Pápai lapok. 23. évfolyam, 1896

1896-07-05

g-^ys g.«™ termések CSAKIS MESTERSÉGESEN SZÁRÍTOTT műtrágyával ÉRHETŐK EL. TTriYl FVQPI O ^ műtrágya-, kénsav és vegyi iparrészvény-társaság „JXUIlgclIl<ft Budapest. Herényi Gotthard Sándor és Rovara Frigyes művét érdeklődőknek ingyen és bérmentve küldjük meg. Képviselve STE1SÍ Ii. PÁIJ ur által Oyőró'lt, Baros-ut 2£. sz. g csóbb pótkávé. Természetes tiszta gyártmány egész szemekben, miért is felette előnyösen használható, az őrölt a ez okból a vevő közönség által nem ellenőrizhető pótkávéval szemben, melyek hatósági vizsgálatok t-amisága szerint gjwkorta idegen anyagokkal hamisitvák. f -j^ Eleinte csak harmadrészben, később felótea adhatjuk a Kathreiner­kávét a valódi kávéhoz, s igy az egészségre megbecsülhetetlen hatása mellett minden háztartásban jelentékeny megtakarítást eszközölhetünk. A Kathreiner-féle kávét a 'egelső orvosok ajánlják, s az ugy nyilvános intézetekben, mint családok ezrei körében naponta jónak bizonyul. Sőt magában, azaz valódi kávé hozzáadása nélkül használva, a Kathreiner-féle kávé a legjobb erősítő szer és a legegészségesebb, leg­könnyebben megemészthető és egyszersmind a legízletesebb ital. LelkÜSmereteü gazdaSSZOny vagy anya, általában kávéivó, egészsége érdekében perczig ae habozzon Kathreiner-féle Kneipp-maláta­kávét használni. Az értéktelev hamisítványokkal szemben, melyekkel ma is csalják a közönséget, a vételnél vigyázni kell a fehér e' edeti csomagokon látható NÉVRE Kathreisi©r! Vigyázzanak I Saját érdekükben ne engedjék magukat rábeszélni!' A valódi „Kathreinert" soha­sem szabad más csomag] ásban, vagy nyitott árúként eladni. Pápa és vidéke nagyérdemű kö­zönségét van szerencséin tudósítani, miszerint étkezési, úgymint hüsitő italokat tartó a legczél­szerübb berendezéssel és a legjutányosabb ár­ban saját készitményü GSZEKRÉNYERET a nagyérdemű közönség becses figyelőiébe ajánlva és pártfogásukat kérve Tisztelettel Ludvig Tamás, épület és műbádogos, a megyeház átellenében. n Jj ^|h;ilódi egészségi és családi kávé, S^v< mely Kathremer gyártási módja által a kedvelt valódi kávé izét nyeri. Eltekintve egyéb előnyeitől, már ez okból különbözik ezen maláta - kávé minden más hasonló gyártmánytól. A Kathreiner-féle kávé a legíz­letesebb, legegészségesebb és legol­3 OK MILLIÓ ESETBEN KIPRÓBÁLT ÉS JÓNAK TAPASZTALT, FOGORVOSILAG AJÁNLOTT védőszer egészséges és szép fogaknak $0BT Mindenütt kapható. ~ÜÉK] Q A NA NÉLKÜLÖZBÉTLEN O " riV3. féle Fogtisztitó szer

Next

/
Thumbnails
Contents