Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897
1897-07-11
22 év! alig választ pl berniünket pár év a negyedszázados fennállástól. 22 év nem nagy idó' •egy intézet életében, de nagy, csodálatra és bizonyos fűió elégedetlenségre jogosító nagy idő arra, hogy ezt oly minden tekintetben kifogásolható épületben, mint a jelenlegi, eltölteni kénytelen. Hányszor ébred fájó vágy tantestületünk minden tagjában, a hivatás teljesítése közben egy megfelelő iskolahelyiség felállítása után, bogy végre elsimulnának az akadályok, melyek nem ritkán, kedvvel teljesített fárasztó munkánknak gyümölcsét nem engedik olyanná érlelődni, milyenné hivatásunkat szerető lelkünk óhajtaná, mert akadály iskolaépületünk alkalmatlan volta, növendékeink mind testi, mind szellemi erőinek megfelelő kifejlesztésénél.'• Azt hisszük, hogy talán szabad azt a reményt táplálnunk, hogy ezen legilletékesebb helyről jövő panaszra mielőbb megjön a vigasztaló válasz és dűlőre jut a már annyiszor megháuyt-vetett építkezési kérdés, annyival inkább, mivel az értesítőből azt is olvashatjuk, hogy jelentékeny számban kellett ÍI beiratkozás alkalmával jelentkezetteket helyszűke miatt visszautasítani. Különösen kedvezőtlen jelentést tartalmaz az értesítő a növendékek egészségügyi viszonyairól. A városunkban í> hónapon át dnlt tífusz, vörheny és kanyaró járványok súlyosan nehezedtek a polgári iskolára s 10 növendék betegség okából maradt el az intézettől, halálozási eset 3 volt. A rendes tárgyakat 7 tanár tanította, a rendkívüli tárgyakat 2, ezeken kivül 4 hitoktató tanította a vallástaut. A tanári karnak minden tagja előlépett a fizetési rangosztályokban, a mennyiben a vall. és közokt:. miniszter Benezelits Erzsi, r. tan., U~uger Izabella r. tan. és Nagy Gabriella igazgató r. tanítót a X. rangosztály fizetési osztályának II. fokozatába, Jakubovich Marianna segédtanitónöt a Xl-ik fizetési osztályból a X-ik fizetési osztály III. fokozatába rendes tanítóvá, Baráth Mária segéd tan. a Xí-ik fizeté>i rangosztály II. fokozatába, Herz Dávid segédtan. a Xl-ik fizetési rangosztályból a X-ik tizetéti osztály 11 t-ik fokozatába rendes tanítóvá léptette elő. A növendékek száma a tanév elején 182, a tanév végén 170 volt. Általános kitüuu osztályzatot nyert 12 növendék, elégtelen osztályzatot pedig 38 növendék. TOLLHEGYGYKL. A biber és asztrachan gallérok szezonjából a piké mellények idényébe az idén Thespis kordéján jutottunk el. Színészeink voltak. Itt jártak 6 hétig. A mi redakciónk szinészeti szakosztálya utján tudnak Önök a szini szezonról mindent. — Már micsoda „ Aufschneidolás" ez a szinészeti szakosztály, mi ... V — Semmi aufschneidolás, kérem ; mert ilyen tényleg van. Áll a szerkesztőből és a kritikusból. A mit a kritikus elront a nyilvánosság előtt, azt a szerkesztő megreparálja a —• szeparéban. A szerkesztő kurizál, a kritikus —• kritizál ; vacsoránál a szerkesztő kiviccel, a kritikus — kibiccel ; a szerkesztő hangosan •— óhajt, a kritikus titokban — sóhajt, szóval a redaktor — szivarzik s a referens — köp. Verstände — vous . . . ? Becsukódtak a szinház kapui, megnyíltak a különféle társas helyek kertjei, mindenik egy-egy fényes mulatsággal. Muzsikaszó, pezsgődurrogás, jókedvű magyaros kurjantás mindenfelé. A társaskörök zártkörű estélyei közül népesség dolgában kimagaslik a nőegylet kóstolója, ez valóságos demokrata mulatság; itt találkozik rendszerint a város és vidék apraja-nagyja egyaránt, szóval mindenki ott vau. --- No lám, még maga meri azt mondani, hogy mindenki ott van, hát maga, tisztelt ur, miért nem volt ott ? — kérdi tőlem egy szőkel'ejü jótékony nemtő. — Hm őszintén megvallom a pansi Pápai séták. — Csevegés. — A ki még nem tudná, vegye tudomásul, hogy a legveszedelmesebb állat az asszonyi állat meg a — szerkesztői állat. Csakhogy a mig az asszouy e mellett szép, a szerkesztő urat ezzel a nem megvetendő' tulajdonsággal épen nem áldotta meg a mezők liliomairól is atyailag gondoskodó anyatermészet. Micsoda alizarin-tintával bemázolt szurokfekete lélek kell ahhoz, kérem, ebb' a fene melegbe valakitől azt kívánni, bogy menjen sétálni, és micsoda vétkes gondatlansággal párosult gondnokság alá helyezést érdemlő könnyelműség 978 pontos előfizetővel ezt a sétát elolvastatni (Ternót csináljak rá, a mennyivel kevesebb az előfizető! — a szedő). Node, kérem, én mosom kezeimet, ártatlan vagyok benne, mint egy ma született csecsemő. Nekem a szerkesztő ur kiadta az ukázt, hát uieuuem kell. Kérem, hölgyeim, lincheljék meg érte odakinn a lawn-tennis téren. * Szentem úgyse, ha valaki azt mondaná, hogy a mi társadalmi életünk nem változatos, én nyomban megmassziroztatnáni. Hiszen mi sokkal többet élünk, mint a fővárosiak ; mert mikor Budapesteu a szezon haldokolni kezd, mi egy egész uj életre ébredünk és ujjongva kiáltjuk : La Saisou est morte, vive la Saison. Mi valósággal a kétéletüek közé tartozunk, a mennyiben van egy téli és egy nyári életünk. Télen szórakozunk és nyáron mulatunk. Télen koncert, estély, felolvasás, farsang, szinház; nyáron kerti ünnepélyek, tekeverseny, világposta, konfetti, bicikliverseny, kóstoló, sängerei, cirkusz, orfeum stb. stb. Kue de Gouyonbeli jótékony bazár katasztrófája óta nem merek ilyen sokadalomban résztveuni. — Ugyan . . . ? Bizony nem kellett volna azt a vékony bőrét oly nagyon féltenie, hisz szabadban volt a mulatság. Az ám, de mikor, bájos hölgyeim, az Önök ragyogó szeme csak ugy lövell a tüzet s a mi l'érliaink — oly szárazak . . . csuda volna hát, ha vörös kakas egyszer csak elkukorékolná magát a fejünk felett ? . . . De nemcsak táncestélyek és hasonló ünnepélyekben van bőven részünk; egymást váltja lel nálunk a varieté-szinház, cirkusz, kókler, veszprémi szerb és ó budai olasz tamburások, pápai termés muszka énekesek, siingerei, orfeum és egyéb mindenféle tingltangl mind a mi mulattatásunkra, szórakoztatásunkra. Minek is meunénk mi Budapestre, mit nekünk Ós-Budavára, Konstantinápoly, állatkert? van itt minálunk elég lát- és hallváiiyosság. * Szentem úgyse, ha valaki azt mondaná, hogy a mi társas életünk kisvárosias, én nyomban felspékelném. Mikor minekünk külön téli és külön nyári társas életünk vau. Szóval akad itt mulatsága, szórakozása minden időben minden embernek és nincs oka panaszkodni senkinek. Nem is panaszkodik náluuk más, mint az adópéaztáros ur, hogy sok — az adóhátralék . . . Vájjon . . , ? Pardon, ha e szómmal véletlenül valakinek a tyúkszemére léptem. Nichts für ungut ! ! ! Adjő! Bekény Méla. VEGYES HÍREK. — Városi közgyűlés. Folyó hó ií-én d. u. H órakor a városháza nagytermében közgyűlés lesz, melynek tárgysorozata a következő: A gyám pénztári számadást jóváhagyó törvényhatósági határozat. A vasúti vámjövödelem, kövezeti pénztár és közmunka alap 1895. évi számadásait jóváhagyó törvényhatósági határozat. Özv. Csillag Mátyásné utczatér foglalási kérvénye. Kői kórház és tébolyda eladása. Regálé kártalanítási kötvényeknek, mint törzsvagyonnak átváltoztatása, illetve divinculálásának kimondása. Özv. Koncz Jánosné és társai tapolcafó'i lakosoktól — vízvezeték czéljaira — ingatlan vásárlása. Viztnrtómedenee céljaira szükséges telekvétel, —- Katonai hir. Kozina János honvédhuszárőrnagy a nyíregyházi 9. bonv.-huszárezredtől a héten Pápára érkezett és a huszárezred I-ső osztályának parancsnokságát átvette. — Áthelyezés. Bausz Detre, a Szt.-Benedekreud helybeli gimnásiumának tanára hasonló minőségben a rend egri gimnásiumához helyeztetett át a most mult iskolai év végével. — Városi hivalnokok szabadságon. Szenté János városi ügyész f. hó 15-én szabadság ideje leteltével hivatalát újból átveszi és Szokoly Ignác rendőrkapitáuy pedig ugyanezen napon megy szabadságra; helyettese Szenthe v. ügyész lesz. — Tisztujitás. Kolossváry József alispán megbízásából Mészáros Károly polgármester már szétküldötte a városi képviselőtestület tagjaihoz a meghívót a folyó hó 22-én d. e. 9 órakor a városháza nagytermében tartandó részleges tisztújító közgyűlésre, melynek tárgyai: helyettes polgármester, a ki eevuttal árvaszéki ülnök választása, a netán megüreseudő főjegyzői, nem különben a módosított szervezeti szabályzatbau rendszeresített állásoknak és egyik vagy másik állás betöltésével megürülendő hivatalos állásoknak választás utján való betöltése. — A kath. kongresszusi képviselő választására jelentkezett szavazók összeirását folyó hó 5-én délután 4 órakor zárta le a bizottság. Beiratkozott a lezárásig 1058, közvetlen a lezárás után jeleutkezett még 3, s igy összesen 10Ü1 választó. A választók összeállított névsorát nyolc napon át mindenki megnézheti a plébánián. Ezen idő alatt törtörténhetnek meg a reklamációk is. Folyó hó 12-én alakul meg a központi bizottság, mely kétszer jön össze: először a szavazók összeírása utáu az esetleges reklamácziók elintézése végett, és másodszor a szavazások után, a beérkezett szavazatoknak teljes nyilvánossággal eszközlendő összeszámítása végett A két ülés megtartásának napja az alakuló ülésen tűzetik ki. — A pápa-csornai vasút menetrendje hihetőleg változást szenved rövid idő alatt. Az igazgatóság ugyauis megkereste városunk hatóságát, bogy nyilatkozzék, vájjon a menetrendváltozást, mely szerint Pápáról az eddig reggel 4 órakor induló vonat reggel 6-kor indulna, a '/gS-kor Csornáról érkező vonat meg 3 /2 10-kor érkeznék, elfogadhatónak találja-e ? Kereskedőink és iparosaink értekezletükön az uj menetrendet elfogadták azzal, hogy a pénteki hetivásárok és az országos vásárok alkalmával a mostani menetrend szerinti vonatközlekedések fenntartassanak. A város ily értelemben irt át az ieazgatósághoz. — Esküvő. Holczer Izidor kaposvári kereskedő ma d. e. 9-kor tartja esküvőjét Schwarcz Mathild urhölgygyel, Schwarcz Beruhard helybeli bútorkereskedő leányával. — Honvéd-huszárezredünk helybeli osztálya tegnap reggel hagyta el városunkat, hogy a Kanizsa melletti dandár keret-gyakorlatokon résztvegyeu. Huszáraink 4 hétig lesznek távol és aug. Ü-áu érkezuek vissza Pápára. — Szarvasvadászat. Rainprecht Antal püspöki jószágkormányzó, Pollálc Ferenc urod. főerdész rendezése mellett a veszprémi püspökség németbányai erdejében pénteken szarvasvadászat volt, melyre a meghívottak közül 22-en jelentek meg Veszprém és Pápa városa s a vidéki intelligencia köréből. Reggel 8-kor a szabadban elköltött villásreggeli után kezdődött a vadászat, mely 4 hajtásból állt; nagy vad minden egyes hajtásban volt ugyan, s 2 — 3 szarvasbika lövésre is jött és egy meg is sebeztetett, de, sajnos, terítékre egy sem került. Délután 6 órakor a farkasgyepüi erdészvillában volt nagy ebéd, melyen Sült József kir. tan., királyi közjegyző mondta az első felköszöntőt a megyés püspökre, utánna Rainprecht kormányzó a vadásztársaságot és Ihász Lajos nagybirtokos a kormányzót éltette. A vadásztársaság a legjobb hangulatban 10 óráig maradt együtt.