Pápai Lapok. 18. évfolyam, 1891

1891-01-04

kifogástalan, hogy ostorozásra ne szorulna. Sőt' ha látná, hogy a lovagkornak egyik heroikus hagyománya: a párhaj ma már részhen az erkölcsi gyávaság játékszeróvó változott; hogy serdülő ifjak, iskolás gyermekek szerelmi vagy iskolai elkeseredésükben öngyilkosokká lesznek; hogy meg sem ütközünk a vadházasságok ragályszerii elharapódzása felett; hogy az ország első színpadán azok a laza erkölcsű darahok cultiváltatnak a telt házak riadó tapsa közt fiatal lánykák szeme láttára, melyeket még egy férjesnőnek sem szahadna pirulás nélkül végig néznie; hogy a parlamenttől elkezdve le a falusi kupaktanácsig s az egész közélethen, a sajtóban, a társadalomban, egyszóval mindenütt egy olyan durva, kíméletlen, sokszor még az egyéni és családi élet szentélyébe is betolakodó hang és modor kezd uralkodni, a mely előtt nincs semmi szent 8 a mely kihatásaiban kiszámíthatatlan; s ha látná, hogy mindezen erkölcsi veszedelmekkel szemben mit tett eddigelé a magyar állam és magyar társadalom? (felállitott egy tehetetlen országos erkölcsnemesitő egyesületet!): félünk, egy modern satyricus ódához most is sok tárgyat lelne s most is fülünkbe dörgené, hogy „minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs". De szálljunk le az óda magaslatáról s menjünk tulajdonkópi czélunkhoz közelebb. Senki sem tagadhatja, hogy az erkölcs rendészetnek mindenütt, de különösen nálunk igen sok és igen fontos feladatai vannak. Azok a közerkölc3iség ellen lépten-nyomon intézett apróbb merényletek, melyek megelőzésére, megfékezésére a rendőri hatóság lenne hivatott, épen gyakoriságuknál, bacillusként mindenüvé befurakodásuknál fogva sokkal veszedelmesebbek, mint felületes szemléletre gondolnánk. És szomorúan kell constatálnunk, hogy a rendészetnek épen ezen ága a legelhanyagoltabb és legtehetetlenebb. Meg vannak ennek a maga természetes okai, melynek fejtegetése messze elvinne czélunktól. De vannak e tehetetlenségnek oly okai is melyek igen könnyű szerrel elháríthatok s el is hári tandók. Csak természetes folyománya lesz ez az eddigi fejlődésnek. Büntetőtörvénykönyvünk ellen nem lehet panasz, hogy ne igyekeznék a közerkölcsiség érdekeit védeni. Az 1878: V. t, cz. 180. §-a a közbotrányt okozó istenkáromlás, a 248. §-a fajtalanságot tartalmazó irat, nyomtatvány vagy képes ábrázolatnak nyilvános helyen kiállítása, árulása vagy terjesztése, a 249. §-a szemérmet sértő cselekménynek közbotrányt okozólag nyilvános elkövetése, a 261. §-a becsületsértés ellen, — továbbá az 1879. évi XL. t. czikk 41, j§-a a vallásos tisztelet tárgyának nyilvános és közbotrányt okozó módon meggyalázása, a 82—84. §-a közszemérmet sértő módon fürdés, nyilvános helyen botrányt okozó részeg állapot, a 86. §-a nyilvánosan, botrányt okozó módon állatkínzás stb. megtorlásáról elég szigorú módon gondoskodik, mely büntető sanctiót bíróságaink ós közigazgatási hatóságaink igyekeznek is kellően érvényesíteni. De a mint az idézett szakaszokból látható, azok nagyobbára csak az erkölcsi rend ellen elkövetett súlyosabb sértések megtorlására adnak lehetőséget, miután az ezen szakaszok alá vonható büntetendő cselekménynek rendszerint nyilvánosan közbotrányt okozó ínadon- kell elkövettetnie, míg a szóban levő cselekményeknek szelídebb, de azért az erkölcsi érzületet még mindig érzékenyen sértő alakban elkövetésére (pl. a nem közbotrányt okozó módoni istenkáromlás, szemérmetlenség, állatkínzás, nem épen fajtalan, de azért erkölcsrontó képkitétel vagy erkölcstelen hírlapi hirdetmény stb. közzététel) nincs törvényileg 'kiszabott büntetés. Sőt még a b'intető sanctióval bíró törvényintézkedések alkalmazását is sokszor megnehezíti azon alakiság és bizonyítási eljárási nehézkesség, mely a sértett ielet a bíróságnál panasztételtől sokszor visszatartja. A sértett fél gyakran inkább elhallgatja kisebb ioku sérelmét, sem hogy magát a pervesztességnek tegye ki s sérelmét (pl. szelídebb fokú becsületsértés) annak nyilvánosságra hozatalával s mégis orvosolatlanul maradásával tetézze. •* Épen e körülmény aztán csak ösztönül szolgál az erkölcsi rend ellen elkövetendő sértésekre, de legalább is nem bir elég visszatartó erővel a sértések bekövetkezése ellenében. Miután a mi társadalmi szellemünk nem áll a szigorúan correct erkölcsi felfogás színvonalán, miután törvényeink s bírói praxisunk nem nyújtanak elég védelmet a sérelmek minden fajtájának orvoslására: az erkölcsi rendnek durva megsértéseivel, az önsegélynek és önbíráskodásnak (melynek a párbaj is egyik neme) gyakori igénybe vételével találkozunk. Pedig ismételjük: az erkölcsi rend ellen elkövetett ezen apró sérelmek gyakoriságuk folytán nagy veszélyt rejtenek magukban, megvetve az erkölcsi durvaság meleg ágyát. Nulla dies sine linea: alig múlik el nap a megbotránkozás nélkül. A „Vénus" czimü lapban egy szellemtelenül megfaragott versben egy könnyű vérű ifjú megtámadja egy tisztességes leány becsületét csak azért, mert ez szerelmi ömlengéseit viszonozni nem hajlandó. Becsületére válik az esküdtszéknek, hogy a deliquenst vétkesnek mondotta ki. Az Andrássy-uton este 9-kor egyedül siet hazafelé egy fiatal varróleány. Egy magánhivatalnok feléje közeledik e kérdéssel: „hol lakik ön kedvesem?" A leány becsületsértés miatt bepanaszolja a büntető járásbíróságnál. A fiatal ember azzal védekezik, hogy jogosan szólította meg a panaszost, mert egyedül ment az utczán; már pedig -— így szól — azok a leányok, kik este 9 órakor kísérő nélkül járnak, rendesen várnak rá, hogj

r megszólítsák őket, ő csak félreismerte a panaszost, a minek az maga az oka, mert ha nincs kísérője, ne menjen végig este 9-kor az Andrássy-uton. A járásbiró, ki a kérdés elbírálásánál dicséretreméltó egészséges érzéket tanúsított, panaszlottat .becsületsértésben vétkesnek nyilvánította ki s 50 frt pénzbüntetésre ítélte, azt hozván fel többek közt indokolásul; „az, hogy egy leány az esti órákban magánosan megy az utczán, senkit sem jogosíthat fel a hozzácsatlakozásra s oly kérdésre, mely minden becsületes nőnek arczába kergeti a vért". A ferenczvárosi iskolaszék a főváros tanácsához intézett felterjesztésében az erkölcsrontó képeknek és újságoknak, — a melyek nemcsak rontják a közízlést, hanem megmételyezik az iskolás gyermekek erkölcsi tisztaságát is — boltok kirakataiba való kifüggesztésének eltiltását igen indokoltan kérelmezi. Egy házassági ügynök, ki magát nyilvánosan, újságokban bátran hirdetteti, betolakodik egy család körébe s egy nem teljesen épeszű uri lányt egy házasulni kivánó úrral találkozásra összehoz, mely nem múlik el eredménytelenül stb. Folytathatnók a sorozatot in infinitum tovább. De elég ennyi példa, különben sem sok bizonyításra szorul, hogy a magyar társadalom erkölcsi színvonala és felfogása nem egészen megnyugtató; hogy a társadalom minden rétegében, minden korú, rangú, viszonyú emberek közt bőven akadnak erkölcsileg laza felfogású egyének; hogy a müveit modor, kiméletesség s a híres „magyar lovagiasság"-nak jeleivel alig találkozunk gyakrabban, mint azok megsértésével; hogy a durvaság kezd mindenütt dominálni. Nem jól van ez így. Nem „szükséges az országos erkölcsnemesitő egylet" veteránjainak díszes gárdájához tartoznunk, hogy e simptomák felett megcsóváljuk fejünket. Sőt épen azért, mert ezen különben tiszteletre méltó egyletnek, melynek — sub rosa legyen mondva — működése semmi pozitív eredményéről nincs tudomásunk, teljes objectivitással megmondhatjuk, hogy dictiókkal, káromkodás elleni, sőt még „országos erkölcsnemesitő" egylettel sem lehet a bajjal alaposan megküzdeni. A magyar társadalom a saját földjéből felburjánzott gyomok kiirtására erőtelen. Az államnak kell a maga hatalmával és hivatalos apparátusával segítségül jönnie. A kihágási törvény J. §-a elég latitude-ot ad a kormánynak arra, hogy {az erkölcsrendészet terén megbotránkoztató módon elszaporodó, de a fennálló törvényszakaszok alá nem vonható kihágások minősítéséről és megtorlásáról is gondoskodjék. A rendőrhatóságok a magok agilitásával, alakiságokhoz kevésbé lánczolt eljárásukkal inkább vannak abban a helyzetben, hogy e téren sikerrel eljárjanak, ós pedig olyformán, mint a hogy például az osztrák büntető eljárás hatálya idején a nyilvános mocskolódások tényleg közigazgatási uton biráltattak el. De erre szabályrendeleti felhatalmazás kell, mert ma igen sok esetben nem lehetnek illetékesek s nem avatkozhatnak be oly dolgok elbírálásába, melyeket pedig nagy kár szabadjára hagyni. Egyáltalán szüeséges, hogy az állam e téren is követelje és gyakorolja jogait. Az erkölcsök eldurvulásának gátat vetni oly feladat, mely az államhatalomhoz nem méltatlan, sőt a melynek teljesítése alul ki sem szabad vonnia magát. Nemcsak a hadsereg, nemcsak a vagyonosság ós műveltség, de a vallás és erkölcsiség is lényeges feltételét képezi az államok fejlődésének, sőt fennállhatásának is. „ . . . Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha megvesz, Róma ledül s rabigába görnyed." Egy tulhajtott sport. Elmultak az ünnepek, s ezzel elmúlt némileg az a szakadatlan hajsza is a vadak élte ellen, mely hajszát Nimród unokái következetesen a karácson és uj évi ünnepeket megelőzőleg űzik legkimeritőbb mértékben. Miért kell épen az Istenember megszületése ünnepére annyi szegény pára állatnak életévél. lakolni?! Sokan fogják rámondani, hogy ez már régi szokás, bogy most van a sezonja, hogy az ünnepek alatt szokás többet és jobbat enni. Igaz, csakhogy e nemes sport ma kétfólekép, és pedig igen eltérő Jmódon űzetik, vannak, kik a vadászatot nemes kedvtelésből, egészségi tekintetből, szórakozásból követik, és vannak Nimródnak oly korcs unokái is, kik e sportot nem nemes ambícióból, hanem űzik azért, hogy belőle üzletet csináljanak, űzik vad szenvedélyből, hogy azt mi élő, s mulatságra teremtetett, pusztítsák, csak azért, hogy azt eladhassák. Számtalan ma már e vadjágerok hada, a kik ott hagyják hivatalukat, üzletüket, műhelyüket, az eke szarvát, puskát fognak, s nem tekintve azt sem, hogy kiknek társaságában, — csak jó lövő leMiért szivaroznak az emberek? Ez a kérdés foglalkoztatott legutóbb egy orosz herczeget, midőn ebéd után kedélyesen' szivarra gyújtott. Bölcs keleti fejedelmek példájára elhatározá a berezeg, hogy az emberek közt járvakelve keresi meg kérdésére a feleletet. Legjobb barátjánál kezdte, a ki — mellesleg legyen mondva — kitűnő étvágygyal dicsekedett „Mondd csak kérlek, kedves barátom, miért is szivarozol te tulajdonképen?" „Azfchiszem, tapasztalásból tudhatod, hogy semmi sem alkalmasabb az emésztés előmozdítására, mint ebéd után egy jó szivar!'*—volt a válasz. „Tehát ez a jó emésztés! érdekében füstöl — gondola magában a herczeg — nos, én részemről ezt még sohasem tapasztaltam!" — Másnap, útra kelvén a herczeg, az országúton egy öreg embert pillantott meg, ki egy törött hegedűn való já.tszás közben, ugyancsak szívta kurta pipáját. Megállittatá kocsiját és inegszólitá az öreget Mondd csak Öreg, miért szivarozol? — Hja! jó uram, ma még semmit sem ettem, és ha egy pipa dohányom van, kovésbbé érzem az éhséget! — A herczeg szörnyen elcsodálkozott ezen a válaszon. Az egyik — gondola — azért szivaroz, hogy emésztését előmozdítsa, a másik, hogy éhségét csillapítsa — különös! Ugyanazon este betért a herczeg egy vendéglőbe, hol éjjeli szállása előre meg volt rendelve. Maga a fofogadós még ébren volt, s személyesen ment a herczeg elé az előcsarnokba, miközben lopva egyet-kettőt szippantott szivarjából. „Miért szivarzott Ön?" — kapott az alkalmon a herczeg! — „Megbocsássan Excellentiád — de nem tehettem máskép, ha ébren akartam maradni Excellentiád megérkeztóig. Nem vagyok szokva a késő ébrenmaradáshoz, és csakis akkor tudok az álomnak ellentállani, ha szivarra gyújthatok!" A herczeg elmosolyodott. „Tehát ez meg álmát űzi el a pipafüsttel!" — Másnap reggel a herczeg egy török pasához vala hivatalos. Ebéd után a szolgák szokás szerint csibukkal és cigarettel szolgáltak. A berezegnek feltűnt, hogy a pasa rendkívül szenvedélyes dohányzó, megkérdezte tehát ennek az okát, mire feleletül azt nyerte, hogy a pasa, ha csak sokat nem dohányzik, nem bir elaludni! — Ez azonban már mégis sok volt a berezegnek! felhagyott kutató terveivel, s arra az elhatározásra jutott, hogy: ha az egyik az emésztés kedveért szivaroz, a másik meg, hogy éhségét csillapítsa; a harmadik, hogy álmát elűzze, a negyedik, hogy aludni tudjon — akkor a szivarzásnak föltétlen mindenre jónak kell lenni, s ő maga is, annélkül, hogy magának lelkifurdalásokat csinált volna — tovább szivarozott egész életén keresztül!.. . , Gondolat forgácsok. Közli: Ludovicus. Az igaztalan érdem a ködhöz hasonló, m&lj-j mindinkább elpárolog, ha közelebb érjük; míg az igaz érdem olyan mint egy magas hegység, minél közelebb vagyunk hozzá, annál magasabbnak látszik. * Az ember szereti azon erényeit csillogtatni, melyekkel nem bir, és mindig; hálás azok iránt, akik ezen műveletet provokálják. Társaságban szivünk, záráról leveszszük a kulcsot és a zsebünkbe teszszttk; aki rajta hagyj*,.»! oitob*. A pénz már sok ember eszét elvette, de még egyiknek sem adott. Kétféle emberrel ne csinálj soha pénzüzletet. Az egyik az ellenséged, á másik a barátod. Szerencse gazdaggá tesz, gazdagság nem tesz szerencséssé. * A pénz háládatos. Mindent megtesz érettünk, de mi is elkövetünk érte mindent. • .... Furcsa hogy az adóhivatal vesz el tőlünk legtöbbet! Az örökség olyan asztal, melyhez mindig több vendég akar leülni, mint a hány téritek van. * A szerencse olyan mint a szivárvány. Mindig a más feje felett látjuk ragyogni. dajka. A szerencsétlenség rosz anya, de i jó !* A büszkeség meddő, a hiúság termékeny. Hazugsághoz kell emlékezet, csaláshoz kell gondolat. Ha az embereket tanítod, csak az fog köszönet mondani, a ki már tud. * Senki se <tud oly sok rosszat rólunk, mint mi magunk, hanem azután nincs is oly jő véleménynyel rólunk más mint maguak. ' gyen, hogy a vadat elejtse,' — kereset nélküli proletárokkal, kasza kapa kerülő, és vadászjegy nélkül is vadászó parasztokkal egy egy bandát összehoznak, s rajtaütnek egy egy bérelt vadászterületen, s elpusztítanak mindent a mi él, mindaddig amig valami mozog előttük. Es ez megy Ivaroson ugy, mint a falun. Városon minden suszter inas, falun, az utolsó gyermek is tudja, ismeri, ujjal mutat .azokra, kik e téren már ismeretesek, kik nemcsak nem szégyenlik e barbarizmust, hanem uton útfélen eldicsekednek vele, hogy itt meg emitt ennyi meg emennyi vadat lőttünk, s ebből a község határából ugy kiöltük már a vadat, hogy ott ugyan nem vadász mostanában senki, azt meg emezt a határt ugyan nem veszi bérbe senki.! Piruljon önmaga előtt is az, ki ilyennel mer dicsekedni. Ki csak azért megy vadászni, hogy öljön. Ki csak azért vesz vadászterületet, hogy azt teljesen kipusztítsa, az lehet hivatva arra, hogy mesterségét ott a vámsorompókon kívül épült bizonyos házban űzze, de ne bitorolja azt a tisztes nevet, hogy vadász. De ha gazdászati tekintetből veszszük is,« az ily banda kárára van azon községeknek, melynek határát kibérelte. Kárára van a szomszéd vadászterületeknek is, mert e szomszéd hiába kíméli eteti a vadat, ha szomszédja elpusztítja. Hogy pedig az illető község is károsodik, az természetes következménye az ily pusztításnak, mert mig ma kiadtak egy határt 50—100 forintért, vagy akárhányszor azon felől is, a hat év alatt egy oly banda kipusztít belőle minden vadat, s ezt az érdeklődők tudják, látják, a hat év leteltével sem az a banda nem fogja kivenni, — legfeljebb tizedbórórt, — sem más nem fog üres területért annyit fizetni. Az ily községek pedig elesnek egyik szép jövedelmüktől, s most aztán nótárius uraimók vessék ki a hiányt pótlékba, fizesse a szegény nép. Ha volna az ily vadpusztitó bandába parányi nemes érzés, arra lehetne L

őket kérni, hogy e kedves mulatságot csak addig űzzék . mig testük lelkűknek üdülést nyújt, s végre, hát addig, mig a fizetendő bért kilövik, s azon tul hagyják meg azt a vadat, hisz jólenne az a jövő évre is de ugy véljük, hogy ez falra hányt borsó lenne. Tehát nem marad egyébb teendő, mint minden eziránt érdeklődő szomszéd tulajdonos figyelmeztesse a bérbeadandó községek lakosait, hogy az ilyen már ismert vadpusztitó bandák tagjait az árveréstől tiltsák el. Megokolva a felsőbb hatóság előtt, hogy az eltiltást azon ,okból tették, mert az illetők a községet jövedelmében károsítanák. Hisz e téren hivatkozhatnak az 1886-ik törvény 120 szakaszára, mely jogot ád az elöljáróságnak községi vagyont bérbeadni magán uton is, ha azt előnyösnek vélik, s nem hiszszük, hogy legyen törvényhatóság, mely az igy megokolt szerződést felbontaná. A másik mód lenne, hogy a szomszéd nagyobb birtokosok ós vadászterületek tíüajdonosai alakuljanak társulatokká, saját érdekükben ós saját jobb voltukért az árveréseken üssék el az ily pusztítókat attól, hogy a vidéken vagy mellettük vadászterületet kapjanak, csak igy érhetik azt el, hogy a kiméit területen, gondozott vadállományukban saját maguknak élvezetet biztosítsanak. Nem az az igazi ellenséged, a kivel sok jót tettél, hanem az, kiért nem tettél annyit, a mennyit tőled várt. Ha nem akarod hogy régi jó tetteidet elfelejtsék, cselekedjél ujakat. Jó lenni legjobbnak, de legjobb lenni jónak. Azzal az erőlködéssel, melylyel hibáinkat titkoljuk, le is szokhatnánk róluk. • . * Embertársa felett mindenki bírónak érzi magát hivatva. Csakhogy a helyett hogy «íe#itólnó, eüitóli. * Mindenki a más bátorságát a saját gyávasága után itéli meg. * Az ismeretes gyáva embernél van egy, aki még gyávább. Az, ki az ilyen embert megtámadja. * A bátor ember vitéz maga ellen, a vitéz ember bátor mások ellen. * A hol be lehet verni a szeget a falba, ott a fal mindig porhanyós. Bárkiről mondj jót, kételkedve fogadják, bárkiről mondj rosszat, elhiszik. * Ha az ember sokáig él, azt tapasztalja, hogy az egyetlen igazság — a tündér mese. í * A napba es a halálba nem lehet egyenesen bele nézni. A kffzo'nség Illíréből.*) Hel yr é í g a z i t á s u 1. A Veszprém megyei honvéd segélyezés ügyébén történt fölszólalásomban többek közt azt mondtam, hogy a segélyalaphoz én is mintegy ötszáz forintot gyűjtöttem és adtam be. Azonban az egvletnél levő okiratok szerint ez nem volt több, mint 140 frt készpénz, 50 frt alapítvány és erre fizetett 3 forint kamat, melyek összesen 193 forintot tesznek ki. Harmincz évvel ezelőtt történt dolgok részleteire visszaemlékezni igen nehéz, kivált midőn az ember már 70 óv körül ballag. Én elfogadóm és köszönöm az egylet egyik érdemes tagjától nyert ezen fölvilágosítást. Tévedésem valószínűen ugy törtónt, hogy az én koromban levő emberek még a váltó pénz forgalmának idejében nevelkedtek és megszokták a pénz értéket váltóban fejezni ki, mely szokás még az ötvenes évek végén ós a hatvanasok elején nagyon járta, bizonyára nekem is a fönt jelzett összeg váltóban kifejezett értéke lebegett emlékezetemben, mely a fölszóllalásban emiitett mintegy ötszáz forintnak igen megközelítően megfelel. Ezzel tartoztam az igazságnak. KÜLÖNFÉLÉK. — Tisztelt munkatársainknak s olvasóinknak egyenként és összesen boldog; uj évet kivan a szerkesztőség. — Személyi hír. Gróf Esterházy Andor Sárosdról (Eehórm.) és gróf Esterházy Sándor urak, mint Főispán ur Ő Méltósága vendégei városunkba érkeztek. — Szilveszter estéje a Casinóban. Mint minden évben ugy ezúttal is összeültek a Casinó tagjai, hogy eltemessék vig poharak között az ó esztendőt. Az összegyűltek száma az uj helyiségben szokatlanul nagy volt. Természetesen felköszöntőkben sem volt hiány. Igy éltették a Casinó főigazgatóját, Gróf Esterházy Móriczot, aligazgatóját, Osváld Dánielt, választmányát s magát a kásinót mint testületet, mely — mi is szivünkből kívánjuk, virágozzék még soká s legyen gyülhelye városunk értelmiségének! — A farsangi mulatságok ideje még nincs megállapítva. A nőegylet mini; értesülünk a farsang utolsó szombatját szemelte ki a mulatság napjául. Az első tánczestély pedig valószínűleg január 24-én lesz megtartva, mert ugy halljuk, hogy a főiskolai ifjúság ez évben alakult segítő egyesületének javára szintén házias tánczestélyt szándékszik rendezni. — Az újévi üdvözletek megváltása tárgyában főispán Ur O Méltósága igen szép és meleg hangon irt felhívást bocsájtott ki egyes hatóságok és testületekhez, felkérvén az illetőket, hogy az amúgy is értéktelen üdvözlő kártyák helyett, kegyes adományaikat, legyenek azok bármily csekélyek is, — a veszprémi jótékony nőegylet alelnökéhez, nagyságos Véghely Dezsőné úrnőhöz beküldeni szíveskedjenek. — Vármegyénk alispánja ugy saját, valamint a központi tisztikar nevében szép újévi üdvözletet intézett vármegyénk szeretett főispánjához és főúri családjához. A helybeli megyei és városi tisztikar pedig testületileg fejezte ki jó kiyánatát. — Keményitő-gyár Pápán. Bókássy Gyula ur, a Pápa-vidéki gazdakör elnöke Pápán létesítendő keményítőgyár érdekében 1891-ik évi, január hó 5-ik napjának d. e. 10 órájára, Pápára a városház nagytermébe értekezletre hívta meg a helybeli ós vidéki érdekeltséget. — Bókássy Gyula urnák ezen életre való eszméjét a legnagyobb megnyugvással fogadta a gazdaközönsóg, — mert általános a nézet, hogy Pápa városában, egy tekintélyes termő-vidék központjában, az állattenyésztés és a burgonya értékesebb elárusitása érdekében^, ilyen gyárnak létesítése gazdaközönségünkre nézve rendkívüli előnyöket van hivatva nyújtani. Azért melegen üdvözöljük a fontos mozgalmat és felhívjuk reá vidékünk gazdaközönségének figyelmét, hogy jól felfogott .érdekében ezen gyár létesítése körül a legnagyobb buzgalommal járjon el. A gyűlésen képviseltetjük magunkat és lapunk legközelebbi számában annak lefolyásáról referálni fogunk. — Gyászeset.- Altalános mély rész vétet keltett városunk s vidéke közönségében^ a gyászeset, mely Mikoviuyi Ödön íqr. járásbirót kedves nejének elvesztésével érte. Ez a részvét nyilvánult a gyászszertartáson megjelentek nagy számában ép úgy,,mint a.koszorúk-.hal-; mázában, melyek'a szép ifjú nő koporsóját boriták. — A család által kiadott gyászjelentés igy hangzik: Mikovinyi Ödön kir. j árásbiró maga és kiskorú gyermekei, Jenő ós'László, valamint az öszi rovat alatt közérdekű felszólalások díjtalanul közöltetnek, tartalmukért azonban nemváV 1*1 foUWs«*|«t * '*'