Pápai Lapok. 18. évfolyam, 1891

1891-11-15

b) hogy az illetőségi sorozó járáson kivül leendő állítás megengedése (27. §.) iránti fel­szerelt kérvények a jelentkezés alkalmával nyújtandók be és bogy ily esetben a védtör­vény 31., 32., 33. és 34. §-aiban említett ked* vezmények valamelyike iránti' esetleges igé­nyek is érvényesíthetők és igazolhatók. Pápa, 1891. évi november hó 6-án, A városi hatóság. 5208. 1891, ikt. Hirdetmény. Utvonalaknak a törvényhatósági átháló­zatba leendő bevonása, vagy viszont ebből ki­hagyása érdemében hozott 703/10151 1891. számú törvényhatósági batározat a város jegy­zői hivatalában mindenki által betekinthető, s az ez ellen netáni felszólalás mai naptól szá­mítandó 30 nap alatt beadható. Pápán, 1891. november 7-én Osváld Dániel. 5814. ­1891. ikt. Hirdetmény. Pápa város polgármesteri hivatala által közhírré tétetik, hogy a helybeli m. kir. hon­véd huszár ezred lószükségletének kiegészítése czéljából ezen ezred pótlovazó bizottsága által Pápán a lovassági laktanya udvarán folyó no­vember hó 22. 23 és 24 napján fognak vá­sároltatni. Kelt Pápán, 1892. évi november hó 12-én. Osváld Dániel polgármester. KÜLÖNFÉLÉK. — Új politikai napilap. Mint a tegnapi budapesti lapok Ír­ják, Fenyvessy Ferenc orsz. képv. leg­közelebb politikai és közgazdasági napi lapot indít. Tekintettel azon viszonyra, melyben Fenyvessy Ferenc lapunk­kal áll, megjegyezzük, hogy ha e hír csakug3 ; an valósul - mely körülmény lapunkra nézve csak nagy elónynyel jár— lapunknál a jelenlegi helyzet semmi változást nem fog szenvedni.— Lapunk tulajdonosa és felelős szerkesztője ezentúl is Fenyvessy Ferenc marad. Fő­munkatársunk pedig, ki a fel. szer­kesztőt helyettesíti továbbra is Antal Gréza lesz. — F. hó 19-én Ő Felsége a Ki­rályné névünnepe alkalmával az irgal­mas nővérek vezetése alatt álló polg. leány- s a r. kath., elemi fi-iskola IV-ik osztályú nö vendékei fognak a főtemplom­ban 9 órakor kezdődő szt. misén énekelni. Betétek: Gradualera szt. Erzsébetről, Of­fertoriumkor Madách „Király Hymnus"-a 150 torokból; — urfelmutatás után Szent­irmay Elemér gyönyörű „Oh Mária szűz Anyánk" éneke. — Királyi adomány. Ö Felsége a király a kéttornyulaki ev. ref. gyüleke­zetnek templom és lelkészlak építésre sa­ját pénztárától száz frtot adományozott. — A városi virilisták névjegy­zéke Összeállítására Horváth Lajos, Paál István, Horváth Károly, Rechnitz Ede, Lampert Lajos küldettek ki^a tegnapi vá­rosi közgyűlés által. — Halálozás. Részvéttel értesü­lünk Csonka Ferencz ref. lelkész s vesz­prémi egyházmegyei esperes hosszas szen­vedés után tegnapelőtt bekövetkezett ha­láláról. A megboldogult egyike volt a dunántúli ref. egyházkerület legtisztel­tebb egyéniségeinek, miről tanúskodik a sok tisztség, melyet hitsorsosai bizalmá­ból magára vállalt. Tagja volt a főisko­lai igazgatótanácsnak s az iskolalátogató küldöttségnek, elnöke a kerületi, tagja az egyetemes énekügyi bizottságnak, elnöke a tanügyi bizottságnak, tagja a konvent­nek, zsinatnak ós a lelkószképesitő bi­zottságnak. A veszprémi egyházmegyé­nek 16 éven át volt esperese. Legutóbb tagja lett a törvényhatósági bizottságnak, mint ilyen azonban már nem működhe­tett, mert hosszas betegsége akadályozta a gyűléseken való megjelenésben. Hivei szelid lelkű lelkipásztorukat, a főiskola jóakaró barátját, a veszprémi egyházme­gye érdemekben gazdag esperesét gyá­szolják benne. A gyászesetröl Pap Gábor püspök az elhunyt sógora s Tisza Kál­mán főgondnok táviratilag lettek érte­sítve. Az egyházmegye által kiadott gyász­jelentés igy haügzik: A veszprémi evang. reform, egyházmegye világi gondnoka, egyházi és világi tanácsbirái, lelkészi kara, tanítói testülete fájdalommal telt érzéssel tudatják az egyházmegye méltán szeretve tisztelt szelid lelkű, hivatalában és az egyházi közügyek szolgálatában er­nyedetlen szorgalmú esperesének, kon­venti és zsinati képviselőnek, főiskolai igazgató tanácsosnak, Veszprémvármegye törvényhatósági bizottsági tagjának s a szent-gáh gyülekezet buzgó lelkipászto­rának nagytiszteletü és tudományú Csonka ferencz urnák munkás élete 70-ik, lelki­pásztorsága 40-ik s espéresi hivatalosko­dása 17-ik évében, folyó hó 13-án d. e. '«10 órakor történt gyásioi elhunytát. Temetése Szent-Gálon f. hó 15-én, d. u. 2 órakor fog megtörténni. A béke an­gyala viraszszon felejthetetlenünk sírhalma felett! Nyerjen a hív szolga az ö Urának s igaz "birájának kezéből hervadatlan ko­ronát! Veszprém, 1891. nov. hó 13-ikán. A veszprémi ev. ref. egyházmegye. — uj postaállomásra van szük­sége vidékünknek. Szókhely Német-Tevéi lenne. S azt hisszük, hogy — mint leve­lezőnk írja — ha a közigazgatási bizott­ság mellék tekintetek által nem engedi magát vezettetni, egy pósta-hivatal szók­helye N.-Tevel lesz. Nómet-Tevel ugyanis mindegyik két másik községhez : Adás­Tevel, Bödöge egyforma távolságra fek­szik, s miután N.-Tevel postai öszszeköt­tetése közvetlenül Pápával lenne, mind­egyik község még ugyanazon napon kap­hatja meg postáját; e három község for­galma oly nagy, hogy semmiféle segélye­zésre a szervezendő hivatal nem szorulna, sőt még haszon is maradna, mert most vajmi sok levél megy a rendes posta ki­kerülésével egyenesen Pápára. S ha tekin­tetbe veszi a közig, bizottság azt, hogy e hivatal által a 3 község mivelődése s főkép N.-Tevel magyarosodása mennyire emeltetnék a meglevő olvasó körök na­gyobb mérvű felkarolása által: ugy hi­szem e magasztos czél előmozdítása szem­pontjából a tervet felfogja karolni és ki­vitel elé segíteni. Úgy legyen! — Kinevezés. Pitying Józsefet a földmivelési miniszter a pápai járás ál­landó gazdasági tudósítójává nevezte kí. — A pápai leányegylet mult va­sárnapi nyilvános ülése rendkívül nagy­számú és intelligens közönséget vonzott az egyesület helyiségébe, melynek minden zuga szorongásig megtelt előkelő hallga­tósággal. Kiss Vilma k. a. zongorajátéka képezte a programm megnyitó pontját. A kisasszony briliáns játéka még a rend­kívüli indispoziczióban levő zongorából is szép hangokat csalt ki ós művészeté­ivel zajos tapsra ragadta a közönséget, Ezután Harmos Zoltán ur kissé hosszura nyúlt „a magyarok ős vallásáról" czimü felolvasása következett, mely a teremben uralkodó hőség miatt nem ért el oly si­kert, minőt a tudományos, nagy gonddal, megirt értekezés megérdemelt volna, Schenk Hugó ur szép hegedüjátókával melyet Gottlieb Emil ur kisért zongorán, ért véget a gyűlés (esti 6 órakor). — A megyei virilisek névjegy­zékében mult számunkban 201 nevet kö­zöltünk, mivel az eddigi tagszám ennyi volt s nincs tudomásunk arról, hogy a választottak száma már a jövő évre szinte kiegészíttetnék, ami nóikül pedig a viri­lisek számát emelni nem lehet. Azonban, mint Veszprémből értesítenek, népes­ség arányához mért emelés megtörténik a választottaknál is, minek következté­ben a mult számunkban emiitett 10 pót­tag rendes taggá lesz, de rendes tag lesz még a következő 4 tag is u. m. Lorsi Adolf, Bognár Gábor, Sömjén István, Rosenberg Adolf. Szükség esetén behí­vandó póttagok: Németh Péter, Pol­lák Manó, Rainprecht Antal, Guzberger Mór, Mattus György, Neubauer József, Hoffman Sámuel, ifj. Rápoch Sándor, dr. Perlaky József, Szalóky Géza, Hencz Tamás, Bánóczy Pál, Meiszner Lipót, Werner Károly, Staub József, Tauszig Sándor, Angyalffy József, Kothauser Ru­dolf,. Krausz József, Légrády Béla. — Veszprém megye Írásban és képben. Mint a „Veszprém" legutóbbi számában olvastuk — a fővárosi közforgalmi bizottság által támogatott „Budapesti Látoga­tók Lapja 11 legközelebbi füzetében vármegyén­ket fogja ismertetni. A Kolossváry József me­gyei főjegyző elnöklete alatt összegyűlt bi­zottság az egyes fejezeteket a következőképen osztotta fel a szövegírók között: Bevezetés: Várkpnyi Dezső; A megye története: Szeg­lethy György; a megye ismertetése: Koloss­váry József; Veszprém város leirása: dr. Mat­kovich Tivadar, dr. Halasy Aladár; egyházi kulturális viszonyok püspökség, káptalan tör­ténete : dr. Rédey G-yula bevezetésével Sehe­rer István, Tölcséry Ferencz, Töttösy Imre és Káuzli Dezső. Világi kultúra: dr. Rosenthal Nándor; megyei tájékoztató: Végh István: köz­gazdasági viszonyok: Reé Jenő, — A bizott­ság megállapodott abban is, hogy a város és a megye mely pontjait ós középületeit óhajtja a füzet számára lefényképeztetni. A fényképe­zési munkálatok a jövő hétfőn indulnak meg, a a - nagyórdekü füzet deczember elején meg­jelenik." A felosztásból mint láthatjuk Pápa városa ki van hagyva, ezúttal azonban nem mellőzésből, hanem azért mert Szalay Mihály ur vásosünk ismertetése czéljából külön bizott­ságot fog fölkérni és pedig már e legköze­lebbi napokban. Tudósítónk nem irta meg, hogy Szalay ur ezt a veszprémiek előtt is ki­jelentette, s ezért irtuk múltkor azt a néhány sor megjegyzést ;hiszlapunknak mint városunk és vi­déke érdekei őrének épen az a feladata, hogy minden szándékos vagy nemszándékos mellő­zés ellen városunk és vidéke érdekében fel­szólaljon. Szalay urat, ki több ajánló levéllel ellátva jön városunkba, ajánljuk mi is mtezo köreink támogatásába. _ A pápai Casinó 1891. évi no­vember hó 21 £i, szombaton ^jat heM­sédében zártkörű házias tanczestejy%^n­Aetófti dij: Személyjegy lír%?gr; i%LZ»Q fl- Wvek előre vál*hatok.:vBM­pánst&rttil^exdetd 8 — Műkedvelők. A tervezett mű­kedvelői előadások egyike, mint értesü­lünk még e hó folyamán megtartatik. A „Huszárszerelem" czimü vígjátékot a ren­dező bizottság elejtette- s e helyett „A csizmadia mint kísértet" czimü népszín­művet fogadta el. A szereposztás ez utóbbi párabban legközelebb fog megtörténni. — Szabad a szőllővesszö szál­lítás. Vármegyénk alispánja -— a földmi­velósügyi magyar kir. ministeruek f. évi 60742/1891. szám alatt kelt rendelete alap­ján — Veszprém vármegye közönsége ne-, vében megengedte, hogy Veszprém vár­megye egész területén, tehát a még phyl­loxera zárlat alatt nem levő területekre ép ugy, mint a 'phylloxera zárlat alatt levő területekre bárhonnan szabad bármi­féle szőlővesszőt szállítani. Vármegyénk alispánja erről az összes községeket hir­detményileg azzal értesítette, hogy jelen engedélye kibocsátását azért tartotta in­dokoltnak, mert a vármegye már minden .járásában van a phylloxera jelenléte con­statálva és a szőlők mielőbbi felújítása vé­gett — a ministeri leirathoz képest — a 'szőlővessző forgalom korlátait ledönteni és a forgalmat terjesen szabaddá tenni szán­dékozik, de azért — mint a kibocsátott hirdetmény mondja — nincs az alispán­nak észrevétele az ellen sem, ha például az egyik vagy másik járásban levő és szőlőmivelóssel biró ama községek, a me­lyekben a phylloxera jelenléte még nincs constatálva, a szabad szőlővessző forga­lomból a szabad bevitel tekintetében ma­gukat kizáratni kívánják.­— Meghívás. A pápai iparos ifjxi­ság önképző, és b'etegsególyezö egylete, folyó évi november hó 22-én délután 3 órakor saját helyiségében rendkívüli köz­gyűlést tart, melyre az egylet összes tag­jai ezennel meghivatnak. Kelt Pápán, 1891. évi november hó 14. Gyurácz Fe­rencz elnök. — Uj körkemencze. Értesülésünk szerint Pósa Gábor és társai egy nagyobb szabású körkemenczét építenek, s az épí­tésbe legközelebb belekapnak ugy, hogy jövő tavasszal az üzem megkezdődhessék. — Műkedvelői előadás Vesz­prémben. Veszprémben a f. hó 7-ón meg­tartott műkedvelő színielőadás minden várakozáson felül sikerült, daczára annak, hogy némelyek elmaradásuk által tündö­költek. A szereplők egytöl-egyig oly ki­tűnően játszottak, mintha egész életüket a színpadi deszkákon töltötték volna. Az anyagi siker is kielégítőnek mondható, a a mennyiben a tiszta jövedelem a 100 forintot jóval meghaladja. Az előadást táncz követte, mely reggeli 5 óráig tar­tott. Az első négyest 30 pár tánczolta. — Állattenyésztési pályázat. Az országos magyar gazdasági egyesület uj hivatalos lapja, a „Köztelek" szerkesz­tősége pályázatot irt ki a gazdasági ha­szon-állatok tenyésztésének bármely ágá­ról írandó gyakorlati czikkre. A pályadíj 100 frank, mely időközönként ismétlődve fog különböző gazdasági kérdések meg­vitatására kiíratni. Az állattenyésztési pálya munkák f. évi november hó 20-ig küldendők a „Köztelek"' szerkesztőségéhez, Budapestre. — Holdfogyatkozás lesz vasár­napról hétfőre virradó éjjel. A hold 12 óra 58 perczkor, budapesti idő szerint,* 1 már egészen a föld árnyékában fog állani és ez idö alatt barnás-vörös szinben fog feltűnni. 2 óra 16 perczkor lép ki a hold a föld áruyókából és akkor már napsuga­rak fogják érinteni. — Az ipartestület elöljárósága folyó hó 13-án esti 5 órakor saját helyi­ségében ülést tartott, hogy a tervezett két új pápai vásár tárgyában beadott szava­zatokat összeolvashassa. A szavazást pont ban esti 6 órakor szüntették be. Az ered­mény következő: Beadatott összesen 229 szavazati lap. Ezek közül a vásárok meg­tartása mellett szavazott 172, ellene 57 ós igy 115 szótöbbséggel határozatba ment hogy az igartestület a tervbe vett új vá­sárok engedélyezése mellett foglal állást a győri kereskedelmi és iparkamaránál. Az ipartestület tagjai nagyon helyesen cselekedtek,, midőn a vásárok megtartása mellett nyilatkoztak, mely vásárok a gaz­daközönsógre is különös fontossággal bír­nak, amint hogy az eszme épen ezek kö­rében merült föl. Nekünk semmit nem sza­bad magunktól eldobnunk, sőt minden kínálkozó alkalmat fel kell használnunk, hogy a régi hibákat bár ezúttal csak kis mértékben is, — orvosoljuk. Kót új vá­sár pedig kétségkívül fogja emelni a for­galmat. „ Halálozás. Vettük a következő gyászjelentést: Pethő Jónás mélyen meg­szomorodott szívvel jelenti felejthetetlen nejének Pethő Jónásnó született Farkasdy Juliánná asszonynak élete 66-ik, boldog házasságának 45-ik évében, hosszas szen­vedés után f. hó 12-én történt gyászos elhunytát. A kedves halott* földi marad­ványai f. hó lé-én d. e. 10 órakor helyez­^$ffiefcí^A#?^fcJ^ 855 álaó-g-örzsö: ÄWfceÄA w «* ref. vállig tfierU^ tása szerint. Kelt Alsó-GörzsÖnyben, 1891. november 12-ón. Áldás és béke lengjen síri álma felett! Az elhunytnak gyerme­kei: Pethö Sándor, Pethő Ádám, Pethő Pál, Pethö; Lidia. Veje: Böröezky Lajos. Menyei: Szalóky Zsófia férjezett Pethö Sándorné, Tóth Klára férjezett Pethő Ádámnó, Szelle Mária férjezett Pethő Pámó. Unokái: Pethö Zsófia, Pethö Ju­liánná, Pethő Dezső, Pethő Pál, Pethö Jolán. Böröezky Gyula, Böröezky Lajos, Böröezky Janka. — A „Veszprémmegyei kör" f. hó 7-én szombat este rövid értekezle­tet tartott, melyen Braun Pálnak a zene­kar alakítása ügyében tett s Salzer Ala­dárnak az irodalmi estélyekre vonatkozó indítványát tárgyalták. Braun Pál indít­ványát a kör helyeslőleg fogadta s fel­kérte őt az indítványozót, hogy a mily gyorsan csak lehet szervezzen egy zene­kart. Salzer Aladár indítványának külö­nösen második ós harmadik pontja élénk vitára adott alkalmat. Indítványozó ugyan is a kót heti felolvasó, s szavalóestélyek mellett vitaestólyeket, minden hónapban nyilvános hangversenyeket ajánl. S azon­kívül felhívja a kör figyelmét, hogy hosz­szabb időközökben Veszprémben, Pápán az ottani ifjúsággal karöltve nyilvános estólyeketrendezzen felolvasással ós szava­lattal egybekötve — Laufer Lajos al­elnök ez utóbbi pont kiválóan üdvös vol­tat szép beszédben fejtegeti. Ez által úgy­mond, a kör végre valahára már nyilvá­nosság elé lép s élénk belső működéséről mintegy számot ad. A indítvány további tárgyalás véget a kedden megtartott vá­lasztmányi gyűléshez tétetett át. — Esküvő. Fodor Gyula szent­király-szabadjai ref. lelkész mult kedden tartotta esküvőjét Ballá Ida kisasszony­nyal, Ballá Gábor a.-teveli ref. lelkész kedves leányával. — Az akaí tüzkárosultak ja­vára Veszprómváxmegye alispánjához mai napig befolyt: Üenese 7 frt 35 kr, Vaszary Kolos herczegprimás 20 forint, Frey­städtler Antal 20 frt, Szűcs község 4 frt 72 kr, Oszlop község 3 frt. Csesznek köz­ség 2 frt, B.-M.-Szt-király község 1 frt. B.-N.-Szt-kírály község 2 frt, Siófok köz­ség 5 frt, Lepsény község 6 frt, Fenyőfő község 2 frt 83 kr, Csősz község 3 frt, Torna Pinkócz községek 70 kr, Porva község 5 frt 1 kr, Mezőkomárom község 5 frt, Kerta község 2 frt 8 kr, Takácsi község 3 frt 60 kr, Felső-Iszkáz község 3 frt 32 kr. — Ló-vásárlás. A pápai m. kir. honvéd huszár ezred parancsnoksága ér­tesítette Veszprém vármegye alispánját, hogy az ezred ló-szükségleteinek kiegé­szítése czóljából f. hó 18-ánFnyingen, 22." 23 és 34-én pedig Pápán pótlovak fognak vásároltatni. — Irodalmi felolvasások Vesz­prémben. Veszprém város közönsége még a folyó évben igen érdekes estéknek néz elébe. Ugyanis még e hóban a kereskedő ifjak egyesületi helyiségében Vargyas Endre kir. tanfelügyelő és Várkonyi De­zső a „Veszprém" szerkesztője fognak igen érdekes felolvasásokat tartani. Kará­cson táján pedig Halász hires ázsiai utazó — mint hírlik — fog a vármegyeház dísz­termében felolvasást tartani. Hatigverseny. A helybeli „leány egylet" legközelebb megtartott választmányi ülésén elhatározta, hogy f. hó 22-ón az az jövő vasárnapon saját pénztára javára a „Griff" nagy termében hangversenyt rendez. A hang­verseny, az előjelekből ítélve, rendkívül fé­nyesnek ígérkezik, a mennyiben a műsor kivitelét városunk legkiválóbb és leghivatot­tabb hölgyei és urai vállalták el. A höl­gyek közül nevezzük: b. Latinovits Bólánét, Csoknyai Elizt, Kunte Gizellát, Kreisler Pranczískát, Schwarz Pannit és Wittmann Flórát; az urak közül: Gáthi Zoltánt, Han­nig Gyulát, Schultz Vendelt és Vid Károlyt. Mi kik a „Leányegylet" eszméjét helyeselni tudjuk és már annak idején az ideát öröm­mel üdvözöltük, ezen alkalommal is a szép egyletet a közönség erkölcsi és anyagi pártfo­gásába legmelegebben ajánljuk. - — A „komáromvidéki taka­rékpénztár" igazgatójává, mint magán uton értesülünk, Tuba János városi fő­jegyző s a „Komáromi Lapok" kiadója fog a legnagyobb valószínűség szerint megválasztatni. — Interpelláció. Kérdjük a rend­őrkapitány urat, hogy a főtéren lévő több száz kocsi földet meddig szándékozik még ott eltűrni? Ha azonban annak eltávolí­tását azért nem ^sürgette, mert talán virá­gos'kertet szándékoznak ott létesíteni,— ez esetben interpellatiőnkat kérjük hatá­lyon kivül helyezni. Többen. — Kritikus nap. Falbné asszony­ról mesélik, hogy egy alkalommal midőn férjének szabója elvitte a számlát kiegyen­lítés' végett hozzá, a következő szavakkal utasította el: „Hozza el kérem a számlát holnap, — ma férjemnek kritikus napja van" k:Kormá^ozhátó léghajó fel­\iillllß^^ß^Q^'e0'^ ember váró­sunkban, a ki nevével most még nem akarván kirukkolni, — kívánságához ké­pest elhallgatjuk. Nyilatkozata szerint rö­vid idő alatt elkészül nagy feladatával és hiszi hogy legközelebb a pápai közönsé­get megröpködteti a levegőben. Csak az­tán úgy ne járjon, mint a győri léghajós! — Előfizetési felhívás. A buda­pesti szépirodalmi lapokban és egyebütt eddig megjelent II. kötetét Az élet czim alatt közrebocsátani szándékozom egy tiz íves kötetben, mely 15 hoszabb­rövidebb elbeszélést fog tartalmazni a kö­vetkező czimekkei: Egy távirat. — Tig­ris ur vacsorát ad. — A villám. — Mire jó a hetedik szentség ? — A süldő. — A martir. — A rideg ember. — A rabló. — Felhő és sugár. — Egy nyúlért. — Tra­goedia az eresz alatt. — A testvérek. —• A nevelő kisasszony éjszakája. —• Kará­csonyi történet. —- Szegény ördög. — Va­lamennyi' elbeszélést ugy rajzoltam a ter­mészet után és mindegyiknek meséjét az élet szőtte ós dolgozta ki, én csak meg­figyeltem és leírtam. Lesznek talán a Mk ismerősre akadnak e törtónetkék egyik­másik .szereplőiben, mert hisz' az élet szülte^ nevelte valamennyit, és az embe­rek, — bármennyire különbözzenek is egy­mástól, — mégis nagyon egyformák. A finom papírra nyomott, Polgár Bertalan győri nyomdája által ízlésesen kiállított kötet ára csak 1 frt. — Megjelenik de­czember közepén, tehát az előfizetések november végéig szerző neve alatt Ka­puvár (Sopron megye) czimzendök. Azon kedves méltatás, melylyel eddigi munkáim a magyar olvasóközönség által fogadtat­tak, felbátorít azon reményre, hogy e vá­lalatom nem lesz sikertelen. Kapuvár (Sopron-megye) 1891. október 31-én. He­vesiné Síkor Margit. — Mánia. Néhány hét óta egy xíri ember furcsa paszszióval tölti el éjjelen­ként szabad perczeit. Éjféltájban mikor haza botorkál, a házaknál alkalmazott csengetyüket meghúzza és azután szépen tovább ballag, mintha semmi sem történt volna. A rendőrség már nyomára jött a tettesnek (állítólag egy 20—22 éves fiatal ember) és legközelebb meg fogják tőle kérdezni, hogy honnan datálódik ezen furcsa passziója. — Meghúzták a vészjelzőt. Több marczaltöi kömivessegéd utazott a mult héten Kis-Czellböl Pápára. Akömi-• vessegédeknek jó kedvük volt és ezen jó kedélyes hangulatban az egyik meghúzta '• a vészjelzőt, minek folytán a vonat Vinár és Mezőlak között megállott. A tetteseket Pápán átadták a rendőrségnek. — Irodalompártoló társaság alakult Nagyváradon, mely mérsékelt számú — legfeljebb 25 — tagból fog ál­lani s czélja a túlságosan elterjedt hírlap­olvasással szemben a magyar irodalom termékeit pártolni és megvenni. E végből minden tag havonkint egy csekély össze­get (40— 50 krt) fizet, ami évenkint mint­egy 120 forintot teszen s ebből irodal­munk legújabb s legjobb müveit vásárol­ják meg. A társaság csak egy évre alakul s akkor a megvett müveket egyenlő arány-* ban kisorsolják a tagok közt, akik igy nemcsak olcsóbban olvashatnak, mint a ' „kölcsön könyvtárak" előfizetői, de még 4—5 könyvet is kapnak. ­— Lopás. Ábrahám István mihály­házi lakos mult pénteken, ifj. Rosenber­ger Jakab sátorából egy sapkát ellopott. . Bekísérték a városházához. — Ritka lelet. A győri halászok a Rába régi medrében egy mammuth áll­kapcsát találták, mely 23 kiló nehéz s. ° egészen megkövesedett, de teljesen ép s fogai egészségesek. A má már ritkán ta- • lálható állkapocs Hordossy Rezső, győri vaskereskedő birtokában van, ki azt két­ségkívül a nemzeti múzeum számára fogja átengedni. — Részeg czigány. Csukárdy Já* nos helybeli czigány folyó hó 11-ón esta .. részeg állapotban Rechnitzer Jakab pápai lakost állítólag ok nélkül megtámadta, ablakait beverte s e közben oly botrányos csendháboritást követett el, hogy a rend­őrség kénytelen volt a dutyiban fekhelyet rendezni be számára. — Városunkban meghaltak november 1-—13-ig; Getző János gyermeke, János, róm. kath., 8 hónapos, tüdőlob. — Sza­lóky Mihály, róm. kath., 35 éves, tüdővész.— Eapoport Vilmos gyermeke, Francziska, 'izr., 3 hónapos, bélhurut. — Sternfeld Márton, izr., 72 éves, rákos elfajulás. — László Gábor, ev. 53 éves, tüdölob. — Kovács József gyermeke, Matild, róm. kath,, 9 hónapos, orbáncz. — Tóth Ferencz gyermeke, ref., halvaszületett. Közgazdaság. A győri kerületi kereskedelmi és iparkamara részéről. 2976. Hirdetmény. 1891. sz. A cs, és kir. közös hadügyministerium 1891. évi október hó 15-én 2979. sz. a. kelt leirata alapján közzé teszi e kamara, hogy a nevezett ministerium az 1892. évben szüksé­gelt 8000 drb. téli pokrócz, 6200 drb nyári takaró ós 5700 darab lovassági ló-pakrócz szállításának^ biztpsitása iránt nyilvános pályá­zatot - hirdei-A 4 szálitasnak akként kell tör*

Next

/
Thumbnails
Contents