Pápai lapok. 23. évfolyam, 1896

1896-04-12

!VVIII. évfolyam. s/am. PÁPAI LAPOK Pápán, 1896. április 13. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 969., hova a lapnak szánt közlemények k-üldfiiidőfc. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, Főtér. Laptulajdonos : clx". Fenyvessy Ferenc. Felelős szerkesztő : Körmendy Eséla. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők, hol is a hirdetések a legjutányosahban felvétetnek. A lap ára : Egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. A városi tanács figyelmébe. Pápa, 1806. április 11. A Jókai-Mór utcán ismét füstölnek az aszfalt-forraló kazánok. Néhány hót még s oly uttestünk lesz a vasúttól a Csókn vendéglőig, a melyért bizony megirigyelhetnek a szomszéd városok bennünket. De az azután ajánlatos, hogy erről az úttestről valahogyan le ue térjünk s többi irtainkat vizsgálat alá ne vegyük, mert akkor elszégyoaelhetjük magunkat. A városi képviselő-testület elé majd minden egyes gyűlési alkalommal jön egy-egy kérvény, egyik vagy másik utcának javítására vonatkozólag. Most talán el lehet intézni e kérvények közül néhányat, mert a Jókai utcán fölszedendő kövezetből kerül nem csak az aszfalt ut szegélyezésére, hanem más utcák megcsiuálására is. Nekünk csak az a tiszteletteljes kérésünk a városi tanácshoz s illetve a gazdasági tanácsos úrhoz, szíveskedjék ezt az ut megcsüiáltatást a tervbe felvett utcákon minél előbb eszközölni; hogy a nyári vásárok előtt készen legyen ne csak a vasnt-.»Usóka« úttest, de készen legyenek a többi utak is. Mult évben valóságos kin volt nézni, mily lassan haladt előre az aszfalt makadám ut szegélyezése. Akkor az volt a kifogás, hogy nem kapui kövezőt. Most talán lehet kapni kövezüket egy kis utánjárással s városunk forgalmának érdekében kiváuatos, hogy ez az utánjárás megtörténjék. Mert ha ámult évi munka arányában folyik a kövezés ez évben is: akkor talán még a jövő év sem látja rendbe hozottaknak azokat az utcákat, melyek reudbehozása első sorban kívánatos. Költség szempontjából tökéletesen mindegy, hogy egy ember dolgozik-e husz napig, vagy pedig 20 ember 1 napig. De nem mindegy városunk forgalmának szempontjából. Minél hamarabb készen lesz az irt: annál előnyösehb az reánk nézve. Ha már egy kérést bátorkodtuuk a városi tanácshoz intézni, talán meg lesz engedve egy másik kérés és kérdés is: hogy áll a vízvezetéki előmunkálatok ügye l Ide s tova két esztendeje lesz — vagy már el is iuu.lt — annak, hogy a Walser céget városunk a tervek elintézésével megbízta; ennek dacára semmit sem hogy a tervek elkészültek-e. fognak-e k hallunk a felől, vagy valóban el ni'] Meg-megjelenik ugyan minden negyedik hétben egy kis közlemény a lapokban, hogy a Walser cég két hét alatt beküldi a terveket ós költségvetést, de ez a játék most már több mint féléve tart a nélkül, hogy az Ígéretet a megbízott cég beváltauá. Ennek a játéknak végét kell vetni. Nem tudjuk, letelt-e már a két óv, de ha le nem telt volna, ugy a Walser cég erélyesen megsürgetendő, ha pedig letelt: ugy egyrészt a vízügyi bizottság, vagy a képviselőtestület ujabb intézkedések foganatosítása végett öszszehivandó, másrészt megteendők a Walser cég ellen a lépések, hogy legalább a város kész kiadásainak visszafizetésére kényszeríttessék. A tanulság pedig ebből a huzavonából az, hogy máskor óvadék kikérése nélkül szóba se álljunk vízvezetéki vállalkozókkal s a szerződésben ezután poeuale is köttessék ki az esetre, ha a vállalkozó a megállapított határidőn belül a tervet el nem készítené. Antal Gábor püspök milleniumi főpásztori levele, Antal Gábor, a dunántúli ev. ref. egyházkerület uj püspöke a héten bocsátotta .ki egyházkerületének híveihez küldendő ezrettéu körlevelét. A hazafiúi kebelből eredő főpásztori levélből közöljük a következőket: A magyarországi ev. ref. egyház sorsa, öröme és bánata mindig közös volt a haza sorsával, örömével és bánatával. Azon örömünnep is, a melyet hazánk és annak öszszes hazafias lakossága szive teljességéből szentel ez évben a mindenható isteni gondviselés iránti hálája kifejezésére, hogy Árpád nemzetét ezelőtt ezer évvel e földre vezérelte és ezt vész és vihar között e földön ezer éven keresztül megtartotta, — teljes joggal és kiválóan a mi ünnepiiuk is. Még a hitben közönyös, a vallásos eszmék iránt érzéketlen szemlélőnek is lehetetlen nemzetünk ezer éves múltjára visszatekinteni a nélkül, hogy annak folyamatában a mindenható isteni gondviselés nemzetek sorsát iutéző bölcsességének feltűnő nyomait ue látná. Mert nem lehet a véletlen játéka és a sors szeszélye az, hogy a nagy népvándorlás zárkövéül egy olyan nemzet jelent meg ezen a keleti ésnyugoti művelődés és szellem határait elválasztó földterületen, a melyen mint sziklán, kelet és nyugot egymás ellen irányuló népteuger áradatának hullámai egy ezredéven keresztül megtörjenek s ez által biztositassék a nyuguti népek keresztyén alapon nyugvó művelődésének fokozatos fejlődése. A magyarok bejövetelekor e földet birtokukban tartó apró népcsoportok nem lehettek volna alkalmasak e nagy feladat valósítására, részint csekély államfentartó szellemi erejüknél, részint a szomszéd népekkei való rokonságuknál fogva, a melyekbe való beolvadástól, nem óvhatták volna meg magukat. A PAPAI LAPOK TÁRCÁJA. Honszerelem.*) Irta: Lampérth Géza. Százszor lefestették, ezerszer leírták, Igaz kópét adni hejh! de mégse bírták; Híven lerajzolni sob'se tudta senki, Tétováz a lant csak, ha a nevét zengi. Nem — mintha tán költő, ihletett nem volna, Hiven, melegen ki megzöngje, dalolja: De a lionszerelem — ez a íájó titka — Mint a fehér holló, manap olyan ritka! Kerestem hajh ! én is ; — de sok felé jártam 1 — Végre rátaláltam, mikor nem is vártam ; Mikor nem is vártam, a hol nem is sejtem, — Oh! ha, a mit láttam, luven lefösthetném! . . . Nagyvilág zajában kifáradt a lelkem, Enyhe csöndre vágytam, pihenésre mentem, Hol találtam volna, hova menteni volna: Ha nem az én kedves, nyájas otthonomba? Nyári délután volt ... a nap lemenőben . . . Künn bolyongtam, jártam kalászos mezőben; Nem volt háládatlan, meddő a barázda: Áldással az Isten bőven íölrnbázta. *) A. magyar tud. akadémia Karkas-Raskó pályázatán legjobbnak ítélt pályamű. — A •> Vasárnapi Újság* március 29-iki számából. Lenge szárnyon szelid osti szellő lendült, Pásztor tilinkója lágy-epedőn zendült, Altató dalt búgott párjának a gerle . . . — Haza felé tartók, a dalon merengve. A természet készült csöndes nyugalomba, Hazatérő nyájak mélázó kolompja, S egy-egy estharangszó törte meg a csöndöt . . . — Oszfürtü aggastyán nyájasan köszöntött. Meg sem ismertem vón', ha nevét nem mondja, — Hjah! vénül az ember s nőttön nő a gondja, Pedig — igaz: rég volt, nem tudom az évit — Hányszor elhallgattam szép okos beszédit ! (Egy-két iskolát járt, a könyvet szerette, Aztán visszakerült az ősi telekre ; Ismerte kicsiny, nagy, — becsülték, szerették, A „falu eszé"-nek, mind csak ugy nevezték.) De nem ez volt akkor, nem ez arc, e homlok, — Ugy megbarázdálták a bajok, a gondok ! — Szelid tekintete, értelmes beszedi -Az maradt csak olyan, az maradt a régi. „Hejh ! — kezdó az öreg — rossz időket élünk, Ha sokáig igy tart, nem t'om, mi lesz vélünk, Megnehezült rajtunk a nagy Isten karja : Pusztuljunk el, veszszünk — nyilván azt akarja ! Ha visszagondolok, ba ugy visszanézek : Mikor még vidáman zöldeltek e bércek, De más volt az élet, hejh ! de más volt itten, De meglátogatott bennünket az Isten!, . , " — Szivárványos égen csak a felhőt látja, Nincsen olyan nagy baj, korán sincsen bátya ! S vannak nagy emberink, majd eligazítják, Ne búsuljunk ugy el,'sz mi volnánk a szittyák! „Vannak, tudom, vannak, számuk elég nékik, Sok szép dikciójmV elolvasom végig — De ba segíteni mégse tudnak rajtunk, (Isak nehezül törkünk, hiába sóhajtunk." Én csak vigasztaltam : — nagy a teher,'mondja ? — Van a jó Istennek, arra is van gondja, Puszta a hegy ? — A sik áldással rakottan j Megadja az Ur itt, a mit megvont ottan. „Igaza van . . . ej, nó . . . mondtam ón is mindég, Jóra fordul minden, csak az ember bizzók, De sokszor ugy elfog nagy keserű bánat, — Jó, hogy a nyomában hit, reménység támad. Mért, hogy fiam' orre meg nem taníthattam ? — Elment uram, elment . , . magamra maradtam. Kérvo kértem, feddtem : ne menjen — hiába: Átkommal is elment idegen világba. Megy utána több is, fiatal is vén is. Csalogatnak, hívnak : menjek velük ón is. Jó mód ran ott, — mondják, — megélni ott szépen: Itt maradok ón, ha magam, ha szegényen ! Mert a szivem táján azt súgja valami: — Nem is tudom én azt nevéről mondani, — Itt etted meg öreg, a kenyered javát, No keress te másutt, nem találsz te hazát!