Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897

1897-07-18

779. • n8 fl 7r- Árverési hirdetmény. A somlyóvásárhelyi vallás alapítványi uradalom ezennel közhírré teszi, miszerint a tulajdonához tartozó kenese-vörösberényi parti 6173 íö70 / 10 OÜ holdas balaton vízterü­leten gyakorolható halászati jog a kenései halászlakkal, jégveremmel és a bala­ton parton lévő két halász-gunyhóval együtt, 181)7. november 1-től 1899. évi deczember hó végéig terjedő időre az alólirt felügyelő­ség hivatalos helyiségében 1897. avy. 19-én d. e. lü órakor megtartandó zárt ajánlatu árverésen haszon­bérbe adatni fog. Miről versenyezni kívánók azzal érte­síttetnek, hogy magyar nyelven irt zárt, »0 kros bélyeggel és 202 frt 50 kr. bánat­pénzzel ellátandó ajánlataikat, melyekben u beígérendő évi bérösszeg számmal és betű­vel tisztán és olvashatóan kiírandó, s ki­jelentendő, hogy ajánlattevő a bérleti fel­tételeket ismeri és azoknak magát aláveti, a mondott nap délelőtt 10 órájáig benyújt­hatják, mivel későbben érkező, távirati, vagy utóajánlatok figyelembe vetetni nem fognak. A versenyzők közötti szabad választási jog a nagyméltóságú m. kir. vallás és köz­okt. minisztériumnak tartatik fenn. A bérleti feltételek az alólirott fel­ügyelőségnél a hivatalos órák alatt, az ünnepnapok délutánját kivéve, betekint­hetök. Homlyóvásárhely, 1897. június fi. A m. kir. közalap, gazd. Felügyelőség. Malom bérbeadás. Az alsó-börzsönyi közbirtokossági folyón levő) (Tapolcza MALOM »ugus/fiis ho l-én árverés utján a legtöbbet ígérőnek bérbe adatik. Feltételek megtudhatók: Farkasdy Károlynál Alsó-GÖrzsönyben. m m rá Alapíttatott 1858. Budapesti Szivattyú- és Gépgyár Részvény-társaság (ezelőtt WALSER FERENC) BUDAPESTEN. VI. ker., KLiilsö VÍICÍ-ICÍ 45. szám Sürgönyein): SZIVATTYUGYÁR BUDAPE T. Gyárt: mindenféle gőzgépet. Schmidt tele forrgözmoforokat (40 % •> énmegtakaritás,) j petróleum- és benzin niutorokai. Kereifürészeket, körfűrészeket é- csertörök et. Göz­- kazánokat, előnieleghőke', tartányoka'. Hidakat és egyéb vasszer ezeteket. Minden­féle szivattyúkat g.V/-, s/.ij- és ké/i hajtásra, valamint villamos ü emre. Artézi kut­felépiiményt'kpi vasból. Tüzf'-cskendöket és vi/szállitókat. tüzo ósági felszerelési tárgyakat. Köztisztasági szerekei, öntöző-kocsikat, sárkaparó és seprőgépeket, hóeké­ket és utheugeieket Kgés. séüügyi szereket, mint gőzfertőtlenitö készülékeket és S' S 'I teljes {'ertötleiii'.ő telepekéi, pöezegödör lisztitó készülékekel. Vas- és ércöntetvén} e­*Sré--4 kei, harangokat. K* menyöiuésü acélfeliileiü tü/.rostélyokat egyenes és kigyóalakban, 4>l SB m pl !l m fi ff* 8 m L é t e s i t: valamint polygon rostélyokat. vizanüveliet, csatornázásokat, vízvezeték- ós légazesz­berendezéseket, központi fűtéseket. Árjegyzékek és költségvetések ingyen és bérmentve küldetnek, r m km Legjobb szer poloska, bolha, konyhal'éreg, moly, háziállatok, élösdiek stb. ellen. ZACHERLIN" csodálatra méltó hatással bir. Irt, mini semmi más hasonló szer, mindennemű rovart, ép azért az egész világon mint páratlann amagaemébeu, dicsértetik, kerestetik. Ismertetőjelei: 1. bepecsételt üveg. 2. Zacherl név. ELÁRUSÍTOK: Pápán: Breuer Miksa urnái Pápán; Szabó Ede urnái Devecser: Mantner Zsigmond urnái Koréin Vilmos urnái „ Löffler Sámuel urnái „ Böhm József urnái Koritschoner Fülöp urnái „ Szenté Ödön urnái K i s-0 z e 11 : Gayer Gyula özvegye Kohn Mór fiai uraknál _ „ f Toch József urnái „ Nagy Gyula urnái Lőwy Ignácz urnái Ajka: Lázár Antal urnái n "Wittmann Adolf urnái Víz Ferencz urnái „ Schlesinger Pál urnái „ Laudier Sámuel urnái » n n »

Next

/
Thumbnails
Contents