Pápai Lapok. 22. évfolyam, 1895
1895-03-03
helyről dicsérő oklevéllel kitüntetve. Ha azok az urak ezzel azt akarták mondani, hogy utódja hasonlóképp két izben fog kittintettetni felsőbb hatósága által, akkor ninca szavam, mert az orakulnm előtt feltétlenül kalapot emelek. 1 >e a sorokból nem ezt. hanem azt olvasom ki, hogy én Uannig Antal érdemeit közleményemben kétségbe vonom. No bát kijelenteni, hogy ezt nem tettem, sőt távol volt tőlem a szándék, a legkisebb mértékben is kicsinylőleg nyilatkozni az elhunytról. Miután azok az adózók közleményemből, uem tudom mi módon, ezt mégis kimagyarázták, ajánlom, hogy azt újra többször olvassák el és azon meggyőződésre fognak jutni, hogy nekem van igazam. A mit különben akkor megírtam azt most is magamévá teszem és kijelentem, hogy ezen két állásnak elválasztása, a közérdek szempontjából, minden kétséget kizárólag üdvös és hasznos lenne. Ezen álláspontomat különben majd ki tugom lejteni ott, a hol annak helye van. Azt hiszem, ezen jogomat még azok az adózó polgárok sem fogják kétségbe vonni és kijelentem, hogy ebbeli meggyőződésemet c>ak akkor fogom megváltoztatni, ha a hitközség uem rendelkezik oly anyagi erővel, hogy a kántor abból tisztességesen megélhessen. Pái», 18!I5. febr. 28. /•.'</// róni. kalh. adózó. Vetőmagvak. illithhk Ignác magkeiexkedő heti jelentése.) VtriUktn. Az elmúlt héten a külföld ismét mint vevő lépett fel és miután lóheremagot már gyéren kinálnak. az árak l 2 írttal emelkedtek, pladatott 100 <]. kőzépininöségü erdélyi áru 62 frt, továbbá 7<> 'i. 63 írtjával, 40 <j. felsőmagyarországi nagyszerű ü 64 frt és egy tétel kiváló minőségű áru 08 írton. ÍMcernamag. A kínálat sürgős, gyenge vételkedv mellett. Jegyeztetik elsőrendű áru 50 írt, középszerű minőségek 40—43 fit j ával. 'l'(ic<i*zl>iikl;iinij keresett, az ár változat lan. lialtiicim. Kzeu a cikkben a forgalom a hazai szükségletre szorítkozott; min Iazotiáltal vagy 500 q. kelt el 11 1 :< írtjával, minőség szerint. lii-jKiinnij. A minőségek esidén u!y eltérők, hogy az árkülönbség egy és ugyanazon fajnál fi —10 irtot tesz ki. Kifogástalan áruból a termelő piacokon máicsekély a készlet, mig alárendelt minőségeket még mindig bőven kínálnak. Vasúti menetrend. Indulás Pápáról ír'i/óV lelt': reggel ti óra 06 p. [vegyes vonat); d. e. 9. óra 34 p. (gyorsvonat); d, n 3 óra 15 p; éjjel 12 óra 52 p. A it-CteU flé d. u. 12 óra 52 p ; d. u. 6 óra Ot. (gyv.) ; este 7 óra 3" p : éjjel 3 óra 27 perckor. 8 %e rk e«* IA i üHxen e lek. 'I'ÖI»I» rém. Icath, adózó, Helyben. — Heises somikat csak ma cgyhete. lapunk megjelenés* Mtáa vettük és így, sajnálatunkra, a közleményt IO-III hozhattuk. — l>i\ llótly I .ajo —. Itpest. — Krzsike siSgétksSStt. I.eakiízelebb sorra kerflL Kösafloel fis Béri l lalá I \ any. Közhsre ugyan méltó, de lul |iessiiuistikis. Yijrahbakal kérünk és várunk. A mi el Ab bí vi/./.ont látatva <»>!• la, Bpest - Végre megjött a ^-ik és -t-ik s /. <• t <• i • ni ís ; a kollekció tehát ketyes. Kifibb kililöttc k után megjelentetjük. Igen köszönjük. I il\ ii/.lel — a R á I i c egyletnek. Hirdetmény. A pána-iigoili uradalom tulajdonát képező Eperjesi a. n. „KALLÓ" malom ozzá tartozó 1015 L-H' belsőség és '». 34J1200 hold tag birtokkal együtt f. Szt.-Mihály naptól haszonbérbe adatik, esetleg órók árban eladandó. Ajánlatok az urad. igazgatósághoz f. évi ápril. l-ig adandók he. hol b">j felvilágosítás is njerheto, Urad. igazgatóság. Selyem ham isitv any. Egentok el egy mintát a venni szándékolt Fekete »elYempol • a hamisitás rögtön kiderül: Mert inig :i valódi s jól festett selyem az elégetésnél nyomba összepödrödik és csakhamar kialszik, maga után csekély világosbarna hamut hagyván; addig a hamisított selyem (mely zsiros színű — szalonnás — lesz és könnyen törik) lassan tovább ég minthogy rostszálai a l'estanyagtól telítetten topább izzanak) és sötét barna hamut hagy maga jtán, de valódi selyem módjára soha össze nem lödörödik. csak meggörbül. Henneberg ti. cs. kir. udvari szállító) selyemgyára Z ü•ichben. házhoz szállítva, póstabér- és váuinentesen szívesen küld bárkinek is mintákat ikár egyes öltönyökre való — akár egész vétekben levő valódi selyem szöveteiből. Sjvájrzba •zimzett levelekre 10 kros és levelezőlapokra it ;ros bélyeg ragasztandó. (!"»> Haszonbérlet. S/OftJC'IIJ iflaricll fVrt'IIC et. és kir. kamarás ur tulajdonát képeid mintegy II (Hl ili<m'> ai liohl kilí'ljr<l«'sii röl«l« «Ii i iMis/i.i (az ó.-asszonyf'ai vasul állomása birtokon) ém liii-io/.rkfii l*«»íM». évi január l-f öl kezdődő l£ évre .íjaul.ii («Bert) in ja ii Ii a *'/,<» H(H ; I IM' atlal ik Ajánlatokat 1 H*». r ). éri március 10-ig I tulajdonosnak alulírott megbízottja fogad el, kinél a közelebbi bérleti Feltételek is betekinthetek. Tulajdonos a boéfketil ajanlatok közül tekintet nélkül a beígért évi haszonbérre szaluidon választhat. Az ajánlithan kijelentendő, hogy vállal k../..'» a feltételeket ismeri s kötelezőnek elfogadja. K.-Czell, 1H9.">. évi január lé 18-án. iir. ririniis Fereac ügyvéd.