Pápai Lapok. 21. évfolyam, 1894

1894-11-04

Megjelenik minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkiut rendkívüli számuk adatnak ki. Bórmentetlen levelek, csak* ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a ' szerkesztőségéhez .'(Jókai Mór * utcza 96.9.. sz.) küldendők. IS lap Előfizetési díjak. X Egy évre 6 frt - Fél évre 3 frt Negyed évre 1 frt 50 krajezár. — Egy szám ára 15 kr. Hirdetések Egyhasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 30 kr. A díj el őr e fizetendő. Bólyegdíj mindig külön számíttatik. Az előfizetési dijak s hirdetések a lap kiadó hivatalába (Kohn Mór fiai , ^ hirlapközvetitő iroda) küldendők, Qj Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott k ffzlönye. November 1. Elvitathatatlan dolog az, hogy fenségesebb, njeghatóbb allegóriát se.rnmi sem nyújthat az embernek, mint a természet és a vallás: ~ Mikor a- hideg őszi szél egymásután rázza le a fák elhaló lombjairól a sárgult leveleket, s nzok halotti lepelként boritjUk be a földét; mikor az avarrá száradt fiiszál, a bágyadt őszi virág esak haldoklásról susog, s az egész föld felett az. enyészet szelleme lebeg: akkur egy este megkondulnak a harangok, bus hangjuk az embereket a teniplomba hivja s onnét elkíséri a temetőbe. És. ez este a halottak estéje! A természet ós vallás közötti összhangnak remek mozzanata. 4 temetőnek egész évben csendes birodalma benépesül ez estén, száz meg száz gyertyafény gyullad még azon sirok felett is, melyek talán egész éven át látogatatlan maradtak. Ez az este eszébe juttatja szegénynek, gazdagnak, hogy meggyújtsa a kegyelet tüzét az elhunyt szeretettek sírjain, s az ősz utolsó virágaival diszitüe fel azokat, hogy meglátogassa azoknak nyughelyét, kikuek szive egykor az övével együtt dobogott. És ez a halottak napjának, költészete, mely bauális,s.á soha sem válik! Az ősz, melynek ködös, hűvös levegője a természetet s. az emberi kedélyt egyaránt átborzongatja, a legalkalmasabb időszak arra* hogy az ember magába szálljon, hogy lerázza lelkéről a prózaiság bilincseit, a kegyeletnek gldogzoji, de egyúttal saját sorsa felett is elmélkedjék; hogy eszébe jusson saját mulaudósága. Öh mily hatalmas tanulság rejlik a sírokban! Elmondják a gazdagnak, hpgy hiába, ragaszkodik oly görcsösen % világ pompáihoz, a sirnak szűk nyilasán át mit sem vihet el azokból magával; a kevélynek, hogy hiába nézi le embertársa it, a föld porában egyenlőkké válnak; a.puha kéjencnek, hogy az a test, mejynek egész életén át áldozott, a férgek martalékává lesz. Vigasztalják a szegényt, a szenvedőt, hogy a földi bajok és keservek csak a sirig és nem tovább tartanak. Megtanítanak mindnyájunkat, hogy az élet alig két perc, melyek egyike bölcsőnket ringatja, a másika koporsónkat faragja, hogy bármerre megyünk, minden lépéssel a temető felé közeledünk. És ez a halottak napjának tanulsága, melyet mindenki tudni vél, de oly kevesen tudják igazán! •Hódoljunk a temetőben a sirok költészetének, de ne annak a divatos költészetnek, mely felcicomázza koszorúkkal a sírokat, lángözönbe borítja azokat, hogy el ne maradjon a többitől, hanem tul tegyen azokon, mely megelégszik az üres pompával, melyhez szivének semmi köze. Az a szegény, ki kérges tenyerével védelmezi az őszi szellő ellen pislogó mécsét a korhadó fakareszt tövében, bizonyára őszintébb kegyeletet hordoz szivében, kedvesebb áldozatot hoz az elhuuytak emlékének, mint a ki büszke megelégedéssel, üres szívvel áll a fényárban uszó mauzóleum előtt. Rakjuk oda az elhunytak sirhalmára a hálás emlékezet virágait, gyújtsuk meg a kegyelet tüzét sziveinkben is, mert a halál egy nagy igazság, melyhez a hazugság, a tettetés, az üres pompa nem illik. Sz. A pápai Jókai-kör. Egy város társadalma sem holt tőke, mert mihelyt csak a kiszárított növények botanikus gyűjteményéhez, s nem virágos kerthez, termő gyümölcsöshöz hasoulit, az nem társadalom többé. A magyar társadalomnak nem szabad léthargiába esni. Nem elég egyszerűen csak együtt élni, de iparkodni kell "az együttlétet igazi pezsgős életté tenni. A kölcsönös érintkezéseket fel keli használni, hogy az életet kellemessé, hasznossá tegyük és főleg, hogy művelődésünknek, culturalis képzettségünknek megfelelő módon igyekezzünk kielégíteni a művelt emberek szellemi kívánságait. Ha fenti sorok illenek minden társadalomra, még inkább illenek ezek a magyar társadalomra, s Jegfőkópen a vidéki városok társadalmára. A nagy gazdag városok — bár ezek is tele vannak clubbokkal, társadalmi körökkel, irodalmi-, művészeti társaságokkai — még sem szorulnak annyira rá a társadalom felköltésére. Ezer szellemi élvezet kínálkozik ott mindenki számára. De a vidéki városokban mindezt magának a társadalomnak kell teljesíteni Ezt a kötelességet akarja teljesíteni Pápán a —- pápai Jókai-kör. Nagy lelkesedés fogadta megalakítását. És most csak rajtunk függ, hogy annak fentartását biztosítsuk. E cél érdekében lettek a tagsági árak a lehető legolcsóbban megszabva. Minden tag egy évre csak 2 frtot fizet; a feleség csak 1 frtot, s bár hány tagból álljon a család, egyetlenegy frttal az összes család tagok tagjaivá leszuek a Jókaikörnek. Már ezen intézkedés is csak helyeselhető; mert a Jókai-körnek nem célja a pónzgyüjtós (nem lévén az, sem nem takarékpénztár, sem nem jótékonysági egylet), hanem célja, hogy Pápán az öszszes művelt, az összes intelligens családokat, rang-, valláskülönbség nélkül — a leggazdagabbtól elkezdve a legszerényebb körülmények közt élő családokig — a körébe gyűjtse. S hogy ezt tehesse, a minapi igazgatósági gyűlés igen helyes határozatot hozott: — kimondá, hogy rendezeudő felolvasásait, koncertjeit, műkedvelő előadásait csak is kizárólag tagjai számára rendezi. Nagyon helyesen. Hiszen igy van ez minden hasonló irányú társaságoknak Lesznek kivételes előadások, de a kör által rendezendő rendes előadásokat — ingyen, vagy potom árakon — csakis a tagok élvezhetik. Ezért lett oly olcsóra szabva a tagsági dij. S ezért Pápán valóban nem illenék, ha művelt családok bármelyike kivonná magát a Jókai-körből. TÁRCA. JBpistolák egy vidéki lapszerkesz? 'tőhöz. — Erődy Dániel satyráiból. — No lásd barátom! milyen igazam volt Midőn tenéked azt tanácsolám, Hogy tedd szabaddá lelked büszke szárnyát, S légy költő cjra, szívből, igazán. S minden sorod ezer panaszszal árad, Panaszszab kezded, s végzed leveled! Hogy--bár előtted önzés árnya nélkül A közjó és közérdek lebegett: Fejedre mégis áradatkép zúdul Sok észrevétel,, még több kifogás. Lapod, piszkolják korcsmaszerte rútul, Hogy pletyka van csak benne semmi más. Egy' tyukprókator — kit sileneiumra ítéltek holmi axámadás miatt — Kegyetlenül mi kritizál meg téged S a röhögök között nagy tetszést arat. Ha eldicséred Ixet, Ypszilonnak Epéje forr, a vér fejébe száll Ha N. úrnőnek szerenádét adnak Nagy sérelem, hogy arról hallgatál. * Egy ügyvéd, a ki hirdetést küldött be A hirdetési díjjal becsapott; S hallgatnod kell, mivelhogy máskülönben Nem pártfogolja többé a lapot Mert egy vidéki lapnak pártfogóra Vagyoni szüksége okvetetlenül •S e pártfogás te néked mily kevésbe, Csupán egy ingyen példányba kerül! Öh, a vidéken mindent pártfogolnak, Kutyát, cigányt s a kártyát legkivált Ottto tfgWo WWW tUotk Rendezni egy jótékonycélu bált. A rendezők ilyenkor bőven költnek, No, a jótókonycélra is marad. S a helyi hirlap a nagy vigasságról Illendőképpen tárcacikket ad. S ezt te néked kell megírnod éppen, Mert ki írná meg oly költőileg ? „Hogy vannak még az önző rut világban, Hogy vannak még gyöngéd, nemes szivek." Satöbbi! Ugy a mint te azt én nálam Százszorta szebben és jobban tudod. Ilyenkor prózád hangján, lendületjén Megérezni költői rhytmusod. Óh van tehát a szerkesztésnek mégis Valami titkos, bájos ingere! Találni ott is a mi elragadjon Es a szivet örömmel töltse be Lelhetni ott is egy-egy kis oasist, A pusztaságban egy kis szigetet, Hol a kietlen vándorlás közepett, A lélek enyhét, üdvét fölleled. Holtak karácsonyfája. — A .Pápai Lapok« eredeti tárcája. — Karácsony éjszakája volt. Megmozdult a temető. Mint ha a megelevenendö földnek megannyi pihegő keble lett volna: kezdettek alá és fel hullámzani a fehér hólepellel betakart sirok. A füzek ágai közül, melyek tradíciózusan suttogtak, mint felhőfoszlány libbent elő egy-egy vézna alak. Némelyik halott nem akart fölkelni, nagyon elfáradhatott életében, jól esett neki % pihenés. Azok sírjainak nekiestek, kikaparták, föltörték a koporsóját és kapacitálták a szegény elköltözött ördögöt, hogy keljen fel, A gazdagok kriptáit, melyek nem nyíltak föl, - mert nyilván az uraik nem akartak az egyszerű hant alól kikelt pöbli közé keveredni, megostromolták. Egy-egy hórihorgas váz fölkapta a sírkeresztjét: ezekkel döngette be a kriptaajtókat. — A nagyságos uraknak is kellett jönni a bársonyos fekhelyről. Kíváncsian néztem, mit akarnak karácsony-estéjén csinálni ? A temető közepén egy hatalmas fenyőfa állott. — Díszítsük fel karácsonyfának! — terjedt el a rémek között a suttogás. — Es a szót tett követé. Az óriási, zúzmarás fa ünnepi cicomát öltött. A halottak elhozták koszorúikat, ágaira aggatták. A gazdagabbak ragyogó ékszereiket rakták a fára. Gyöngy is tellett arra bőven; azokból a megkövült könyekböl, melyek a sírjaikra hullottak. Az a halott volt boldogabb, a ki a karácsonyfára több holmit aggathatott. Azután a kápolnából kihozták a viaszgyertyákat, felkötöztók a fára. Egyszerre felragyogott a temető; a holtak karácsonyfája magasztos, fenséges díszben. A teteje az eget érte, ugy magaslott ott a fehérlő kihalt pusztaság közepette, körülujjongva a szemíödeles rémek suhanó csapatától. — Ki nem adott még a fára? Ki nem adta oda mindenét ? Egy félig bedőlt síremlék mellett állva, ég felé meredő hajjal, a rómlátványtól megüvegesedett szemekkel, észrevették engem is. — Ah! valaki, aki még nem adott. — Niaoa semmim! kiáltottam két' Publicistikai, társadalmi kötelességet teljesítünk, mikor felhívjuk városunk minden művelt polgárát, lépjenek be mielőbb a pápai művelt társadalom uj társas körébe: a Jókai-körbe. Fenyvessy Ferenc kitüntetése. A hivatalos lap mnlt csütörtöki számának élén érdekes hir volt olvasható, mi különösen a pápaiaknak bizonyára nagy örömére fog szolgálni. Fenyvessy Ferencet, az Ugodi kerület népszerű képviselőjét szeretett királyunk a III-ad osztályú vaskoronarenddel tüntette ki. Fenyvessy már mult héten tudott e megérdemelt kitüntetésről. Wekerle miniszterelenök nagy örömmel sietett a mult héten a p-'iizügyi bizottság ülésére s a Széli Kálmánnal meg gr. Festetich földmivelésügyi miniszterrel beszélgető Fenyvessy nek tudtára adta, hogy óp most jön 0 felséged"!, ki a Fenyvessy kitüntetésére vonatkozó előterjesztést azonnal elfogadta. És maga Wekerle, gr. Festetich meg Széli Kálmán rögtön ott a pénzügyi bizottság ülésén gratuláltak Fenyvessynek, sőt Hieronimy belügyminiszter direkt e célból kereste fel a bizottsági ülést. Ha miudezekhez hozzávesszük, hogy Fenyvessyh -z kitüntetése óta a sürgönyök és gratuláló levelek egész tömege érkezett; s mikor magam is e célból tisztelegtem nála, lakása tel vevőit a legkiválóbb gratuláló kapacitásokkal, őszinte szívvel örülhet Veszprém vármegye ós Pápa városa is, e nagy kitüntetosaoz, s büszkék lehetünk mindannyian nagy polgárunkra. Mert Fenyvessy valóban a mienk, pápaiaké. Velünk érez, velünk munkálkodik ... Őszinte szívvel, igaz lélekkel. A mikor csak kell, síkra száll Pápa város érdekeiért; uem kímél időt, nem kiméi fáradságot. És igy joggal elmondhatjuk, hogy Fenyvessy kitüntetése, Pápa fényét ós tekintélyét is mindig emeli November 1-ón, mikor a királyi kézirat a hivatalos lap ólén megjelent, Fenyvessy Ferenc, gomblyukában a szokott fehér szegfüvei déli 12 órakor végig sietett a Váci-utcán ... A minisztériumba ment valami ankétra, s egy darabig elkísértem ... És ekkor el-elgoncloltam, mily boldog ember ez a Fenyvessy. Az asszonyok, a szép fiatal leányok a Váciutca porondján szokatlan bájjal

y ritka eleganciával tekintgettek reá ... mintha mindegyik azt suttogta volna magában, itt megy a szép, a derék Fenyvessy, kit a mi jó öreg királyunk a vaskoronarenddel tüntetett ki. És ujra jobbról-balról annyian gratulálták, hogy a minisztériumba már esak akkor juthatott, mikor az ankétnek í-égen nyoma sem volt. Visszafelé már nem mert a Váci-utcán végig menni. Útközben csodálkozásomat fejeztem ki, hogy munkássága sohasem szünetel. Kora reggeltől késő estig dolgozik a társadalom felvirágoztatásán, száz meg száz egyesületnek elnöke, választmányi tagja. Most a nemzeti színház nyugdíjintézetének gyűlésén elnököl, majd a Liszt Ferenc társaság gyűlésére siet. Ma leutazik Pápára, hogy a Jókai-kör gyűlésén személyesen elnököljön, holnap már a parlamentben a pénzügyi bizottság ülésén mint a közoktatásügyi tárca referense száll sikra a színművészet ós közoktatásügy érdekeiért. Látta már valaki Fenyvessyt, hogy tevékenyen ne munkálkodott volna Í* Én azt hiszem, senki sem. Legfeljebb ellenségei (hát még ezek is vannak ?) foghatják reá, kiknek ellenségean.edóse nem egyéb buta emberi gyarlóságnál, önző kishitüsógnél. És e tevékenységéből sok, nagyon sok jut Pápára. A mi városunkról soha sem feledkezik meg, érdekeinket örökké szivén viseli, pedig egyáltalán nem áll kötelességében. És épen ebben nyilvánul fáradozásának önzetlensége. Ezen önzetlen munkálkodás buzeitotta derék királyunkat is arra, hogy ér/ etnei elismeréséül Fenyvessyt a III-ad' osztályú vaskoronarenddel tüntesse ki. Siessünk mi is hódolatuukat kifejezni, sorakozzunk a sok üdvözlő sorába s hirdessük büszkén, hogy a kitüntetés ez alkalommal nem csak Fenyvessyt, hanem Pápa városát ós Veszprém vármegyét is érte. Salzer Aladár. A Jókai-kör ülése, — Pápán, 1894. okt. 28. — A Jókai-kör igazgató tanácsa dr. Fenyvessy Ferenc elnöklete alatt nagyon fontos és látogatott ülést tartott okb. 28-án d. u. 4 órakor a városház nagytermében . Rövid tudósításunk a gyűlés lefolyá* sáról a következő : Eluök a megjelentek üdvözlése után az ülést megnyitván, a tagok névsorát olvastatta fel. A taggyüjtós szempont] áségbeesve. Szegényebb vagyok a halottnál ! — Van, van! hangzott körülöttem a kiáltás, és mint tajtékzó ár hullámzott körül a sok halotti lepel. Körülnéztem. Sehol egy élő. A kísértetek kezében voltam. •Megértettem az akaratukat. Van nekem is még valamim, a mit a karácsonyfára adhatok. Odarohantam a • fához és elbúcsúztam a világtól. "Reggel, a mint a temetöör kijött a lakából: puszta volt a.fa, csak egy szegény ördög teste csüggött rajta. Mikor levágta: fagyosan, hidegen zuhaut a karjai közé. Sass Ede. Halottak napján. — Elbeszélés. — A »Papai Lapok« eredeti tárcája. — Irta: Foliány Zoltán. I. Áráa. Halottak napja van. Térjünk be a halottak birodalmába. Szivet, lelket felemelő kép tárul szemeink elé. Az ezer és ezer apró lángocskák, mindmegannyi viliik lobognak ide s tova a hűvös esti szélben. Roppant népáradat zsibong a sírkert széles porondjain, némelyik koszorút hoz magával: a halottak iránti kegyelet adóját. Óh! mi szép a megemlékezés, a hála, a szeretete jele3 mily lélekfelemelő gondolat felidézni emlékezetünkbe kedves halottunk képét, s nyilvánosan kifejezői « halottak iráufci kegyeletet* ,,, ... A kerepesi-uti. sírkert gyönyörű márvány emlékeit elhagyva, menjünk a szegény nép nyughelye felé. Itt a sirhan(okat nem jelölik óriási márvány koloszszusok, hanem egy-egy viharrongált fakereszt. Némelyiket azonban vagy az idő vasfoga, vagya gondozók tova költözése elkorhaszt, a nép elhordja tüzelőnek, benövi a fü, s ujra egy jobb hazába költözött testnek ad örök nyugalmat. Ez elhagyott lielyen egy gyászruhás leány bolyong id~ s tova; mintha valamit keresne. Arányos termetét a gyászruha még jobban kiemeli." Arcát sürü fátyol takarja ugyan, de a körvonalakból sejteni lehet, hogy nem közönséges származású nő. Már hosszú ideig bolyonghatott igy egyedül, mert fáradtnak érzó tagjait s egy magánosan álló szomorufü'zhöz támaszkodik pihenni, egyszerre keble pihegni kezd, küzdeni látszik magában, de többé nem tud ellentállni, könyei előtörnek szemeiből, keservesen sir. De hirtelen mérsékli szive fájdalmát, mert lépteket hall. Nem csalódott. Egy fiatalember alakja bontakozik ki a sötétségből. Hihetőleg meghallotta a leány sírását s ez indította arra, hogy e félreeső helyre jöjjön. Amint meglátja a nöt, valami benső hang azt súgja neki, hogy megkérdezze ki bántotta, miért sir? — Bocsánatot kérek szép hölgy, hogy zavarai bátorkodom önt s elég merész vagyok tudakozódni fájdalmáról. De hogy e kérdésem ne tűnjék ugy fel, mintha csupa kíváncsiságból kérdezősködném, van szerencsém magam bemutatni i Grömöry Emil, egyetemi segódtanár va» gyok. Azt hiszem, hogy nevem és állásom 44