Pápai Lapok. 22. évfolyam, 1895
1895-07-07
..A pápai iskolatársak szövetkezete." Irta: dr. Kovács Zoltát. Az újságuk naponként hoznak bireket ujabb • ujabb egyesületek alakulásáról. Mintha most kezdenék az emberek igazán felfogai az „Egyetfilt erővel* értelmét, mintha érezné az egyes, hogy a társadalmi, apolitkai élet fejlődésével mindinkább eltűnik az egyén vezérszerepe, jelentősége, befolyása, hogy mindinkább a tömegek ponderáluak. Valóban a társadalom, az állami élet mai nagy feladatai, a tudományok, a teehnika oly óriási fejlődésével szemben, keveset ér az egyesek elszigetelt munkája s önkénytelenül, a cél érdekében, közös munkára, szövetkezésre szoríttatnak az e cél felé törekvők. Nein a régi kasztok felújuló szelleme ez, hanem az újkor nagy vívmányainak szükségszerű következménye. Városunk közönsége is megértette a kor szavát mint ezt számos, nemes egyleteink tanúsítják s bátran elmondhatjuk, hogy a város társadalmi s egyéb tényezőinek feiten« dülése nagy részben ezen egyesületek áldásos működésének köszönhető. Kgy igen fontos s nevezetes irányban azonban sajnos mindesidoig semmi sem történt, a mely figyelmen kivül hagyott, tényezői pedig csakugyan hivatva van a társadalom átalakítására, az érintkezés, az összetartás jobb, nemesebb alapra való fektetésére. üégi dolog, hogy egy korban sem barátkozunk oly könnyen, egy korban sem érintkezünk annyira előítélet nélkül, mint ifjúkorunkban s igy egy kor sem oly alkalmas a társadalmi korlátok ledöntésére, az érintkezés bensővé tételére, mint éppen ezen, az emberi élet aranykora. S ha a társadalmat javítani, nemzetivé akarjuk tenni, akkor, épp ugy mint a nevelést az ifjúságon kell kezdeni, hasonlóképpen e téren is innen kell kiindulnia minden kezdeményezésnek. A külföldön részint helyes felfogás, részint a viszonyok szerencsés és kedvező alakulásai folytán ez már megtörtént. Párizsban az egyetemi hallgatók egy egész kis köztársaságot képeznek, külön városrészben, külön diákhotelekben laknak, csoportosan, társaságban élnek. Németországban pótolják ezt a diákegyesületek, molyek egyikének tagjává lenni majdnem minden diák kedves kötelességének tartja; - - mig Angliában az egyetemek, söta középiskolák egészséges irányban való ismeretes fejlődése, szintén az ifjak a később a polgárok összetartását eredményelte. Igy azután itju éveiket százan, ezren együtt élve át, megosztozva jóban, rosszban, ha kilépnek egykor az életbe: összefűzi őket a multak közös emléke, ezen az embereket szorosan összetartó kapocs olyannyira, hogy pl. Németországban egy-egy nagy diákünnepélyen, Angliái an a nagy diák-ineetingekeu a legnagyobb férfiak is megjelennek. Nálunk sajnos a separatio már e szép ifjúkorban megkezdődik. Még a középiskola jól-rosszul csak összetartja ifjainkat, de mir az egyetemen, a hol semmi de semmi társas élet nincsen, — ha csak a pár tagból napiól-uapra összeverődő kávéházi kompániákat nem akarjuk társaságnak tekinteni, — közös cél, közös érdek nélkül jönnek, mennek a hallgatók. Természetesen itt, t. i. az iskolákban uem a társa l.ilotn, hanem a hivatott körök vannak hi... ..... . vatvi segíteni, de ezen tul már igenis magának a társadalomnak kell a javítás munkáját kezébe venni ; s tényleg, aki figyelemmel kisón az uj egyesületek alakulásáról s réljáród s/.ódói jelentéseket, tapasztalhatta, hogy e tudat kezd utat. törni magának a közönség körében. Az országban ugyanis egy igen üdvös mozgalom indult meg, az iskolatársak szövetkezeteinek megalapításával, melyek kipótolni hivatvák az egyetem s a társadalom eddigi hibáit az által, hogy közös célok érdekében egyesülésre hivják fel azokat, kik első ifjúkorukat egy intézet, egy középiskola kebelében élték át. A budapesti V. ker. állami föreáliskolából indult ki az eszme, — enuek tanítványai voltak az elsők, kik megalapítva az „V. ker. áll. reáliskolai iskolatársak szövetkezetéit, felújították a régi barátságos viszonyt, melyet az iskola padjai közt kötöttek, a mely, ha a legtöbb helyen megszakadt, azt éppen az ily egyesületek hiánya, az összejövetelek lehetetlensége okozta. Azóta alakult már egy-két ily egyesület másutt is s midőn ezekről tudomást vettem, mindjárt ami „Alma materüuk" jutott eszembe, mely a maga százados múltjával praedestinalVa van befolyást gyakorolni nemcsak tanügyi • műveltségi, hanem társadalmi viszouyaiuk javítására is. Itt az ideje, hogy a pápai főiskola volt növendékei is megalakítsák a maguk iskolai szövetkezetét, megmutatva, hogy egy oly iskola, mely már annyi derék, sőt nagyhírű férfiút szolgáltatott a hazának, elöljár minden téren, tehát itt is. Egy ily egyesület felállítása nálunk annyival is inkább könnyű lenne, mert egyrészt a szokásos 10 éves találkozók iskolánkban már meghonosodtak s nemsokára megkezdődve, évenkint ismétlödnek, — másrészt, mert van már városunkban egy egyesület, mely hazánk világhírű elbeszélőjének: Jókainak nevét viselve, némileg hasonló célokért küzd. Olvadjon egybe e két egyesület, illetve alakuljon meg „A pápai iskolatársak szövetkezete" a „Jókai-kör* kebelében, a mivel elérjük azt, hogy a megalakulandó uj intézmény, a kezdet nehézségein könnyedén átesve, az iskola egyik legnagyobb tanítványának nevével kapcsolatban léphetue életbe, továbbá hogy a „Jókai-kör" tagjainak száma s ezzel jövedelme gyarapodva, könnyebben • nagyobb arányokban valósithatná meg kitűzött céljait; — felvéve ezek mellé még természetesen, hogy a volt iskolatársak közt az össz ltartást idöközönkinti összejövetelekkel ápolja s az iskola jeles, de szegénySOrsu tantdóit további kiképeztetésük közben támogatja. Természetesen ezek után már most íöiskolánk derék tanári kara van hivatva a felvetett eszmét tovább fejleszteni, sőt minél előbb a megvalósítás stádiumába viuui. Bocsásson közzé a tanári kar felhívásokat, ezen s a fővárosi lapokban, az iskola volt tanítványaihoz s azt hiszem, nem le-z az intézet volt s még élő tanítványai között egy sem, aki örömmel ne venné a terv megvalósítását s ne sietne azt erkölcsileg s anyagilag támogatni. Bizton tudom, ha a tanári kar, mely már nem egy nagy feladatot oldott meg, a másik fél: a Jókai-kör elnökével, városunk emelése érdekében oly sokat fáradozó s oly nagy érdemekot szerzett dr. Feníjvessy Ferenc képviselő úrral ,kézbe veszi az ügyet, miham irabb életre kel. En magam a legnagyobb örömmel kész vagyok bármi szolgálatra, ha a szervező bizottság az alapítás körül csekély személyem munkájára reflektálni fog. — Igen az akkor, régen volt — mit gondol, hát most? A huszártiszt tüzes szemeit a leányra szegzi, ki zavartan veszi elő táncivndjét és izgatottan mutat egy csárdásra, azt a hadnagynak felajánlja.' QnnymOSOly játszik a tiszt ajkai körül. Meghajlással köszöni a kegyet. Mikor felegyenesedik arca egy kissé sápadt de nem árul el semmit, a társalgást újra kezdi. — Hogy már régen nem volt ezen a vidél -• ! Milyen messze járt! Most is csak a véletlen'.jzta ide ! A cigány rázendíti a csárdást. A huszártiszt hetykén feláll, nevetve kérdi, hogy ez-e az a felajánlott tánc? — A leány fejével bólint, kart karba öltve eltűnnek a táncoló sokaság között. * Kövessük őket. Ella karcsú derekán pihen táncosa keze; szemével Elláét keresi, ki nem mer feltekinteni. Nagyot pördit a leányon, miközben, a füléhez hajolva súgja: — No most közel van hozzám ; itt mindenki előtt megcsókolom ! Szegény leány, mint vergődő szelíd galamb, olyan a huszártiszt kezében, ki mindjobban magához szorítja. — Nos, ne féljen, nem teszem. Kárpótlást követelek a múltért! Oyónjon! Montija, vallja meg. miért kacagott ki akkor, mikor megvallám, hogy szeretem? Miért tette tönkre az életemet — becsületemet, nem törődve a a következményekkel? — Hisz maga akkor még gyerek volt; mit tagadjam, jobban érdekelt maga, mint a többiek - de nem mertem komolyan venni érzelmét, melylyel irántam viseltetett. — Ez csak olyan nevetséges kifogás ! Hanem most, Ella, itt a számadás órája ! - Hallgasson meg. I trülten szerettein n agát. Mikor megvallottam, kikacagott, ön nem tudta, mit tesz ezzel. Tönkre tett engem és szüleimet. Hivatalnok ha vagyok. Nem törődve szzal, hogy apám mindenuap verejtékkel keresi kenyerét, bánatomban inni, kártyázni kezdtem. Napokon át dorbézoltam — ho y feledést leljek. Egy napon nagy összeget veszítettem a kártyán. Kétségbeesve sürgönyöztem apámnak pénzért, ki rögtön küldte azt — nővérem öszszerakott hozományából. Hiába voltak azonban anyám könyei, könyörgése — családjából kitagadott. Kifizettem adósságomat és haza m n ntem lakásomra. Elővettem revolveremet, megtöltve Íróasztalomra tevém s eléje ültem egy székre. Fejemet tenyerembe hajtva elkezdtem gondolkodni . . . Csakis magára gondoltam még akkor is, csakis a maga képe lebegett előttem. De hisz maga engem eltaszított! Fegyverhez nyúltam, mikor szemem a falra tévedt, anyám angyali jóságú képe függött ott. Lekaptam a képet, csokiaiinni.il halmo/.ám el, kértem, könyörögtem, bocsásson meg elvetemült íiának. A mosolygó arc, mintha biztatott volna ; ne legyek gyáva, ne fosszam meg a fiútól, kiért már annyit szenvedett, tűrt, mig felnevelte. Elkezdtem sírni. A revolvert visszatettem helyére. Ez a kép mentette meg az életemet, kiszorítva ounét egy másikat — a magáét . . ! Klla még mindig nem merte felemelni szemeit, érezve a huszártiszt forrd lehelletét, hallva szive dobogását, a mint erősen magához szorította. — M'gbocsáthatná-e az Isten magáuak azt, a mit rajtáin elkövetett? A leány köuyes szemekkel tekint fel és halkan mormolják ajkai: — Bocsásson meg . . . bocsásson meg nekem . . • — Igen, megbocsátok neked Ella, ha hallani fogom tőled ezt a szót: szeretlek. — Szeretlek . . . szeretlek . . . fuldokolja szegény . . . Diadalmasan vezeti vissza helyére Pista a leányt, ki félájultan dől a pamlagra . . . Ella anyja aggódva néz sápadt leányára, ki haza kívánkozik. A huszártiszt feszesen karját nyújtja a leánynak, ki rá támaszkodik. A kocsihoz érnek. Mig az anya beszáll, a huszártiszt forró csókot nyom Ella ajkaira s ördögi mosoly kíséretében súgja : — Igy boszu'tam meg a sok óv keserveit! — Többé nem találkozunk! — Adieu! Ezzel becsapta a kocsi ajtaját . . . Nem az al vi lápról hivtsm tel Lucifert, hanem a földön találtam egyet, ki huszártisztnek öltözve a gyönyörű Oéczy Ella imádói közé tartozott.
