Pápai Lápok. 20. évfolyam, 1893
1893-01-01
I 1 í .1 'Ti I 1. íll I k É ifi aa. evroiyam. 5a I I. szám. K Megjelenik Jjj minden vasa map. Közérdekű sürgős közlésekre / . korunkiut rend kívüli számok iá adatnak ki. \ Bérmentetlen levelek, caak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. , •-• —•/ r. ..... • • t7|6 Pápa, 1893. január I. A lapnak szánt közlemények a lap szerk. hivatalába küldendők. ^ ( Pápa A „Pápai Lapo szerkesztősége b. u. é. k. PAPAI alóságának és lőbb pápai, s pápa-vidéki egres iilelnek megválasztott közlönye. Olvasóinkhoz. Lapunk jelen számával a XX. évfolyamba lépett Hangzatos frázisok helyett, melyeknek barátai sohasem voltunk, legyeii szabad egyszerűen kijelentenünk) hogy mint eddig ugy ezután is a közérdeket fogja szolgálni lapunk, tartózkodva minden felekezetieskedéstől vagy politikai pártállástól, mert városunk és vidéke erőinek nem szótforgácsolása, hanem tömörítése vetheti csak meg ennek virágzását. Ezen elvnek s azon tisztességes hangnak, mely czikkeinket jellemzi, köszönhettük eddig is, hogy a „Pápai Lapok" hasábjain károsunk és vármegyénk annyi tekintélyes tagjainak nevével találkozott az olvasó, s ennek köszönhetjük, hogy munkatársaink ezután is támogatni fognak bennünket. Az eddig tapasztalt jóindulatot kérjük lapunk. XX- évfolyamára is. 1892. A múlt év Pápa város történetében a jobb és szerencsései)!) évek közé sorolható. Olyan ügyei fordultak jóra és fejeződtek be, melyele ugy szellemi, mint anyagi érdekeit elő fogják mozdítani. Ebben az évben épült föl és adatott át a közbasználatnak a r. katb. bitközség egy emeletes, s a kor igényeinek teljesen megfelelő elemi iskolája, mely nem csak a város főtérségét diszesiti, de hatalmas lendületet ad a népnevelésnek, emelni fogja az értelmiség szinvonalat, biztos és egészséges menhelye lesz az uj nemzedéknek. Ebben ugyan a városnak, mint ilyennek, kevés érdeme van, mert csak nébány négyszög ölnyi térrel járult az épület helyiségéhez, de áldandó azon kegyes alapító, kinek hagyományából a diszes épület kikerült. A mult évben létesült a már több !v óta vajúdó "gazdasági iskola is a város alsó szélén. Ez is hivatva lesz első sorban városunkban a forgalmat előmozdítani, de fontosabb ennél az, bogy mezőgazdasági szinvonalunkat emelni fogja, a minta gazdaság, mit folytatni fog, a szoros értelemben vett mezőgazdaság, a szőlőmivelés, a kertészet, méhtenyésztés terén, tanulságul és hatalmas példaadásul fog szolgálni. A mult évben lett már munkába véve, a szintén régóta sürgetett állami dohánygyár fölállítása, mely ismét tekintélyes forgalmat von maga után, pénzt hoz a városba, s a mi a fődolog, százakra menő egyénnek ad tisztességes munkát és keresetet olyanoknak, kik sem a nehezebb munkára nem alkalmasok, sem tehetségüknek megfelelő munkakört maguknak teremteni nem tudnak. Ebben az évben kapta meg a város és pedig bírói ítélet folytán a regálé kártalanítást, s most már sokan azon törik a fejüket, hogy hová tesszük ama sok pénzt? még utóbb is nyakunkra jő érte a muszka, vagy franczia és elveszi tőlünk! Ezen ugyan ne búsuljunk, nagyon kevés az egy városnak arra, hogy rajta valami nagyon meglássák, kivált mikor oly sok a szükség. Első az adósság, második a víz, harmadik a csatornázás, negyedik az utak, ötödik a világítás, de ki győzné mindazt elszámlálni, a mi még kellene, melyek közül ezen pénzből csak egyik sem fog egészen kikerülni, ugy vagyunk vele, mint az én jó barátom, kinek azt mondtam: »boldog ember vagy, neked a szerencse talicskán tolja házadhoz a pénzt«, igaz, — feleié — de társzekérrel jő érte a szükség! Ebben az évben vette vissza a város a vámszedési jogát, fogyasztási adóiuak kezelését, s megszabadult a nagy közönség és a város a terhére nyerészkedőktől, ura lett magának, területének ós ura lett jövedelmeinek. Kövezetünk is folyvást gyarapodik, a készített járdák elég jók és szépek, s tekintve városunk anyagi állapotát, bizony ilyen kövezettel nagyon megelégedhetünk. De hát a nagyzás ördöge 1 manapság — mint mindenütt, ugy itt is erősen működött, s elkészült a főutezán az aszfalt is, melynél a nyár mutatja majd meg a használhatóságot. \ Sikerült a meleg- és gőzfürdő létrehozása is, mely bizony szintén nagy szükséget pótol. A sétahely, melyet némelyek oly igen sürgetnek, nálunk a legutolsó szükség. (í szerkeszti!) Miut kis és a legnagyobb részben földmivelő városnak, ez a legkisebb szükséglete. A lakosok leguagyobb részének van külső birtoka, szántóföldje, szőlleje, vagy kertje, a melyben elég módja van élvezni a friss levegőt, a kinek pedig éppen sétálni való kedve és ideje van, ott vannak a vasúti indóházig vezető szép fasorok közei, á tó- és a ligetkerti, szintén eléggé árnyékolt és kellemes utak, ezen felül a színház köriilete. Bizony igen kevés nálunk azok száma kiknek sétálási igényeit ezek ki nem elégíthetik, még kevesebb azoké, kiknek idejéből a sétálásra valami sok marad. Kívánatos, hogy a még függőben levő tűzoltó ügy is, a város által elfogadott alapszabályok szerint, még ez évben, befejezést nyerjen. E sok öröm közé üröm csöppöket kevert az a mozgalom, mely Komáromban a főiskola elvitelére nézve megindult, s mely a fölpezsdült városi élet egyik főerét vágná el; de hisszük, hogy e mozgalom szintúgy mint előző társai nem vez.et eredményre s városim ií meg lesz kiméivé oly csapástól, melynek horderejét mindenki érzeué. A járványkórház fölépült s alapját képezheti később egy az egészségügyi követelményeknek teljesen megfelelő kórháznak. A tisztaság, az utczák öntözése, örvendetes előhaladást ett. Tehát csak előre, ez legyen a váróti tanács jelszava, s akkor a hosszas tespedés után, mely bennünket már-már a nagyközségok közé sülyesztett, Pápa uja üb virágzásnak néz elébe. Adja Isten! O * Klőfizetési díjak-. ' Egy évre O írt - J?él évre 3 frt ' |. Negyed évre 1 írt 50 krajezár. — ' Egy szám ára 15 kr. Hirdetések Egyhasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 30 kr. A díj el őr e fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számitatik. Az előfizetési dijak s hirdetések a lap kiadó hivatalába (Kuhn Mór fiai a 2£ hirlapkozvetitő iroda) küldendők, soroz véve, gyár a tör lános Városi közgyűlés. — Deczember 28. — A legutóbbi városi közgyűlés tárgyitába több fontos tárgy volt föls ezek közt első sorban a dohányszámára telek megszerzése, melynek '"óny értelmében a képviselők áltaszótöbbségóvel kellett megtörténnie. ßegejji látott a gyiilésfcerem ennyi képviselőt, mint 28-ikán, mi annak az örvendetes jele, liogy vitális érdekekórt a városi képviselők megjelennek a gyűlésen. Páváid Dániel polgármester a képviselők üdvözlése ntán a jegyzőkönyv hitelesítésére Barátk Ferencz, Baranyai Zsigmond, Sült József, "Weber Rezső és Bermüllcr Alajos urakat kéri fel. A mult ülés jegyzőkönyvének felolvasása után Elnök: jelenti, hogy sikerült a városnak a regálé bérletet 52,OOU forintért 3 évre megszerezni és hogy az erre vonatkozó szerződést aláirtak. Kérdést intéz az iránt, hogy a képviselőtestület által már megválasztott regálé bizottság állandósittassék-e s a felmerülendő teendőkben intézkedni tovább is felhatalmaztassék-e. (Helyeslés.) Bognár Gábor: Szomorú szívvel veszi tudomásul, az imént mondottakat s kijelenti, hogy ha már megtörtént a szerződés, csendesen viseljük a következményeket, de örvendeni éppen nincs okunk. A dohánygyár telkének megvétele. Míirtonfulvay Elek: Tisztelt képviselő testület! Azt hiszem, hogy azon hatásra nézve, a melyet a tárgysorozat 3-ik pontjában levő intézmény e városra és ^üIaí^ix níLJudcü lak^jrX.! gjáü.wroIo'íiLi, <x vélemények megegyezők s hogy a tárgyalás alkalmával legalább e tekintetben eítérő nézetek nem lesznek. Éppen ezen altalános hangulatból kifolyólag ugy hiszem, hogy el is térünk a tárgyalástól ós csak a szavazásra szorítkozunk. Éppen azért engedjék meg, hogy midőn Pápa városára nézve oly igen fontom, mondhatni korszakot alkotó intézménynek alapját rakjuk le szavazatunkkal, arra kérj.-ni a t. képv. testületet, hogy ezen érdekek felfogására s a helyzet inagislatára való emelkedettségének legfényesebb jeléül, mint egy sziv, egy em|)er felkiáltással nyilvánítsuk nemcsak aztj| hogy helyeslésünkkel találkozik ez iutézjinény létesülóse, hanem hogy közöröuiüukkel is találkozik. Azután szavazhatunk a törvény értelmében fej szerint. (Élénk helyeslés.) Oscáhl Dániel: röviden fejtegeti azon áldásos hatást, melyet Pápa város szs gényebb lakosainak egy részére terjeszt ezen intézmény. (Helyeslés.) Az állandó választmány azou. határozata, hogy a szerződési feltótelek elfogadtatnak, s hogy a kincstárnak ingyen lesz átengedve a kérdéses terület, általános helyesléssel fogad tatik. A szavazás megejtetvén, igennel 98, nemmel senki sem szavazott. Elnök: kimondja a határozatot, hogy egyhangúlag 98 szavazattal elfogadtatott a szerződés akkép, a mint az megköttetett azon kikötéssel, hogy a kincstár számára ingyen lesz átengedve. (Élénk helyeslés.) A bérlő óhajtása. A kérdéses telek átvétele folytán a jelenlegi bérlő haszontól esik el. Erre vonatkozólag felolvastatik Wittman ajánlata, hogy: hat egymás után következő évre évenként 250 frt kártérítést követel, (Perczekig tartó zaj, Elnök csenget.) Felolvastatik az állandó választmán y határozata: évenként 4.0 frt kártérítés hozatik javaslatba. (Helyeslés.) Elnök: megbotránkozással hallotta az ajánlatot, a melynek értelmében 6 év alatt 1500 irtot, vagyis az egész vételárnak %-ed részét kellene Wittman urnák szűnő haszon kártérítése fejében lizetni. Az ajánlatot visszautasítja. Ajánlja az állandó választmány javaslatát elfogadásra. Dr. Uiinj László: „Tisztelt képviselő testület! A milyen nagy köszönettel tartozunk mindnyájan 0 Méltóságának, hogy ezen valóban értékes telket, a melynél, mondhatni értékesebb Papa hatarában nincs, hajlandó volt a városnak aránylag csekély összeg lefizetése ellenében átengedni, ép oly-megbotránkozással fogadjuk Wittmann követelését, hogy 6 évi haszonbérlet elvesztéséért 1500 irtot azaz a vételár %-ed részéi; követeli. Beszédje további folyamán erős kifejezésekkel támadja meg "Wittmannt ezek- eljárásáért s azzal végzi, hogy nein janilhaV-inég az állandó választmány nézetéhez sen^\niert még ez is sok, és ugy hisz', hogy a kép*^ testületnek a közpéuztár ellen intézett v es.en vakmerő támadást kötelessége viszszautasitani." (Élénk helyeslés.) Martonfahuy Elek: „Az állandó választmány javaslatát elfogadásra ajánlom. Midőn az állandó választmány tanácskozott ezen javaslat felett, fontolóra vette, TARCZA. Mint az üldözött vad ..... Mint az üldözött vad, bolygók a világon, Sehol pihenésem, sehol maradásom; Keresem ... keresem azt a régi álmot: Igaz boldogságot. Egy-egy csalfa ábránd szivem' félrevonja, Hasztalan' h— tovább üz lelkem égő szomja. Lesz-e reá harmat? epekedve kérdem, — — Küzdőé az érdem ! Forrongó agyamban néha vita támad, Kétkedés bocsát rá félelmetes árnyat; Be a remény biztat: talán feltalálom...... Oh gyönyörű álom ! Ne tartsatok vissza, ne mondjátok: „dőra, Körbe visz az utad, nem is ám előre; A czélod: délibáb s a mely téged áltat, A remény —: varázslat" Délibáb?.. varázslat? .. tovatűnő álom?.. Kern! nem! valóság lesz az én boldogságon, így susogja itt benn egy szent, titkos szózat S én — hiszek a szónak! Kara Jen». A két testvér. Kémes, iszonyatos napok képe vohul el lázas agyam előtt; rémes, iszonyatos napoké, mikor az egész országban minden Sziv egy eszméért dobban meg: B hiza, Szabadság", mikor az egész országban minden lélek boldogságát egg keserű gondolat zuz%a össze: „haza, rabbilin|s"<! ^ r-:^ És láztól ég a két szemem, mikor képzeletben végig tekintek a sima végtelen mezőn, melyet a búcsúzó nap sugara ós a vér festett pirosra. És könytöl ég a két szemem, mikor látom azb az elkeseredett tusát, melylyel a maroknyi csapat százezrek ereje ellen küzd, és azt az iszonyatos bukást, melytől egész Európa megrendült, melytől összeomlott a haza trónja, a haza szabadsága, a haza boldogsága. * Messze, messze, meddig csak a szem ellát, nincs sehol sem egy élő, emberi lélek; acsipősödö őszi szól sebesen hajtja maga előtt a tövises boszorkánykereket; az erdélyi hegyek felöl nehéz havas felhők húzódnak lassan, lomhán ; madártalan a lóg, hangtalan a puszta. A le nem aratott, megdőlt buza, összetört kufcgémek, kormos, fedóltelen házak, leégett falvak bizonyítják az ellenséges, háborús időket, itt is jártak; bizony, el is pusztult erre minden! Nagy, nagy térségeken hosszú fekete szigetek vannak a gabona között: felégették, meggyújtották azt is; a többi letaposva ott maradt; a mindentudó jó Isten tudja, kinek;. Embernek nem; az a ki vetette, már meghalt, vagy messze bujdosott; madárnak nem. az is elköltözött, elijedt e gazdátlan vidéktől; csak varjú károg, annak megvan dög és hulla elég .... Talán temetőnek; szép, aranyos szemfedönek maradt ott a többi, hogy elfödje azt a sok halottat, mely közötte fekszik, hogy elborítsa, földig meghajolva, megsirassa azt a sok megölt félistent.... tálán azért.... f A leborult, azelőtt majd embermagasságnyi szálak között sok halott hever elszórva; itt egy öreg ember, hosszú, galambősz haja összetapadva a vértől; tovább egy teljesen f ilpánczélozott alak, egy-egy sisak, egy ló, drágakövekkel kirakott aczélkard, még rajta vannak a vérrózsák is. Gyöngyös knentekötő, selyem, aranynyal kivert bársonynyereg Nem él itt senki .... de mégis! Egyszerre riadva repijtlnek fel a hollók; a lehajlott buza közvfd óvatosan mászik elő egy fekete alak, négykézláb; pofáján nincs semmi emberi,l csupa szőr, haja hosszú, ujja sovány, b^i mássárga; oldalán piszkos tarisznya lóg/" f-inag'a után egy zsákot vonszol, mely megcsörren mieden mozdulatnál. . Apró, fóm*?s macska szemeivel k körültekint, odakúszik eg3*enkint minden halotthoz; nem bántja ő a rothadó hv'z, nem a pestis-halállal telt levegő ; kikutí,^ minden zsebet, lecsavarja- a meutóröl az ezüstös gombokat, kiszedi a gyémántot a forgóból, letöri az aranyos, drágaköves, fogantyút, s futólag mindet megbecsülve, gyorsan zsákjába rejti. Ez a hullafosztogató. Megszentségtelenít "minden halottat, kimptoz mindent, * '•" • • --~ '-~Az öreg hafigyelmét mi sem kerüli el lottyfeje alatt meglát valahai csillogót j rántja az ősz az ott levő 'belemarkol a véres hajba, te fötj s kiragadja alóla azt elefántcsont fedelű könyve|t Ima de csak egy ekedik kincsl^fántcsont, — könyv Megdöbben: perezre, azután újra felül t ^ \fegya; megbecsüli; e) gyémánttal kirakott kereszt rajta, — sülgP) — megér sokat — s beteszi a többi közé. Ujra zörren a száraz szalma, — két zöldes t villogó szem tüßik elő; a hulla1 1 . y t 1 ..^«_.l lll.„. TTIfr » ii fosztogató hegyes tekintete egy pillanat alatíb meglátja, felismeri társát, egy bozontos farkast. Egy darabig merően bámulják egymást, egyik sem ijed meg a másiktól valami nagyon, aztán abbahagyják fa íarkassz.'rnet, s folytatja kiki a foszf)jogatást; egyik se becsüli a másikat valami sokra; a farkas bundáján nem nyer |seminit a fosztogató, ennek a bőre pedig^ a farkasnak sovány falat. Van itt elég mindkettőnek a magáéból. Még örülnek is talán egymásnak; igy legalább ketten vannak. j|e telik a zsák, nyugszik a nap, mely ki sem mutatta arczát hajnaltól kezdve! a komor vidéknek. A hullafosztogató| megemeli zsákját; emberietlen arczán jjposolygás látszik. „Blég ez mára. Jó nehéz; szép kincs." I La|san, óvatosan, amint jött, lopódizik vissza; a farkas fölemeli az orrát, _zimatoliutána; jóllakott ő is, ő is odább %W. I Es az ember csúszik, halad tovább messze, messze, a kék hegyek aljába. Soká tar(| mig odaér; de ujra nem vette észre senli, nem látta meg senki, mert nem! jár tórre ember. Itt is enyészet, pusztulás. Egy mély szakadékhoz ér, melynek falán hosszú, keskeny kiálló törés van, ügyesen kúszik fel rá s élet-halál közt megy tovább. Itt megszűnik a keskeny párkányzat,' csak egy szikladarab áll ki, életveszélyei száz öles magasban; erre is átugrik minit egy macska. Ujra törésen halad tovább; itt aztán csak egy kiálló erős gyökerű bozót vau; belekapaszkodik az ágakba, s átlóditja magát egy szemben levő kis üregbe Otthon van. Az üreg kiszélesedik; tág, boltozatos lesz; itt márMíí an gyújt, fáklyát. Nagyot lélekzik, felveszi a teteit zsákot, kezébe veszi fáklyáját, s megy be mólyen az üregbe. Nehéz, bűzös itt a lég; a természetes gömbölyű falak ragyogó páracseppektöl fénylenek .... Jó hely ez neki nagyon, mig palotát emeltet magának. Palotát, fényeset és magasat, hol száz szolga ösmeri el ui'ának; hiszen van kincse megmérhetetlen, s a kincs, az érték, az beszél! El fog jönni az az idő még, hogy fáradsága gyümölcsözik; — fáradt ezért a vakító csillogásu, nagy halmaz kincsért, mit ide összegyűjtött annyiszor koczkáztatva életét. Piszkos, csúnya módon, igaz, — de — eb, mit! ki fogja megtudni azb, honnan hozta neki a háborús idő a kincseket ?! A sarokban, ott van az egész vagyon. EiOppant nagy érték! — szépen külön-külön rakva az arany, az ezüst, drágakő, selyem és bársony; hozzáönbi a mait is, azb is közéjük rakja. Kezébe akad most az imakönyv. — Nézi, nézi merőn, forgatja: hát ezt hova tegye ? sem arany, sem drágakő, kevés rajta a bársony, nem is ezüst; mindenből van rajta valami; szótszedni kár; olyan csinos jószág igy, s ha elbontja nem lesz belőle semmi. Felnyitja, olvasni kezd belőle, el-elmosolyodik a sok badarságon; Jézus Isten fia ? Nevetség! Merő mese ez mind ! A pénz, az érték, a kincs, az minden!- — « rezes ujjaival kéjesen turkál a dhalmazban. Ez minden ! V hát mórt szorította w-*»