Pápai Lapok. 22. évfolyam, 1895

1895-10-20

fi. Köszönetnyilvánitás NagJ méltó­ságú gróf Esterházy liórloné unni a jótékony nőegylet restére 85 firtoi volt üdvei adoma­nyosni, Szegényeink és árváink nevében a nagylelkű adományosónak bálás kössönetét nyilvánítja Kuller Jánosul elnök. — Dunántúli szini szövetség. A Suprou és <iy<ir városok közt fennálló szini szövetség a jövő évben felbomlik, mert Győr szini évadát az eddigi bárom hóna]) helyett hót hónapra, vagyis az egész téli időszakra ki­terjesztette. A magára hagyott Sopronnak tehát más szövetkező város után kellott tekin­tenie, s ezt Székest,diérvárban már meg is ta­lálta. Sopron város tanácsa a székesfehérvári színház-részvénytársasággal szövetkezett; az erre vonatkozó szerződéit a két fél kiküldöttei már aláirtak. A szerződés értelmében a szintá'r­sulat 1890. október 1-töl december 31-ikéig Székesfehérvárott, 1897. január 1-töl virágva­sárnapig pedig Sopronban log játszani. A győri szinikeriilet is n-unsokára megalakul és pe­dig l'iíp'i, Komárom és Szombathely városok bele­vonásával. — Agárversenyek. A „Pápa ét vidéke ogdrátzegglet* ssombnton, 2tí-án tartja meg ez idei kölyökogárersenyét, avaaaaiiéi a p.-gyi­móthi határban. Az Sregagánorteng másnap,27rén lesz megtartva. Dohánygyárunk villamvilágitásá­Bak próbája kedden este tartatott inog /Itd/osy kir. mérnök l a helybeli gyár tisztikara jelen­létében. Az eteti világítás után a berende­zés kitűnőnek bizonyult F. hó 2l-étól már villamos világítás mellett dolgoznak a gyár­ban. — A dohánygyár uj szer tár-led ügyelője, : Migitl Károly szinti. 1 a héten jött meg és fog­lalta el hivatalát, Nyilatkozat. Ha a Pápai tsipok két, héttel ez előtt meg­jelent számában olvasható „//<"' épüljön föl "; állami tanítóképző intézet?" o. cikkemnek alája irtani volna a nevemet s ugy jelent volna meg a Pápai Közlöny mait vasárnapi számában aa arra vouatkozéj közlemény: egy szót se szólnék. A Pápai Közlöny illető cikkírójának hangján, ugyanis a mely kicsinylés. gyanúsítás és gu nyolódás vegyüléke, szólni egyáltalán nem kí­vánok. De mert nem akarom, hogy ez által az utóbbi lap álial az előbbinek névtelenoikkiró jára terített esnnya köpönyeggel valaki más terheltessék, és hogy az a megsemmisítő íté­let. -- a mely szerint a kárhoztatott cikkitó a városnak hasanálnl nem tud s ártani mégis akar — má- valakit sújtson • kijelentem, bogy a bfinöS cikkíró én vagyok. Pipin, 1896. "ki 18 Kis József főiskolai lanár. Lak változások. A itomitheri lak­változások batáridejéül, a rendőr kapitányi Iii vatal nov. hó -t-ik napját tűzte ki. — Ssinészeink Győrött. Préda, kitűnő előadásokkal mulattatják Komjáthgéko győrieket­Színre kerültek a héten, a kovetkoző darabok: 13-án a Bányamttttr, Luchs Edittel a grófkísasz­SSOny szerepében. Játékáról a „>•//. //." a töb­bek kozt ezt Is írja: „Véleményünket kétféle szempont alapján huzbaljuk ni'g: ha azt a célt tekintjük, amit a győri színészet érdeké ben elérni akartunk, hogy t. i. Aldor Júliánál egy jobb, készebb, igazi primadonnát njreijen Szende és Rontai fölé a társulat, aki népszín­műben és operettbou egyformáit biztos és ki­váló legyen, *- ugy ezt a célt Luchs Edith k. a. szerződtetésével a] nem értük. De ha e célhoz nem viszonyítva, csak a maga színész értéke szempontjából vizsgáljuk öt, akkor elis­meréssel nyilai kozhatuuk biztató jó t ulsjdonsá­gai felöl és sikert jósolhatunk a művészi csi­szolódás szorgalmat és lelkiismeretességet felté­telező azon munkájának, melynek most a k s­asszony korszakába lép." 14-én Uj honpol' laV, 16-éu Bernardó Montilla, 16-in Mákonyt. 17-én ós 1H án lliHfiríjftn, 19 éu és 2'bán Szép MtlHöinth — Somlói szüret. Verőfényes derült őszi napok kedveztek e hét elején a Somlón szii­retelóknek; csütörtök nta asonban égessen zord téliessé változott az ide és a kik már végeztek a szürettel, örültek hogy hazajuthattak. Meny nyiségileg az idei termés 2 -3 szorosan felülmúlja a tavalit, a minőséget tekintve is jobb. mert a must cukortartalma 1 í fokkal nagyobb mint. a 111 ti 11 évben volt. 30—40 kr között váltakozott a must literjének ára. Több helyen voltak vigs/.iireti mulatságok. — Szent gáli ház a milleniumi ki állításon. Tudvalevőleg egyik érdekes része lesz ezredéves kiállításunknak & Juhi kiállítás, melyb u egyes vidékek speciális építkezésüket természetes nagyságban emelt, házakkal mutat ják be. Vármegyénk Szent Gálról mutat be egy nemesi kúriát, a mely már el is készült. A ház frontján egy szarvasaga nos fog ékeskedni, a melyet Süái István szt-gáli jómódú gazda és kitűnő vadász ajánlott fel e célra. Az agancs gyönyörű példány és egy 14-es szarvas hor­dozta, mig Südi fegyvere alatt el nem esett a nemes vad. Benn a házban Südiuek nem ke­vesebb, mint 3(1 drb.-ból álló szarvasagaucs ki­állítása lesz elhelyezve, kivétet nélkül mindaz ö lövése. Jegyzőválasztások. 1 >eveoserben 1. bó 18-én volt a jegyzőválasztás, a melyen Szaiff Zoltán választatott meg devecseri jegy­zőnek. — Tüskeváron e hó 15-én megejtett jegyző választáskor 2b szótöbbséggel Karácsony Ferenc lett jegyzővé megválasztva Szabó Jó­zsid' h. jegyző ellenében. Eljegyzés. Kohn Josse! bakony-eágki vendéglős a napokban jegyet váltott llo/imr Ma­riska uiiiolgjgyi I, e/v. Ilglner Hermáimé leányával. — Ének ós szavalati estély. A pá­pai iparos iljuséiy önképző köre f. hó 27-éu esti 7 órakor saját helyiségében ének- és szavalati estélyt tart, melyre az egylet tagjait s jó is­merőseit tiszt.lettel meghívja. Műsor: 1. A dal, Spohr L.-től, énekli az ifjúsági kar. 2. Kelnl­vasás, tartja Eöszo Zsigmond ev. s. Mké-sz. 3. Kormán, szavalja Tóth József. •}. l'én bogár, Ilit. H. Y.-tö| énekli az iljusági kar. ő. Boriét él t'rcUzlurii, (töredéki szavalja Yeisz Mór. <i. Reám lekint, (szóló; énekli Veilaudier János. 7. Öngyilkos, monológ, előadja Ungar Jones fi Bt llytnnn*, éuekli az iljusági kar. — Ellenőrzési szemlék F. hó 14 16 ig tartatott meg városunkban a honvédség ellen* őrzési szemléje Udcarág Fenne százados (Vess­p rémből] vésésé ss alatt. 17-étül keadve pedig a néplölkelok ellenőrzési szemléje tart. A szem­lét, mely 21-ikén fejeződik be, Szitu Héia fő­hadnagy, as 55. néprolkelő járás parancsnoka Vezeti. Állandó rovat. Pápa város moDOg­r.illájának iroit kérjük, legyenek figyelemmel a határidő (október si.) gyors közeledésére, bogy a sajtó alá rendezés kellő időben megtör­ténhessék, Veszélyes gyermekjáték. Koch JÓSSel ás Takács Mihály 13 éves gyermekek I. hó 14-én az I-j város-utcán játszol lak. Ta­kács Mihály játékkozlien egy kést vett elő és liadoiiazás közben Koofa Józsefet súlyosan meg­sértette. A léi jelentést a szülök megtették. Orfeum. Gränh'ui kávéházában pár napja egy budapesti daltársitlat tart előadásokat a közönség nagy tetszése mellett. Esténként a publikum ssnfoláslg megtölti a kávéházi helyisé­gét és mulat az, uj és kevésbé uj, de kivétel nélkül pikáns kuplékoii. A társulat hölgy tagjai ko/.iil, különösen Nttli k. a. arat sok tapsot A férfi ik : (inisvnun és IIV/>o ügyes ének-komiku­sok. Sikerült darabok voltak: a „Tadl, tidl, null, tum' kupié, a Törpe színházban előadott éne­kek. Martini karmester által bemutatott árnyké­pek. A társulat még ma itt játszik. — Életunt öregember. Rosta János 73 eves, kemeues hogy eszi lakos fia látogatása végett Mili ily hasira jött mintegy 2 héttel ezelőtt. Innen azonban eltávozván, azóta nyomtalanul eltűnt. (MUortökoii, 17 én találták meg az öreg hullá­ját kti kályhásán Katona [ara msael kutjábau. Valószínűleg öngyilkosságból ugrotta kútba, mert taiis'tiyájában 10 kilóra való kö volt, szivét a/onbaii I0U kilo bánat is nyomhatta, hogy igy Vált Illeg a/, élettől. — Sirkoszorilk remek szép kivitelben éa das Vakuttékben Ktrtést l>zsö divat, uorinbergi, játék ód rövidáru utlotcbcu kuphutók. — Tüz Gyimóthon. Nagy tűzvész dü­höngött pénteken X.-t-iyiniólhou, melynek az óriási szél miatt, majd az egész falu áldozatul esett. A tüz d. e. ln—11 óra közt ütött ki a templomsoron és csak hamar 9 ház és 39 gazdasági épület állt lángokban I hamvadt el. Helybeli tüzoltőiuk is két kocsival és tűzoltó szerekkel i gyimóthiak segélyére siettek, s a délutáni órákban, az esd is megeredvén, sikerült a tüz tovább terjedését meggátolni. A tüz keletkezé­sének oka, hihetőleg gyújtogatás. Igen rossz vért szült, hogy a gyimóthiak nem akartak segédkezni a tűzoltóságnak. Neptun mechanikai gőzmosó részvénytársaság. Alaptőke: 600,000 korona. A fenti vállalat dr. Fengvessg Ferenc orszgy. kép­viselő elnöklete alatt, ki egymaga 25.000 írttal lé­pett be az alapítók közé, mult héten tartotta alakuló közgyűlését. A vállalat egy amerikai rendszerű mosó­géptelepet rendez be és arra lesz hivatva, bogy a székesfőváros kifejtett szükségletét e téren kielégítse : egyúttal tervbe votte bizonyos fehérneinüek gyártá­sát is. Az igazgatósága következőképen alakult meg: Dr. Fenyvessy Ferenc elnök, Brachfeld Sándor (Brach­feld F.-cég tulajdonosa) alelnök, Glück Frigyes (szál­lodatulajdonos/, dr. Ngiri l-ajos (ügyvéd), Motei tíyula i Arvay .1. és Trsa<ég tulajdonosa', l'ttrlayi Ferenc (igasgató) és Leve <<. (Pária) igazgatósági taioik. Jogtanácsos: dr. Hirschfeld Antal ügyvéd. A fel ügyelő bizottság következő tagokból Ul'. MöSSSSOT József elnök, Heilert Mór. liif/ellteiin Miksa, Heiner Mihály éa Ku nitzer József mérnök. Intéző igazga­tókká : Braehfe'd Imre és Muit/z Anizet, műszaki tanácsossá Stroster Albert mérnök lettok kinevezve. — Hogy Unghváry Iránié ceglédi gyümölcsfaiskolája manapság már milyen érdeklődés, illetve kíváncsiság tárgya, igazolja azon körülmény, hogy nap-nap után nem­csak magánosak, de testületek is igen nagy számban keresik fel a nagyszabásii telepet. Többek közt a napok­ban a .Kocskemétvidéki (jazdasági Egyesület* egy tekin­télyes küldöttsége. Honrath Dosne nyugalmazott cnriai tanácselnOk rezetése mellett, nemkülönben a budapesti • felsőbb szőlő /-s borgazdasági tanfolyam, szépszánm liallgatiii kereslek fel Angyal és (íyöri tanárok vezetése mellett. Mondani sem kell. hogy a telepen Icvó nemes él v.idoiir CM lék milliói, a pedáns rend. • különösen ob ,1 anyagok nagy lömébe, annyira megnyerte tcti/.ésöket. miszerint önként megígérték, bogy a telepet ezentúl nem­ciak gyakran felkeresik, hanem legnagyobb erkölcsi tá­mogatáiban is fogják részesíteni. Tényleg a kecske­inétiek nagy no giendeH sekel lettek. Hálanyilatkozat. A pápai 7. bouvúdlniszárezred tisztiknra. ugy a pozsonyi 18. honvéd gyalogezred tiszti­karának Tatából jött küldöttsége, agyátaltban mindazok, kik I tlejihotleii kedves halottuuk, Horvátth Dénes tisztbelyettesnek gyász­szurtartásáti inegjelemii, részvéttlkuek szóval és írásban s koszorúk küldésével is kifejezést adui, mély fájdalmunkat enyhíteni szíveskedtek, fogadják szivünk mélyéből eredő nagy báláikat és koszóuetuuket. I'ápa, 1H9Ő. október 19. Horvátth Károly cs cs>dádjti. - Városunkban meghaltak október 12—19-ig. Horváth János leánya, 2'/j éves, rk., roncsoló toroklob. — Csiszlér Ferenc •18 éves, evang., veselob. - Schvartz Simon lia, l napos, izr., veleszületett gyetigeség. — Kom­láti Mari lia. 7 napos, rk., ránggöics. — Lövi Jakab b8 éves, izr., gutaütés. — Horváth Dé­nes 19 éves, rk., liashártyalob. - Seibert Mihály leánya. 2 hónapos, rk., bélhurut. Henneberg-selyem csak akkor valódi, ha köz­vetlen gyáramból rendelik —- fekete, fehér és színe­seket 35 krtól 14 frt 65 krig méterenként sima, csi­kós, koczká/olt, mlntáxoUaaat, damasztot stb. (mintegy 240 különböző minőség és 2000 mintázatban) stb. postabér- és vámmentessén a házhoz szállítva és mintákat postafordultával k hl Henneberg 6. (cs. éa kir. udvari szállító) selyemgyára Z ü r i c hbe n, Svájcba eziinzett levelekre 10 kros és levelezőlapokra ö kros In l>cg ragasztandó. Magyar nyelven irt megrendelé­sek pontosan clintéztetiieit (1)

Next

/
Thumbnails
Contents