szapits Gyula, a Il-iké Nagy Sándor, a lií-iké Grojcsik Vilmos. A két első iroda a polgári, az utolsó a bűnügyi iratokat kezeli. Az ügyek szétosztást módjáról a bíróságnál többfelé kifüggesztett hirdetmények tájékoztatják a közönséget. — A PÁPAI EV. REF. NŐEGYLET e hó 1-én közgyűlést tartott, melynek főtárgya a lemondás folytán megüresedett elnöki tiszt betöltése volt. A közgyűlésen ezúttal is nagy számban jelentek meg az egylet tagjai, kik elnökké egyhangúlag és nagy lelkesedéssel Saáry Lajosné, eddigi egyik alelnökeit, helyére pedig alelnökké dr. Cwhszombu'thy Lászlónét választották meg. A szerenesés választásokhoz gratulálunk a szép jövőjű egyletnek. — Esküvő. Béke József, városunk szülötte, kir. főmérnök a kereskedelemügyi minisztériumban e hó 10-én tartja esküvőjét l'olatseliek Klára űrhölggyel Bielitzben. — Kövezett vizlevezető csatorna készül legközelebb a vasúti út jobb oldalán. Eddig ugyanis eső alkalmával a viz az aszfaltról lefolyván, a gyalogjárót nehezen használhatóvá tette. — A JÓ PÉLDA VOI1Z. Csak három héttel ezelőtt emlékeztünk meg Hock Károlyról, a vidám házasodóról, ki hat X-szel a vállán harmadszor nősült meg, s íme, ma arról adhatuuk hírt, hogy példája követésre talált. Harmadszor nősült meg a hasonló korban levő Steidl Antal járásbirósági irnok, kit tegnap adott össze Lampérth Lajos anyakönyvvezető Csihar Auna úrhölggyel. — A lövószegylet vagyonát: 1487 frtot az utolsó tanácsülés utalta a városi közpénztárba, hol azt „Pápai lövészegyleti alap" cimen fogják kezelni. Ez az összeg azonban a városunkban keletkező, lövészsportot űző egyleteknek rendelkezésére áll. Felhívjuk e körülményre a most alakult „Torna és vivó-egyesület" figyelmét. — AZ IPAROS IFJAK ÖNKÉPZŐKÖRÉBEN ma este 8 órakor Faragó János főiskolai tanár fog felolvasást tartani : „Hazánk közgazdasági viszonyairól a múltban." — A disznópiac helye. Veszprémvármegye törvényhatósági bizottsága utolsó közgyűlésén tárgyalta a belügyminisztérium azon leiratát, melyben a városuukbeli disznópiacnak jelenlegi helyét e célra — egészségügyi szempontból — alkalmatlannak találván, annak máshová leendő elhelyezését kivánja. Kétségen kívül áll, hogy a disznópiao jelenleg nagyon is beuut van a város közepén s azért ebből a belügyminiszteri intelemből városunk egészségügyének bizonnyal haszna lessz. Fontos kérdés azonban: hol találunk a disznópiacnak alkalmas helyet? Mert bizonyos, hogy mindegyik városrész húzódni fog a kétes értékű megtiszteltetéstől, hogy a disznók piacának helyet adjon. Részünkről két helyet tartanánk jelzett célra alkalmasnak: vagy a Csóka-vendéglő melletti teret, vagy tán még inkább a Korona-utcát a mostani Szénapiac-térrel együtt. Ez esetben a szénapiacot a jelenlegi disznóvásártérre lehetne elhelyezni. — Legfelsőbb kitüntetés. Mauthner Ödön világszerte ismert budapesti mag-nagykereskedőnek, kinek az orosz cár által történt magas kitüntetéséről csak a napokban emlékeztünk meg, ő felsége a király a csász. és kir. udvari szállítói czímet adományozta. — A PÁPAI TORNA- ÉS VIVÓ-EGYESÜLET mult vasárna]) sikerűit gyalog-kirándulást rendezett a tapolcafői forrásokhoz. A társaság este X órakor derült hangulatban tért haza. — Az egyesület jó idő esetére jövő hét vasárnapján majálist rendez, a melynek helyét az elnökség a tagokkal közölni fogja. A. tagok vendégeket is hozhatnak magukkal. — Sétatéri őr. A sétatéri fáknak, ültetvényeknek és padoknak gondozása, s a csavargóknak onnan elriasztása céljából a városi tanács állandó sétatéri őrt alkalmazott, amely intézkedést bizonynyal örömmel fogják hallani városszerte. — FELHÍVÁS Pápa város és vidéke gazdáihoz. Vidékünk gazdái egy bizottságot alakítottak abból a célból, hogy az a veszprémmegyei gazdasági egyesület közreműködésével május hó 24-ik napján Pápán a íohlmives iskola majorjában tenyészállat-díjazást rendezzen. Ezen alkalommal csakis a szarvasmarhák vezethetők elő s díjakat csak kisgazdák marhái nyerhetnek; a nagvobb gazdák és urodulmak marhái csak elismerő oklevelet kaphatnak. Ezen tenyészállat-díjazás sikerevidékünk gazdái kezébe van letéve; minél számosabban vesznek részt marháik beküldésével, annál biztosabb a díjazás sikere! Felkérem a vidékünk nagy- cs kisgazdáit, szíveskedjenek tcnyészinarháikat erre a díjazásra beküldeni, segítsék Pápa vidékére jó hírét ebben a tekintetben is emelni. Minden kezdet nehéz, de ha túlestünk a kezdet nehézségein, a siker annál nagyobb örömöt cs dicsőséget szerez. A díjak gazd. eszközök u. m. vasboronák, rosták, ekék, stb. lesznek. Hauer Antal, orsz. képv., földbirtokos, a tenyészállat-díjazásra alakult rendező-bizottság elnöke. A „Pápai Kath. Kör" folyó hó 8-án, vasárnap d. u. tekepálya-megnyitást tart. Délután 1 órakor kezdődik a dijdobás. I. nyeremény 10 kor., Jí. nyer. 6 kor., III. nyer. 3 kor. 3 dobás 10 kr. Délutáu 4 órától zene. Belépti díj nincs. Kérjük az érdeklődőket minél tömegesebb megjelenésre. Május hó 29-én tánccal egybekötött nyári mulatságot rendez a kör, melyre ezúttal is felhívjuk a közönség figyelmét. — IPARI VIZEK MEGADÓZTATÁSA. Nem sok eredménnyel dicsekedhetik — az igaz, hogy saját hibáján kivül — az az öttagú bizottság, melyei A városi képviselőtestület állandó választmánya az ipari célokra szükséges vízdíjainak megállapítására küldött ki. A kivetés alapját az egyes iparos-de bevallása képezte volna, ez azonban végeredményben oly kis összeget eredményezett i(!(Ki forintot), mely az ipari célokra szükséges viz megadóztatásából nyerni szándékolt összegnek ('2500 frt) még egy negyed részét sem teszi ki. Igy állván a dolog a kivetés nem történhetett meg. Már most a képviselőtestület fog ez ügyben határozni, még pedig valószínűleg úgy, hogy az iparosokra is egyenes adójuk bizonyos percentje után veti ki a vízdíjat. — A vízvezeték használatáról szóló szabályrendelet tervezetet a városi tanács kinyomatta s a napokban küldi szét a képviselőtestület tagjainak. — HÁZI IPAR-E, VAGY NEM A TAKÁCS MESTERSÉG? Ennek a kérdésnek eldöntése céljából fordult a városi tanács a győri kereskedelmi és iparkamarához. A helybeli takácsraesterek ugyanis már régebben és több izben megkeresték a rendőrkapitányt, hogy a piacról a vásznakat, gyolcsokat stb. áruló falusi parasztokat tiltsa ki, minthogy a piacon csak házi ipartermékek áruihatók, ezek pedig nem sorozhatok e kategóriába. Megkeresésük érdemében most illetékes fórum fog határozni. — Köszönetnyilvánítás. Ozv. Kreizler Józsefné űrnő 3 frt 60 krt, Válla Gyuláné úrnő 2 frt 60 krt'és Szabó Ede űr fi frtot adtak a jótékony nőegylet céljaira. Fogadják a nemeslelkü adakozók az egylet nevében kifejezett hálás köszönetemet. Sült Józsefné, elnök.