Pápai lapok. 23. évfolyam, 1896

1896-04-26

4. PAPAI LAPOK 1896. április 26. bau lett elhelyezéséi;, egy évtizedekkel előtt kelt miniszteri engedólylyel indokolja meg. 140000 írtnak a Pesti hazai első takarék­pénztártól városi célokra leendő felvételét a már közölt feltótelek mellett névszerinti sza­vazás utján elhatározták azon hozzáadással, bogy a mennyiben az egész összeg egyszerre fel nem vétetnék, a nem folyósitott tőke után kamat elengedése kéretik. A polgári leányiskola és a tanítóképezde építése ügyében a küldöttség kimerítő és jól megindokolt jelentésének felolvasása után hosz­szu vita következett, melyben annyian vettek részt, hogy nemcsak a beszédeket, de még a szónokok ós közbeszólók neveit sem közölhet­]uk a terszuke miatt. — Végeredményben a közgyűlés névszerinti szavazás mellett kimon­dotta, hogy a polg. leányiskola ós a tanítóké­pezde részére a szükséges telket, 12000 frt il­letve 30000 frt hozzájárulást ós az épületek évi kisebb reperációját megajánlja ós hogy a tanítóképezde a jövő tanévben már megnyit­ható legyen, az e célra szükséges helyisége­ket a kormánynak iugyen átadja. A telkek kijelölése és megvételének ér­demleges elhatározására május 30-ikát tűzi ki a közgyűlés határidejéül. Dr. Fenyvessy Ferenc­nek pedig dr. Kende v. képviselő indítványára az ezen ügyekben kifejtett fáradozásaiért a közgyűlés jkvileg fejezi ki köszönetét, melyet a közgyűlésen a jelenvolt orsz. képviselő ur par szívélyes szóval köszönt meg a képvise­lők ól]enzése mellett. Vogul a gyimóti vám helyiségéül a szom­szédos háznak a kövezetvám terhére leendő mpgvásárlása a május hó 30-iki közgjnilós na­pirendjére felvétetni elhatároztatott. fűzzel a közgyűlés befejezést nyert, TOLLHEGYGYEL. Krónika. Zöldesi János berekedt, S én vettem elő lantom Ks pengetek rajt krónikát, Fáradt, keserves hangon. 8 ne is csodálkozz olvasó, Nem hencegósből mondom : Katzenj ammeros bizony (gyomrom, s rekedt a torkom. Mert ittunk ám mi nagyokat Béla királyunk napján -. fá ha az uap tettük volna csak, Az lett volna még hagyján, tannyelvű főgymnasium is van ott azon a he­lyen, csak egy kerítéssel választva el, szintén mintegy 400 növendékkel, Kairónak azon i'ó­szóben, hol a polytechnikum, a könyvtár és a tanitó képző van. A hajdankor ködös homálya által fedett hyeroghfák megfejtésének érdeme és dicsősége JS ezen expeditiónak egyik tisztjót Bouchard hadi mérnököt illeti, ki a Rosette mellett ta­lált tábla felfedezésével módot nyújtott ezen régi írások megfejtésére és olvasására. Ez a tábla V-ik Ptolemäus tiszteletére szentelt papi határozatot foglal magában és három nyelven van följegyezve ugyanazon szöveg, u, m. hie­roglif, népies ós görög nyelven. Egyszersmind azt a határozatot is tartalmazza, hogy ilyen három szövegű kőtábla helyeztessék el az or­szág különböző helyén a néppel való közlés végett. Egy ilyen táblát szerencsénk volt lát­hatni Philae szigetén levő Isis templom köz­belső pyloijjának déli oldalán, jobbról, mely jókora nagy és az írás egészen ép. Ugyanazon pylon belső falán a francia expeclitio följegyzései olvashatók. Ezen három nyelvű táblák szövegóból állapították a hierog­hficus alfabetet. E szép munkát két nagy férfiú végezte u. m. Angolországban a tudomány minden ágában jártas'Joung Tamás, Francia­országban Ohampollion Ferenc, (Vége.) De reggeltől jó esteiig, És aztán tovább, — reggel Volt a mikor hazamentünk Jól bedurrantott fejjel. Az az hogy menni ? .. menüi? .. nem! Mert azt nem tudtuk tenni; Mert azt se tudtuk, hogy minek Tetszik magánknak lenni. Mert például egy bácsika Magával elhitette; Hogy legjobb álmot albatik Az istállóban fekve. Egy ur pedig, dacára hogy. Már többször vacsorázott Azt hitte, fánkot eszik és Üveg-poharat rágott. Egy másik esernyő alatt Boi'ozgatott szobában ,.. Más ismét sárban feküdött, S uem liitte el, hogy sár van. És példát hoznék ezerét, De illustrálja ennyi, Hogy van idő a mikoron Az ember nem tud menni. És huncut volt a gazda is, Még huncutabb a vendég! Igy szállt a dal, minek iszik, Derü-borura mindég. Szólt hegedű és cimbalom, Csak trombita hiányzott... Mi nem voltunk oly boldogok, Nem kaptunk szerenádot. Nem zengett margaréta itt, Grószvardeinba nem mentünk, Cseh trombita szerenádra Kár, de mi nem ébfedtünk. Az akszfalt az nagyot haladt, A honvéd emlék készül, Négy óriás oszlop mered Le ránk, Széchenyi térrül. És apropos. Széchenyi tér, Színjáték is van nálunk, De erről ma még nem lehet, S igy máskor referálunk. Zöld flu. VEGYES HÍREK. — Vármegyénk a milleniumi kiállitás megnyitásán. 'Vármegyénket az ezredéves országos kiállításnak jövő hó 2-ikán véghemoiipudő ünnepélyes megnyitásán Véghely Dezső kir. tanácsos alispán vezetése alatt Vajda Ödön zirci apát, Bibö Dénes és Ihász Lajos földbirtokosokból álló küldött­ség fogja képviselni. — Gyurátz püspök utja. Gyurátz Fe ­renc jjüspök, ki most egyházkerületének alsó­soproni esperességót vizsgálja, minden község­ben, hol eddig megfordult, nagy ovációknak tárgya volt, A házakat mindenütt fellobogóz­ták; Beledbe érkezése valóságos diadalmenet volt. Negyventagu bandérium me?it Vadosfáig a püspök elé és 144 kocsi kísérte Beledbe. Va­dosíán Molnár Béla felügyelő üdvözölte. Be­ledben Rózsa Sándor lelkész fogadta. Utalt a fokozott szeretetre, mely G-yurátzot hazulról való 25 évi távolléte után környezi. A püspök Molnár Béla házába szállt s ott a katholikus és izraelita hitközségek képviselőit fogadta. Istenitisztelet alatt megjelent a templomban Kisfaludy, Ősz katholikus plébános, kit Gyu­rátz kétszer megcsókolt. Beledből Temeskórre ment a püspök, fogadtatása itt szintén nagyon szívélyes volt. — Személyi hir. Dr. Fenyvessy Ferenc, orsz. képv. lapunk tuljdonosa, tegnap váro­sunkba érkezett, hogy jelen legyen a városi közgyűlésen és este a Jókai-kör színházi előadásán. Az éjjel még visszautazott Buda­pestre, mert ma vasárnap d. e. elnökölnie kell a nemzeti színház nyugdíj intézetének évi ren­des közgyűlésén; a Jókai-kör mai második előadására azonban ismét hazautazik. — EY. ref. konvent. A magyaror­szági ev. ref. egyház egyetemes konventje szerdán délelőtt kezdődött meg, a Lónyai-ut­cai református gimnázium dísztermében, Ku u Bertalan püspök egyházi és Tisza Kálmán főgondiiük világi elnök vezetése mellett. Részt-, vesznek a közgyűlésen Antal Gábor püspök. Darányi Ignác" főisk. v. gondnok, Vég­li e 1 y Dezső Veszprémből, Czike Lajos esperes főisk. e. főgondiiok Ó- Szönyböl, Körmendy Sándor lelkész Hedralielyről, mint képviselők. Az elhalálozott Pap Gábor és Beöthy Zsig­mond helyébe raudes bírósági taggá Antal Gábor püspököt ós póttaggá Molnár Béla sz.-fehérvári ügyvédet választották meg. — Millenniumi emlékünnep. A dunán­túli evang. reform, egyházkerület pápai főisko­lájának tanári kara hazánk ezeréves fennállá­sának emlékére, 1896 május 9-én ünnepélyt tart. Az ünnepély rendje: I. istentisztelet a reformá­tus templomban d. e. 9 órakor. II. A főgymna­shrm tornatermében d. e. 10 órakor: 1. Hymnus. Énekli a főiskolai vegyeskar. 2. Megnyitó be­széd. Tartja Dr. Horváth József közigazgató. 2. Unnepibeszéd. Tartja Kis Ernő főgymnasiuuü igazgató. 4. Hazafias dalok. Énekli a főiskolai vegyeskar. 5 Alkalmi kölemény. Szavalja Cso­masz Dezső I. éves papnövendék. 6. Szózat, énekli az ünneplő közönség. — Hirsch Mór báró -f. A részvét ér­zetével adjuk a gyászhírt, hogy korunk egyik krözusa, a jótékonyságáról világszerte ismert jószívű emberbarát, a szegények reménysége, megvigasztalója,báró Hi-rschMÓT kedden ó-gyal­lai birtokán szélhűdés következtében hirtelen elhalt. Halála nagy kár ós veszteség a jótékony­ságra és őszinte részvétet kelt. Hült tetemét Parisban helyezik örök nyugalomra. — Műkedvelői előadások. A Jókai­kör első előadása tegnap este zajlott le a szín­házban, nagy ós diszes publikum előtt, még pe­dig, hozzátehetjük, hogy fényes eredmónynyel. A mai esti előadás után a kör helyiségében társas vacsora lesz. Mindkét előadásról jövőre referálunk A legbővebben. — Gyászhír. Főiskolánk ismét gyász­ban van. A tanárikar jeles, fiatal tagja, dr. Szakai Károly, ki már hónapok óta betegeske­dett, hosszas szenvedés után meghalt. Elhuny­táról a tanárikar A következő gyászjelentést adta ki: A pápai ev. ref. főiskola tanári kara szomorú szívvel tudatja szeretett kartársának dr. Szakai Károly fogymnáziumi tanárnak éle­tének 32-ik, kiváló tanári működése 6-ik óvó­ben folyó hó 22-én törtónt gyászos elhunytát. A boldogultnak hült tetemei ápr. 24-ón délu­tán 2 órakor, az ev. ref. egyház szertartása szerint Nagy-Szere tván (ITngm.) helyei tétnek örök nyugalomra. Áldás és béke hamvai fölött. Pápa, 1896. ápr. 24. A főiskola tanári kara. — Honvéd-szobrunk. A színház előtt felállítandó honvédszobor alapmunkála­tait a héten befejezték és felemelték az áll­ványt is, a mely a szobor felállításához szük­séges. A munkálatoknak sok kíváncsi bámulója akadt. — A kamara közgyűlése. A győri kereskedelmi ós iparkamara Győrött ápril hó 28-án d. u. 3 órakor hivatalos helyiségének tanácstermében rendes közgyűlést tart. — Kormány-biztos. A vallás ós köz­oktatásügyi miniszter kormány képviselőül f, érettségi vizsgálatra a .pápai fögymnáziumhoz dr. Ballagi Géza sárospataki tőiskolai tanárt küldte ki,

Next

/
Thumbnails
Contents