Pápai Lapok. 18. évfolyam, 1891

1891-03-15

Megjelenik nujijden vasá r n a p. KBzéraeliii sürgős közlésekre luu'imk'int r e n tl k i \ ii i i s t á m o k adatnak ki. IS Kérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Álapnak szánt közlemények a # szerk. hivatalába i küldendők, lap a. Előfizetési díjak. Egy évre 6 frt — Fél évre 3 frt. Negyed évre -1 fi-t 50 krajezár. — Egy szám ára 15 kr. .-Hirdetések Egyhasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 30 kr. A dij előre fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számitatik. Az előfizetési dijak s hirdetések a lap kiadó hiv.iialába (Goldbei-íí Gyula 2, papirkereskedése, főtér) küldendők. ^ , Pápa város hatóságának és jobb pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. A. népszabadság feltámadás! ünnepe! üíegyvenhárom esztendeje, hogy a magyar nép . rabbilincsét 1848. márczius 15-én széttépte és oly hangosan követelte szabadságát, mint a végzet harsonája, mely nem ismer alkut és behatol a fényes palotákba és ázegényes kunyhókba egyaránt. A magyar nemzet e napon azonban nemcsak szabadságának, de önálló álla- | miságának ís megvetette alapját. Önálló és független államisággal akart bírni, hogy önálló és független nép lakhassa e földet, melyen kívül nincsen hely a magyar számára. Biztosítani kellett a nép szabadságát, mert e nélkül jólét és virágzás nem létezik. És mindez márczius 15-én történt, amaz emlékezetes napon, midőn gazdag és szegény közt a gát leomlott és egyenlővé olvasztott mindenkit a hazaszeretet forrósága. A magyar nép legszebb emlékei közé tartoznak 1848. márczius 15-ének eseményei és nincs hatalom, mely képes volna ez emlékezet iránti kegyeletet a magyar, nép szivéből kitépni. Minden, amit azóta nemzetünk megizmosodása ós államiságunk megszilárdítása tekintetében kivívtunk,. az egyedül csak ama szellemnek köszönhető, mely márczius idusán fölébredt és mely felköltötte bennünk emberi és polgári méltóságunk tudatát. Márczius idusán kivívtuk a szellemi harez leghatásosabb fegyverének szabadságát. E fegyverrel kezünkben bátran szállhatunk szembe ellenségeinkkel, de e nélkül egy apró zsarnok üldözése ellen sem védhetjük magunkat. A magyar nép fel is fogta, meg is becsüli a sajtó szabadságát és innen magyarázható az a lendület ís, melyet a magyar hírlapirodalom a legutolsó időbari tett. De a mellett még a magyar sajtónak az a missiója is van, hogy a magyar nyel/et, a magyar szellemet terjeszsze az országban. És e hivatását bámulatos sikerrel teljesíti. A magyar sajtóról eme fontos és sokoldalú működése után bátran lehet állítani, hogy a magyar nemzeti állam egyik legerősebb oszlopa. És hogy ezzé fejlődhetett, azt 1848. márczius 15-ének köszönhetjük és ama férfiaknak, kik megértvén az idők jelét, vérüket és vagyonukat áldozták a haza oltárán. Mindez hozzájárul ahoz, hogy a magyarok e napot nemzeti ünnepeik sorába iktassák. Meg is ülik ezt a szép napot sokan, ugy a fővárosban mint a vidéken és az ünnepi szónokok beszédeiben visszhangzik a nép kegyelete, mely soha sem feledi, mert nem is tudná soha elfelejteni, Magyarország újjáébredésének dicső napját: márczius 15-ét. Városi közgyűlés. — 1891. márczius 7-én. — (Gyorsírói feljegyzések nyomán.) Martonfalvay Elek helyettes polgármester: „Midőn a mai napra rendkivülileg öszszehivott közgyűlést megnyitom, egyúttal kérem tekintetbe venni azon ismeretes körülményt, hogy ezen tárgy már évek óta igen nagy izgalomnak okozója volt. Eanek felemlítése után kérem a mélyen t. képviselő testület tagjait, hogy az ügyet hozzá illő komolysággal és pártatlansággal tárgyalják." Bognár Bábor: „Mélyen t. képviselő testület! Bocsánatot kérek, legyén szabad hozzá szólnom" (Zaj) Baráth Ferencz: „Tisztelt közgyűlés! Én ugy vagyok értesülve, hogy ezen közgyűlés a regale kérdésben! való döntés miatt lett összehíva, és az össze hivásfcazok eszközölték ki, akik ez ügybon közvetlenül érdekelve vannak. Én azt veszem észre, hogy ezen urak itt e teremben jelen is vannak. Éppen ezért kérem, hogy ezektől a tanácskozás és szavazás joga vonassák meg" (Helyeslés. Zaj.) Bognár Gábor: „Egyik olyan érdekelt fél mint a másik, egyik a támadó a másik a megtámadott" (Felkiáltások: Halljuk az elnököt!) ' Martonfalvay Elek: „Tisztelt közgyűlés! Nekünk mindenekelőtt rendes napi teendőnket kell elvégezni, t. i. első sorban is hitelesítenünk kell a mult ülés jegyzőkönyvét azután meg kell hallgatnunk az esetleges interpellátiókat s csak azután térhetünk át a mai ülés tulajdonképeni .•TAHC.il A MÁRCIUSI DICSŐ NAPRÓL. (Irta: Ujváry Sándor.) Már negyven éve mult! . . . de a nép mégis Tud lelkesedni a dicső tusán, Az évek ujak s uj a nemzedék is A lelkesültség, az nem uj csupán. S kik emlékén a mult idők sorának Tanulni vágyunk — óh mely annyit ér — Ha egy-egy szép nap fordulója támad, Szivünk .melegszik annak fényinél. Ma ily napunk van! ez egy drága emlék, Gsupán nevére az arcz felpírul; Áldott az eszme, mely ezen szülemiék; Hogy egy testvérek, — koldus és az ur. S a nemzet is,'mely addig szolgamódra Bék.óba' siriylett, ugy miként a rab, Nem tűrt tovább, azt elvété a porba. ... S ez volt nekünk szép márciusi nap! Mi áldozunk e napnak jévről-évre, Hisz mindig eljön, mint a szép tavasz ß mig ez a földnek újra éledése Egy nemzetnek volt újulása az. Szép ünnep ez! ... és megverné az Isten, De verje is még azt verő keze! Kinek szivében értté hála nincsen, -S ki álnokul rá mocskot hintene. De mit beszélek ?!.. ..gondolatnakis sok... Hogy volna köztünk ember, oly gálád Ki képes lenne rákoholni piszkot S hozzá magyarnak vallaná magát. Nem, óh e napnak messze el sugárzó Évszázadokra ható fénye van, S az eszme, melyet hirdetett a zászló Örökbecses, mint tiszta színarany. * S hol eszme van, — mondják, — csak ott van élet; Mi hányszor vittünk eszme harezokat?! De hány reményünk mégis semmivé lett, S hiába volt hány véres áldozat. Szegény hazám Te! ekkor is levertek Mert követelted méltó örököd, Pedig dicső volt mindig ám e nemzet, De gyenge mégis száz ellen között. Az ügy veszett, de fennmaradt az eszme, Melyet megölni sohasem lehet. S megfogyva bár, de nem kétségbeesve, Az eltiport nép némán szenvedett. S uj korba lépve, újra lelkesültünk, Szivünkbe újra támadott remény, A mig az eszme, melyért harezra keltünk, Győzött a kornak zsarnokszellemón. Igy jöttek aztán szebb idők a honra. Virult a nemzet ugy, amint ma is, Mert békülés jött honfifájdalomra S ma egyetértés köztünk a paizs. S a tereken.hol vad csatákat vittak * S gyöngyözve folyt a honfi vórpatak, Hősök halmán ma kis virágok nyílnak S a földmives rajt békén szántogat. Oh szép e nap ós mennyi nagy nevével Van összekötve ennek ünnepe Az egyik karddal, másik szellemével Próbálta meg, hogy társ legyen vele. . Az vért hozott e napnak elve mellett, Ez lelke kincsét, szellemét adá S ott küzdelemben, míg tán veszni kellett, A bajnokot itt önkény sujthatá. S mint e szép nap van szivünkbe vésve TTfryszinte ott V«l mindazok neve, tárgyára. Ha a tárgyalás alkalmával magát az ügyet érdeklőleg oly egyének szólalnak fel, a kik e tárgyban közvetlenül érdekelve vannak, mivel én is ismerem Baráth Ferencz ur által hivatolt törvény szakaszát, kötelességemnek fogom a törvény értelmében szigorúan el is járni" (Éljenzés) Ezen előzmények után a városi főjegyző felolvassa a jegyzőkönyvet, mely Lazányi Béla és Baráth Ferencz képviselő Utak. felszólalása után némi módositással hitelesíttetett A jegyzőkönyv felvasása után: Bognár Gábor: „Tisztelt közgyűlés! Én a tárgyhoz akarok szólani "(Felkiáltások. Micsoda tárgyhoz? Halljuk az elnököt! Üljön le! Zaj) Martonfalvay Elek: „Mélyen t. képviselő testület! Folyó hó 1-én három képviselő testületi tag Bognár Gábor, Koczka László, Kovács István megjelentek nálam, és azon kérelmet; adták elő, hogy a város és egyesek közt fennforgó regále-pör első bírósági ítéletének megfelebbezése tárgyában március hó 8-ig hívjam egybe rendkívüli közgyűlésre a képviselő testület tagjait. Mivel ezen rendkívüli közgyűlés összehívását a képvisefcő testület tagjainak egy negyed része kérelmezte, tehát én e közgyűlés összehívását törvényszerű kötelességemnek tartottam. Ezen közgyűlést megelőzőleg az állandó választmány e hó 5-én szervezeti szabályaink értelmében a kérdés felett előlegesen tanácskozott, épen ezért méltóztassék az állandó választmánynak ez ügyben hozott javaslatát meghallgatni, és határozni a fölött, hogy ezen javaslat elfogadtasék-e vagy nem." (Élénk helyeslés) A főjegyző felolvassa az állandó választmány javaslatát. Martonfalvay Elek: „Az állandó választmány felolvasott javaslatából méltóztattak megérteni, hogy az állandó választmány, az Ítéletnek e közgyűlésen leendő közzétételét javasolta. Méltóztatnak-e ezt elfogadni? (Felkiáltások : „Elfogadjuk"). Ennek következtében kérem a jegyző urat szíveskedjék az első birósági ítélet általános részét és indokait felolvasni." A főjegyző felolvassa az ítéletet, melynek egyik pontjánál feláll Bognár Gábor: „Hát ez kérem t. közgyűlés! azt jelenti, hogy a szerződés (Zaj. „Üljön le". „Ki kérte fel, hogy magyarázza meg az Ítéletet" „Hallgasson!" Általános derültség). Az itólet felolvasása után: Barthalos István: „Mélyen t. képviselő testület! Én elfogadom az állandó választmány javaslatát és nagyon örvendek'rajta, hogy az állandó választmány bár nagy tusa árán, de mégis ezen megállapodásra jutott. Van azonban az ítéletnek egy pár indoka, a melyet hallgatással nem mellőzhetünk. Az a kérdés, hogy megfelebbezhetjük-e az ítéletet vagy sem? az általam felhozandó két pont által egyáltalában nem lesz zavarva, mert nem is zavarható. Mi azért sem határozhatunk itt, mert a törvény határozottan kimondja, hogy ha a városi képviselők közvetlen érdekeltek valamely pörben akár pro akár contra, az ügy mellett nem szavazhatnak, már pedig annyian vannak azon boldog egyének, a kik jelenleg a regale ügyben érdekelve vannak és hozzá városi képviselők is, hogy a képviselő testület meg se alakulhatna s lehetetlen volna a közgyűlést megtartani. Most itt csak egyesség tárgyalható, ha ugyan megtudnánk egyezni. Az ítéletnek azonban mondom két olyan pontja van, a mely engem valóban meglepett, és én mint városi képviselő megütközéssel vettem észre, hogy olyan kellemetlen helyzetbe jutott a polgármester ur, hogy ellene, mint a város képviselője ellen pclgármesteri bizonyítványokat hoztak fel. Az állandó választmányi ülésen fel lett hozva, hogy ezen polgármesteri bizonyítvány az adóval túlnyomott polgárságoni segíthetés czóljából adattak ki. Ezt uraim, ezt a bizonyítványt más czélra használni fel, mint a milyenből kiadatott, ezen pörben, mondhatom, hogy egy kicsinyt sok az illető uraktól. De ón azért ezt az ő privát érdekeik szempontjából megbocsátom." Bognár Gábor feláll: Hát kérem! (Felkiáltások: Hallgasson! Nem beszélhet! Érdekelt!) Barthalos István: Tessék kérem leülni, majd ha elvégzem, beszélhet. Figyelembe veendő dolog az kérem/ hogy egy polgármesteri bizonyítvány akármilyen jó akaratból, .vagy akármilyen intentioból adatott is ki, ebben az ügyben bizonyító erővel nem bir és mégis a bíróság ilyennek fogadta el. De kérem mi ez ellen már nem tehetünk semmit, de azt szabad kérdeznem a polgármester úrtól és a városi ügyész úrtól, hogy mondják meg váljon ez indokot, mint valóságos absurdumot a tárgyaláson kifogásolták- és megtámadták-e ? Én határozottan azon kérdést teszem fel az ón, de talán a t. képviselő testület számos tagjaínak megnyugtatására (Halljuk! halljuk!): adjanak számot nekünk itt rövid ünnepélyes szavakkal arra nézve, hogy ők ezt a körülményt a mikor tárgyalva volt kifogásolták- és megtámadták-e? (Helyeslés.) Martonfalvay Elek h. polgármester: A hozzám intézett kérdésre im ezeket válaszolhatom: Igen is én, mint. a ki a tárgyalásokban részt vettem, valamint a főügyész, a* 79. sz. bejelentés mellé csatolt bizonyítványokra előadtuk, mikép azok Kovács Istvánnak egy a pénzügyi hatóság előtt folyt ügyben való használat végett adattak ki, s igy itt felhasználhatók sem lettek volna; de mert felhasználtattak, előadatott, mikép azok csak arról tesznek tanúságot, hogy a belváros minden

1 házában a bormérés gyakorolható volt. Mely alapon, kinek jogán, azt a bizonyítvány nem bizonyíthatja, ^mert ez jogi, s igy nem közigazgatási hatóságra, hanem bíróságra tartozó kérdés, s ha ily tartalma, volna úgy arra nézve — mint nem a hatósági hatáskörbe eső körülményről szólló, — a prtt. 165. §.-a szerint közokiratnak úgy sem vehető. Az 1889. ápr. 28-án kelt, és Stánsszkovánszky János és Mária igénybejelentéséhez csatolt bizonyítványra nézve jelenthetem, hogy igen is abban az foglaltatik, mikép az illető ház curia, hogy ennélfogva volt kir. kisebb haszonvételi joga, s hogy az ezen jogon 1848. óta iiáboríttatlanul gyakoroltatott. A mire tehát — mert mind ez csakugyan nem tartozik a polgármesteri illetőségi körbe, — a fenti perrendszerü kifogásokat kelle megtennünk, s a tárgy, jkvből kivehetőleg meg is tettük, s minthogy ezekkel az itólet is foglalkozik, a felebbezésben is megfogjuk tenni bőven és kimerítőleg. (Élénk helyeslés.) Szenté János. „Tisztelt közgyűlés! Én a magam részéről csak csatlakozom azon kijelentéshez, a melyet az imént helyettes polgármester ur az elnöki székből mondott s a melyet Barthalos képviselő ur interpellátiojára tett. Kijelentem ezennel, hogy igenis, a kifogások a kérdéses bizonyítványoknak ez ügybeni érvényessége ellen már a tárgyalás folyamán megtétetfcek, és a felebbezésben is meg fognak tétetni. (Élénk helyeslés, tetszés). Barthalos István: Tisztelt képviselőtestület! Az ítélet többi indokainak tárgyalásába azt hiszem se pro se contra nem mehetünk bele. Hogy mi a szerződés eredeti értelme ? — azt eldönteni a biróság van hivatva. Én részemről ttgy helyettes polgármester urnák, mint városi főügyész urnák nyilatkozatát tudomásul veszem. És csak arra kérem a főügyész urat, s azt hiszem, hogy ezen kérésemben a t. képviselő testület tagjainak legnagyobb része osztozik, hogy ezen per felebbezésénél ez indokokat különösen figyelembe vegye és ellenük észrevételeit a legnagyobb gonddal tegye meg." (Helyeslés.) Bognár Gábor: „De most már ugy-e hozzá szólhatok a dologhoz. (Közbeszólások „Nem lehet, az ügy már el van intézve" „Üljön le"). De hát kérem az egyik fél épen olyan érdekelt fél mint a másik (Egy hang „Hát csak beszéljen, mig el nem fárad"). Martonfalvay Elek: „Bocsánatot kérek képviselő ur, a törvény ide vonatkozó szakasza elég világosan ugy rendelkezik, hogy mindazok, a kik mint városi képviselők valamely dologban közvetlenül érdekelve vannnk, a tanácskozásjogától fosztassanak meg." Felolvassa a törvény ide vonatkozó szakaszát. Bognár Gábor: „De kérem én a megtámadott fel vagyok s mint ilyennek szabad szólnom" (Üljön le! Mit beszél folyton?!) Horváth Lajos: „Tisztelt közgyűlés! Én megjelentem azon véleményben, hogy Szabad lesz felszólalnom, habár magam is érdekelve vagyok ezen Ítéletben. De már ha a törvény Kik életükkel áldozának értté, S miatta a ki hontalan leve. És mind a hányszor ez a nap köszöntbe Az ő nevének mindig áldozunk Miért ma is hát légyen üdvözölve Kossuth apánk szivünkből általunk. S a Tyrtaeus, ki a jövőbe látva, Megjósolá az eljövő veszélyt, Kinek ä nemzet, dala hallatára Egy nagy, magasztos, szent tusára kelt, Ő sincs feledve!... és mig zeng magyar szó S a nép a mig itt multat ünnepel, A „talpra magyar'" mindig s e napon szól Mert negyvennyolezat nem felejtik el.. Oh! ünnepelj hát, ünnepelj ma népem, Hadd halljam azt az édes éneket Mely szebb, mult időknek lángoló hevében Boldog jövendőt hirdetett neked. Vagy másikat bár, melyben az van irva: Ha ő kívánja, minden elmegyünk, S fohász köszönje ezrek ajkain ma, Hogy nem hagyott el soha Istenünk! "1* AZ IHVALIDXJS. Mint a szilaj lovak, vágtatnak az évek, Mintha az élőket gázolni jönnének — Vágtatnak féktelen szilaj úl tüszkölve, — De az invalidus még áll velők szembe. Az ádáz fergeteg megtépi ruháját, A szélvész ostroma borzolja szakállát, De a fáradt karok, és lábak feszülve Készek kitartásra még, s a küzdelemre. A kik most szemlélik az ősznek küzdelmét, Csak sejtik, s gyanítják egykori erejét, És azt, hogy keményen ülte meg a lovat, Midőn a küzdök: közt sebeket aratott. Karján is, mellén i

s bár sebeket kapott, — Még sebesülten is forgatta a kardot, Követte a zászlót halálra elszántan, S a rá emelt fegyvert vissza vágta bátran. Ám ez mind régen volt, ez már csak történet S maga is árnyéka már csak a réginek.... A pajzsot karjai nehezen viselik, Egyszer csak a fegyver kezéből kiesik. A bujdosó Beöthy Ödön Dunántúl. Enyhül a lég; langyos csókjától olvadozik a dermesztő tél jégbilincse. Az erdők csermelye előbukkan jég börtönéből, haragosan zúzza, töri, sodorja rablánczát, mely oly sokáig fogva tartotta; tajtékzó habjai, e fáradhatlan csatlósok tisztogatják a száraz levelektől borított partokat a kedves vendégnek a partokkal enyelgő parti virágnak számára. A bokrok téli vendégei derültebb kedélyű társaiknak engedik át a íeslő rügyektöl duzzadó ágakat. A mező, a rét, leveti fehér télruháját s elevenzöldszinü palástban fogadja a nyájasan mosolygó nap sugarait A természet ébred!. . . . Vele együtt ébred a honfiúi kegyélet, vele együtt ünnepel a szabadság geniusa. A csatamezők sirjai gondos kezektől igazíttatnak ki, a sír lakóiban hősökét, vértanúkat látó honszeretet koszorúkkal halmozza el a véráztatott hantokat; az Ősök példáján fellelkesülő ifjú nemzedék ajakán fölsír a „nyugosznak ők a hősfiak" mélabús danája, fölsikolt a „Talpra magyar" riadó, lelket rázó szózat*.,,. Oh', de hány sír van, hovaa kegyelet el nem juthat. Hányan aluszszák idegen föld kebelében hosszú, nagy álmaikat jeleseink közöl! Szétszórt sírjaik, mint hátramaradt kagylók a tenger járására — emlékeztetnek bennünket a rövid dicsőséget követő nagy katasztrófára.... A hamburgi temetőben is van egy ily bujdosónak sirja, mely sír a nemzet egyik nagy fiának, a szábadeszmék lánglelkü bajnokának, a szabadságharcz előtti évtizedek . egyik kimagasló, országgyűlési alakjának, Bihar vármegye főispánjának, majd a nehéz napokban az alvidék és Erdély kormánybiztosának — Beöthy Ödönnek porait őrzi. Nem tehetünk koszorút a nagy halott sírjára, adjuk meg ami tehetségünkben van, szenteljünk egy pár sort dicső emlékének.... Ki volt Beöthy Ödön otthon megyéjében, ki volt a reformeszmók által uralt diétákon, ki volt a szabadságharca viharos napjaiban: azt tudja mindenki, ki hazánk újjászületéseinek és szabad ságharezunknak történetével némileg ismerős. Horváth Mihály, Csengery Antal hű kópét állítják élőnkbe jellemrajzaikban a férfiúnak. Én csupán bujdosásának azon néhány napjáról akarok emlékezni, melyet Dunántúl töltött', keresve honját a hazában. Amint kicsavartatott az Önvédelemre emelt fegyver a nemzet kezéből s aboszszú megsuhogtatta vérpallosát a hármas bérezek honában, jeleseinknek, ha vérpadon és bitón nem akartak kimtdni, a léleksorvasztó hontalanság vándorbotját kelle kezökbe venniök. Legtöbben török, földre bujdostak, voltak azonban, kik nem bizva eléggé • a török nagylelkűségében a szabad nyugoti nagyvárosokban kerestek