Pápai Lapok. 21. évfolyam, 1894
1894-01-07
Végre a 3-ik lapon Jókai ós a város cimere között a Horváth-ház az emléktáblával áll s alant a Jókai Mór utcának látképe (a .főiskolától) a záró illusztráció. Mind a három lapon a szöveg áll, magyar-góth betűkkel irva, a meglepő szép keretdiszitmények közt. A nagy album alakú oklevél kékpiros plüsbe van kötve, mely Mayer Adolf könyvkötőnek dicséretes munkája. Szóval az egész oklevél kiállítása a készitők nagy műizlósére vall. A pápai Jókai kör ünnepélye. TJj óv napján Fenyvessy Ferenc elnöklete alatt tartott választmányi ülésében elhatározta a Jókai kör, hogy nagy patrónusának tiszteletére Pápán január 27. és 28 án két estélyi rendez, melyen, a már műsorba vett s a tagok által előadandó darabokon kívül, több fővárosi művésznő,, művész s iró is a közreműködésre felkóretik. A Jókai Mór utca leleplezése ünnepélyét a kör. a városi tanácsosai együtt rendezi január 28-án délelőtt, midőn ünnepi beszéd tar tátik ós a polgári leányiskola növendékei az uj táblát megkoszorúzzák. Ez alkalomból a választmány üdvözlő táviratot intézett védnökéhez, Jókai Mórhoz ós értesitette öt a tiszteletére Pápán rendezendő ünnepségekről. Vármegyénk üdvözlése. Veszprémmegye egy küldöttség által, melyet — az. alispán gyengélkedése miatt — Kolossoáry József főjegyző vezet, s melynek tagjai: Lány, Fenyvessy, Komjáthy, Szabó Imre, dr. Ováry, Matkovich T., dr. Kemény Pál országgy. képv. ós Ihász Lajos, a "következő üdvözlő iratot nyújtja át Jókainak: Mélyen, tisztelt honfitársunk! Önmagát tiszteli meg a nemzet, ha nagyjait megbecsüli s ércnél maradandóbb emléket emel szivében azoknak, a kik hazájukért, nemzetükért fáradtak és küzdöttek. A kor, a melynek szülötte s később szenvedő, de" diadalmas munkása voltál, örök emlékű részlete marad mindörökké hazánk történelmének, mert tele vannak lapjai irva a honfi erények dicső emlékeivel. Te tisztelt honfitársunk ! egyike vagy azoknak, c kik nemzetünk ujjá születósósónek bölcsőjót ringatták, ott voltál, hol a hazáért küzfdeni ós vérzeni kellett s akkor, a midőn — mint egy örök becsű munkádban 1 mondod „nagyon sötét volt ós nagyon hideg", midőn „zúgott, förmedt a zivatar" a Te költői ihleted, a Te szived melege ápolta e hazában, e nagy temetővé vált hazában nemzetünknek egyedül megmaradt kincsét, jövőjének reményét, a honszeretet szikráját. Most érdemekben gazdag, munkás pályád végén ^Üdvözlünk, hazánk ősz bajnoka" s mint törvényhatóság, mint ezredéves alkotmányunk értelmében a nemzet jogos képviselőinek egyike, ime átadjuk koszorúnkat, örökzöld babérból, szeretetünk ós hálánk kötelékeivel van ez fűzve. Élj boldogul még soká, nemzeted örömére! Pápa és vidéke jpe%q§ázdáiilletve termelő közönségéhez! Yeszprómmegye gazdasági egyesülete elhatározta, hogy Pápáa egy cukorgyár felállítását akarja megvalósítani, e célból alulírott bizottságot megbízta, hogy egyrészről gazdaközönségót ez üdvös cél elérésére, a cukkorrépa szükséges menynyisógben termelésére felhívja és erre az aláírásokat Összegyűjtse, másrészről a gyárat felállító pénzerőt, vállalkozót ugyan ezen bizottság megszerezze. A bizottság f. 1893. dec. hó 27-én Pápán a városház nagytermében ülést tartott és már ezen ülésre jelent meg egy jónevü nagy vállalkozó képviselője, mely cég a cukorgyárat hajlandó Pápán felépíteni s másrészről jelentek meg sokan termelők is. A bizottság ós a megjelent érdeklődők közös megállapodása az lett, hogy 1894. évi január hó 27-ik napjának (szombat) d. u. 2 órájára, Pápán a városháza nagytermében, a pápai cukorgyár felállítását megvalósítani akaró Pápa ós vidéke érdeklődő igen tisztelt gazdaközönsége, egy nagy gyűlésre hivassák össze. Nem tartjuk szükségesnek hosszasan elősorolni, hogy Pápa ós vidéke, tehát szomszéd járásainak is gazdasági ós vagyoni ereje gyarapítására mily nagy és áldásos hatású .leend egy Pápán felállítandó cukorgyár. Röviden érintjük, hogy a gabonaárak rohamos hanyatlása s az alacsony áraknak állandóan tartása miatt, a holdanként átlag 40—60 Irt tiszta hasznot megadó cukorrépa termelést nagyban fogja előmozdítani Pápa ós vidéke- számára egy Pápán felállítandó cukorgyár s a földeknek a répa termelés folytáni nagyobb mérvű kapálása a gabona ter- | melóst is elősegíti, a cukorrépa termeléssel járó sokszori kapálás a munkás népnek kora tavasztól késő őszig biztos ós folytontartó állandó keresetet biztosit ós a munkahiány miatti kivándorlástól megmenti, s a nagy közönség javára a gyárból könnyen és közel megszerezhető répatörmelék a marhatenyésztést, illetve táplálást könnyűvé teszi. Azon netaláni kifogások, hogy Pápán nem volna szükséges egy cukorgyár, mert akár a jó hírnevű ácsi — akár a tervben levő sárvári cukorgyárhoz Pápavidéke is termelhet, és hogy egyátalán a cukorgyárak a termőföld erejét elveszik: meg nem akadályozzák jó tervünket, mert végre is máshol létező ós hasznot adó gyárak nem lehetnek arra akadályok, hogy mi a magunk vidékének azt meg ne szerezzük, és mindenféle termelés meghúzza a földet, de rószletekbeni okos beosztással semmiféle hasznos termeléstől nem lehet félni, szóval a mi más vidéknek jó, miért ne lehetne nekünk is az, miért is legyen Pápa és vidéke más vidéknek olcsó termelője, holott Pápavidéke elég nagy egy cukorgyár termelésre ós még inkább az lesz a már biztos csornai- a és folytatólag kiépülő bakony-aljai vasúttal. Ismételten bizalommal hívjuk fel tehát a Pápán felállítandó cukorgyár iránti bugólkodásra és a nagy gyűlésen megjelenésre az érdeklődő, igen tisztelt közönséget. Kelt Pápán, 1893. dec. 27-én. Barthalos István Ihász Lajos Berger Gábor bizottsági elnök. Dr. Fenyvessy Ferenc Körmendy Béla Walla Gyula értekezlet! jegyző. Weber Rezső bizottsági tagok. KÜLÖNFÉLÉK. — A „Pápai Lapok" jelen számával a XXI-ik évfolyambalép s kérjük t. olvasóinkat, előfizetéseik megújítására és lapunknak ismerőseik körében való szíves terjesztésére. Lapunk t. megrendelői közül pedig azokat, kik előfizetésükkel hátralékban vannak, tisztelettel felkérjük a hátralékoknak mielőbbi szíves kieyyenÜtésére. A „Pápai':-Lapok" ^ kiadóhivatatá:'.. ' — Személyi hirek. dr. Fenyvessy Ferenc orsz. képv. lapunk tulajdonosa, két héti ittléte után, szerdán reggel utazott vissza Budapestre. — Kerényi Andor járásunk uj szolgabirája a hót elején Veszprémből városunkba érkezett éa hivatalát elfoglalta. Melegen üdvöljük körünkben. — Doctorics Sámuel, a veszprémi járáshoz áthelyezett szolgabiró csütörtökön távozott el Pápáról uj állomására Veszprémbe. — Uj óv alkalmából vármegyénk alispánja az összes tisztikar nevében, főispán ur 0 Méltóságához igen szopós meleghangú üdvözlő feliratot intézett. — Uj alapítvány a főiskolára. Láng Lajos városunk orsz. képviselője, legutóbb Pápán tartózkodása alkalmával szép bizonyítékát adta . a tanügy iránti áldozatkészségének az által, hogy 100 frtos alapítványt tett, illetve fizetett le a főiskola közszükségeire. — Szylvester-est. A kaszinó és a polgári kör a Szylveszter estólyót a régi szokáshoz hiven, társasvacsorával ünnepelte meg. Nagy társaság jött össze mindkét helyen. A kaszinóban a toasztok sorát Osvald Dániel aligazgató nyitotta meg, éltetve Ezterházy Mório grófot, a kaszinó igazgatóját. Barthalos István Osvald Dánielre, Baráth Ferenc Perczel József ezredesre, Perczel József ezredesBaráth Ferencre, Steinberger Lipót dr. Fenyvessy Ferencre emeltek poharat. Fenyvessy pedig a kaszinó tagjait s azok nesztorát Bókássy Gyulát köszöntötte fel. Vacsora után egy 25—30 tagból álló asztaltársaság alakult a kedves aligazgató elnöklete alatt ós oly kedélyesen mulattak együtt, zene ós pezsgő mellett, éltetve ós férfiak vegyest. A szalonnak van vagy 6 ablaka az utcára, de a napsugár soha nem báutja a szemet. Tán a nehéz függönyök, a sötétkék tapéták, vagy a bársony fautellok fogják fel a napvilágot, tán a fekete ébenfa asztalkák s a zongora szijják magukba? Nem tudom. De annyi bizonyos, hogy e félhomályban van valami lágy, harmonikus összhang, valami előkelő. S ilyen előkelő félhomályban csakis előkelő hölgyek ülhetnek. Mindegyikről más-más izgató parfümé illatja árad széjjel s teliti meg a levegőt. Egy-egy csoport összeül, a fautelljöket összetolják s ugy konferálnak. Tessék aztán itt ügyesen vezetni a kormány gyeplőjót, 20 - 25 asszony beszédére ügyelni, a kérdésekre felelni, vitás dolgokban igazságos bíró lenni, bizonyos konverzácziókban rósztvenni. — Ennyi ügyességet csakis ilyen asszony képes kifejteni, mint Hamvasinó. Ha a redakciókból összeverődünk a kik hivatalosak vagyunk, sokszor megállunk az előszobában s hallgatjuk azt az asszonyi zsivajt a szalonban, mely épen ugy hangzik, mint mikor az Erzsébettéri verebek tartják hangversenyüket, s ha bemegyünk, mintha legalább is száz hegedűt, klarinétot hangolnának. Mikor az „urak" is megérkeznek, újból alakulnak az egyes klubbok, a rokonérzelem szerint, de ne tessenek félreérteni, ez a rokonérzelem tisztán irodalmi vagy művészeti. Ilyenkor kezdődik az általános kihallgatás : mi újság ? mi érdekes volt az esti lapban ? mit ir a „Magyarország" ? .(uj l»pi «wrt fccleklädiwlt iránt* «• tt* szonyok) s nekünk mindenről pontosan kell referálnunk, sokszor, hogy a zaklatástól megszabaduljak, olyan hirlapi „kacsát" mondok, hogy Az általános kérdések után következnek a premiere darabok, a téli mütárlati képek megkritizálása; de azért minket nem hallgatnak meg ebben a tekintetben, pedig mi volnánk az igazán kompetensek; (de) nekik külön kritériumaik vannak s nem engedik magukat befolyásoltatni; s be kell ismernem, nagy művészek, a háziasszony routinja nem is kelt feltűnést, pedig ő nagyobb művésznő mindegyiknél. Telt idomú, gömbölyű vállú, kedves arou asszony. Mikor 17 éves volt, ugy nézett ki, mint egy 25 éves asszony (az ö saját vallomása szerint) s 34 éves korában (bocsánat, hogy korát leplezetlenül kimondom) is csak olyannak látszik. Abból a fajtából való, kik nagyon nehezen vénülnek, kiknek életén az idő mostohasága nem hagy nyomot. E mellett nagyon flegmatikus, ennek köszönheti üdeséget. Nincs temperamentuma, lassan, ütem szerint mozog, nem hozzák izgalomba a különböző pikantériák. Hamvas arcán állandóan bizonyos bágyadt, melancholikus kifejezés honol, a hangja fáradt, suttogó, csak ha valami érdekes témáról beszél, látszik arcán némi felhevülés. Párisi mintájú apró, puha keze folyton a lorgnettel játszik. A boudoirje épen olyan kők, mint az ég. Valami 1 nehéz, balzsamos, átható illat üti meg érzékünket hae kis tündérlakba belépünk. Minden kék : a tapéták, a függönyök, az egész garnitúra. Filigrán iró' asztala szintén kék posztóval van behúzva. Ebbe a szentélybe belépni csak azoknak leiiat>, kik. a háziasszony különös kegyeiben részesülnek, más halandó előtt e kis szoba örökre zárva marad. Toilette után levelezéseit végzi. Igen szép, finom nőies irása van. A betűk is olyan gyengédek, mintha fáradtságból kerültek volna arra az illatos levélpapírra. Villásreggeli után elmegy a fiával sétálni a Váczi-utcába. Ez a 13—14 éves fiu egyetlen bizonyítéka annak, hogy tul van a 30 esztendőn. Elegáns, párisi divatú toilettjóvel, szép, kívánatos alakjával általános feltűnést kelt mindenfelé; de ö a feléje lövellő vágyakozó pillantásokat észre sem látszik venni, mintha ezek a meghódolások nem is őt illetnék. Társadalmi állása megköveteli, hogy az irodalomban jártas legyen. Külön szállítója van, ki a legújabb franoia ősmagyar regényeket megküldi neki. A színházban minden premier darabon ott van; de ezt nem azért teszi, mintha érdekelné, hanem, hogy tudjon beszólni róluk a jourjain. A képtárlatokat szorgalmasan látogatja, hogy a kritikákhoz saját nézetével hozzájáruljon. Egyszóval mindent megtesz, hogy hasonló legyen a többihez. Hamvasiné a francia regényekből azt szokta olvasni, hogy az ő rángj abeli aszszonyok megszokták csalni a férjeiket, s hogy Ő ezt még nem tette, olyan lelkifurdalás félét érez. De mikor az a kék vér — a boudoirjának a szine — nem viszi rá, hogy ö is megcsalja a férjét. Ugy érzi, hogy addig nem reprezentálhatja előkelőségét a jourokon, mig ezt meg nem tette ; de hiába az a kék temperamentum. A férje nagykereskedő és börzianer. üzleti dolgokban nagyon pontos ember, I caak a. felesége um *kwj* elismerni, egymást s üdvözölve az újévet, hogy csak a hajnali harangszókor oszlott szót a legderültebb hangulatban a múlatásban nagyon is kitartó társaság. — A polgári körben az első felköszöntőt Heim. Ignác alelnök mondta, üdvözölvén a jelenlevő nagy társaságot, majd Kis Tivadar a kör tagjait, Wajdits Károly a megjelent Fenyvessy Ferencet éltették és Fenyvessy a polgárságra emelt poharat stb. A jókedv, mely nem hiányzott, a késő éjjeli órákig együtt tartotta a szylveszterezőket. — A jan. 13-ki korcsolya-bál meghívói a héten küldettek szét, ki esetleg a gyors expediálás folytán tévedésből meghívót nein kapott volna és arra igényt tart, forduljon bizalommal Körmendy Sándor bál-biz. titkárhoz {főutca 17. sz., városi gyógyszertár), ki meghívókkal készséggel szolgál. Pápa 1894. jan. 5. A bál-biz. elnöksége. — Dániel napja. Január 3-ikán majd az egész város találkát adott Osváld Dániel polgármester lakásán, hogy a kedves Dani bácsit névnapja alkalmával szívből üdvözöljék. Tágas lakásába alig fértek be a tisztelgők, kik egész délutánig folyton gratuláltak. — Tóth Dániel theológiai tanárt is számosan üdvözölték e napon. A sok elhangzott jó kívánathoz fűzzük mi is a magunkét, midőn óhajtjuk, hogy még számos éven át gratulálhassuak névnapjaikon. — A Jókai körből. Kiss Lászlónó ö nagysága a Jókai kör részére a lipcsei Illustrirte Zeitung s Pfennig Magazim 22 kötetét adományozta, e müvek >: becses s érdekes adatokat szolgáltatnak 'Aorunknak, különösen hazánknak is40-es évek történetéhez. E becses adományért e helyen is legmélyebb köszönetét nyilvánítja az adományozónak a kör elnöksége. — Hymen-hir. Szentmártoni Darnay Kálmán előnyösen ismert sümegi vaskereskedő, lapunk tárcaírója, Karácsony este jegyezte el gyalókai Kutrovich Ella kisasszonyt Kassáról. Az esküvő febr. 3-án lesz. Boldogság ós megelégedés koszorúzza a szép firigyet. — Az „Assicurazioni Generali" biztosító intézet, — melynél a részben leégett uradalmi „tizes-malom" biztosítva volt, — elismerésre móltólag ós zsenerozasan járt el a kár felvételénél, a mennyiben az uradalom által felszámított kárt teljes értékében kifizetésre elfogadta ós ezenfelül a pápai tűzoltó egyletnek 35 frtot ajándékozott szerek beszerzésére. — A Jókai kör / hó 27 s 28-án fogja megünnepelni Jókai jubileumát, az ünnepségek a színházban fognak lefolyni, e két előadásra előjegyzéseket elfogad Kis Tivadar ur; a Jókai kör tagjai a mai naptól 8 napon belül előjegyezhetnek, 8 napon tul a nem tagak rendelkezésére is állanak a jegyek. A Jókai kör február hóban kezdi meg tagjai számára a házi, ingyenes estélyek rendezését, a három szakosztály már is a febr. havi estély progmmmjának összeállításán dolgozik. — A pápai járás uj orvosa. Esterházy Móric gróf Veszprémmegye főispánja, mint már előző számunkban jeleztük, a mult héten töltötte be az üresedósben levő pápai járásorvosi állást. A főispán dr. Kövi József pápa-kovácsi körorvost és városunk egészségügyi bizottságának számos éven át nagy szorgalommal működő előadóját nevezte kijárásorvosnak. Gratulálunk. — A győri kereskedelmi társas kör céljai javára, a „Magyar Hírlap" hogy a férje pontos. S mivel ilyen férjjel hozta össze a sors, felcsapott boldogtalan asszonynak, de még eddig nem sikerült neki rossz asszonnyá válni. Szereti ugyan ha udvarolnak, ha kedvében járnak, de egy kis eltérés a teljes diskreciótól, arcába kergeti minden vérét B meghiúsít minden aggressiv támadást. Egyszer mondtam neki valami szép bókot, melyért a többi asszony rögtön kegyeibe fogadott volna, s ő olyan tekintettel mórt végig, hogy két hétig meg sem mertem mukkanni az ő jelenlétében. El is ment a kedvem a folytatástól. Ezt a hibáját tudta ő is, ós eleget dühösködött is a természetére . . . De mivel a természete olyan volt, hogy nem volt benne semmi érzékiség, semmi léhaság, sokkal nőiesebb, szemérmesebb volt, ; semhogy a többi asszonyokat utánozhatta volna. ... Színházba megy avval a szándékkal, hogy megmutassa azoknak az aszszonyoknak, hogy ő . is méltó hozzájuk, ezután legalább nem hallja azt a gyűlöletes szót; mintaasszony! Ö nem akar mintaasszony lenni ! Lemegy a buffetbe, tán avval a szándókkal, hogy provokáljon) s ha valaki kétszer elmegy mellette, akkor már megriad mint valami félénk őzijke s szökik haza. így lett belőle boldogtalan asszony, de valójában rossz akart lenni. Annyira vitte már, hogy a fórjót utálja ; de annyira még nem, hogy a fórjót megcsalja. Becsületes, ós valószínűleg az marad élete végéig. Mert múlik az idő s mi, — a fiatal generáoió — kik hetenkint a joürra megyünk, nem sokára már csak bizonyos tisztelettel fogjuk megQSÓkoltti * kesét, Az arca elveszti aat a t. szerkesztősége részéről: Fenyő Sándor, Gulliver, Karczag Vilmos, és Kürthy Emil urak — Karczagné Kopácsy Juliska urnő őnagysága közreműködésével jan. hó 11-én, a vigadó dísztermében Felolvasó-estélyt rendez, melyet Zártkörű táncvigalom követ. Belépti jegyek árai: Körszók 3 frt. — Zártszók 2 frt. — Karzati ülőhely 1 frt • \ kr. — Belépőjegy 1 frt 50 kr. Kezdete esti 8'4 órakor. -- A kis-czelli piknikről. Dec. 30-án. a kis-czelli korona vendéglőben fényes társaság jött össze a kemenes vidéki fiatalság piknikjére. Fesztelen jókedv ós kedélyesség fűszerezték a mulatságot, mely reggelig tartott. A táncban részt vett kemenesi hölgykoszorú diszes névsorát itt adjuk: Berzsenyi Bianca és Margit, Takáts Juliska, Remete Sarolta és Elvira, Hrabovszky Irón ós Jolán, Vidos Józsefné, Vidos Olarisse, Ajkay Jolán, Vörös Gizi, Otti, és Róza, Nagy Pálné, Nagy Dónesnó, Badó Gyuláné, Raffl Erzsike, Benkő Margit, Nagy Józsefné, Osvald Irén, Kisfaludy Bóláné, Hertelendy Gyuláné, Hirschbérger Józsefné. — A városi szegények hetenkénti közsegélyezósre szolgáló alaptőke gyarapitásásához, uj évi ajándékképpen adakoztak : Pápai takarékpénztár 10 irt. Szentbenedekrendi székház, Pap Amely 5—5 frt. Gyurátz Ferenc, Hanauer Béla 3—3 frt. Zimmermann Krisztina, Sült József, Körmendy Béla, Bermüller Alajos 2—2 frt. Matus György, Martonfalvay Elek 1 frt 50 kr—1 frt 50 kr. Iliáa Elek, Neubauer József, Steiner Ignác, Szilágyi József, dr. Kluge Endre, Galamb József, Tarczy Dezső, Barthalos István, Kohera Károly, Obermayer József, Horváth Kálmán, Saáry Lajos, Pöck Pausztin, Paál István, Barcza Károlyné, P. Szabó Káról, Békássy Gyula, Török János, Muck és Hickman, N. N., Fischer Adolf, Krausz József M. és fia, Szabó Ede, hr. Bothmer Béla, Blau Adolf Lővenstein Adolf, Koritschoner Lipót 1—1 frt. Özv. Kluge Perencné, Hauptmann Sándor, Somody József, Mayer István, Hajnóczky Béla, Brenner Perenc, Löffler Sámuel, Lővy Lipót, Blum Pál, özv. Blum Mórné, Lazányi Béla, N. N., Kreisler Manó, özv. Köncaöl Józsefné, Kováts István, Gáthy Zoltán, Kertész Dezső, özv. Pleischner Vilmosné, Eisler N., Pollák fivérek 5 1—50 kr. i i. Sohlesiuger Jakab, Piatsek Gyula, Stern Á luiu 40—40 kr. Andrasits Boldizsár, Sdravics Mátyás, Koritáchoner József 30—30 kr. K. M., B. J., Gold jS., Beck Zsigmond, Berger N., Lővy Adolfj Csizmadia Perenc, Berta Márton, Neiman Nándor, Lang Máyer, Bognár Gábor, Bognár jjánosné, Veisz Zsigmond, Bodánszki S., Schmid Károly 20 20 kr. Imrey György, Deutsch Hermán, Hauck Károly, Schönfeld Károly, N. N., Szauer Mayer, Schvarcz Mózes, Mátz János, Baranyai János lü—10 kr. N. N. 5 kr. — Megyebizottsági tag választások. A mult óv dec. hó 28-án megejtett megyebizottsági tag választás alkalmával megválasztattak, ós pedig : Várpalotán dr. Hercz Adolf, Siófokon Mészöly Gyula, Szentgálon Kovács Dénes, Padragon Jóseffy Jenő, Szűcsön Miháldy István, Jákón Matkovich Pál, BakonyNánán Ballá Endre és végre Dabronyban Bódogh Tamás ós Ferenczy János. — Uj kezelő tisztek. A helybeli honvéd huszár ezred állományában levő kezelő törzsőrmesterek közül: Gergye József ós Ternyei Elek hadnagy kezelő tisztekké neveztettek ki, az első Nyitrára, az utóbbi Sz.-Fehérvárra. Gratulálunk. vonzó, kedves üdeséget, mely oly széppé teszi; arányos termete kezd formátlan lenni, s kénytelen mind szorosabbra húzni „miedert" s mind raffináltabban öltözködni. Már a fiu is felnő lassan, tán 17 éves s olyan borzasztóan kifejlett, hogy fórfiszámba megy s olyan impertinens fekete bajusza van, s olyan érett, ho.gy lépten-nyomon dementálja az anyját. Nfem is megy vele t'öbbet sétálni, haragszik reá. Az a kék bóudoir is kezd kopottas lenni. Gondolkodik, vájjon milyen szinpre húzassa be. — Jó lesz a sárga . . . s lesz belőle sárga asszony! S a hetenkénti jourjain csak nózi-nózi ezeket a könnyelműen csevegő, vidám, piros asszonyokajb — és tudj a mindegyiknek a históriáját, úgy irigyli őket, gyűlölettel viseltetik irántuk, mert ezek megtudták csalnia férjeiket, mig ö boldogtalan, mert csak lelkében tudott vétkezni. Most már epés assiony vált helöle, ki haraggal szól a világról, a férjével civódik. A fiának nem ad zsebpénzt, hogy ne lehessen gavallérja Valamelyiknek ezek közül az asszonyok közül, hogy legalább vele ne csalhassák meg a férjeiket, íme egy asszonyi typus. Egy gondolkodó, a világ magasabb köreiben jár« tas nÖ jellemrajza. Lehet, hogy nem ilyen, hogy félreismertem, midőn feltettem ma* gamban, hogy tanulmányozni fogom. De én igy fogtam fel apró, elejtett sza* vait, mozdulatait s a mit ezekből levon* tam, azt írtam le önöknek. Ha hibáztam, legyenek elnézök irántam, tudják be rövidlátásomnak — ez az oka, • Poliány ZoMiU ... _ t