Pápai lapok. 23. évfolyam, 1896
1896-08-16
kéjük elveszni nem f og , de hogy az meghozza a szokásos kamatokat is. S tényleg van egy mód, mely mig egy részről a vízmű közegészségi hivatásának elérésére kizárólag alkalmas, addig más részről azt a céh is elérhetővé teszi, hogy a vizműbe fektetett tőkének meg lesz a kellő jövedelmezősége s a majdani részvényeseknek feltétlen garanciáid fog szolgálni az iránt, hogy részvényeikre megkarrják a rendes osztalékot. Ez a mód • a vízmű bevezetésének kötelezővé tétele a város öszzes házaira nézve. Persze ezt egyszerűen a városi képviselőtestület közgyűlésén határozati!ag kimondani nem elégséges, mert hisz ily teher elvállalására a városi polgárok pusztán közgyűlési határozattal nem kötelezhetők. Volt ugyan nálunk efféle precedens; t. i. a városi gyalogjárók aszfalttal való burkolását szintén egyszerűen szótöbbséggel hozott határozatokkal statuálta városunk, de hát a jogászok tudják, hogy e miatt mindenkor városunk, s illetve képviselőtestületünk tagjainak feje felett Damokles kardjaként lebeg bármelyik háztulajdonosnak (ki annak idején nem járult hozzá az aszfalttal való burkoláshoz) keresete az aszfaltozásért közigazgatási uton beszedett járadékok visszafizetése iránt. Itt nagyobb óvatossággal és jogászi körültekintéssel kellene eljárni,, s a mennyiben a képviselőtestület hajlandó volna a vizmű bevezetésének általánosan kötelezővé tételére, ugy ezt a kormány által jóváhagyandó szabályrendeletben kellene megállapítani. Hogy a kormány egy ily értelmű szabályrendelettől jóváhagyását nem fogja megtagadni, az iránt teljesen nyugodtak lehetőnk, mert már több városnak van ily szabályrendelete az utóbbi évekből, melyek mind kormányhatósági jóváhagyással lettek ellátva. Ennek az alkotandó szabályrendeletnek részleteit itt megbeszélés tárgyává tenni egyelőre nagyon is korai dolog volna, de annyit már is jelezhetünk, hogy a városvégi. u. n. pordánbeli kisebb viskókat, melyek a legminimálisabb (3—4 frt) vízdíjat sem bírnák el, ki lehetne venni a szabályrendelet kötelező ereje alól; s a mennyiben e helyeken a nagy tűzveszély miatt mégis nagy szükség van a vizmű bevezetésére, nyilvános utcai közkutakkal kellene a bajon segíteni. Ha igy kötelezővé lesz téve minden háztulajdonosra a vizmű bevezetése, ekkor első sorban a vizmű nagyobb mérvű igénybevétele, a nagyobb vizfogyasztás olcsóbb vízdíjak megállapítását fogja lehetővé tenni, s másrészt a befektetett tőkének jövedelmezősége törvényileg lesz biztosítva, s igy a részvények mint biztos kamatozású papirok nagyobb hitelnek és keletnek fognak örvendeni. Ily módon bizton számíthatunk majd közönségünk érdeklődésére, s a fináncköröknek a részvények jegyzése iránti hajlandóságára. Természetes, hogy a vizmű létesítéséhez szükséges összes tőkét: körülbelül 200 ezer forintot Pápán bajos lenne összehozni; de ez a körülmény nem igen fog nagyobb nehézségeket okozni, miután magán uton nyert értesülésünk szerint a Walser-gyár igazgatósága kilátásba helyezte, hogy a szükséglendő tőkének tetemes részét maga a gyár fogja megszerezni, s illetve annak jegyzéséről gondoskodni. Most tehát eljött a cselekvés ideje. Városi, tanácsunkon, s majdan képviselőtestületünkön lesz most a sor, hogy városunk egyik elsőrangú és életbevágó szükségletének kielégítésében, közegészségügyünk eme fontos tényezőjének létesítésében, a kellő erélyt és tevékenységet fejtse ki. Most, hogy ez a kérdés immár a megvalósulás stádiumába lépett, nem szabad az ügyet mindenféle ankettezésekkel és fő- meg albizottsági vélemények kikérésével az elposványosodás fenyegető veszélyének kitenni. A dolognak higgadt, komoly megfontolása, de egyúttal tettrekész buzgóság vezesse az illetékesköröket, s nincs kétségünk benne, hogy akkor városunk előrehaladásának és boldogulásának ezen alkotással is hatalmas rugóját fogják megteremteni. Mi résen leszünk ! (a. -j- b.) A lovászpatonai „népgyűlés. 1 ' — Edlinger-Tasülilor fiaskója. — Keserű tanulságot hozott a 1. patonai gyűlés a néppártnak, de főleg izgsJó, demagóg hőseinek. Az az egykét izgága plébános, a kik Zichy Nándornak olyan véghetetlenül keserű órákat szereztek, nagyon jól tudhatták, bogy kétségbeesett vállalkozásuknak más eredménye, mint gyászos kudarc, nem lehet és ha ilyen végzetes, szinte megsemmisítő eredményre nem számítottak is, bizonyos, hogy egy a helyi viszonyokkal ismeretlen, rajongó ősz ember járatlanságával rut visszaélést követtek el. Hosszú időkön át tartott a legkíméletlenebb izgatás az ugodi kerületben, a melyet ez idő szerint 15 év óta Fenyvessy Ferenc dr. képvisel. Ez az izgatás nem ismert sem féket, sem határt. A gyűlölet, az elkeseredés üszkét dobálták szorgalmasan a nép közé, a mely egy részében hitelt adott a lázító szónak és tüzet fogott az izgatásra; nagyobb részében azonban épen az izgatók ellen fordult. Valóságos forrongás dúlt a Bakony táján, a kedélyek háborogtak, a fekete talárban gyújtogató reakció, Esterházy Móric gróf föispán ur ö Excellenti áj ának egy két „hálás" patronátusbeli plébánosa, megteremtette a maga ellenmozgalmát és ilyen hangulat közepette hirdetett a néppárt nagygyűlést. Lovász-Patonára, ebbe a községbe, a mely túlnyomó részében nem katbolikus és épenséggel nem néppárti. Lovász-Patona, lázas izgalomban volt vasárnap. Mig Zichy Nándor grófot párthívei a templomtéren várták, a liberális elemek, körülbelül ötszázan, már eleve a gyűlés helyére, a gróf A\ r alLis-féIe kastély parkjához siettek. Itt azonban nem akarták őket beereszteni. Edlinger Titusz tevcli plébános, zirczi pap a gyűlés főrendezője, egy fanatikus néphízitő, el záratta a kapukat és még az igazolványnyal ellátott hírlapírókat sem akarták bebocsátani. A tömegen izgatott hangulat veti erőt. — Itt népgyűlés van, mindenkit be kell ereszteni! Nyissák ki a kapukat. Hogy nem eresztették be őket, a tömeg előre nyomult. Ábcugolták Zichy Nándort, ábcugolták a néppártot. Ekkor érkezett meg l r égh István pápai főszolgabíró. Csendre és nyugalomra intette a népet, a mire csakugyan el is némult, a zajongás. A hírlapirókát rendben bebocsájtották a kertbe, mely ekkor még üresen állott. Ekkor azonban Edlinger plébános ur néhány hívét pillantotta meg a tömegben. Rögtön kiadta az utasítást: — Ezeket be kell bocsájtani. Ez volt a lovászpatonai népgyűlés veszte. A mint a kapu kinyílt és az Edlinger plébános emberei behatoltak, az izgatott tömeg egyszerre ellepte a bejáratot. — Ezeket beeresztik, minket meg nem akarnak. Olyan nincs! Ez nem igazság! Ez népgyűlés! Előre ! Egy perc. alatt benn volt az egész tömeg. A tevcli plébános riadtan sietett a kastély felé, a tömeg utána, egyre abcugolva a néppártot, a papokat és Zichy Nándor grófot, A kastély előtti, térség a következő pillanatban el volt árasztva közönséggel, még pedig izgatott és elkeseredett néppel, a mely ököllel fenyegette a leveli plébánost, a ki dühös átkokat szórt feléjük. Ő és a gaunai plébános időnként odafutattak az erkély kőfalához és dühösen kiabáltak le. — Ezeknek kell szabadság; ezek barmok! — Zsidó kölykök! — Részeg csőcselék! A tömeg dühe ezekre a tapintatlan inzultusokra egyre növekedett. Öklök emelkedtek a levegőbe ; átkozódások kavarogtak a levegőben. — Le kell rántani onnan ezeket a népbolonditókat! — Menjünk fel hozzájuk! A ft&zolgabiró nyugalomra intette a népet; de ez már most nem sokat használhatott. Zúgott az abcugoktól az egész térség. Igy érkezett el a két óra. Ekkor jött meg Zichy Nándor gróf, vele Bakonyi, továbbá Kálmán, a sóskúti plébános, néhány pap és zászlók alatt vagy háromszáz igen csendes néppárti, nagyobbára sváb. Előttük egy csomó fehérruhás leányka. Az obligát testőrség. A balkonon először Bakonyi ügyvéd jelent meg. A mint megpillantották ezt az urat, a ki kecske-szakállat visel, egyszerre minden oldalról gúnyos mekegés hallatszott fel. •—• Meee ! Meee Mee! Bakonyi reszketett a dühtől, de haragos kifakadása elveszett a rettenetes zajban. — Ezt az önök főispánja csinálta! — kiáltott rekedten a dühtől Végh főszolgabíró felé. — Megtiltom önnek, bogy a főispánt gyanúsítsa! — vágott vissza erélyesen Végh. Ebben a pillanatban lépett ki Zichy Nándor gróf a balkonra. — Itt van a főbíró? — kérdezte halkan. Végh eléje lépett. — Itt vagyok nagyméltóságos uram. —• Mért eresztették ezeket ide? — Nem én bocsátottam be, — Edlinger Titus, a teveli plébános ur. Ö intézkedett. Ó itt a főrendező. — Abcug a Tifussal — kiáltott a tömeg. A gróf a balkon, előfalához lépett. A mint a tömeg megpillantotta, pokoli zsivajban tört ki. Öklökkel, fenyegették, ugy kiabáltak feléje : — Muszkavezetö! — Népbolonclitó! Egy stentori hang kivált a zűrzavarból. Ezt kiabálta a grófnak : — Bátyáinuram! Kend a pap? — .Ide jöjjön közénk, ha meri — Nyissák ki a kaput! — Abcug néppárt! Abcug fekete sereg. Jó tiz percig tartott ez az őrült tombolás. Ilyen jelenetre még a legszorgalmasabb néppárti körutazók sem emlékeztek. Zichy Nándor gróf pedig állt, szótlanul, sápadtan, remegve, az izgatottságtól. A hívei sápadtan vették körül. Egyszerre azután valami csörrent. Egy tojás repült fel. a balkonra, Taschler Dezső gannai. plébános, a legszájasabb izgató, a fejére kapott egy záptojást, a nép nagy kacaja mellett. A következő pillanatban tojások és kövek áradata zuhogott keményen és sűrűn. Végh István főszolgabíró, a ki többször intette nyugalomra, de immár hiába, a végkép felingerült népet, erre kénytelen volt a gyűlést feloszlatni. A. zsivaj azonban meg nem szűnt és mig a nép lassan áradt kifelé a kapukon, Zichy Nándor lesietett a kastély hátsó bejárójához, ott kocsijába vetette magát és a kastélykert hátsó kapuján kihajtatva, még a fél négy órai vonaton elutazott, erről a reá nézve olyan szomorú emlékezetű helyről. Nagyon jellemző dolog, hogy mihelyt a főszolgabíró kimondotta a feloszlást, az elsők, a kik eltávoztak a kertből, a néppártiak voltak. Ok végtelen közömbösséggel áltak ott eddig is. Kétségtelen, hogy ezeket ugyan nem a lelkesedés hozta ide. A fővezér távozta után eloszlott a táborkar is dühösen, leverten, szomorúan, heves szemrehányásokkal illetve a — tevcli plébánost, Edlingcr Tituszt a ki elbolonditotta Zichy Nándor grófot; a ki hencegve hirdette mindenütt, hogy majd megmutatja Ő, hogy az ugodi kerületben ki parancsol. No de ki is kapott a fővárosból érkezett néppárti matadoroktól. Észnélküli buta rendezés — kiáltották oda a zirci plébánosnak. Igy folyt le a harc a lovászpatonai néppárti „nagygyűlés" gyalázatára és tanulságára egykét elvadult plébánosnak (Edlinger és Tachler Dezső, a híres Luegerista), a kik saját pártjuk vezéreit ily csúfosan beugrasztották. TOLLHEGYGYEL. Lovászpatonai séták. — Csevegés. — Ha áll az, hogy a kinek az Isten hivatalt ád, észt is ad annak ráadásul, akkor az is igaz, hogy az újságírónak meg ad mindig tárgyat, a miről, írjon. Lássák kérem, ezt az elvet vallják minálunk; Pápai Lapokéknál, és ha törik, ha szakad, itt nincs kímélet, nincs irgalom és nincs uborka szezon ; azaz, hogy rém szerencséje van ennek a mi társa-