Pápai Lapok. 17. évfolyam, 1890
1890-01-12
Stárostatott és ekként a költségelőirányzat • 'ss/egeibeu az 1890-ik évre a bevételeknél: 6393 irt "24 krban. a kiadásoknál ellenben 1187 :it ói i krlian. a rendelkezésre fenmarud'• .,-;/(_; pedig 1206 frt 7t krban megállapíttatik. Kz. utóbbi, vagyis J 2' I.'I trt 74 kr rendelkezési összeg felhasználására nézve pedig elhatárossn a közgyűlés, hogy a folyó, év tavaszán, vagy pedig a nyár elején Veszprémben egv teuveszállat kiállitást és vásárt rendezend oly leltétel írtt-lletr a/oiilian, hogy a vásárra bix-sájtjindó állatokat a tulajdonos beleegyezésével, a kiállított, állatokból fogja kijelelni. — l'.z.eu kiállitás programmjának kidolgozására és egváltalán az egész tek rendezésére az igazgató választmány kéretvén fel oly megjegyzéssel, hogv erre vonatkozólag minél előbb ülést tartani és intézkedni is niceskedjék. 2. A .. I >eveesei vidéki gazdakor-nek a lic-gvei ga/dasági egvesillethez ujabl'i • ! évre leendő e-iatlakozasa teltételeinek megállapítása: a. ngy a gazdasági egyesület által niegbiy.oii. valamint a r l>eveesei vidéki gazdakor" álta kiküldött két kiUöu bizottságnak a csatlakozásra vona*, kozólag kidolgozott előterjesztése . - \ .leméuves javaslata tárgyaltatván. \ t.iigcalás alkalmával kifejtett általános is kon »ebb időt igényelt vita alkalmával ini\ •! az egyesület és a ..Devccservidéki gazdakor- megl i/ottjai által szerkesztett két külöa javaslat eltérései kiegyenlíthetők nem voltak, s n.ivel a .. I >evecstrvidéki gazdakot" jelen \ob képviselői határozottan kinyilatkoztattak, h g\ sí általuk beterjesztett feltételek kasjrjrftlésAk által már elfogadva vannak ugy ahli •/ változatlanul ragaszkodnak, viszont mivel az egyesülői közg\i 11 ése megyzozödott arról, hogv a/. egyesület részéről beterjesztett javaslat i et kemtéséaél mindkét fél erdekeinek megrovásért a keUő ügyelem fordíttatott, de leginkább li• h-niuiel arra, hogy a .. Peveeseri gaz lakol" által eloter'esztett javaslatok elfogilá-á •-.> a in -gvei gazdasági egyesület lételét anyagi existentiájában veszélyeztetné, a jelen k iSgyUlésBfl in-gjolent tagok csekély száma Ii. rt a k«i/.gvulés végleges határozatát a legközelebbi, s reuénvélhetőleg aépaenbh számú közgvuiésre balass/a el. S. Olvastatott Veszprém megye alispánjaink ga/ la-ági i gvesuletiinkhoz intézett azon átirata, m dvlví tudatja, hogy az éves cselédek Mis 'ii la-i és siegódési idejének megállapításáról szóló vá;-,iiegvei szabályrendelet azon rendelkezését, moh Ivei az Bants mezőgazdasági cselédek, igy a juhászoknak is — telinondási ó- s/egödési idejét november hé 1-ére, illetőleg újév napjára állapítja meg." a vármegye kösöaséjni akként mó.dositotta. hogy a jnhássok troa/idoti ideje augusztus hé elsejére, a változás ideje pedig szeptember hé 29-évt helyeststett át, felkérvén egyúttal az egyesületet, hogy e/en kérdési újból beható tárgyalás alá venni, s a megállapodást vele késelni szíveskedjék. A közgyűlés, :i \ármegye közönségének azon intézkedését, melyei az éves cselédek felmondási is asegódéei idejének inegállopitásáról ••éló \áimegvei szabályrendeletet, akként módosította, hogv a jnhássok felmondási ideje augusztus hé elsejére, a váltósáé ideje pedig szeptember hó 2'.'-ik napjára helyeztetett át, — ugy a gnsdakösönség érdekeivel, mint a régi gyakorlati szokásokkal egészen egyezőnek tartván, ahhoz a gazda-ági egyesillet részéről is helyeslő véleanéayasésse] járul és azt feutar-tandóuak is véleményezi, azon megjegyzéssel, hogy a juhászok kivét elé val a többi éves cselé lek felmondási ideje november hó 1-ére, a bssaagödési idő pedig nj év napjára változatlanul featartassék. 1. Titkai előterjeszti jelentését az 1*H!»dik é\i decsember hó 17 k napján a gazdasági agyasaiét által Vesspréssbea megtartott t'aiskolai is ssolószetí tanfolyam eredményéről: Tndomásal vétetik. 5. A „Devecseri gazdakoV'nak azon indítványa, - „hogy egy Bndapwwa felállítandó állami műtrágya gyár létesitése iránt a toldmiralési miniéi lm hm felirat intéztessék" — tárgyaltat ván • A közgyűlés egy Budapesten felállítandó műtrágya gyár eszméjét egészen magáévá teszi, s a tett indítvány érteimében a foldmivelési ininisterhez az egyesület részéről felirat intéztetni határoztatott. Olvastatott a „Devecsexvidéki gazdakoi-nek SSOS indítványa, hogy az antrax oltóanyagának Magyarországban leendő előállítása iránt a loldauveb'si ministeihez felirat intéztessék: _ egy Jókai, egy Kemény Zsigmond! dókáit Itllltias. I»ickei|s. haildel mellett emlegetik még a külföldön is. A szónoklat terén felsőbükki Xaajf Pál, eg\ Köh -• '/. Mfiirtf Pál, /.oMoi/rs, N;</(<• - Bertalan. />">/. Kerencz. Ks kii legelső Borban kell vala neveznünk: Kossuth Lajos, ki szónoklatával meghódította még idegen nyelven hí a félvilágot. És jelenleg Appongt Albert. Szilágyi Dezső, fhrtáth Boldizsár. Melyik pariiament tud dicsekedni IrÄi„,ii, szónokokkal? Van nekünk is hát Gam bettánk, ' 'at&tltarunk. Public/istáink sorában: Széchenyi István. EttSOS JOMOOÍ, >'; »/./»/ LáSZlÓ, CstUfOry. tkmuwjfy Aurél stb. Hadvezéreink közül Vetter, GSrgeg, Dtmftnieh, Klapka, Asbóth, Mariusen, gróf Vécets. S régebben Xádusde, l'<i[p'i. Hadik. Tndosaink közál Kóróst Csorna, Bó'if ti Farkas, Budess, TtAdu, WtnZrl G nSZtáv, lliii'í'ilriful,. /';//>;/.// Kerencz. / A 'uszít •»" a. lj">li/i, S'tliiHinii Kerencz, Vaut' /»/// stb. s,'». MllM'SZeillk kŰZlI LtSZt Kerencz. Mmii.i':--//, />'<mzúr stb. t sak agy; mint l tollam al.i jöttek e rajryogó nevek! Ideje, hogy felhagyjon a magvar ember a mjél nagyjait n.i"; in 111 bicsülni. I »k szereztek e honnak birt. dicsőíéget. S ha ön magvak rántják sárba okét. hogy kívánjuk, bogy a kilföld lássa mer rag\ogasnkat. Irtain padig ezt. mert K'is'.itttyiiii eadnóban mm ég kicsinylőleg bea.eltek a ni iu>?.\'a'nkról! -líinthogy a gazdakí'izönség többszörösen meggyőződött arról, hogy az ez ideig külföldről hozatott oltó-anyag nem csak hogy tabágos drága, de igen sok esetben hatástalan is, a tett iaditványrs az antrax eltóanyagának Magyarországban leendő előállítására nézve a feldmivelési uiinisterhez felirat intézése elhatároztatott. Jelenben több elintézendő tárgy nem levén, ebii'k a jelenlevők érdeklődéséi megköszönve, botárja a közgyűlést, s t jegyzökönvv hitelesítésére Hegedűs József és l'eréiivi Antal egyeeOletj tagokat kéri fel. titkár. A leninit decsember hóban az általános egészségi állapot kedvezőtlenebb volt mint az előzőleg lefolyt november hóban, mert a betegedési arányok különösen a nagyobb mérvben fellépett náthaláz miatt feltünöleg szaporodtak, a halálozás is emelkedett, de I halálozás emelkedését nem az említett náthalát, hanem leginkább az ezen bajtól külön álló gyégyithatlan idült betegségek és elaggott egyének nagyobb halálozása okozta. Az. uralgó kérnemtö decsember hónapban hurutos lobos volt, a mely a légzési szervekre szorítkozott. — A náthaláz (Influenza) nagy kiterjedésben észleltetett, a Wtegség több esetben pár napi lázzal, gége hurattal. rekedt hanggal ét toroklobbal járt, de nem járt tartót köhögéssel, mert a gégehurut néhány nap alatt elmúlt és a hörgőkre nem terjedvén ki. tartós köhögést nem okozott, e szerint az anynvira hirhedté vált Intluenza valósággal megyénkben is uralg, de ezen betegség nem mint valami kölönfit ismere'len baj szerepel ez idő szerint, inert azt régi betegségnek ismerjük, • sak hogy nem minden évben egyforma fokban és járványosán és nem is oly nagy kiterjedésben uralg mint jelenleg. A betegség nem volt eddig veszélyes, a betegek néhánynapi szenvedés után meggyógyultak. — Előfordultak ezen kivul tüdő és meldiártyalobok, gyomor és bélhurutok, váltólázak és hagymát betegedések is jó indulatú alakban. A mi különösen a heveny fertőző küteges betegségeket illeti, a vörheny járvány szünetéiben vau Varsáin községben, járványosán fellépett Láziban, Etedén és az ebez tartozó lesaljai pnsstán,szórványosan mutatkosvtf Veszprémben. Zirczen, Kardosréten. Szápáron, Sauna és Telek In, a kanyaró pedig Siótokon lépett fel járványosán, vörhenyben Vsrsáayban mcgbetegült összesen 31, meggyógyult 19, meghalt 12, újabb betegedes már két hét óta BMn volt. Rédés az ide tartozó lesaljai pusztán öszssesen megbetegnlt 21, meggyógyult 12, meghalt ujabb betegedét mar több nap óta nem fordult elő, Láziban megbetegült 7, meggyógyult .">, meghalt 2, beteg nem maradt: a vörheny járvány tehát mindenütt szünö félben van, jellege rost indulatú volt és több halálozást okoztuk a vele járó szövődmények: kanyaróban Siófokon megbetegnlt összesen 41, meggyógyult 18, meghalt 1, beteg maradt 22. a betegség enyhe lefolyású. - - Vsrsáayban a vörheny járvány agyéban már október hóban a mint az ottani betegedésekrol értesültem vizsgálatot tartottani, a mely alkalommal a járványt megállapítván st óvintézkedéseket nyomban megtettem, melyek Írásba foglalva a járás főszolgabi iájának beadattak és innen a tek. alispáni hivatalhoz (elterjesztettek: Bédéa decz. hó b>-én ugyan ilyen betegség ugyébeu teljesítvén vizsgálatot a vörheny járványt, a mely a kösség lélek szám arányához képest csak kis térre szórakozott megállapítván, az óvintézkedések itt is megtétettek, s azok jegyzőkönyvbe foglalva a járás föszolgabirájának beadattok és innen az alispáni hivatalhoz felterjesztettek.— Hédén a vörheny járvány ügyében teljesített vizsgálatom eredményét tárgyasé adatok a tek. közigazgatási bizottság decsember havi illésén hozott határosat értelmében kitűnik hogv az első megbetegedéstől kezdve, • mely október 20-án tortént egész utolsó megbetegedésig minden felmaralt eset figyelemmel kisértetett a betegek majdnem kizárólag nradalmi cseléd gyermekek lévén, az uradalmi orvot által t lég sűrűen iátogattattak t ugy az én intézkedés, mint gyógy kästlet tekintetében is megtétetett mint az a mi a fenforgó viszouyok kozt a zsúfolt cseléd-lakásokban megtörténhetett. — Láziban ugvan ily ügyben az óvintézkedések a zirczi járásorvos által teljesítettek, l'gy Varsányban mint Rédén, Láziban és Siófokon az óviutézkedések a következőkből állottak : 1. a lakosságnak értésére adatott, hogv a betegség veszélyes és ragályos, s UŰ hogy azt szétlmrczolják megtiltatott az ily betegek látogatása. 2. a családfőknek dobsáéval köt élességükké tétetett, hogy a betegedéseket az elöljáróságnak bejelentsék. 8. a község elöljárósága utasitatott, hogy a bejelentett betegeket jegyzékbe vegye és a névjegyiéket orvosi megvizsgál tatát ét gyógyszerekkel leandó ellátás cséljából • körorvosnak adja át, ki által azok megvizsgáltatnak és a szükséghez képest gyógyszerekkel elláttatnak . gondoskodva volt arról is, hogy szegény családtagok ha a gyógyszereket megszerezni nem tudják, a község költségére láttassanak el szükség esetében gyógyszerekkel; — ezen intézkedésen kivul a tisztogatás, szellőztetés és fertőtlenítés is elrendeltetett 4. utaúUtott a lakosság, hogy diftericua hetegeket külön evőeszközökkel, ivó-edényekés törölköző kendőkkel lássa el. 3. elrendeltetett a fertőzős betegségben szenvedők lehető elkülönítése és megtiltatott azok látogatása. li. elrendeltetett az is, hogy a vörhenyben vag\' a roncsoló toroklobban meghal' d; otthon külön helvre helyeztessenek, ha pedig azt a sziik lakásbeli viszonyok nem engedik, azon esetben a halottas házba kivitessenek, — gyermekeknek az ily temetéseken való megjelenés szinte megtiltatott. 7. az iskolák a járvány tartamára bezárattak. (Folyt. kóv. 'í 1 :. cK'tviitjvt cJíátoíij. J ni mi, lió 18. 1847. Botsában Qabríelli az első világi (civil I minister a pápa által kineveztetik. ITí ililVE IlirtlHiiinív T s I A fővárosi életből. — Pletykás krónika — KI itt a fővárosban egv kis — hörcsög. Igy hívja őt itt mindenki. báT becsületes anyakönyvi kivonat szerint Gtfulai Pál a neve. Mert. hogy jó idő óta kifogyott belőle minden irodalmi véna (hogy irodalmilag inpoteiis. azt legjobban mutatja a/.hogy kinevezték a -Jóresdikázba, hová tudvalevőleg hacsak nem született tag', csakis szellemileg impotens öreg emberek neveztetnek ki). azóta nem csinál mást. mint lármázik, nem a tollával (hiszen akkor potens lenne!) hanem a szájával. Jaj főleg színházi premiereként .Mikor ez tart. vagy mikor ennek vége van: a levegő tiyulai hangjával van tele. Csapa influenzáé bazillas lebeg a levegőben. Nem tud senki szóhoz jutni a kis hörcsögtől. A premier után a l'alkovic.s-tele hatvani utczai elegáns étteremben nem hallani a kellnerbivó csengetést a kis — hörcsögtől. I>e hát méltóztatik kedves Pipái Lil>ol: még kedvesebb olvasóit ismerni azon többé már nem szokatlan hangzású közmondást, hogy addig jár a korsó a kútra és a többi. Szegény kis hörcsögünk igy járta meg a minap. (Ezt is a Pipái Lapokból tudja meg először a világ, úgy mint a minapi szinházi sikkasztást.) Premiere volt. a mi egyenlő azzal, hogy Budapest lázban, tiyulai hangjánál. A nemzeti Casinó egyik ismert kiváló ezredet tagja, kivel nein igvn jó tréfáJődzni, mert a levegőbe felhajintott krnjczárosokat, meg a makk nvolczasnak közép makkját is keresztül lövi: ott ült a nemzeti színházban, közel Gyulaihoz, kit azonban nem vett észre, ((iyulai tudvalevőleg, olyan kicsiny, hogy mikor áll is, ugy néz ki. mintha ülne.) A darab bizony nem sokat ért. .V<héz sebei voltak. Az ezredes meg nem állhatta, hogy meg ne koczkáztassa véleményét, mit különben sem szokott zsákban árulni. ..No ilyen cos; darabot — monda jó hangosan — csak egy — Qgulai l'ál ajánlhatott a színháznak." A kis hörcsög i'elsziszszent. Ki mer ilyent róla állítani. Egyszerre felegyenesedik, veszi a giikkerját és megnézi dühösen a közbeszólóit. t >li de a korsó utoljára járt a kútra. Az ezredes észreveszi a guckerozást. Micsoda? Valaki Sl meri Ixiroani? S azzal ó' (a kitől a fél Pest méltán remeg) veszi a gnekerját a kezébe és megnézi erósse Gyulait Majd pedig felvonás közben oda áll (jyalai mellé, mintha mondaná: „Nos, mi tel ,/ik .'" oh dehogy i,/.<:,•// jó Gyulainak! .Mikor néki még Jókai bűbájos nyelve sem tetszik. hogy tetszenék egy jól ismert ezredesnek az ő ifit függesztett komoly — sz.eine':' Dehogy tetszett!! K pereztol tiyulai néma lett. A színház publikum csodálkozva nézett szét. hogy nem hallja Gyulait. A premiere ntiin a hatvani utczábaii álló rendőr megijedt a nagy csendtől. S a I'alkov icsban a kellaerek bámulva nézték Gyulait, a kJ szokása szerint bejött az étterembe, de nyelve nem mozogott. József a mindenre ligy elemmel levő főpinczer „páczolt nyelvet- hozott ín-ki vacsorára. Azóta nem tiyulai hangja graszál, haliéin az iurltieuza. Hanem azért mégis inkább kicserélnők szívesen, mert az előbbi már — nem árt senkinek sem. Uja az a bizonyos korsó! % %. TÖRTÉNELMINAPTÁR <Módik évfolyam. -- A Pápai Lapok isamárs irta TI BOLD ÖZSÉB. Január hó /-'. 1818. Santiágónál a spauyolok és chilibeliek kozt ütközet, melyben a chilibeliek lüggetlonségöket kivívják. Január hó 13. 1622. II Lajos királyunk Mária osztrák föherczeguövel Budapesten nientiyegzőjét tartja. Január hó II- llt>2. II. László királyunk Székesfehérvárott eltemettetik. •J iii um' hó - 1791. Grillpalzer Ferenc híres lantos és drámai költőnek születése Bécsben. Január hó /'». - 1585. JoinvtUeben iratik alá II. Fülöp spanyol király és a francia liga kozt ama szerződés, miszerint Bourbon Káról bibornok törvényes francia trónörökösnek elismertetik. Jitnuiírhó 17. — 1780. Cadixnál Rodhey, angol admiril, a Langara alatti spanyol hajóhadon fényes győzelmet viv ki. ad. 3105 1889. ikt. Pápa városának a községi kötelékről 8 ebbe való felvételről alkotott szabályrendelete az ezt jóváhagyni hivatott felsőbb halóság által bizonyos módosítások végett vissza küldetvén, a képviselő testület f. é. január 4-én tartott illésében a jelzett módosításokat is elfogadta: ezek a mai naptól számított 4'» napon át a jegyzői hivatalban betekinthetek, s ez időközben azok ellen netáni föleübezések beadhatók. Pápa, 18!'i). január 5-én. Osráld Dániel polgármester. 1, 1890. ikt IliitleliitiMiy. A legtöbb államiadót fizető városi képviselők lfSlto. évre kiigazitott névjegyzéke közgyülésileg magállapíttatván folyó hó 6-tól kezdve ló sápon át a jegyzői hivatalban közszemlére kitéve leend, mely időközben ez ellen netáni felszólalását mindenki beadhatja. Pápa, 18'.t0. január 5-éu. Osváld /tiíltirl polgármester. KÜLÖNFÉLÉK. Ii apu nk új éviéi mint olvasóink észrevehették - a legfinomabb er is papíron jelenik meg és igy lapunknak kül alakja is megfelel - tartalmának, mely bátran vetélkedik bármely vidék lapjával. Híreink megyénk és városunk életéb il legmegbízhatóbb forrásból erednek, minek egyszerű kulcsa azon kevés lapnál lévő körülmény, hogy lapunk köré csoportosulnak az egész vármegye szereplő vezérférliai. Lapunk ezentúl is haladni fog a 16 évet már becsülettel betöltött pályán, nudy neki annyi barátot, annyi jóakarót, olvasót és annyi derek munkatársat biztosított! A köizig. biz. múlt heti ülésén meglátszott a széltében elterjedt influenza Betegségük miatt kimentették magukat li'zeréáj Viktor és Fenneessn Kerencz orsz. képviselők. Adomány. Spitzer [gnáezné úrnő a nőegylet árvái részére szives volt. 2 kabátot. 1 nadrágot, 1 mellényt. 1 üngöt, és pár harisnyát ajándékozni. Az egylet nevében fogadja az adakozó hálás köszönetemet. Pápán 1890 jan. 10. Koller .Iáaoané nöegyleti elnök. Gyászhír. Kőrösy Antal Veszprém város árva széki ülnöke. Veszprém vármegye bizottsági tagja, e hó H-án. influenzás tüdőgyulladásban meghalt. A boldognlt Veszpi éminegye és város köztiszteletben álló alakja volt. s a városi árvaügyek rendezése körül maradandó érdemekéi szerzett magának, özvegyet és három gyermeket hagyott hátra. A gyászoló család következő gyászjelentést adott ki. Ozv. Kőrössy Autalné szül. t'sürfiily Ilona ugy maga mint gyermekei Margit, Paula és Kerencz i az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel jelenti felejthetetlen jó férjének a legjobb családapának és rokonnak Kőrössy Antal Veszprém városi árvaszéki ülnök úrnak. Veszprém varmegye bizottsági tagjának folyó hó H-án d. u. 4. órakor élte 4'.»-ik évében rövid szenvedés után történi gyászos elhunytat. A boldogult drága hamvai az ev. ref. egyház szertartásai szerint folyó lm P)-éii d. u. :i órakor tétetnek az alsóvárosi sírkertben örök nyugalomra. Veszprém. 1890. jan. it. Legyen nyugalma csöndes! Ks áldott emlékezete. Az első hirt lapunk fővárosi levelezője hozta. ...\ fővárosi életből életből" c/.iniü tárczáukban, hogy a nemzeti színháznál őrzött Radnodfay alapból vagv 13.000 ft hiányzik. Lapunk érintett hirét átvették a budapesti lapok is. Levelezőnk abban is jód volt informálva, hogy a hiányzó összegei Podmaniczks Frigyes báró volt intendáns ígérte megtéríteni. mert mint a lapok írják - a hiányzó összeget meg I*. már le is izette. Az idei fővárosi bálok legszebbike a február l-jén tartandó atléta hui lesz. melynek elnöke Estsrháze Kerencz gróf. A ki mint nevezett gróf tavai igazán a semmiből egyszerre a legszebb Annabált teremtette Balatonfüreden, azt képzeljük, hogy új fényűvel árasztja el a budapesti athléta bált is. mely úgy látni, egész ..Veszprém megyei" bál, mert alelnöke a bálnak pedig Bezerédj Viktor megyebeli derék képviselőnk. Egy tankerületi főigazgjatói állás van üresedésben a Székesfehérvárott meghalt Mészáros Nándor helyébe. Joggal kérdezzük, miért nem gondol a kormány a betöltésnél a — derék zirczi tanitórendre, mely ezúttal nincs képviselve a tankerületi főigazgatói állásokban, mig a többi tanitórendek képviselve vannak ? — Devics József veszprémi kanonok úr. a veszprémi káptalan legjőtékonyabb tagja a veszprémi szegényház javara 100 frtot adományozott. Bárcsak /v juhi lenne székhelyeik a veszprémi káptalan derék, adakozó tagjaiknak! A pápai jótékony nőegylet 1890, évi február hó i-sö napján a ..<iiitp vendéglő nagytermében házias karton tánczestélyt rendé/., melyre kivül czimzitt urat es családja! tisztelettel meghívja a Nőegylet Választmánya. Belépti dij 1 frt 50 kr A karton színe nincs meghatározva es igy annak meg-választása mindenkinek saját tetszésére vallbizva. Kezdete esti B ŐTakor Kelülnzotések köszönettel fogadtatnak é« b irlapi lag nyugtáztatnak. Veszprém vármegye föszámvevőjeül mint lapunkat Veszprémből értesitik áz erre egyedül pályázó Günther Adolf, eddigi főkönyvvivöl fogja itj. Esterházy .Móricz gróf főispán in kinevezni. Günther a számvevői vizsga kai Budapesten már le is tette jó sikerrel, s igy a törvénynek megfelelő qualifieatióvtl bir. Előléptetésével több hivatalnok Montén magasabb osztályba lép elő, ha n ispán gróf úr a kinevezéseket ily értelemben fogja eszközölni. A korcsolya-bál. Nem lesz oly sikamlós, mint kint a pályán, de alj hídi _ Sem ! Kpell ellenkezője lesz e kedves bal a kedves jégpályának, (sak a kar-bari öltve, a féri a növel lejtve, ez lesz hasonló a pályához a bálban! Kívánjuk sok leg a — pár! Meghívó. A ..Veszprém no _ gazdasági egyesület" 1890 évi január hó 6-án Veszprémben tartott közgyűlési határozatából tisztelettel felkérjük a _ dasága egyesület igazgató vénasztmángttHuk összes tagjait, hogy a folyó év tavaszán Veszprémben rendezendő „Tsngészáüal állitá* h vásár* idejének meghatározás a szükséges intézkedések megállapítása, valamint a kiállitás programúijáuak összeállítása végett f. évi január /tó t7-én ntán i óniLnr Veszprémben a gazdasági egyesület hivatalos helyiségében megjelenni szívesek legyenek. Veszprémben. január ( .t. A gazd. egyesület elnöksége, Egy derék ifjúság. K hó 18 a lovászpatonai ifjeság jótékony ezéla tánczmulatságot rendez. Százféle jótékony és hazafias czélra gondolhatott volna a tan/ rendező derék itju<áL'. 'le mégis a legközelebbi. s tegyük liozz.i b czélra gondolt: a pápai honcéd-szobo Knnek javára adják oda a tiszta jövedelem egy részét. Szivből sok jövedelmei és sok — követót kívánunk! — Beiktatás. Szép ünnepe lesz ma a helybeli szt.Kerenczreudi Kardán i ugyanis ma délelőtt történik Svastits Gyula orsz. képviselő mint a rendház syndíkusáuak ünnepélyes beiktatása. Kz ünnepelj re számos kitűnőség lesz vendége város ónknak. — Veszprémben az iparos ifjúság táiiczvigalmat fog rendezni. I gj csak Veszprémben volt tegnap a k^/-. bál is. — Körvadászat. Vadkertbea Beiger Gábor nagybérlő tegnap nagy kőrvadászatot rendezett Igen szép sikerrel, melyben a fővárosbői, varosunkból es a vi 1 . ről nagy számban vettek részt a nymréd —- A veszprémi Casinó bálból. Tánezot: (táncz közbeni ..oh neki elvem, hogy nem nősülök." Tónczosm „Hogy mert akkor engem — támzia kérni •' Szégyelje magát." A P. V. K. E. kürtből. \ folyó hó K-án tartott választmányi ülésben tárgyalt ügyek közül következőket em< lünk ki: id. Martonfalvay Klek nr ismételten 13, ifj. Martonfalvay Klek ur. tén másod izben, 3 müvet ajándékozott t „Népkönyvtárnak." K nagylelkű adományáért a választmány jegyzőkönyvileg szavazott köszönetet a nevezett uraknak. Vármegyénk alispánja, az egyesület szere a niegve közönsége által négt i megszavazott őn 50 ttot kintalyáuyi — A jákoi és poh'skei népiskolák ktiKiiböző taneszközökkel való segélyeztetés. határoztatott el. A választmány elhatározta, hogy az ülések tartania alatt, a választmányi tagok által beszédközben használt minden idegen szóért, 1 kr bírság tizetendő a felállított perselybe. E határozat nyomba foganatba vétetett, s a választmány majd nem minden jelenlevő tau r j« tizetett bírságot. A Veszprémmegyei ifjúsági körnek Budapesten már szép számmal van alapító tagja. K derék kör valóban meg i* érdemli a pártolást, mire fel is hívjak megyebeli olvasóink figyelmét. A tizedik orsz. tűzoltói nagygyűlést jövő évben Sopronban tartják meg. Ha városunk több figyelemmel és érdeklődéssel lenne a helybeli tűzoltó egylet iránt, hogy az megerősbödhetuék. akkor városunk is alkalmas lenne egy ily orsz. nagygyűlés befogadására. Már pedic ilyen országos nagygyűlések egy kis pénzt hoznának pénzszűkébe lévő városunkba. — Furcsa logika. A „magyar paedagogiui szemle-4 utolsó száma három soros bölcs kritika alá veszi helyben meg