Pápai Lapok. 22. évfolyam, 1895
1895-05-19
— Kilyukadt a város. B rémes hir járta be tegnap délelőtt városunkat. Már mi is komolyan kezdtünk aggódni és hogy biztos tudomást szerezzünk a dologról, a helyszínére siettünk. A főtéren, l Salzer-féle ház előtt álló kíváncsi sokadalomról megtudtuk, hogy hát hol is lyukadt ki l'ápa. Közelebb menve rájöt tünk arra is, hogy ai miképp történt. A mondott helyen, a inult heti nagy esőzés kimosván a talajt, egy földalatti üregnek deszkákkal fedett nyílása lön láthatóvá, m«dy 3 niéter hosszú és széles pincehelyiségbe vezetett, a miben persze kincset nem találtak, de folyta gázt az első felfedéséire lerándulok. A pince, ugy látszik a niult században készült még, Etterházíj Ferenc gróf idejében, mert az ott talált téglákon (J. I. F. K. betűk és 17 évszám olvasható: ekkor ugyanis azon helyen még házak álltak. Nagy nézőközönsége volt az üregnek egész nap, inig nem azt délután a rendőrkapitányság beteinettette. — Talált kalapok. A pipa győri országúton, egy zsákba kötve, 4H festett szalmakalap találtatott e hó Ü-én. Igazolt tulajdonosa átveheti a jegyzői irodában Takácsiban. — Wollner Cirkus- Ma tartja megnyitó előadását a szemetestéren Wollner t'irkus alsórend fl magyar nemzeti lovardája, melyre a t. közönséget ezúton tisztelettel meghívja az igazgatónő. Helyárak : I. hely 40 kr., II. hely 3(> kr. állóhely lü kr. Kezdete 8 órakor. — Érdekes lapunk mai számának hirdetési rovatában közzétett Hekscher József hamburgi cég szerencsetudósitása, melyet az érdeklődök szives figyelmébe ajánlunk. Köhögés, rekedtség és elnyálkásodásnál melegen ajánljuk t. olvasóink figyelmébe Fgger dijjutalmazott biztoshatású mellpasztilláit. Kaphatók 25 és 51» kros eredeti dobozokban minden nevezetesebb gyógyszertárban és drogue üzletben, valamint Bggei A. tia gyógyszerkülönlegességi gvárában Méos-Nussd<irf. — Napernyők, utazó bőröndök, kötő pamutok, ,-zovott és koo-ti áruk legnagyobb választékban K$fiétl l><;<t",itrí Köszönetnyilvánítás. Mindazon rokonaim, fóbarátain és jóUnaeróesía, kik szeretett nőm temetésén megjelenni szivesek Voltak8részvétekkel fájdalmamat enyhíteni óhajtották, fogadják ez uton is leghálásabb köszönetemet. I'ápa, 1886, május lü. Mrenner Ferenc. —Városunkban mogha ltak mijus II I.S-ig Flbert József Ha, h hónapos, r. k., ránggöros. Weiss Jetti, 21 éves, izr.. Veselob. Németh Lidi leánya. 2 hónapos, r -f.. vei-születettgyeiig. — Özv. Németh Lászlómé leánya, 3 éves, r. k., görvi'lv kór. (>zv. Török Pálttá, 91 ('-vcs, r. k.. aggkór. Brenner Ferenoné, 25 éves, r. k., tfldógfimókór. Kock Jóssef leánya, »i hónapos, r. k.. agykérlob. Vasúti menetrend, thdnlás l'ápáról lii/ür /<•// « reggel b óra OH p. (vegyes vonat); d. e. !». óra 34 p. (gyorsvonat); d. u 3 óra 15 p ; éjjel 12 óra 52 p. — glsCWfJtlé\ d. u. II óra 52 p; d. u. ti óra 01. (gyv.); este > óra ."{!• p ; éjjel 3 óra 27 perckor. A magyar Asp11;i\í \lészvénytársaság Badipoftol I \.. Amlrási-ut M). IX u negketdte Papa városában .»/ asplialf-iiiiin•íkaf. éfl alkaloiiihiil maga IlOHOlilÓI ül vallat aszfalt rkolád iiiiitikákat, elvállalja u6T€S6t6Ml : kapualjak, udvarok, folyosók, konyhák, magtárak és istálók burkolását; valamint jótállás mullott nedves falaknak szárazzá tételét. Pelvilágoiitist készséggel ad l íiiiiiikawzof.,;, található a munka IvszilHMl. ' A magyar Asphalt réMTénytársaalg Kivonat: Pápa városának gabona-áijegyzóköuyvéb 1895. május hó 17 én. Buza _ Rozs S |Arpa. . f|Zaa 2 iKukorica _ I Horgonya 2 j-Széna /.SO|I;, |7 5 6 7 |7 2 I« 2 Jó. KözAp. Alsó. ft 10 kr. fi ftXOkr. fi ft (ÍO kr. 70 40 00 80 40 40 40 í i 20 >6 » 80 7 » tiO • » 4 > JO ao 2) ó • 20 a i oo ti . 60 7 . 00 1 . KO Osráld Dániel polgármester. E rovat alatt közlöttekért nem vállal felelősség a Szerk. Nyorsselyein liastruhákra való kelmét 8 frt fió krtól 42 frt 7.'> krig egy teljes öltönyre Tnssors- és Shantir'gs-I'ongees valamint fekete, fehér, és színes Henncberftselyem U krtól 14 frt fió kri • méterkint. sima, csíkos, kockázott, mintázott, damaszt s. a. t (mintegy 240 különböző minősig és 2000 szín és mintázatban s. a t) postabér és vámmeie lesen a házhoz szállitva és mintákat küld postafordultával : II e n n e b e r g ti. 'cs. kir. udvari szállítói s P I y e mg fára Zürichben. Sváji-zba rzimzett levelekre 1(1 kros és levelező lapokra ó kros hélyeg ragasztandó. Magyar nyelven írt megrendelések pontosan elintéztetnek. ® ..Pozsony vi/.gyói,yintt ; zet * & Pozsonyban. I Massage. Kleetrotherapia és 1 Ö> gyógytornászát! intései i 3 Egész éven át nyitva. ] íoc Tulajdonosa: .4 noswwyí ipnrkmnk- \ Jvf h'/'l , " | rvos : dr. Srlilrshnjer Mikiit. j Prtisj»'khisnknt inyi/en és \ <§> Ix'rnicnlv küld | u Az igazgatóság. ) i I Hirdetések a „Pápai Lapok" kiadóhivatalában jutányos áron felvétetnek.