Pápai Lapok. 19. évfolyam, 1892

1892-12-25

lenne, négy ft ieszen az elöbbirt mód szerint, kit ha birák nem exequálnának, a Birák duplán exequáltassanak. Másodszor. Senki birák uraimék hirek nélkül idegennek és jövevényeknek, csavargóknak, tisztátalan személyeknek, koldusoknak, zarándokoknak, passus nélkül járóknak, szállást 12 ft büntetés alatt ne merészeljen adni, az kinél volna pedig, azon büntetés alatt hirt adjon, mert az kinél megtapasztaltatik, ha pénze nem lenne, ötven pálcza adatik az-piarczi deresbe neki mint szállójával edgyütt, azon pénzbüntetésnek az város szükséges eszközeire, s templomokra kett része fordittatik, edgyik az büntető Biráké, az negyedrésze pedigh strázsamester uraimóké leszen. Harmadszor. Estveli 8 órai harangozás után senki az eő korcsmáján bort árulni ne merészeljen, a korcsmaházzal szemben is az dombórozókat elkülgye, negy ft büntetés alatt. Negyedszer. Lámpás nélkül is az fellyebb irt harangozás után ne járjanak főképen kocsisok, deákok, szolgák, koldusok, mert ha ez félék találtatnak, megfogatnak, az kalodában vitettetnek, másnap az piarczi deresben megcsapathatnak. Ötödször. Az dohányzás mindenfélo rendnek tilalmaztatik, mert akár éjjel akár nappal valaki dohányozni tapasztaltatik, megcsapattatok az piarczi deresben, azon felül 4 fttal arról büntetődik akármely hites ember által. Hatodszor. Tizedes uraimék az parolájért az piarczra gyűljenek össze oberstvachtmajster uraimékhoz estveli nyolez órai harangozáskor, akkor az strázsáknak adgyák ki tizedes uraimék az parolát. Hetedszer. Minden ember az eő házánál vagy udvarán, utczán vizet kádakban, hord ókban tartson, mertaz kinél nem találtatik, minden engedelem nélkül toties-quoties egy ftra büntettetnek. Nyolczadszor. Csapó és más mesterembereknek 12 ft alatt parancsoltatik, hogy éjjel se maguk, se cselédgyek az szálláson csapni, tépni ne merészeljenek, gyertyával odafenn ne járjanak, s ne dohányozzanak az emiitett büntetés alatt. Kilenczedszer. Concludáltatott, hogy minden ember, minden cántorban, az eő házaiknál való kéményeiket megtisztíttassa, erre köteleztetik az kéménytisztitó, hogy hivatván szorgalmatosan elmenjen tisztítani, fizetése leszen minden kéménytől 10, ha pedig el nem menne tisztítani, az piarczi deresben megcsapattatik. Tizedszer. Valamely ember házánál, udvarán széna volna egy kiskocsi fölött, 12 ft büntetés alatt kihordassa harmadnap alatt, s ezentúl is házához semmi takarmánt ne hordasson. Tizenegyedszer. Senki egy két marhán föllül maga házánál ne tartson, azoknak is ollyas alkalmatosságuk legyen, melyek a tüz ellen alkalmatosak legyenek, pallása, ezt erősen megsarazza, falait pediglen vasfcagsárral megsarazza kivül belül. Ezen specificált punctumok communi verbo et sufEragio concludálódtanak, és valahol alkalmatlan, rendetlen és tűztől félő alkalmatosságok reperiáltatnak, sine ullo personorum respectu diniáltassanak és az föllül irt punctumok szerint inviolabiliter effectusban vótetödjenek. Actum Papae febr. 25. 1725. Tersztyánszky István nemes Veszprém vármegyének feőszolgabirája, Ladislaus Potyondi parochus papensis, Bittó István pápai domínium tiszttartója, Somogyi Ádám nemes Veszpr. vm. törv. tábla assessora. G-regorius Vigyázó tábla ass. Ihric Bemard Pápa v bírája. Horváth László ezen nemes Vm. esküttye. Lengyel Ádám priv. Pápa város hütös nótáriusa." A tűztől való óvakodás és elővigyázat tehát nem volt elhanyagolva városunkban mint ezen intézkedések mutatják, már a mult században se, mégis mint általában mindenfelé, ugy városunkban is, lakóházaink zsupp és nádtetőre építése bőséges tápanyagul szolgált a nagy tüzekhez, a melyek bizonnyára az előző századokban se hiányoztak, és hogy épen a mult századból tűnnek fel legtömegesebben, az talán e századnak hozzánk legközelebb esésében leli magyarázatát. Kis Ernő. A kultúrmérnöki intézmény a községi gazdasági érdekek szolgálatában. Az első sorban vízhasználati*, illetőleg vízrendészeti ós talaj javítási műszaki kérdések megoldása czéljából szervezett kultúrmérnöki intézmény föladatkörét 1890-ben növelte a földmivelésügyi miniszter az által, hogy annak keretében a közegészségügyi mérnöki teendők ellátására külön osztályt szervezett. A vizi technikával, a mezőgazdasági üzem szempotjából foglalkozó ezen intézményünk közegészségügyi szolgálata azonban, mint a községi csatornázások megalkotása, a községek közelében levő mocsarak kiszárítása stb. legkevésbé sem alterálja működésének mezőgazdasági jellegét. S például a községi csatornák szenyvizének mezőgazdasági értékesítését, a községek melletti mocsarak kiszárítását, a községeknek ivóvízzel való ellátását tetszés szerint lehet első sorban mezőgazdasági vagy közegészségügyi szempontból méltatni. Az előbbi mellett szól azonban döntő erólylyel az, hogy ezen munkálatokat mezőgazdasági technikai szakfórfiak viszik keresztül; s ismerve viszonyainkat, aligha csalódunk, hogy az emiitett munkálatok által elérhető gazdasági haszon volt az, mely a közegészségügyi szempontból is fontos teendőket a jámbor óhajok köréből kiemelte. Két ily fontos érdek követelményeinek kielégítése mindenesetre nagyot lendít községeink fejlődésén. A kulturmérnöksóg emiitett osztályát most ujabb nagyhorderejű munkába állította a miniszter, rá bizván az egészséges ivóvizet adó kutakban szűkölködő községeknek kutakkal való ellátását s e tárgyban f. évi 58,943. sz. a. a következő leiratot intézte valamennyi törvényhatósághoz : A községeknek egészséges ivóvízzel való ellátását ugy közgazdasági, mint közegészségügyi szempontból fontosnak tartván, ezen czélt artézi kutak fúrása által vélem leginkább megvalósíthatónak ; hogy pedig ily kutaknak minél nagyobb számban való furatását lehetővé tegyem, ugy geológiai, mint műszaki közegeimet szaktanács adása végett az érdekelteknek rendelkezésére kívánom bocsátani. Az ily kutakat fúratni óhajtó érdekelteknek kórelmére intézkedni fogok az iránt, hogy a geológiai szakértő a helyszínén megjelenvén, a talaj ós yiz viszonyokra vonatkozólag az érdekelteknek a szükséges fölvilágositásokat megadja. Az érdekeltek feladata leend ezután a geológus szakvéleménye alapján a kútfúrási vállalkozókkal megegyezésre jutni. Ezen feladatot azonban megkönnyítendő, gondoskodni fogok arról, hogy a vállalkozóval való versenytárgyalás feltóteleinek, nemkülönben ' a kiviteli módozatok megállapítása, valamint az egész műszaki müvelet keresztülvitele a közegészségügyi szolgálattal megbízott kultúrmérnök útmutatása mellett ós felügyelete alatt eszközöltessék. Felhívom a törvényhatóságot, hogy erről az egyes községeket azzal értesítse, hogy a mennyiben ily kutat fúratni óhajtanának, az iránti kérvényüket közvetlenül hozzám terjeszszék föl. Jóllehet a vízjogi törvény ily artézi kutak fúrását:már meglevő hasonló müvektől megállapított távolságon tul hatósági engedélyhez nem köti, tekintettel azonban arra, hogy különböző földtani ós forrásviszonyóknál fogva, az uj abb müvek létesítése a már meglevőket ugy minőségben, mint mennyiségben veszélyeztethetné, az érdekeltek egyúttal figyelmeztetendök, hogy ily kutak fúrásának engedélyezése iránt saját érdekükben a szükséges lépéseket előbb tegyék meg. A miniszter ezen intézkedése oly bajon segit, mely lehetetlenné tette még a városok nagy részére nézve is, hogy artézi kútfúrással segítsenek vizmizóriáikon. Hazánkban még oly kevés artézi kut van, hogy azok jó formán mindenikének ismerhetjük történetét. Fúrásuk roppant időt ós méreg sok költséget vett igénybe. A községeknek nem állván rendelkezésükre szakértő, vakon kellett, hogy menjenek a vállalkozó után. Előleges költségvetést csinálni lehetetlen volt s ha a vállalkozó ugy akarta, megszüntethette a munkát azzal, hogy tovább menni a megállapított költséggel nem lehet. Más szakértő megszerzése, a ki a vállalkozó munkálatát bírálat alá vehette volna, még többe került volna, mint a munkálat tovább vitele a vállalkozó követelése szerint. Ha igy voltak a nagy városok, hogy kezdhettek volna ilyesmibe kis községeink ? A dolog tényleg ugy áll, hogy a nagy magyar medenezóben fekvő községekben, ha akad is egy-két kut, mely az embereknek jó vizet ad, az állatok mocsárvizre, esővízre vagy a talajvizet gyűjtő csekély kutak vizére vannak utalva. Hogy ebből állattenyésztésünkre, állategészségügyünkre, következőleg mezőgazdaságunkra mennyi kár háramlik, bővebben fejtegetni felesleges. Most meg lesz, ingyen, a megbízható szakértő, a ki a község érdekeit a vállalkozókkal szemben megvédi, sőt az egész munkálat keresztülvitelét ellenőrzi, irányítja s vezeti. Nézetünk szerint ez egyértelmű az artézi kutak fúrása eddig tapasztalt költségeinek oly mérvre leszállításával, hogy ilyen munkálatokba kisebb anyagi erővel biró községek, sőt egyes birtokosokból álló érdekeltségek is bele foghatnak. A kulturmérnöksóg minden munkálatában elért eddigi sikerek teljes garaneziáját képezik, hogy községeink kitűnő támogatót fognak benne találni az emiitett munkálatoknál s épen azért elérkezettnek tartjuk az időt arra nézve, hogy az egészséges vízhiány s az abból származó gazdasági és hygienikus bajok orvoslását napirendre tűzzék. A tél képe. Semmi sem örök e földön; ma születünk, ma még élvezzük a nap éltető sugarait, örülünk az életnek s holnap már a rideg sir fogad ölébe; most az öröm rózsapirja ömhk el az üde arezon, holnap már a sorvasztó bánat szánandó halványsága váltja föl helyét; ma még a legszebb reményekkel dobog szivünk, holnap már azok meghiúsulása fölött kesereg, ma a szerencse köszönt be szekerével s holnap már hűtlenül eltűnik; szóval az ideiglenes, a mulandó képét viseli magán az egész emberi élet. De ha betekintünk a természet rendjébe, ott is minden teremtmény, minden élet, tünemény és jelenség csak arra emlékezteti a halandó szemlélőt, hogy semmi sem örök az ég alatt. E múlandóságát a természet legjobban elárulja, midőn a tél beköszöntével gyászlepelt von magára és mintegy halálát gyászolja. Örömmel gyönyörködünk tavaszkor a természet ujraébredésóben; az egész mindenség diszbe öltözik és a reménység zöld színével életet önt a növényzetbe, életkedvet kelt az emberi kebelben; a nyár a természetet az ö teljében ós fenségében mutatja be; de az ősz már a halál leheletét fújja rá a szép természetre, midőn azt üdeségétöl és pompájától megfosztja ós az szemlátomást sorvad, mig végre megjelenik a tél, a halálnak e jelképe, s az egész természetet mintegy sirba dönti. Megszűnik minden életjel, bármerre tekint szemünk, pusztaság és komorság váltj a föl a szép természet fenségét, a hópeiyhekböl alkotott beláthatatlan fehér gyászfátyol hirdeti a természet halálát. A nap sem hinti oly szeretetteljesen melengető sugarait s mintegy neheztelni látszik a kegyetlen télre, mivel oly kíméletlen volta természet bájai irántjazugó szelek fellázadnak ós csak emelik a természet gyászát. A madár dala elnémul, az erdő magányában a csalogány felhagy csattogásával ós a siricsendet legfölebb a fák csupasz gályáin keresztül iramodó szelek zümmögése szakítja meg. Nem hallatja énekét a mezőkön a magas röptű pacsirta sem, mely a természet virulásakor danájával a Mindenhatót dicsőitette. A madaraknak ezer és ezerre menő serege menekül a nagy gyász elöl, hisz nekik is fáj a szép természet halála; elkeli hagyniok kedves tartózkodási helyüket, mert a szívtelen tél megfosztotta őket a természet meleg, tápláló kebelétől. Mindazon állatok, melyek megmaradnak hazájuk földjén, más gúnyát öltenek magukra, hogy bátran szembeszálhassanak a tél kellemetlen időjárásával, hideg romboló szeleivel. A növény-vílágbati láthatni meg azonban legjobban a pusztító elemek hatását; a fák csupaszán, megfosztva minden díszüktől a mulandóság kópét tárják elénk. Ha kimegyünk a szabadba mindenfelé csak a nagy hómezők terülnek el, nem nyüzsög ott most a munkásemberek nagy tömege. Nem gyönyörködhetik már szemünk a hullámzó vetésekben, a bársonyos rétek virágainak színpompájában, nem a csergedező patak partján nyíló nefelejtsben, nem a délibáb csalékony képében, még csak nyomát sem találhatjuk a volt viruló természetnek. Az emberi társadalom különböző rétegeiben azonban különböző hatással köszönt be a mogorva tél. Mig a ködös téli estéken a gazdagnak csillároktól kivilágított termei az élet és derültségtől viszhangzanak, addig a szegény, viharoktól összeroncsolt viskójában, a legnagyobb nyomorban a dermesztő hidegtől didereg. Mit törődik a gazdag a tél komorságával, könnyen feledi azt a vig társas estélyeken és a fényes báltermekben ; nincsenek neki anyagi gondjai, mint a szegényeknek, kit tél idejében, minden kereset hiányában, csak a könyörületes szivek mentenek meg az éhhaláltól. Az anyagilag kissé tehetősebb családatya a téli estéken örvend kedves családja körének és a meleg kandalló mellett szívesen mulattatja a derült családot adomáival; de a nyomortól sújtott kunyhó urának csak könnyei peregnek le gondoktól barázdált halvány orczáin, midőn hallja gyermekeinek panasz-szavát, kiket az éhség és a kemény hideg gyötör. A földmives életében már szívesen látott vendég az ártatlanság színébe öltözködött tél; neki megadta az anya-föld az életszükségleteit, a miért is nyugodtan néz eléje a tél szigorának, nem gyászol ő a természettel, hanem hálaadó imát küld az egek Urához, hogy terményeit bő áldásával elhalmozni kegyes volt, örvend most a várva várt pihenésnek. Az ifjú kedélyek életkedvét legkevésbé sem csökkenti a tél szigora, sőt inkább emeli, hisz ezen időszak ad a fiatalságnak igen "sok kedves szórakozást, a sima jégpálya ós a farsang báltermei s házimulatságai egész valóját elragadják; mit gondol a fiatalság a tél hidegével, csak egy kis meleg ruha és a tél az ifjú vértől pezsgő meleg kebelben feledve van. Jólehet általában komor hangulatot kelt e tél mind a természetben, mind az emberi kebelben, azért mégis van valami a téli képben, mi az emberi, szivet fölemeli, mert a mulandóság érzetét ébreszti föl lelkünkben ós jól esik tudnunk, hogy e siralom völgyben, miként minden alá van vetve a végességnek, ugy mi sem vagyunk állandó lakók, mert mi ránk is vár egy tél, mely éltünk fáj át letöri, hogy azután mi is, miként a természet a tói után, a másvilágon egy annál örvendetesebb tavaszra ébredjünk, a hoi örök tavasz fog virulni. Irkéri Elek. H amu. Irta: Salzer Aladár. Mikor? — E szónál állj -reg hatalmas és gyarló emberi képzelet. Kutasd ki egész mivoltát, mysteriumát, s várd be lassú vérrel, komoly elmélkedéssel a feleletet; figyeld meg jól, kinek az ajkáról pattant le a felelet. Fontold meg behatóan, hogyan ejti ki pirosas szájacskáján a könnyelmű lányka, ha a boudoir selymes hintaszékén kéjesen enyeleg, s te ügyetlenül, szegletesen udvarolgatsz neki. Mikor ? A tánezteremben, kedvese fölé hajlik a könnyüvérü gavallér. Unalmas dolgokról cseveg az éles tekintetű, barna fürtű leánykának s járják a csárdást „csiszolt" grandezzával sokáig, szívvel és lélekkel. Mikor ? Kutasd ki, mikor lesz vége a sok-sok kérdésnek: kutasd ki logikai pontossággal, melyik pillanatban enyészik el képzeletünk birodalmábóleszócska: „mikor"; vesd össze a világ változatos tényeit, komoly törekvéseinek nagy massáját s meglásd, hogy abban a pillanatban rombadöl a kaján irigység, mihelyt e szócska „mikor" megszűnt élni. Mikor? E szócska egy egész világ, bámulatos karakter, melybe az ember lelket és vért lehelt útitársul választotta a kegyetlen mefistót. Millió és milló „mikor" forrong az emberi agy 'gépezetében, s bonyodalmas eszközökkel szövi a gondolatok szálait. Éleszti a vágyat, lelkesíti a reményt s fegyvert nyom a hálandó kezébe, hogy fusson, rohanjon as éjssakáb* kutass*, * jövőt, s megfeszített erővel bolygassa a tudományok sorvasztó világát. • Mikor ? ez ártatlan szócska behatolt mindenhova. Ott kuksol a kaczagó lányka szerelmes bűvkörében; a csacsogó gyermek ártatlan tréfája közepette, a fehérnyakkendős gavallér csiszolatlan létében, az elmélkedő tudós íróasztalánál. Besüt a napsugár kietlen szobámba, rezg az aether millió molekuláj a, feltárul a képzelet nagy birodalma, bimbót fakaszt az enyhe melegség s hatékony zenével csilingel a légben: „Mikor?" mikor? Csitt! Egy szót sem. Ne kaczagj oly könnyelműen ón édes galambom. Tudod, mit jelent e szócska: „mikor," hogy ugy kigúnyolsz, s megveted fárasztó töprengésemet ? Meggondoltad már valaha, van-e az embernek egyetlenegy mozdulata; egy árva momentuma, melynél a „mikor" nem jönne figyelembe? S láttad már egyszer szűzi tisztaságában az emberi nagyság korlátlan mivoltát? Nem felelsz semmit sem, csak mosolyogsz enyelegsz ? No hát ülj le mellém, elmondok valamit. Tudod, mi az a hamu? Jól figyelj s gondold meg, a mit most elmondok. Ismétlem, még egyszer, tudod, mi a hamu? Ember! Egy Összeroncsolt ember, melyből az enyészet, a kiállhatatlan rothadás kiszívta a lelket; kiszívta az erőt. A hamu egy-egy hatalmas gépezet éltető anyagának ocsmány maradéka, melynek egykor meg volt a vére, meg volt az ereje. Azután meghalt, elveszett a tekintélye s elindult váudorotjára, Uj anyagot ós uj erőt gyűjt folyton, szünetlenül uj világában. „Mikor" szerzi vissza ismét régi vérét, régi erejét, a kutatás, az elme örökös vesszőparipája. Mikor? mikor? Nem tudja senkisem, ehhez nem ért az ember. A „hamu" processusa előtt meghajol, mert érzi hivatásuk hasonlatosságát. A hamu egy meghalt ember, tudja mindenki, csak nem gondol reá. Drága galambocskám ülj ide, mellém a kandalló pattogó tüzéhez, hadd világítsa meg az arezodat a lobogó tüz lángja, dobd a sarokba halvány színedet s ne gondolj a múlttal, az aggasztó jövővel. A „mikor" te nálad nem jön el oly egyhamar: soká lész még ilyen hamu, a milyen itt a kandallóban a lángok martalékától kapja életét; az az egypár szál öszhaj, a mely ott hunezutkodik barna fürtjeid árnyékában, még csak tréfás vendég. Enyelegj, mosolyogj, nézd hogy hullik alá a kályha alsó üregébe a hamu, egy parányi molekulája az emberi erőnek. Jaj, de szürke, utálatos szine van ennek a hamunak. Egy-egy ferde nézet, emberii botlás, valami ezudar irigység rémlikíblyton előttem, ha a hamu kiállhatatlan színét nézegetem s lassanként egész szürkeségét, degradált tekintélyét rá mérem az összeroncsolt emberi testre. De hát hol a vágy, hova tűnt a küzdelmi bér, az ambitió, egyszóval a sáros ember anyag massája, hol a lányka mosolya, a -ánczoló párok szilaj vidámsága, itt ebben a meleg hamuban nem akadok nyomukra. Hová tűntek? „Mikor" ért mindez véget. Hisz még elébb a csilláros terem parkettján lejtett végig Margit, a kis dalos pacsirta, Történelmi naptár. A Pápai Lapok számára irta TIPOLD ÖZSÉB. Hatodik évfolyam. Deczember 25. — - 1075. Cencio gyilkos kísérlete VII. Gergely pápa ellen. Deczember 26. — 1472. Kázmér lengyel herczeg, ki Magyarországba ütött, Corvin MáIncselgöen affecttált egy szeladon oldalán. S most azt mondják, hogy hamu, mint a milyen szürke anyag itt lenn a kandalló alsó üregében nyugszik. Elhiszed te ezt ón édes angyalom? Elhiszed, hogy ebben a hamuban is egy-egy megfagyott mosoly, kaczagás, avagy tudom is ón, egy tarkoponyás tudós philosophiai gondolattömege lappang. Nem, nem igaz. A hamu határkövet képez. Mikoron az ember csillogó köntösét sarokba veti, a jó ós rossz tulajdonságok tömege semmivé lesz — ekkor felveszi a hamu alakját. De e perczben már nem sugárzik életkedv arczárói; a kaczór lányka nem ölt báli ruhát. Elillant a mosoly, megfagyott a lélek s a „mikor" örökös kérdőjele elenyészett. A szürke hamu s a mozdulatlan embertömeg ölelkeznek. Szürke hamu—megsemmisült „énünk." Distinquált fogalma a gyászos enyészetnek, a küzdelmek örök temetőjének, hol a hatalommá növekedő akarat, a sziszegő sirás s csiripelő jó kedv fölmondja a szolgálatot a hűséges gazdának. A büszke cserfának hamuvá vált teste megtűri maga mellett az illatos akáczfa gyarló maradványát, összebarátkozik vele, — a gőgös milliomos ölelkezik a didergő alakokkal; az ideális szépség a roncsolt arczu, csúnya leánykával minden, szó nélkül, A „mikor" végpontja eloszlatja a controversiákat, a hamu ós emberi roncs ellökték maguktól az egykor büszke fának, a fenhéjázó embernek gyűlöletes kinövéseit. Miért, hogy az emberiség s a koronás fa pompázó életében, szeszélyes mulatozásában - mikoron az agy, a törzs csendesen végzi kiszabott munkáját — nem ismeri el az ellentétek barátságos össszevegyülósót s csillogó gögjének, daezos nagyravágyásának martalékává teszi az egész világot. Jól ismeri sorsát, tudja hivatását s gyarló „én"-jenek kinövéseit még sem képes pontosan levagdalni. Talán, mert a „mikor" bizonytalan távolságra lappang a jövőben. S tovább-tovább pattog a tüz; az egykor koronás fa, melyet a viharok árja kegyetlenül megtépázott, mély alázatossággal vándorol a kandalló mélységes üregébe s folytonosan szaporodik az utálatos, szürke hamu, melyet a házaló zsidó potom áron szed össze az uri házaknál. S tovább-tovább sürög-forog az élet. Vidám dal s gyászos siralmi ének zug át az aetheren. Itt-ott megakad a csodás gépezet — sorvad, enyészik az ember. Ülj mellém angyalom, adj egy csókot, nyugodjuk ki együtt puha pamlagunkon a nagy küzdelmeket. Tedd el más időkre hideg büszkeségedet, hisz egykor minket is el kótya vetyélynek. Siess, jer ide gyorsan, néhány perez s a hatalmas ember semmisem, csak — szürke hamu.