Pápai Lapok. 21. évfolyam, 1894

1894-11-18

Bt XXI. évfolyam. Pápa, 1894. november 18. "3< Megjelenik ^ minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkiul rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. A papnak szánt közlemények a lap .-\ szerkesztőségéhez (Jókai Mór ^ utcza 969. sz.) küldendők. ^oty —•— • • - — I— '* Előfizetési díjak. # Egy évre 6 frt - Fél évre 3 frt Negyed évre 1 frt 50 krajezár. — Egy szám ára 15 kr. Hirdetések Egyhasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 30 kr. A díj el őr e fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számíttatik. Az előfizetési díjak s hirdetések a lap kiadó hivatalába (Röhn Mór fiai ^ lárlapközvetitő iroda) küldendők, /7 < " Pápa város hatóságának és több papai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztot I közlönye Követeljük a cigány-ügy rendezését! Tűrhetetlen az az állapot, melyben az ország, igen sok vidéke, de különösen vármegyénk vau a váudor-cigányok vandalizmusa miatt. Valamennyi cigáuycsapat: a legbrutálisabb rablóbanda, ha felülkeredhetik: kegyetlen vadállat és hiéna. A hol csak letelepszik rettegésben tartja az egész környék lakóit és utazóit; az örökös koldulással, házakhoz betolakodással, kocsik elé futkosással, utszélekeu ijjesztö sátraik emelésével háborgatnak mindnyájunkat. Természetes, hogy sehol nem tűrik őket, s mivel nem dolgoznak, megélni sem tudnak, maguk között is bűnben fetrengenek; nyáron a mezei terményeket vámolják meg, télen az éléstárakat törik fel és mindenkor agyonverik s összelopják a háziállatokat; ha lovat és kocsit máskép nem tudnak lopni, agyonütik a kocsist s elhajtanak zsákmányukkal. Megindult a mozgalom az országban már évek óta, hogy a cigányokkal valamit kell tenni, vagy az ország községeibe űket letelepíteni, vagy gyermekeiket elszedni, óvodákban neveltetni, vagy valamely* félreeső dunai szigetre kitelepíteni. Csodálatos, hogy az ország kormánya, az időről időre változó belügyminiszterek egyike sem akarja, vagy tudja e tűrhetetlen bajt megszüntetni, hanem mindegyik csak örökösen igér. Legtöbb vármegye ugy segit magán a kormányhatalom késlelkedésével szemben, hogy szabályrendeleteket alkot, a cigányokat kitiltja területéről, vagy legalább lovaikat kobozza el, ha bűnt tesznek, hogy könnyebben lehessen őket üldözni és elfogni. Sajnos körülmény a mi vármegyénkre nézve, hogy a belügyminisztérium a cigányok ellen hozott szabályrendeletünket nem hagyta jóvá és még sajnosabb a vármegye lakosaira nézve, hogy a szomszédvármegyék miuiszterileg jóvá nem hagyott szabályrendeleteikkel is kitudják területeikről üldözni, vagy legalább megfékezni a cigány-hadakat. Nálunk pedig a szomszódvármegyókből idesereglett vándorcsapatok annyira garázdálkodnak, lopnak, rabolnak és gyilkolnak, hogy ma már a kevésszámú csendőrség sem bir velük. Sőt a legközelebbi napokban történt, hogy az elfogott cigányokat kisérő csendőröket is orozva megtámadták és agyon meg agyon verték a rájuk leső cigány-csapatok. Felhívjuk e nyilt cikkünkben a magyar királyi kormányt, hogy akadémikus értekezéssel, Fabius-Cunctatori fontolgatással és a megyei szabályrendeleteket a humanizmus cime alatt jóvá nem hagyó rendeleteivel, ne hagyja szenvedni a vándor-cigányok ostromállapota alatt az ország békés ós muukás polgárait, künn az egyes vármegyék vidékein. Mert különben azt kell kívánnunk, hogy a garázdálkodó vándor-cigányok mielőbb lepjék el az ország fővárosát is s ekkép mi szabaduljunk meg tőlük: és talán majd ekkor meghozatik a régóta várt országos tírvény a cigány-invázió megszüntetésérevl _1 Gavallér leányok. Ugy tetszik nekem, hogy a mily arányban szaporodik a kifogástalan ruhában járó emberek száma, abban az arányban fogy azoké, a kiknek magukviselete kifogástalan. Ugy tetszik nekem, hogy ma mindenki gavallér, a ki előkelően öltözködik, a kellő helyen és pillanatban szivarra gyújt ós lehetőleg „ott van" mindenütt, a hol kilátás lehet rá, hogy újságba kerül a neve. E végből ugy tetszik nekem, hogy a nő nem részesült soha oly kevés tiszteletben a „gavallérok" részéről, mint e „kifogástalan ruhís" korszakban, a haldokló század utolsó napjaiban. Az igaz nőiességnek nincs vonzó ereje s a „fin de siécle" arany ifjúsága a leányban nem. a jövendő feleségét keresi, nem örömének és bánatának hü osztályos társát, hanem a vig cimborát, a kedélyes pajtást, ki „snájdig" éppen mint ő, ki léha ós felületes, éppen mint ő, az élet komolyabb bajaival nem törődik, éppen mint ő. A régibb szabású embernek a hajaszála is égnek mered, ha véletlenül tanuja itt-ott a mai fiatalság közt divó lónusnak. A régibb szabású ember megkülönböztető tisztelettel, nemes elfogódással közeledett a nőhöz, lett légyen az gazdag, vagy szegény, szép vagy nem szép ; évekig „taposta a földet" egy szép és egy jó leány körül, mig a szerelmi vallomásig ért, s ha egy nőben nem is talált meg minden tiszteletreméltó tulajdonságot, előtte állott a saját édes anyja képe s ez megóvta őt attól, hogy egy^ pillanatra is megfeledkezzék arról a köteles" tisztelet^ röl, melylyel minden férfi tartozik a nőnek. Az uj kor gyermeke a leányban pajtást ós nem feleséget keres. Az uj kor gyermeke pajtáskodik husz leánynyal ós feleségül veszi a huszonegyediket, a kinek több pénze van, mint a húsznak külön-külön s talán együttvéve is. Mert az uj kor gyermeke — az az, hogy gavallérja — szereti a leányokban a gavalléros, helyesebben gigerlis tempókat, de mikor kenyértörésre kerül a dolog, mégis van annyi magához való esze, hogy nem vesz feleségül gavallóroskodó kisasszonyt. Hadd legyen a más fcksc'g« ! A leányok, sőt a mamák is — s ezt mentségükre hozom fel — valóban nem tudják, hogy hányadáén vannak a mai gavallérokkal. Ha nem tűrik el arrogáns, neveletlen viselkedésüket, akkor egyszerűen tovább állanak egy házzal, sőt még gyakran azt is megteszik, hogy hírbe hozzák a családot. A müveit, önérzetes leány: műveletlen, gőgös előttük; ha szelíd, akkor: liba; ha konyít egy keveset irodalmi és művészeti dolgokhoz s hébe-hóba ezekről is szeretne egy pár szót váltani: kikiáltják „tudós kisasszonyának, a kinek társa ágát messziről kerülni kell. Ha ez a müveit, önérzetes, szelíd és tudós leány gazdag ís, akkor nincs semmi baj. Még a mi gavallérjaink is kitartanak mellette. Rettenetes kínokat kell szenvedniük ugyan, hogy a kisasszonyt per „maga" nem szóllithatják, mindegyre a szájukra kell ütniök, hogy valahogy ki ne szaladjon azon valami arcpirító megjegyzés s ugyancsak mérsékelniök kell magukat, nehogy a társalgás hevében a „magát" megduplázzák a „halijával" isMert tetszik tudni ma már a kisasszonyoknak is kijár a „hallja!" De mit szóljanak a szegényebb sorsú müveit leányok ? Maguk se tudják hogyan, egyszerre csak azon veszik észre magukat (ha ugyan észreveszik), hogy ők is per „maga" és T AJ_C A. Az „Éjszakák" hói.*) I. Virrasztás. Leszáll az éj halotti leple, Halvány csillag virraszt felette. Beszűrődik kicsiny-' szobámba Az éjszaka hűvös homálya, Imbolygó árnyak a falon ... Nem alhatom. Körülem mintha táncot járna A temető megannyi árnya. Sóhajt a nyilt koporsó éje, Ravatalon a gyertyák fénye; 0 fekszik a ravatalon . . . Nem alhatom. Elszáll a titkos szellem-óra, Pihen a föld s a sir lakója, Csak én virrasztok, én tűnődöm, Lelkem bolyong a temetőkön, Tán álmot ád a sirhalom ... Nem alhatom. II. Lenn a folyóban ... Lenn a folyóban halkan rezg a hullám, Mikor a> éjjel belenéz; Nyugalmam mintha csak tőle tanulnám: Ha végzetemnek szelleme borul rám, Nyugodtan nézhetek sremóbe és Nem rémit mar e hideg ölelés. Botét folyó, melletted elbolyongok, - — Ugy összeillesz te velem : *) Mutató ízersfinek az >Éjjel-nappaI« cjmü J*|tó alatt léví WtetfóQÍ, Hideg árnyat hullatnak rád a lombok, De a csillagfónyt is kebledre vonzód; Bár gyakran a bú borzong szivemen, A gyönyört néha ón is élvezem. És egyre küzd bennünk a fény az árnynyal, Várjuk: kié a diadal ? S te tova hömpölyögsz homályos árral, A végzet lassan engem is beárnyal S ha csapdos a felhő villámival: Kacagni tudjuk csak dühöd, vihar! Milder Gusztáv. Házassági szokások a régi magyaroknál. — A »Päpai Lapokc eredeti tárcája. — Irta: Domby Lajos. Tudva azt, hogy napjainkban a serdülő ifju, mihelyt pelyhezni kezd néhány szál bajusza, a növendék leányka alig hogy a rövid ruhát szegre akasztotta s mindkét esetben a gondos szülők á házasság eszméjével foglalkozni hajlandók és az eszme megvalósítása felé való törekvés, annak utegyengetése kiváló figyelem tárgyát szokta képezni ós általában a házasság ugy tekintendő, mint az ábrándok óceánján evező mindkét nembeli ifjúság boldogságának révpartja s mindenesetre mint komoly életcél; — legyenek ezen sorok a régi magyarok házassági szokásainak feltüntetésére szánva, hogy igy pór percre elevenüljön meg előttünk a mult. * Ős eleinknél a házasság vallásos szertartási jelleggel birt. Dacára annak, hogy őseink hajdan a többnejűség axokásainak hódoló népektől valának környezve, közöttük az egynejüsóg divatozott. E mellett tanúskodik azon tény, hogy mostani hazánkba jöttök idején közöttük az egynejüséget találjuk szokásban. A feleséget vagy pénzért, vagy értéktárgyakért vásárolták. Innen veheti eredetét azon ma is használatban lévő kifejezés : vőlegény, a mely jelent olyan legényt, a ki vevő, a ki feleséget vesz magának. Valamint az eladóleány kifejezése onnan eredhet, hogy őseinknél a férjhez menendő leányok eladók valának a venni szándékozók részére. A házasodás ideje tavaszkor volt, a nap és éj egyenlőség szakában. A házasodás a babyloniak szokása szerint törtónt, minek folytán minden tavaszszal leányvásár tartatott, a mely akként ment végbe, hogy a férjhez menetelre alkalmas leányok egy meghatározott helyen összesereglettck, hova a házasságot kötni szándékozó legények is összegyűltek. Itt az úgynevezett násznagy előállította a legszebb leányt s kérdésbe, tette, hogy ki ád többet érte ós a legtöbbet ígérő legényé lett a leány. Igy lemenő szépségű fokozat szerint árverezték el a szép leányokat. Ebben a régi szépségversenyben nemcsak arany érmet, de még elismerő okmányt sem nyerhettek ; minden leány eladására rá került a sor; midőn elég udvariatlanul rutáknak jelzett leányok lettek kiállítva, ekkor a násznagy azon kérdéssel fordult a vőlegény jelöltekhez, hogy ki mennyi toldással veszi meg a leányát és a nyertes a legkevesebb toldást igénylő legény lett. A toldásba fizetendő össze* geket fedette « szén. leányok vételár*, „hallja" beszélnek a fiatal embereknek, gígerlisen fognak kezet, gigerlisen öltözködnek, viselkednek, a fiatalembert pajtásnak nézik, a kivel — nem is volna olyan rossz vágigkeringőzni az életet. Gavallér leányokká lesznek egy-egy léha fráter kedveért, abban a balhiedelemben, hogy ennek ugy kell lenni, ilyennek szeretik látni a mai férfiak a leányt, másként nem is lehet felkötő alá jutni. A gavatíé^ielirry "leltcF'TKgalább a legtöbb esetben) romlatlan, az ö tévedése mindössze abban áll, hogy azt hiszi, miként versenyt kell tartani a kifogástalan öltözetű gavallérok viselkedésével. A mamák megakadályozhatják e versenyfutást, de — nem merik. A legtöbb anya azt hiszi, hogy a leány, ha a husz évet pár évvel meghaladta, vén leány s örökös félelemben él, hogy leánya pártában marad. Inkább sem hogy pár évig bizonytalanságban éljen, koncessziókat tesz a fin de siecle szellemének s szivében fájdalommal, de némán türi leányának e szellem előtt való megalázkodását. Mulatságról mulatságra viszi leányát, bár látja, hogy a régi ós a mai világ tónusa közt egy rettentő nagy ür tátong, hogy a mai gavallérok nem a női erényeket keresik leányában, nem a belső szépséget, de még a külsőt sem nagyon, hanem egy pajtást a többihez — s nos, ha pénze van sok— még feleségül is elveszikA szolid fiatalemberek (inert vannak ilyenek is) félnek a gavallér kisasszonyoktól. Sokszor hallottam egyik-másik fiatalembertől: tetszik nekem ez a leány; szép; csinos (azt akarta mondani : snájdig), de nem merem feleségül venni, mert bár csak tízezer forint hozománya van, ugy öltözködik, mintha százezer forintos leány volna; a magam fizetéséből pedig, meg a tízezer forintkamatjából nem tarthatom el ugy, a mint otfhon a szüleinél megszokta. A szegényebb sorsú ember nem meri feleségül venni, a gazdag, vagy épen hozományvadász gavallér meg egyáltalán nem veszi el. Mindaketten keveslik a tízezer forintot, még az is, a kinek sorsán különben nagyot segíthetne. De mit ér neki a tízezer forint, ha annak a kamatja ruhára sem elég. Persz» a gavallér leányok is előbbutóbb főkötő alá kerülnek. A legtöbb nem olyan aranyos főkötő alá ugyan, a mint azt a táncteremben, vagy a jégen elképzelte, de végre is — valamilyen főkötő alá csak kell jutni a leánynak! Korcsolya-egyleti közgyűlés. — Pápán, 1894. nov. 11. — A pápai korcsolyázó-egylet e hó 11-én délután 3 órakor tartotta meg ez évi rendes- s egyúttal alakuló ülését a városház nagytermében Körmendy Béla elnöklete alatt. Eddig nem tapasztalt nagy érdeklődés mellett folyir^

m

z"^sM^fÁé^, -• -a*• melyen a tagok közül sokan megjelentek, különösen a szépnem volt képviselve igen is szép számban. Mult évadról az elnöknek kedvező jelentése, a majd 600 frt készpénz vagyont feltüutető pénztári számadás, a tisztikar újból választása, pavillón építésének kérdése, Lawn-tennis társaság alakítása és korcsolya-bál rendezése voltak fontosabb és érdekesebb tárgyai az ülésnek, melyről tudósításunk a következő : Körmendy Béla elnök a tagok üdvözlése után a gyűlést megnyitja ós jelen jegyzőkönyv hitelesítésére 3 tagot-, annak felvételére pedig Tscheppen Jenőt kéri fel; a mire a mult évadi jegyzőkönyvek felolvastattak. Ezután következett az elnök jelentése, melyben jelezi, hogy ez egylet mult évadi működése minden tekintetben szép eredményt mutat fel. Tagja volt az egyletnek 65 rendes (3 frtos) ós 205 egy frtos. Ezenkívül 30 szegónysorsu jó tanuló ingyen jegyben részesült. Napi beléptijegygyel őSö-an látogatták a jégpályát, a mi nem sok, de a rövid szezonnak tudandó be, mert csak 20 korcsolyázási nap volt. A számadás is elég kedvező, minthogy az évad 287 frt 3í kr bevételi többlettel záródott be, mihez járult a jan. 13-iki korcsolyabál jövedelme is. Indítványára, a bálrendező bizottságnak élén Bothmer Béla báróval, a közgyűlés jegyzőkönyvileg fejezi ki legnagyobb köszönetét. Jelenti elnök továbbá, hogy az egyletnek már is 57 uj rendes tagja van, köztük az Esterházy grófi családnak kedves gyermekei is ; a tagsági aláírási iveket kibocsátotta, ugy a jégpályát is rendbehozatta a közgyűlés utólagos jóváhagyása reményében. — Elnök jelentése örvendetes tudomásul vétetett. Megvizsgált zárszámadása az egyletnek 795 frt 63 kr bevételt és 213 frt 96 kr kiadást tüntet fel és igy az összes pónztármaradvány 581 frt 67 krt tesz ki, mely a pápai takarékpénztárban van elmelyet a násznagy kezéhez fizettek. Ily módon a leány vevőt, illetve férj et talált. S nem ritkán fordulhatott elő olyan eset, hogy a toldással férjhez adottak között némelyik boldogabb házasságot nyert," mint az'olyan, kinek megszerzéséért pénzt fizetett a vőlegény. Hogy azonban az ily módon való házasság végérvényesnek tekintessék, arra nézve feltétlenül szükség volt a vőlegény részéről azon, két tanú jelenlétében történő nyilatkozat megtétele, hogy az általa megvett leányt feleségül, .nem pedig szolgálónak vette. Ellenkező esetben a vásárló visszakapta a befizetett pénzét és a házasság legott semmis lett. De a házasság kötés imént jelzett módja nem volt általános, mert a magasabb rangúak nem tették eladóvá leányaikat, hanem fizetéa nélkül adták férjhez, azt azonban megkívánták a házasulandótól, hogy személyesen kérje meg a leányt s ez alkalommal sorolja elő vagyoni állását ós ha a legény megkapta a leányt, kötelezte magát, hogy egész életén át feleségének vallja és szeretettel bánik vele. A leánykéx-ós e módjának érdekes esete van leirva Luciámis által a következőkben : Arkornás nevü Skytha ifjat az adónak elhozásáórt a Bosporónusok fejedelméhez Leukánoshoz elküldik a Skythák, A fejedelem ebédre meghívja a követet, a midőn éppen két fejedelmi ifju volt nála leányának megkérésére. A megkérés igy ment véghez: ebéd után fölvette a poharat- az egyik kérő ifju, a benne levő borból egy keveset az asztalra kilocscsantott, annak utána ivott a pohárból s elmondotta, hogy ö kicsoda, mennyi gazdasága van s kérte, hogy adja neki a leányát. Igy cselekedett a másik fejedelmi ifju is. Arkornás is szerette volna a szép leányt feleségül venni, felveszi tehát a poharat, üres lóvén minden babonás vélekedésből, abból semmit ki nem öntve, egészen ki issza s igy szól: Add nekem a leányodat, mert ón mindezeknél drágább kincsesei birok. Leukános tudván, hogy ö csak egy közönséges Skytha, kérdi, hogy hány barma és hány szekerei vannak, mert ezekben állott a Skythák gazdagsága, melyre Arkornás igy felelt: énnekem sem csordáim nincsenek, de van két olyan barátom, milyenekkel kevés Skytha dicsekedhetik. Kinevették a Skythát ós a leányt a gazdag Adimarkus nyerte el. Boszusággal ment haza Arkornás és elpanaszolta barátainak a rajta törtónt kisebbítést. Barátai igy határoztak: egyik elhozza Leukános fejét, a másik érdemetlenül elveszi leányát. Világos, hogy háború lesz a dologból. Arkomásra azt bizták, hogy mig ők oda járnak, addig gyűjtsön segitő seregeket. Amazok tehát fortélyosan ' célúkat érik, egyik a Leukános fejét, másik a leányát elhozza. Arkornás pedig a szorult állapotban lévő Skythák példája szerint segitő sereget gyűjtött ily módon: Levágta egyik ökrét, húsát földarabolván, megfőzte, a hust kivitte a piacra, miközben hívei a hust megették tettek ígéreteket, hogy haláláig segítségére lesznek, ezek természetesen megverték a Bosporánnsokat ós az Ö segítőiket a görögöket, alánusokat, adófizetőkké tévén őket. Igy aztán Macea, Leukános leánya Arkomásó lett. Leokánus pedig megtanulta egy vészes háború