Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897

1897-08-15

48. Eladó 100 frt — kr. 49. Rkapitányi hivataltól büntetéspénz 15 „ — „ 50. Leóit sertések után vizsgálati dij 350 „ — „ 51. Járdakövezési költségtérítés 3000 „ — „ 52. Katonatiszti lakbér megtérítések — „ — „ 53. Hátralékokból 3000 „ — „ Összesen : 26031 frt 12kr. 51. IV. KemlkieiÜi jömlelem 14000 „ — „ Kg i/bevétel. 1. Pénztári maradvány 37000 II. Állandó jövedelem 21543 III. Változó „ 2G031 IV. Rendkívüli r 14000 67 12 55. I'. Községi adé> Összeg: 98574 írt 79 kr. 43359 „ 51 „ Bevétel mind összesen : 141934 frt 30 kr. Kiadás. 1. Közigazgatás 29071 frt57kr. -) Adó 2400 „ 3. Kölcsöntörlesztés 12453 Ji 4. Tauügy 20361 11 97 B f>. Jótékonyság 7869 n 12 „ li. Tűzultásűgy 1330 r> n i. Amerikai szóló'telep és oltóiskola 1000 n ti Átkelő katonaság 400 r y ;i. Epületek 2000 „ n 10. Faiskola 150 „ 11. Járdák 801)1 n 215 „ 12. Közegészségügy és tisztaságügy 800 n I:Í. Községi adóleirás — V r 14. Tapolcameder és hidak — V 15. Újoncozás és előfogat 100 ti Ui. Uradalomnak — r „ 17. Utca világítás 1* 18. Városi lófogat 400 ~" r> 19. Városi színház 250 „ — t* 20. Vegyes kiadások 3225 n n 21. Rendkívüli 40000 n Összes kiadás : 130:571 frt 92 kr. —- — Pályaválasztás. Ma holnap vége a nagy vakációnak! Legalább ezer ifjú áll most hazánkban a váló utón, ahol keresztül-kasul szelik egymást a pályák és vezet ut jobbra is, balra is, eló're is, hátra is, mindeniknek végén int valami csábító, valami vonzó tündér, de a végeredményt, a jövó'nek képét nem látni be sehol emberi szemmel, véges emberi gondolkozással . . . Van olyan ut is, ahol már közelből integet egy csendes, nyugalmas otthon, — igénytelen, nagy munkát biró és tűrni tudó embereknek pályabérül. Azontúl mindenütt göröngyös országutakat kell megjárni, talán erőnket felülmúló akadályokat legyőzni, — de mindez akadályok megvétele, minden munka legyőzése sem biztosit még azzal, hogy életünk céljához értünk, — ha véletlenül rossz útra léptünk, ha tehetségeink, képességeinknek nem megfelelő pályát választottunk, vagy ami még rosszabb, atyai jóindulattal, vagy anyai gyöngédséggel kényszeritettek bennünket a nem megfelelő pályára. Ennek a vége okvetlenül katasztrófa lesz! Csak nagy szellemek tudnak megfordulni egy rosszul választott pálya delén, hogy hajlamaiknak, kitörő zsenialitásuknak érvényt szerezzenek. A középszerek, mint a milyenek túlnyomó többségben vagyunk az életben, — sajnos, — csalódottan, lemondással állanak meg s ha nincs elég lelki erejük megállani, haladásuk a lejtő felé viszi őket, s a pálya vége elzüllés lesz. Ezért állitjuk meg azt az ezer magyart, a ki most ért el a keresztutra, a pályaválasztás előtt. Ezért szállunk a szülők, a gyámok, a jó rokonok szivébe élő lelkiismeret gyanánt. Az ifjú maga döntsön első sorban a pályaválasztás kérdésében. Az ő lelkét megilleti az élet az iskola első fokain, már érez, már sejt, már kibontakozik llekében az ösztönök, a sejtelmek, a képességek erős tudata s ha csak el nem tévelyedik s valami rendkívüli esemény nem tereli torzirányba a fejlődő lelket, már meg kell találnia az igazi ideált, a végső célnak lelkesedéssel megalkotott képzeteit. Természetesen a nevelésnek nem szabad olyannak lenni, hogy bilincsbe verje minden megnyilatkozását a képességnek. A jól figyelő anya, apa, nevelő máv a csemetében meglátja a jövő törzsnek fejlődését, s e szerint engedi fejlődni a képességeket, sőt éles szemmel helyes irányba tereli — mint a kertész, a mikor a terebélylyó szélesedő lombokat sürüsiti, nyesegeti, hogy erőteljesebb, biztosabb és teljesebb lombosodásra adjon módot a nap felé törekvő fiatal sudárnak. Legyen a szórakozás, a játék, a pihenés idején olyan foglalkozása a fiatal léleknek, mely tehetségeit fejleszti, erősiti, uj képzeteket ad neki s a meglevőket irányítja, tisztítja, finomítja. A kit jó sorsa ilyen helyes irányú nevelés körébe helyez, — az aztán könynyen, boldogan és lelkesedéssel léphet arra a pályára, melyhez lelke már fejlődése korában vonzódott. Bezzeg nehezebb a dolog ott, a hol a körülmények, vagy a nehezebb helyzet, a megélhetés súlyos gondjai képezik a pályaválasztás akadályait. Itt a habozás, a bizonytalanság, az utolsó percig tart s mig ki nincs mondva az utolsó szó, addig mindig egy ingadozó mérlegre van vetve az ifjú jövője s e mérlegnek sok serpenyője 1 s csak egy nyelve van. A serpenyők ingaj doznak jobbra-balra s végre is a leggyakrabban a véletlen dönti el a habozónak 1 sorsát. az erdőségekbe, hol meg fogja szeretni a természetet, megtanulja még jobban imádni az istent, s én barátságom végtelenségével elviselhetővé fogom tenni élete napjait. Irma Horváth István arczáha tekintett, aztán kezét nyujtá s így szólt: — Elfogadom az ajánlatát s én becsülni fogom, mint férjemel. Önző vagyok ugyan, hogy önt, kihez szerelem nem tüz, szabadságától megfosztom s magamhoz fűzöm, de bízzunk a jó Istenben, ön szeret, és az idők menetével én is tudni fogom szeretni . . . Igy jutott Csajági Irma a vadászlakba. S noha maga sem hitte volna, hogy szive még egyszer szeretni tudjon : kezdett már feledni

; s tudott boldog is lenni a gyengéd, szerető férj mellett. S mikor anya lett 1 Akkor . . . akkor már igazán boldognak érezte magát. Lódobogás zárta fel merengéséből az asszonyt, ki rettenetesen megijedt e zajra. Önkéntelenül is újra Szabó Bandira gondolt. Ha ő lenne! Kis fia, Pistika, vigan szaladgált a szobában ide-oda, s a zajra kitekintett az ablakon : — Nini mamuska, egy bácsi ? Az asszonynak minden csepp vére a fejébe tódult. Nem mert az ablakra nézni, csak fiát vonta magához. Pár pillanat múlva lépések hallatszottak, a külső szoba ajtaja felnyílt s belépett rajta egy férfi. Irma még most sem mert felpillantani, A férfiú, mint a ki biztonságban érzi magát, nyugodtan lépett a hálószobába. Irma csak ekkor pillantott fel, minden erejét összeszedve. Szinte megkövült a félelemtől. Egy szót sem tudott mondani, pedig nem is a haramiát látta maga előtt. Egy uri ember volt. — Irma! csak hogy itt találom . . . Tehát jól számítoltam. Ekkor nyerte vissza a nő önuralmát. — Hogy mert ön ide jönni V! hogy merte a mi tisztességes hajlékunkat átlépni — ön?! — Mert még mindig szeretem önt Irma, szeretem, imádom. Hagyja el azt az embert, a ki önt e rengetegbe vitte és elevenen eltemette; jöjjön hozzám, jöjjön velem! — Uram, ön engem sértegetni mer. Távozzék innen! En gyűlölöm önt, a mennyiben férjemet szeretem. Nem fél-e az Istentől, hogy egy anyának ily ajánlatokat mer tenni'! ! Távozzék . . . — Nem megyek innen nélküled! -- monda mindjobban felingerülve a férfi, nem azért várok reád három év óta, hogy most elengedjelek magamtól. Jer hát velem, Irma. Itt ugy sem használ semmi ellenállás. — Most már nemcsak gyűlölöm önt, hanem meg is vetem. — Nos, én még mindig szeretlek és birní is akarlak, Irmám. Adj egy csókot. Ne fordulj el, ne légy kegyetlen, Irma; ne nézz reám oly megvetőleg. Ha nem adsz egy csókot ugy rabolnom kell tőled. Futsz előlem, ne félj . . . megfoglak. S csakugyan rettenetes küzdelem fejlődött ki. Az asszonyt űzőbe vette a férfi. Előbbi kifutott az ebédlőbe s a rettenetes ember az asztal körül kergeté. Kitárt karokkal, eltorzult arccal, vágytól reszkető ajakkal futott utána, már-már elfogta, de az ügyes nő az utolsó pillanatban kisiklott előle. —• Még is megfoglak ! hörgé a férfiú. Nem azért vártam nőm halálára ilyen sokáig, most már eljöhettem hozzád. Nem is megyek nélküled ! Az asszony lankadni érezte erejét, kérlelni kezdte tehát a gonosztevőt: — Ne bántson, hagyjon fel, gondoljon arra, hogy anya vagyok. Könyörüljön a gyermeken, nem hallja, mint zokog. — Nem hallok semmit, csak téged látlak, téged akarlak bírni. Hirtelen lódobogás hallatszott, s a kimerült nő e zajra megállt. A férfi nem hallotta a lódobogást, csak az asszony után kapott. De az ajtó megnyílt s belépett rajta fegyveresen a rettegett rabló: Szabó Bandi. A férfi elereszté a nőt. S az asszony már nem félt a rettegett rablótól, hanem feléje fordult irgalomért. — Mentsen meg ettől az embertől, ha van szive, gondoljon Szabó Bandi arra, hogy anya vagyok 1 A haramia Hídvégi Zoltán szivére irányozta fegyverét: — Ha moccan az ur, halálfia! S Hídvégi Zoltán reszketve állt a rabló előtt. Most velem jön az ur, folytatá Szabó Bandi. Hídvégi szótlanul engedelmeskedett. — Isten önnel asszonyom, szólt vissza az ajtóban Szabó Bandi. Rabolni jöttem ide, de rablás nélkül távozom. De nem veszitek én azért, itt van a zsákmányom. S a reszkető Hídvégi Zoltánra mutatott. SaruTÍrl.