Pápai Lapok. 22. évfolyam, 1895

1895-07-14

s'.j július 14. PÁPAJ LAPOK. — Az iparostanulók inunkakiálli tásáró' Az iparostanulók jó sikerrel bef'e­j. ytt nyilvános vizsgálataik után, a rá kö­vetkőző vasárnapon, június bó 30-án, a r. kath. voll elemi iskolában megtörtént a szintén iparos-Jtanulók inunka-kiállitása is. A szakértők bírálatai szerint voltak közöttük olyanok is, melyekről nehezen volt lelt ehető, hogy azt maga a tanuló készítette volna, melynél lógva ,.gy arra ítéltetett, hogy a inunk át tel ügyelet alatt meg kell ismételnie, mely által ba szor­galmát és ügyességét igazolja, az első rendű jutalmat tógja megkapni. Az iparostanulók jobbjainak éi a kiállított jobb munkák ké­szítőinek némi jutalmául és elismeréséül, az igazgató tanár Sebettgén Dávid éi az ipar­testűjét elnöke Séliman Gábor, jelenlétemben kiosatottak száztizenegy l|l Irtot. Ezeu ősz­sz.eghea adakozásukkal járultak : a pápai ipar­testület 50 írttal, a győri keresk. és iparka­mara 20 írttal, a pápai takarékpénztár szintén 20 irttal, továbbá a következő egyes jóltevők: Hanauer Béla 2 írt, l'ethö Menyhért, Berniül­ler Alajos, «Ir. Hirsch Vilmos, Bíatus György, Pap Améli, Saáry Lajos, Bari balos István, Pöck Fausztin, Szvoboda Vencel, Sült József, Körmendy Béla, Egy valaki 1 l írttal: Hnnka Anna, Szabó Ede, Krausz I. N , N'euman 8., Zitnmerman Krisztina, Baranyay Zsigmond, iíj. l'aál István, lliás Elek, dr. Kende Ádám, Piátsel Gyula, Langmayer és lia, Szilágyi Jó­zsefné, Obermayer Józset, Kluge Károly, llaj­nóozky Béla. Tanzy DezsÖ, llotíner Simon 50-80 krral; Steiner Ignác 4o kr, Beiger 1. S. SO kr, Toch József, Beck Zsigmond, I > utsch Hetman, olvashatlan, Löítb-r Sámuel, Kohn AdolfnéSO— SO krral. Ezen adományokból a gyűj­tőnek fáradságáért kiadatott 3 frt 4o kr. — A nemesszivü adakozóknak, a közügy és kü­lönösen az iparostanulók nevében ezennel há­lás köszönetemet nyilvánítom. Baráth bereue, isk. széki elnök. — Vidéki hírlapirodalom. A Uáha­köz c. hírlap szerkesztője a lap tulajdonjogát elad­ván a Csorna-Kapuvár él Vhiéki tulajdonosainak, S két lap ezentúl egybeolvadva Rábaközi Hírlap oúnan fog megjelenni Kapuvárott és Csornán. — Műkedvelők a millennáris ki állításon, Stern J. győri majolikafestő fel­hívta az amatőr festőket, hogy a millennáris kiállításon vennének részt. Felhívásának lelt is eredménye; a műkedvelők (legnagyobb részt tanítványai' munkáiból a inajolikafestés tnü­ípirának mestere érdekes csoportot állit össze, melyben Pipáról la vesznek részt. Ks pedig: .Íz itgalmat Hinnék zárdáji, Budag Amália es dedetj Fanny. — ViJiiiuo.i telep. Fischer Sándor bpesti elektrot.cbiiik ti gyáros és Kreisler János janoa liásí lakos a heten a városhoz kérvényt adtak be, melyben egy, Pápán, saját költségűkön lé­tesítendő központi egyenáramú villamos telep lel.illithatására kérnek kizárólagos engedélyt •V v. tanács tegnapi ölesében tárgyalta«a ügy- '• A kérvényben említést tesznek, hogy ajánlatu­kat egy sz rsödésben dolgozták ki, de mivel at mellékelve nem volt. annak bemutatására kér-ttek í.-l. — Előmunkálati engedély. A ke> re^kedelemügyi miniszter BntVZU Kálmán és Stélettg Dániai vssaprénrJ lakosoknak, ss épitéi alatt álló 9yőr-veszprém-dow%hóvári h. é rasat llíkong-Stent­Lés$U állomásától Oszlop, t'-e/ény, Szupár és Csernyi érintésével a déli vaspálya Bodnjk úHnmá­•atg, lenen Ceákeár ss Alanth irányban az állam­ráestek Bieeki AUontaeaig vésetendő' hely í érdekű vasútvonalra az előmunkálati engedélyt egy évre "ebadta.. .--- Taiieinuhiihiig. A kis ceili „Fali i>'i'kii, u . saját pénztára javára, ma d. n. o óra­kor a tűaoltó ligetb,'U hangversenynyt egybe­kötött aártkörű táncmulatságot rendi z. Belépti Ssemélyjegy i kor., osa'ádjegy N kor. Kedveaötlen idö es-tén a »Keroua* vendéglő termébeu fog megtartatni a mulatság. Beküldetett, M helybeli tek. MÁV. iUomátfőnök urnák becses ßggelmibe.) Tisztelt szer­kesztő ur! Ig.-n kérem alábbi soraimnak szives közléséi-,. Hétfőn éjjel \2 órakor a helybeli vasúti állomásra érkezésemkor a várótermeket bezárva, sötéten találtain. A bűvös időben töb­ben a bejárat előtti lépcsőn dideregtek, egy­páran pedig a perrouou szerenoaére nyitva volt) fázlodtunk egy padon, hol a vasúti al­kalmazott is ott Ült, és a boldogok álmát aludta. Kíváncsiak voltunk, vaj jon mikor nyíl­nak meg a váróterem ajtai ? Sokáig kellett várnunk, mondhatom. 12 óra ¥0 perckor tet-| szett az őrnek magától felébredni és a váró­termeket kinyitotta nagy kegycsen ; de a vál­tókhoz távozván e|. sem a várótermekben, sem a perronon a lámpák felgyújtva nem lettek. Ekkor már több utas érkezett a setét váróte­rembe, de a ki nem jelentkezett, az a lámpa­gyujtogató volt. Végre türelmét vesztve az utazó közönség, egy utas szíveskedett maga felgyújtani a lámpát, az I. és II. oszt váróte­remben. Bs \2 óra 25 perckor történt, a per­ron-lámpák még csak ezután gyújtattak fel. Midőn a .. l/.l I'. Helyi személy- is n Iggiisz dij szaln'ts lő, jj-áru" hivatkozom, nelyli 11 az van megírva, bogy : „ J váróhelyiségek legkésőbb egg órával minden egyes rannt elindulása tlőtl meg­nyitandók.". egyúttal a helybeli tek. álilomáo­íönök ur becses figyelmébe ajánlom az állo­máson nralkodé nagy rendet az utazó közön­ség érdekében. T. szerkesztő urnák pedig szíves­ségéért köszönetet mondva, maradtam I isstelel tel Pápán, 1898. július 8-án. Egy utazó. Országos vásár. Sinusuk ai idén, de már régin nem colt oly nagy Sarlói hold. asz­<:DIUII trttágot vásárunk, mint kedden. Igen tok, több mint 6000 drb. szarvas marha lett felhajtva, ugy, hagy különben igen is tágn* orsz. vásárterünk majdnem szűknek bizonyult, röltb külföldi vető is leikereste a vásárt, mely nagyon népes és láto­gatott volt. Üaeáro « sok tktámtra szűnt szarvas marha líllomiiiiyiiak elég 11 igy volt n vétel kedv és meglilie/i'is áron köttetlek a lé'elek. ÖlSZeseU 2900 drb. jára/lerél iratot! ál. \létsnai>, tztrddn a kira­kodó válér már nem mit oly élénk és nayy foryalmn. A szergényi önk. tűzoltó egylet, az urodalmi lovász-erdőben, felszerelése gyára­pitáaára ei évben is igen jól sikerölt íuniálist rendezett, melynek csak a reggeli órák vetet­tek véget. Ez alkalommal ftdűTfiaettek : Sarlay János, Matus György, id. Lipkovits Jóseef, Gömbös Elek 2 2 Irtot, Nnnkovits Dénes 1 Irt 80 krt. Horváth János, Szili Lénárd, Göm­bös <ióz*. Nagy Károlyné, Kis Károly, Kis Mihály. Breier Miksa í I Rftot, ifj. Stpkovita Jőzs"3 :\ irt 10 krt. Gálos József,Gálos Kris­tóf, Pálfy Vilmos, Havas*} István, Recsetárics Lajos. Szabó Tivadar, dr. Kálmán Béla, Kot! Anna. Böröudi Juliska, Kis Ferenc, Veits (Iéza, Szabó Gyula, Szalóki Géza. Magassy (labor oo 80 krt, Nagy Lajos, üaál N.. Döbröntei János. Bnzás József, BoskoviU Samuel SO 30 krt Fogadják a szíves adakozók SS egylet hálás köszönetét. Kovács István, egyleti jegyző. Bárt fa fürdőből Host vettük a 3, szá­mát a tárttalggógyjÜixMvendégek névsorának. Ju­lius S-ig 1081 füidövendég fordult meg Hart ián. — Jegyzői szaktanfolyam A toron­tál vármegyei k isaégi és köSJegysM szak'intolyam szabályzatának rövid kivonata városunkkor, is meg­küldetett, A városi jegyzői hivatal az érdeklődőknek készséggel s/olgál bövóbb felvilágosítással. - Aratási tudósitások. Ho, l;l v á, m *~ ggénk tgyet járatainak, illetve községeinek iáéi ara­táti és termééi eredményiről jól értesült tudósításo­kat közölhessünk lapunkban, /elkérjük bitalommal t. vidéki olvasóinkat, hogg lakhelyeik aratáti ét tor­uiési viszonyaiiól fnír rörid orra terjedő értesítési ttiveskeájtnek beküldeni Ui/ntnknot. Felhívás az t>b tulajdonosokhoz Miután a védjegy nélkül barangoló kutyák össaefogdosása elrendelve van. felhivatnak az ebtulajdouosok, hogy ebeik számára a folyó évre érvényes védjegyet a városi pénztárnál haladéktalanul szervesek meg Pápa, 1888. jú­lius 11. -I városi tanács. Árpavásár. -A nyitranegy.ii gazdasági egylet ssepi 2 án i'n/i ivásárt rendes Syitrán. A vásárra 10 kilgrm, minta kttldendé két B—6 klgiinot tartalma/.-', erős vászou/acskóban. A minták 14 nappal a vásár előtt s gasd. egylet titkári hi­vatalához bejeleoteadők s 8 nappal a vásár előtt Nyitrán kell lenniok. Az egylet mult évi első vásá­rán 100,000 nun. árpa .i Jatott el. (iaz lukozonségnnk Hgye.mét felhívjuk a vásárra. Kúriai Ítélet. 1^»2. okt. '2tí-án a Feny­- --y \dld épulö télben levő tetejének lelállitásáuál Bgj gerenda lesuhant, mely esés közben Boios .láuos naj.számos léjét érte es raj la oly súlyos sérüléseket okozott, bogy az ugyan SS uap meghalt. Kzen ügy­ben a in. kir. knria most hozta meg az. Ítéletet Visier Károly munkavezető budaioki lakos ellen, kit gondatlanságból okozott emberölés vétsége miatt 1 hónapi fogságra és 100 frt pénzbüntetésre ítélt. El­marasztaltatott továbbá a vád lett 2' 1 írt temetési és a kiskorú gyermekek részére Hon frt tartási költség b-lizetésében is. Végzetes halál bfeső Petemé 80 eves, i. kath., napszámos, pápai lakos f. bó lO-én reggi I b-ányával együtt a városi telekbe ment ku­korica' kapálni, A laki utón felültek mindketten GrÓSS Ede pápai lakosnak szekerére s a szekéren haladtak a tagnton régig; itt asoban az. egyik hi­don S sz.okéruek törött lese a bidíában megakadt, a szekér felbillent s az. ülésben voltak közül Mezoné oly saereBOSétIonul esett le a szekérről, hogy rajta a szekérnek két kereke keresztül ment. A szeren­csétlen oreg asszony oly súlyos sérüléseket szenvedett, hogy rövid idö aiatt meghalt. Enyveskezü lábtyüművész ta­nonc Hiába nemcsak a osiriatől ragadós néha a suszterinasok keze, de máskor is. Díegtörtént ea Csigler Károly oipésa tanoncai is. ki e hó il-én a fürdés alkalmával Kraus/. Mor lisstkereskedönek aaebéböl egy aaebórát ezüst láncával együtt ellopott s azt a séta-té­ívn a föld alá rejtette el. Sikerült az enyves­k'/.n lábtyttművésa tanoncot a rendőrségnek elcsípni, iiol is töredelmes vallomást t_-tt és az órát is es láncot is elöa da. Es most a dutyi­ban elmélkedik a tőlött, bogy „ne bántsd, a mi a másé.** Betöréses lopás. N.-43anaaa f. hó 8-áu virradóra Kurali Márton szobájába ismeretlen totie.sok betörtek és onnan 3 dunyhát, 12 vánkost, 0 IÍI rőí vásznat, egy fekete poastóbíl készült uj mellényt, ingókat • más fehérneaüeket vittek el. A károsult az olozö napon N.-tiauuán járt tiroli karfás hátas párra gyaoaksaik. A nyomozás folya­matáén van. — Lopás. Si unt 'József csicsói illetőségű molii.il segéd, s-gédtarsa Szabó Péter iránt ér­zett barátságát azzal mutatta meg ivgutóbb, hogy a.iuak aaebéböl f. bó s áu délntan lo írt 5."> krt ellopott S azzal megszökött. A jóba-, rátol azonban a rendőrség letartóztatta s ki hallgatásakor be is Ismerte a lopást, védelemre pedig azt hozta fel, hogy a tett elköVetése al­kalmával ittas állapotban volt. Kz ugyan ment­ségnek mentség, át nem «•/.•',/ alapíts, a mit a rend­őrség s- fogadott el, hanem csupa hálából pár napra ott fogta a jó nudarat. Érdekes látványosság van né­híuy uap óta Pápán. Barth György a „Griff" szállola I. sz. szobájában mutatja be az üveg­tüv.is mílvésaotét, az olasz látványosságok egyik specialitását. Különféle alakzatok ké­szülnek percenkinti gyorsasággal, a sok néző nem csekély bimnlatara, A müüveg-tüvás Pá­pán csak július 15-ig lesz látható. Hívebbet lapunk hirdetési rovatában. — Eladó bicikli Fgy jó ka, hun lrr ", hattndU Síjity kerékpár eladó, Bővebb felvilágo­sítást ad u szerkesztőség. Utazó bőröndök, lordomba, haris­nya, napernyő, csipke, fehér nem A, Kertész Dezső norinbergirövidáru Üzletében legnagyobb választékban kaphatók.

Next

/
Thumbnails
Contents