Pápai Lápok. 20. évfolyam, 1893

1893-03-19

visszatükröződik. Az iparosok maguk kö­rében mindent el fognak követni, bogy az alap növekedjék. E czélból gyűjtése­ket és mulatságokat fognak rendezni, bogy a nyomor enyhítéséhez mielőbb hozzálát­hassanak. Emberbaráti kötelességet, eléggé meg nem köszönhető jótéteményt fog te­hát bárki is gyakorolni, a ki a szegény iparosok nyomorának enyhítéséhez fillérei­vel hozzájárul. — Nagy-Tevel község képviselő testülete f. hó 16-ki közgyűlésén a kis gyermekek nyári menedékhelyének kér­dése tárgyaltatván, főt. Edlinger Titusz, n.-teveli r. kath., plébános, a községi kép­viselő testület tagja, e kérdés megoldását az által tette lehetővé, hogy a gyermek­menhely létesítési költségeire 300 forintot nagylelkűen felajánlott. A plébános em­berbaráti nemes szivéről tanúskodik eme szép tény, ós a n.-teveliek joggal lehet­nek büszkék nemes útmutatójukra, ki ál­dozatát azon kijelentés mellett tette meg, hogy ezzel, a munkás szülők gondjai ke­vesbitése mellett, még a magyarosodás előhaladásának is jó szolgálatot vél tenni: mert a menhelyre felveendő kisdedek ép a legj obb korban lesznek arra nézve, hogy a magyar nyelvet elsajátítsák. Dicséretére válik N.-Tevel község derék polgárainak, hogy a jó példának köztük azonnal követői akadtak, ós igy remélhető, hogy a gyer­mek-menhely közadakozásból fog N.-Teve­len, lehető czólszerü berendezéssel fel­épülni. — A városi tanács legutóbbi ülé­sében elhatározta, hogy a képviselőtestü­letnél javaslatba fogja hozni, miszerint a járdák, Hanauer Béla üzletétől a főtéren és győri uton át egészen Horler Ferencz házáig, továbbá dr. Eechnitz Ede házától kezdve a fő-utczán ós Széchenyi téren át Galamb József ügyvéd házáig, végre a benczések házától egészen a Herzog féle házig aszfaltiroztassanak. Megjegyezzük, hogy az aszfaltjárda • méterenként 10 krral olcsóbb, mint trachit járda, a milyen­ből a Kossuth Lajos utczai járda is ké­szült. — Ssabó Antal Veszprém vár­megyei m. kir. állami állatorvos ideigle­nesen Trencsón vármegyébe helyeztetett át, távolléte alatt Oberhoffer József győri áüami állatorvos fogja helyettesiteni. — Meghivó. A pápai önképző Leányegyesület folyó hó 19-én, azaz ma vasárnap d. u. 4 órakor saját helyiségében közgyűlést tart, melyre a tagokat tiszte­lettel meghívja az egyesület elnöksége. — A pápai uszoda részvény­társaság ma d. e. 9 órakor a „pápai takarékpénztár" üléstermében közgyűlést tart. — Köszönetnyilvánítás. Elmu­laszthatlan kötelességemnek tartom, a pá­paitakarékpénztár részvénytársaságnak há­lás köszönetemet nyilvánítani azon 50 frt adományért, melyet a jótékony nőegylet szegényeinek ajándékozni szíveskedett. Koller Jánosné elnök. — Hölgyek albuma. A Sz.-Fehér­várott mgjelenő ,,S2a&acZsá</ í '-hilapból vesz­szük át a következőket: „A hírlapírók körében megindult azon mozgalom, mely a közelmúltban elhunyt két hírlapírónak : Hullám Józsefnek és Bupp Róbertnek sír­helyét emlékkővel akarja díszíteni, széle­sebb alapot nyer. A jövő hó folyamára Sz.-Fehórvárott tartatni tervezett irodalmi estély, nem egymagában fog síremléket állítani az elhunytaknak. Benedek és Árpád Révész Tivadar hírlapírók ugyanis egy em­lék-album kiadását határozták el. Az album érdekes munkatársai székesjejérvári, veszprémi győri és pápai hölgyek lesznek, a menyiben az album kiadói a kegyeletes eszme meg­valósítására az ö szives munkásságukat fogják kikérni. Az Album apró aphoriz­mákat, kisebb tárczaféle közleményeket és verseket fog hozni: a hölgymunkatársak neveinek kézírásával. A munka díszes ki­állítású leszen ós a nyár folyamán jelenik meg. A befolyó tiszta jövödelem az iro­dalmi estély jövedelméhez fog csatoltatni, hogy minél impozansabbak legyenek azok a síremlékek, melyek a hirlapiró-társak kegyeletének illusztrálásával a két meg­boldogult sirj át fogják ékesíteni." — A pápai kád- és gőzfürdő részvénytársaság tegnap d. u. igazg. ülést tartott, mely alkalommal a veszprémi kir. törvényszékhez intézett czégjegyzési kórvény az igazgatóság által aláíratott ós az aláírások közjegyzőileg hitelesíttettek. — Szabadságharczunk emlék­tárgyainak muz iuma Budapesten (Károly­körut 3. szám) tudatja a bármily hazafias ünnepélyeket rendező egyletek és köz­ségekkel, hogy szívesen ajándékoz ilyen czólokra nyomtatott Kossuth arczképekböl egy-egy példányt, sőt bórmentve küldi meg azt a kérelmező egyleteknek. Kossuth­nak óletnagy olaj festésű leghívebb képe­iből szép rámával együtt 30, 48 és 150 frtórt lehet rendelni egy példányt. A ki pedig volt honvéd attyát, vagy meghalt rokonát óhajtja óletnagy olaj festésű kép­ben birni, azt fénykép vagy kisebb rajz ayomán ugyancsak a fenti árakban ren­delheti meg az 1848—49. ereklye múzeum rendezőségétől. — Az oroszok Veszprémben. Ezen hírre ébredt márczius hó 15-én az amúgy is harczias hangulatú Veszprém. Elképzelhető, hogy ezen hír mily óriási feltűnést keltett. Azonban csakhamar ki­derült, hogy az oroszok ez alkalommal békés szándékkal jönnek Veszprémbe és legfeljebb egy kis pénzmagra akarnak itt szert tenni. Ugyanis e hó 26-án a világ­hírű orosz énekesnő Szlavianszky Nadina társulatával együtt Veszprémbe jön és a vármegyeház dísztermében fog hangver­senyezni. A hangversenyt a veszprémi Krausz czóg rendezi és már eddig is igen sok hely van elfoglalva. — Köszönetnyilvánítás. Kis Ti­vadar ur az ifj. segitö egyesületnek 25 frtot volt szives adományozni. Fogadja a nemes szívű adakozó az ifjúság hálás köszönetét. Az ifj. segitö egyesület vá­lasztmánya. — A pápai ipartestület, ma egy hete, délután 2 órakor, a városház nagy­termében, Mészáros Károly iparhatósági biztos elnöklete alatt rendes közgyűlést tartott. A közgyűlés teljes tárgyilagosság­gal folyt le. Tudomásul vették az elöljáró­ságnak és a számvizsgálóknak évi jelen­tését. A folyó évi költségvetés, a szolga fi­zetésének 120 frtra történt leszállítása mel­lett egészben elfogadtatott. Továbbá hosz­szas eszmecserére szolgáltatott okot Neh­mann Gábornak indítványa az elaggott és munkaképtelenekké vált szegény iparosok számára létesítendő alapítvány ügyében. Hosszabb vita után határozatilag kimonda­tott, hogy a segélyalapot a testület meg­teremti és e célból minden évben a testü­let tiszta jövedelmének felét tőkésiti, va­lamint a régi behajtandó tagsági díjaknak fele részét is. A segélyezést lehetőleg még ez évben megkezdi az elöljáróság, Ezután Gáspár Gábor elnök mondott le úgy maga, mint tiszttársai nevében állásáról, mire az uj tisztviselők megválasztását az iparható­sági biztos elrendelte. Jegyző és ügyész­nek Szokoly Ignác újból, — Nehmann Gá­bor pedig elnöknek közfelkiáltással meg­választattak. Alelnöknek szótöbbséggel Ba­ranyay János lett megválasztva. Ezután megválasztatott 30 elöljárósági — 10 pót­tag és 3 számvevő. — Városunk tanácsa tegnap tartott ülésében több mint busz iparost ós kereskedőt büntetett meg, — a kik segédeiket, vagy tanonczaikat a kerületi betegsególyezö pénztárnál bejelenteni el­mulasztották. Vádlottak legnagyobb ré­sze a devecseri ós zirczi járásból valók voltak. — Ösztöndijak a m. k. opera­házban. A magas kormány hazafias bő­kezűségéből a m. k. operaház intendánsa azon helyzetbe jutott, hogy kitűzött prog­rammjának, a magyar nemzeti opera fej­lesztésének czóljából énekesek képzésére ösztöndíj állomásokat létesíthessen, a mely állomásokra a hazai mindkét nembeli fiatal­ságból mindazok pályázhatnak, a kik a megkívántató követelményekkel birnak. E követelmények mindenekelőtt kiváló hanganyag, tökéletes zenei hallás ós meglepő színpadi alak. Apályázni kívánóknak első sorban a vidéki dal- ós zeneegyesületeknól kell jelentkezni, az alkalmasaknak ítélt pályázókat azután lehetőleg maga az in­tendáns fogja az egyes nagyobb városok­ban személyesen meghallgatni. A további eljárásra nézve az intendáns körlevelet intézet az egyesületekhez. — A győri cs. és kir. hadki­egészítő parancsnokság irodai he­lyisége folyó évi április hó 1-én a megye­ház utczai 18. számú házba helyeztetik át. — Az „Ország-Világ" szépirodalmi és ismeretterjesztő képes hetilap az eddigi tulajdonos és szerkesztő Benedek Elek kezéből a folyó évnegyed végével az uj laptulajdonos és kiadó : dr. Váradi Antal ismert irónk szer­kesztésébe megy át. Az uj szerkesztőség főfel­adatául tekinti az olvasóközönség minél na­gyobb bizalmának és pártolásának fokozatos kinyerését, melyet válogatott szépirodalmi, művészeti és műipari közlemények, irodalmi ós mübirálatok, élénk heti krónikák, gazdag ós kimerítő újdonságok közlése által iparkodik megérdemelni. Közöl ezenkívül vidéki leveleket, hymen-hireket, rejtvényeket, stb. Különös gon­dot fordit képeire, melyek művészi reproduk­cziók, eredeti rajzok 8 phototypiák lesznek mindenkor aktuális jelleggel. A lap eddigi szer­kesztője, Benedek Elek folytatólag is támo­gatni fogja a lapot nagybecsű munkásságával. Az irodalmi rovatot maga a szerkesztő, Váradi Antal, a művészeti és ismeretterjesztő rovatokat pedig az erre leghivatottabb írók fogják vezetni. Az uj szerkesztőség munkálkodását a húsvéti számmal kezdi meg. Az „Ország-Világ" elő­fizetési ára a régi marad, azaz: egész évre 8 frt, félévre 4 frt, negyedévre 2 frt. Az elő­fizetési pénzek legczélszerübben postautalványon csakis a laptulajdonos és szerkesztő nevére: Váradi Antalnak Budapest, kerepesi-ut I-ső szám alá küldendők. Ezen kitűnően szerkesz­tett szépirodalmi hetilapot melegen ajánljuk az olvasó közönség figyelmébe. — A ki anyját kereste. Folyó hó 14-ón, egy 22 éves fiatal legényke ál­| litott be a rendőrséghez ós következő élettörténetét beszélte el: Nevem N. N., 22 éves czipószsegéd vagyok, a bécsi le­lenczházban láttam napvilágot, anyámat soha nem ismertem, eddig nem is kíván­tam látni, de utóbbi időben annyira ellepett a v %y, édes anyámat megismerni, hogy el­mentem okmányaimon kitüntetett ille­tőségi helyemre ós ott anyám után kér­dezősködtem. Az elöljáróságtól azon fel­világosítást kaptam, hogy édes anyám mintegy 25 évvel ezelőtt távozott el a községből ós azóta hírét sem hallották. Ekkor busán a plébánoshoz mentem el, a ki azon felvilágosítást nyújtotta nekem, hogy mennék el Pápára, ott bizonyára fognak tudni valamit anyámról, mert a pápai plébánia 1877-ik évben kérte ki anyámnak születési bizonyítványát, mely oda el is küldetett. íme tehát itt vagyok és kérem mondják meg, hol találhatom fel anyámat. A rendőrkapitány megsaj­nálta az édes anyja után vágyódó legény­kót és a plébániára utasította, hogy nézéssé meg az anyakönyvekben váljon 1877-ben anyjának neve nem fordul-e ott elő. A fiu csakugyan megtalálta anyjának nevét az anyakönyvben azon bejegyzéssel, hogy 1877-ben férjhez ment S. D. pápai la­koshoz. A rendőrkapitány anyjához ve­zettette a szegény fiút, ki könyzápor kö­zött borult kebelére és megfogadta, hogy soha sem távozik el oldala mellől. — A gazdák és erdészek nyug­díj szövetkezetének alapszabályterve­zete mindazoknak, kik a nyugdijszövetkezetbe való belépésüket bejelentették, megküldetik, hogy a húsvét táján tartandó alakuló közgyű­lésig áttanulmányozhassák és esetleg észrevéte­leiket megtehessék. — Mind azok tehát, kik magukat a belépésre elhatározták saját érde­kükben cselekszenek, ha belépési szándékukat a kitűzött határnapig f. h. 25-ig a gazdatiszti segélyegyesület irodájába, Budapest „Köztelek" bejelentik, hogy az alapszabály tervezetet ide­jekorán megkaphassák. Különös érdeklődést keltett a nyugdíj szövetkezet a magán erdő­tisztek ós erdészeti alkalmazottak körében, kik­nek belépése nagyobb száinbau \áih.uó. Ismé­telten figyelmeztetnek az érdeklődők, hogy az alakulás után belépők már 1U frt. behatási dijat fognak fizetni, melytől a most belépők fel van­nak mentve. A gazdatiszti segélyegyesület, mely a nyugdijszövetkezet előkészitétével fog­lalkozik a tervezet ós táblázatok szótküldését mát befejezte. Azoknak kik ily füzetet nem kaptak volna és a szövetkezet iránt érdeklőd­nek, kívánatra szívesen küld táblázatot ós nyi­latkozat miutát. — Gyöngyvirágok. Imakönyv fia­tal protestáns hölgyek számára. Irta : Tóth Pál, a miskolczi ref. felsőbb leányiskola igazgatója. Harmadik kiadás ára vászonkötésbeu 2 frt, bőrkötésben 3 frt. Tóth Pál könyve egy nemes, költői lélek megnyilatkozása, mondhatnánk: a legszebb költemény prózában, tí^ent előtte a család, a vallás, a természet, a haza s ezeknek hatása alatt irja a fiatal eszményi korban levő, fogékony leányszivnek azokat a végtelenül gyöngéd érzésteli elmélkedéseket, imákat, a melyekre csak olyiró képes, aki maga is ilyen ifjú lények nevelésére szentelte életét, ismeri azok gondolkodását, eszmekörét, szivvilágát. Növeli a munka értékét néhány szép költemény is. A Gyöngyvirágok a növendék és felserdült mivelt leányka számára van irva, elvezetve őt gondolkodása ós kedély világában az oltárig, a menyasszonyi koszorúig. A protestáns csa­ládoknak a Gyöngyvirágokat örömmel ajánljuk. — A Pesti Napló, amióta formája megváltozott s tartalmának élénkítésére a modern zsurnalisztika minden eszközével dol­gozik, a közönség körében egyre jobban hódít. A Pesti Napló hivatva érzi magát arra, hogy a magyar zsurnalisztika nívóját emelje, hogy magas tónusban, eleven szellemmel a müveit közönséget a nap krónikájáról tájékoztassa. Egyforma lelkiismeretességgel dolgozza föl a fővárosnak ós vidéknek hireit, egyforma kriti­kával bírálja meg a társadalomnak, a politiká­nak, az irodalomnak és a művészetnek minden jelenségét. Czélja: az igazi liberalizmus diada­lát elősegíteni Magyarországon. A közönség ha­mar megértette irányát s külső formájával együtt megszerette hangját. Rövid idő alatt a Pesti Napló a legkedveltebb napilap lett s gyors elter­jedése legbiztosabb jele annak, hogy hivatásá­nak magaslatára áll. A Pesti Napló naponta kétszer jelenik meg: este és reggel. A reggeli lap röviden összefoglalva elmondja az esti lap­ban közölt eseményeket is, ugy, hogy a közön­ség, mely az esti lapot nem járatja, megkapja teljesen hiven mind azt a nevezetesebb ese­ményt, melyet az esti lap közölt. A Pesti Napló az uj évnegyedtől kezdve az esti lapra külön előfizetést nyit, ugy, hogy a reggeli szám tel­jesen függetlenné válik az estilaptól és az ára is ugyanaz, mint a többi vele konkuráló napi­lapoké. Húsvétra a Pesti Napló egy rendkívül érdekes könyvet fog előfizetőinek ajándékozni; e könyvről egyelőre annyit, hogy ugy kiállí­tása mint tartalma a legkellemesebb meglepe­tés lesz a magyar olvasóközönség számára. Felhívjuk olvasóinkat a Pesti Naplónak lapunk mai számában közzé tett hirdetésre. — Katonai lóvásár. A folyó hó 29-én városunkban megtartandó katonai lóvásár helyéül, tekintettel ajz azon napra eső országos zsibvásárra, az országos mar­havásártór jeleltetett ki a városi polgár­mester által. — Haladunk. A városi tanács in­tézkedése fotytán, már a legközelebbi idő­ben egy peczegödör tisztítógép fog besze­reztetni és a gyepmester rendelkezésére bocsáttatni. A gép négy kerekű anyagko­csiból áll, melynek kocsialkata kovácsolt vasból való és 3 láb széles kerekekkel bir, mi által kevésbé jó utakon is könnyen szállítható. A 600 literes hordó erős vas­lemezből van készítve. Kiegészítő részét négykerekű légszivatytyu képezi, mely fém­öntvényből van és feszültmérővel van el­látva, mely a hordó légürét jelzi. Az anya­gokból képződő légszesz, egy a szivatytyű­val szorosan öszszekötött kemenczébe szo­rul, a hol az teljesen elég. — Minden­esetre üdvös intézkedés, melyért csak elismeréssel adózhatunk városunk taná­csának. — Az Első Leánykiíiázasitási Egylet Budapesten f. hó 5 én tartotta Schvarcz Ármin bankigazgató elnöklete alatt harniincza­dik évi rendes közgyűlését. Az igazgatósági jelentés visszapillantást vet az egylet harmincz évi működésére, megvilágítja azon különböző állapotokat, melyeken az egylet 30 évi fennál­lása alatt keresztül ment. Az egylet 1S69. év óta, mely időben a nászjutalék kifizetések kez­detöket vették 1892. év végéig 1.600.000 frtot fizetett ki nász jutalékok fejében, mely összegből 536 árvának 216.850 frt jutott. Az 1892. igaz­gatási év a legfigyelemre méltóbb eredménye­ket mutatja fel. Az egylet tartalékalapja 128.547 frt. 64 krral emelkedett. Az egyleti vagyon 686.411 frtra rug, miáltal az egylet képes volt a Téréz-köruton egy négyemeletes palotát épí­teni. Az igazgatóság és választmány azon indít­ványa, hogy 1892-ik évi bevételi feleslegnek 30°/ o vagyis 38.564 frt 10 kr a nászjutalékok emelésére forditassák olyképen, hogy minden, 1892. deczember 31-ig beirt és remies fizető jutalékrész javára a reá eső felesleg hányad könyveltesbék, mely a nászjutalékkal együtt keriilend kifizetésre, a folyó évben kiutalványo­zandó nászjutalékok azonban már e felesleg hányaddal dijaztassanak, ellenben a felesleg 70'V 0 vagyis 89.983 frt 54 kr a tartalékalaphoz csa­toltassék egyhangúlag elfogadtatott. A beirat­kozások az 1892. évben is ígeu örvendetes eredményre vezettek, a mennyiben 12228 juta­lékrósz lett ujonan beirva, melyek közül 52% a fiatalabb korosztályhoz tartozik, miután több tag indítványára az igazgatóságnak, a felügyelő bizottságnak és a választmánynak köszönet sza­vaztatott meg, a közgyűlés véget ért. — Kemenesaljái közgazdasági hitelbank czég alatt alakul most egy uj pénzintézet Kis-Czcllben. 5uu drb luü frtos részvény lett kibocsátva, melyeknek jegy­zése f. márczius hó 16 —25-ig, Lengyel Mór, Nagy József és dr. Pletnifs Ferencz uraknál eszközölhető Kis (Jzellben. — Kéménytüz. Mult héten esti 7 óra tájban a 338. számú ház kéménye kigyuladt, de a házbeliek ós szomszédok ijedségén kivül más baj nem törtónt. — Köhögés, rekedtség és elnyál­kásodásnál melegen ajánljuk t. olvasóink figyelmébe Egger díj jutalmazott biztos­hatású mellpasztilláit. Kaphatók 25 és 50 kros eredeti dobozokban minden neveze­tesebb gyógyszertárban és drogue üzlet­ben, valamint Egger A. fia gyógyszerkü­lönlegességi gyárában Bécs-Nussdorf. — Városunkban meghaltak márczius 11—17-ig. Aj er Ferencz róm. kath., 69 éves, tüdőlégdaganat. — Molnár Gábor gyermeke, Jtiliska róm. kath., 3 hó­napos, tödölob. — Acs Julia gyermekei Gyula róm. kath., 3 hónapos, gyermek­aszály. — Vukovics Jánosné róm. kath., 70 éves, szívkor. — Illés Mihálynó róm kath., 51 éves, rákos elfajulás. — Kondor János gyermeke, József róm. kath., 8 hó­napos bélhurut. — Dénes Miklós gyer­mekei Elek és István ev., 16 naposak, görcsök. — Horváth József gyermeke, József róm. kath., 4 hónapos, bélhurut. — Barták József gyermeke, József róm. kath., 3 hónapos, vízfejűség. — Blum Antonia izr., 24 éves, agyhártyalob. yilti-tióir. E rovat alatt közlöttekért nem vállal felelősséget a Szerk. Egész selyem mintázott Foulardo­kat (mintegy 450 különböző fajban) mé­terenként 85 krtól egész 3 frt 65 krig — valamint fekete, fehér és szives ; selyemszöveteket 45 krtól íl frt 65 krig \ szállít — sima, koczkás, csikós, virágos, j damaszolt minőségben (mintegy 240 féle; dispositió és 2000 különböző szin és árnya- I latbanj szállít postabér- és vámmentesen j Hennebe-g G. (cs. és kir. udvari szál­lító) seiyomgyára Zürichben. Minták postafordulúval küldetnek. Svájczba eziin­zett levelekre 10 kros és levelezulapkra 5 kros bélyeg ragasztandó. (2i Hirdetméii) e A pápai urodalom tulajdonát tevő u. n. igaii hatkerekü malom /. évi Szl.-Mihálylól Írásbeli zárt ajánlat utján bérbe atiaiik, A 10% bánatpénzzel ellátott ajánlatok az urodalmi igazgató­sághoz nyújtandók be, hol a bér­leti feltételek is betekinthetek. Pápa, 1893. márcz. 17. Urad. Igazgatóság. I). GÖTZ Migrain e-p o ra huszonöt t'v i'it.-i egyoldalii, ideges, rheuma-szeiú, si>i gyomorból szánna/... fejfájás ellen a legjobb sikerrel husz­riállaloll, mit löbb e/.i-rremein'i köszönet-nyilvánítás bizonyít. Utolsó időben a »EIADRIDI UDVAR' és liuruss (i á 1) o r ii •> o excellenliája feltknö tred­niéiiynyel használta. 1 doboz ára használ, utasítással 2 Irt. I 1 kis próba-doboz 1 i'ri. Eredetiben kapható Fáykiss József »nagy Kristóf«-hoz czimzett jiyójiyszurlárábaii. továbbá Török JÓzsef-nél, király-'itcza 12. Budapesten és a honi gyógyszertárokban. Postai megrendelések azonnal eszközöltetnek. Hirdetmény. A csóthi jegyzői lak ép'téxi inuiikálafai a képviselő testület ujabbi határozata alapján folyc évi márczius íic 22-én délelőtt 9 órakor fognak árlejtésen kiadatni. Ilire a vállal­kozni szándékozók azon értesítéssel hivatnak meg, hogy az épület terv­rajzát s a költségvetési előirányzatot a jegyzői irodában Csóthon bármikor megtekinthetik. Öinbüli Aladár, Vörös íi.'ídi József, körjegyző. biró. m m fűszer-, anyag-, gyarmatáru- és festékkereskedése. I'ápa, Sxócliciiifcr. m Raktáron tartom és a legjutányosabb áron adom — ugy nagyban, mint kicsinyben — a következő kitűnő minőségű árukat építkezési czélokra: Román czemexit, (cz< ment mész). — Portland czement, viz­épitószeti czélokra, u. m.: falaknak, gátaknak és csatornáknak. — Ezen czikkek a legjobb beocsini és lábatlani gyártmányokkal kiállják a versenyt, ugy minőség, mint olcsóság tekintetében. Carbolineum, vegyi gyártmány a gerendák és faépitményeK meg­védésére a kártékony rovarok ellen. — Kátrány, hordókban ós korsókban. Tetőpép, (fedőlemez) lakluzak és melléképületek befedésére. — Teljesen tűzmentes és olcsóbb minden más fedöanyagnál. M :<>: m Kei! Alajos-féle Padlózat-fénym; (Glasur) legkitönőbb mázoló-szer puna padló számára. 1 nagy palaczk ára frt 1.35 kr. — 1 kis palaczk ára 68 kr. Viaszk-kenőcs lejgjobb és legegyszerűbb beeresztő-szer kemény padló számára, 1 köcsög ára 60 kr., mindenkor kapható : Bermüller Alajosnál Pápán.

Next

/
Thumbnails
Contents