Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897
1897-03-14
Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai. Mór utca 969., hova a lapnak szánt közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése Főtér. Laptulajdonos : dr. Penyvessy Ferenc. Felelős szerkesztő: Rörmendy Béla. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők, hol is a hirdetések a legjutányosabban felvétetnek, A lap ára: Egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. Március 15, 1848. március 15-én Pesten látott először napvilágot a magyar sajtószabadság két legelső terméke: a magyar nemzet alkotmány-jogi követelésének 12 pontja cs Petőfi «Talpra magya.r»-ja. A nevezetes 12 pont fölé mintegy mottóul e szavak valának írva: «Legyen béke, szabadság és egyetértés». Legalul pedig a nemzet összes aspirátióit magában foglaló e rövid záradék állott: «Egyenloség, szabadság, testvériség*. Ez a két jelmondat arany keretkép foglalta maga közé a pontokat, azt jelezvén vele, hogy minden alkotmányosságunk biztositéka, nemzetünk jövője, a magyar haza boldogsága csak e szent elveken épülhet föl. Az alkotmányosság védelme a szabadságérzet, békét csak egyetértés teremthet, az egyetértésnek alapja a testvériség érzülete s a testvériségből fakad s innen táplálkozik a polgári egyenlőség honéltető eszméje ; oly elvek ezek, amelyek ha áthatna!?: egy nemzetet és társadalmi s politikai intézményeinek életereiben ily felfogások vére lükíet: akkor az a nép nem félhet sem a háborús idők «vér zivatarai tói», sem pedig a békés napok enyhe csendjét tétlenül nem hagyja maga fölött elröppenni. Ott titáni tusákra acélozott karral vivja meg győzelmes csatáit, itt — a békében — csüggedetlen kitartással, céltudatos törekvéssel hordja össze az anyagot s kezdi építeni hazája boldogságának szilárd palotáját. Az a másfél emberöltő, az a 49 esztendő, amely a magyarra legnevezetesebb március 15-ikét a mai március Idusával összeköti, sok fényes tanújelét mutatja annak, hogy nekünk sem szabadságunkat, sem békességünket megőrizni nem lehet, ha az egyetértés, testvériség és egyenlőség magasztos elvei nem dobogtatják szivünket, nem. találnak helyet agyunkban, és nem irá11yitj ák akaratunkat. Mért hatotta át a magyar Tyrteus első harci dala.minta villanyfolyam gyujtószikrája a kebleket a szabadságharcunk kezdetén, ha nem azért, mert egynek, testvérnek érezte magát a hon minden fia, a szabadságukat pedig a legféltettebb közös kincsül tisztelték s érte lángoltak? Avagy mi adta rend és rangkülönbség nélkül ifjúnak és aggnak kezébe a félelmetes kardot kül- és belső ellenségei ellen, ha nem az a tudat, hogy nincs különbség a magyar és magyar közt, nem egynéhányé és a kiváltságosoké, hanem mindenkié egyenlően a közös haza, közös annale minden joga és kötelessége? ti midőn ádáz sorsunk jogtalan erőszakkal kicsavarta kezeinkből a végleges diadalra hivatott fegyvereinket, midőn gyász borult egünkre, és nyíltan sírnunk, hangosan zokognunk sem volt szabad reményeinkben való megérdemelt csalódásunk fölött: nem annak a teljes egyenlőségnek érzete oszlatta-e meg a titkolt honfiúi bú terhét az egyesek között s tette nemzeti fájdalmunkat imponálóvá, hogy még a, külhatalmak is tisztelettel hajoltak meg előtte ? Mikor oly sokáig száműzött szabadságunk végre méltó fényében ürömköanyuink között újra visszatért alkotmányossáI gunk ezeréves bástyái közé: nem mindanynyian éreztük-e vallásfelekezeti., néposztályi különbség nélkül, hogy ismét egy nemzetnek egyenlő s egymással testvéri viszonyban élő szabad gyermekei lettünk, a kiknek most már, az óhajtott arany béke idején, minden agyarkodástól, irigység és gőgtú'l menten, vállvetett munkával, a nemes verseny eszközével kell helyrehozni azt, amit az előző mostoha századok részben leromboltak, részben megtenni elmulasztottak'! Nem az 1X48. márc. lö-iki programúi: eyymlöséy, f.enU'éríséy, mibmliáy aegise alatt, ennek éltető aerajában indult-e meg minden irányban nemzeti művelődésünk? Nem ezen elvek egyszersmind kiapadhatatlan forrásai nemzeti megizmosodásunknak is? Valóban, minden ujabb vívmányunknak a szellemi és anyagi téren, nemkülönben A PÁPAI LAPOK TÁRCÁJA. Ninon dalaiból. A varrógéppel ugy maradtam, Elhagyva, árván, egyedül; Egy elhagyatott árva lányon Csak a varrógép könyörül. A rokonok durvák, kemények, Az ismerősök ridegek. Ha szivet kérsz az emberektől: Titokban mind csak kinevet. A szükség jő komor szavával, Az alkalom mindent igér, A gyémánt olcsó a szegénynek, De drága a falat kenyér. Egyszer munkából jöttem éppen, Mikor meglátott kedvesem És elkísért titokban, lopva, Hogy meg ne lásson senki sem. Nem néztem hátra egy világért, De érezem : nyomomba' van; Aztán ugy kisért mint egy árnyék Naponta szótlan, hangtalan'. 0 is szegény volt, árva ő is, Oh összeillettünk nagyon, Mikor a kápolnába mentünk, Kéz kézbe fogva egy napon. A kápolnában néma csend volt, Csak a mi szivünk dobogott S repeső szívvel, mosolyogva Néztek le ránk az angyalok , . . Szentessy Gyula. 1849. október 4. Irta: Lukácsok János. IV. Szeredtől Nagyszombatig még jó egy futamat. Pláne gyalog. No de ezt mi már megszoktuk. Hiszen a németet is nem kocsin, hanem gyalog kergettük ! A nap már fönn ragyogott. A pacsirta még énekelt, mintha dalával vigasztalni akart volna. Mindenütt porfelhő, mint az égen a Tejút, jelezvén a hazavonuló katonaság nyomát. Jobbról-balról leégett majorok és faluk. A pusztulás és boszu rémjelei. Oh de sokba kerül a népek szabadsága! A szabad népek bátrak, és levetik a jármot mihelyt lehet. A rabszolga népek pedig nem érdemelnek mást, mint zsarnokságot ós ostort! ... Az a kifosztott s a rekvirálás által mindenétől kirabolt szegény tót nép, mely leégett házának üszkétől arcán s kezén piszkos volt, minden faluban szobájába hivotc, élénkbe adván utolsó darab kenyérkéjét! . . Eg}' helyen egy karéjt zsebembe csúsztattam, és sokáig őriztem, mint a haza és testvórszeretet legdrágább mennyei mannáját. ... Itt láttam legelőször a rettegett intézmény embereit, oroszsisakkal a fejükön, a zscmilárokat. Hatalmas legények voltak, és zordonok, mint a Bakony legsötétebb árnya. Egész csapat embert toloncoltak maguk előtt, mint a csordás a gulyát. Ostor csattogás helyett a szurony villogott, mint fényes villám a sötét felhők között. . . . Eongyos tömeget kergettek maguk előtt. Némelyik egészen fel volt öltözve, mások csupán gatya, ós ingben, mezítláb. Ugy fogdosták őket a mezőn, vagy az ágyban, Amint lehetett. Bátorságot vettem magamnak az egyik rabhoz csúszni, és saját nyelvén tőle kérdezni ? — Az Istenért, mit csináltatc k ? — Azt, hogy magyarok voltunk ! . . . Lábait szfiettem volna az egyszerű pórnak megcsókolni, dc a rövid érintkezést is a zsandárok egyike észrevévén, felém rohant és az árokba lökött ! . . . — Ne kutya! csattogá tajtékzó ajakkal. Héj, ha >utt igy szóltál volna hozzám te kutya, majd iv anitottalak volna — gondolám ma^^^^ ^^^~^^^^^ mim ^ m '^*^^ i tmmm,ÜI„ ni ,i .LI. .15:111 I"I '11.' IE^<,-J.U^^ IIII'MWM»W»MIMI
