Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897
1897-01-03
XXIV. é Kiivadáknapló ! Piipn. 1897. január 8. »ia varas Hatosáénak és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 969 hova a lapnak szán! közlemények küldelulőí*^ ..Kiadóhivatal: Golclberg' Gyula papUicereskedése l" ése Fötór.V Olvasóinkhoz. Laptulajdoi'os: r - Peayvessy Ferenc. Felelős szerkesztő: Körinertcly I3éla. Előfizetések és hirdetési dl|r.k a lap kiadóhivatalához küldendők, detések a lesrjutányosabban fe A lap ára: Egész évre 6 frt, 1'élévf: iVI. ii'-.-yisdévre 1 frt 50 kr. - Iv/vc-s szám :ír.-i !. r , k-Az uj évfolyam elején teljes bizalommal'fordulunk mélyen- tisztelt olvasóinkhoz, hogy előfizetéseiket megújítani szíveskedjenek. Bizodalommal tesszük ezt a midiért, mert lapunk immár 23 éven át szolgálta a közügyet és a jövőért, melyben ismét híven akar a közügyek szolgálatában, állni. Talán nem szerénytelenség tőlünk, ha a jelenre is hivatkozunk. Mert ha nagy eredményekre nem is mutathatunk, azt senki nem tagadhatja meg tőlünk, hogy becsületes törekvéssel iparkodtunk megfelelni feladatunknak. Feladatunk az lesz ezután is, a mi volt eddig: istápolni és gyámolítani minden oly törekvést, mely városunknak, vidékünknek és vármegyénknek javát igyekszik előmozdítani. E feladat betöltésében pedig az a gondolat lelkesít, hogyha csak szük körnek is teszünk szolgálatot, édes hazánk javát szolgáljuk mégis. S ha csak egy porszemmel járulunk is hazánk nagyságának előmozdításához, — mégis legalább hozzájárulunk. E feladat teljesítéséhez az erőt abból a támogatásból merítjük, melyet olvasóink, munkatársaink nyújtanak. Azért teljes bizalommal kérjük t. olvasóinkat előfizetéseik szíves megújítására, munkatársainkat pedig becses szellemi munkásságuknak a jövőben is megajándékozására. Kiváló tisztelettel A , Pápai Lapok 11 szerkesztősége. Teljes tisztelettel kéljük nagyrabecsült előfizetőinket, hogy előfizetéseiket mielőbb megújítani méltóztassanak, nehogy a lapszétküldésében zavarok történjenek. A »Papai Lapok« előfizetési ára: Egész évre . . . ... 6 frt. Fél évre . . . . . . 3 » Negyed évre .... 1 » 50 kr Tisztelettel felkérjük lapunk t. megrendelőit, kik előfizetési vagy más dijakkal hátralékban vannak, hogy azt minél előbb bekükleni szíveskedjen ek. Teljes tisztelettel A „Pápai Lapok" kiadóhivatala. el Ismét egy évvel öregbedett az idő. Nagyjelentőségű egy esztendő volt mind hazánkra, mind szépen fejlődő városunkra nézve az, a mely csak ma nyerte el a mult idők egyik oly ismert nevezetét, a »tavaly < nevet. Az 1S96. Örökre emlékezetes év marad a magyar nemzet annaleseiben. Határát képezi ez egy ezredév folyamatának, a mely alatt Árpád dicső népe az annyi wr árán szerzett hazáját az oly sok ellenség és vihar között eredeti épségében megtartani s azt bármi áldozatok révén is virágzásra emelni meg nem szűnt. Sokat foglal magában az a nagy idő olyat, a mely nemcsak jogosan tölti el nagy fokú nemzeti önérzettel keblünket, hanem a melyből nemes és bölcs okulást meríthetünk magunknak arra, hogy mily módon rakhatjuk le biztos alapjait egy második ezer éves dicső történetünknek. A milleniumi kiállítás és nagy ünnepségek élénk tanujelei hosszú életre hivatottságunknak s nem jogtalan honfiúi érzetünknek. Az egyes vidékeken fölállított emlékek és szobrok pedig bizonyítják, hogy föl tudjuk fogni európai missiónkat s jelenünk a múlttal összeforrva- sikeresen óhajtja megteremteni számunkra a boldog jövőt. Pápa város nagy érd'M v »ü hn?.níms közönsége s lelkes, ügybuzgó hatósága a mult évben szintén megmutatta, hogy e nemzeti közóhaj egyik legelőkelőbb rendithetetlen harcosa. Nagy anyagi áldozatokicai mig egyrészt emlékoszlopot állított a város egyik legszebb helyén a 48-as jogos és szent elveinek, másrészt kultúrintézményeinek számát szaporitá meg. Az az emlékoszlop ott a színház előtt mindig lelkesítő példa haA PAPAI LAPOK TÁRCÁJA. A hol a törvényt csinálják. (Karcolat az uj képviselőházból.) — Irta és a Jó kai-kör december 27-én tartott irodalmi s és művészeti estélyen felolvasta — Szöllősi Zsigmond. Hölgyeim és Uraim! Szólani kívánván a tisztelt Házról, azt hiszem, csak a ühémáiu természetének megfelelően cselekszem, hogyha személyeskedésen kezdem. Leleplezni fogok, tisztelt hölgyeim ós uraim, és. nagyon kérem, ne vegyék szerény telenségnek azt, a mi igazában csak magyarázata egy némely későbben, kiderülendő dolognak, hogy a leleplezések sorozatát saját csekélységemen kezdem meg. Megvallom, hogy ifja életemnek egész a legutóbbi időkig három jellemző sajátsága volt. Az első hogy pesti lakos létemre még sohasem voltam Budám; a második, hogy sohasem írtam verset életemben; a harmadik, hogy még sohase voltára — a képviselőházban. Fájdalom, egyéniségem é három kardinális sajátossága lényegesen megfogyatkozott azon a napon, a mikor a szerkesztőm, szíves, de határozott hangon így szólt hozzám : — Maga tehát kedves barátom holnaptól kezdve szelleméé tisztelt Házi karcolatokat fog írni. Én bennem elhull; a vér. Hogy én írjak szellemes karcolatokat, hogy ón karcoljak képviselőházat, ilyen képtelen idea csak egy szerkesztő fejében teremhetett meg. Mert itt ismét meg kell vallanom — ennyi szép és kedves hölgy előtt az ember önkénytelenül ismindvintalaabclécsöppen a vallomásba — hogy nekem a parlamentarismusról idáig tisztán — hevesmegyei fogalmaim voltak. A hevesmegyeifogal.om pedig jó fogalom otthon, de ugy tapasztaltam, hogy már a fővárosban nem válik be teljesen. En. ugyanis otthon Hevesben ugy tanultam, hogy a parlamentbea van két párt: balpárt meg jobbpárt. A jobbpárt az, a melyik a hazát minduntalan eladja, a balpárt meg az, a melyik azután mindig visszaveszi.. A jobbpárt vezére Tisza Kálmán, a balpárté meg Baross Gábor. Elbihetik tehát, hogy így állván a dolog, meglehetős lelkesen tiltakoztam a redak torom intézkedése ellen. A protestálásonira odajött Fenyvessy Ferenc, a ki szeret jó ember lenni, és megnyugtatott a következőképen : — Csak fogjon belé egész bátran. Elmegy az ülésekre és megírja a mi ott történik szellemesen, Osak ugy, mint - Mikszáth Kálmán. Tehát csak ugy, mint Mikszáth Kálmán. A mint láthatják az én főszerkesztőm meglehetősen igénytelen, embeiv Nekem pedig eszembe jutott az a kiváló drámaíró, a ki egyebek között ezt az utasítást irta bele darabjába: „A harmadik és negyedik jelenet között negyedórás szünet tartandó, a mely szünet alatt egy szőke borbélylegény sétál a szinpadon és sikerült élueket mond." Nohát, kérem szépen, körülbelül, ilyen szőke borbélylegénynek éreztem magamat, mikor előszűr elindultam a parlament felé. Egy gondolat azonban vigasztalt. Tudvalevő dolog, hogy egy jó ötletet teremteni nagyon nehéz, de sokkal nehezebb három rosszat elhallgatni. Nekem tehát tulajdonképen nagyon könnyű feladatom lesz, a mikor rossz ötleteimet — nem kell elhallgatnom. A felelőséget ugy se én viselem érettük, arra ott van —• a felelős szerkesztő. A ki pedig a jó ötleteimre kiváucsi, az olvassa el. Mikszáth. Kálmán karcolatait, a ki könyörtelenül, elírta előlem őket. Es most bocsánatot kérek azért, hogy még eddig mindenről beszéltem, csak a tulajdonképeni tárgyamról nem. De hát ez is parlamenti szokás. "Világért se a subjektiv szempontokból sxólok a parlamentről, a mely, tisztelt uraim, tudvalevőleg nagyon kellemetlen hely, mert ott csinálják az adót; ele tisztelt hölgyeim, mégse olyan nagyon kellemetlen hely, mert ott rebegik el szép Magyarországon a legtöbb — igent. Elképzelhetik, hogy nagy és őszinte megindultság fogott el, mikor először léptein át annak a hatalmas, üvegtetejű, félköralaku teremnek a küszöbét, a melyben a hazát gondozzák, a törvényt csinálják és a kvótát emelik. Megbámultam a Szilágyi f