Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897

1897-02-07

PÁPAI LAPOK. 5, gos, Magyar Gyula kefekötő, Néhman Gábor szíjgyártó, Singer Mihály szabó, Tóth József lakatos, Tóth Ferenc cipész, Valter Sándor asztalos, Vizinger Karoly cipész, iparosok ; Brenner Ferenc és Barna Ignátz kereskedők. II. A pápai járás főszolgabvrósága mellé. Baranyai János csizmadia, Braunstein Márkusz szabó. Bárka József rézműves, Berta Mihály fazekas, Böhm Móric mészáros, Barcza Dániel cipész, Csik Károly szabó, Czirfusz István kovács, Ferenoy Pál kádár, Gaál Gyula hentes, Geiling János szabó, G-yuk Nándor asztalos, Giezy György csizmadia, Hajnóczky Béla sütő, Hédly Antal szabó, Keresztes Ferenc szíjgyártó, Lóskai Béla csizmadia, Marton Antal •cipész, Nemsits Antal takács, Somogyi Pál kö.teles. Vidéki levelezés, Dióspuszta, 1897. február J. Tekintetes Szerkesztő Ur! Engedje meg, hogy az alábbi közleméuynyel becse3 lapjában helyet foglalhassak el. Husz év Dióspusztán. Nem dicsekvésból írom e sorokat e lapok hasábjára onnét, hol Isten kegyelméből már 20 évet töltöttem be mint tanitó, hanem abból a szempontból, hogy az Isten oly katedrára juttatott, melyet szeretek, s hol a jelen idó'ig a butasággal vádolt nomád nép gyermekeit tanítom. Tanitó lettem 1869. évben, de a jelenlegi hivatalomat 1876. év dec. 15-ón foglaltam el, melyet Nagyméltóságú gróf Esterházy Pál, szeretett főispánunk boldogult emlékű édesatyja kinevezése folytán lehettem szerencsés elnyerhetni, mely kinevezésemet azzal őriztem meg a mai napig, hogy azon helyet, melyre már az első tanitó, mint elődöm kinevezése alkalmával is aspiráltam, megtartottam. Hosszú idő pusztán 20 év. Hosszú idő, menynyiben a társadalomtól a tanitó el van zárva, de nem hosszú: a tevékenységet illetőleg. A pusztai légnek meg van a maga tisztító eleme, mely a lelket és a testet naponként felüdíti, megerősíti, s vidám hangulatba ós kedélybe hozza, mikor az ember a pacsirta dalát, a fülemüle csattogását, a madarak énekét s virágok, mezők, erdők fakadását, szóval az élet millió alakban jelentkező tüneteit látja: könynyen nélkülözi a társadalmat, mely sohsem oly ép, mint a puszta, és sohsem oly unott, mint amaz, s ha épen a puszta fölött az ég beborul, vagy a zord tél beköszön : ott a szellemi barát: a könyv, a tanitó leghűbb barátja, melynek minden betűje fölemel és fölmagasztal . . . Ámde itt a tanitó beköszöntője: hol szerzi meg ezt a barátot, a könyvet? . . Erről már egész irodalom támadt, de a megszerzés módját még senki sem oldotta meg ... A megkoplalt kenyérből pedig vajmi keveset szerezhetni . . . Ebben az egy dologban vagyunk mi szegény tanítók elhagyatva, s valóságos ünnepszámba megy, ha egy jó könyvhöz juthatunk vagy kölcsön, vagy ajándékképen: ugy szólván megesszük minden betűjét! . . . No de elég erről ennyi! . . . Ezek előre bocsátása után az iskola 20 éves fennállásáról számolok be röviden. Dióspusztán az iskola ft. Lukácsék Jáuoi ugodi plébános ur közbejöttével létesítésül*, mit bizonyít az iskola fundamentumába letett okmány is, ki belátván, hogy a puszták gyermekei a tudás elsajátítása céljából ösztönöztetve, kénytelenek voltak távol eső községekbe zarándokolni iskolába. A diósi iskolától Béb, Koppány és Ugod egy-egy órányi távolságra vannak, s az akkori tankötelesek ezen községek iskoláját voltak kénytelenekjó és rossz időben látogatni. Képzelhetni, hogy ott, hol 20 évvel ezelőtt alig 5—6 hónapon tartatott a szorgalmi idő, a vidéki tanköteleseknek, kik csak 1—2 hónapig járhattak iskolába — mert a téli hónapokat az idő és ut miatt hon kellett tölteni — az iskolaporon kivül nem jutott egyéb. 1 A diósi iskola 1875. október hó elsején adatott át céljának. Ez időtől a cselédség számarányához az iskolába év elején köznapi 40—50, ismétlő 10—15 tanköteles iratkozik be. A szorgalmi idő 9 hónap. Az 1879. évben, mint több más iskolában, ugy Dióspusztán is volt felnőttek oktatása, mely oktatásban három éven át 20-tól 40 évesig 15 béres vett részt. Később, hogy a cseléd változás az éy minden szakában divattá vált, ezen üdvös, a köznépre, illetőleg a béresemberre jótékony hatású intézmény a mult évig szünetelt. Hogy az ismétlő tankötelesek a mult évben az esti órákban nyertek oktatást, ezekkel 18 évtől 35-ig 9 felnőtt járt be az előadásra. A tankötelesek taneszközökkel nagyméltóságú gróf Esterházy Móric kegyúr által láttatnak el, mig a kisebb kiadások (pld. tanszerek) t. ICrishaber Károly és Sándor urakat, mint a puszta bérlőit terhelik. Megemlítendő itt, hogy a nagy költséggel fenntartott diósi iskolát a nagyméltóságú m. kir. vallásos közoktatásügyi miniszter ur a közelmúltban a föld öt része (térkép), „Bopp"-féle'természettani ábragyüjtemény- és egy méter táblával volt kegyes megajándékozni. A tankötelesek teljesen ingyen nyernek oktatást, kik csekély kivétellel róm. katholikusok, miért is az iskola róm. kath. magán jellegű. Az iskola fölötti főfelügyeletet az urodalom gyakorolja, ugy a tanító kinevezése mint megtartása is egyedül az ő hatásköréhez tartozik. Ezek után abbeli óhajomnak adok kifejezést, hogy az iskola fentartó nagyméltóságú kegyurat, mint a népnevelés hathatós pártfogóját a haza, népe boldogitására s magas családja örömére az Isten igen, de igen soká éltesse ! Tulipán János, tanító. TOLLHEGYGYEL. Egy régi ideálomhoz. Midőn most hat éve megláttalak téged, Tápláltam szivemben egy nagy reménységet. Elgondoltam sokszor, hogy lehetnél párom ? . . . Óh én azt az időt oly nehezen várom! Hogy szivem megdobbant, az nem is csodálat, Hiszen veled szemben senki meg nem állhat. Te nem vagy földi lény, anyád „Hajnal" vala, Szemeidben ragyog két fénylő csillaga. Dajkád a „Tavasz" volt, rózsát csókolt reád, Magadóvá tetted a csalogány dalát. Aranyja, gyémántja ezen porhazának, Nincs ily remek éke az egész világnak, Ha Isten volnék sem tehetnélek szebbé, Tudnálak szeretni .... örökkön örökké! Igy gondolkodtam ón az első látásra, De nem volt alkalmunk találkozásra. Én epedtem érte heteken keresztül, S midőn aggodalmam mindegyre öregbül: Azt gondoltam aztán, nem várok hiába, Bujdosom . . . . s elmentem e széles világba, Te nem is gyanitád, merre lehetek ón ? Hol, merre bujdosom e szóles föld tekén ? . . . Te nem gondolhatád, hogy az ölő bánat Szerető szivemben mennyire feltámadt! Pedig csak te voltál a főoka ennek, Mert nem boldogított a szived s szerelmed. Amint igy bujdostam, utazva a zónán, Által a hegyeken, völgyeken és rónán, Gondoltam az első osztálya díványon, Hogy te vagy legszebb széles e világon. Bár „Magyar Ujeág"-ot vettem a kezembe, Mindig csak te voltál én nékem eszembe'. Sokszor elgondoltam : óh ha most itt volnál, Ha árva szivemnek csak egy két szót szólaál, Rideg magányomat mily vidámmá tennéd, Ha tekinteted kissé reám vetnéd. Tűnődésem közben az ablakhoz mentem, És bús levertséggel ott kitekintettem. Látom, hogy egy másik coupé ablakán, Szintén kitegintet egy gyönyörű leány. Téged láttalak ott szivemnek bálványa, Földi boldogságom ékes koronája. Jaj! . . . Csakugyan te vagy! . . . szivemnek szerelme, Illatos virága ós kék nefelejtse, Nem szólhatok veled; hisz a vonat robog, Bár kebelem mindig, mindig érted dobog. Ah ! . . . Nini! . . . Itt járkál a vonatvezető. „Konduktor ! Egy szóra jöjjön ide elő ! Nézze meg csak kérem, hogy az a kisasszony, Ki amott hajol ki az ablakon, Hányad osztályban ül ? . . . De siessen kérem, Oh mert én az estvót . . . talán meg sem érem." „Biz' uram ő csak a másod osztályban ül, De ha fizet az ur két pengőt emberül, Jövő állomáson ide bekísérem, Hogy gyönyörköékessék gyönyörű szemében." Emlékezzél vissza régi ideálom, Aranyom, ékszerem, rubintom virágom, A konduktor diját rögtön kifizettem, Szivednek, szemednek örök rabja lettem. Hogy meg voltál lepve s ón viszont bámultam, Szerelmet vallani lábaidhoz hulltam. Te végig hallgatád főiem a beszédet. Hogy az ón szerelmem sohasem ér végett; Látod, hogy azt mondja szemem ragyogása, Keblem hullámzása, szivem dobbanása : Örökké szeretlek ! ... óh imádlak téged, Legboldogabb tudnék lenni csak te véled. Óh add nekem kezed, ne legyen ez mese, Légy az én szivemnek szerető hitvese; íme eljegyezlek; itt e bécsi kendő, Te vagy feleségem! . , . azaz . . . csak leendő ! Bécsi piros kendőm eltetted magadnak, Hallottam zengését bíbor ajakadnak, Melyről igy jött a szó : „Se látok. ... se hallok . . . Ilyen dolgot talán az apám se' hallott! Hogy kórhetmeg engem!... most hagytam el „Bürü"-t, Nézze az ujjamon e csinos jegg^ ürüt! Maga szerencsétlen . . . boldogtalan férfi . . . E szándéka elől jobb lesz, ha ma tér ki. . , . Hanem ... a kezemet .... azt megcsókolhatja, Hogy a két forintért legyen egy kis hasina. Ugy ! , . . No lássa; most már tün' az aggodalom, . . . Inkább csókolja itt fenn a homlokom. Ugy! ... No lássa ... de hát pezsdül itt a vérem, Két felöl arcomat. . . csókolja meg kérem. Ugy! . . . de tudja .... mivel az én rút jegyesem Amig élek talán sohasem szeretem : Nem bánom, ha nem lesz olyan alamuszi, Nekem is jó esik 30—40 puszi. Hanem minden csóknak egy forint az ára, Vagy most, ha megállunk, itt hagyom magára! Tizenegyre disznó! . . . Hejh lányom, azóta Én nálam is másként zengedez a nóta ; Bécsi piros kendőm bizony ón se' bánom, Hanem a két pengőt rettentőn sajnálom. Bakó Józsel. EGYES HÍREK. — Gyertyaszentelő-Boldogasszony ünnepét ülte kedden a ker. világ ama titoknak emlékére, hogy a B. Sz, Mária negyvennapos isteni gyermekét a jeruzsálemi templomban a mózesi törvény szerint ezen a napon bemutatta és Istennek felajánlotta. A gyertyaszentelő nevet onnan kapta, mivel a kath. egyházban ezen a napon szokták megszentelni az egyházi szertartásoknál használatos gyertyát. Ez ünnep alkalmából az Összes kath. templomokban iinuepélyes sz. mise, prédikáció és ezeket megelőzőleg gyertyaszentelés volt. — A kaszinó közgyűlése. Ma egyhete délután 2 órakor tartotta a kaszinó évi rendes és egyúttal tisztújító közgyűlését Osvald