Pápai Lapok. 17. évfolyam, 1890
1890-10-26
Á „DllÉllllli knÉÜS WrSllH" kérdé3áhez. íA dunántúli one. képviselők ügyeimébe ajánlva.) Irta: UM!MOS ZOLTÁN. (Vére.) A telepiünknek minden körülmények között, annyi földet kellene adni, a melynek jövedelméből tisztességesen megélhetnének. Mint inár fenntehb említve volt. a telepítés legtöképen az oly kisbirtokosuk a volna kiterjesztendő, kik egy — vagy más nk miatt vándorlásra vannak kényszerülve; az ily települök bizonyos mennyiségű készpénzzel is rendelkeznek, s e miatt a liank megkívánhatná, hogy a nekik kiosztott terület vételáránek 25°/,,-át a letelepülés alkalmával fizessék ki. A liátra b-vö vételár 18—-80 évi rész1-tre vnlna tel osztandó, m. p. a szerint, a mint a települőktől a hátralékos vétel .ii után kamat fizetés kívántatik vagy nem kívántatik. Felfogásom szerint, a „Dunántúli dank'' jótékoy ezélu intézet, és nem nyereaatkadfl válalat: elsői és legtöbb kötelessége a segítségre szorulókon segíteni. .1 -egitség mérvének jiedig a segítségre anmn.ll szükségletéhez kell alkalmazkodni: e télfogásból kiindulva, nem tartom kizártnak azt az esetet sem, midőn valamely települőn csak ugy lehet segíteni, • ->ak akkor részesitetik jó cselekedetben, la kamat fizetésre nem szoritatik. de minthogy az évi kamat terhet nem kell neki viselni, a tőketörlesztésre rövidebb idö tűzhető ki számára. A hátralékos vételár után mérsékelt. 3%-nál nem nagyobb, kamat volna csak szedhető a települötöl, még pedig azért nem nagyobb, nehogy a kamatláb, leta/iosna a települőt és sorsa ne rosszabbá, hanem jobbá tétessék. Az intézetnek nem volna szabad a telepítési ügynél nyerészkedni s kamat fizetésre is esak azért lennének a települök szorítva, hogy az intézet jótéteményeiben mentől többen részesülhessenek. Az által, hogy az intézet — bank — nagyobb területeket — néhány eser hold vásárolna meg. viszonylag ok-són jutna földbirtokhoz, s igy olcsóin adhatná át a települőnek is. A települőnek csak annyi terület volna átengedhető, amennyi pénzerejének, családja nagyságának megfelel s amennyiből sz,imára tisztességes és sorsához mért lét biztosíttatnék, s a birtokába jutott téridet, leszámitva a törvényes örökösödést, a bank beleegyezése nélkül átruházható, nem volna. A telepítési ügyre szánt, töke ">(MMMHi frt, forgó tökét képezne, és semmi esetre sem volna az ügytől elvonható, hanem a részlettörlesztések és kamatok fejében vissza tárülő összegek, ismét ingatlanba volnának elhelyezendök. Az ekként vezetett telepítés Int nun irányban teljesítene nemzeti missziót, u. m.: 1 Megakadályozná a munkaerő és tökének kivándorlását s igy gátat vetne a nemzet meterséges apadásának; 2 Kvenként tetemes, eddig nem egyszer idegen — külföldi — kézre ju- ! gyonátruházásokra, vagy is illetékmentestott birtokot tarthatna meg magyar kéz- j séget élvezne a bank midőn vásárol, illeb* >n- j tékmentes volna eladása is, midőn t. i. a :i. Az által, hogy a nagyobb ingat- j telepitményesekre ruházza át tulajdonát, lanokat kisebb részletekre osztaná, elöse- j Bélyegmentesf 4g volna megállapítandó a segiti a föld jövedelmezőségét, mi által a j települési ügyben a bank és a telepitvónemzeti nagyon gyarapodik. nyesek között kiállított mindennemű okAz elmondottak által, nagyjában 1 iratra, vázolva van a telepítés mikéntje, hogy j Azt hiszem, hogy az állami támogaazonban a telepitvényeseknek anyagi hely- tásnak elsorolt módjai fmamjJtflloiM is zete is láthatói legyen egy példát, illetve cgak minimumát képezik az állam által az két példát fogok bemutatni: egyet olyat j egyesület iránt kifejezendő jó akaratnak, a hol kamat nem fizettetik, a másikat pe- \ s nem gondolom, hogy akkor, a midőn dig hol kamat is van számítva. az „Andrásy ut" és a körutak palotái 30 Azt. hiszem, hogy egy középszerű, éves adómentességben részeltettek, bár4—5 tagból álló, családnak fenntartására melyike az elsorolt módoknak megtagad15 magyar hold. középminöségü föld szűk- : ), at ő volna, mert ezekkel egy fontos nemséges és elegendő: holdját a bank átadná : ,./; ,',•,/,-/.• elégitetnék ki. mig amazok inugyanazon amn a települőnek, a melyen vásároltatott, s a mely seinmiesetre sem volna több — inkább kevesebb mint ISO frt. 15 hold ára tehát 1950 fr: a számítás könnyebbsége miatt azonban vegyünk fel 2000 frtot. E 8808 frtnak. 25"/„-a vagy is öiiO frt a település alkalmával egyszerre le volna fizetendő, maradna tehát részletekre liOO frt felosztandó. Oly települök, kik kamat nélkül fizethetnék le az évi részleteket, kötelesek volnának 20 év alatt törleszteni tartozásukat, tehát évenkint 75 frtot. A 3°/ 0-os kamatfizetésre kötelezetteknek 30 évi részlettörlesztést kellene engedélyezni még pedig akként, hogy évi 8* a lerovása mellett, a töke és kamat együttesen törlesztetnék: az évi részlet itt 90 forintra rúgna. Már most. ki indulva abból a feltevésből, hogy a jól müveit egy hold fődd, munka értékét nem vonva le, 3o frt tisztajövedelmet ad évenkint. ugy a 15 hold jövedelme lesz 450 frt a közterheket, magasan számítva, tegyük holdanként 3 frtra. lesz öszszesen 45 frt, ehhez hozzáadva a 90 frtnyi törlesztési járulékot, lesz a teher együtt 135 frt marad tehát a települő részére . 315 frt a mely jövedelemből egy 4—8 tagiad állói földműves család tisztességesen megélhet. Oly települőméi, ki a kamatfizetés alul felmentetnék, a tisztajövedelem valamivel nagyobbra rúgna: ennél is a közteher lenne 45 frt. az évi törlesztés azonban csak 75 trt, s igy az összes teher l2o frt: a család fenntartásra maradna tehát évenként. 330 frt. Fentebb már említve lett. ai éllmmi tiíiiHiijntá.i; röviden elmondom mily irányban vélem e támogatás igénybevételét. Óhajtandó volna, bogy a „Dunántúli bank" bank és takarékpénztári üzlete fel lenne mentve a „nyilvános számadásra kötelezett, egyletek és vállalatok- adója alul: fel kellene menteni az intézetnélelhelyezett betéteket a fiikr-knmatadó alul : MasssasMlaaaaMeai kellene részesíteni, a bank által kiállított, vagy a banknál benyújtott okiratokat kötelezvény, nyugtatvány. váltó, utalvány stb.) ugy a banknak üzleti könyveit. Illetékmentességet kellene biztosítani a bankra történendő vagyonátruházásokra nézve ugy a bank által teljesítendő vakabb a nemzeti hiit*á<j kielégítését mozdították és mozdítják elő. IV. Az előző három fejezetben többször hangsúlyoztam, hogy az alakitaudó egyesületnek elegendő pénzt kell rendelkezésére bocsátani, sot a III-ik fejezetben, meg is emli tettem annak mennyiségét, még pedig oly nagy összeget, a mily eddig hasonló czélokra áldozva nem lett. Egy kerek milliót mondottam szükségesnek, a „Dunántúli bank u alaptőkéjéül; hiszem, lesznek sokan, talán valamennyien, kik e sorokat olvassa azt fogják mondani, hogy beszélni könnyű, de I tessék azt a bizonyos milliót előteremteni. Az ily megjegyzésekre nincs egyéb válaszom mint: a ki a czélt akarja, annak akarni kell az eszközüket is, a ki a DunánI túl közművelődési ügyét, és a kivándor, lás meggátlását szivén viseli, annak komoly cselekedetekre is készen kell állni. Nagyon természetesnek találom, hogy ' az eddig előadottak után megvárják tőlem azt is. hogy jeleljem meg azokat a torrá sokat, a melyekből ugy a központnak, valamint a fiókoknak jövedelmeit meríteni lehetne. Meg fogom tenni azt is. Mindenek előtt kijelentem, hogy nem tartom helyesnek azon módokat és utakat, a melyek révén a hazánkban létezői kultur egyesületek jövedelmeikhez jutnak, nem pedig azért, mert: li Az eddig szokásos módon soha sem fog az egyesület a kellői pénzzel rendelkezni, (Knttn Kocsárd gróf, és Rock Szilárd aligha fog a 1 Minántűl találkozni.) 2; Az eddigi kultur egyesületek jövedelmének zöme n közé/i oszti'tly, különösen pedig a riírosi elem vállait nyomja, a mely mindenféle jótékonysági, kegyeleti stb. czélokra is kénytelen adakozni. 3i A kultu. egyesület nem magéért hanem másokért dolgozik, a közügyet szolgálja, jogában áll tehát nem egyesek hanem az összeségre apellálni, mert a közjót kötelessége minden hon jiolgúrnak elösegiteni. E nézetemből kiindulva nem tartom a jövedelem előteremtésére elegendőnek azt az eljárást, hogy néhány 100 vagy ezer gyűjtő iv bocsátassék ki. a melyek 30 vagy 40-°',, a vissza érkezve látni fogjuk, hogy egypár száz alapító és rendes vagy pártoló tag iratkozott be, lesz tehát az egyesületnek, — sokat mondva — 4— 5000 frt évi jövedelme a miért bizony, nem érdemes tizenegy vármegyét bebarangolni. Én a közteher viselés mellett foglalok állást, azt óhajtom hogy a közös czélhoz valamennyien járuljunk hozzá, hogy gazdag és szegény, lelkes és közönyös mind együtt, legyen a „Dunántúli közm. egyesület" táborában; ezt az óhajt pedig csak ugy lehet megvalósítani, ha minden vármegye kultur adi'it vet ki. A Dunántúl tizenegy vármegyéjének évi egyenes adója körül belül — pontosan ez idő szerint nem tudom megmondani — harmimz millió; ha tehát l-'/ 0 os kultur adó vettetik ki, ugy három négy év alatt együtt van a „Dunántúli bank" alaptökéje, meg van adva a központi egyesületnek kultur czélokra fordítható jövedelme, és meg van a telepítés czéljaira a III-ik fejezet szerint — szükséges forgó töke. Tudom jól, hogy még a régi időkből, e három latin szónak: porció, ekzekueió, lieitáció a magyar ember engesztelhetlen ellensége, s hiszem, hogy ezek elsejeért még akkor sem fog valami különös módon lelkesedni, ha egy más latin szót a „kultur u-t tesszük is elébe; de azt is tudom hogy köz intézeteink, középületeink, szobraink majdnem kivétel nélkül közadakozásból állitattak fel; nem állithatja tehát senki, hogy a magyar közcélokra nem áldozott és nem áldoz folyton, s ép a nemzet e tulajdonságába vetem reményemet, hogy ha a Dunánfúl orsz. képviselői, az egyes vármegyék irányadó egyé niségcivel a talajt kellően előkészítik, a kultur adó behozatala nagy nehézségekbe nem fog ütközni. — A fiókok jövedelme- j nek zömét, szintén nem a tagsági dijaktól várom; szükségesnek tartom ezt is, mert a Dunántúli közm. egyesületnek csak ugy lehet valaki tagja, ha bizonyos évi tagság dij fizetésére kötelezi magát, s csak is a tagsági dijat fizetők vehetnek részt a fiókok és központ ügyének vezetésében, de magát a tagsági dijat sokkal kevesebbnek tartom, semhogy abból az egyes fiókok szükségletei födözhetök lennének. A fiókok jövedelmének zömét, a községek-, várótoktól kellene meríteni, ni. p. akként, hogy minden község, város, évenként bizonyos összeget venne fel költségvetésbe kultur célokra, s ezen összeget a hóiknak adná át. Vessünk egy tekintetett a Dunántúl tizenegy vármegyének községei számára ! és azt, Játjuk, hogy van sz. k. város 1 Ha a községek — átlag — csak évi 10 frttal járulnának is a fiókok támogatásához, ugy az egyes fiókok 500- 6000 forintig jövedelemhez jutnának a községek utján. Azt hiszem az átlagos tíz forint nem tekinthető nagy összegnek, mert tekintetbe kell venni, hogy Tolnát és Mosonyt leszámítva, minden vármegyében legalább egy szab. királyi vagy rendezett tanácsú város van, s ezeken felül pedig, minden megyélie számos oly nagy község van liekeblezve, a melyek lakossága 3 — 5000 lelket számlál. A nagyközségek és rendezett tanácsú és szab. kir. városoktól mindenesetben el lehet várni, hogy teteme.: összegekkel járuljanak a kultur célokhoz. A vármegye jóakarat a mellett nem lesz nehéz a községeket arra bírni, hogy háztartásukhoz mért összegekkel támogassák a fiókokat. * Baranya megyében I Eejér Győr Komárom Moaony Somogy Soprony Tolna Vas Veszprém Zala r. 1. kis és város BSHjrf község 357 1 — 1 — 1 ~ n n n 1 2 2 2 2 102 93 93 53 311 235 121 03-1 185 692 hosszú patkói alakú asztalt töltöttünk meg. A harmadik fogásnál felállott egyik előkelői vezetője és rendezője a magyar turistáknak, s I. Súndor, a fiatal gyermek királyra emelte poharát. Alig hogy elcsendültek a poharak, Belgrád nyugoti magas mivelfseggel hiró polgármestere nyúlt a pohárhoz s I. Ferenc: Józsefre, a magyarok derék királyára ürítette poharát. Mindkér felköszöntőt fennállva hallgattuk meg. Azután még számos felköszöntőt hallottunk ; még pedig a szerbek óhajtása következtében csak magyart és szerbet. A agy is mi magyarul szóltunk, ők pedig szerbül válaszoltak, minden tolmács nélkül, egészen ugy. mintha ók értettek volna jól magyarul, mi pedig jól szerhiil. Erre jegyezte meg egyik társunk felköszöntöjében, hogy temet egv nemzetközi nyel ref, melyen magyarok és szerbek ma Itt hi<zi'hiek. melyen aki beszél, minden nemíttítéy últnl megérthető, h's ez 11 nyeli:: a köl• <iin->'•'< szeretet, és u kölcsönös migyriiltecsalés nyiln. A „Pápai Lapok 1- előtt is jól ismert t isztelt és szeretett barátom szinte sok tapsot aratott, midőn n magyart és a szerbet összelnízositottii I nemzeti hőseiket mei/ko-:>), uztn. A diszebéden részt vett a két ministeri kiküldött neje is, az egyik plane • gesz nap a magyar turisták társaságában maradt és szívesen csevegett a magyar turisták csoportjával a Teutonok klassikus nyelvén szép németséggel. A diszebéden megállapított programm szerint mindenek előtt a túrt néztük meg, a régi Súniloitehi'icárt. azután a weézeumti, it'iroshúzút, szerb nemzeti banképületet, a királyi „ Komik u-ot, végül a szinlnizat. Mindenütt sokat és szépet láttunk. A légi Nándorfehérvár hegyfokáról letekintve, a vár alatt egy régi torony vonja magára a figyelmet, mely annak idején vízbe épült. Azt mondják hogy ez száműzetést helyük volt ina „sóhajok tornyi" azon kiváló íüggellenség után törekvő szerb honliakuak kik „takovai" felkeléseket rendeztek. A ki egyszer ide bekerült, annak számára nem volt többé menekvés, mert övig vízben állott. A várnak e pontjától keletre jól megviselt Kapu alatt egy fülkét mutogatnak, melyben a dicső Hunyadyfiázuak esküdt ellensége a fondorkodó Cilley csukva volt az alkalommal, midiin Brankovichnak levélben azt irta: nemsokúra két luhilut küldök, melyekkel kéni/eil-ked'vedre játszhatsz'-; és e levél Hun vadynak kezébe került. Miután kétséget nem szenvedett, hogy Cilley a két labda alatt Hunyady László és Mátyás fejét értette, Hunyady szemére lobbantotta Cilleynek aljas tettét, mire Cilley kardot rántott s Huuyadyt levágja, ha gyűrűs ujjával a mérges csapást fel nem fogja s fejétől el nem távolítja. De még azalatt Hunyady barátai berohantak s Cilleyt legott felkonczolták. E ponttól délre van az a szépemlékü erkély —, még romjaiban is oly annyira kétívesnek találtuk - , 300 szoba romjainak közepett 0 , — melynek párkányára a daliás szép levente, az ifjú László duló csatákból fáradtan ha vissza érkezett, kikikönvölt s holdvilágos estéken elmerengett, csak kevéssel előbb is, mintsem kifolyt vére, daczára a király esküjének, melylyel Szilágyi Erzsébetnek megesküdött: JbénUtni nem Jogom" porba hullott szép feje Buda várában. I'gyanabban a vonalban, hol László erkélyes szobájára isinerünk, van egy oszlopos düledék. Ez az a hely, honnan Ougorits Titus magával ragadott egy törököt a mélységbe, inidön a török a félholdas lobogót a várfalon kitűzni akarta. Messzebb a vártól keleti irányban egy hosszú sánczvonalat látunk. Ugy mondják: Laudon sánczai azok. K sok szép emlékű hely jelenben gyakorlóhelyül szolgál a szerb gyalogságnak, a régi szobák pedig zárkákéi fegyházra itélt raboknak, kik, ugy láttam sokan vannak. Éppen akkor is egy csomó rabot vetkőztettek és öltöztettek föl rabí-uhába, mikor ott jártunk. A várból a városházára vezető út sétatéren visz keresztül, mely egykor temetkezési hely volt a török világban. A belgrádi városház nagy épület, legnagyobb benne a tanácsterem, melynek falain ott függenek az Obrenovicsok, olajba festett képei az egész fal mind képpel teli, mintha csak képtárban járnánk, midőn a terembe lépünk, hol Belgrád senatorai időnkint tanácsba ülnek. A szerb múzeum is tömve ilyen képekkel, mely egyébként is gazdeg szerb emlékekben. A többek közt láttáin egy magyar zászlót is a -18-as számú szobában. 1818 volt rajta felírva, közepén a magyar koronával, a korona fölött és alatt ez az irás: „Királyért, Házéért !" A múzeum épületéből, a szerb nemzeti bankba. Igazgatója magyar. Mennyire örültünk, mikor meghallottuk, hogy magyar ember áll a szerb nemzeti bank ólén. Különben egyebekben is szívesen alkalmaznak magyar embereket, a szerbsajtó képviseletében is akadtam magyar emberre, ki bácskainak mondta magát. Itt történt meg velünk, a szerb nemzeti bank palotájában, hogy 25 m. mázsa aranynyal kínáltak meg bennünket. Es mi nem fogadtuk el, mert az a kemény feltétel volt hozzá kötve, hogy egy ember vigye el. Mi inkább szerettük az életet, mintsem az aranyat, azért az aranyat ott hagytuk azoknak, kik életet, és mindent koczkáztaMiak az aranyért. Végül hagytuk a legérdekesebb látogatást, a király residencziáját. De akkorra már ki is fáradtunk és igy kocsikon mentünk fel a királyi várba „Gewehr aus!" kiáltás mellett, s sorra vettük a királyi lak termeit. Pazar fényt keveset találtam legfölebb a téli kert és a várkápolna van pazarabb fénynyel berendezve. A nap épen nyugovóban volt, mikor a királyi palotában időztünk. Siettünk is mindannyian, a palota erkélyeire, hogy bámulj uk és csodálj uk azt a szép természeti képet, mikor a lenyugvó nap aranyos köntösét vállairól leereszti s a Száva folyó hullámhabjaiban megtűrdik s utánna bíborba öltözködik. Estére a színházba voltunk hivatalosak. Ez több okból nevezetes. Nevezetes, először azért, mert hétfőn Belgrádban nincs szini előadás, ez alkalommal kivételt tettek, nevezetes azért, mert a színlap homlokzatán is jelezve volt, hogy magyar vendégeink tisz'ele'ére; nevezetes végül, mert a király is jelentette, hogy részt vesz. Igaz ez utóbbi elmaradt, de mégis helyette ott volt Profits, a régens. Brankovits Györgyöt adták. Ezt követte: Obrenovics Milos. Végül egy tableau kép: a takovai felkelés. A vendégek egyrésze zártszékeken egy másik része első emeleti páholyokban foglalt helyet. A páholybelieket az intendáns is meglátogatta. A zenekar a szerb hymnust játszotta az előadás kezdete előtt mit a magyarok fennállva hallgattak végig. Egyik kebelbarátomnak azért is jó volt elmenni Belgrádba, mert itt jött tudomására annak, hogy régi ősei szerbek is lehettek. Ugyanis az elöaoás alatt Brankovich azt mondja: „(ioszpodinu! Jeszem Gyurácz Brankovits." (Uram! En Brankovits György vagyok.) Erre az én barátom engem jól oldalba talál ós azt mondja: Te! ez engemet hiv! Színház után közös vacsorára gyűltünk, s ott kezdtük, hol délben abba hagytuk. Szerettük volna még a király nyári lakását Belgrádhoz közel látni de időnkből nem tellett. Igy kényt denek voltunk, megelégedni azzal, hogy láttuk a gyermek-királyt I. Súndort, Milánt, a királyapát, és Natáliát a királyanyát, ablakon át. Másnap reggel Vj-6 órakor még /Belgrádban reggeliztünk, és hinnók-e tisztelt olvasóink, hogy ugyanaz nap este 9 órakor már önökhöz közel L.-Patonán vacsorázhattam ? Most, pedig leteszem a tollat, mit csupán a közügy szolgálata érdekében vettem fel. Ha az irányadó egyéniségek eszméimnek csak némelyikét is életrevalónak és megvalósitandónak fogják találni nagv örömömre fog szolgálni; ellenkező esetben, megnyugvást fogok találni abban a tudatban, hogy jót akartam. Veszprémvármegye a tankötelezettség végrehajtása iránt*). (Folytatás.; IV. A közséiji eltVjúrt'isátjok teendői a tankötelezettség végrehajtása iránt. 8. §. A község elöljárósága köteleztetik a tanév kezdetét megelőzőleg két héttel s ismételten egy héttel az iskolai év kezdete előtt szokott módon kihirdetni s tudtára adni a szülőknek, hogy az iskolai év szeptemberhó 1-én veendi kezdetét. Egyszersmind a község elöljárósága kihirdetni tartozik a népiskolai oktatásról szóló 1868. 18. t.-cz. 1., 2., 3., 4., 5. bt 6-ik SS"»'*! melyeknél fogva minden szülő, gyám, vagy gazda, a gondozásuk alatt levő gyermekeket, életévök 6-ik évének betöltésének a 12-dikíg a mindennapi, életök 13-dik évétől a 15-dik évök betöltéséig pedig az ismétlő-iskolába járatni és ott taníttatni tartozik. Köteles a községi elöljáróság azt is kihirdetni, hogy az 1884 XVII. s.-cz. 60. íj-a értelmében a a községbeli iparosok, iparhatóisági engedély mellett felvett oly tanonczaikat, akik életök 12-dik évét még be nem töltötték kötelesek a mindennapi iskolába rendesen bejáratni. Oly iparos tanonezok pedig, kik életök 13—15 éves korában vannak, az ismétlő-, esetleg helyben létező iparostanoncz iskolába járni kötelesek. 9. §. A tankötelezettség végrehajtásának további ellenőrzésére szolgáló nyomtatványokat, nevezetesen az iskolába l>eirt 6—12 és 13—15 éves gyermekek névszerinti kimutatására szolgáló B) jegvü nyomtatványt s a mulasztási kimutatásra szolgáló 0) jegyű iveket a r. t. városok polgánueterei a s a községek elöljáróságai szeptemberhó) 1-ére kötelesek beszerezni s az iskolaszékeknek, illetőleg a tanítóknak a tanév megnyíltával kellő mennyiségben átszolgáltatni. Megjegyeztetik, hogy a községek által beszerzendő összeirási Ai. továbbá az itt felemlített IL és C) jegyű ivek, ivenkint 2 krért a megyei alisp;'uii hivatalban szerezhetők meg. 10. tj. Mihelyt a község elöljárósága saját tapasztalása, vagy a helybeli iskolaszék, vagy a tanító bejelentése alapján megtudja azt, hogy valamely tanköteles a tanév első hetében, amely hét az iskolaszék által a l>eiratásra kitűzve volt, be nem íratott, — az iskola mulasztói szülejét, gyámját, vagy gazdáját az 1868. 38. t.-cz. 4. S-a értelmében rögtön meginti. Ha pedig az elöljáróság az iskolaszéknek illetőleg iskolaszéki elnöknek és tanítónak jelentése alapján annak jön tudomására, hogy valamely tanköteles gyermeknek már megintett szüléje, gyámja, vagy gazdája a második hét végéig sem adta be gyerm a két, vagy gyámoltját az iskolába, a hanyag szülő, gyám, vagy gazda ellenében azonnal alkalmazza a törvény 4. §-a értelmében az elsőfokú, 50 krnyi pénzbírság büntetését. Ismételt makacsság esetén a kötelességét teljesíteni nem akaró szülő gyám, vagy gazda másodízben már 1 frtra harmadízben 2 frtra, negyedízben pedig 4 frtra büntetendő s ha ez sem használ, az elöljáróság a még folyvást mulasztó tanköteles gyermek mellé gyámot rendel, aki azután a gyermek pontos iskoláztatásáért felelős. 11. §. A tanév további egész folyamán keresztül köteles az elöljáróság a C) jegyű mulasztási nyomtatványon a mulasztó tanköteles gyermekek névjegyzékét az iskolai mulasztási napló alapján a tanítóktól minden két aétben bekövetelni s a mulasztók szüléi ellen az eljárást a törvény 4. §-a értelmóben a legszigorúbban foganatosítani. Ha a tanitó a mulasztók névjegyzékének beterjesztését elmulasztaná, azt tőle felelősség terhe alatt köteles bekövetelni. •) Tárgyhalmaz miatt késett.