Pápai Lapok. 21. évfolyam, 1894
1894-07-15
— Pápa-bánhidai vasút előmunkálati engedélye. A kereskedelemügyi m. kir, miniszter értesiti Veszprém vármegye közönségét, hogy dr. Bakovüzky Géza budapesti ügyvédnek és . érdektársainak hozzá benyújtott kérvénye a'apján á m. kir. államvasutak Bánhida állomásától Környe, Kecskéd, Dad és Császár, irányában'a cs. kir. szab. déli-vasút Kis-B'ér ^állomásáig, innen Bakony-Maggar-Szombathely, Bánk, Lázi, Bománd, Gicz, Bakony-Tamási,- Bápa-Teszér és - Csóth érintésével a m. kir. államvasutak Pápa állomásáig vezetendő helyiérdekű gőzmozdonyu vasútvonalra az előmunkálati engedélyt egy évre megadta. — trj leány-intematus Pápán. A pápai ey. ref. egyházmegye áltál" — a protestáns leány-internatusnak az egyházkerület segélyezésével Pápán felállítása kérdésében — kiküldött végrehajtóbizottság-f. hó 13-án ülést tartott Szekeres Mihály esperes ós Baráth Ferenc gondnok elnöklete alatt. Kimondta a bizottság, hogy a leány-internatust, a helybeli felekezeti elemi- és városi polgári leányiskolával összekötve, avagy az internatusbani kézimunka-ós nyelvtanfolyam igény-bevételével is Pápán létesiti és azt f.. éoi szept. 1-én mégis nyitja. Igazgatóul dr. Horváth József theólogiai tanárt megválasztotta. Egy tanárnői állásra pályázatot hirdet, ezenkívül még 1 másodtanárnő, 1 bonne (Sweijzből) és 3 nő, •inint konyha- és tisztogató személyzet fog alkalmaztatni. Összes egy évi ellátási és tanitásidij 180 frt lesz, mely a folyamodók részére 140 frtra leszállittatik. Az internátus helyiségéül a Gyömörey Lde-féle ház lett haszonbérbe véve a Jókai utcában. Jelentkezésre kérő felhívásait a napokban küldi szét a bizottság. • — Pályázat. A veszprémi káptalan a pápai m. kir. földmivésiskolánál létesitett egy alapítványi helyre pályázatot hirdetett. Az ála pitványi hely élvezete af. évi október hóban kez dődő tanévre szól. —Vármegyénk közig, erdészeti bizottsága f. hó 16-án d. u. 3 órakor a vármegye székházának kistermében ülést tart. — Vidéki hírlapírók köréből. A Veszprém társszerkesztő je dr. Illés Dezső ügyvéd, a veszprémi törvényszékhez jegyzővé neveztetvén ki, visszalépett a szerkesztőségtől ós ezentúl Csomasz Dezső a másik társszerkesztő vezeti a lapot. — Dr. Gueth Lajos ügyvéd, a Sopronvármegye volt lapvezére, F.-Eörbe költözvén, ez állásáról lemondott. A lap eddigi f. szerkesztője Bábel László továbbra is megmaradt ezen minőségében. — Városunk szerződése. Legutóbbi közgyűlésünk határozata folytán az utburkolatügyben a hót utolján kötötte meg a város a szerződóst a n Magyar aszfaltr.-társaság"-%ú, a tizesmalomtól; a Csóka vendéglőig terjedő kocsiközlekedési útvonalnak aszfalt-makadámmal készítésére. A szerződóst, mely elfogadás végett még el'ibb a városi közgyűlés elé kerül, jövőre bővebben ismertetjük. — Iparosaink a budapesti villamos munkagépkiállitáson. A győri keresk. iparkamara felhívására, mult vasárnap mintegy 400 iparos utazott Budapestre Jerffy Antal kamarai elnök vezetése alatt Győr, Komárom, Tata ÓB Pápa városokból (tőlünk 34 iparos), hogy a villamos erővel hajtott kisipari munkagépek kiállítását teljes működése közben megtekintse és tanulmányozza. A vendégeket az iparcsarnok bejáratánál Ráth Károly, a ke, reskedelmi múzeum igazgatója fogadta s lelkes beszédben üdvözölte, melyre az iparások nevében Szávay Gyula kamarai titkár válaszolt. A A vendégek ezután csoportokra oszlottak s a kirendelt szakmérnökök kalauzolása mellett sorba megtekintették a működő gépeket. A tanulságos kiállítás megtekintése után a városligeti nagyvendéglőben mintegy százan társas ebédre gyűltek össze, melyen Szávay Gyula titkár a kereskedelmi minisztert s Poloni Lajos komáromi ipartest, elnök Báth Károlyt éltette. Ráth viszont a győri kamara iparos' közönségét s Szendrgi Mór másodtitkár a kalauzoló szakférfiakat köszöntötte fel. Ebéd után a kirándulók a- Feszty-féle körképet s Munkácsy „Honfogla, latit" oésték meg. — Köszönetnyilvánítás. DrRothJÜksa bécsi orvos ur, a helybeli jótékony nőegylet szegényei száraára tíz frtot folt szives ajándékozni, mely ado^mányórf szegényeink nevében hálás köszönetemet nyilvánítom. Koller Jánosné elnök. . '•• — Kamarai gyulát. ^ győri ke3 órakor hivatalos helyiségének tanács- j termében rendes közgyűlést tart. A 23 pontból álló tárgysorozatba felvan véve: El- 1 nöki előterjesztések. Titkári jelentés, keresk. e gyézményünk Romániával. Az 1893 évi zárszámadás. Az ezredéves orsz. kiállítás ügye. A kamarák részvétele az ezredéves orsz. kiállításon. Magyarország közgazdasági monográfiája. A villamerővel hajtott kisipari gépek budapesti kiállítása. A vasúti üzletszabályzat egyes intézkedéseinek, a kamarai illetékkezelésnek módosítása. A pápai ker. betegs. pénztár megkeresése, véleményadás iránt. Az utazók mmtaböröndjeinek kedvezményes szállitása..Bpesti kereskedők kórelme a bécsi magvásár" ellen irányuló mozgalom támogatása iránt. stb. — Táncmulatság. A pápai vendéglősök, kávésok, mészárosok, hentesek és pincérek sikerült nyári mulatságot rendeztek ma egy hete este a Kaszinókertben, hol nagyszámú közönség jelent meg. Jó kedv és hangulat hajnalig együtt tartotta a táncoló fiatalságot.' Az első négyest 28 pár táncolta. — Helybeli, szegények között leendő kiosztás céljából, dr., Róth Miksa ur bécsi orvos, városunk szülötte, harminc frtot volt "szives kezeimhez juttatni. Elmulaszthatlan kötelességemnek ismerem a nagylelkű adományozónak ezen nemes tettéért, a nyilvánosság előtt is, a szegények nevében szívből jövő köszönetemet kifejezni. Pápán 1894. jul. 5-én Mészáros rkapitány. — A pápai ipartestület f. évi július hó 15-én délután .3 érakor Pápán az ipartestület helyiségében rendkívüli közgyűlést tart. Tárgysorozat: 1. Az ipartestületi betegsegélyző pénztár részére 1 rendes, és 1 pót felügyelő bizottsági tag választása. 2. Időközben beérkezendő egyébb tárgyak. — A pápai m. kir. dohánygyári munkásnők juliálisa — közbejött akadályok miatt — nem a kaszinókertben, hanem a „vasúti állomás melletti vendéglőben 11 fog a mai napon megtartatni. Kedvezőtlen idő esetén a Juliális ugyanott, a következő vasárnap tartatik meg. — Uj vásárfelügyelő. Bóday Jenő fővárosi írnokot, Bóday Zsigmondnak a helybeli cigány-zeneker egyik derék tagjának fiát, mint értesülünk, a fő- és székesváros tanácsa a mult héten egyhangúlag vásárfelügyelőnek megválasztotta. — Bokréta-ünnepély. A veszprémi izr. hitközség uj iskolaépületeinek falai elkészülvén, annak örömére tegnap d. u. 3 órakor az építést vezető bizottság bokréta ünnepélyt rendezett. — Felülfizetés. A pápai vendéglősök, kávésok, mészárosok, hentesek és pincérek betegsegélyző ós temetkezési egylete által f. hó 8-án, a Casinó kerti helyiségében megtartott táncmulatság alkalmával felülfizetni szívesek voltak: Mattus György, Lángó Ignác 5—5 frt, Bauer Károly, Schmiedt Károly 3—3 frt, Gaál Gyula, Hannig Gyula, Iliás Elek, Niezner, József, Pollák Henrick, Németh József 2—2 frt, Fleiner Albert és Schrott Lajos 1 frt 50 kr, Kolozsváry Lajos (Vaszar), Piatsek Gyula, Ősik Károly, Aschenbrenner János, Farkas Károly, Singer Jakab, Kntrovátz József, Marton Márkus, Sebő Sándor, Weisz Géza, Berger VilmoSj Szalay Sándor, Iglauer János, Dreisziger Károly, özv. Deim Sándorné, Bilicz N., Krausz Bernát, Bereczky Antal (L. Patona) 1—1 frt, Lang Ignác 70 krt, Fleischner Elek, Kellner Vilmos, Dr. Rechnitz Ede, Orr János, Frauendienst Viktor, Regner János, Frászt Jánosné. Herz Béla, ifj. Oszterman Nándor, N. N., Farkas N. keresk., Kurtz János, Szabó Gábor, Böhm Ignácz, Fördős Lajos, Gaál Sándor, Kutrovátz Józsefné, ifj. Szenté Gábor, Horváth Lajos dohány, t., Málits István, Schlesinger Ignác, Brenner Ferenc, Krausz N. (Bödöge), Madarász N., Reguly Dezső, Kis Mihály, Niezner Frigyes, Csekő Sándor. Rozenberger Tivadar, Héregi Imre, Máazi János, Drozsnyák N., Koller Kálmán, Paál István 50-50 krt, Fittler Ignác 40 krt, Beltz György, Fisl N. 30—30 krt, Goldschmidt N., Vinkovits József 20—20 krt. Összesen 68 frt 10 kr. Egyletünk nevében, fogadják a nemeslelkü adakozók, ugy a Casinó t választmánya leghálásabb köszönetemet. Pápán 1894. július 13-án. Dreisziger Károly egyl. elnök. — A rendőrkapitány utasította a rendőri személyzetet, hogy minden egyes házban tartsanak vizsgálatot, vájjon közegészségügyi, vagy közbiztonsági tekintetekből nem forog-e kifogás fenn egyik vagy másik házban. A kapitány a személyzetet záros határidő alatt jelentéstételre utasította. — Cápa mint — vőlegény. A most megindult Balatoni Közlöny csemegéket igért a Balaton fürdő vendégeinek és — íme — első csemegéül föltalál egy — cápát, melynek története a következő: Vidám társaság lubickolt a Balatonban a mikor egyszerre velőtrázó sikoltás vágta el a fürdőzők kedvét és sápadt arccal vergődött a habok között az ennivaló megrémült leány. „Jaj! Cápa, cápa!" hangzott kétségbeejtő kiáltása és ijedten evickélt mindenki a párta, a hová nemsokára kilépett a megrémült leány is a cápa kíséretében és szemirmw haraggal mutogatta meghtrapott lábait, boszut esküdve a cápának, a ki zavartan pödörgette bajuszát, de azért hajlandó lett volna folytatni a cápa szerepét. A megharapott hölgy a bíróságtól kért elégtételt, halálos fenyegetés és ildomot sértő súlyos testi sértés cimén. A cápa-pör, természetesen főeseménye most a fürdőhelynek. Az elmúlt hét folyamán pláne még az a bonyodalom is előállott, hogy Cápa ur megkérte áldozata kezét — és a gonosz nyelvek azt állítják, hogy azóta alig tudják partra csalogatni az aggódó szülők férjhezadó leányaikat. M—g. — „Magyarország vidéki hírlapjai és hírlapiról" cimü munka öszszeállitásán dolgozik Kemény Ödön fiumei hírlapíró. A nagybecsű mű megjelenése a „Milleniumra" van tervbe vóve,a mely hazánk összes vidéki hírlapjait, hírlapíróit, azok történetét, illetve élettörténetét és működését fogja tárgyalni. E célból az összes vidéki hírlapokat felhívja, hogy vele az adatokat, a lap irányát stb. közöljék. — Gyász és ünnep. Igy jellemezhetjük mi azt a változást, mely a „Jókai" c. illustrált hetilap szerkesztésében beállott. Eddig ugyanis a „Jókai" főszerkesztője Komócsy József volt, felelős szerkesztője Keleti Ö. Lajos. Az egész magyar irodalmat súlyosan érintő szerencsétlen baleset, mely Komócsyt elvitte az élők sorából, gyászt hozott a „Jókai" -ra is. A gyász napjai után egy verőfényes sugárként jött a „Jókai" szerkesztőségébe az a levél, a melyben Beksics Gusztávné, az országszerte ünnepelt kiváló irónő tudatta Komócsy örökének elfoglalását. — Lopás. Takács Kálmán panaszt tett a rendőrségnél, hogy fürdós közben ezüst óráját és láncát a fürdők egyike ellopta. A rendőrség ezen ügyben Krausz Mór inast mint gyanúsítottat letartóztatta. — Biztatás. Táncos: Igazán, fényesen mulattam önnel, kedves Irma kisasszony, Inna: És lássa, a szegény mama unatkozott . . . Ugyan kérem, beszéljen a mamával is. — Onügyvéd. Ifjú Nágel Ottó könyvkereskedésében (Budapest, Múzeum körút a Nemzeti-színház bérházában) megjelent Knorr Alajos „önügyvédje" V. kiadásának 18-ik füzete. E füzetben a szerző folytatja az ingatlanokra vezetendő végrehajtás szabályának, ismertetését, a végrehajtás megszüntetéséről, az árverés foganatosításáról, az uj árverésről, jogorvoslatokról, az elárverezett ingatlan birtokba vételéről, a kielégítési sorrendről, a kifizetésről, az önkéntes árverésről; azután áttér a csődeljárásra, ismerteti annak általános szabályait, szól a csődnyitásáról, a csődhitelezőkről, a cselekvő és szenvedő állapot megállapításáról, a bejelentés alá eső igényekről, a csődvagyon kezeléséről és értékesitásről, a számadásról, a C80dbefejezésóről, a csődvagyon felosztásáról, a a kónyszeregyessógről, a hitelezők jogairól a csőd megszüntetése után, a kereskedelmi csődről és a sommás csőd eljárásról. Ezek után ismerteti a telekkönyvi eljárást, nevezetesen szól a bekeblezésröl mint a telekkönyvi bejegyzé sek egyik neméről. Az önügyvód kapható fii zetekben egy-egy füzet ára 30 kr. és kötetben ára 3 frt. ifj. Nagel Ottó könyvkereskedésében, Budapesten, Muzeum-körut a Nemzeti színház bérházában. — Rendőri hirek. Rosenfeld Juli pápai lakos, Füstös József és fiát pápai lakosokat lopás miatt feljelentette. — Takó József dereskei lakost feljelentették, hogy lovait felügyelet nélkül hagyta a piacon.— Rúzsás Istyánnét bepanaszolták, hogy a mult héten reggeli 7 óra előtt ruhát mosott a Tapolcában. — Grodes Istvánt feb jelentették, hogy Veisz Pál .rőföskereskedő tanoncát megszúrta. — Gyors tüz-gyujtószer hirdetésünkre felhívjuk az olvasóközönség b. figyelmét. Olosóság és célszerűség tekintetében ez új találmánynak szép jövője van, mert nemcsak idő megtakarítást eredményez, de egyszerű alkalmazásánál, a befüttésnél kizár minden tűzveszélyt. — Steiner Ignácnál a kellemetlen időjárás miatt raktáron összehalmozódott tavaszi és nyári kelmék bevásárlási árban kaphatók. — Városunkban meghaltak július 7—14-ig. Karika Jánosnó 45 éves, r. kath., szívbaj. — Pusztai Lászlónó 55 éves, r. kath., gümőkór. — Nagy Sándorné fia 5 hónapos, r. kath., bólhurut. — Domonkos Sándor leánya 11 hónapos; ref., hökhurut. — Költly János fia 2 hónapos, r. kath., bólhurut. — Keskeny Pálnó 63 éves, r. kath., vizkór. — Kóritschoner Adolf leánya 5 éves, izr., vörheny. — Schnattner Géza fia 5 hónapos, r. kath., bólhurut. — Bognár Lina fia 6 hónapos, ev., bélhurut. — Pálfi János 52 éves, r. kath., gümőkór. Kivonat: Pápa városának gaboná-árjegyzőkönyvéből 1894. július hó 13-án. — Vasúti menetrend. Indulás Pápáról Győr felé: reggel 6 óra 06 p. (vegyes vonat); d. e. 9. óra 34 p. (gyorsvonat); d. u. 3 óra 15 p; éjjel 12 óra 52 p. Kis-Czell félé: d. u. 12 óra 52 p; d. u. 6 óra 01. (gyv.); este 7 óra 39 p; éjjel 3 óra 27 perckor. E rovat alatt közlöttekórt nem vállal felelősséget a Szerk. — Jó. KfizAp. Alsó. Buza 6 ft50kr. 6 Ít20kr. 6 ft 00 kr. a Rozs 4 > 40 » 4 . 20 » 4 > 00 . s %t Árpa. 6 . 20 » 6 . 00 > ö » 60 » bC © Zab 6 » 60 » 6 » 40 » 6 . 10 > Kukorica 5 » 80 . 5 » 60 » ő . 50 » § Burgonya 1 > 60 > 1 » 40 » 1 . 20 . § Széna é > 60 . 4/ » 40 . Ztupp . t »w » 2 » 20 » Egész selyem mintázott Foulardokat (mintegy 450 különböző fajban) méterenként 75 krtól egész 3 frt 65 krig — valamint fekete, fehér ós azines selyemszöveteket 45 k<rtól 11 frt 65 krig szállít — sima, koczkás, csikós, virágos, damaszolt minőségben (mintegy 240 féle dispositió és 2000 különböző szin és árnyalatban) szállít postabér- ós vámmentesen a privátmegrendelőklakására Henneberg G (cs. éa kir. udvari szállító) selyemgyára Zürichben. Minták postafordulóval küldetnek. Svájezba címzett levelekre 10 kros és levelezőlapokra ökrosbólyeg ragasztandó. (2) Hirdetések. Előjegyzés szslfiltajöta! A Nagyméltóságú földmivelésügyi m. kir. minisztérium ellenőrzése alatt álló országos szölőoltvány telep részvénytársaság azon célból, hogy a szőlőbirfcokosságnak szölőoltvány szükségletét a kivántató fajokban és mennyiségben fajtisztán biztosithassa, az 1895-ik év tavaszán készítendő szőlőoltványokra már most előjegyzést nyit. Előjegyzési határidő 189i. augusztus 15. Az előjegyzett oltványok az előjegyzés sorrendje szerint teljes mennyiségbe— fognak kiszolgálcatni. Az előjegyzés módja és feltételei tárgyában bővebb felvilágositással. készségesen szolgál alólirt igazgatóság. Országos szólöullváay telep részvénytársaság Arart-Waiac/káii Ménes, u p. Gyorok, Aradmegye. 535. 1894. Árlejtés! hirdetmény. A vörösberényi tanulmányi alap uradalom tulajdonához tartozó Máma pusxfán épilemtö uj cselédlakásra a nagymélt. vall. közokt. m k. minisztérium 1894. évi 28036. számú magas rendeletével 4867 frt engedélyeztetett; melynek vállalat utján leendő biztosítására ezennel pályázat nyittatik. Áz árlejtés 1894. év július hó 19-én délelőtt IO órakor íáomlóvásárhelyen a m. kir. közalap gazdászati felügyelőségi irodában fog megtartatni, hol is — ugy a feltételek, mint a műszaki iratok mogtekinthetők. • Az árlejtés kizárólag Írásbeli zárt ajánlat utján történik, mely ajánlatok a fentebb mondott záros határidőig és csak is az ott megnevezett felügyelőségnél nyújthatók be. Az ajánlatok csak magyar nyelven szerkeszthetők, 50 kros bélyeggel és lG"| 0-tóli bánatpénzzel látandók el, tett ígéretek betűkkel és számokkal kiirandók és annak: hogy az ajánlatot tevő a feltételeket östneri és elfogadja, határozott kifejezés adandó. Későn érkezett, távirati uton tett avagy utóajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. KI. k. közalap gazdászati felügyelőség. (Utánnyomás nem dijaztatik.) # á t fe á&á^ i*i &k i% i*í *•& Dr. Dreiszker József Híisgvizgfígjfí&tszsís a szép s kies fekvésű Kőszeg városában (Vasm.) 3 / 4 óra vasúttal Szombathelytől. Bendszer a Prisnitz ós Kneipp, ífyitva egész éven át. Teljes ellátás, lakás vízkárával együtt hetenkint 25 tri. Prospektust ingyen és bérmentve küld az igazgatóság. Általános Gyors-tüz-gyuj tószer elhárítja a petróleum okoV/ta veszélyt a tűi alágyújtósnál! Ezen uj tüz-gyujtószer következő megbecsüllietlen előnyöket nyújtja: 1. Nagy időmegtakarítást, mert ezen gyors-gyujtószerrel rövid idő alatt fáradság nélkül gyújthatunk fát és kőszenet stb. 2. Legnagyobb tisztaságot, papírszeletek s effélék nélkülözbetése által, melyek rendesen a fűtéshez használtatnak. 3. Kizár minden tűzveszélyt, miután a cselédségnek nincs alkalma petróleumot a fűtésnél használni, a mely veszélyes használat már emberéletbe is került. 4. K'zár minden tékozlást, mert a gyujtószer elhasználása pontosan ellenőrizheti ós a készlet elzárva tartható. 5. Gyorstüzelést, mert e gyujtószerrel néhány perc. alatt fa vagy szén stb. hozzávétele nélkül egy csésze kávé stb. készíthető. Használati utasítás. A tüzelő anyag, mint fa, kőszén, barnaszén stb. a tűzhelybe helyezendő ©ly módon, hogy a már elébb gyufával meggyújtott tüz-gyujtószer lángja közvetlen a a tüzelő anyagot érje, tehát a fa közé kerüljön, de ugy, hogy a rostélyou keresztül ne'essék, Minél nagyobb a lógvonat, annál előbb meggyullad. A tüzelS anyag inineinüsége szerint egy-két drb gyujtószer használandó. Ára 30 darab tartalmú csomagnak 6 krajcár. (A feltaláló egyedüli képviselete Magyarországon): Preisach Mórné és fia w»^-^f|^«'»™y» Kapható Pápán: Kohn Mór fiai, Kohn Adolf és Lővy Ignác füszerkereskedéseiben.