Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897

1897-01-17

A jövő közgyűlés tárgyairól. Ugy tudjuk, hogy legközelebb, még e hó folyamán városi képviselőtestületi gyűlésünk lesz, és sok érdekes tárgy és indítvány leend a napirenden, melyek közül egyrőlmásról helyén valónak látjuk lapunkban előre is irni. A tárgysorozat egyik pontja lesz a községi közdűlő utak megállapítása és mivel községi utakról vau szó, eszünkbe jut, hogy Pápa városa a saját községi útjaira nagyon kevés figyelmet és gondot fordít; a szántóföldek közötti dűlőutakat az egyes birtokosok clszántják, nem gondozzák, és ma már oly keskenyek, hogy alig lehet rajtuk járni. A községi közlekedési utak pedig, melyek az országutvonalokból kiágazólag egyes szomszédos községekbe, vagy egyúttal szőlőhegyeinkbe is vezetnek, teljesen, járhatlanok, meri a városi hatóság azokat nem gondozza. Ideje volna már ezen utakat jókarba hozni, mert a rossz utakkal csak városunk forgalmának és piacának ártunk. Fontos tárgyát fogja képezni a közgyiuesncK a városi szervezeti, szabályzat módosítása, illetve az alszámvovői állás rendszeresítése és a tisztviselők fizetésein ok rendezése és felemelése. Csodálatos, hogy legtöbb városi képviselő elismeri, miszerint al számvevői állásra szükség van, azt is elismerik, hogy tisztviselőink fizetése javítást és rendezést igényel, hanem azért váltig vitatják, hogy nincs szűkség a szervezeti szabályzat módosítására. Kérjük az illetőket, ne legyenek sanda, mészárosok, ne üssék a. szabályzat módosítását csak azért, hogy azzal megakadályozzák, ha nem is az alszámvevői állás rendszeresítését, de a tisztviselők fizetése felemelését és rendezésétHiszen az egész szervezeti szabályzat módosítás' lényegében a szükséges változtatásokat akarja csak és az a különös, hogy a reformtól nem csak azok félnek, a kiknek veleszületett természetük a mindenben való akadékoskodás, a senkivel ós semmivel nem törődés, de azok is ellene küzdenek, a kik pedig a mellüket szokták verni, hogy ők a város jól felfogott érdekeit,, haladását és felvirágzását szivükön viselik, Ugyan, kérdjük, hogy képzelik ezen célokat, ha a város közigazgatása és kormányzása nem leend minél hivatottabb, ennél fogva a kor igényeinek megfelelő javadalmazást is érdemlő tisztviselők, különösen pedig a kellő képzettség és hivatottsággal biró polgármester kezében. Tudnivaló dolog, hogy érdemekben gazdag, ez időszerinti polgármesterünk nyugalomba kivan vonulni, — bár igen sajnálnok távozását. — Ha tehát jó eleve számot nem vetünk magunkkal s ha a tisztviselői javadalmazások maradnak az eddigiek, vak, a ki nem látja be, hogy az uj polgármester-jelölt kérdésében zavaros helyzetbe jutunk s csak azon kevéssé hivatott egyének malmára hajtjuk a vizet, a kik bármely csekély fizetésért is örömest lennének polgármesterek csak azért, hogy pár év múlva azután a végre is elkérülhetlen fizetésemelést az emberi kor legvégső határáig élvezzék, ha nem is lenne bennük köszönet. Nyíltan kimondjuk, a mi elvünk az, hogy tisztviselőink jól javadalmaztassanak, ellenszolgáltatásul pedig legyen meg bennük a kellő hivatottság, hogy működésük városu nk fel virágoztatását eredményezhesse. Azt is halljuk, hogy az állami tanítóképezde elhelyezésének kérdése ismét felszínre kerül azon aggódás folytán, hogy, messze van a város belforgalmától a földmivesiskola átellenében levő képezdei telek. Lapunk ezen ügyben cgyizben már nyilatkozott annak idején azonnal, mikor tunk, nekünk nehéz a dologban újonnan határozni, de azt elismertük és hangoztattuk, hogy ha a magas kormány álláspontja változnék, és az akkor kért telek helyett ujabba,n más telket kérnek, sőt egy uj telket a kormány előre ki is szemelne, azon esetre városunk a megvett kópezdei telek helyett az ujabban kijelölendőt vehetné meg esetleg. Azt is elismerjük, hogy a magas kormány figyelmét városunk vezéregyénei felhívhatják arra információ utján, vájjon nem volna-e szükséges ugy a képezde jövő sorsa, valamint városunk érdekében a változtatás, de attól óva intjük a képviselőtestületet, hogy kezdeményezőleg hivatalosan tárgyalja a kópezdének más telekre helyezése kérdését, mert végre is városunk örökös huzavonája és habozása megboszulhatja magát s majd utóbb kérdésessé válik az is, a mi ma már elhatározott dolog. Kíváncsiak vagyunk, hogy városnak siralmas és szomorú közegészségi viszonyai, melyek már a kormány figyelmét is magukra vonták, előfordulnak-e a városi közgyűlésen. Nem holmi rekriminációk hangoztatásával, hanem közegészségügyünk legsürgősebb orvoslási módja: a vízvezeték, csatornázás és egy közkórháznak, ha nem is egyszerre, de fokozatosan, a jelzett sorrendben létesítését célzó intézkedéssel? Közegészségügyi vizsgálat Pápán. . Dr. Buzinkat/ Gyula, egészségügyi felügyelő a közeimait napokban városiunkban járt, hogy közegészségi viszonyainkat és az egészségügyi szolgálat berendezését tanulmányozza, s a tapasztalaudókhoz képest felterjeszsze véleményes jelentését abelügyminiszterhez. A miniszteri kiküldött váratlan megjelenését itt némi meglepetéssel fogadták s sokan sokféleképen magyarázgatták a kiküldetés célját, köztük leg, többen — félre magyarázgatták. Mint sokszor ezelőtt télévvel a varos megvette a képez- az é

,

etbMf ez alkalommal is csek

ély ok nagy dei telket. Hogy ha már egyszer határoz- hatást keltett. gyerek, aztán meg az ötven esztendő sem előnyös vőlegényi tulajdon, így hát a feleség-jelöltekben sem volt Kánya uramnak dús választéka. T)c a különös borai égett, forrott keblében, mint a Vezúv belseje, — s hogy kitöljön, csak a legalkalmasabb időre várt. Asszonyt keresett és — talált is. .Élt és talán még most is él Kappanhegy nagyközségben Boros Demeter asztalosmester, a ki nevében hordta — mint Kain a homlokán — egyéni jellegét, .Boros volt az istenadta duplán s ennek a következménye ai volt, hogy a felesége nem valami szörnyen rajongott érte. Pedig ez az asszony nem is volt ám csúnya, idős se volt annyira, hogy éppen leánya no lehetett volna az urának — és hasonlatosképen Kánya Menyhért uramnak, a ki mellesleg mondva, „komámuram"-ja volt az asztalosoknak, bár a komasággal a kercsztapaság nem járt együtt ezúttal. Mert hát Kánya és Boros uraimóknak kölcsönös keresztje (mondjuk: fia) a borocska volt. Egy hideg farsangi estén a két koma többedmagával a „Pipacs"-hoz címzett korcsmában kvaterkázgatott. Kánya uram pohara mellett vagy hat szál gyújtó heverészett össze-vissza, a mi annyit jelentett, hogy Kánya uram össze-vissza már hatszor három decit kebelezett be nyugdijpusztitójába, a honnan persze a lélek (értsd: spiritas») coontbányaforma felébe szállott egy kicsit. A többiek nem rakták ki poharaik mellé a legelemibb számológépet (értsd gyújtókat), hanem annyit

1 és addig ittak, a mennyit és a meddig lehetett. Ergo tisztességesen berúgtak valamennyien; Kánya nram csak félig-meddig, mert az akkori éjjelre nagy tervének végrehajtását tűzte ki. Ne mondja a tisztelt olvasó, hogy az esemény fűzésében nem haladok eléggé dramatice, hát megmondom minden teketória nélkül: Kánya Menyhért pontban éjfélkor fogta a kalapját, hogy egy kicsit megnézze ottkinn a csillagos eget, — és vissza sem jött hosszabb ideig. Megszökött. — Soká jön a komám, — mondta egysier a Boros koma, — nem bírja a bort a fráter, azért csapták el a nótáriusságból is. Kánya uram messze járt már ezalatt. Bicegő lábai ugy kiegyenesedtek ezen az éjjelen, mintha talán — katona is lett volna Ő kelme valaha. Most az Yolt: Ámor katonája. Elárulom: szive taplóvá változott és meggyulladt a Boros koma feleségének két ízemétől. Hogyan, hogyse, Kánya uram gondja. A Boros koma lakásán zörget valaki. — Ki az, talán Boros ur ? — kérd6 egy hang belülről, elég nyomatékkal ejtve ki a „Boros ur" siavakat, hogy szinte a zörgető is megijedt egy kicsit. — Ez a felesége lesz, csak az meri igy kérdezni az urát éjféltájban, — gondolta magában Kánya Menyhért, mert ő volt az, a ki zörgetett, — Elárulom magam, nehogy a seprűvel tévedésből még engem megpucoljon. Kánya uram beeresztődött s bement a sötétbe, de a konyha közepéu megállott, hogy valaminek neki ne botorkáljon. — Majd gyújtok világot, — monda az előbbi, hang, a mely — női hang volt. — Sohase vesződjék vele, lelkem aranyom, ugy is sietek, hogy a komám itt ne találjon. — Hiszen már látta itt többször is. — Mindegy, most az egyszer nem szeretném, ha itt találna . . . édes aranyosom . . . Rááll-c arra, a mit most mondandó vagyok, mindkettőnkre nagyon jó és fontos? Kérdé ellágyult hangon Kánya Menyhért, — ? — Szereti az urát ? — és Kánya uram a nélkül, hogy siettében a feleletet bevárta volna, folytatá : Ugy-e, hogy nem! Hisz' tudtam én ezt; mert annyi, mintha egy nagy nulla volna, — de még több, mert lump, részeges ő kelme; most is ott dőzsöl a, korcsmában. — Ó, az akasztófára valói — szólt a válasz.. — Tudja mit, szentem ? Álljon a szavamra, álljon maga is boszüt. Hagyja el azt a részeges lumpot és jöjjön hozzám. Még holnap . . . Nos ? . . — De mit szól a világ? — kérdé szerényen az előbbi hang a sötétben, mert a gyújtót még eddig sem sikerült megtalálni,