Pápai Lapok. 21. évfolyam, 1894

1894-05-13

XXI. évfolyam. 19. szám. Pápa, 1894. május 13. a Megjelenik ^c^minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koionkiul rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. A )apnak szánt közlemények a lap szerkesztőségéhez (Jókai Mór •* utcza 969. sz.) küldendők. ^, PAPAI LAPOK. Sí Előfizetési díjak. # Egy évre 6 frt - Fél évre 3 frt Negyed évre 1 frt 50 krajczár. — Egy szám ára 15 kr. Hirdetések Egyhasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 30 kr. A díj el őr e fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számíttatik. •Az előfizetési díjak s hirdetések a lap kiadó hivatalába (Röhn Mór liai 2£ hirlapközvetitő iroda) küldendők. ^ Q Pápa város hatóságának és főbb pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Pünkösd. Láttatok már királyt fénypompában, hatalma, dicsősége csúcspontján, kinek zsámolyához a fél világ hordja bódulatának adóját, trónját koronás fők tartják ^vállaikon, lábainál a hűbéresek serege borul arccal a porba, környezetében a bőség és szépség istenasszonyai rakják a természet, a tudomány és művészet remekeit halomra, az alattvalók tömege pedig szüntelen dicséretet zeng és kiált: »Eljen az Ur, a természet királya !< melyet erdők, hegyek mérföldeken keresztül visszhangoznak és mint menydörgés tölti be a balzsamos léget, melyet csintalan szellők suguak-bugnak a természet legparányibb élő lényének is fülébe, lepkeszárnyak viszik levélről-levélre, méhdongással szál a virágok mézes kelyhóre. — Igen ez a szép természet diadala, győzelmi ünnepe, az újjászületés megkoronázása, a ható erők telje, a teremtés ideálja: ez a Pünkösd ünnepe! Szép a fakadó természet, mely ideákat szül és dalra kelti a berkeket, népessé teszi a letarolt ligeteket, zöld ruhával fedi a meztelen láthatárt, akár csak a gőgicsélo kisded, kinek ajkaira az első mosolyt csalja a szülői szeretet, duzzadt, bársony kis kacs ói először fonják körül az anya nyakát s bizonytalan léptekkel először hullanak repesve a szülői kebelre. Mily öntudatlan báj ós szellem ömlik el egész valóján, melyet egy patyolat ingecske választ el a profán meztelenségtől. Ez a szeretet epochaja, mely & lelket neveli. Szebb a bimbók pattanása, a vetések tarka skálája, az öntudat fejlődő symptomája, az ifjúság első pirulása, a szűzi szemérem első szárnypróbája, rózsaszínné varázsolja az egiész világot és harmatcseppel táplálkozik, melyet a nap heve csókol le a virágok kelyhóről, és megtermékenyíti a himport, melyet az élet viharja ragad virágról-virágra. Ez a remény iskolája, mely az ilju szivet nemessé,, nagygyá növeli. .De a virágok szinpompája, az aranykalászok rengő rónája, a mosolygó szőlőfürtök, csengő barackok, piros almák és üde narancsok boldog hazája, az érett férfikor árnyas pálma-ligetei, melyek alatt egy uj világ pihen, melyek közt ezer kis fészek rejtezkedik, a hol csicsergő fiókák repesnek az édes anyai ajkak után, majd aggódva húzódnak a védő szárnyak alá, a hol a nap égető hevét csobogó patakocska enyhíti, melynek partjain aztán puha pázsit hivja nyugalomra az élet küzdelmeiben elsápadt vándort. Ez a szeretet és remény közös tanyája, hol biztos révre talál az erős hit, jutalomra a munka és erény. Ez az áldások tárháza, honnan senki sem távozhatik vigasz nélkül, a hol senki sem tartózkodhatik öröm nélkül. Ez az élet delelő pontja, az emberi életkor piws pünkösdje, melyben egyesülve vannak a gyermeki örömök, az ifjú remények és a férfi boldogság paradicsoma. A pünkösd a régi zsidóknál a hálaadás ünnepe volt, mikor a földnek legelső terményeit, zsengéit rakták az Ur oltárára áldozatul; evvel akarták meghálálni azt a sok jót, a mivel a Jehova az ő választott népét elárasztotta. A kereszténység is hála ünnepet ül, miutegy befejezését, teljét azon ünnepkörnek, mely Jézus élete körül csoportosul; megpecsótelóse, helybenhagyása mindazon munkának, melyet sz. Fia itt a földön végzett és a mely munka nyomában mindenütt piros rózsa fakadt, az öröm piros pünkösdi rózsája. Miudig bámulva nézem a felkelő napot, akár a hegyek havas ormán látom égni első sugarait, akár a puszták zöld bársonyát hinti be millió gyöngygyei, akár a tenger tükre felett, mint a vizek tündér királynője bontja ki hosszú fürtjeit; hisz Voltaire is térdre borulva rebegte ilyenkor: Imádlak téged világ mindenható alkotója! de százszoros csodálattal nézem pünkösd ünnepén, amint a hűvös reggeli légen áttörnek az első sugarak és meleget, életet, szint, pompát kölcsönöznek az ébredő természetnek, áldást az embereknek. Igen tudom, hogy pünkösd ünnepén a Szentlélek áldását, kegyelmét is hozzák a mennyből: a békét, az egyességet, de hozzák egyszersmind az erősséget is, hogy hitét mindenki állhatatosan megvallhassa és a szerint éljen; azért örömkönyekkel üdvözlöm az égi hírnököt: Veni .Creator Spiritus! = A veszprémmegyei tűzoltószövetség; igazgató választmánya dr. Ooáry Ferenc elnöklete alatt f. hó 6-án Veszprémben ülést tartott, melyen a törvényhatósági közgyűléshez intézendő jelentós tárgyaltatott és elfogadtatott, mely szerint sürgős intézkedés kéretik a kormány és megyei tüzrendószeti szabályrendeletben foglaltak végrehajtása, a szivó ós nyomó szerkezetű, legalább 100 mm. hengerátmóretü fecskendőknek beszerzése, a tűzoltó egyleteknek mielőbbi felállítása ós felszerelésének elrendelése iránt. Tárgyaltatott ós elfogadta! ott egy minta alap- és szolgálati szabályzat, mely 200 példányban kinyomatni ós minden egyes községnek ós tűzoltó-egyletnek, kapcsolatban a kormány ós megyei szabályrendelettel, megküldetni határoztatott. Megállapittatott az 1895. évi költségvetés, a számvizsgálók megválasztattak. Alkottatott a járásitüzfelügyelök részére egy szabályzat, melynek hatósági láttamozása kéretett. Tüzfelügyelök felkérettek járásaiknak mielőbbi megvizsgálása ós jelentéseiknek megtételére. A szövetségi közgyűlés határidejéül 1894. évi június hó 2-ik napjának d. e10 órája Veszprém r. tanácsú város tanácstermébe kitüzetik. A Budapesten 1894. óvi május hó 9-én a köztelken tartott kongressus tagjaivá dr. ócánj Ferenc, Hunkár Sándor, Rainprecht Antal, Bibó Dénes és Nagy Iván megválasztattak; ugyanezek kéret-, tek fel a Dunántúli szövetség közgyűlésén való részvételre, mely ugyancsak f. hó 9-én tartatott meg. Végül elhatározhatott, hogy a vármegye közönsége megkerestessék, miszerint a lóavató bizottságok működésűket minden évben december hóban teljesítsék, hogy a felülvizsgáló bizottságok is idejekorán intézkedhessenek. Az 1893-ik óvi számadások jóváhagyattak, pénztárosnak a felmentvéay megadatott. — A veszpréminegyei gazdasági-egyesület Veszprémben 1894-ik évi május hó 6-án d. e. 10 órakor tartotta meg igazgató választmányi- és d. u. 3 órakor közgyűlését dr. Óoáry Ferenc alelnök elnöklete alatt a tagok igen nagy számának részvétele ós élénk érdeklődése mellett. Igen szép vitát keltett az állattenyésztés előmozdítására irányuló mozgalom, mégis a szőlők rekonstrukcióját célozó törekvés. Elhatároztatott az " országos gazdasági-egyesület kezdeményezése folytán a milleniumi kiállításon való

; részvétel, s ennek költségeire 3 évre* évenkint 100— 100 frt megszavaztatott. — A veszprémmegyei 1848/9. kon.véd-egylétnek kimutatása az 1893. évi számadás- és törzsvagyonáról. 1892. óvi pénztári maradvány volt 19,262 frt 78 kr, 1893. évfolyam alatt bevétel az adósleveleken foglalt tökéből 3,162 frt 50 kr, takarékkönyvekből 1,150 frt, adósleveleken levő töke után kamat 1,027 frt 23 kr, takarékpénztári betétek után 21 frt 89 kr, 1 késedelmi kamatokból 8 frt 33 kr; összesen 24,632 frt 73 kr. Kiadás: kölcsönökre 4,312 frt, a honvédek évi nyugdijára 335 frt, elnöki utalvány segélyekre 27 frt, éven át előfordult vegyes kiadás 361 frt 21 kr, a honvédek részére megszavazott segélyekre 502 frt; összesen 5,602 frt 21 kr. Levonva a kiadást a bevételből, lesz 19,130 frt 52 kr. Ennek fedezetére szolgál: adóslevelekben 5% tőke 4,525 frt, „ 6% „ 11,113 frt 50 kr, takarékpénztári két könyvben 3,258 ftr 55 kr, pénztárban levő pénz 233 frt 47 kr ; összesen 19,130 frt 52 kr, mely öszszeg a pénztári maradvány nyal. egyenlő. Veszprém, 1894. május hó. Farkas Lajos Dr. Halasy Vilmos e. jegyző. e. elnök. Megyei közgyűlés. Veszprómmegye törvényhatósága folyó évi május hó 7-én tartotta tavaszi rendes közgyűlését Véghely Dezső kir. tanácsos, alispán elnöklete alatt, a bizottsági tagoknak közép számban részvétele mellett. Elnöklő alispán üdvözölvén a bizottsági tagokat, a közgyűlést megnyitottnak jelenti ki ós előterjesztésére elhatároztatott, hogy Kossuth Lajos hazánk elhunyt nagy férliáuak arcképét Vastagh György festőművész által a megyeház díszterme részére lefesteti és a Kossuthszoborra 500 frtot megszavaz. Egyúttal a Rákóczy-emlékre 200 frtot szavazott meg a közgyűlés. Barthalos István megyei törvényhatósági bizottsági tag ezután két interpellatiót intézett vármegyénk alispánjához. Első volt a vármegyénk területére a szomszéd vármegyék területéről is beözönlőit ós a személy- és vagyonbiztonságot veszélyeztető, sőt ijesztő csapataik által még a közlekedést is akadályozó és szerencsétlenségeket előidéző kóbor cigányok elleni erélyes intézkedés, illetve a szomszéd vármegyék példájára szabályrendelet életbeléptetése tárgyában, kérdezvén, vájjon mi az oka annak, hogy vármegyénk egy radikális szabályrendeletet alkotott, de az nem lépett máig is életbe? A törvényhatósági közgyűlést vezető elnök alispán sajnálattal adta tudomásul a közgyűlésnek, hogy a törvényhatóság által a kóbor cigányok elleni rendszabály a midőn megalkottatott, azt a belügyminister ur nem hagyta jóvá azon indokolással, hogy az egész országot érdeklő ügyben törvényhozásilag fog intézkedni, mivel azonban a minister ur korábban a szomszéd vármegyék szabályrendeleteit jóváhagyta, és éppen a szomszéd vármegyék tilalma folytán szaporodtak el vármegyénkben a kóbor cigányok, újból felterjesztést tett vármegyei szabályrendeletünk jóváhagyása végett abelügyrainisterhez. TÁRCA. Szerelem! Szerelem .. szerelem .. hányszor zenge kobzom! Csodás istenséged ha elő kell hoznom — Megrázkódik lelkem, s reszket e szív húrja, Be csak ragyogj elém, óhl ragyogj fel újra: Bár ugy vakít, éget az a kínos emlék .. Áldott a perc mégis, melyben megszülemlék! Szerelem.' mi volna nélküled az élet? Kopár puszta: melyen még a íü sem éled .. Sötét éjnek éje: hol csillagfény nincsen .. Egy befagyott tenger: nyögve jégbilincien .. Lombnélküli erdő: hol csak varja károg .. Csergő patak nélkül — tátongó vad irok .. Te vagy az: ki lombot, bimbót adsz a galynak .. Fészket a madárnak, és hangot a dalnak .. Hajhalpirt az éjre .. szinpompát a lepkén .. Tőled nyer éltet a bércre kúszó repkény .. Csüngő harmatgyöngyben: zajgó tengerhabban: Mindenhatóságod képe fürdik abban! Áldalak, csodállak, mig eszmélek, látok; Óh! pedig ajkamon méltóbb vón' az átok: Miattad szenved át egy poklot e lélek .. És mégis Imádlak, ameddig csak élek! Óh! hogy egy percre,is feltártad a mennyet: Hogy aztán ... az örök kárhozatra menjek ... A te"poharadból a méreg is édes! Áldott a te kezed: bármit oszt és végez — Nyiladhegye most is bennem sajog, itt van — Mégis áldalak: hogy poharadból ittam; Áldom azt a* percet, melyben innom adtad! Habár.,, szegény szivem megszakad miattad... / Soós Lajos, Nem az fáj. Nem az fáj, hogy el kell e világtól válnom; Hisz' a halál úgyis csak egy hosszú álom. Aztán ? ... Ha ott nyugszom lenn a siri mélyen, Megszűnik minden búm, minden szenvedésem. Ái se fáj, hogy el kell tőled is válnom Szőke kis leányka, földi boldogságom; Elmúlnak az órák egymásután lassan ... Feledés lesz a te fájdalmadra balzsam. Hanem az fáj, azért emészt csak a bánat, Hogy itt kell majd hagynom az én jó anyámat. Hogy fölnevelt, ápolt s annyi jót tett velem, Soha itt a földön meg nem fizethetem. Oda lesz örökre egyetlen reménye, Ha engem letesznek a sir fenekére: Hogy az ő fájdalmát nem enyhíti semmi, Sohasem tud engem, soha elfeledni. Balogh Dénes. Költészet és valóság

1

. — Öcsém hátrahagyott irataiból. — Közli: Verimund. Nem olyan ám a növények élete, mint a poéták zengik. „Fülemile csattogása", „gerlice turbékolása", „Vadgalamb bugása", „béka karuttyolása", „szellő suttogása", „kristály patak csevegése" aligha boldogítják a növényeket, aligha feledtetik számtalan keserveiket. Vagy ha boldogok, akkor mért ébrednek reggelenkint könnyes szemmel ? Talán az örömnek könnyűje ez ? Titkos, magányos éjjelen nem az öröm, hanem a bánat könnye lopódzik szemünkbe. Nincs is valami gyöngyéletük szegény nö vényeknek! Ök ii oiik olyan elkesered3tt harcot vívnak az életért, mint mi emberek. Alig bontakoztak ki anyjuk melengető öléből, tavaszi fagy fenyegeti a gyönge bimbókat; s ha a hidegtől nagynehezen megszabadultak, kezdődik harcuk a hőség ellen. A napnak öldöklő nyilaitól naponkint elfonnyadnak, naponkint meggörnyednek, de a hűvös esti szellő csókjaival ugyanannyiszor uj életre támasztja fel őket. Küzdenek ők is éhséggel, szomjúsággal, nem mentek betegségtől, ellenséges támadástól, sőt az adótól és robottól sem. A méhektől szorgalmasan megdózsmáltatnak, ember és állat számára eledelt, gyógyszert kell szolgáltatniuk, tisztitaniok a romlott levegőt s nékik kell gondoskodniok üdítő esőről is. S a magánéletük? Családi viszonyaik ? Azok meg éppen kétsógbeejtők! A házasságok náluk nincsenek törvény által korlátozva, s így vadházasságban, bigamíában, polygamiában és tudja a jó Isten miféle hajmeresztő viszonyokban élnek. Az öngyilkosságok, párbajók még ismeretlenek előttük, de annál nagyobb számmal fordulnak elő gyilkosságok. Valóságos bandáik vannak. Leghirhedettebbek a vérszopó fagyöngy, a fojtogató inda, a melyekre a hatóság kétségkívül csak azért nem szokott dijakat kitűzni, mivel nincsen fejük. Aztán mennyit kell szenvedniök szegény növényeknek az emberektől; nemcsak a rossz-, de még a jóakaróiktól is. Mit szólna például költő uram, ha Önt beoltanák, azaz a levágott derekához hozzá tapasztanák Péternek vagy Pálnak felső testét? Pedig lássa a növényekkél így tesznek, Hát ne tessék azt gondolni, hogy azok a növények zavartalan boldogságságban élnek, s ne kívánkozzék holmi büszke tölgy, legkevósbbó szende virág lenni. Bitka tölgyet ér ám az a kitüntetés, hogy valami haragos „villám fut rajta keresztül, vagy szélvész csavarja ki tövestül" ; többnyire csak jámbor favágó fejszéje alatt dűl el. S még áldhatja a jó Istent, ha az a szerencse éri, hogy tűzhelyre jutva krumplit főzhet a tenyerestalpas Borcsa számára, s nem kell ^a megyeház udvarán akasztófa-virágot teremtenie. Hát virág milyen szeretne lenni ? Talán szende ibolya, mely „rejtvje nyit a völgy ölében" ? Tudja-e, hogy ázt szerelmes ifjak ós leányok, mihelyt „megszületik, halálra keresik ? S ugyaAcsak el kell rejtőznie, hogy meg ne találják, de akkor meg könnyen összetiporják. S a mi engem illet, szépen köszönöm ;az olyan vigaszt, a minővel Goethe ibolyája hal megí I Das^ Mädchen fkam, Und nicht in Acht das Veilchen nahm, Ertrat das arme Veilchen. Es sank und starb und freut sich noch

: Und sterb' ioh denn, so sterb ich doch Durch sie, durch sie, Zu ihren Füssen doch. (Das Veilchen) Azt hiszem költő uram is inkább olyan „Fűzfán fütyülő, jégen kopogó"féle szerelmi ömlengésbe törne ki, ha virág létére ily kitüntetésben részesittetnék., Ilyen az ibolya sorsa. Ha pedig gyöngyvirág lesz, akkor nemcsak a szerelmesekkel, hanem a betegekkel is meggyülik a baja. Mert jó ám annak alkaloidja ssivbaj ellen, Már áprilisban minden bozótot fölkutatok utána, s alig nyitotta ki egyik szemét, már leszakítom, hogy otthon aztán — spiritusba tegyem. Avagy a rózsa sorsát irigyli ? Igaz, hogy akkor abban a kiváló szerencsében részesülhet, hogy ott hervad el valami bájteli hölgynek márvány-, alabástrom-, hó-, mész-, vagy krétakebelén, de azután milyen sorsra jutna ? Vagy megbecsülné a mademoiselle, s akkor holmi imádságos könyvben jól — összesajtolná, vagy ott lehelné ki lelkét a szemétdombon. Én tehát csak kettőt ajánlhatnék költő uramnak. Ne legyen teljesen növónynyé, hanem növeszszen bazsarózsát az orra hegyében. Ez dacol az idő minden viszontagságaival, csak a szomjúságot nem tűri sehogysem. — De ha minden áron növónynyé akar lenni, hát legyen csalán. Azt mondják, ebbe nem üt a menykö. S ennek van is valami hasonlatossága a költővel, mert szintén hangulatot vagy érzelmet gerjeszt, a különbség csak az, hogy mig a csalán csipkedéseivel boszuságra, haragra gyullasztja az embert, addig költő gyakran— szánalomra indít. Nos, költő uram? Van-e kedve büszke tölgynek,, vagy szende virágnak lenni ? Ugy-e, hogy nincs irigylendő sorsuk ? Egész életük a szenvedések hosszú lánoolata, szakadatlan küzdelem az elemekkel, s kimúlásuk azt hiszi, csendes, küzdelem nélküli? Osak menjen ki ősszel a szabadba, s figyelje meg, hogy' sóhajtanak, hogy' zúgolódnak azok a sápadt levelek, mikor végig fut rajtok a halál fagyasztó leheilete. Némelyiknek képe lángvörös les«, mint a lenyugvó nap, vagy a