Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897

1897-03-14

1897. március 14 PÁPAI LAPOK. 3, azok a felszólítás után tizenöt nap alatt elfő-! gitdhatö indok nélkül nem állitatnak fel, az il-' íető tulajdonos költségére állitatja fel. 1 A községi elöljáróság kötelességéből folyólag a határjelekkel a mezőőri személyzet által vagy más alkalmas módon minden tavaszszal hóolvadás után mindeneseire május hó l-ig megvizsgáltatja. 13. §. Ezen szabályrendelet intézkedései a kellő jóváhagyás s kihirdetés után egy éven belül végrehaj tandók s minden egyes birtokosra kötelezők. Kelt Veszprémben, 1897. évi márc. 1-én. Véghely Dezső, kir. tanácsos, alispán. Színház. Salvini. (drhs.) A nagy Tommaso Salviuinak atyjához méltó fia: Gustavo Salvini lépett fel e héten három estén színházunkban, s oly műélvezetet szerzett közönségünknek, a minőben még Pápán nem lehetett részünk. Egy uj iránynak, az olasz verismo iskolájának egyik legszebb szavú apostola eljött hozzánk; mi három estén átláttuk öt és gyönyörködtünk benae; s az ifjú művész világszerte feltűnést keltett játéka csakhamar meghódított bennünket is. 0 jött, mi láttuk, s ő győzött. A nagy színészek nagyratörő ambícióinak legerősebb, legfogasabh próbaköveivel, Shakespeare színmüveivel mutatkozott be nálunk is a kiváló művész, s mi nem tudtuk, mit bámuljunk rajta jobban: mély basszus hangjának kellemes, minden modulációra alkalmas, orgonaszerü zengését, művészetének hatalmas styljét, a legcsekélyebb aprólékosságokra is kiterjedő figyelmű, remek játékát, vagy azt a- geniálitást, mely abban tárult elénk, midőn szerepeinek minden minuciozitását szinte borotvaéles értelemmel szedte széjjel. Első sorban és mindenek előtt kellett volna azonban említenem azt a még olasz művészeknél is páratlan sokoldalúságot, mely Salvini művészi kvalitásainak talán legkiválóbb oldala, egyforma tökélylyel mutatván be a rideg tépelődései közt vergődő Hamletet és a nyers férfiasságában is aranyos kedélyű Petruchiót. Shakespearenek bárom drámája került színre: Hamlet, Makrancos liilgy továbbá Romeo és Julia, a nagy művésznek három oly »/eiepe. melyik mindegyikével nagyon bajos a hel

í/tlt l( kiunikásnak, ki csak tíz sort és nem uz ivet írhat róluk. Salvini Hamletje rávall a művész származására ; nem az északi Dánia hűvös, sőt hideg éghajlatát, hanem a kellemes egü Itália derűs, meleg levegőjét éreztük a színpadon, s ebben a levegőben Salvini temperamentuma Hamletről letörölte az észak szürkeségét, és színdús, fényes külsőt kölcsönzött neki. A mily igaz és megható volt első felvonásbeli gyásza és melankóliája, ép oly realistikus volt az ö tettetett őrültsége a második felvonásban. A szellemmel való jelenete annyira erőteljes s vérfagyasztó volt, hogy annak nagy hatását még a silány és minden színpadi illúziót lerontó szceneria sem tudta kisebbíteni. A 3-ik felvonásban volt Salvini a legnagyobb. Már maga a „lenni vagy nem lenni" monológ előadása is fényes tanúbizonysága volt az ő minden izében eredeti felfogásának, mely ebből a gyönyörű részletből kiküszöbölt minden ósdi kulissza-hasogató frázist és majdnem tradícióvá vált sablonszerüséget. Remekül megjátszott momentumai voltak a 3-ik felvonásnak Hamletnek anyjával, továbbá Oféliáyal való jelenete. Az egyszerű elolvasásra is fenséges temetői jelenet nagyon sokat nyert az ő hatalmas előadásában. A realistikusan keresztülvitt meghalás! jelenet méltó betetőzése volt az egész előadásnak, melyben hibáztatni valót csak a túlságos nagymérvű kihagyásokban találhatunk, a melyek azt eredményezték, hogy egy Hamlet előadást láttunk a nélkül, hogy láthattuk volna azt a milieut, mely elmaradhatatlan keretéül szolgál az egész drámának. Fortiubrast, Rosenkranzot és G-üldensternt a mindenáron rövidítésekre törekvő jelenetezés egészen elsikkasztotta, s igy, hogy egyebet ne említsünk, teljesen nélkülöztük Hamletből azt a kedves világfit, a mely a Rosenkranz és Güldensterunel va'.ó beszélgetésben elég hálás produkciókra nyújtott volna alkalmat tíalvininak. A csütörtök esti második előadás, a Makrancos hölgy bizony sokkal nagyobb közönséget is érdemelt volna. Az amúgy is hideg színházban szinte fáztunk az ürességtől tátongó széksorok láttára. Pedig Salvini mindent elkövetett, hogy felmelegítse a közönség hangulatát. Szédítő az a nagy távolság, mely a két ellentétes szerep, Hamlet és Petruchio között van és Salvini játszva tette meg ezt az utat. Az ő kedélyes vidámsága és szerepének megfelelő nyers humora ellenállhatatlanul magával ragadta a közönséget, mely nem szűnt megtapsolni * nagy művésznek. Az utolsó előadásra már megtelt az egész színház. Rómeót és Júliát már annyira ismeri ugylátszik közönségünk, hogy az előadásnál már nem tartotta öt vissza az idegen nyelv. A közönségre azonban nagy csalódás várt. Vártuk a már régóta ismert Rómeót s e helyett Salvini geniálitása egy egészen uj és ismeretlen alakot mutatott be. A mi eddigi Rómeóink szinte fürödtek a hold sugaraiban. Olyan — hogyis mondjam — Gartenlaube izü érzelgős és émelygős figurák voltak azok, Salvini ellenben Romeoban elénk tárta magát a fiatalságot, tele gyerekes, naiv bohósággal, túláradozó érzelemmel, kedves szertelenségével, de igaz szenvedélyeivel is. Az erkély jelenet volt egyik legfényesebb pontja az előadásnak s itt is hü maradt Salvini ahhoz a felfogáshoz, a melyet az egész szerepen keresztül érvényesített; a bravúrosan előadott jelenetet nem a beteges holdvilág fénye, hanem kedves játékának, aranyos humorának mulatságos derűje árasztotta el. Nem énekelte a szerelmi vallomást, hanem az ö lelkendező s itt-ott mosolyra is késztő áradozásával mondotta el s a jelenet az ide-oda ugrándozásban nyilvánuló kedves félszegség dacára is megható volt. Remekül kidolgozott részlete volt játékának a Lorenzo cellájában lefolyt jelenet is. A szeszélyes ifjú érzelmeinek pillanatról-pillanatra való ellentétes váltakozásait, az öngyilkossági szándékot nyomon követő felvillanását a féktelen örömnek, mind gyönyörüeu adta elő. Az utolsó jelenetben ismét megdöbbentő realismussal játszotta el a haldoklást. A jelenetezés ezúttal is elég önkényes volt, de mégis jobb, mint Hamletnél. Itt is voltak nagy eltérések Shakespearetől s Salvini is követte azt az olasz színtársulatoknál szokásos példát, hogy Julia még Rómeó haldoklása közben ébred fel. Ami Salvini környezetét illeti, erre igen találó kritikát mondott valaki a színházban. Az a művészi játék, a melyet Salvini mind a három estén produkált, arany felhővel vonta be a Salvini alakította bősöket, s igy aztán e felhő mögött legalább nem láthattuk a silány és minden múvés/n nívón alul álló környezetet, az illúzió keltés legprimitívebb eszközeinek is Injával levő szegényes színpadot és díszleteket. Az olasz színtársulatból Salvininé volt az egyetlen, kinek játéka a 2-ik és 3-ik előadásnál fölemlitést érdemelt. A sors mily kegyetlenül csúfolódik a szegény •emberi teremtéssel. A zsandárok a polgármesteri lakban tanyáztak ! Tehát ott, a hol 3 óv előtt Aíala és René, azaz : én és Nanka! Az ón szállásom ugyanaz a azoba volt, az ágy szintén az, amely három év előtt!.. Ott az első emeleten a legutolsó udvari szoba, az ő fészke, melynek ablakából most egy undok kakuk, az erdők összes szőrös hernyójával a pofáján kandikál ki, s mint egy megkergetett vadkan céloz felém csillogó szemével, hogy agyarával kettéhasítson : az a tiszt, a kinek nem köszöntem. Héj, ha még visszamehetnék a szeredi korcsmába. De szívesen vállalnám el a kellnerséget. Akkor még nem volt pincér. A zsandárok szörnyű rigoi'ozum alá vettek. Azt se tudtam, fin vagy leány vagyok-e, de az önfenntartás ösztöne folyton inspirált, s mindenre csak azt mondtam, ami a jó, praktikus raboknak első tagadási alapfundamentuma: „Ártatlan vagyok, mint a ma született gyetek!" De mikor ők ennek az ártatlanságában sem hisznek, mert politika helyett a dogmát veszik elő

; s ebből 'kimutatják, hogy bűnös, mert be van mázolva az eredendő bün mocskával.,. Különben nem kegyetlenkedtek. Éjszaka deákkori ágyamban háltam I gondolhatni, milyen álmok kergettek. Egy zsandár mindig mellettem volt, még reggel is, mikor a kútra mosakodni mentem, hol egy pamut zsebkendővel töröltem meg arcomat. . . Hányszor segítettem itt Nankának vizet húzni! És húsvétkor, de lelocsoltuk egymást! . . Most vért isznak itt" a hétfejű sárkányok ... és emberhúst esznek ! . . . Szobám a kapualjából nyílt, ezzel szemközt szintén a kapu alatt volt a zsandárok irodája. Egyet gondolva beugortam ide, a zsandár meg Dyomban utánnam, mert azt gondolta, szökni akarok'. Az őrmester egy torzonborz ember volt; csak a szeme látszott ki a rengeteg szőr közül, mely egész arcát födé, mely olyan volt, mint Medúzáé, kinek minden hajszála egy-egy kígyó volt. — Tiltakozom elfogatásom ellen, mert a kapituláció szerint a komáromiakat nem szabad sem börtönözni, sem besorozni! . . . Ez az állat egy nagyot röhögött, de nemis, hanem mint egy megvadult bika, s elembe állva, vószjóslólag hörgé: — Was ? noch protestiren ?! . . , Mars I Vigyétek őt! • . . Ezzel ugyan megjártam. Egy óra múlva már zsandárfödözet mellett a vaiutra dobtak, s vittek Pozsonyba ! , . . — Teremtő Istenem! mi lesz velem ... bizony fölakasztanak! Ez az elmókedés forrongott bensőmben, mint a tenger hullámai alatt kitörni készülő vulkán, szörnyen sistergő lángokkal. Az egész uton egy szót se szóltam. Szegény apám, édes anyám, jó testvérek, ha tudnátok, hol vagyok ! . . . Most már nem magam fölött, hanem fölöttetek siránkozom. Pozsonyban a vasútról leszállva, balra fordultunk. Sejtettem, hogy a Vizikaszárnyába megyünk, a* irtózat és halál e rémséges tanyájára. Csakugyan ugy volt. Mikor már a kapuhoz közeledtünk, eszembe jutott a pokol, hová az ember kap ugyan, még pedigigen olcsó szerrel egy passzust, de kifelé ugyan nem. Amint hogy itt is ugy volt. Ilit feküdt elterülőé a megölt Remény. Mielőtt ez az átkozott kőhalmaz elnyelt volna, m

6g egyszer föltekintettem a mosolygó égre, majd meg a Dunára, melyet tán utoljára látok most, A Duna hídjának gyalog átjárója előtt két urat láttam nagy taglejtóssel egymással beszélgetni. Azonnal fölismertem őket. Összeszedtem minden hangomat, ugy hogy az egész térség meghallhatta : — Éljen Klapka! — Éljen Esterházy Pál! Ók voltak. Menekültek. Mindez pillanat müve volt . , . Október 7-dikét irták este. A zsandár pedig nyakonragadott, s belökött a kapun! . . . Isten veled árnyékvilág! . . . Rab lettem. . . .