Pápai lapok. 23. évfolyam, 1896

1896-09-13

2. PÁPAI LAPOK. 1896. szeptember 13. tette • figyelmessé a lakosságot az ünnepre. A Veszprém vármegye küldöttségének tiszteletére a Fenyvessy villa előtt rendezett térzenéhez seregestül tódult városunk lakossága és innét azután a tömeg lassanként az ünnepi díszközgyűlés színhelyére, a Széchenyi térre vonult, hol fél négyre már több ezerre menő impozáns tömeg gyűlt össze, melyet az uj kollégiumnak tágas udvara is alig birt befogadni. Ott volt városunknak színe-java, apraja-nagyia. A. városi képviselőtestület tagjai teljes számban jelentek meg. Ott láttuk azonkívül a mindkét jótékony nőegyletnek, a leányegyletnek tagjait, a kaszinó, a Lloyd, a polgári-kör küldöttségeit, valamint a Wahrman egylet, az iparosok betegsegélyző és gyámolító egyesületének zászló alatt kivonult öszszes tagjait. Az udvarnak javarészét az elnöki emelvény körül diszes hölgyközönség foglalta el s az eluoki emelvény körül ott láttuk városunk összes notabilitásait. Fél négykor érkezett a gyűlés színhelyére a Jókai-kör elnöKsége, magukkal hozva a vidéki küldöttségeket. Veszprém vármegye törvényhatóságát Kolozsváry József főjegyző vezetése alatt Takách Ádám árvaszéki elnök, Ihász Lajos, Purgly Sándor, Kenessey Zoltán képviselték. Veszprém városának 4 tagu küldöttségét Benkö Károly városi tanácsos vezette, Sopron vármegyét Hajas Gyula csornai főszolgabíró, a Veszprém megyei honvédegyletet pedig I .Dr. Halasy Vilmos vezetése alatt 4 tagu küldöttség képviselte. Ezenkívül nagy számban voltak jelen a szomszéd községek képviselői is. A tanuló ifjuság teljes számban jelent, meg a tanári karral élén. Pontban '/a 4 órakor kezdetét vette a diszgyülés, melynek lefolyása a következő volt: Fenyvessy Ferenc a Jókai-kör elnöke elfoglalván helyét (mellette Veszprém vármegyének és Sopronnak diszmagyarban megjelent külöttsége), megtartá elnöki megnyitó beszédjét. A mai napon fogjuk megújítani—monda a többek közt— emléktábláját annak a férfiúnak, a kit körünk mesteréül, védnökéül választott; annak a férfiúnak, a ki a közelmúlt nagy időknek és uj hazát teremtő hősöknek ma-már csaknem egyedül fennmaradt nagy alakja; annak a férfiúnak, a kit ragyogó tolláért, ragyogó zsenijéért az egész művelt Európa bámulva csókkal s aztán ha én nyerek, akkor tőlem fogja megkapni, ha pedig maga nyeri meg, akkor én űzetem meg a fogadást . . . M i c i ; Majd ha fagy, tudja .... mert először is nem tartozom magának három csókkal, másodszor meg ilyenbe nem is illik fogadni, harmadszor meg ugy se kapná meg . . . Bandi: (mintha nem figyelt volna szavaira) Tehát először, ugy-e kérem, el kell mennni ahhoz k - i. 11 i 0 z, a kit feleségül szeretnék kérni . . . M i c i : Igenis kérem. Bandi: Aztán, ha már ott vagyok, akkor odaállok elibe és . , . Mici: Igen . . . ugy . . .! De hát ková akar legelőször menni ? B a n d i : Hová . . . ? Hát . . . izé . . . Mici: Tudja mit! ? Legjobb lesz, ha egypár ismerőse nevét külön-külön cédulákra irja föl s aztán a kinek legelőször kihúzza a nevét, annál kezdi meg a szerencsepróbálást. Bandi: Igen ám csakhogy én nem szeretek annyit, hogy külön-külön cédulákra Írhatnám föl a neveiket ... és aztán ha mégis megtenném, mi történne akkor, ha olyanhoz mennék kérőbe, a kit nem akarnék feleségül venni ? M i c i ; Mi történnék ? Nagyon világos . . kosarat kapna ! Bandi: Es ha nem kapnék ? Mici: Osak ne legyen olyan nagyon elbizakodott. . Bandi: Tudja Micike éu azt gondoltam, | s . irigyel tőlünk. E férfiú, hazánk élő költő, királya-: ! Jókai Mór, (Zajos lelkes éljenzés.) i A mai napon fogjuk megújítani emléktábláját • Jókai egykori iskolatársának, a pápai' diáknak, a i korán letűnt csodás fényű meteornak ; a lángszavu . költőnek, a szabadság és honszeretet dalnokának, az ' utánozhatlan és utólérhetlen „magyar" poétának, s a szabadságharc nyomtalanul elveszett martyrjának, Petőfi Sándornak, kinek honszerető lánglelke sokáig maradjunk közöttünk. (Lelkes éljenzés.) ' A mai napon fogjuk emléktáblával megjelölni ' azt a helyet is, a hol Deák Ferenc, a haza bölcse > tanult. (Éljenzés.) Deák, a ki hatalmas alkotásával ' egy 300 éves viszályt szüntetett meg trón és nemzet közt, s a ki ezredéves históriánkban ott ragyog dicsőségben, a hol "Washington; törvényhozásban, a hol Solou. És végül, ugyancsak ma fogjuk átadni váro1 sunknak azt a tiszteletre méltó szobrot is, a mit megyénk és városunk társadalma emelt a Pápa mel1 lett vívott szabadságharc dicső emlékének. Jól tudjuk — fejező be végül Fenyvessy beszédjét — bogy kicsiny, szerény e keret, de hiszen a méh is, csak köpiijének alakja, nagysága szerint idomítja sejtjeit; a fecske is a házak gerezdjeinek szük hajlásához méri fészkét. A mi körünk sem terjeszkedhetik túl azon a határon, mely hivatásként osztályrészéül jutott; a mi körünk sem állhat elő országos ünnepségekkel. De csak eszközeink szerények és csekélyek, és nem az a lelkesedés, a melylyel köszöntjük hazánk második ezredévét; csak ünneplésünknek van határa, s nem annak az imádásnak s rajongásnak, a melylyel ezredéves földünkhöz, édes hazánkhoz, várinegyénkhez, és városunkhoz ragaszkodunk. Ennek a ragaszkodásnak akart tolmácsa lenni a mai ünnepség is. Ezután az ülés jegyzőkönyvének vezetésére dr. Kapossy Lucián főtitkárt, annak hitelesítésére Osváld Dániel, Baráth Ferenc, Perlaky Géza és Peutz József urakat kérte fel az elnök, s üdvözölvén a gyűlésre vidékről érkezett küldöttségeket, azok nevében Kolossváry József a veszprémmegyei törvényhatóság küldöttségének vezetője a következő, nagy tetszéssel fogadott beszédben válaszolt: Mélyen tisztelt Nagygyűlés! Veszprém vármegye törvényhatósági bizottsága elhatározta, hogy az Ihászi csata emlékére Pápán emelt emlékoszlop és nagyjaink volt lakóházán elhogy nem bízom ezt a dolgot a sorsra, hanem annál próbálok szerencsét, akit igazán szeretek . . . Mici : Nekem nagyon mindegy, tegyen ugy ahogy tetszik és a hogyan jónak látja ! Bandi: Tehát először is el kell menni ahhoz, akit szeretek . . . aztán oda kell állni elébe . . . igy ni . . . ugy-e ? (mutatja.) Mici: (mosolyogva) Igenis kérem I Bandi: (komolyan, zavarral) Aztán azt mondom, hogy én elébe állok . . . azaz, hogy . . állok elébe . . . vagyis . . . hogy ... M i c i : (elneveti magát) Mit beszél ? Bandi: Igen azt mondom: én szeretem Nagysádot, s ha kegyed is szeret, vagy vonzódik hozzám egy kicsit, akkor legyen az én aranyos kis feleségem. Mici : (tapsol) Brávó ! Látja, hogy tudja. . .! Bandi: Igen tudom . , . azaz, hogy most már kérem a választ. Mici: Választ . . . ? Miféle választ?? Bandi: Hát a feleletet arra, a mit most kérdeztem ! Mici: Vagy ugy, arra! (nevetve meghajtja magát) Hát kérem, én igen megtisztelve érzem magam becses ajánlata fölött, de nem lehetek a maga aranyos kis felesége. Bandi: De Micike kérem, én egészen komolyan beszéltem ! Mici: (megijedve hátralép) Komolyan beszélt ? (lesüti szemeit s ruhafodraival babrál) Hát. akkor ón is . . . azaz hogy igen én is ... komolyan beszéltem (Bandira kacsint) . . . tessék másutt kopogtatni. |. helyezett emléktáblák leleplezésének ünnepét az ezredéves ünnepélyeinek sorába felveszi s a leleplezós; nól magát küldöttségileg képviselteti. Ezen vármegyei megbízás tette kötelességemmé, hogy a mai ünnepen tisztelt társaimmal megjelenjek, s ad jogot arra, hogy itt felszólaljak. Tisztelt nagygyűlés! Nap-nap után avatunk fel egy-egy emlékoszlopot, megszentelt helyeken emlékére annak, hogy hazánk ezredéves létének alapköveit őseink hol és mikor rakták le; ez emlókosz • lopok országos törvény alapján készülnek, leleplezésük országos ünnep, melyen a magyar állam, az ezeréves magyar állam nagyságának ós hatalmának egész fényével van jelen. A mi ünnepünk sokkal szerényebb, nem az eaeróves mult emlékének van szentelve, nem is országos ünnep, hanem egy fényes, egy dicsősógteljes, közeimultra emlékeztet, midőn sok ezerén küzdöttek ós vérzettek alkotmányunkért, szabadságunkért s elvesztek, mint hősök, vérea csatákban névtelenül, de hazánkat elveszni nem engedték. Valóban, Uraim, ez emlékoszlop előtt állva, mély megilletődéssel gondolok vissza az elmúlt századok véres küzdelmeire, a Bocskay, a Bethlen, a Rákóczy ós az 1848-iki szabadságharcokra s hazafias büszkeséggel tölti el lelkemet a tudat, hogy e harcok árán, az ott patakként omlott honfivér árán lett felépítve, s a közelmúltban betetőzve két legdrágább kincsünk: a polgári ós vallásszabadság, e két oltárkép, e két fénylő csillag, melyekórt élnünkhalnunk kell. Az Ihászi csata szintere távol van innét; de nagyon helyesen uraim, hogy ez emlékoszlopot nem a csata színhelyén, hanem e helyen állították fel, e helyen, egy nagyvidék központján, a pápai főiskola előtt, mert igy módot nyújtottak arra, hogy utódaink, a jövő nemzedék, midőn a főiskola falai közt tanulják, hogy mikóp kell a hazáért élni, ez emlékoszlop által figyelmeztetve lesznek, hogy tudni kell a hazáért meghalni is! Ez emlókszobor felállításának érdeme kizárólag a pápai Jókai-köré, e kör tagjai hazafiságának s különösen a kör igen tisztelt elnöke, Fenyvessy Ferenc tisztelt barátom lankadatlan munkásságának eredménye. Midőn tehát szíves meghívásukért vármegyénk közönségének nevében köszönetet mondok, kívánom, hogy legyen ez emlékoszlop nagy idők küzdelmeinek ÓB az önök hazafiságának örök hirdetője. (Viharos éljenzés.) Bandi: (észreveszi a kacsiutást s reménykedve) Még nem . . .! Előbb f'ölebbezek ! Mici: (bámulva) Fölebbez . . . ? Hová ? Bandi: Az édes mamához. Mici: (nevetve) Hohó! Hasztalan, az is az én pártomon van ! Bandi : (elkomolyodva) Biztosan tudja Micike ! Mici: Egészen határozottan állítom, kár is megpróbálni, okosabb is lesz másnál próbálni most már szerencsét. Bandi: (szomorúan) Ezt pedig nem teszem meg. Mici: Miért nem, ha szabad tudnom ? Bandi: Azért mert másutt is igy járhatok s aztán véletlenül egy ólomdarabot találnék elkeseredésemben a fejembe röpíteni. Mici: Olyan komolyan beszél, hogy utóbb is eltalálom hinni, amit mond. Bandi: Kérem én már öt perc óta mindig komolyan beszélek s ha most nem is hiszi el Micike, majd elhiszi később, mert nem tudom, hogy az a kis ólomdarab már az első kosár után is . . . M i c i: (ijedten közbeszól) Bandi! Bandi: (kalapját veszi s indul) Isten áldja meg Micike ! Mici: De hát hová siet ? Bandi: Magam se tudom 1 Mici: (kérve) Hát akkor maradjon még ... ne menjen . . . hiszen még ugy se tette meg azt, a mit mondott . . . azt az izé . . . hogy is mondjam csak . . .