Pápai Lápok. 20. évfolyam, 1893
1893-12-24
A legények könyökre támasztva gőztől nehéz fejüket, hallgatták a cigányt, ki egyre lassabban-lassabban játszott, mig végre néma lett a csárda. A mint az egyik legény felemeli fejét s körüfnéz, — elorditja magát: — A* betyár gazemberek megugrottak! — Csárdás ! hova tetted a cigányodat? —- Sebova fiaim, — sehova! Megszöktek, féltek, hogy betöritek a fejüket— A gyávák ! Bort ide, bort! A csárdásné hordta, s a legények ittak, ittak egészen reggelig. Keletfelől már pitymallani kezdett, midőn ott hagyták a csárdát. Szombat reggelen fólfalu Kereszturra indult muzsika nóta mellett, az állomáshoz, mert Szt.-Miklós messze esik a vasúttól. Hátul a legények, bokrótás katona-sapkával fejükön, daloltak, .kurjongattak. Az állomásnál, mikor már közelgett az indulás órája, elhallgatott az ének, elnémult a muzsika is. Gubáek, meg Mozsár Imre uraimók Bandit fogták körül, ki ugy állott középütt, mintha gyökeret vert volna lába. Mellette pedig Iluskája, kinek piros arcáról peregtek a könyek, olyan volt, mint a harmatos rózsa. Csöngetnek. A vonat megáll. Bandi sorra öleli, először anyját, apját, aztán a biró urain ókat, Iluskáját, s miután szomszédokkal, ismerősökkel is kezet fog, beszáll a többivel egy kocsiba. Biró uram búcsúzója után, ráhúzza még egyszer utoljára a cigány. Aztán egy füttyentés, s a vonat már útban volt. A jé atyafiak szomorúan tértek haza. Asszonyok, leányok sirtak, az öregek vigasztalták őket. Ilka zokogott a legkeservesebben:. Hiába mondogatta a biró uram: — Ne búsulj lányom! Karácsonyra majd látjátok egymást. Meg az öreg Guba: — Ne ám! Majd elmúlik az a három tél, aztán megüljük lakodalmatokat. — Nem látom ón többet Bandit. Nem lesz nekem lakodalmam. Nap-nap után múlik, Egyik hót a másikat váltja, s Gubáók már levelet is kaptak Bandi fiuktól, melyben tudatja velük, hogy jó egészségben van, meg, hogy talán karácsonyra haza is fog jönni. Iluska esténkónt előszedi a biró uram nagy kalendáriumát, s abból számitgatja, hogy hány hétre is van még karácsony? Éppen három hét! Jaj Istenem! sóhajt örömteli arccal, csak már itt volna az a három hót! Vasárnap délután, a mint Ilka a templomból hazajött, apja a szomszéd faluba készült uj bort venni, s a leánykát is elvitte magával kocsiján. Este hazajövet csúnya őszi eső érte őket az uton. Mindketten bőrig áztak. Ilkának c-;ak ugy vacogott a foga, midőn a kocsiról leszállt. A leányka meghűlt s nagy beteg ! lett. Biró uram három doktort is hozott a szomszéd városból, hogy megmentse Iluska életét. Mind hiába! — A szép leány arcáról eltűntek a rózsák, s mélyen beestek i ragyogó, fekete szemei. Szegény anyja éjjel-nappal ott virrasztott drága betegje ágyánál, imádkozva, sirva. Már az első hó is leesett odakint, s Iluska b fcegsóge mégse fordult jobbra. Ha olykor magához tért a nagy beteg, mindig azt kórdó: — Hány hót még karácsony ?! Szegény Ilka, Bandit akarta még látni. Az öreg Guba irt már fiának, hogy Ilkája nagy beteg, már az orvosok is lemondtak róla. Dehogy nem jönne,— röpülne Bandi, ha lehetne. .Csak ötször kél még a nap, s ismét látják 'egymást. ! De az a kegyetlen halál nem várta i már ezt be. Hétfőn virradóra dobbant ' utolsót a kislány szive. i Midőn megkondult a lélekharang, ki hallotta, keresztet vetett magára s imád- j kozott a jó leányért, biró uram szép Iluskájáért." Szerdán temették a falu gyöngyét, a letört rózsabimbót. Bandinak megírták Iluska halálát, de ö szegény már elkésett még a temetéséről is. . Szerdán éjszaka ért Kereszturra s innen meg két órát kelle gyalogolnia. Kemény bideg volt. A vasutnáL figyelmeztették Bandit, hogy várja be a reggelt, mert a puszták körül tegnap éjjel is farkasok ólálkodtak. De a huszárt nem tartá vissza semmi. .Mit ő neki a farkasok? ... A mint a faluból kiért, a szél sivítva bujkált köpönyegjón át, a hó csikorgott lábai alatt. Bandi fülére húzva piros sapkáját, kettőzött léptekkel sietett i Szt.-Miklós felé. Az ürgevári puszta felöl lárma ütötie meg fülét. Közelebb érve, egy csomó hé* réssel találkozott, kik vasvillákkal és dorongokkal voltak felfegyverkezve. Farkasok garázdálkodtak, a majorban s a mint megugrasztották őket innen, Szt.-Miklós irányába menekültek. Egy jólelkű bóresasszony a pitvarból szólt ki a huszárnak, hogy háljon meg a majorban s reggel ugy is megy szekér falujába, azon majd elmehet. Bandit azonban hiába marasztalták. Alig ment félórát, midőn a közeli nádasból három fenevad ugrott elő. Bandi előrántva kardját, oly vágást mórt az egyikre, mely már köpönyegét kapkodta, hogy az kettéhasított fejjel terült el a havon. A másik kettő gyáván megfutott. De még se volt nyugta tőlük. Léptennyomon ott voltak mögötte. Bandit igen elfárasztá ezen, már majd egy óráig tartó küzdelem. Fázott, éhes is volt, mert már dél óta nem evett, meg az álom is folyton gyötörte. Szinte felsóhajtott, midőn távol falujából kutyák csabolását hallotta. A szt.-miklósi temető az ut mentén van. Dehogy tudna elmenni mellette Bandi, mikor ott látja a friss hantot, — Iluskája sírját. Átvetette magát a kerítésen, leült a sirhantra s fájdalmas zokogásban tört ki. Jól esett Bandinak, hogy szép babája fej fájához támaszkodva, kisírhatta magát, s legalább nem is látta senki. Záporként hulló könnyei a dermesztő hidegben jógcsapokká fagytak pörge bajuszán. Vissza gondolt Bandi arra az estére, midőn keblére ölelve Iluskáját, olyan boldog volt. Majd az jutott eszébe, mint sirt Iluskája, midőn utolszor elbúcsúzott tőle. — Istenem! s még a temetésén se lehettem. — E gondolatnál majd meghasadt a szive szegénynek. Igy kesergett Bandi, — mig az édes álom pillangókópében, elvetődött arra, tarka köntösében — s szép, csöndesen elaludt szeretője sírján. Másnap a hogy az ürgevári szekér beállított Szt.-Mikiósra a községháza elé, félfalu köréje sereglett s borzadva suttogták ifjak, öregek, leányok, asszonyok, hogy az öreg Guba fiát, a Bandi huszárt megfagyva találták, Mozsár biró uramók szép Ilkája sirján. Ilonka. — Románc. — Ébredő hajnal rózsalepellel A sötét parkot mikor bevonta: Dobogó szivvel, égő kebellel Virágot szedni ment ki Ilonka, Vígan, dalolva haladt Az ősi platánok árnya alatt. Dala oly édes . . . hát a mit érez! — Oh! te csudás röpke kis levélke! — A kelő nappal megjön az édes . . . Sokkal előbb, mint hitte, remélte! „Hajt az igaz szerelem" . . . — Ez, ez van a röpke kis levelén! Fut le virágért, fut le a parkba, — Hajnali szellő jár a nyomába — „Itt a fehér nyit, ott meg a tarka" ... Csak szedi, tépi kis kosarába — „Ebből a csokra leszen, Ez meg koszorú az én fejemen !" . „Igy fogadom majd friss koszorúval, Hol bucsuzánk: a rózsalugosban, Hol édes emlék szent lehe fuvall . . . Senki se hallja szivünk ha dobbant — Hála kegyelmes Egek: Hogy visszaadátok kedvesemet 1" „Hála neked védő szelid angyal, Ki vele jártál csaták tüzébe'!" . . . — Zörren a lomb ... és sugárzó arccal Kedvese lép a lányka elébe . . . „Szellemed jára velem, Megvéde Ilonka a hű szerelem!" . . . Sáppadt a hajnal, látva Ilonkát, Két piros arca a mint sugárzott . . . Alvó virágok kelyhük kibonták Bámulni a két legszebb virágot; Csókba forrt a két ajak . . . — Zengjétek a többit kis madarak.' Lamperth Géza. Oh! jaj a gyöngynek !...*) Óh jaj a gyöngynek A tenger mély ölében j Rajta hömpölygnek A hullámok sötéten Szennyes iszapba Örökre eltemetve, Csillognak csacska, Üres habok felette. Oh! jaj a gyöngynek Búvártól feltalálva, Melyet betörnek Aranyba, koronába. *) Mutatványul szerzőnek »Örökkévalóság* cimU költemény kötetéből, Eladnak, résznek, Bábolnák, ölnek érte, Ragyogni tesznek Ledér nő gyűrűjébe! Kántor Imre. őszi szellő . . . Őszi szellő meg-megrázza a fákat, Mint szivemet mi a régi búbánat, Fel-feltépi azt a régi, mély sebet, A mit csak szerelmi bánat üthetett. Sir a szivem, sir a lelkem utánnad, Mért bogy tőlem még többet is kivannak? Nem tudok mást, csak tégedet szeretni, Te meg viszont, csak engemet megvetni. Könyörögtem a szivedet add nekem, Lettél vón az én világom, életem; A másé vagy s ha látlak, könnyezem S azt a nagy bút még nagyobbnak érezem. Már nem kórlek, hogy szeressél engemet, Mert a szivet kényszeritni nem lehet. Felejtsd el, hogy bolondulok utánnad S ne sirass meg,, hogy ha megöl a bánat. / Istvánfi R. János. Hét séta és hat levél. — A "Pápai Lapok« eredeti tárcája. — I. Kedves Mariskám! Tehát itt vagyok. Falun! A zöldben ! Ah milyen édes érzelem fog el mikor e szavakat irom! Mintha harmateső hullana rám, mintha illatos hűvös lombbal legyeznének. Csak az szomorít el, hogy oly rövid ideig lehetek itt. Szülőim csak néhány hétre eresztettek nagynéném birtokára, ebbe a zugba, ebbe a puha kis madárfószekbe. Nagynéném végtelenül kedves asszony, megérkeztemkor mindjárt azzal fogadott, hogy ö nem zárja be az ő kis madárkáját, hanem engedi hadd repdessen, csapongjon szabadon. És én élni is fogok a szabadsággal! Ismeretséget kötök minden virággal, minden madárral. Hisz oly jól lehet itt mulatni. Ah édes Micikém! Tele van a szivem boldogsággal, szeretném elkacagni, szeretném elsírni a te kebledre borulva. Mórt nem lehdtsz te itt? De ne félj egyetlen barátnőm, amint elválásunkkor szentül ígértem, minden lépésemről, minden tettemről hiven beszámolok neked! Pá, Micikém megírok mindent! Ölel Gizi. TL. Drága Micikém! Tegnap az erdőben voltam. Ah! még most is zeng, osicsereg a fülemben a madárdal. Oly boldog voltam ott, mintha csak engem üdvözölt volna a susogó lomb, mintha csak miattam szűrődött volna be az ágakon a napsugár, hogy utamat megvilágítsa; mintha csak számomra termett volna minden szamóca, hogy ajkam megízlelje. — Igaz ugyan, hogy kirándulásom nem volt minden baj nélkül.Eltévesztettem az utat. Szerencsére találkoztam egy ifjú vadászszal, aki haza vezetett. Olyan zavart voltam, hogy mikor elváltunk, nem is köszöntem meg szívességét. Nem megyek többet abba az erdőbe. Egész éjjel arról álmodtam, hogy eltévesztettem az utat s természetesen róla is, ki azt nékem megmutatta. — Szervusz Mioim megírok neked mindent! Gizi. III. Egyetlen Micikém! Ismét elmentem az erdőbe. Eszembe jutott, hogy mégis nagy udvariatlanságot követtem el azzal a fiatal vadászszal, hogy nem mondtam köszönetet neki, a miért az utat megmutatta. Hibámat helyre kellett hoznom s azért nagyon örültem, hogy találkoztam a" szomszéd földes úrral. Bocsánatot kértem tőle, mire ö azt mondta: „Kisasszony"! ón kegyednek segítségére lehettem . . . már az maga is jutalom számomra. Elbámulva néztem rá. Hogy fakadhat ilyen egyszerű ajkon ilyen finom bók! Mig beszélt, ugy éreztem magamat, mintha ibolyát hintenének reám. S azután megcsókolta kezemet. És én este mikor haza mentem, folyton a kezemet csókolgattam, melyeket az ö ajka érintett! . . . Pá, édes Micikém, megírok neked mindent! Gizi. IV. Aranyos Micikém! Igazán olyan jó, hogy megismerkedtem azzal a fiatal emberrel. Különben halálra untam volna magamat ezen az ostoba falun, ahol nincsen más, csak kakasok, melyek az embert a legszebb hajnali álmából felkukorékolják A falu magában csak olyan, mint egy nap, pompás keret, melyből hiányzik a kép, az élet... De ha az embernek egy kedves ismerőse van, az egészen más! Oly édesen elmulatok vele ... Fényes szemei oly beszédesen ragyognak rám, hogy azt hiszem; az ég csillagaival beszélgetek ... Pá Micikám, tftegirgk a ek«d uúadvUtt Qiiú Angyali Micikém! Ah! hogy meg nem szakadt akkor a szivem! Almomban sem éreztem soha ilyen boldogságot. Az erdő alegsűrűbb, legsötétebb rejtekében voltunk, a hol a csalogányok a legszívesebben fészkelnek, legédesebben dalolnak. .. s ő megvallotta, hogy szeret. Fü, fa, rábólintott, hogy higyjek neki, az egész erdő suttogta, hogy igaz, minden madár azt dalolta, hogy minő boldogság vár reánk . .. Miért is futottam enel onnan? Pedig, hogy szaladt utánnam a csermely, csacsogva, csalogatva, hogy ne fussak. Mégis elszaladtam. És egész éjjel nem aludtam, az ö szavai csengtek füleimben — de hiszen a menyországban az angyalok énekében is csak azokat fogom hallani. Isten veled Micikém, megírok neked mindent! Gizid. VI. Imádott Micikém! Igen ... a természet j óbbá, engedékenyebbé teszi az embert. Azt hiszem, a városban sohse tudtam volna ezt megtenni, fölkerestem őt ismét. S mikor megpillantottam, azt hiszem, láthatatlan angyalok vettek karjaikra és vetettek a keblére. Azt hittem meghalok a csókjaitól ... Ernő alig birta bebizonyítani, hogy csóktól egyáltalán nem lehet meghalni... Istenem! mennyi boldogságot is élveztem én a hat séta alatt az erdőbe. Minden nap nagyobb^ és nagyobb boldogság várt reám, egymásután élveztem át a gyönyör hat meny országát. — Vájjon hátra van-e még a hetedik? Vájjon mi a gyönyörnek a legmagasabb foka, mely még reám vár? Isten veled Micim! Megírok mindent! Gizid. vn. A jó barátnó ily előzmények után könnyen érthető kíváncsisággal várta a hetedik sétáról szóló levelet. A hetedik sétáról azonban nem érkezett tudósítás. Sass Kde. Utolsó dal. Még egy ének. — az utolsó — S aztán néma lesz a lant. Alászállt a tölgykoporsó S szótlan' nyugszom ott alant. Mert közel van az az óra, — Oh én érzem, jól tudom! — A mikor majd nyugovóra Visanek el a vóguton. Őszi nap lesz, bus, borongó, — Ilyen volt az életem — Búgva szól a lágy harangszó, — Ilyen volt költészetem. — Kis virágok nyiló kelyhe Födözi be síromat, Béke száll szegény szivembe: A temető nyugtot ad! Kara Jenő. Feüivá: elielésre. Egy szám még s lapunk XX-ik évfolyamát tölti be, a jövő évben pedig fenállásának harmadik évtizedét kezdi meg. A becsülettel kitöltött két évtized elég biztosíték a jövőre. Lapunk ezentúl is hű őre lesz megyénk és városunk igazi érdekének, s hű tolmácsolója marad a közvéleménynek. Ez volt főtörekvésünk a múltban és ez lesz törekvésünk a jövőben is. Hogy lapunk szellemi részére minél nagyobb gondot fordíthassunk: segédkezet nyújtanak a helyi, a fővárosi és a vidéki munkatársak legjobb erői, kiket sikerült lapunk köré gyűjteni. Nem anyagi érdek alapitá e lapot, s nem is e cél miatt tartjuk azt fenn ezentúl is. Irányunkat ismerik olvasóink, s igy egész bizalommal ajánljuk' lapukkat, a XXI-ik évfolyamba menő „Pápai Lapok*'-at és kérjük pártfogóinknak továbbra is szives támogatását. Az előfizetési dij marad a régi. Egy évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. Áz előfizetési pénzek a lap kiadóhivatalába (Pápa, Kohn Mór fiai hirlapMzvetiiö irodája, Kossuth utca) küldenduk. Pápán, 1893. dec. 24. A. „Pápai Lapok" szerkesztősége és kiadóhivatala. KÜLÖNFÉLÉK. — Munkatársainknak és olvasóinknak boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk. — Láng Laj08 dr. egyetemi tanár, városunk országgyűlési képviselője karácsony másodünnepén, kedden délután az egyórai vonattal Pápára érkezik. A vasúti indóháznál ünnepélyes fogadtatás, ugyanezen napon este l / 2 8 órakor pedig tiszteletére társasvacsora lesz a < Griff» nagyteremben. Képviselőnk péntekig fog városunkban időzni. — Személyi hirek. Véghely Dezső kir. tan. vármegyénk alispánja és Takács Ádám megyei árvaszéki elnök a hét elején pár napot városunkban töltöttek, a városi árvaszéki ügykezelés megtekintése végett és szerdán utaztak vissza Veszprémbe. — Gróf Schlippenbach István ezredes, dandárparancsnok, gr. Batthyány Béla hadnagy, dandár segédtiszt kíséretében szerdán városunkba érkezett a honvéd huszárezred helybeli osztályának vizsgálatára. — Fenyvessy Ferenc dr., orsz. képv., lapunk tulajdonosa is Pápára érkezett pénteken és újévig körünkben fog időzni. — Vármegyénk közönsége József főherceg Ő fenségéhez a következő üdvözlő feliratot intézte december havi közgyűléséből: Fenséges cs. és kir. Főherceg! M. kir. honvédfőparancsnok ür! Huszonöt éve annak, hogy Felséges apostoli királyunk Fenségedet a m. kir. honvédség főparancsnokává kinevezte. Csirájában volt akkor ez intézmény, s mi, a nemzet, a sokszor csalódott nemzet, a királyi eskü mellett honvédségünk jövőjének biztosítékát egyedül Fenséged személyében, hazánkat velünk együtt egyformán szerető nemes lelkében kerestük. S ma, 25 év után, midőn honvédségünket a fejlettség magas fokán látjuk, midőn örömmel tapasztaljuk, hogy honvédségünk a monarchia véderejének egyik hatalmas tényezőjévé vált, a tisztelet, a ragaszkodás és hála érzeteivel eltelve ünnepeljük Fenséged 25 éves jubileumát, tudva azt, hogy Fenséged önfeláldozó törekvése és ragyogó honfierényei Yoltak azok, melyek a sikert ily nagy mértékben biztosították. Fogadja ezért Fenséged főparancsnoki jubileuma alkalmából vármegyénk lakói ezreinek hálás köszönetét s nzon forró óhajtásunk kifejezését, hogy a Mindenható Fenségedet hazánk és huuvódségünk javára még sok éven át tartsa meg. Kelt Veszprémben, a törvónyhatóáági bizottságnak 1893. évi december hó 4-ón és folytatva tartott rendes közgyűléséből. Veszprém vármegye közönsége nevében: Véghely Dezső kir. tanácsos alispán. — Hornig Károly báró megyéspüspök e hó 20-án székvárosába Veszprémbe érkezett. A karácsonyi ünnepeket a püspök itthon tölti. — A Jókai-kör t hét folyamán nagy választmányi ülést tart. Ez ülés határoz végleg a kör áltál január hó második jelében Pápán rendezendő Jókai jubileumi estély ek műsora és határideje felett. — A jan. 5 — 7-ki fővárosi Jókai jubileumon a kör Fenyvessy Ferenc elnök. vezetése mellett küldöttségileg vesz részt. ' — ifl. Vastagh György, honvédszobrunk művésze, a fővárosi mütárlat téli kiállításán „Tevehajcsár" cimü szobórmüvével elnyerte a gróf Károlyi Tibor által alapított 1000 frtos dijat. És igy ö ezen dijnak első nyertese. — A pápai korcsolya-bál elnöksége a rendező-bizottsági tagságra felkérő sorait a mult héten küldte szét az illetőknek és a tekintélyes számu rendezőbizottságot is megalakította. A január 13-ki korcsoiyabál diszes meghívói a „Pallos r.-társaság" fővárosi nyomdájában készülnek és így azok csak is az ünnepek után küldethetnek szét. — Cukorgyár Pápán. Fenyvessy Ferenc orsz. képv. a pápai cukorgyár ériekében — melyre a megyei gazdasági egylet egy bizottságot küldött ki — levélileg megkereste Langen Eugen titkos tanácsost Kölnben a grevenbroichi gépgyárak elnökét^ hogy építene Pápán egy cukorgyárát. Fenyvessy megkeresésére Langen azannal táviratilag felelt s azonnal leküldte Jelinek Hugo bécsi főmérnököt, ki. szerdán Budapestre meg is érkezett és ífenyvessynek átadta a gyát felállítására vonatkozó ajánlatát á grevenbroichi gyárnak. A bizottság jövő szerdán ülést tart Pápán. . • — Hymen. Wittmann Ignác pipái urad. nagybérlő kedves és művelt leányát Irént eljegyezte Adler Géza földbirtokos Galantharól. Kívánjuk, hogy tartós boldogság Itgyon oHtályrésiük
