Pápai Lapok. 22. évfolyam, 1895

1895-08-25

egriét nemcsak bogy D6H lettbe kiszorítva jelenlegi helyéről, de még sokkal szebb, nagyobb, korcsolyázó, teret kapna. Ezen hely mély fekvése az által volna teljesen megjavítható, hogy a jelenlegi korcsolyázó hely tetemesen lenne megnagyobbítva, ínegiuélyitve ugy, hogy egy mesterséges tó lenne a sétányban, melybe vékony csövön folytonosan folynék víz a tóból és ugyanily átmérőjű csőn folynék ki I víz a szomszédos és sokkal mélyebben fekvő Bakonyérbe. Ez által a tónak mindig űde vize volna, csónakázásra is lehetne használni és az egész promenádot szárazon tartaná, mert minden nedvesség a legmélyebb helyre, a tóba folynék. Ebből telén pompás jégpályát nyerne a korcsolyázó egylet. De igaz, hogy a jelenlegi rendszer mellett ez csak álomkép, de meg volna valósítható erőteljes akarat és körültekintő kezdeményezés által. A * Pápai Lapok aug. 11-iki számában is jelent meg egy cikk a tervbe vett — vagy helyesebben a tervbe sem vett — sétatér ügyéről. Az egész cikknek nincs semmi foganatja, mert c ak a meglevő akadályokról és a még felüti rulhet'> akadályokról bénél. Ilyen argumentációval soha sem megy az ember semmire, ily módszer követési) által még most is ott volnánk, hol ezer év előtt. A haladás sohasem érhető el máskép, mint jól meggondolt tervezgetés és erőteljes kivitel által. Legalább száz hold nagyságú területet követel cikkíró ur promenádnak, ha nem lenne betűvel kinyomtatva, nyomdahibának tartanám. Megelégszik a városi lakosság tiz katasztrális hold területtel is, a mi pedig anyagi erőnkből kikerül. Hogy nem lesz mindjárt árnyékos, az igaz, de erre mindenütt idő kell. Minél később kapnak bele, annál később lesz árnyékos. Hogy cikkíró a gróf- és ligeti utat, valamint a vasúti utat gondolja, sétatér helyett, szurrogátumnak használtatni, azt a nagy közönség nem fogja megköszönni. Kocsi utat sétatérnek használni, még Rátéton sem járná meg. A mi pedig azon javaslatát illeti, hogy a külső várkert útjait is lehetne sétányul használni, sőt a .áros saját költségén nj utakat is csináltathatna abban, csodálkozásomat fejezem ki ily javaslat felett. Eltekintve attól, hogy a külső várkert messze van a várostól, vau annak gazdája is. Másnak tulajdonával senki sem rendelkezhetik; eltekintve attól, hogy ez a város méltóságával össze nem fér. Sajnos, hogy igen sok a kiadás, hogy a szükséges befektetések igen nagyon összetorlódtak és hogy egyik hasznos intézmény a másik után sürgeti l megvalósítást. De mindez csak azért van. mert a Bult századok és az utolsó évtizedek mulasztásait kell utólagosan, a menynyire lehet, helyre pótolnunk és egy a sok közül a nem létező sétatér. Dr Lovl László. Közöltük a fenti cikket részint Írójára tekintettel, ki közügyeink élénk derék megfigyelője, részint azon elvünk alapján, a mit mindenkor követtünk, hogy audiatur et, altern pars. Véleményünk azonban ma is az, hogy addig, a mig mhj arra sincs pénzünk, hogy a legalább létező séta utakat igazán és igazi „>''''"

a itta alakítsuk át, addig, a mig még arra sincs érkezésünk, hogy (mint a német mondja: „Kost uas l>t>st

u

), a Tapolca vizét, inelybd az egész város iszik (!) a togorihfe* tobb ellenőrzés mellett tisztán tartassuk s addig, a míg még azt, sem tudtuk kivinni (ebig gyalázat!), hogy az orrunk előtt levő Tapolca vizelni rendesen és tisztességesen SitlöztétsUk leginkább használt utcáinkat: — addig valóban bajos uj sétatérre költenünk. Minek a nyakkendő annak, a kinek még a cip >jc is rongyos! Tessék előbb a cipőt megtalpalni, a min járunk, s aztán vegyünk — ha van pénzünk — drága cifra nyakkendőt. Szerk. A kénes gyufa. — S.-Vásárhely, lH'Jö. aug. 20. Tüz van! tűz van! Segítség! K három jajkiáltás elhangzása után jön másik három szó : szegénység, inség, végpusztulás, de ezek már nem jaj-szavak, ezek a kétségbeesés halk hangjai. Végpus/.tulás, mert némely embernek egy tüzeset alkalmával mindene elveszett. Mehet koldusbottal jobb hazát keresni. L>d hová ? a köuyörülethez. Ez megmenti az éhhaláltól, de munkája döbbeni anyagi módjába nem helyezi vissza az illetőt. — soha. mivel hasonló takarékosság s ugyanilyen szorgalom kifejtése mellett, különben még vagyonosabb lett volna. Számtalan család megy tönkre <\ tűzvész által s a hol a családok sokasága pusztul, ott hanyatlik a társadalmi erő s gyeugül a nemzet egységes ereje, mert anyagi erő nélkül, szellemi nagyság nem képzelhető. Ki hinné, hogy a végpusztulás fogalma alatt, leggyakrabban egy szál kénes gyufa lapul meg! ? A kénes gyufát a praktikus töldmivelö polgár, kis bádog dobozban hordja : a dobozt szükség esetén ovatosau nyitja ki, de igy is gyakran hull ki abból egy-egy szál. mely szemét, szalma közé kerülve, azokkal együtt kihordva, a napsugár heve által kigyújtva, — idézi elö a végpusztulást. Vannak azonban a kénes gyufának más tisztelői is, küc többnyire képzelt teljes óvatossággal kezelik azt, ugy tudniillik, hogy reggelen kint egy napi szükségletre 10 — 15 szálat a mellény-zsebükbe tesznek, melyekből gyakran hull ki egy-egy szál; • vaunak, a kik a kénes gyufát, — ezt a remekét a magyar iparnak, már teljes sikkel kezelik, midőn a jobb vagv bal fülök mögé (az a fülek állására teljesen közömbös) két-három szálat tesznek ; ezek többnyire katona viseltek, várost látott polgárok. Tanultak. S vannak, — mert a gazdasszonyok nak sem akarok adósa maradni, — háziasszonyok, kik a kénes gyufát oly helyen tartják, honuau az a gyermekek által könnyen megközelíthető. A játszi gyermekeknek tetszik a kénes gyufa égése. Orom nézni őket, amint a gyufa meggyújtásakor — többnyire fitos orrocskáikat, sok ráncba vetve, bigygyesztik fel s mily szép nekik, ha a gyufaszál lánggal ég! S mennyivel szebb, ha a kazal gyullad ki ! Mig a kenyérkereső családfő a mezőn küzdve küzd és bízva bizik, addig itthon a kénes gyufa — sokszor - - végpusztulását idézte elö. Tüz van ! tüz van ! s a falu vén robotosa a templom torony harangja féktelen össze-vissza siránkozó hangjával hívja haza a családfőt, de a bangókból nem vehető ki az, a mit Madách moudott: ,.küzdve küzdj és bizva bízzál

1

*, ezek a vésztjelzö siralmas hangok. Csak midőn „megszólal az estharang A nagy szerelem, mely a szegénységet is tudja pótolni, egyszerűen ostobaság. Szegény ember nem lehel boldog solia, én pedig ez általaházasságom által boldog ember akarok lenni. Nem az által, hogy a feleségein valami örült módon szeressen, nem bizony, annál kevésbbé, mert az köteless Igéket róna rám is, hogy én is ugy szeresein öt, hanem azáltal, hogy nyugodt, megelégedett életet tudjak biztosítani a magam számára. Belementem a házasságba, mert muszáj volt bele mennem. — Ne vessetek rám követ kedves pajtásaim. A kényszerűség hatalom!.. Szerető berátod : (iynhi, 11. Drága Margitom! Végre megkérte a kezemet! Meghalnék, ha nem lehetnék az övé, ezé a drága, édes kedves emberé. Boldog leszek, ha egy percét is megédesíthetem. Eletenmek nem lesz egyéb célja, mint öt boldoggá t«nni. Szeretem, szeretem a meghalásig . . . Irén. (B.) Tűzhely. A mama, kinek a háriorvos a balatonfüredi kúrát ajánlotta, elutazott, leánya Irén nyakába hagyva az SgéSS házat. Értsük ez alatt I a papát, a két fivért — a ház vezetését. El-elgondolkodik Irén azon, hogy miként kezdje a dolgot ? Mikor eddig ulyau kevo set forgolódott a tűzhely körül! Édesanyja vezette a háztartást. Neki egyéb dolga sem volt, minta lak ís rendbebozása, egy kevés kézimunka, szórakozásai a könyvek, a zongora. Es ime most főznie kell! Nem is ugy mint eddig, terveket. hanem a tűzhely mellett ételeket! Főzni a tűzhely mellett! —- Ez a nő valédi hivatása. Ez legyen a nő művészete. És ezt megtanulni nem olyan kicsiség ! A rózsás ujjak hányszor mogperzs dödnek, a rántás leég, a főzelék lesül, mig a gyakorlatot meg lehet szerezni. Mert hiába vau a szakáeskövy v, a szakács, a szakácsnő, ha a Isániassony a főzéshez nem ért! - Pedig a jó étel az élet egyik föfd tétele. Irón édesapja szereti a jót. — A fiuk se esnek messze a Iájuktól. Hogyan is tudta öt a mama idehaza hagyni? —Otta fürdőn milyen jól mulatott volna! Ilaszti >s is az, mikor az anya leányát dnállóságki z szoktatja. A sok ábránd, álom kirepül a fejből, elfoglalja azt a gond. Mikor este álomra hajtva tejét, lehunyva szempilláit, elszendereg, nem is jut eszébe az udvarlók óinelygö hizelgése, hanem azon tori a fejecskéjét, ugyan mi legyen holnap az ebéd ? ! Irénke népei meg nagyon is el vaunak kényeztetve. Az apa reggelire csokoládét kiváti. Az egyik liu tejet, a másik kávét. 'IVssék ezeket elkészíteni, kitálalni, feladni. Azután mégis egyiknek édes, amleiknak keserű, a tej in g nem elég hideg. Pedig a háziaszony kötelessége az övéi óhaját kilesni és azt teljesíteni. Am-ly asszonynak meg van ez a tudománya, az mintaasszony. Az ebéd náluk négy, öt tál ételből áll. De nem lehet ám mindentélét főzni. Az apa nem eszi meg a marhahúst. Az egyik családtag ki nem állhatja a borjúhúst, a mísik a baromul ! - Kienue most sertéshúst? — Mikor mindenki retteg tőle. — A főzelék, az meg épen nem izlik egynek sem. A tészta meg milyeu legyen? - Túrós, tejfeles, darás, morzsás V — Most azután tessék összeállítani az étrendet, hogy senkinek se legyen kifogása. Hát még a vacsora! — Ez az asszonyok réme. Az egyik a hideget szereti, a másik a meleget. — Ha valamelyik nem tud elaludni, a vacsora az oka Ha rosszat álmodik, ha szomjúhozik — ennek mind a vacsora az oka! — Vau azután másnap a háziasszonynak mit hallgatnia! Barátkozzunk azért meg a tűzhelylyel! — Ha nincs is rá szükség, hogy magunk fogjuk meg a lözökanál nyelét, értsük a főzést! Példát adott rá maga felséges királyasszonyunk, ki az akkor még gyermek Valéria főhercegnőnek karácsonyi ajándékul tüzhelylyel kedveskedett. A kis királyleány is sütött-fözött! — Bártfai fürdőzésekor pedig a felséges királyasszony saját k zeivel készítette reggelijét. Azért minden háziasszony oda törekedjék, hogy kifogástalan családi tűzhelye legyen! Stampf Katinka.