Pápai Lapok. 19. évfolyam, 1892
1892-10-23
Megjelenik mi ii (I c II \r a s á i- II a p. Közérdekű sürgős közlésekre koriwkiut rendkívüli számok is adatuak ki. Bérmentetlen levelek. csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. A. lapnak szánt közlemények a lap 'V, szerk. hivatalába küldendők.^ P f ' ! P ÁD AT IADAV JlTAl MiUA. Előfizetési díjak. S€" Egy évre 6 írt — Fél évre 3 frt Negyed évre 1 frt 50 krajezár. — Egy szám ára 15 kr. Hirdetések Egyhasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyiltterben 30 kr. A díj előr e fizetendő. Bélyegdij mindig külön számitatik. Az előfizetési díjak s hirdetések a lap kiadó hivatalába (Kuhn Mór fiai 2^ hirlapközvetitő iroda) küldendők, apa város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. mi védekezésünk. A cbolora Budapest székesfővárosban még egyre szedi áldozatait s ha a halálozások egyik nap csökkenést mutatnak másik nap ismét emelkedik a szám, ugy hogy ezt az örvendetes hirt: a cholera szünőféiben, még bizonyossággal most sem hozhatják a fővárosi lapok olvasóiknak. A vész városunkat eddig elkerülte s tekintve a hideg téli időszak közeledését, talán nem alaptalan a remény, hogy ez évben ezen irtózatos vendég látogatásától meg leszünk kiméivé." De hát vájjon a jövő év nyara mit hoz reánk l Xem ok nélküli tehát, ha birálat alá vesszük azokat az intézkedéseket, melyeket a városi tanács eddig foganatosított, s kimutatjuk, mivel pótlandók ezek a praeventiv intézkedések, hogy a cholera kitörését megakadályozzuk. A városi képviselőtestület mint tudva van, egy barakk kórház építését elhatározta s e kórház nem sokára készen is lesz, hogy az esetleges cholera betegek egészen elkülönítve legyenek ápolhatok. A kórházat a tanács ugy épittette, hogy abból később rendes kórház emelhető legyen. A tanács elrendelte az utczák dezinfiicziálását s csakugyan látjuk is hetenként egyszer- kétszer a kocsit a dezinficziáló anyaggal, mélylyel a lefolyók meg lesznek öntözve. A rendőrkapitány a városi főorvossal egyetértőleg egy körlevelet bocsátott ki, melyben a védekezésnek módjait hozza tudomására mindenkinek s szigorú büntetéssel fenyegeti azokat, kik a védekezést elmulasztják. Szóval amint látjuk, lépések történtek a cholera elleni védekezésre nézve. De elégségesek-e? Először is szóljunk az utczákról, melvek dezinficziálása ós különösen tisztogatása nem történik meg mai a szigorú pontossággal, amit ilyen veszélyes időkben elvárhatnánk. Ugy a dezinficziálás lehetne gyakoribb, mint a söprés a tisztaság követelményeinek megfelelőbb. Ez azonban a kisebb baj, sokkal fontosabb s következményeit tekintve kíhatóbb a másik, t. i. a magánosok védekezésének hiányos volta. S itt nem a jobb móduakról szólunk, a kik maguk is olvasnak újságot s tájékozva levén az óvintézkedésekről, azokat saját maguknál is foganatosítják, hanem szólunk azokról, kiknek a rendőrkapitány felhivása r Szerint a fertőtelenitő szerek ingyen adatnak. Tessék utána járni, hányan vették igénybe azt a jogot s a felelet az lesz, hogy senki sem kért dezmíicziáió szereket. . Ebből-lehet következtetni, hogy miként hajtják végre az óvintézkedéseket azok, akiknek soraiban a cholera leginkább szokott dühöngeni. Itt intézkedés és pedig beható intézkedés kell, mert különben az egész védekezési eljárás hiába való lesz s az a néhány ezer forint, melyet a város barakkórház építésre s a többi dolgokra kiad, kidobott pénz. Vasúti állomásokon gyakorta látni önmérleget, melyre ha föláll valaki s három krajezárt bedob, megmérheti teste súlyát. De ha csak két krajezárt dobott be s aztán leszáll, a két krajezárja elveszett s azt sem tudta meg, mily súlyt czepelnek lábai a földi lét porondjain. Ilyen formán tesz a mi városunk a cholera elleni vódintézkedéssel. A két krajezár már be van a mérleg száján dobva; barakkórház, utczák fertőtlenítése, fölhívások kibocsátása már megtörtént; még csak az utolsó krajezár bedobására, az utolsó lépés megtételére volna szükség, hogy t. i. a magánosok védekezése is szigorúan keresztül hajtva legyen s itt habozást, vonakodást látunk. Az a pár száz forint, a mit dezinficziáló szerekre kiadna a város, ha a dezinficzinálást a minden orvosi -szertől idegenkedő részekben saját embereivel végeztetné, igazán csak az utolsó krajezár a már kiadott összeghez képest, melyet ki kell -adnunk, ha a czélt elérni akarjuk s ha azt nem akarjuk, hogy a már kiadott összeg ne legyen kidobva. Ez évben talán megmenekülünk a veszélytől, de jó lesz résen állni s szárazon tartani puskaporunkat. = Az ital- és fogyasztási adók megváltása Pápán. Köztudomású dolog, bogy az 1892. évben hozott törvény az italmórósi és fogyasztási adók rendszerében némi változásokat létesitett. Igy megszüntette az eddigi „italmórési adót ;! a bornál és sörnél, ópugy a „fogyasztási adót" is, ós ezek belyébe az „italadót" tette, általában oly adótétellel, mint a megszüntetett kettőé volt azelőtt. Megszüntette továbbá e két italnenire nézve a kizárólagos jogosultsággal való bérbevebetést, ezt csakis a szeszitalmérési adóra nézve hagyván fenn, egyelőre, és bizonyos előfeltételek mellett. Városunkkal f. hó 17-én tartatott meg az egyezkedési kísérlet, az emlitett adónemek biztositása iránt. A kincstárt Tóth László h. pénzTÍRCZA. ISTEH YELKV í Ha tán koporsód kísérném sírodhoz, Nem fájna lelkem ugy miként ma fáj; Midőn elhagyva e hullámos partot, Ölére zár ismét a messze táj. TPigyélj a sajkát csókdosó habokra; Melyek ringatva átöleltenek..... Mind azt zokogja suttogó Ajakkal; Isten veled! Kísérnélek — miként a fényt az árnyék — Utad nyomán, de nem lehet ma már. Hiába vágy <a csillagos zenithez A szárnyatépett sebzett rab madár: Ő nem repülhet... bár a szív szakad meg A távozó után, kit nem feled ... Uepülj !. .repülj!.. üdvösségem,galambja ; Isten veled l Amerre-szállsz, nyiló virág fakadjon, Daltól zendüljön, a lombos berek. Ne érezd ezt a kint, .a melyet érted — Tftiunad vágyva — végig szenvedek. A pásztorórák édes titku kéje — Midőn vállamra hajtád szép fejed — Lebegjen álmáidnak vánkosára: Isten veled! Soos Lajos. OKTÓBERBEN. Irta: Saízer Aladár. Fonnyad a levél, fonnyad a virág, s ón újra itt vagyok a főváros zajában. TJfcra keltem ismét, bucsut vettem csendes, szerény otthonomtól. Mó.g egyszer néhány boldogító szempillantás, egykét enyelgő szó, boldog kézszorítás ... s újra a régi prózai küzdelem, kezemben a fegyver, a kinos, a terhes küzdelmi áloza. Egyedül ülök szobámban. Perczeg.a toll, egyik gondolat a másikat követi. Lenn a népes utczán eziezomás lánykák, kikapós menyecskék járnak ide- s tova, oldalukon egy-egy kicsiszolt gavallér — kis szobámat pedig ártatlan lánykák, jóságos .asszonyok népesitikbe képzeletben, kiknek .arczárói .kedves egyszerűség, barátságos mosoly tündököl le reám. Ismerősök minden, Fekete és szőke haj, tüzes ügyigazgató, a várost mint. községet, a tanács képviselte. A kincstár kért az összes adókért: 57,570 frt 30 krt, jelesül bórérti 17,295 frt, húsért: 7164 frt47krt, •ezukorért: 10,202 frt 66 krt, sorért: 8683 frt- 10 krt, szeszért: 14,-225 frt 07 krt. A tanács ajánlott, adatai alapján: borért: 13,018 frtot, húsért 7164 írt 47 krt (a kérelemhez képest; ezukorért: 6000 frtot (eddigi ár; sörért: 8460 frt, szeszért 12000, irtot, ez utóbbit a kizárólagos jogosultság megadásához kötve. A város ajánlata tehát 46,642 frt, — 10,928 frttal kevesebb a követelésnél és 9358 frttal kevesebb az eddigi (56,000 frt) adónál. A tárgyaláson élénk eszmecserék fejlődtek; ugy a kincstár mint a város képviselete bőven előadta okait, melyek a javaslatot, illetőleg az ajánlatot támogatják, s a tárgyalás folyama a jegyzőkönyvbe terjedelmesen felvétetett. A város részéről hangsúlyozva lett különösen, hogy a viszonyok nem javultak, söt sok tekintetben romlottak, hogy a bor és ezukor a kezelés adataitól nagymérvben eltérő alapokon van felszámítva; ép ugy eltér a szesz is, shogy igy a város, a mely a sörnél és húsnál nem talál kifogásolni valót, mert a kezelési eredménnyel ós adatokkal e két adótárgy előirányzata egyez, — nem ígérheti be a kivánt tételeket, hanem csak azt a mi az ö adatai alapján várható, különösen most midőn a kizárólagos jogosultság a két főczikkre megszűnik, s ezzel több ezer írt — csak részben kárpótolva — elmarad. A dolog ilyen állásában egyesség nem jött létre, hanem az iratok, — miután a szintén megjelent adóköteles felek az adók bérbe vételére egyátalán nem vállalkoztak, — a ministeriumhoz további intézkedés végett felterjesztettek. Milyen lehetne az osztrák-magyar monarchia czimere? Történeti tanulmány. Az államiságnak más nemzetekkel szemben kifejezője a czimer, s ezért volt a czimerek s nemzeti jelvények megsértése mindenkor egy jelentőségű az illető nemzet megsértésével, de ezért igyekszik egyúttal minden nemzet arra is, hogy saját czimerót saját jelvényeit minden ponton érvényre juttassa. Az 1867-ki kiegyezés a külügyet, hadügyet ós bizonyos tekintetben a pénzügyet is közössé tevén, természetszerűleg föltámadt a kívánat a magyar nemzet részéről, hogy az ország államiságának a dualismusnak megfelelően külsőleg is a követségeknél stb. kifejezés legyen adva. A kérdés megoldása alig okozna nehézséget, ha az uralkodó által használt jelvények saját házának s nem az osztrák császárságnak szinei volnának, mert előbbi esetben ezek, tekintve az uralkodó közösségét, közős jelvényül el volnának fogadhatók, mig igy elfogadásuk külön államiságunk föláldozásának tekintethetnék. Téves ugyanis — történelmi adatokon alapuló meggyőződésem szerint — az a nézet, mintha az uralkodó által használt .koronázott kétfejű sasos czimer az uralkodó ház saját házi czimere volna, mert a jelzett czimer a történelem tanusága szerint, eredetileg a római szeut birodalom vagyis a német császárság ezimerét képezte, s azt a Habsburg házbeli uralkodók a 16-ik század óta mint egyszersmind német császárok használták volt) ez azonban azok családi czimerévé nem vált, de nem vált azzá utóbb sem, midőn I-ső Ferencz 1804-ben a német császárságról lemondván, az osztrák császári czimet vette fel s a kétfejű sasos czimert megtartotta; mert az akkor meg az osztrák császárság jelvényévé lett. A kétfejű sasos czimer használatának Magyarországra való kiterjesztése jogosult soha sem volt; mert az ország a német császárság hatalmi körén kivül esett, de az utóbb alakult osztrák császárságnak sem lett alkotó-részévé, a mint hogy I-ső Ferencz az általa kiállított alapító oklevélben nyilván ki is jelentette, hogy ezen császárság alapítása a Magyar alkotmány, törvények és igazgatás tekintetében mit sem változtatott. De ez jogilag nem is lehetett máskép; mert midőn őseink a XVI-ik század harmadik évtizedének végén az osztrák házat a magyar trónra emelek, ezt föltételekhez köttötték, — királyukká választák ugyan I-sö Ferdinándot, de az ország alkotmányos önállásának fentartása mellett, mit az, koronázási hitlevelével s esküjével is biztosított, valamint hasonló módon biztosították azt annak utódjai is, az egy Il-ik Józsefet kivéve, a ki — tudvalevőleg — magát meg nem koronáztatá. Ezek szerint kétséget nem szenved, Logj. őseink akkor a Habsburg ház többi országaival való egybeolvadás eszméjétől távol állottak, és csak a fejedelem személyében való egyesülésre gondoltak, a minő az előtt is — a történelemből kitetszöleg — többször létezett a vegyes házbeli királyaink alatt, kik közül némelyek egyszersmind más országoknak is fejedelmei valának ugyan, de azokat külön kormányozák, a nélkül, hogy e tekintetben összes országaikat egy keretbe illeszteni czélozták volna. Csák is ilyen ós nem más államjogi viszony lebeghetett tehát őseink szemei előtt a Habsburg háznak a magyar trónra emelésekor, ez pedig egy, a többi örökös tartományokkal közös jelvénynek, a kétfejű sasos czimernek használatát hazánkra nézve jogilag kizárta. Történeti tény azonban, hogy ennek daczára a jelzett czimer ós színhasználata a következő századok folyamán részben Magyarországra vonatkozólag is tényleg kiterjesztve lett, mint jelképe — Simboluma — a császárságnak, melybe a nivellálás eszméjétől megválni nem tudó udvari körök (néha talán az uralkodók czélzatán kívül,) hazánkat is beleolvasztani törekedtek. Ezen, időnkint többször nyilvánult önkényuralmi kísérletek ellen a nemzet a történelem tanúsága szerint, nemcsak tiltakozott, de nem egyszer fegyverrel is védekezett, noha nem teljes sikerrel : mert még az 1790—91-ki lo-dik törvónyezikk is, melyben az ország önállósága és függetlensége nyilván ki lett mondva, jobbára csak irott malaszt maradt, s az udvari körök részéről megmegujitott egyenlősitési törekvéseknek útját be nem vágta: mivel az, kellő intézmények megalkotásával biztosítékot nem nyert. A történeti fejtegetések terén tovább haladva eljutunk a hazánkra nézve korszakot alkotott 1848-dik évhez, s megtaláljuk a törvénykönyvben az 1847—48-ki XXI-dik ezikket, mely a nemzeti czimert. és szint ősi jogaiba visszahelyezé, s annak mint állami jelvénynek használatát elrendelé, és csak a társországoknak engedé meg, hogy az állami jelvény mellett egyszersmind saját czimereiket és színeiket is használhassák. E törvónyezikk azóta sem eltörölve, sem módosítva nem lett, az tehát jelenleg is teljes érvényben van, mind e mellett is azonban köztapasztalat szerint: a hadseregnek és közös minisztériumoknak, ugy a külországokban székelő diplomatiai képviselőknek — követek és konzuloknak — czimtábláin, zászlóin s pecsétjein ma is kizárólag az osztrák császárság jelvénye, a kétfejű sas foglaltatik, s ezeken Magyarország államisága sem a fentemlített törvónyezikk, sem a kiegyezés folytán létre jött mai dualistikus államrendszer követelményének megfelelően, kifejezésre juttatva nincsen; miért is a külföldön hazánkat legtöbbnyire az osztrák császárságba bekebelezett s azt kiegészítő tartománynak tekintik, s róla közönségesen „Ausztria" név alatt beszélnek és irnak. Ezek után most már két kérdés merül fel, ugyanis: ha a felhozattak szerint a kétfejű sas uralkodó házunk családi czimerót nem képezi, müyen tehát voltakép annak családi czimere és színe 1 — Továbbá : hogy a Monarchia jelenlegi államjogi viszonyának kifejezése minő czimer és szin használata által volna elérhető? Az első kérdést minden nehézség nélkül meg lehet oldani, s ez annyira evidens, hogy tulaj donkép nem is képez kérdést. Csak szemügyre kell venni azon kétfejű sasos czimert, mely az osztrák veretű érezpénzeken s általában a császári hatalom kitüntetésére használt jelvényeken látható. Ezeken ott van a fekete kétfejű sas mellén az uralkodó háznak czimere egy három részre osztott czimer-paizsban, melynek jobb felén szemlélhető czimertani meghatározás szerint: arany mezőben a habsburgi veres oroszlán, — közepett : veres mezőben egy ezüst esik vagy fekvő vonal, Ausztriának, — balfelől pedig arany mezőben egy fólszakos veres gerendán három ezüst egyfejü sas, Lotharingiának czimerei, a miről bárki is magának könnyen meggyőződést szerezhet. Ezekből önkényt foly, hogy az imént leirt hármas czimernek megfelelően, a sárga, veres és fehér képezik tulajdonkópen az uralkodó Habsburg-Lotharingeni ház családi szinét. De a felvetett második kérdésnek barna szemek, kékes szürke szempár, mind ismerős nékem. Tetszik barátságos, egyszerű modoruk — száműzve körükből a felfuvalkodottság. Szűkes világukban ott van folyton a korlát, melyen tul nem csapong egyik sem közülök. Nincsenek nagy, veszélyes vágyaik, megmaradnak mindig rendes látkörükben. Nem a fény és pompa hóditó eszközük, egyszerű szerénység viszi náluk folyton a szerepet. A nagyvilági hölgyek fitymáló modora, büszke „butasága" ábécés könyvükből örökre törölve, csodás ügyességgel párosítják ők a csintalan enyelgést egy kis büszkeséggel. Nem egészen pozsgás, nem egészen hideg, unalmas vonások ülik meg az arezot, valami bájos kisvárosi szépség ömlik rajta végig. Szeretlek titeket, kedves egyszerű lánykák. Itt a földi létnek forrongó zajában, hol a színlelés örök menhelyre lelt, elvégzem én mindennapos munkámat, s nyugovóra menve, gondolatom ott kóvályog folyton .közöttetek. Felidézem emlékemben a csendes nyári esték mindennapos sétáját, az édes, boldog enyelgóssel. Csintalan beszédnek se vége se hossza; egyik kórdós a másikat követi s ón remegő kebellel felelgetek nektek. Azután kaczagás, élénk turbékolás, — összebújik a galambsereg apraja és nagyja, — sugdosnak valamit. En meg incselkedni, czivakodni kezdek, halovány pirt űzök a hamvas arózokra. Egy-egy nyurga ficzkó megszalaszt egy bókot js van újra élénk nevetés, kaczagás, csak ugy reng a mező ós viszhangzik a csendes, holdvilágos éjjel. . . . Egyik gavallér aszöszke,kékes szemű lánykát kiséri szünetlen, ábrándos tekintete, karcsú alakja nagyon tetszik neki. Másik a barnának vallja be szerelmét s tüzes szenvedélylyel udvarolgat neki. S igy megy ez tovább, mindegyiknek megvan szive választottja, a kivel sétálgat a nyári estéken. Mikor azután a fecskék utrakelnek, aranysárga levél üli meg az utat — ami jó kedvünk is elkezd hervadozni. Ott kell hagynunk újra benneteket. -Kétely, kétségbeesés dúlja fel a szivet, nem lesz-e hütelen drága galambocskánk", kivel még a nyáron együtt enyelegtünk? Avagy . . . pszt! nem olvassuk-e majd ugy a farsang táján, hogy valami elrutult tolakodó férfi, eljegyezte Julcsát, vagy a szép [Mariskát ? .. — Nem kapok-e majd illatos meghívót valamelyik lányka esküvőj ére, kivel együtt mulatgattunk még a tavaly nyáron ? Nem sokáig várok, felülök újra a vágtató vasparipárá s elmegyek hozzátok. Betoppanok, megleplek benneteket, ép mikor a tűzhely körül sürgölődtök s ajkatokról vidáman pattog a nóta: „Maros vize folyik csendesen, Borulj a vállamra kedvesem!" Betoppanok hozzátok, mikor „babos" kendő lesz a fejeteken, s a szobácskát hozzátok ragyogó rendbe.. .. Összeütünk ismét egy kis mulatságot, hol kivilágos-kivirradtig járjuk acsárdást. Lámpám kialvó félben, a toll is kiesik kezemből! .. Máskor majd többet... Fonnyad a levél, fonnyad a virág, én újra itt vagyok a főváros zajában.. ,
