Pápai Lapok. 18. évfolyam, 1891

1891-01-25

Választható bármely városi lakos, a| ki 24 éves és nagykora, ha az 1886 XXLT. kcz. 37 §-a alapján kifogás alá nem esik s az 1874 évi XX X TTT, t. cz. 3, 6, 7 és 9 §-aiban meg­emlitett minősítéssel bir, ha egyszersmind hjjni ós olvasni is tnd. Pápa, 1891 január hó 21-ón. Osváld Dániel, polgármester ad 251. Hivatalos hirdetmény. 1891. ikt. Pápa- város képviselő testületének f. évi január 17-én tartott közgyűlésében a halott­kémlés és egyéb orvosi vizsgálatokért a városi orvos díjazása tárgyában szabályrendelet al­kottatván, ez a mai naptól számítandó 30 na­pon át, vagyis f. évi február 16-ig bezárólag a jegyzői hivatalban köz betekintésre kitév6 lesz, erről magának mindenki tudomást szerezhet, s ez ellen netáni felszólalását a jelelt időközben beadhatja. Pápán, 1891. január 18-án. Osváld Dániel, polgármester. KÜLÖNFÉLÉK. A ! Simor János lierczegprimás tegnapelőtt reggel fél 8 órakor meghalt. — A magyaror­szági katholikus egj'házat mély vesz­teség érte országos kormányzójának a bíboros főpapnak elhunyta alkal­mából, s az ezen csapás fölött ér­zett fájdalom a más felekezetűek keblében is élénk viszhangra talál. Az a hely, melyet magas állásánál fogra a nemzet alkotmányos életé­ben elfoglalt ós az a hely, melyet tiszta eharakterénél fogva a nemzet közbecsülésében egész pályáján be­töltött, biztosítják számára a eatho­likusok világán kivül, az egész nem­zet részvétét és dicsőséges emléke­zetét. — Városunkban is gyászolják a méltán szeretett főpapot, s a vá­ros középületein nálunk is gyászlo­bogók lengenek. Temetése 28-ikán délelőtt 10 órakor leencl, melyen király Ő Felségét Frigyes főherezeg fogja képviselni, — A nemzet ál­dása kisérje őt nyugvó helyére! A képviselő testület kilépett tagjai helyett a választás mint az lapunk hivatalos rovatában olvasható, holnap losz megejtve. Úgy látszik az érdeklődés közéletünk ezen fontos ténye iránt elég élénk, aminek mi, kik annyiszor vagyunk kénytelenek a város ügyei iránti érdek­lődés hiányát jelezni, csak örülhetünk. Szavazó helyiségül az I. kerületre nézve a városháza, a II. kerületre nézve a fel­sővárosi r. kath. iskola, a JJI. kerületre nézve a városi rajziskola terme s a IV. kerületre nézve a városi óvoda helyisége szolgál. Elnökök: Saáry Lajos, TJr. Ko­ritschoner Lipót, Sült József, Barthalos István. — A casino -új helyiségeiben, ' melyek a casino vezérigazgatójának bő­kezűségéből a legnagyobb csínnal alakít­tattak át, a vezérigazgató méltóságos gróf Esterházy Móricz főispán úr tiszteletére, ma estére társas vacsora tartatik. A tár­sas vacsorán a város intelligencziája nagy számmal vesz részt. — A népszámlálás városunk­ban befejeztetett, az összegyűjtött ada­tokat az alábbiakban közöljük: Összes lé­lekszám : 14252. 1880-ban volt 14654, fo­gyatkozás 402. A 152 főből álló katona­sággal együtt Pápa városának 14404 la­kosa van. Ebből 8249 r. kath, 3781 férfi, és 4468 nő, tehát 587 növel több van mint férfi. Reformátusok száma 1642. és pedig 827 férfi, 815 nő, férfiak száma több 12-vel. Evangélikusok száma 1215 és pe­dig 509 férfi, ós 706 nő, — a nők 197-el múlják felül a férfiak számát, dörög ka­tholikusok száma 4 férfi: Görög nem egye­sült 1 nő, Anglikán van 1 nő. Izraeliták létszáma: 3139 és pedig 1496 férfi és 1643 nő. A nők száma 147-el múlja felül a férfiak számát. Összehasonlítva az 1880-ik évi népszámlálást a mostanival, apadás van a róm. kafcholikusoknál 274, izraeli­táknál 427. Szaporodás mutatkozik a re­formátusoknál 116 és az evangélikusok­nál 176 lélek. -— A nőegyleti bál iránt úgy helyben, mint vidéken a legnagyobb ér deklödés nyilvánul. Eddig 21 hölgy ha­tározta el magát a bálban népies öltözék­ben megjelenésre. Valóban alig várjuk már a bál napját, hogy a nem mindennapi látványban gyönyörködhessünk. — Veszprémi táviratok. Az óriási hó még mindig nem volt a kis­czell-veszprémi vonalon eltisztitható s így veszprémi tudósítónk a következő távira tokát küldte a tegnap folyamán: „ A rend­kívüli időjárás miatt városunkban az éh insá^egő^ s azok száma, kik semmi fűtő­anyaggal #681. í>end§lkeznek, feltűnő nagy, Alispánunk kezdemónyeirésére és elnök­Jefce alatt ideiglenes segélyező bizottság alakulj;, mely erélyesen hozzálátott az Ínség enyMtéssfee?. Püspök úr ö aa&tó sága naponta háromszáz szegényt élel­mez és a segélyező bizottságnak tigy ő, mint egyesek, nagymennyiségű fát bocsá­tottak rendelkezésére. A népkonyha ma kezdi meg működését, hogy a szegénye­ket meleg étellel láthassa el. A segitö bizottságnak alispán úr* fölkérésóre gróf Esterházy Móricz főispán tir 100 frtot, a belügyminister 150 früot, báró Todesco örökösök 500 frtot adományoztak." — A második távirat következőleg hang­zik: „Simor János herczégprimás elhunyta alkalmából ma, szombaton, rendkívüli törvényhatósági közgyűlés tartatott. A közgyűlés az esztergomi fökáptalanhoz a prímás elhunyta alkalmából táviratilag küldötte meg s átiratban is meg fogja küldeni részvétének kifejezését." — Kinevezés. A kereskedelemügyi m. kir. minister ur a napokban Szabó Ágost urat kir. posta ós távirdatisztté ne­vezte ki. Örömmel gratulálunk a megér­demelt előléptetéshez. — Országos vásár tartatik feb­ruár hó 3-án és 4-én városunkban. Az országos vásártéren azonba n oly nagy mennyiségű hó van felhalmozva, — hogy a város felől bejárni a lehetetlenséggel lesz határos, hacsak idő előtt utat nem vágnak a hótorlaszokban. — Köszönetnyilvánítás. -A- főisko­lai ifjúság által folyó hó 17-én a „főgymn. ifj. segítő egj-esület" javára rendezett házias tánezestély alkalmával felülfizetni szívesek voltak:.László József kir. taná­csos (Kocs), Szilágyi Józsefué 10—10 frt, Antal Géza 7 frt, Beöthy Zsigmond (R. Komárom), Koller Jánosné, Mészáros Gyula (Szil-Sárkány)? N. K (K.), id. Nieszner József, Pulay Géza (E. Komárom), Dr. Steiner József 5—5 frt; ifj. Nieszner Jó­zsef 4 frt; Dr. Fenyvessy Ferencz, Hor­váth Kálmán (Bpest), Mocsi Lajos (G. Ve­zekény), Molnár Ádám (E. Komárom), Per­laky Géza, Eácz Gyula (Enying), Zimmer­mann Krisztina, Sebestyén János (Kup) 3—3 frt; Özv. Ajkay Imréué, Barabás Jenő, Bognár Endre (L. Patona), Dr. Darányi Ignácz (Bpest), Hajuóczky Béla, Kallós János (V. Mikola), Kiss János, özv. Ko­vács Benőné, Ömböli András (Marczaltő), Puzdor Gyula, Vida Ferencz (N. Ócsa) 2—2 frt; Barthalos István, özv. Kiss Lászlóné, Kisfaludy Miklós, Körmendy Béla, Pentz Eliz, Eévész Kálmán, Tóth Dáuiel, Tóth István (Szigetvár) 1 frt 50— 1 frt 50 kr. Almersdorfer, Bülitz Ferencz, Borsos István, Lazányi Béla, Ónody Zsig­mond (K. Szt. Péter), Eechnitzer Béla, özv. Schlesinger Mórné, Steiner Ignácz, Sze­keres Mihály, Wittmann Ignácz, Tausz Gizella, Kemény János 1—1 frt. Fülöp József, Kis Gábor, Németh István, N. N. 50—50 kr. — Fogadják a nemes szivü adakozók az ifjúságnak háláját szives adományaikért. Az ifj. segitő egyesület elnöksége. — A pápai kir. járásbíróság általános ügyforgalmi kimutatása, 1890. évről. Beérkezett: polgári 6038, bűnügyi 3892, telekkönyvi 5627, bagatel 273, el­nöki 937, összesen 16767. Elintéztetett: Mikovinyi Ödön kir. jbiró által polgári 3770, telekkönyvi 450, bagatel 273, elnöki 882, összesen 5375. Mezricky Károly kir. aljbiró által polg. 220. bün. 1420, telekk. 144, összesen 1784. Dr. Segesdy Ferencz kir. aljbiró által polg. 1662, bün. 1465, te­ekk. 186, ein. 27, összesen 3340. Kisfaludy Miklós kir. aljbiró által polg. 331, bün. 214, telekk. 4847, ein. 28, összesen 5420. Dr. Winchkler István kir. jbiró által polg. 22, bün. 793, összesen 815. Összesen elin­téztetett polgári 6005, bűnügyi 3892, te­lekkönyvi 5627, bagatel 273, elnöki 937, összes: 16734. Maradt hátralék polg. 33. — A pápai casino jövő vasárnap februárius hónap 1. napján tartja évi ren­des közgyűlését, melynek legfontosabb tárgya a tisztújítás leend. — Halálozás. Vettük a követ­kező gyászjelentést: A csorna-premontrei kanonok-rend összes tagjai mély fájda­lommal jelentik szeretett rendtársuknak, Pozsgay Dózsa premontrei kanonok, könyv- ós pénztárosnak, élete 75-dik, ál­dozársága 49-ik óvóben, f. évi január 21-én esti 9 órakor, a haldoklók szentsé­gének ájtatos felvétele után, szélhüdés­ben törtónt elhunytát. A boldogultnak földi maradványai f. hó 23-án délelőtt 9'/ a órakor tartandó engesztelő szent miseáldozat után fognak a helybeli közös sírkertben örök nyugalomra tétetni. — Csorna, 1891. január 22. Áldás hamvaira! — Köszönetnyilvánítás. A ca sino butorfelszerelósi részvényeiből Osváld Dániel aligazgató ur 4 drböt, Baranyai Zsigmond ur 2 drbot, Koller Kálmán ur 1 drbot szíveskedtek a casinonak rendel­kezésére bocsátani, mely becses adoma nyukórt hálás köszönetét nyilvánítja — Í választmány. _ Pápa város árvaszékének ügyforgalmi és tevékenységi kimutatása a szervezés óta vagyis az. 1872—1890 években. 1872-ík évben iktatóba érkezett 95, 1873-ban 444, 1874-ben 432, 1875-ben 559, 1876-ban 400, 1877-ben 377,1878-ban 404, 1879-ben. 517* WQ-hw 507,1881-ben 478, 1882-ben 522, 1883-ban 613, 1884-ben 571, 1885-ben 608, 1886-ban 567, 1887-ben 945, 1888-ban 1699, ebből elintéztetett 1699, 1461, 1889- ben 1890- ben 1461, 1827, ebből ebből elintéztetett , íwuuBu iuii, cuuui elintéztetett 1827. A 19 óv alatt összesen beérkezett 13126 ügydarab. Az 1872—86 években arról, hogy a beérkezett számok közül a beérkezés évében hány intéztetett el s hány maradt a másik évre, évi kimuta­tások rendelkezésre nem állanak, de az előadói és árvaszéki jegyzőkönyvek sze­rint tán egy-két eset kivételével, bátra­lék egyik évről a másikra nem maradt. Az utolsó három évről pedig hátralék egyáltalán nem maradt. — A pápai keresk. ifj. önkép­zőköre által f. hó 31-én rendezendő fel­olvasás és szavalással kapcsolatos táncz­estély e alkalmával felolvasni dr. Schle­singer Ernő ur, szavalni pedig Hercfeld Zsigmond ur fog. — Talált tárgy- Török János mérnök úrnak fia folyó hó 23-án néhány méter hosszú kartont talált az iitcán. Tu­lajdonosa jelentkezzék a rendőri hiva­talban. — Az iparos ifjúság tánczes­télye, metyet tegnap a Griff fogadó nagy­termében rendezett, minden tekintetben szépen sikerült. A rendezők meglehetnek elégedve ugy a jókedvet mint a publikum számát tekintve, az ercdménynyel. Az el­ső négyest 60 pár tánczolta. — Meghívó. A pápai kereskedelmi ifjúság önképző köre f. 1891. évi január hó 31-én saját helyiségében (volt Balkörj betegsegélyezési alapja javára felolvasás­sal és szavalással összekötött Házias tánczestélyt tart. Belépti díj személyen­ként 50 kr. Felülfizetések köszönettel fo­gadtatnak és kirlapilag nyugtáztatnak. Kezdete 8 órakor. A meghívó kívánatra előmutatandó és másra át nem ruházható. — Szülés a fogházban. Érde­kes és ritka esetről értesitik lapunkat. Egy, 5 hóval ezelőtt Budapestről ide szállított rabnő, — Sebek Hermina, — a napokban egészséges leánygyermeknek adott életet. Emez eseménynyel kapcso­latban nem hagyhatjuk említés nélkül ama valóban nemes jellemvonást, melyet ez alkalommal báró Bothmer Béla honvéd­huszár százados és neje szül Jankovics Mariska urnő Ö Móltóságaik tanúsítottak, midőn megszánva a szegény ártatlan kis­dedet, — kegyesek voltak a keresztszülői tisztséget magukra vállalni, s nemes szí­vok jóságában a kis újszülött jövőjéről is ígérték gondoskodni. A felebaráti sze­retet e megható cselekedete alig- szorul dicséretre. — A pápai alsó városi olvasó kör mult vasárnap tartott tánczmulat­sága, melyet a Csóka vendéglőben saját könyvtára javára rendezett, —minden te­kintetben jól sikerült. A mulatság jövö­delme 42 frt 40 kr. volt; mig a kiadás 11 frt 52 kr., s igy a tiszta jövödelem 30 frt 88 kr. Ez összeghez felülfizettek: Né­ger Ágoston, Martonfalvay Elek, Kis Gá­bor, Gyurátz Ferencz, N. N. 1—1 frtot. G-. J., Beck Ignácz. Jilek Ferencz 60—60 krt. Fülöp József 50 krt. Balogh Mihály, Nagy György, Varga József, Horváth János, Heszler János, Friedner Manó, Gyi­móthy Jánosné 20—20 krt. Csajtay Dániel, Baráth József, Baráth Dániel 10—10 krt. E szives adományokért hálás köszönetét fejezi ki — a kör elnöksége. — Egy uj adó. Dánia egy magas államhivatalnoka, az állam pénzügyi vi­szonyain egy uj adónem behozatala által akarván segíteni, azt tanácsolta a pónz­ügyministernek, hogy az emberek elméjét adóztassa meg. Minél több ész, annál több adó, minél kevesebb, annál kisebb az adó, — monda a hivatalnok és folytatá: meg fogja látni kegyelmes Uram, mikóp vetélkednek majd az emberek egymással, hogy csak minél magasabban legyenek megadóztatva. Igen jól van monda a mi­nister ós elismeréséül elmés találmányáért ön legyen uram az egész országban az gyetlen adómentes! • . . — Az idei vizfogás folyó évi má­jus hó 16-dik napjára, vagyis pünköst előtti szombatra lett kitűzve. — A városi tanács a folyó évben nem tartotta szük­ségesnek, — hogy a vizfogás a rendes szo­kástól eltórőleg más napra tetessék át, mivel a pünkösti ünnepek május derekára esnek. — Nagy hóvihar volt folyó hó 19-én, az utakat ellépte a hó el aniiyira, hogy a közlekedés teljesen lehetetlenné vált. Ekkor törtónt hogy Jákó és Tapol­czafő közt lévő Hajmási csárdába mintegy 20 utas menekült, mert útjukat folytatni nem tudták. Ezen a naapon ugy esti 10 óra tájban 3 jákói ember rontott be a kérdéses korcsmába ós a jelen volt aknák elbeszélték, hogy az uton 8 ökröt láttak 2 szekérbe befogva, de az ökrök mellett ember nem'volt található. A hajmási csár­dába szorult embarek között volt 2 csendőr is, a kik felhívták a jelenvoltakat; j hogy közös erővel menjenek a hely színére és szabadítsák meg az Ökröket. Dobos Sá ami csendőr felhívására, es ennek vese tése alatt a következő egyének vállalkoz­tak á veszedelmes útra: Kiss József pá­pai molnáriparos, Czere Zsigmond Mor­vay József a.-teveli, — ifj. Németh Ká­roly és Zsohár János tapolczaföi lakosok. Élet-halál között. j utottak el a helyszínére és nagy erőfeszítés és önfeláldozás mellett öt órai kinos munka után sikerült a nyo­morult állatokat a hajmási csárda istálló­jába terelni. A kérdéses 8 ökör Botka Mi­hály kótto[:nyulaki lakos tulajdona volt, melyeket á béresek hagytak ott akkur, mikor sem] előre srai hátra menni már nem tudtak, de saját életük megmentésé­ről is goocloskodni kellett. A béreseknek semmi bajuk sem történt, ezek a Járy földhöz közel lévő korcsmában találtak menedóketi — Vádolt szülők. Az elmúlt év folyamán Összesen 29 hét éven aluli gyer­mek halt ijcieg, — a kik orvosi segélyben nem részesültek. A rendőrkapitány az el­halt gyermekek szülői ellen megindította a kihágasi! eljárást. — Gyászjelentés. Özv. Eusso Sán­dorné, szül. Kauiinerloher Anna a saját, valamint leánya Róza ós férje testvérei, özv. Magyar Károlyné szül. Russo Vilma, R-usso Béla és Lénárd, végre unokaöccse Magyar Károly nevében, szomorodott szív­vel jelenti í'elejthetlcn férje, illetve atyja, testvérük és nagybátyja Lovag Russo Sándor cs. és kir. huszárkapitánynak sz. k. folyó hó 18-án reggeli 7 órakor, eletének 47-ik évében, tüdőszélhűdés következtében történt gyászos elhunytát. A megboldogult földi maradványai fo­lyó hó 21-én délután 4 órakor helyez­tettek a nagy-kamondi sírkertben örök nyugalomra. — Az engesztelő szt. mise­áldozatok e hó 22-én Karakón, 24-én pedig Kagy-Kamoüdon lettek a Minden­hatónak bemutatva. Kis-Kamondon, 1891. január hó 25-én. Áldás és béke ham­vaira ! — Elkobzott foglyok. A rendőr­ség a mult hót folyamán 4 drb foglyot koboztatott el F. A. pápai lakosnál. A foglyokat egy nyárádi ember elevenen szállította be Pápára. Minden kétséget kizárólag a jelzett állatok tőrökkel let­tek összefogdozva. A kihágási eljárás úgy az eladó mint a vevő ellen folyamatba tétetett. — A pápai reform, egyház elemi iskolába jái-ó szegénysorsu növendékei­nek, különösen ruhaneműekkel gyámolitására segélyt nyújtottak: báró Wimpffen századosnó 2 kabát, 4 nadrág, 1 pár csizma, 5 pár ha­risnya, •— Koezká László 1 nadrág. Pénzbeli adománynyal járultak a nemes ügyhöz: Ajkay Imréné 5 frt, Török János 3 frt, Somody Jó­zsef, Szilágyi József, Barthalos István Kör­mendy Béla, Segesdy Ferencz 2—2 frt. — Saáry Lajos, Vikár Kálmánná, Vikár Istvánná, Galamb József, Egy valaki, Tóth Dániel, Szabó Károly, Jády József, Horváth Lajos, Antal Géza, Sebestyén Dávidné, Baranyai Zsigmond, Tarczy Dezső, Osváld Dániel, Németh István, Kis Gábor lelkész 1—1 frt. Kis Ernő, N .N., Kis Tivadar, Baráth Perencz 50—50 krt. Csiz ­madia Károlynó 30 krt, Nemes János, Gyi­móthi János 20—20 krt, Tálos István, Csur­gay Gyula 10-10 krt. Továbbá K. G. lelkész az ismétlő iskolások könyvtárának 3, a íiuis­kolásoknak 18, a leány iskolásoknak 7 darab könyvet és 5 darab palatáblát adott át kiosz­tás végett. A pénzösszeg 35 frt 90 kr. Á vá­rosi pénztár az ismétlő iskolások könyvvel se­gélyezése céljából 5 frt 64 krt kegyeskedett megküldeni. Fogadják a nemes lelkű adakozók egyházunk részéről azon elismerő őszinte hálás köszönetet, melyre á szegényebb osztályúak valami gyámolitása szempontjából nyújtott ál­dozat mindenkor jogosan számíthat. - A ref. lelkészi hivatal. — Az 1891. évi népszámlálás eredménye az enyingi járásból. Ezen járásban összeiratott 4095 ház, 13904 férfi, 14059 nő, összesen 27963 lélek. Ha összehasonlítjuk az 1881. évi népszámlálással, ugy ezen járásban 492 a szaporodás a népességnél. A házak száma is szaporodott, amennyiben 1881. évben volt ezen járásban 3858 ház, holott ma 4095 ház van. — Kis Czellben az idei országos kirakodó vásárok, következő napokon tar­tatnak meg: február hó 16-án, május hó 19-én, szeptember hó 1-én, és október hó 26-án. Marhavásárok június hó 25 és de­czember hó; 3-án lesznek megtartva. — Adevecserikir. postatávir­dahivatal 1890. évi forgalma: I. Tárcza­szerü (jövedelmi) bevételek: Postaiórtékjegye­kért (bélyeg) 599500, kocsipostai portólt (cso­magok ós pénzeslevelek) 1544-33, feladott tá­viratok dija fejében 988-64, egyéb bevételek 21-21, összes jövedelem 8549-18. II. Átmeneti forgalom: Befizettetett 8081 drb. postautal­ványra 243633-98, Befizettetett 664 drb. pos­tatakarókpénztári tételre 51167-41, az átmeneti bevételek összege 294801 39. Kifizettetett 3004 drb utalványra 101133-59, kifizettetett 89 drb, postatakarókpónztári tételre S628-6íjí, az átme­neti kiadások összege 109762-21. Kezeltetett tehát készpénz Összesen 404-563 60-jIU. Anyag forgalom: Fjeladatott: 1811 drb. távirat ós meg­érkezett 205^2 drb., Megérkezett ésikózbesitte­WA « fco<u>jwat«ttM 7100 Urb-, megórkeeett és. kézbesittett a levélpostánál 92308 drb. Déve­cser 1891 január 16. Szalay Ottó kir. pm. — A Gazdasági mérnök czimü közérdekű gazdasági és műszaki hetilap ez évi 3-ik száma a következő gazdag és változatos tartalommal s mintegy 46 szakszerű rajzzal és képpel jelent meg: Vetőmagbeszerzö állomás. — Vetésforgás kérdéséhez. — Oroszország vi­ziútjai. — Kézpihentető írók számára. (Egy áb­rával.) — Egy új gazdasági góp. (Egy ábrával.) Kaucsuk talplemez patkók alá. (Egy ábrával.) Híd Franezia- és Angolország közt. — Talál­mányok: Vizálatti sziklák zúzógépe távolsági vésővel.: — Srófbiztositás. — Szerkezet a ka­lásznak a gabonaszártól váló elválasztására. — Pvúdkapcsolás. — Vizi ügyek: A Tiszayölgyi Társulat központi bizottságának közgyűlése. — Nicaragua-csatorna, — Osztrák-magyar Lloyd, dunagőzbajózasí társaság. Hajózás: Áz odessai hajózási kereskedelmi társaság. —- Az „Adria" magyar tengeri hajózási részvénytársaság. — Vasúti ügyek: Előmunkálati engedélyek. — Az ungvár-szobráncz-nagymihályi h. é. összekötő vasút. -1~ Menetdíj leszállítása. — Díjszabási pótlókok. — Állattenyésztés: Sertéshizlalási kí­sérletek. — A percherou lótenyésztés. Vízállá­sok. Hirdetések. A Gazdasági Mérnök megje lonik minden vasárnap díszesen kiállítva, 12 oldalon külön színes borítékban. Szerkeszti és kiadja Gonda Béla műszaki tanácsos, műegye­temi m. tanár. Előfizetési ára: Egész évre 12 frt, félévre 6 frt, negyedévre 3 frt. Az előfi­zetések a kiadóhivatalba (Budapest, IX. Ló­nyay-u. 11.) küldondők. Ajánljuk e 14 év óta fennálló szaklapot a gazdasági és műszaki ha­ladás iránt érdeklődő művelt közönség szives figyelmébe és támogatásába. — A földművelésügyi m. kir. miniszter Veszprém vármegye területére az 1891-ik évre a következő helyeken en­gedélyezett fedeztetósi állomásokat: N­Vázsony községben 1 ménnel, Papkeszi községben 2 ménnel, Szentgál községben 1 ménnel, a pápai járásban L-patona ós Nyárád községben 2—2 ménnel, Pápa-Te­szér és Vaszar községben 3—3 ménnel, a devecseri járásban Csögle községben 3 ménnel, Devecserben 2 ménnel, a zirczi járásban Bársonyos, B Szombathely, Olasz­falu, Oszlop, Lázi, Varsány ós Zircz köz­ségben 2—2 ménnel. Suur községben 3 ménnel, az enyingi járásban Enying 4 ménnel L-Komárom 2 ménnel, Lepsény 3 ménnel Szilasbalhás, Siófok és Siómaros községben 2—2 ménnel, Veszprém váro­sában 2 ménnel ós Pápa városában 4 ménnel. — Köszönetnyilvánítás. Folyó hó 19-én midőn az a borzasztó nagy hóvihar dühöngött, számos fogat Jákó felől, de meg A.-Tevel felől ís Tapolczafőu megrekedt, ugy, hogy mindnyájan kénytelenek voltunk ott ma­radni, miután a további menés Pápára telje­sen lehetetlenné vált. Igy kénytelenek voltunk magunk ós jószágunk részére a jószívű lako­soktól szállást kérni, a mit nemcsak hogy szí­vesen fel ajánlottak, hanem mind magunk, mind pedig barmaink ellátásáról is a legszí­vesebben gondoskodtak, miért is a nevezett község lakosainak ezen önzetlen emberbaráti szívességéért az oda szorultak nevében hálás köszönetemet nyilvánítom. Kelt, A.-Tevelen 1891 január 23. cs. Böröczky Sándor A.-Teveli lakos. — Városunkban meghaltak január 17—23-ig: Tóth Julia gyermeke, Er­zsébet, róm. kath., 3 hónapos, tüdőlob. — Hor­váth József gyermeke, István, r. kath., 3 éves, tüdölob. — Ferber Adolf gyermeke, Samu, izr., 6 éves, kanyaró. — Németh Sándor gyermeke, József, ev., 5 éves, tüdőlob. — Kis István gyermeke, Zsófia, ref., 8 hónapos, tüdőlob. — Virág József gyermeke, Ilka, ev., 1 éves, süly. Császár Anna gyermeke, István, róm. kath-, 2 hónapos, süly. — Vas Terézia, róm., kath., 63 évés, aggkór. — Stera József gyermeke, Sándor, izr., 3 éves, görvólykér. — Karolik Hermán gyermeke, Janka, izr., 1 éves, tüdő­lob. — Eisiuger Mihály gyermeke, Kálmán, róm. kath., 2 hóuapos, béliiurut. — Dringler Gyula gyermeke Lujza, izr., 5 hónapos, tüdő­lob. — Mayersberg Jakab gyermeke, izr., 3 napos? veleszületett gyengeség. — Győrök Ka­talin gyermeke, Erzsébet, róm. kath., 2 hóna­pos, tüdőloh. — Szalay István gyermeke, La­jos, róm. kath., 2 éves, mellhártyalob. — Bor­bély Mihály gyomoké, Julianna, róm. kath., l l / t éves, tüdövósz. Báli selyem szövetek 60krtól 6 frt 35 krig meterenkint — (körülbelül 300 külön­léle mintában és színben) végenkint és darabon­kint vám és porlomenteseu szétküld Henne­berg G. gyári raktára (cs. és kir. udvari szál­lító) Zürich. Minták postafordultával Levelekre Svájczba lOkros bélyeg ragasztandó. (3) 4983. . . 1890. tk. Árverési hirdetményi kivonat. A pájiai kir. járásbíróság mint telekkönyvi ha­tóság közlijpré teszi, liogy'a magyar kir. kincs­tár vcgichajtatónak, Horváth Mihály végrehaj­tást szenvedő elleni 5<> Irt 5 kr tőkekövetelés és járulekai iránti végrehajtási ügyében, a pá­pai kir. járásbiiósiig területén levő l'ápán alaki uton fekvő a pápai 316. szánni tjkönyvben -fi. sor szám alatt felvett 723/ a hely sz. 1172/a nép sor számu fclulépilmcnyi ház, s az ndvar kert haszonvételre az árverést 324 frifaau ezen­nel megállapított, kikiáltási árban elrendelte, és hogy a fcniicbb megjelölt ingatlan az 1891- évi február hó IQ-ik napján d. e. 9 órakor Pápáu a kir. járásbíróság hivatalos helyiségé­ben incítartanrtó nyilvános árverésen a meg­állapított kikiáltási áron alól is eladatni fog. Árverezni .szándékozók tartoznak az in­bccsáiáuak 10%-át vagyis 32 forint 4.0 krajdzárl.kés/pcnzben, vagy az 1881: LX. törvenyezikk 42. §-ában jelzett árfolyammal számított cs az 1881. cvi november hó 1-cn 3333. sz. a. kelt igazságügyniinisteri rendelet 8. $-ában kijelölt óvadekképes értékpapírban a ki­küldött kezéhez letenni, avagy az 1881: LX. t. er.. 170. §-a crtclniébcn a bánatpénznek a bíróságnál előleges elhelyezéséről ktáHIiott sza­bályszciü elismervényt átszolgáltattti. Pápán, 1890. évi november }tö 39. napján. KH\ járásbiróság, gatlau

Next

/
Thumbnails
Contents