Pápai Lápok. 20. évfolyam, 1893

1893-03-05

XX. évfolyam. 10. szám. Pápa, 1893. márczius 5. * Megjelenik ^ m i ii d e n- v a sá i: n a p. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rend ki vü li számok is adatnak ki. íiérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. .1 lapnak szánt közlemények a ] l

\\ ^szerkesztőségéhez (hosszú- ap utcza, 969. sz.) küldendők. ^. PAPÄI1 áPflV iáiul luiiUIk fct Klőfizetési díjak. *' Egy évre <> írt - Fél évre 3 irt Kegyed évre 1 irt 50 krajezár. — Esrv szám ára 15 kr. Hirdetések Eg;':u.sál)ns jietitsor térfogata után 5 kr, nyi. (térben 30 kr. A díj előre fizetendő. IJi'lyii'jilij mindig külön számitatik. Az előfizetési díjak s hirdeté-sek a 1 ;|) kiadó hivalnlalm (Kohn Mór fiai liirlajiközvetitő iroda) küldendők. y^(J' Pápa város halóságának és több pápai, s pápa-vidéki eg v a s ü 1 e In e k megválasztott közlönye. Pájxi, J893. márczius 4. (X. Á.) Nyilvánvaló dolog, hogy a takarékpénztáraknak mily általánosan elismert fontosságot tulajdonítanak a nem. zetgazdászok ép ugy mint a mqralisták. Eltekintve ugyanis azon segélyforrásoktól, melyeket ezen intézetek a betevőknek a szükség napjaiban nyújtanak, azok az erkölcsiség, közrend, az egyéni ós nemzeti vagyonosodás szempontjából is kiváló jelentőséggel birnak. A takarékpénztárak már egyszerű létök által is munka- és szabályos életmódra serkentenek. Mintha az első betét delejes vouzerő- és ellenállhatlan ingerrel birna ujabb összegek elhelyezésére! A mint az iparos, földmives és munkás rálépett a takarók-pénztárhoz vezető útra: szüntelen azon van, hogy megtakarított csekély kincsét növelje, minek elérhetése végett szorgalmasabb és kiadásainak rendezése körül gondosabb lesz. A ki pénzét gyümölcsözteti, abból nem lesz korcsmatőtelók, hanem uralkodni fog szenvedélyein, melyek az embert vajmi gyakran tunyaság- és féktelenségekre ragadják. Hosszas volna mindazon előnyöket, melyek a takarékpénztárakból az állami közrendre haramiának itt bővebben fejtegetnünk , elég legyen felemlíteni, hogy a demagógok vajmi kevés lázadót fognának táboruk számára toborzhatni ezeu intézetek hitelezői sorából; mert azok már csak véres-verejtékkel szerzett takaréktőkéjök megtartása érdekében is a békét óhajtják és megzavarása ellen tiltakoznak. Xem méltányolhatjuk továbbá tüzetesen a takaréktáraknak az egyesek jóléte, az ipar, ós kereskedelem felvirágzása ós ennek folytán a nemzeti vagyonosodás körül szerzett érdemeit sem. Csak azt az egyet óhajtanok minden ember- és polgártársunk meggyőződése tárgyává tenni, hogy az emberhez sokkal méltóbb dolog, ha munkássága és takarékossága folytán önmagával beéri, mint az olyan állapot, mely mások segélyével tengeti életét és közrészvétre szorul. Minthogy azonban szegények mindig lesznek közöttünk, azt sem hallgathatjuk el, hogy ezen intézetek erkölcsi értéke a fagypontra szállana alá, mihelyt cselekvósök rugója egyes-egyedül az önzés, a puszta nyereségvágy volna, vagy ha különben nemes czéljaik elérésére az eszközökben nem válogatnának. De hála Istennek ez nincs mindenütt igy. Legalább nem vall ily elveket azon intézet, melynek harmincz éves fennállása kegyeletes emlékét f. évi február hó 27-ón fényes bankettel ülte meg városunk intelligentiája. Akkor is azon meggyőződés sugalmazta nekünk azon szavakat, hogy ha a pápai takarékpénztár ily hosszú időn át dicsőséges működésben fennáll és évről-évre prosperál, vagyis Isten áldó kezét érzi magán: az onnan van, mert áldó kezét ő is sokakkal bőven éreztette. Szivből üdvözöljük a pápai takarékpénztár részvénytársaság ot működése harminczegyedik évében! A millenniumi kiállítás. — A kereskedelmi minister felhivása. — Magyarország ezredéves fennállásának nagy ünnepét a nemzet méltó fénynyel óhajtja megünnepelni s ezen alkalomból Budapesten országos kiállítás rendezése is elhatároztatott. A millenniumi kiállítás rendezésével Lukács Béla kereskedelmi minister bízatott meg, ki hazánk ezredéves ünnepélyébe az egész ország közönségét akarja belevonni, ós ki most lelkes felhívást intéz a haza minden fiához, hogy a nemzet ünnepén szívvel-lélekkel részt vegyen ós a nagy mű sikeréh"z minden tehetségével hozzájáruljon. A minister e felhivása következőleg hangzik: Fölhivás a közönséghezl A. magyar állam megalapításának ezredik évfordulóját készül megünnepelni a nemzet. Hazánk törvényhozása elhatározta, hogy az ezrpdéves ünnepélyek keretében országos kiállítás tartassék. Ö cs. és apostoli királyi Felsége, legkegyelmesebb Urunk és Királyunk ezen kiállítás védnökségét elfogadni kegyeskedett. A törvény e kiállításnak 1896-ban, j Budapesten, az illetékes ministerek és j egyéb szakkörök közreműködésével leendő ] rendezését reám ruházta. Kettős czélja lesz ezen kiállításnak. : Első sorban emlékeztetni a nemzetet | az ezredéves mult nagy eseményeire és j alkotásaira és megmuti tni a külföldnek ] is, hogy a magyar nemzet hasznos tagja' I volt az európai népcsaládnak a haladás együttes munkájában. Második feladata a kiállításnak az lesz, hogy megismerjük a magyar államot alkotó összes erőket: megismertessük önmagunkkal és az idegenekkel a szellemi, anyagi ós erkölcsi téren való munkálkodásnak összes vívmányait. Felhívom az ország minden polgárát, hogy ezen feladatban a kormányt hazafiúi lelkesedéssel támogassa és hozzájáruljon a nagy nemzeti mii sikeréhez. Része fog jutni az ország minden polgárának a munkában, valamint része lesz a sikerben is. A kiállítás 3Íkere által növekedni fog hazánk tekintélye és fokozott lelkes bizalommal fogunk haladni a nemzeti megerősödés nagy munkájában. A kiállítás programmja felöleli a nemzeti munka minden v.'nulását; tervezete megadja a kereteket mindazok számára, & kiknek ősei, vagy a kik maguk bármely téren tevókenjdcedtek. A törvényhatóságok, a városok és a családok, melyekhez történelmi emlékek fűződnek, állítsák ki az okmányokat, műtárgyakat, ereklyéket, melyek nagy esemónj'ek, virágzási korszakok emlékét kelthetik fel; melyek jellemzik állami szervezetünk, ősi alkotmányunk és önkormányzati életünk fejlődésének menetét, a magánéletnek egyre gyarapodott igényeit és a nemzeti erő egyéb megnyilatkozásait. Az egyházak mutassák be működésük és tevékenységük tanujeleit, történelmi emlékeiket, melyekre kegyelettel tekint a nemzet és a művészet remekeit, melyeknek megalkotása, gyűjtése ós megőrzése az ö érdemük. A tudósok, a művészek, az irók, a tanférhak, szóval a nemzet szellemi fejlődésének összes tényezői mutassák be az eszközöket, melyekkel egy évezreden át a felvilágosodást és a nemes Ízlést terjesztették, s a nemzet erkölcseit megnemesiteni igyekeztek. Mutassuk be, hogy Európa éléstárának földjót hogyan munkáltuk a múltban, mint haladtunk mindig a korral és miképen érvényesítjük ma a tudomány vívmányait, hogy a nemzeti termelést fokozzuk. Tér jut a hazai ipar összes tényezőinek, melyek a múltban nem egyszer versenyeztek a nyugot legkitűnőbb szaktársaival. Tárják fel szorgalmuk és ügyességük müveit. Az elmúlt századok mestereinek remekeit, a napról-napra izmosodó és gyarapodó modern gyári ipar termékeit állítsuk sorba, hogy tanúságot tegyenek a magyar munka, a magyar vállalkozó szellem erejéről és versenyképességéről. A kormány gondoskodni fog, hogy a nemzeti munka méltó keretben legyen bemutatva, hogy a kiállítók erkölcsi sikerét előmozdítsa. Tárja ki mindenki szorgalma, izlése, leleményessége eredményeit. Lépjünk mindnyájunk sorompóba, a kik dolgozunk észszel, kézzel vagy géppel, egyért — a hazáért! Am lássa a mai nemzedék, miket teremtettek az apák az uttörés súlyos viszonyai között; ám érezzük át, hogy az ősök verítéke árán megtört sima uton milyen feladatok hárulnak reánk ós a jövendő nemzedékre! Nagy, ritka családi ünnep lesz az, melyet még nem sok nemzet ülhetett meg. Gyűljön a nemzet oda a felséges uralkodó köré, a ki hazánkat oly atyai gonddal ós bölcseséggel vezette az áldásos béke utjain, a haladásnak magaslatára ós a ki — egy dicső ezredéves mult hü letéteményese — oda vezeti a magyar népet egy szebb évezred küszöbére ! Budapest, 1893. február havában. Lukács Behl s. k., kereskedelemügyi ni. kir. minister. A főiskola ügyében tartott értekezlet. Az egyház kerületi közgyűlésnek számos alkotó tagja s az ügy iránt érdeklődő egyház tagok népes értekezletet tartottak folyó hó 1-ón délután 4 órakor Pápán a főiskola nagytermében. Az értekezletet, mint tudva van, Kis Gábor kerületi tauácsbiró és Vóghely Dezső egyházmegyei gondnok hivták egybe s részükről az értekezletet Kis Gábor nyitotta meg, aki melegen üdvözölvén a nagyszámban megjelenteket, bejelentette, bogy Boné Géza, Szabó Kálmán, Dienes Lajos egyházmegyei gondnokok, Szűcs János, Begi

5

di István, Somogyi Gyula esperesek, Konkoly Thege Gyula, Csorba Ede, Segesdy Miklós kerületi kép viselők és több meghívott levélben vagy megbízottaik által tudatták a megjelenésben való akadályoztatásukat és a mozgalomhoz való csatlakozásukat. Ezután ecsetelvén az értekezlet czélját, találó hasonlatokkal és gazdag történelmi adatok felsorolásával vázolja a pápai főiskolának múltját alapításától kezdve a mai időig s a szép múltból biztos következtetést von le ezen főiskolának az egyház kerület támogatása mellett százados székhelyén leendő jövő virágzására is, és élénk világítást vetve a komáromi mozgalomra, azt mint életképtelent a főiskola jól felfogott érdekében figyelembe vehetőnek nem tartja. Kimutatja továbbá azt, hogy a jogakadémia ós utóbb a tanitó képezde megszüntetésének oka nem abban keresendő, hogy a főiskola Pápán van, hanem ez a székhelytől távol álló kényszer helyzetben találja indokát. Hiszen a pápai főiskola életképességét mi sem bizonyítja inkább mint az, hogy ezen intézetet csak legközelebb is a magas kormány, Yeszprémmegye, Pápa városa és & pápai egyházmegye is méltónak tartották arra, bogy jelentékeny összegekkel segélyezzék, hogy valamint eddig, ugy ezután is megfelelhessen hazafias és culturalis hivatásának. Ezekután felhívta a jelenlevőket az elnökök és jegyzők megválasztására, mire elnökökül Kis Gábor és Yéghely Dezső, jegyzőkké p^dig Vikár Yinezo és Horváth Lajos kerületi képviselők egyhangúlag megválasztattak. Szekeres Mihály pápai egyházmegyéi esperes a maga és a pápai egyházmegye nevében kijelenti, hogy a főiskolának Komáromba való áthelyezése iránt megindult mozgalmat czélszerütlennek, a főiskola jövőjére károsnak és az egyház kerület belső békéjére nézve veszóh

r

esnek tartja. Horváth Lajos hivatkozik a mult évi kerületi közgyűlés 134. sz. a. hozott azon határozatára, melyszerint a fÖgymnázium uj épületének Pápán leendő felépítése elhatároztatott és e ezélra alkalmas telek megszerzése s az elöiiitézkedések megtétele elrendeltetett, mely határozat végrehajtását azonban a komáromi moz. galom megakasztotta, holott tudtával sem valamelyik egyházmegye, sem az egyházközségek többsége ezen határozat felíüggesztésót nem kérelmezték, sőt a komáromi egyház fögondnokától minden egyes egyházközséghez, intézett ismert felhívásnak (melyben az egyházak azzal lettek, bár alaptalanul fenyegetve, hogy az esetre, ha, TARCZA. Érzem, tudom .... Érzem, tudom, már az „itt lét" Legfölebb még pár rövid hét .. Melynek jöttét várva-várom : Átölel az örök álom .. Enyhül a kin, mely ugy tépett; Oldódnak a kötelékek .. A megváltás csókja rajtam ; Szomjú vágygyal szívja ajkam .. Vigasr nekem — mi kin másnak Tudása: zz elmúlásnak .. Hiseen „ott" ; Nem fáj semmi • hol a hant föd hé, . soha többé. Soós Lajos. Hazatérés. Hazajöttem végre, itthon vagyok ujra, Bókolva üdvöjsöl erdő koszorúja; Takaros udvarunk kapuja kitárva: Mintha épen várna bujdosó fiára. Bég Volt, hogy e nyájas lakból elkerültem, Ábrándos ifjúként forrottam, hevültem, liégvárat építek, tarka-álmot szőttem, l)icső jövő púja derengett előttem. fagyra törő lelkem ialunk' kicsinyelte, íényes eseme, tettvágy sarkalta, tüzelte ; Olthatatlan lángja vonta magaa égbe, "L

V

^V9§3égra várva, jövendőt -remélve .,, Biborszinü álom, dicső jövő képe Oda lett, eloszlott semmiség ködébe, S ki égve, hevülve eget ostromoltam; Idelenn maradtam árván, elhagyottan. Itt vagyok, hol dajkám danáját hallgattam ; Barátságos hajlék könyörülj meg rajtam! Fogadd be körödbe, fogadd be fiadnak, Széles e világon kit be nem fogadnak. Osoáld Kálmán. Thalia dicsősége. (3 fejezetben.) I. Fejezet. Kedves Miklós barátom I Február hó 25-ón a pápai leányegyesület sikerült műkedvelői előadást rendezett az állandó színházban. A programm első pontját „A csábítás" czimü regényes tündérjáték képezte, mely eredeti humorával, kedves naivitásával ügyes tollforgatásodra vall. Mikor beültem a páholyba, s az első csengevyüszó megszólalt, gondolataim árja a jövőben kalandozott, midőn a regényes tündérjátékot Írogató ifjú drámai cselek vényeken töri a fejét, drámai hősöket válogat össze nagy müve számára. De mire a függöny egyszerre felgördül, én ismét visszatérek a jelenbe, mikor te korlátlan jókedvvel mulattatod a társaságot, s a színpadon ártatlan gyermekek regényes, poétikus tündórdarabodat adják. Milyen energiával, kedves hanghordozással pattogtatják ezek az apró jószágok csengő-bongó rímeidet, megkapó regéd egyszerű sorait. Az első felvonásban az olympus hegyére vezetsz el bennünket, hol a tündérek tanyáznak. Fenn a trónusán ül a tündérek királynője, ki szerény ós mégis fenséges tekintetet vet a lábánál nyugovó tündérekre. Tudtára adja nekik, hogy á földön már nagyon elterjedt a „rossz", ennek meggátlására kell törekedniük. Ezután a tündérek bemutatják magukat. A második felvonásban megindítod a küzdelmet. A gnómok csintalan rossz serege vonul fel előttünk. Mindegyik csupa elevenség, szerepük telve ravaszság ós fortélylyal. A humor, mivel mondókájukat fűszerezted, kaczagtató és mégis ártatlan. A négy eperszedö lányka elcsábítása tollad csintalankodására, költészeted valódi zománczára vall, mely jelenet párosulva az ötödik leányka intő szivből jövő szózatával, s a négy eperszedö leányka viszszahóditásával, zajos tapsra ragadta a közönséget. Lélekemelő, tanulságos példát nyújtottál darabodban a kisgyermekeknek, kik megtanulhatták belőle, hogy a jó győzedelmeskedik a rossz felett, ezért sohase' merészeljenek a gnómok útjára térni. Nem kaptál darabod premierjén babérkoszorút, de elismerést nyertél. Szolgáljon ez buzdításul azirói pálya tövises utjain, élessze lelkesedésed lángját, hogy egykor ügyes cselekvénnyel felruházott, karakterekkel benépesített darabot teremts a színpad számára. Fogadd baráti üdvözletemet a nagy közönség nevében. II. Fejezet. Igen tisztelt szereplő hölgyeim és uraim! Önök, Thalia fel nem esküdött papnői ós papjai, meglepő szabatossággal, valódi művészettel játszották szerepeiket, Rózsa Miklós barátom darabjának apró-cseprő hősei ti, őszintén megvallom, nagy gyönyörűséget szereztetek a szinházi publikumnak. Egészen beleéltétek magatokat szerepeitekbe, s oly ügyesen deklamáltátok el a zengzetes verssorokat, oly kedvesen énekeltétek Kiss József zeneszerző behízelgő dalait, hogy valóban megérdemeltétek a közönség tapsviharát; ós csak az én óhajtásom teljesült, mikor a darab végén elibétek hullt a ezukros manna. A gyermekdarab után mindjárt „Házassági ajánlat"-ot tettek. De ne tessék megijedni! Nem a gyermekdarab szereplő kis kisasszonyainak, hanem a leányegyesület tisztelt tagjainak szólt ez az ajánlat. A referense Kis Tivadar volt, kinél hivatottabb egyéniség e téren nem igen akad. Valódi színpadi mozdulattal, ügyes maszkirozással adta elő a „Házassági ajánlat" czimü monológot; és kiváló mimikájával, hanghordozásával kaczagtatta meg a zajosan tapsoló közönséget. A „Cha8sé croisóe-1 szellemes vígjók „routinos" szereplői, valódi művészi talentumot vittek a színpadra, s meglepő precizitással varázsolták elénk a párizsi szalont. Valleray asszony (Oesterreicher Regina k. a.) finom pointirozással, a párizsi nők báj os hanghordozásával adta szerepét. Midőn elegáns selyemruhájában, magas frizurájával a színpadon megjelent, képzeletben egyszerre feltűnt előttem egy párizsi szalon elegáns berendezésével, melyben a bájos madame udvarlóját várja. Pompásan beleélte magát a csinos özvegyasszony szerepébe, kinek ugyan felnőtt leánya van, de azért a szerelem szúrós töviseit még szivében hordja, s némileg a féltékenység bántja, mikor leánya az intézetből hazajön. Valleray asszonynak méltó vetélytársa volt leánya, a csintalan Elize (Báron Janka k. a.), ki egy tizenhat éves leányka minden báját, naivitását belelehelte szerepébe, s Fournier és Mayer vígjátékának ártatlan leánykáját kifogástalan művészettel, megnyerő bájjal hozta a színpadra. Mondhatom, a közönség köréből nagyon sok Pál urnák hevesebben dobogott a szive, mikor egyszerű, fehórhabos ruhájában megjelent a deszkákon, s édes mosolyával, ártatlan tekintetével, piczike ajkának csintalan beszédével élénken tükrözte vissza az intézetből hazajött leányka megnyerő modorát, kedves idealismusát. A mi pedig az ügyesen forgolódó Rosette kisasszonyt (Tausz Róza k. a.) illeti, elmondhatjuk bátran, hogy a párizsi boudoirok szobalányainak valódi karakterisztikonja. A szobacziezus rövidke „sikkes" szerepót ügyesen érvényesítette. Egyegy csintalan tekintete úrnője udvarlóira, odaadó jószívűsége ós vonzalma úrnőjéhez, a szobacziezusok pajzán de kedves alakjává varázsolták. Danglars ós Pál ur (Földváry Jenő ós Vörös János urak), szintén kifogástalanul játszottak. Pál ur odaadó hévvel, mesterkéletlen pathosszal adta az ifjú Romeo szerepót. Szivének egész melegét beleöntötte szerelmes szavakban bővelkedő szerepébe, s azt behízelgő, csengő hangon szavalta. Pál ur mellett az ifjú szivü Danglars ui sem maradt háttérben. Megkapó precizitással varázsolta elénk a párizsi rouót, ki ugyan már nem fiatal, 10