Pápai Lapok. 19. évfolyam, 1892
1892-01-03
Pap» Táros hatóságának j^^K^iá^i, s pfrfftflffidéfcf egyesületnek megválasztott közlönye. Vaszary Kolos levele Pápa város polgármesteréhez. Nagyságos Polgármester JJr! Szívhez szóló üdvözletük, de főkép az a kitüntetés, melynél fogva jjolgártársukká választani kegyeskedtek, mélyen meghatotta lelkemet. Egy egész korszak vonult el lelki szemeim előtt becses" soraik olvasása közben, a mely korszak hazafias tüzét és fontosságát a mai kor fia már alig tudja kellőkép méltány ölni és mérlegelni. Pápa városának mindig hazafias közönsége akkor is legfogékonyabb volt az eszmék befogadására s nem mondok nagyot, ha kijelentem, hogy egész életem irányítására, lelkem kialakulására Pápa városa hatalmasan hefolyt. S ha ezt meggondolom, lehetetlen, hogy nyilt és őszinte kifejezést ne adjak legmélyebb hálámnak, melyet Pápa városának hazafias közönsége iránt mindenkor éreztem s a jövőben is változatlanul tanúsítok. Fogadják kegyesen e szívből eredt nyilatkozatot! Tartsanak meg szíves emlékezetűkben, a mint én is kérem a jóságos Mindenhatót: tetézze nemes törekvéseiket oly bő sikerrel," a melyet méltán megérdemelnek!! Én részemről Pápa kiváltságos városának polgárához illően az előrehaladás munkájában mindenha serény munkása akarok lenni s érdekeit tőlem telhetőleg mindenképén előmozdítani. Isten áldása legyen mindnyájokon! Pannonhalmán, 1891. deczemberhó 22-én. Egy év története. Senki fölött sem vonul el egy év nyomtalanul, s nem vonul el egy testület vagy város fölött sem. Ha nem is hagy mindig mély nyomokat hátra, a 365 nap munkája vagy mulasztása meglátszik később is ugy az államoknál mint •városoknál és egyeseknél. Ha a sylve8zternapi isteni tiszteletek arra szolgálnak, hogy kiki visszagondoljon a lefolyt évnek saját életébe vágó mozzanataira, tartsunk mi is egy pillantást a lefolyt óv fölött s próbáljuk meg fölállítani a mórleget ugy mint azt mult évben is tettük. Az év veszteséggel ós pedig szomorú veszteséggel kezdődött varosunkra nézve. A népszámlálás 200 lőnyi apadást konstatált s mi az apadás okait vizsgálva, azt a megélhetés nehézségében találtuk s épen azért sürgettük az iparnak nagyobb mértékben meghonosítását, vállalatok létesítését, hogy így keresetforrást nyújtva, a lakosságot legalább mostani számában megtarthassuk. Fájdalom e sürgetésnek alig lett eredménye. A mult év deczemberében s ez év Januarius havában tett lépések egy keményítőgyár felállítása iránt nem vezettek eredményre. A devecseri gazdakör által megpendített s ide átvett eszme sem Devecserbeu, sem Pápán nem volt megvalósítható. Daczára azon előnyöknak, melyeket több termelő áílitása szerint egy ily gyár a földművelőknek nyújt, a' gyár igazgatósága által kért területmennyiség nem lett megajánlva s igy a terv pihenni ment annyi más társa mellé. A tisztújítás — talán bizonyos állásokra nézve az utolsó • - megtörtónt. A város bizalma régi tisztviselői felé fordult, kik minden ellenzés nélkül lettek egyhangúlag megválasztva., Jól tudjuk, hogy tisztviselőink érzik azt az erkölcsi felelősséget, melylyel e bizalomért a város irányában tartoznak, s készséggel elismerjük, hogy határozathozatalaikat a város érdeke iránti helyes tapintat s jó indulat jellemzi, — de nem hallgathatjuk el, hogy a képviselő- testület és saját határozataik kivitelében több erélyt, nagyobb gyorsaságot kívánunk, mert épen az esély hiánya okozza, hogy sok' üdvös határozat a jegyzőkönyvben marad s nem lesz végrehajtva. A papucsomat vasútra lelkesen megszavazott ötvenezer fórint volt a város anyagi eiŐmozditásán^az első lépés.. Lesz-e ezen lépésnek haszna, sikerül-e a pápa-csornai vasutat létesíteni, s ha ez sikerül, lesz-e Pápa áldozatának megfelelő eredménye: azt a közel jövő fogja megmutatni. Mi óhajtjuk, hogy a várost, melyet a vasút tett tönkre, a vasút emelje föl ismét szomorú helyzetéből. A regálepör, melynél 117000 frt s annak időleges kamatja forog kórdósben, két fórumon a városra nézve szerencsétlenül dőlt el. A dolog természetében fekszik, hogy a város fölebbezi ezt a végső fórumig s a kúria elvi jelentőségű határozata fog végre dönteni ez ügyben, mely az első bírósági Ítélet leérkezésekor mint azt olvasóink is jól tudják, oly nagy port vert föl. A vármegyével szemben a város több izben volt kénytelen fölebbezéshez nyúlni, így első sorban a vasutakra megszavazott segély aránytalansága miatt fölebbezett Pápa.és vidéke érdekeltsége; azután föllebbezett azon határozat ellen, hogy az útadó 8°| 0-ban, — tehát a vasutak számára megszavazott 3°j 0 is, — szedessék be 1891—92-ben. A minisztérium az első főlebbezés meghallgatásával utasította a törvényhatóságot újabb határozathozatalára, s e hőftár^at Pápa os vidéke érdekeinek megfelelőleg lett ez évben meghozva; a másik ügyre nézve pedig a legutóbbi törvényhatósági közgyűlés maga szüntette be a még nem létesült vasutak javára kivetett .3 "/„ további szedését. A városi tanács megfölebbezte a katonabeszállásolási díjak kifizetését megtagadó határozatot, a nyugdíjtervezet visszautasítását, s legutóbb az utak kijelölését, melynél Pápa és vidéke úgyszólván teljesen figyelmen kivül hagyattak. A katonabeszállásolási illetékekre vonatkozólag a miniszter utasította a vármegyét ujabb határozathozatalra, a másik két ügy még nincs eldöntve, de hiszszük, hogy az utóbbi legalább is megsemmisíttetik, illetve a vármegye e tárgyban újabb határozathozatalra utasittatik. Csoda-e, ha ez az örökös főlebbezés, jogos kivánatainknak csak a minisztérium utján eszközölhető kivívása fölvetette Pápa vármegye eszméjét, s a képviselőtestűlet július 12-ikén egyhangúlag magáévá téve Barthalos István városi képviselő indítványát, fölirt az országgyűléshez, kérve miszerint a területek elrendezésénél legyen arra tekintettel, hogy városok s köztük városunk is, melyek egy-egy nagy vidéknek szellemi és kereskedelmi középpontjait képezik, legyenek egyúttal közigazgatási középpontok is. A kérvény elment, s tanulmányozás' végett a minisztériumhoz áttétetett, s igy jövendő' sorsát várja. Mi anélkül, hogy Veszprém iránt ellenszenv vezérelne ez óhajunkbau, óhajtjuk a közigazgatás, különösen az Önkormányzat gyakorolhatása érdekében, hogy kórvényünk meghallgattatásra találjon, s óhajainknak megfelelő elintézésben részesüljön. Nem hallgathatjuk el köszöuetnélkül azt a szíves és mély politikai bölcsességről tanúskodó levelet, melyet Horváth Boldizsár ez ügyben városunk polgármesteréhez intézett, s mely annak idején az egész hazai sajtóban reprodukálva lett. Az igaz szabadelvüség ezen nagy alakja a városok érdekében mondott parlamenti beszédjével azt hisszük a közigazgatás leghelyesebb útját mutatta ki s óhajtjuk, hogy a törvény, melyet az országgyűlése a közigazgatás rendezésérenézve megalkotni fog, ezen szellemben legyen megalkotva. Egy másik nagy alakjáról Magyarországnak, Vaszary Kolos ^erczegprimásról kellene itt megemlékeznünk. De e helyett utaljuk az olvasót azon nagybecsű levélre, melyet Yaszary Xölos mint városunk disz polgára Osváld Dániel-polgármesterhez intézett, s mely lapunk más helyén látható. Végre mint >Pápa varmegye« mellett legfontosabb határozat az indirekt adók házi Jcezeléséneh kimondásával fejezte be a képviselő testület ez évi működését. Ez a »házi kezeles« életbe lépett tegnapelőtt s majd az évi mérleg fogja megmutatni, hogy az első évre szóló karácsonyi ajándék kedves vagy kellemetlen meglepetést szerezv e ? Ha e czikk végén az elmondottakra visszatekintünk, azt a különös tüneményt konstatálhatjuk, hogy tényleges eredményt a mult óv nem tud felmutatni, mert ugy a csornai" vasút, mint »Papa vármegyec s a »házi kezeles« nem a múltnak szólnák, hanem a jövőnek. Teljesedjék be a mit ígérnek, s legyen a jövő jobb mint a mult volt. A két országos vásár. Furcsán is vagyunk mi ezzel a két országos vásárral, amelynek kérdése legutóbb a győri keresk. ós iparkamara ülésén is előkerült s a melynek a története röviden ez. A mult év április 11-ikén több városi képviselő aláírásával egy kérvény nyújtatott be, melynek aláírói legnagyobbrészt a gazdaközönség soraiból kerültek ki, s ebben a képviselő testület két ujabb vásár elnyerése iránt folyamodásra kéretik föl. Ha a felszólalók nyilatkozatait tekintjük, azt látjuk, hogy a képviselő testület tagjai — különösen az iparosok nem épen lelkesedtek a kérvény tartalmáért. Szvoboda Venczel v. tanácsos, mint volt iparos eEene nyilatkozott az újabb két vásárért való felfolyamodásnak, mbrt tapasztalásból tudja, hogy egy erczágos vasár tönkxe tesz két héti vásárt. Vágó László kijelenti, hogy országos vásár előtt ós után a heti vásárokon hiába rakodnak ki az iparosok, mert nem tudnak semmit eladni. 0 maga országos vásár után sohasem rakodott ki, mert az esak ellopott volna egy egy napot, melyen nem dolgozhatott volna. Hanauer Béla sziute kijelenti, hogy a kereskedőknek sincs újabb országos vásárokból hasznuk. — S tényleg az iparosok vagy kereskedők közül nem is-szólalt föl senki sem a két újabb országos vásár érdekében. A kérvény mellett szólt Barthalos István, Csajtay Dániel Spitzer Mór állatorvos, — Baráth Ferencz, és Mészáros TARCZA. BEL.Ä öcsémhez. Emlékezel-e még, Kedves játékaid Mikor édes apád, Melléd rakogatják, Kezeidbe adta A keréken járó A kést meg a -villát ? Kis szürke paripát, „Igy egyél kis fiam." Ostort, sipót, lapdát. Aztán édes anyád A mikor ébren vagy, Oda ment, megcsókolt, Szellőtől is óvnak, Az asztal-kendődó'n A mi szép és drága, Egy kicsit szorított, Mindent reád raknak. „Vigyázz a ruhádra." Szemök fénye voltál. A czicza melléd alt, Mit kaphatna nálad, Te pedig a jámbort Szépen megkínáltad, S együtt lakoztatok. Hogy mire ifjú léssz, ' Midőn már megnőttél, Büszkeségük leszel, Bennök az a hit él, S e hitben boldogok! Az ebéd nagy üggyel- Gyermek-játékaid Bajjal véget ére, Mire elvetetted Se te már akkorra, Elhomályosultak Asztalod szélére Az őrködő szemek. Borulva aludtál. Magadra maradtál. „Aludjál gyermekem Játék, bor, szerelem, Nyugodtan, csendesen, Az ifjú csábjai, Az Urnák angyala Ha feléd tárulnak Fölötted lebegjen." Ölelő karjai, Jgy suttog jó anyád. Jól vigyázz magadra. Gyengéden ágyadba A jövő vár tőled, Helyeznék szüleid, Vállásod és Hazád,, Éa megállítják az Amaz üdvöt, emez Óraüíéséít, Boldog, életet ád, i Csttktógy'föl^eébrédj. Ezekért Í3zdj, alkoss! Egy nap a csingeri erdőben. AZ egyetemes protestáns zsinatok feledhetetlen ünnepélyessógü napjai után Budapestről megérkezvén, csingeri erdőkerülőm, jelentése várt itthon, hogy „sok a szarvas!" Képzelhető örömmel fogadtam a tudósitást, gondolám, hogy legszebb alkalmat nyújt ez nekem, kissé kiszellőztetni magamat, mert még mindig zúgott a fejem a fővárosi élet zaja, meg a nyommasztő teremlevegötölj melyből bőven kijutott a zsinati üléseken. — Károly készülj! holnap megyünk a Csingerbe! — rendelkeztem minden halogatás nélkül — A vadászhintóba fogsz s a négy tacskót ennek kóterjába zárod*, Vadász készleteidet el ne feledd! stb." Következő nap fenti rendeletem szerint felkészülve útra is indultunk s estére Lőrintére értünk F. barátom vendégszerető házába, hol a gondos házi asszony által készíttetett kitűnő ágy daczára sem tudtam aludni, sajátságos látományok gyötörtek az éj sötétében a bejelentett szarvasok alakjai— mig végre nagy lassúsággal elérkezett a reggel s Forsterrel együtt Bódéra átmentünk. Itt Dezsőt — régi vadászpajtásomátf —. magunkhoz véve, a vadásztanyára SzónT^hidhoz hajtattunk. E helyen erdőker4lfih>Viar,i;'_azon kedvező jelentéssel, hogy^^injg^lti vannak a szarvasok." — Nőtía^tcs0^zííp>^án helyre! — az új erdőbe !/^**í&3^V Alig helyez.kéd'tM4^#^Mtók?ri,v m certi fdörÄaz. elsóUöyiT'.í zik az átelleni bérczen. A falka meg másfelé csahol! — ~No itt csak kell zsákmánynak lenni! . •. . Egyszerre előttem a dombon megzörren a haraszt. Oda figyelek, egy szegény sánta őz lépked óvatosan felém. — Csak még egy kicsit jer! majd aztán ... a legszebb halált szánom neked! De az én őzöm oly szépen bele sompolygott egy szemben levő sürü bokorba, hogy nem tudtam lőni; a bokorban meg nem láthattam. A mig kerekre nyitott szemekkel tépelődöm és sóhaj tozom^hogy „csak egy kis darabot látnék őzemből!" jön a másik —ez már ép őz, épen „oly óvatosan s ugyan annyi szerencsével el is tűnik ugyan azon bokorban. — Csak már egy kutya vetődnék ""ferre, hogy kizavarná őket! Dehogy jön!! hanem a helyett, a tetőn — ama bizonyos bokor*í!e^ett csaholnak éktelenül. •— Ezek biztosan szarvasok! — gondoltam magamban — mert más vadat nem hajtanak olyan élénkséggel. Eleinte felém tartanak, majd irányt változtatva lerohannak — mint a kutyahang jelezte — a völgybe. Ott elhangzik egy erős dörej, utána a másik, a minőt csak egy 12-es anglus, vagy Kimer puska adhat. Félkelti a vadász irigységet ez a sz.ép hang! de nem sokáig tarfc ez irigység, mert, jobbra tőlem, elorditja magát a Mafla.,. utána a t&raÁ * Má Éitfofencz s hajtanak^ szorgalmasan. Azon ^pídatía figyelvö, „gggpg ö'ze^t' Mtojlc kecsésen^'ljjj^ vége. Mire újra töltöttem, jött a másik őz! kutya kiséret nélkül, ez a hegytetőn meg állt. Őt szinte üdvözöltem. Azonban a nagy távol és kedvezőtlen állása miatt — gyengén. Lövést jelezve visszaugrott. Később a kutyák nyomára akadva: hajtották s igy kimenekült. Végre, a hosszií hajtás befejezését jelző trombita magszólalt. A máskor fél órát igénybe vevő hajtás most két óráig tartott. A gyülekező helyre érve kérdeztük: ki mit látott ós lőtt? F. egy szarvassutát hibázott, a kerülőm egy őzet lőtt. Náczira — uj legényemre, ki most másodszor volt nagy vad vadászaton — 30 db. szarvas jött!! S ezekből egyet leterített. ÍTo, ez igazán nagyszerű eredmény! erősitettük mindnyájan! De folytassuk a vadászatot-, mert a nap rövid, s hamar este lesz. A következő hajtásban — a Kis Lázban — már nem volt. semmi, miután a kutyák az előbbeni nagy csapat vad nyomán, azon vágtattak keresztül. Megyünk a harmadikba, a Nagylázla. Itt egy szarvassutát vesznek fel a tacskók, ez a hegyélen állásomnak tart, de legényem lövésére megfordul s lerohan a túlsó oldalon F.-re, ki azonban, elhibázza. Ezzel ennek a hajtásnak is vége. No most falatozzunk kissé, a lobogó tüz" mellett. Fersze jó kedvvel, a jó eredmény következtében! > '-*A*z ebéd utáni hajtásban semmi vad, helyette kegyetlen szól! a mi a vadász elmondtuk a látottakat. Erre felvillanyozódik az egész társaság s nagy reményekkel foglalja el M ki a helyét. Egyszer csak Dezső barátom, — a társaság legifjabb, de' legszenvedélyesebb nimródja —'• nagy messziről setét árnyakat lát kibontakozni az apró vágásból. Először egy, azután kettő s végre három tűnik elő. — Csak j önne utánok Polli.! —a vezértacskó — hogy megindíthatná őket! S a Polli csakugyan ott terem a nyomon! de a suták, a helyett, hogy egyenes irányt folytatnának s Dezső barátomat örvendeztetnék meg látogatásukkal — visszaugranak és szótválnak. Egyik idegen [területre vált. Három együtt K. puskásra ront, ki egyet szerencsésen lepuskáz. A negyedik, óvatosan — kutya nélkül — felém közelget ... A mint megpillantom összehúzom magamat . . . De hiába! A ritkás szálasban meglátja sötét szinü kabátba bujtatott jobb karomat, melyet az előttem levő fa nem takart eléggé ... Fejét lehajtja . . . szimatol . . . majd felemeli: neszel — azután elugrik ... — Átkos kabát! most e miatt szomszédomé lessz a szerencse !.... Csakugyan ö mellette tört ki! Dupláz, de eredmény nélkül. Azért azonban a suta sorsát nem kerülte ki, mert harmadik szomszédom — újdonsült vadász legényemnek, ugy szólván ölébe szaladt, ki.tiz lépésről lelőtte. Balszomszédomra ment a hatodik suta. Ő azonban csak megijesztette. ; Ezen a napon huszonhét lövés esett nagy vadra/-Bátka szerencse! Igy végződött a csingeri kirándulás .1891. deczember'hó 1,6.-án-.