Pápai lapok. 23. évfolyam, 1896
1896-04-05
XXIII. évfolyam. 14. szám. Pápán, 1896. április 5. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 969., hova a lapnak szánt közlemények küldendőit, Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, Főtér. Laptulaj'donos : dr. Fenyvessy Ferenc. Felelős szerkesztő : Köx^uxendy Béla. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők, hol is a hirdetések a legjutányosabban felvétetnek. A lap ára : Egész évre (y-fctrfél^vre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. Fájdalom és öröm, öröm ós fájdalom folyton váltogatják egymást éltünkben. Minél nagyobb a fájdalmunk, a mig tart: annál nagyobb örömünk a fájdalom megszűntével és viszont. A hevesebb érzelmek e váltakozásának valóságos megtestesítői a nagyhéti napok. Túláradó Örömtől dohogott egykoron virágvasárnapján a Megváltó kiesi, de hü seregének szive, mikor látta Jeruzsálembe dicsőségesen bevonulni az igazság fényes napját és hallotta a lelkes üdvözlést :Hozsánna; áldott aki jött az Úrnak nevében; légy segítségül Isten a Dávid fiának. Néhány nap múlva pedig majd megszakadt a szivük, mikor hallották: feszítsd meg, feszitsd meg. De ha rövid ideig tartott előbb a túláradó öröm, még hamarabb megszűnt a szivettépő fájdalom, erre az eleinte hihetetlen hírre: feltámadott! Hogy mekkora örömöt fejezett ki megszületésekor s azóta is mindig ez az ige, erre fényes bizonyság az a tény, hogy a keresztyének sok helyen igy üdvözölték s ma is igy üdvözlik egymást húsvét reggelén: > feltámadott az Ur bizonnyal — igen feltámadott. < Átéltük lélekben mi is a nagy hetet. Ott állottunk virágvasárnapján a magasztalok lelkesült tömegében; ott gyászoltunk nagypénteken a kereszt alatt, melyen a megteste-j sült erény, a lelki és testi szabadság, egyenlőség és testvéri szeretet függött. Elgondoltuk, hogy mily vak volt a világ akkor is és milyen vak sokszor ma is; mily rossz indulatú volt akkor s mennyire az sokszor ma is; mily hálátlan volt akkor s mennyire hálátlan sokszor ma is ! Áh de kiragadt bennünket aggódó töprengésünkből a húsvéti örömhír: feltámadott. Es sietünk a hálaadás templomába, hogy lerójuk szent kötelességünket az iránt a kegyelmes Isten iránt, a ki szent fia példájával győzött meg bennünket a. felől a boldogító hit felől, hogy szenvedjenek bár az igazak, azért el nem vesznek, mert • még a koporsóból is visszahozza őket az életre s azt miveli, hogy világoljanak századokon át. Sietünk a hálaadás templomába, hogy lerójuk szent kötelességünket Megváltónk iránt, a ki dicső példájával hathatósan int bennünket, hogy se a jó szerencsében el ne bízzuk magunkat, se a balsorsban el ne csüggedjünk ; Megváltónk iránt, a ki isteni bölcsesógével kijelölte előttünk az utat, mely a halálon át is életre viszen; Megváltónk iránt, a ki megszabadított bennünket ama rettenetes ellenségnek, a halálnak félelmétől. Légy üdvözölve drága husvét, a miért e boldogító igazságaidat újra meg újra lelkünkbe vésed. Elnöki megnyitó beszéd. Tartotta a pápai Jókai-kör évi rendes nagygyűlésén — 1896. márc. 29-én — Dr. Fenyvessy Ferenc, elnök. Mólyen tisztelt Nagygyűlés. Mult évi rendes közgyülésüukön körünknek létjogosultságát, söt szükségességét fejtegettem e helyről, a hová körünk kegyes bizalma helyezett. Elnöki megnyitó beszédem annak a társas müveit életnek megteremtéséről ós fejlesztéséről szólt, a mely miként a legkisebb kristály, ha telitett oldatba esik, mayához vonzza az egymástól szótfutó különböző tömegrészeket, hogy aztán a szerte folyó anyagból egy egységes, egy összetartozó, s összetartó sürü, szilárd anyagot alkosson. Egységes kis magyar társadalmat, egységes müveit társas életet akart teremteni a mi körünk, a pápai Jókai-kör, itt, városunk ós vidéke intelligent'iájának szótfutó elemeiből; társadalmi életet, a léleknek, a szivnek nemesebb magasabb, ideálisabb követelményei kielégítésére. Az akar lenni a pápai Jókai-kör — mondám tavai — a mi a madárnak a szárny. A madarat a szárnya CBSZÍ képessé, hogy a felsőbb régiókba repülhessen; a Jókai-kör pedig tagjainak szellemét, tehetségét, képzettségét, műveltségét akarja képessé teuni a — szárnyalásra! * A tavai mondottakat most csak azzal egészíthetem ki, hogy városunk összes intelligens eleméhez intézem szavaimat. A ki még nem tagja e körnek, álljon mi közénk, kik nemes célért önzetlenül küzdeni akarunk. Jusson eszébe városunk lakóinak, hogy a szellemi életerő és munkacsere olyan, mint a delej f'°A PÁPAI LAPOK TÁRCÁJA. Gloria. Az igazságot Golgothára vitték, De végkép meg nem halt az ott . . . — A győzedelmi ének szól ma ismét: Áldott az Ur! Feltámadott! * Szent az igazság : fényes glóriája R ft gy°g s miként a menny, örök. — Égő tűzoszlop, de villám a lángja, S hangja; sokszor mennydörög. Bár téréi küzdelmekről beszélnek, Az utja vértől áztatott, Fölötte zeng a győzedelmi ének : Feltámadott, feltámadott! Szüos József. Anyák bűneIrta és a Jókai-kör márc. 29-iki nagygyűlése után felolvasta ; dr. Ágai Béla. Tisztelt hölgyeim,ós uraim! A felolvasásom cime az „Anyák bűne". ŐsBÍntón megvallva, hogy a cim adásakor — csak az utókor lebegett szemem előtt, hogy szerényen fejezzem ki magamat. Mert pokoli örömmel gondoltam arra, hogy az idők során, mily kellemetlen fejtörést fog okozni a tudósoknak kideríteni azt a titkot, hogy tulajdonképen miért is volt ez a" cime a felolvasásomnak. Már szinte előre látom, hogy az akadémiának e kérdésben kiirt pályázatai mily meddők maradnak; az akadémia pályázatai tudva-levöleg mindig meddők maradnak. És a világ egyetemben uralkodó megfejthetetlen kérdésekhez egy uj társult: mórt bitorolja az „Anyák bűne" címet e felolvasás, Bitorolja, mondom készakarva; mert ón oly nyugodtan címül adhattam volna „a Kókusz korház titkait" vagy „ Livingstone felfedezései Afrikában," A dolog nyitja azonban ép oly egyszerű, mint meglepő. Mikor a pápai Jókai-körnek az a megtisztelő ós kitüntető meghívása érkezett hozzám, hogy a mai napon felolvasást tartsak, valóban zavarba estem. Mit olvassak fel ? Novellát? Arra csak nem merészkedem oly körben, melynek védnöke Jókai Mór. Talán verseket ? Igaz ugyan, hogy esti vonattal kénytelen vagyok elhagyni ezt a kedves nagyrabecsült kört, de az idő rövidsége dacára sem mertem ily merényletre vetemedni. Hát az istenért mitévő legyek ? Töprenkedésem közepette az Önök előtt is bizonyára eléggé ismeretes villám cikbázott át agyamon, Meg van! kiáltók fel archimedesi ujjongással. Asztalomon Ponson du Terrail egyik vén regénye feküdt, s a vérvörös lapon ott tarkálott a cime: Anyák bűne. Oimnek ez elég hátborzongató gondoltam magamban, s rövides uton el is sajátítottam Ponson du Terrail úrtól, hogy azonban mi összefüggésben áll ez felolvasásom tárgyával, azt magam sem tudom, s azt Önök is bajosan fogják megfejteni, feltéve még azt is, hogy türelmük fonala el nem szakad s végig hallgatnak engem. Megnyugtatásukra kijelentem, hogy sem novellát nem olvasok fel, sem költeményt nem szavalok el. Az érdekes címhez csak néhány megjegyzést fűzök, ugy amint azok rendezetlenül eszembe ötlöttek, amint sétáim közben észre vettem egy ifjút, ki gyöngéd virágokkal kezében sietett ö hozzája. Nagy ő-vel mondva. Az apró ficánkoló lángnyelvecskék harmatosra csókolták a vastag üvegburát, melynek befutott lemezén keresztül csak megtörve lágyan vergődik át a kísérteties fehérzöldes fény, A mesterségesen felfújt szegfűk nehéz vörös fejüket busán hajtják alá abból a szük nyakú zöld pohárból, melybe sovány nyakuk van mártva; bódító terhes illatuk összevegyül a büszke kamólia, a hivalkodó thea rózsa és a vad rezeda buja szagával. Mi alatt szemem élvezettel pihen az elmúlt virágfakasztó nyárH
