Pápai Lapok. 18. évfolyam, 1891

1891-01-11

szorítkozó országos jótékony intézetének tökéletesebb kifejlesztését tűzte ki czólul. A szentesítés végett felterjesztett uj alapszabályok 3. §-ában az egyesület feladata a következőképen állapíttatott meg: A „Magyarországi tanítók Eötvös alapjából", mely az ország tanítóságának elidegeníthetetlen és megoszthatatlan közös vagyonát képezi, az Eötvös-alap országos tanító-egyesület; a) az egyesületi rendes tagok jó erkölcsű, szorgalmasan és jó sikerrel tanuló gyermekei számára ösztöndijakat, özvegyeik, kiskorú árváik s esetleg keresetre képtelen, nagykorú nyomorék utódaik részére segélyösszegeket nyujjt, b) a tanítók orsz. árvaházának alapját évenkint bizonyos összeggel támogatja; e) az elaggott vagy elbetegesedett és e miatt hivatalaikban meg nem maradható, csekély nyugdíjban részesülő, szegénysorsu rendes egyesületi tagokat segélyezi; d) a hosszabb ideig tartó súlyos betegségben szenvedő rendes tagoknak segélyösszegeket szavaz meg, és a gyógyíthatatlan bajokban szenvedő, vagy magukkal jó tehetetlenekké vált rendes tagok számára az ezen czélra alkalmas helyeken menedékházakat, otthonokat állit fel; e) a fővárosban létesiti a „Magyarországi tanítók házát;" hozzájárul annakfentartásához és gondozását külün szabályzatban állapítja meg. A magyarországi tanítók ezen fővárosi házában az egyesület rendes tagjainak felsőbb iskolákban és egyetemeinken tanuló gyermekei részben ingyen, részben pedig mérsékelt díjért szállásban ós ellátásban fognak részesülni. Az Eötvös-alap az ezen itt idézett §-ban felsorolt feladatok közül eddig csak az a) b) és c) pontokban foglalt czélokat szolgálta és 15 évi működése alatt 29.775 forintot osztott ki" részint ösztöndijak, részint pedig segélyösszegek alakjában s ly módon 170 róm. kath., 85 ev. ref., 69 ág. ev., 54 izr., 7 görög k., és 7 unit., összesen tehát 392 tanitói család gondjait enyhítette s ezen felül a „Tanítók országos árvaházának" fentartásához is 1370 forinttal járult. Tőkésített vagyona azonban csak most érte el a 40.000 frtnyi összeget. Kétséget sem szenved, hogy az „Eötvös-alap orszátanitói egyesülete" a reá bízott országos tanitói jótékony intézet hatáskörét tetemesen kibővítette; ámde az újonnan tervbe vett czélok mindegyike olyannyira természetes feladatai közé tartozik az „Eötvös-alapnak", hogy az alapszabályokat átdolgozó bizottságot méltán megróhatta volna mindenki, ha ezeket az „Eötvsö-alap országos tanitói egyesületének" megalkotása alkalmával teljesen figyelmen kivül hagyta volna. A hosszasabb ideig tartó és nehezen gyógyítható betegségekben sinlődő tanítók segélyezése, az elhagyatott és elnyomorodott agg tanítók menedékhelyeinek szervezése, a „Magyarországi tanítók fővárosi házának" felállítása ma már el nem odázható feladataivá váltak hazánk legrégibb tanitói jótékony intézetének. Hiszen az alapszabályokat átdolgozó „Eötvös-alap gyűjtő és kezelő országos bizottság" tudhatja a legjobban, hogy hányan fordultak már eddigelé is az intézet rendes tagjai közül az alap támogatásaért, ha életük megmentése czéljából valamely költségesebb fürdőhelyre avagy más drágább gyógyintézetbe kellett Volna menekülniök, ós hogy hányszor kellett tétlenül és tehetetlenül néznie azt, hogy miként hagyják el a fővárost és választott életpályájukat a tanítók és tanárok legtehetségesebb és legszorgalmasabb fiai is csak azért, mivel Budapesten még nincsen olyan intézet, a hol a jelesen tanuló szegényebb sorsú egyetemi hallgatók és a többi magasabb fokú szakiskolák növendékei méltányos és mérsékelt díjért avagy esetlég teljésen díjtalanul is tisztességes ellátásban részesülhetnének. Azonban a mily szépek és magasztosak azok a czélok, a melyekkel az „Eötvös-alap országos tanitói; egyesülete" a tanítók országos jótékony intézetének feladatait kibővítette ép oly nagy és erélyes munkásságot kell a nemzet népnevelőinak az ujjonan megalakult egyesületben kifejteniük. A kitűzött czélok, ha egyrészt megérdemlik, hogy a haza összes néptanítóinak tevékenysége igénybe vétessék, ugy másrészt meg is kívánják, sőt meg is követelik azt, hogy ne csak a 25 ezernyi néptanítóság, hanem még a tanítóképző intézetek ós a polgári s felsőnépiskolák tanárai és a királyi tanfelügyelők is élénk részt vegyenek azoknak megvalósításában. Az „Eötvös-alap országos tanitói egyesülete" által kitűzött nagy feladatot csak az egész nemzet népoktatásagyi összes munkásainak egyetértő közreműködésével és a polgárságnak, valamint az ország kormányának pártfogása és támogatása mellett lehet megoldani. És mi, a magyarországi tanítók Eötvösalapjának gondozásával foglalkozó országos bizottság, számítottunk és számítunk is arra, hogy a haza összes néptanítói, kisdedóvói és a magasabb fokú népoktatásügyi intézeteknek öszszes tanárai is'a tanfelügyelőkkel egyetemben egytől-egyig mind belépnek egyesületünkbe és nem vonják meg a kitűzött szent czéloktól azt a hetenkénti két-két krajczárnyi, évenként véve is mindössze csak egy forintnyi áldozatot, a melyet a rendes tagok évi tagsági díjakónt új egyesületünk tőlük kér és megkövetel. Vajha ezen számításunkban és reménységünkben no kellene ismét keserűen csalódnunk! Ha csak 20 ezx'en lépnek is be a 25 ezernyi tagot számláló néptanítóság közül egyesületünkbe, ugy már évenkint 24 ezer frtot lehetne országos tanitói jótékony intézetünk czéljaira fordítanunk. Bízvást reméljük továbbá, hogy a népoktatásügyi intézetek, nevezetesen pedig a népiskolák kézikönyveinek a kiadói is támogatni fogják egyesületünket oly módon, hogy felajánlanak a népiskolai közi könyveknek egyegy krajczárral felemelendő árából egy-egy félkrajezárt a mi egyesületünk czéljainak legszebbjeire, t. i. a Tanitók országos árvaházának és a „Magyarországi tanitók" fővárosi házának javára. Két millió gyermek járván népiskoláinkba, egyre-egyre hacsak két kézikönyvet számítunk is, már is két millió krajezár, azaz 20 ezer forint juthatna ezen forrásból egyesületünknek, és a szülők észre sem vennék és szívesen meg is hoznák gyermekeik oktatóinak javára az ily módon reájok háramló csekély áldozatot. Eendithetlenül hisszük továbbá, hogy a nagy közönség, az egyes politikai községek és társulatok, valamint a magas kormány is, kiterjesztik segítő és pártfogó jobbjukat az „Eötvös-alap országos tanitói egyesületének" támogatására, még pedig az eddig tapasztalt mértékben ; mert hiszen tizenöt évi tapasztalatunk arra tanított, hogy a milyen mértékben fejlődik magában a néptanítóságban a kartárs! szeretet és közérzület, ép oly mértékben emelkedik a néptanítóság iránt való jóindulat és áldozatkészség az egész nemzetben. Mert a nemzet csak örvendve szemlélheti, ha népnevelői és tanitói között a nagyok iránt való kegyelettel 'az egymás iránt való testvéries érzület, a népnek például szolgálható kölcsönös segélyezést biztositható társulati szellem évről-évre fokozódik.— És nincs, nem lehet magyar ember, aki megtagadná a mi egyesületünktől támogató jobbját, a midőn megérti, hogy a magyarországi néptanítóság azzal készül államunk ezredéves fennállásának magasztos örömünnepét megszentelni, hogy az ország fővárosában olyan hajlékot épit, a melyben legalább száz szegénysorsú egyetemi hallgató és magasabb fokú szakiskolai növendék mérsékelt díjért, avagy ha lehetséges lesz, teljesen ingyen, tisztességes ellátásban részesülhessen, és arra számit, hogy a magyarországi tanitók ezen házában az Eötvös-alap országos tanitói egyesületéhez tartozó rendes tagok gyermekein kivül más jelesen tanuló szegénysorsu tanulóknak is biztos éskedves otthont nyújthat majd. A midőn az „Eötvös-alap" gondozására hivatott uj egyesület alapszabályait megállapítottuk a IV. egyetemes tanitói gyűlés alkalmával, szemeink előtt a bécsi „Rudolphinum" és ugyancsak a bécsi „Szegénysorsu egyetemi tanulók asylumát" fentartó egyesület áldásosán működő intézete lebegett. Az elsőben mintegy 80, a másodikban pedig közel 200 egyetemi tanuló nyer ingyen szállást. Mind a két intézet fölött egy, részint az egyetemi tanári karból, részint más, egyesületi tagokból választott igazgató tanács őrködik, s mindegyik intézet házában a legpéldásabb rend uralkodik anélkül, hogy az egyetemi ifjúság szellemének és jellemének helyes és szabad fejlődését megakadályozó túlszigorú házi renddel kormányoznák az intézetet. Nem részletezzük ezúttal teljesebben, hogy miként óhajtja az Eötvös-alap országos tanitói egyesület a magyarországi tanitók házát mindenek előtt Budapesten, később, ha Isten megsegít bennünket, Kolozsvárott is megalkotni; valamint azon terveinket sem ismertetjük meg most a melyek az elaggott s mindenki által elhagyatott kiérdemült tanitók menedékhelyeinek szervezésére vonatkoznak; de felhívjuk mindazokat, a kik a magyarországi tanitók Eötvös-alapja iránt eddig is érdeklődtek és a néptanítók legszebb egyesületi törekvéseit figyelmükre készek méltatni, arra, hogy fogadják kegyes gondjaikba az „Eötvös-alap országos tanitói egyesületének" ügyét, kiváltkópen pedig a „Magyarországi tanitók házának" eszméjét. Első sorban a sajtó szives jóindulataért és hatha-ós pártfogásáért esedezünk, tudván, hogy ügyünk a nemzet szellemi hatalma legbefolyásosabb képviselőinek támogatása nélkül győzelemhez nem juthat. Egyesületünket és annak czéljait minden nemesen érző honfitársunkkal egyedül csak a sajtó utján ismertethetjük meg. Alázatosan kérjük, ne vonja meg tehát a mélyen tisztelt szerkesztő úr se segítő jobbját a nemzet legszerényebb napszámosainak jótékony intézetétől és legyen a mi ügyeinknek ezentúl is kegyes jóakarója ós támogatója *). Másodsorban alázatos esedezésünket e be*) Nem az első alkalom, hogy tanítónk érdekében tért nyitunk valamely czikknek lapunk hasábjain. A »nemzet napszamosaU-nak (fájdalom még mindig napszámosok!) érdekét a legfontosabb nemzeti érdeknek tekintettük mindig, s ez érdek előmozdításában szívesen segédaeztünk. A czél, vagy czélok, melyeket az Eötvös alap bizottságg e >Felhivás«-ban megjelelt, olyanok, hogy kétségtelenül a tanitói osztály könnyebbségét mozdítják elö, s épen ezért olvasóinknak a felhívást szives figyelmükbeajánljuk. Szerk. caes lapok mélyen tisztelt olvasóihoz" intézzük: ne vonják meg filléreiket a magyarországi tanitók altai felállított szent oltártól. Végül testvéreinkhez, a magyar haza néptanítóihoz intézzük hívó szózatunkat. Lépjenek be minél előbb, minél tömegesebben, az Eötvös-alap országos tanitói egyesületébe. Küldjék be minél számosabban az egy forintnyi tagságidjját alapunk pénztárnokához, Örley Jánoshoz (Budapest, Vili. ker. Szentkirályi útczai iskola) még a folyó hó 25-éig, a midőn is az Eötvös-alap 1890-ik évi számadásai lezáratnak- Hadd lássa ország-világ, hogy a magyar néptanítóság is elért már a műveltségnek azon fokára, a melyen állva a németországi tanítóság már régen megalkotta évenkint százezerekkel rendelkező jótékony tanitói intézeteit. Kéréseinket ismételve, maradtunk kitűnő tisztelettel az Eötvös-alap gyűjtő és kezelő országos bizottsága nevében

1

: Budapest, 1891. január 2-án. alázatos szolgái: Péterfy Sándor Luttenberger Ágost elngk. titkár. Léderer Ábrahám Jeny József másod-elnök. ellenőr. Orley János Szőke István pénztárnok. jegyző. Jegyzőkönyv. Felvétetett Pápán 1891 január hó 5-én a pápai és vidéki gazdakör ideiglenes helyiségében tartott üléséről. Békássy Gyula elnök felhívja jelenlevőket, hogy hajlandók-e egy Pápán létesítendő keményítőgyár részére az ajánló által felhozott egység árért 3000 holdnyi területet burgonyával beültetni és annak terméseit a gyár részére biztosítani ? A jelenlevők elvileg elfogadták, hogy egy keményítőgyár Pápán létesíttessék, és kilátásba helyezték, hogy a vállalkozók részére 3000 holdnyi terület burgonyával beültetve lesz, de miután az ajánló által felhozott egység ár a burgonya piaczi árával nem egyezik meg, egy bizottság megválasztását indítványozták, mely hivatva lesz a gyárossal értekezni és a termelök érdekeit szem előtt tartva, azok javát lehetőleg előmozdítani. Bizottsági tagoknak Békássy Gyula elnöklete alatt Koller János, Schramek Ambrus, Tarczy Dezső, Jerjy Adolf, Horváth Lajos, Hermann János, Berger Gábor, Wittmami Ignácz, Spitczer Ignácz és Perczel Sándor választattak meg. Műkedvelői előadás. Mult számunkban röviden jelentettük már, hogy a pápai leányegylet által rendezett szombati műkedvelői előadás kitűnően sikerült, de miután a meglehetős hosszú programm csak kapuzáráskor ért véget, — annak pontról-pontra való méltatásába csak most bocsátkozhatunk. Ha nem lett volna is a műsor első pontja, akkor is első helyen említenénk a ref. collégium tehetséges, uj tanárának Gáty Zoltán urnák, tanítványával, Steiner Cornéllal két hegedűn előadott gyönyörű nyitányát, annyira kiérdemelték ezt művészi j átókukkal. Boildieu „Bagdadi kalifa" cz. operája volt az, s a legfinomabb árnyalatoknak az a tiszta visszaadása, a zavartalan összhang, mely játékukon végig yonült, szinte alig volt megjutalmazva azzal, á különben, zúgó tapsviharral, mely '^közönség soraiból méltó finale-til felhangzott. Kár hogy az előadók túlságos szerénysége mindennek daczára sem engedte — e fülbemászó hangokat mégegyszer átélveznünk. — Danela Duo-járól csak ismételnünk kellene az itt elmondottakat. Lőcsei Emma egy felvonásos vígjátékát — Amanda vagy Juci? — szemeink elé tárandó gördült fel most a függöny, s jól esik itt mindjárt megjegyeznünk, hogy ugy ennek, valamint a második darabnak az előadók korához s a leányegylet elveihez mért választása gondos kézre vallott; mindkettő.a leánynevelósre vonatkozó szigorú, de helyes elveket vezérfonal gyanánt szem előtt tartó iránydarab-lévén. A szereplők közül eleven, ügyes játékával Lazányi Róza k. a. (Réthy Erzsike) tűnt ki különösen; nehéz szerepében annyi routint tanúsítván, a mennyi egy. hivatott színésznőnek is becsületére válnék, a miért természetesen nyílt színen is riadó tapsok köszöntötték. Méltán osztoztak ebben Heykál Berta (Rétyné) Nostri Mariska (özv. Mezeiné) s Dreisziger Irma (özv. Pelleginó) k. a.-ok, e szép ensemble-t Hannos Etel k. a. egészítvén ki. A közönség jó hangulatát csak fokozta Kis Tivadar ur, „Egy kedves ember" ez. monológot oly természetes hűséggel s ügyes szinész-komikummal adván elő, hogy azzal folytonos derültségben tartotta a hallgatóságot. „A megzavart mulatság" (Irba Lőcsey Emma) előadása közben a közönség mulatsága egy perezre sem lett megzbvvarva. Valóban nem tudnók eldönteni kinek az érdeme ez, annyira igyekeztek a jó előadásban a szereplők egymást fölülmúlni. Salzer Róza k. a. (Völgyi Hilda) a színpadon való otthoniasságával s változatos játékával, Bikky Erzsi (Paula) s Oesterreicher Szera k. a. -ok pedig viharos derültséget előidéző jelmezeikben, pápai dialektus szerint való beszedőkkel arattak nyilt színen is zajos tapsokat. Schor Róza. k. a. (Lányi Olga) impozáns megjelenésével már előre is felkelté a közönség érdeklődését, amit hosszú szerepe alatt tökéletesen igazolt is. Ha ebez még hozzáveszsziik, hogy a kis Berger Róza (Ilonka) s a Eerikónek öltöztetett kis Kövi Dolora 'mily kedvesen csicseregték el óriási köszöntőjüket, megmagyarázhatjuk azt a határtalan lelkesedést, mely végül, mint az első, ugy e darab végeztével is a szereplöket többszörösen a lámpák elé hivta. Ajkay Zoltán ur, Temérdek „Éji párbaj" cz. gyönyörű költeményét adta elő mély érzéssel s nagy hatással, mely után a kis Kövi Dolora jelentette nagy derültség között, hogy az élőképnek czime; „Még most se vagytok készen ?" S itt ismét Lazányi Róza k. a.-t kell kímélnünk, ki elegáns báli ruhájában oly bájos jelenség volt, hogy még az oly szép környezetben is fényesen kitűnt, mint aminő t Hirsch Irén k. a. mint kedves menyecske, Schlesinger Berta k. a. mint csinos szobaeziezus, Ajkay Zoltán ur, mint felismexhetlen türelmetlenkedő papa, s a többi közelgett, s Tarvadynak a törvény szerint férjétől eltaszíttatnia kellett volna, mint ki nem képes egy fiút nemzeni, mi mindkét féke folytonos csüggedés tárgyát képezó. „Midőn egyizben Adgigarta nyájának legszebb vörös szőrű gidáját, egy elhagyatott hegységben az Úrnak áldozatul bemutatná, könyek közt igy imádkozok : „Uram! ne szakítsd szét azt, amit te kötöttél Össze! . . . Többet nem szólhatott, mert a zokogás elfojtá szavát. „Amint tekintetét a földre szegzé, nyögve s. fohászkodva imádkozván az Úrhoz, egyszerre egy felhőkből jövő szózat reszketteti meg öt, tisztán érthetöleg ezt mondván: „Adgigarta! térj vissza házadba; az Úr könyörült rajtad, s meghallgatta imádat!" • „Amint hazatért, felesége nagy Örömmel szaladt elébe, s minthogy már rég nem látta öt vidámnak, ennek okát kórdezé. „Távolléted alatt, — monda Tar- vady, —• egy fáradtságtól elcsigázottnak látszó ember jött házunk poyálja (tornácz) alá pihenni; adtam neki tiszta vizet, főtt rizst, ós tisztított vajat, amint ez szokás az idegenekkel,- mikor jóllakott s elmenőben volt, igy szól hozzám: — Szived szomorú és szemeid könyektől nedvesek: de örvendezz, mert rövid időre fogantatni fogsz, s fiat szülsz, kit Viashagaganának, (alamizsna szülöttjének) fogsz nevezni, megtartja számodra férjed szeretetét, s fajának büszkesége leend. „Adgigarta is elbeszélte a vele történteket, és szivökben örvendeztek, tigy -yélekedván, hogy most; már minden rosznak vége, s nem kell egymástól elválniok. „Estefelé A.dgig»rt» testiét és tagjüt sáfránynyal jól megdörzsölvén s beillatozván, Tarvadyhoz közelgett és ez fogant. „A nap, melyen a gyermek született, általános vidámság napja volt, melyen az atyafiak, barátok, és szolgák megjelentek. „Csak Tavaca nem volt jelen, mert ö a világra nézve meghalt, csupán az Úr folytonos szemlélésében töltvén napjait. „A gyermek mint már előre jelezve volt, Viashagagána, vagy Viashagana nevet kapott. „Tarvadynak aztán tömérdek leánya lett, kik szépsógök által ékességei valának a háznak, hanem több fiút az Úrtól nem kapott. „Mikor a fin, ki ereje, izomai, s testállása által mindenek között kitűnt, tizenkettedik évéhez közelgett, atyja föltette magában, fölvinni öt arra a hegyre, hol egykor az ur meghallgatta kérését, bemutatandó ott egy megemlékező-áldozatot. „Amint egykoron, ugy most is nyájának makula nélküli, vörös szőrű, legszebb gidáját választván ki, — fiával útra kelt. „Gyalogolás közben, egy sürü erdőmenvón keresztül, fészkéből kiesett egy fiagalambot találtak, mely csak ugrándozva repkedett, s egy kigyó által üldöztetett. Viashagana a hüllőkhöz rohanván, azt botjával agyonütötte, a galambfit pedig visszatette fészkébe, a köröskörül röpködő anya örömhangokkal köszönvén meg a jóságot. „Adgigarta pedig elragadtatással szemlélte fia bátorságát és jóságát. „A hegyre érkezve, ágakat szedtek, az áldozati mágylyára; míg azonban ezzel foglalatoskodtak, a fához kötött gida elszakitá kötelékét és elszaladt. n

EUol öi! -~ monda A4gig«r(»t — fánk ugyan elég van a máglyára, de nincs áldozatunk! — Es nem tudták mitévők legyenek; mert minden lakástól távol voltak, s igéretök beváltása nélkül nem akartak távozni. „— Eredj vissza a fészekhez, hová a fiagalambot tevéd, s azt hozd ide. Gida hiányában, jó lesz áldozatnak." „Viashagana már teljesíteni akarta atyja parancsát, midőn egyszerre Brahma haragos szava hallatszott, igy szólván: „— Miért parancsolád meg fiadnak, keresni a galambot, melyet megmentett, e azt most a.z elszaladt gidá helyett akarod föláldozni ? Hát csak azért szabadítottad meg szegénykét a kígyótól, hogy annak gonosz cselekedetét most utánozzad ? Ilyen áldozat nekem nem kedves!,.. „A ki a már véghezvitt jó tettet lerombolja, nem méltó rimájával hozzám fordulni. „Lám, ez az első bün, melyet elkövettél óh Adgigarta! . . . ennek eltörlésére általam, neked adott fiadat kell a már kész máglyán föláldoznod . . . Igy akarom! . . . „E szavakra Adgigartát határtalan fájdalom szállta meg; lerogyott a homokra, s patakként ömlöttek könyei. „— Óh, Taravady! mit fogsz mondani, ha látod, hogy egyedül jövök haza, s mit tudok majd mondani, ha kérded: hová lett elsőszülötted f ! „Igy siránkozott 1 egész estig, nem tudván magát a gyászáldozatra rászánni; mindazonáltal épenséggel nem gondolt az Ur akaratának megszegésére, és Viashagana, daczára gyönge korának, szilárd •maradt, s biztatá atyját az Ur rendeletének végrehajtására. * „Összeszedvén a fát, s megigazítván ft máglyát, remegő ltó«el od« köt<M fiát, Adgigarta, s fölemelvén az áldozatkéssel fölfegyverzett jobbját, mármár az áldozat torkát metszé el, midőn Vischnou galambalakban, a gyermek fejére szállt. „— Oh Adgigarta! . . . szólt — oldd szét az áldozat kötelékeit ós szórd szét a máglyát; Isten megelégedett engedelmességeddel, s fiad bátorsága által, kegyelmet talált nála. Éljen sokáig, mert tőle születik a szűz, ki isteni erő, mag által fog fogantatni. „Az apa ós fiu hosszas, haladó imát rebegtek, s mikor az éj beállt, hazafelé fordultak, beszélgetvén, a csodálatos dolgokról, teljes bizalommal az Ur jósága iránt. (Ramatsariár; jövendölések,) A Bráma és Nap hymnusa nincs benn a legendák szövegében, hanem a Rig-véda és Sam-véda magyarázataiból vétettek. Adgigarta fönebb közlött áldozattörténete, legmélyebb csodálkozásba ejt. Felfödözósét Jones Vilmos, a nagy orientalistának köszönhetjük. Egyszer Manou fordítását olvasgatva, egy jegyzetre akadtunk, melyet hogy megérthessünk Collouca BottáJioz a híres Manou magyarázóhoz fordultunk, mert ama jegyzetben egy atyáról volt a szó, ki Isten parancsára fiát Istennek áldozni akarná, de ezen áldozattól ismét Isten által tartatott vissza. A bramin szívessége nélkül, Kivel a sanskrit nyelvet tanultuk, lehetetlen lett volna ezt megtudnunk, mert kérésünknek engedve, saját pagodájából Ramatsariár hittani munkáit bocsátá rendelkezésükre, ott találván Adgigarta történetét, is. • Kételhetlen,hogyaz öshágyományok, egy s ugyanazon kutforrásbpl erednek s s alapjak még a legvégső kelet mythosáb*u is föllelhető. Szükségtelen mondanunk, hogy a mostaui összes népek egy, s ugyanazon tűzhelyről vették bölcsószi s vallási világosságukat, még inkább tehát a régiek, kik India szent könyveit egyes részekben, vagy egészben átvették. Milyen csodálatos, s rendkívüli beszéd, melyet Vischnou Arzsünához kedvenc tanítványához intéz: „— Emberi testbe öltözve, az esztelenektől>)megvettettem, nem ismervén legfelsőbb, minden lényeknek parancsoló, lényegemet. „—

: De az ő reményök hiti; műveik és tudományuk szinte; eszök pedig eltévedt; Raxásas és Azuras jförgeteges hatalma alatt állanak. „— De a nagylelkű bölcsek követik isteni hatalmamat ós imádnak, csupán reám gondolván, tudván: hogy a lények változhatván lótoka én vagyok; hódolat s imádattal járulnak hozzám, s mint hiv szolgák örök egyesülésben vannak velem. — Mert ón vagyok az áldozat, az imádat, s a holtak kiengesztelöje, ón az üdvösség füve vagyok; a szent kenet; a tűz, és az elégett áldozat. En e világnak atyja, anyja, jegyese ós őse vagyok. — Én vagyok a tanitmány, a tisztulás, a titokszerü szó, Big, Samaés Yajour. — En adom a meleget, esőt, vagy szárazságot. Én vagyok a halhatatlanság és a halál, a lót és nem lót. Mikor az összes létező dolgok egy parányát magamhoz emeltem: még volt alkotva a világ! „Iii Cribagavadgitas Vibutiyogo, náma dacamo d'yáyas!! . ?