Pápai Lapok. 22. évfolyam, 1895
1895-04-07
fi. PAPAI LAPOK. 1895. április 7. néven ismertünk, kettős szerencsétlenség érte a héten. Az üreg muzsikus, ki nem megvetendő összeget bogozott össze, már napok óta ágyban fekvő súlyos beteg volt, mikor nején az elmezavar annyira kiütött, In>gy a napokban a helybeli tébolydana kellett szállítani. Az ápolás nélkül maradt beteget, pedig a/, irgalmasok kórházéba vitték. Öngyilkos huszár. Nagy István a helybeli huszárezred küzhuszáru, kedden megszokott a laktanyából. Másnap azonban már két csendőr visszahozta Pántra O.-Assszony fáról, hova, mint előadta, csak sziliéinek látogatása végett utazott, mivel már rég nem látta őket. A megkerült szökevényt azonnal bezáiták és ugy látszik sok más bün is terhelhette lelkiismeretét, inert dacára, hogy minden ártalmas eszközt elvettek tőle, sőt zsinórjait is lefejtették, hogy esetleg életét ki ne oltsa, mégis csütörtökön d. u. alsó nadrágjával börtöne ajtaja a felakasztotta magát. Mikor észrevették az öngyilkosságot, még teste meleg volt, de már életre kelteni nem lehetett. Tegnap d. u. temették el az öngyilkos huszárt katonai parádéval. — Az Első Loánykiházasitási Egyesület mint szövetkezet vasárnap, m. 3I-én tartotta harminckettedik rendes közgyűlését. Sehwarez Armin bankigazgató elnök a nagy számban látogatott közgyűlést nieguyitváu, konstatálja a közgyűlés határozatképességót, a mennyiben erre 12*2 tag megjelent, a kik 1288 jutalékrészt képviselnek. A felolvasott igazgatósági jelentésből ós az évi mérlegből kitetszik, hogy e folytonosan erősbödő és hatalmas fellendülésben levő intézet a lefolyt 18l'4. évben igen figyelemreméltó eredményeket ért el. Kiemelendő, hogy 5071 jutalékrész többnyire a fiatalabb korosztályokból íratott be újonnan. Az intézet vagyona 218,12»» frt 49 krral szaporodott és tőkéje 1.046,686 frt 78 krra rug. A díjtartalék 981,084 frt 78 kr és 154,175 frt 49 krral emelkedett. Ezenkívül a nászjutalék felemelési tartaléknak, mely a tagok javára iratik és a nászjutalék nyereményéül szolgál, 81,975 frt 50 kr és a külön tartaléknak 18,780 frt 2U kr volt utalható. E tökeállomány a teljesen tehermentes intézeti épületben, a fővárosi 88 milliós kölcsön-kötvényeiben, magyar korona járadékokban, továbbá takarékbetétekben és pénzkészletben vau elhelyezve. Az 1894. évben nászjutatékok, felesleghányadok ós halálesetek után törtónt visszatérítések fejében kifizetett 111.616 frt lti krnyi tekintélyes összeg ezen egyesület nemzetgazdasági missziójának hivatottságáról legfényesebben tatiuskodik. A lelűgyelöbizottság elnöke, dr. Alexander Bernát egyetemi tanár a megejtett vizsgálatról olvasta fel jelentését ós a lelűgyelöbizottság nevébeu indítványozta a felmantvóny megadását, a mi egyhangúlag elfogadtatott. Az igazgatóság indítványait ujabb osztályok életbeléptetése iránt, a mathematikailag felülvizsgált táblázatokkal együtt helyeslőleg tudomásul vették és elfogadták. Vészi Jássa/ szerkesztő, egyesületi tag, lélekemelő és meleg szavakban mond köszönetet és elismerést az igazgatóságnak, különösen Sehwarez Armin elnöknek és Kohu Arnold vezérigazgatónak, továbbá jegyzőkönyvi köszönet szavazását indítványozza az SSSSSS igazgatási és hivatalnoki testületnek. Ezt az indítványt is mint.ín Eppinger Lázár és Eckstein Bernát elismerőleg nyilatkoztak, élénk éljenzéssel elfogadták. Végül a felugyelöbizottsága közfelkiáltással leválasztanak : dr. Alexander Bernát, ^imouyi Zsigmond, Leijmiker Gyula, Weil Dávid J., Baseli L:\jos bankigazgató és Héger Jőisef bankigazgató — Katonai lóvásár volt városunkban f. hó 2-án. A lóvásárló bizottság elé, melynek elnöke Ljrro atánnsórnagj volt. 148 drb. ló vezettetett; ezekből azonban csak i drbot vásároltak meg 815 .'t25 frtnyi árban. Biz ez nem igen buzdítja a tenyésztőket, hogy lovaikat katonai lóvásárra vigyék. Érdekes lapunk mai szániának hirdetési rovatában közzétett Hekscher .'lózsef hamburgi cég szeronesetudósitása, melyet az érdeklődők szíves figyelmébe ajánlunk. Baromfi kedvelök figyelmébe. Kredeti fajtiszta „Peking" kacsa tojások darabon kint 16 krért Znbeok Lénárd tanítóoál A.-Teveten kaphatók. Köhögés, rekedtség ét elnyalkasod ásnál melegen ajánljuk t. olvasóink figyelmébe Egger díj jutalmazott biztoshatású mellpasztilIáit. Kaphatók 25 és 50 kros eredeti dobozokban miuden nevezetesebb gyógyszertárban ét drogue üzletben, valamint Bgger A. lia gyógyszerkülönlegességi gyárában Béos-Nussdorf. Kötő pamutok, utazó bőröndök a tavaszi idényre a legnagyobb választékban már megérkeztek Kertész I>rzs<"> divat- és rövidáru kereskedőnek. —Vár osunkban meghaltak március 80-tól április 6-ig. Tálas István 77 éves, ref., gumókor. — Fábián Dániel leánya ti hónapos, ref., kelevény fulladás. — Szabó István 74 éves, rk., gümőkór. — Németh Kóza 14 éves, rk., hagymáz. — Kiss Sándor lia 1 x / t éves, ref., tüdőlob. — Bolla Sándor leánya 3 hónapos, ref,, gyermekaszály. — Kiss István leánya, 7 hetes, rk., bélhurut. — Kerék Mihály leánya 7 éves ev., vizkór. -- Nagy István 23 éves, ev., öngyilkosság. — Spitz Józsefné özv. 52 éves, izr., gümőkór. Vetőmagvak. (Haldek Ignác magkeresked'ö heti jelentése.) Vöröt herém uj. A rendkívül élénk kereslet araukamentes vörös heremag iránt a lefolyt héten is kitartott és mivel kínálat nagyon gyér, a készletek különösen a jobb minőségekből nagyon megcsappantak. Nyers áru, a kínálat hiánya miatt nem került forgalomba. Arankamentes, államilag óloinzározott magért 7 I -78 frtot fizettek. tMctrnamag élénk keresletnek Örvendett változatlan árak mellett. Körülbelül 4ou nun. forgelmaatatett 42. 48 ét 46.50 frt jávai minőség szerint. Bükköny. Jobb minőségekben hiány mutatkozik, ilyenekért a hót végén már 8—8.25 frtot is fizettek. Régi orosz áru, mely bisományban nagy mennyiségben van helyben berak* tározva, olcsóbban kiuáltatik ugyan, <lo eite vevőt nem találnak. Baltacim a rendes üzletmenetben haladt. Muliirmmj 800 rum. adatott el 18 trtjával Romániába. Répamag. A termelési helyeken jelentékenyebben megszilárdult él egyes fajok megbízható minőségben már nem is kaphatók. Kivonat: Pápa városának gabona-ár jegyzökönyvéből 1895. április hó 5-én. Buta | Kozs 2 Árpa. g'jZab Kukorica Burgonya 2 'Széna . Zsupp Jó. KözAp. ft90 kr. ti fttíükr. I .00 » ő . 40 40 (i0 60 00 40 20 20 40 40 80 00 00 Alsó. ft 20 kr. . 20 . . 00 > > 00 > > 20 • . 40 » j>3 y ilt-tc^r. E rovat alatt közlöttekórt nem vállal felelősséget a Szerk. "V><»i-«sssol >-oii» I ta^i í'ii liá k i*a való kelmét 8 Irt <>.'> krtól 42 Irt 75 krig egy teljes öltönyre — Tussors- és Sbnntungs-I'ongees valamint fekete, teher, és színes Honnebergselyem B6 krtól 14 Irt (Sö krig méterkint, sima, csikós, kockázott, mintázott, damaszt s. a. t. (mintegy 2k) különböző minőség és 2000 szín es mintázatban s. a. t.j postabér és vámmentesen a házhoz szállítva és mintákat küld postafordultával : Hennebergü. (cs. kir. udvari szállító; s e 1 y e mg y ár a Zürichben. Svájciba (v.imzett levelekre 10 kros és levelező lapokra ö kros bélyeg ragasztandó. Magyar nyelven irt megTendelesek pontosan elintéztetnek. (ti) Kimutatás. H felszámolás alatti T a r t 0 z i k. pápai népbank felszámolásának 1894. évi eredményéiül. MÉRLEG-SZÁMLA, Követel. du Néfleget vagyon Irt kr r. Eta, Teher frt kr. V. szakosztályi végszám59 Pénzküldemény . . 25283 í adás .... 2000 M u / a Alapítványok . . . 920 — ti 5 Per alatti váltók . . 2000 ia b Zálogtöbblet . . . 73,22 14 Váltók 779 69 Takarékbetét . . . 22818 53 VI. szakoszt. végszám2000 70 Szakosztályi hitelezők 293 e:, |b adás .... 2000 58 Ügyvédi előleg . . 50 40 Pénztár 580 61 VII. szakoszt végszám58 adás .... 2000 — »14 Baukadóslevél . . . 1500 67 llekeblezett kölcsön . 9541 37 2'J Állandó veszteség 3870 75 85 Fz évi veszteség egyenleg 85 85 84857 58 24857 58 Kelt Pápán, 1894. december 31. X l«ls/,uiiolo bizottság.