Pápai Lapok. 18. évfolyam, 1891
1891-09-20
alatt álló intézetekben kiképeztetni, vagy amennyiben ez a legfelsőbb fokig teljesen nem is lehetséges, legalább oly korban legyenek az illetők kénytelenekezen magasabb tudományos műveltséget más intézetekben keresni, mikor már saját intézeteinkben addig neveltettek, hogy öntudatosan vallhatják s vallják magukat egyházunk híveinek. (Éljenzés.) Mindez azonban anyagi erőnk oly fokozását teszi szükségessé, mely ugy mint hajdan, [egyszerűen egyesek áldozatkészsége által nem, de az összes felekezeti tagoknak, még pedig kötelességszerű hozzájárulásával érhető el. Tudom, — sokan mondják, hogy hiszen azon feladatok, melyeket egyházunk a közoktatás és a nevelés terén teljesít, legnagyobbrészt olyanok, melyeket, ha mi nem teljesítenénk, az államnak kellene teljesíteni s hogy igy jogos az a kívánság, hogy ezen terhek nagy részét felekezetünk vállairól az állam vegye át a maga teendői közé. (Halljuk! Halljuk!) Nem tagadom, hogy a közoktatás terén ezen teendők közül igen sok olyan, a mely ha általunk nem teljesíttetnék, az állam által volna teljesítendő, sőt büszkén mondom azt is, hogy a történelem tanúsága szerint a magyar evangélikus reformált egyház érdekei a magyar állam érdekeivel sohasem ellenkeztek, sőt rendesen találkoztak. (Elénk helyeslés.) Épen ezért nem is mondom, hogy az állam segélyét, saját veszélyeztetésünk nélkül is, az eddiginél valamivel nagyobb mórtékben méltányosan nem vehetnők igénybe, de csak bizonyos mértékig, mert nincs állam a világon, s a magyar állam kevésbé tehetné, mint más, mely nagy terheket vállalhatna magára a nélkül, hogy a kormánynak a felügyeleten túl menő egyenes befolyás biztosittassék. Ez pedig, azt hiszem, a mi célunk és törekvésünk nem lehet. (Helyeslés.) Nem akarok felreértetni. Én nemcsak nem osztom azok véleményét, de határozottan ellenzem, kik az alkotmányos Magyarország s annak felelős kormánya irányában épen oly bizalmatlanságot akarnak mutatni, aminőt tanúsítani más kormányok iránt kötelességünk volt. (Élénk helyeslés.) Nem! sőt azt mondom, hogy a hol egyes, okvetlenül szükséges középiskolák fentartása másképen nem lehetséges, még attól sem riadok vissza, hogy az állam segélye igénybe vétetvén, az a befolyás, amit ily esetekre törvényeink kikötnek, a kormánynak megadassák, mert ebben ón nyugtalansógi okot nem látok. (Helyeslés.) De mind e mellett mégis azt mondom, hogyha azt akarjuk, hogy egyházunkat nemcsak a szabad vallásgyakorlatban, nemcsak hitelveiben, hanem önkormányzati jogaiban is fentartsuk, akkor nem lehet és nem szabad ezt másra, mint saját buzgalmunkra, saját áldozatkészségünkre és saját anyagi erőinkre alapítani. (Éljenzés.) Ezek azok, miket megemlíteni akartam, mint oly tekinteteket, melyet tárgyalásainknál már most és a zsinaton figyelembe veendők lesznek. Azt hiszem, nem cselekedném helyesen, ha a napirenden lévő javaslatnak részleteibe bocsátkoznám (Helyeslés) s ezért engedjék meg, hogy csak egy őszinte kérést intézzek a főtisztelendő egyházkerület tagjaihoz. (Halljuk! Halljuk!) Ámbár felesleges e kérés, de mégis engedjék meg, hogy azt előterjeszthessem. E kérés pedig az, hogy midőn az egyes változtatások felett véleményt szándékozunk mondani, tekintsük azokat az általam jelzett és mindnyájunk által érzett viszonyok között ezélszerüségük és beiértékük szerint s ne engedjük magunkat odadobott s körlevelekben is hirdetett jelszavak kicsinylő állításai által félrevezettetni. (Helyeslés.) Én is olvastam, hogy azon javaslata a zsinatelőkészitő bizottságnak, hogy a szavazatok aránya megváltoztassák, nem fogadható el, mert ez a jogot a népesség arányához akarja kötni, mi, — mint ilyen — a demokrácia szellemével ellenkezik, mert hisz könnyű kimutatni, hogy e jog gyakorlatát a javaslat a népesség arányához egyáltalában nem köti, mert ha ezt tenné: ón sem tartanám elfogadhatónak, mert ez ellenkeznék szerintem egyházunk érdekével, . — de ha tenné is, ez a demokrácia szellemével csakugyan nem ellenkeznék, mert annak egyik alapfeltétele az, hogy a népesség száma szerint arányuljon a jogok gyakorlata. (Úgy van!) A másik, ámbár meglehet, hogy ott ellentétbe jövök a főtisztelendő közgyűlés sok tagjával, de kötelességem meggyőződésemet kimondani, még ha ennek reám nézve kellemetlen következései lennének is, mondom: a másik, mit felhozok, az, hogy ne akarjunk egy, az egyházak életét veszélyeztető central izácziót látni a konvent tagjainak választásában. (Helyeslés.) Mi a konventnek feladata? Feladata egyházuuk egyetemét a részleteiben képviselt testületek által kivánt arányban mindenkivel szemben képviselni s ezért ennek az utóbbiakra nézve sem törvényhozási, sem administrativ teendője egyáltalában- nincs. Én tehát azt, hogy hol lehetne ez veszélyes centralizáció, a mely a vidéken az életet megöli s azt a centrumba ragadja, mikor az összes administráció megmarad egyházkerületeinknél, egyházmegyéinknél ós egyes egyházainknál : ezt megérteni egyelőre nem tudom. (Helyeslés.) Nem azt mondom ón ezzel, 'hogy e kót kérdést éppen ugy, mint a többit, saját belértóke szerint ne bíráljuk el; ellenkezőleg, mondjuk ki meggyőződésünket, hogy helyes-e az vagy nem; csakhogy ne oly alapokon akarjuk azt elvetni, a melyek — szerintem — a kritikát meg nem állják. (Helyeslés.) Ezek után bizom abbau, hogy a főtisztelendő egyházkerületi közgyűlés véleményét komoly és semmiféle jelszó által félre nem vezetett tárgyalás után fogja megállapítani, bizom abban, hogy a zsinat oly módon fogja törvényeinket meghozni, hogy azok ugy egyetemes egyházunknak, mint egyes egyházainknak javára váljanak; bizom abban, hogy a zsinat alkalmával is két dolgot fogunk bebizonyítani. Az egyik az, hogy ragaszkodunk hitelveinkhez és felekezetünk önkormányzatához, de semmiféle érdekünk hetetlenül vési emlékezetünkbe ennek a tüneményes kornak nagy jeleneteit. Midőn igy megismertük a szabadsagharezot a katastrófáig, a nagyterembe fordulunk, hol a szekrényekben az ereklyék vannak elhelyezve. Zászlódarabok, kardbojtok, övek, rangjelzők, egyenruhák, fegyverek. Itt van Kossuth Lajos papirsimitó kése, ez a néma tanuja a kormányzó hazaszeretetének ós lángoló eszméinek. Az oláhok által meggyilkolt Vasváry Pál pipája, érmek, érdemrendek és pénzek s egy világosi emlék 1849. aug. 13-ról. Hogy el ne felejtsük mi ez után a gyászos nap után következett, ott sötétlik egy konstábleri-bunkó a Bach korszakból. Elboruló lelkünket feltüzeli egy szomorúan fekete irigység színével, haragosan csüngő osztrák zászló. Honvédeink Budavárfokán csavarták ki a letiport ellenség kezéből. Itt vannak a szabadságharcz vezéregyéniségeinek levelei összegyűjtve, itt a szabadságharcz hírlapjai [s számos emléktárgy, melyek Kossuth, Kmetty, Gáspár András, Dessewffy alakjait idézik emlékezetünkbe. Még kót szobán át, melyek becsesnél-becsesebb, érdekesebbnél érdekesebb képekkel, okmányokkal vannak megrakva, fekete lepellel bevont terembe jutunk. Ez a gyászszoba. A 13 vértanú festett, rajzolt domborművű képei komoran válnak ki a sötét háttérből. A legkeményebb szivet is felindulás fogja el, ökölbe szorul a kéz s átkot mormolnak az ajkak. Ott vannak a súlyos bilincsek, melyek az ö szent kezeiket nyűgözték, ott az v wadi vár, honnan utolsó sóhajuk röSzemeink előtt feltűnik a bitók erdeje s megindul a vórfolyam haragosan zúgva, egész világot temetve párolgó habjaiba. Ott vannak utolsó leveleik, melyekben elbúcsúznak szeretteiktől .s mintha most is ki volnának teritve, halk, elfojtott zokogás hallatszik, igazi gyászszoba ez. Báró Mednyánszky László, gróf Batthyány Lajos, Kiss Ernő pisztolyai; Damjanich kardja, tőre, az akasztásig viselt nyakkendője, látcsöve ós sapkája. Á sapka hasonló menházi honvédeinkéhez s elöl az aranyos vitézkötésbe fehér toll van tűzve, hogy a katonák megismerve őt, lássák, hogy a vezér jár legelöl. Ott van Kiss Ernő órája, mely talán azt a perczet mutatja, midőn az utolsó remény kiszakadt szivéből. Petőfi kardja, kokárdája s még számos tárgy, emlékei iszonyú fájdalmaknak mórhetetlen veszteségünknek. Lesujtottan, fájdalomtól marczangolt szívvel támolygunk ki innen s a nyomasztó érzés szinte elviselhetetlen, de ekkor lelkünkben diadalmi harsonák zendülésót halljuk, mintha a spharák énekelnék: Anynyi hösisóg nem volt hiába, mienk a diadal! A Kossuth-szoba az, mely megvigasztal, felemel. Látva azt a dicsőséget, szeretetet, melylyel a nagy számüzöttet az egész világ körülveszi, érezzük, hogy eszméink diadalmaskodnak s Magyarország nem volt, hanem van ós lesz. Halvány képét adtam annak a rendkívül érdekes, mesterüeg rendezett kiállításnak, de annak "a változatos benyomásnak, melyet az rám . gyakorolt, hangot adni alig lehet. előmozdítását más, e hazában élő hitfelekezet rovására nem keressük (Helyeslés); a második pedig az, hogy bármenynyire ragaszkodunk is ezekhez, még ezek czimén sem követelünk az államtól s annak kormányától semmit, amit az állam saját érdekében meg nem tehetne s nem tagadunk meg semmit, a mire az államnak, mint ilyennek, szüksége van. (Élénk éljenzés.) A megalakulással járó jelentések között mély részvéttel vett tudomást a közgyűlés Csonka Ferencz esperes és Kerkapoly Károly főisk. gondnok betegség okozta távolmaradásáról; viszont örömmel; üdvözölte a két uj egjdiázinegyei gondnokot, Dieues Lajost és' Szabó Kálmánt. Örvendetes tudomásul szolgált a püspöki jelentés a nőnövelde részére eddig begyült adományok- és ajánlatokról s csak akkor borult el ismét a közgyűlés hangulata, midőn a főiskola két nagyérdemii gondnoka, László József és Kerkapoly Károly e tisztükről való lemondásukat jelentették be. László József helyére, — kit a legmelegebb kérések sem tudtak szándékától eltériteni, de, aki, mint „tiszteletbeli főgondnoka" főiskolánknak, ezentúl sem fog attól megválni, — elrendeltetett a szavazás; világi gondnok azonban felkéretik, hogy — ha egészsége teljesen — és pedig mihamarabb helyreálland, maradjon meg ezen oly annyira fontos állásában. Az első napi, délután is folytatott ülés legnagyobb részét a zsinati törvényjavaslat tárgyalása vette igénybe, melynek folyamán sok és figyelemre méltó felszólalás történt az egyes pontoknál kifejlett vitatkozások közben. Sajnáljuk, hogy e beszédeket nem közölhetjük, de a gyűlés oly hosszu volt s a felszólalások oly terjedelmesek, hogy a legjobb akarat mellett sem tehetjük azokat közzé. Bankett. Két óra felé járt az idő, mikor a tanácskozásokban elfáradt társaság a Griff nagytermében ebédhez ült. bogy felfrissítve magát, a délután 5 órakor folytatandó tanácskozásokhoz uj erőt merítsen. Az ebéden a gyűlési tagokon kivül részt vettek Gróf Esterházy Móricz főispán s városunk közönségének számos tagja. Természetes, hogy felköszöntőkben •nem volt hiány, hisz ezek a felköszöntők az ebédnek kiegészítő részét képezik. Sorukat Pap Gábor püspök nyitotta meg, ki a harmadik fogásnál felállva, poharát 0 Felségére s annak felséges családjára ürítette hármas éljenzéstŐl kisért beszéd mellett, melyet a .^közönség állva hallgatott végig. Beöthy Zsigmond Tisza Kálmán főgondnokért, Boné Géza Pap Gábor püspökért emelt poharat. Nagy Boldizsár, városunk főjegyzője üdvözölte városunk vendégeit. Begedy István Gróf Esterházy Móriczra, Veszprém vármegye főispánjára, Antal Gábor Beöthy Zsigmondra, Dr. Darányi lgnácz a főiskola gondnokaira s a jelenlevő László Józsefre ürítenek poharat. László József, a majdnem nyolezvan éves agg főiskolai gondnok a haza, egyház és a főiskola virágzására üríti poharát. Barthalos István és Czike Lajos Vályi Lajost, Begedy István Darányi Ignáczot Bévész Kálmán Dienes Lajos és Szabó Kálmán uj gondnokokat, Beöthy Zsigmond a távollevő Néger Ágoston apátplebánost éltetik. Papp Gábor a különböző felekezetek ott jelen volt tagjait üdvözli, Oroszi Jenő volt theol. tanárait Kis Jánost "lés Tóth Dánielt, Vályi Lajos Boné Gézát, Verbay István a íőijskola tanárait, Vályi Lajos a theol. akadtanárait éltetik. Barcza az egyházkerület és Veszprém vármegye elöljáróira, Beöthy Zsigmond Véghely Dezsőre és Molnár Bélára, Körinendy Sándor a távol levő Csonka Ferenczre mondanak felköszöntőket. Végre felállott Tisza Kálmán s általános figyelem közt a következőket mondotta: „Kettős érdekből emel poharat, úgymond, összeköttetésben a mai gyűlés legnevezetesebb tárgyával. Először élteti a mult zsinat kiváló bölcsességü elnökét, egyháza ősz nestorát, a 90 éves Báró Vay Miklóst, kinek kívánja, hogy a mostani zsinat tárgyalásait is vezethesse. — Másodszor emlékezetbe iioz egy régi eseményt. Több mint bárom évtizeddel ezelőtt, mint még hatal ember, a sárospataki főiskola 300-ados emlékünnepélyén, az ott felekezeti különbség nélkül egybegyűlt ünneplő közönség előtt poharat emelve, azt kívánta, hogy legyenek mindnyájan protestánsok, azaz protestáljanak minden oly téuy és törekvés ellen, mely a haza javának ellenére van. Most is azt kívánja a haza összes polgáraínak, hogy legyenek mindnyájan protestánsok, azaz protestáljanak minden oly irányzat ellen, mely a felekezetek közötti 'békét megzavarná, vagy a magyar állam érdekeivel ellenkeznék." További tárgyalások. A délután 5 órakor folytatólag tartott közgyűlés első tárgyát a zsinati előmunkálatok fölötti tanácskozás képezte s csak ezek után jötték á többi ügyek, melyekről röviden a következőkben referálunk: beérkezett öt ajánla.t közül, mint legelőnyösebbet, az Adriáét fogadta el a közgyűlés. Áz ügyek letárgyalás után a főgondnok a gyűlés helyéről eltávozván s helyét Báné Géza em. gondnok foglalván el, a püspök hivatalosan"elöterjeszté a közgyűlésben hogy a ref. egyház és hazánk nagy fia, a szeretve tisztelt főgondnok Tisza Kálmán ezelőtt 24 évvel (1867-ben) foglalta el a dunántúli ref. egyházkerület világi elnöki széket, úgyhogy a jövő évben 25. évét tölti be főgondnokságánák. A közgyűlés, tagjai közlelkesedéssel, egyhangúlag elhatározták, hogy ez alkalommal jubiláris emlékünnepélyt rendeznek, mely a kerületi közgyűlés* el kapcsolat ban a jövő év szeptember havában s tekintettel arra, hogy a főgondnok beiktatása Komáromban történt, e városban fog megtartatni. Az ünnepélyesség előkészítésére egy több tagból álló bizottság küldetett ki. A gyűlés második napját, keddet, leg nagyobbrészt a kerületi bíróság ülése foglalta el, hol négy fegyelmi ügy nyert elintézést; előzőleg azonban két órán át közgyűlési tárgyak lettek felvéve. Ezek közül megemlítjük először is a zsinati képviselőkre beadott szavazatokról szóló jelentést, melynek alapján azon férfiak, kiknek neveit lapunk 31. számában már közöltük, a kerület részéről zsinati képviselőknek nyilváníttattak. A Baldácsi alapítványnak a dunántúli egyházkerületre eső mult évi osztaléka — 2500 frt — következőleg osztatott fel a kiküldött bizottság jelentése alapján: a püspöki fizetés javítására 1000 frt, szegény egyházak részére 900 frt, lelkészi gyámoldának 600 frt. E napon történt a kerületi és főiskolai pénztárnoki állomás betöltése is, melyre az egyedül pályázó Boly Albert oly feltétellel választatott meg, hogy 1 év alatt az államszámviteltanból vizsgálatot teend. Ezenkívül több inditvány is került tárgyalás alá, melyek közül, mint legfontosabbat megemlítjük Antal Gábor azon indítványát, hogy az uj gymnasium a Fehérlő v'endéglő telkére építtessék. E kérdés a gazdasági tanácshoz utasíttatott, előleges intézkedések végett. A harmadik és negyedik (szerda, csütörtök) napi gyűlések nagyrészét gazdasági és iskolai ügyek fog-lalták el. A gazdasági ügyek közül a kerületi és főiskolai vagyonkezelési szabályzat megállapítása került sok időbe. Az eredeti javaslat a számvevőség, igazgatótanács, gazdasági szakbizottság háromszoros bírálatán ment keresztül, mig a kerület asztalára került. E szabályzat alapján az eddigi főisk. gazdasági tanács hatásköre megszűnvén, a kerületi és főisk. gazd. tanács lett megalakítva. Az iskolai ügyek közül megemlítjük a következőket. Akadémiai és közigazgatóvá 1 évre Tóth Dániel, főgymn. igazgatóvá 3 évre Szilágyi József tanárok, az illető tanártestületek és igazgatótanács ajánlatára megválasztattak. A theologiai alapvizsgálatok ezentúl június helyett szeptemberben, a papi vizsgálatokkal egyidejűleg fognak tartatni. A természetrajzi tanszékre június hóban megválasztott Gyulai B. Kálmán h.-m. vásárhelyi tanár a választást nem fogadván el, helyébe a főisk. gondnokság a második helyen ajánlott Barcsi József tanárt hivta meg, kit a közgyűlés 1 évi próbaidő fentartásával megválasztottnak jelentett ki. Gáti Zoltán főgymn. ének és zenetanárt pedig, egy évi próbaideje eltelvén, állásában megerősítette. A kerületi és főiskolai gazdasági tanács a szabályzat és a közgyűlés választása alapján következőleg alakultmeg: Elnök Kis Gábor, alelnök Somody József, a kerület által választott tagok: dr. Segesdy Ferencz, Baranyai Zsigmond és Szekeres Mihály, póttagok Saáry Lajos és Horváth Lajos. A főiskola részéről tagok: a két igazgató és két tanai-képviselő. Pénztárnok Baly Albert, ellenőr Baráth Ferencz, ügyész Barthalos István, köztartási felügyelő Németh István, nyomdafelügyelő Eévész Kálmán. A főiskolai igazgatótanácsba pedig az egyházkerület részéről, mostantól számított hat évre megválasztattak: egyházi részről: Szekeres Mihály, Antal Gábor, Csonka Ferencz és Körmendy Sándor rendes, — Czike Lajos és Antal Károly póttagok; világi részről: Baranyai Zsigmond, űr. Segesdy Ferencz, Horváth Lajos, Saáry Lajos rendes, Galamb József és Körmendy Béla póttagok. A kisebb fontosságú ügyek tárgyalása eltartott szombat estig; Tisza Kálmán azonban, s vele a gyűlés tagjaiuak legnagyobb része még szerdán elutazott. A szabadságharcz kiállítása *). . A történeti nagy korszakok emlékeit minden nemzet hiven megőrzi emlékezetében, mert ezek képezik fejlődésének úgyszólván állomásait. De lassankint, „hosszú századok elmultával, mégis el-el, ^*pTÍJr|yhalrnaa miatt késett, ' Sierk. mosódik egy emlék, feledésbe megy egy nevezetes tény, miáltal pótolhatlan űr támad, nem ugyan a fejlődésben, — mert ezneni függ egyes eseménytől, — hanem a nemzeti érzésben. Mi volna például, ha az egész Eákóczy-korszak hiányoznék a magyarok, a Tells-zázad a svájeziak történetéből? (Ezt az utóbbit már úgyis el próbálják disputálni a történészek a svájcziaktól, legendának mondván azt!) Bizonyára félig sem volna olyan egységes a nemzeti érzés e kót nemzetben, mert nem szilárdítaná egy hatalmas és fejlődésére nagy befolyású korszaknak emléke. Mert a nemzeti érzés korántsem áll egyszerre elő, hanem fejlesztése, évszázados munkát igényel; s nem is tart mindenkor egyenletes lépést egy,népnek anyagi vagy egyéb tekintetbeni gyarapodásával. Igy például a német sokáig volt már gazdag - és földrajzi tekintetben „nagy" nép, a nélkül, hogy nemzetnek lehetett volna mondani, mert nem ismerte a nemzeti érzést. Valósággal csak 1815 óta ismeri, mikor egy kívülről jövő hatalmas befolyás nyomása alatt fölébredt benne s azóta mindent él is követett, hogy a nemzeti érzésnek megfelelő nemzeti állammá legyen. Azért is elismerés illeti azokat, kik bármi csekély módon hozzájárulnak a nemzeti érzés fejlesztéséhez. A félénk sandító külföld, különösen pedig a lajtántuli szomszédok szeretnek minket „chauvinisták"nak elnevezni s nem sejtik, hogy a mit ők igy neveznek, az nem egyéb a nemzeti érzés egy-egy erősebb lüktetésénél és nyíl vaníliásánál, a mely néha csekélyebb alkalommalis kitör, mert sok már az ösz-. szegyült „fluidum". Honnan értené ezt meg az osztrák, holott benne soha sem volt nemzeti érzés? A mi őt lelkesíti, az lokális és legfölebb még tartományi patriotizmus ós azonfelül hűség a dinasztiához : mindenesetre szép és dicséretes érzések, de korántsem elegendők arra, hogy. egy csomó népből egységes nemzetet alakítsanak. A Lajtán tul, ha van egy nép, a mely a nemzeti érzést ismeri és magában erősen ápolja, ez csak a cseh lehet's azért valószínűleg övé'a jövő a „testvérállamban." . S valamennyi esemény "közül "leginkább azok, melyek az illető nemzetet egy nagy, jogáért végigküzdött harcz közepett mutatják. Ilyenek a Bákóezy-koivzak és a szabadságharcz eseményei. -» Mind a kettőnek határozottan nemzeti volt a jellege; csakis nemzeti érzés inspirálta azokat, a kik részt vettek bennök s azért ugyanezt az érzést keltik bennök, az utódokban is. De különösen a szabadságharcz! Mint egy éltető és lelkesítő vérkeringés járja még mindig át emléke a nemzet testét. Művészek és költők belőle merítenek ihletet, rajta csüng a fejlődő gyermek lelke, mikor a tanitó a hazaszeretet ébresztése szenrpontjából elmondja neki e korszak eseményeit. A fel- . nőttek közül büszke és boldog az, a ki elmondhatja magáról: „Én is ott voltam!" A ki pedig nem mondhatja ezt, legalább azzal vigasztalódik, hogy valamely rokona — talán apja, vagy nagybátyja? — beállhatott honvédnek- ós végig harczolhatta a szabadság nagy harczát. Kitűnő gondolat volt tehát Hentaller Lajos országgyűlési képviselőtől és Farnek Bélától, hogy összegyűjtik, egy kbillitásban egyesitik mindazt, ami a 48-as dicső eseményekre emlékeztető ereklye gyanánt még található széles Magyarhonban. Sok éve már, hogy e két férfiú gyűjtögeti a maguk nemében és különben is kincseknek mondható okmányokat, képeket, érmeket, emléktárgyakat stb. Most elérkezettnek látták az időt, hogy gyűjtésük eredményét bemutassák a magyar közönségnek. Talán azért is éppen most, mivel sejtik, hogy szükséges a. nemzeti szellemre és a nemzeti érzésre appellálni ..... A vigadó több termében látható az a, mintegy 4000 tárgy, melyet eddig sikerült összehozniuk, — de azért még nem nyújt véglegesen befejezett képet a kiállítás; mert még folyton érkeznek ujabb tárgyak. A rendezőség, melyet Hentaller Lajos, gróf Károlyi Gábor és Pázmándy Dénes országgyűlési képviselők, valamint Farnek Béla képviselnek, *azon volt, hogy az egyes csoportok bizonyos kimagasló központtal bírjanak, a mely azonnal lebilincseli az érdeklődóst. A csoportosítás valóban jó ízlésre mutat, de egyszersmind szakértelemre ós a históriai események teljes ismeretére is. Mert nem oly könnyű dolog ám, történeti érdekű tárgyakat ugy elrendezni, hogy az egyik ne szorítsa háttérbe a másikat, hanem kölcsönösen kiegészítsék egymást. Körülbelül három főcsoportot lehet megkülönböztetni: I. Az arczképek csoportját. LT. A fegyverek csoportját. IH. A jelvények csoportját, a melybe az érmek., okmányok ós zászlók is tartoznak. Érdekes és fölötte jellemző, hogy e gyüjtemónycsoportban 205 kép Kossuth (Folyt. « mellékleten.)
