Pápai Lapok. 16. évfolyam, 1889
1889-03-31
eányok állítják", hogy Zell Otília e levelező lap elolvasása után rendkívül indulatos lett, a levelező lapot összetépte és a tűzbe dobta. A varróleányok azon kérdésére, hogy miért teszi ezt, s miért lett oly indulatos azt válaszolta, a mit a levelezőlap tartalmáról már fennebb megjegyeztünk. Valót mondott-e a szerencsétlen vagy nem, azt tudni most még nem lehet, valószínű azonban, hogy nem mondotta meg a valót s a vélelem az, hogy a levelező lapon a szerelmi viszony félbenszakitásáról lehetett szó, vagyis a vőlegény faképnél hagyta a menyasszonyt. — Egész nap rendkívül ros2 hangulatban volt. Este felé vizet hordott a T->7)o!c2ából, mely alkalommal Bognár Mária birátnéjával találkozott és beszélgetett. Ennek mondotta el, hogy vőlegénye újra elhalasztotta a lakodalmat, — már pedig ha övé nem lehet, -— akkor a földé lesz. Ezek voltak saját szavai és ekkor már elhatározhatta magában végzetes tettét. Este 10 óra tájban lefeküdt és hogy abban az ágyában hált. azt az ágynemüek helyzetéből könnyen meg lehetett itélni. A házbeliek reggel 6 óra után vették észre, hogy a cseléd nincs hon és csak később hallották mi történt vele. Hogy öngyilkosságot követett el kitetszik abból is, hogy kezében egy olvasót tartott, melyet onnan a hulla merevedése miatt csak a boncoló orvos, a legnagyobb erőfeszítéssel tudott eltávolítani. Testének felső része egy nagy kendőbe volt takarva, melyet azért köthetett magára, hogy kezeit kiszabadítani képes ne legyen azon esetre, ha talán tettét megbánva, az öngyilkosság végrehajtásához a szükséges akarat és erő hiányzott volna. A rendőrség a hullát felboncoltatta, azon a külerőszaknak semmi nyoma nem volt észlelhető és ebből valamint az előadottakból kétségtelen, hogy Zeit Otília maga vetett véget életének. — Köszönet nyilvánítás. Nagyságos Koller János ur a helybeli szegényalap javára öt forintot volt szíves ajándékozni, miért is a szegények nevében fogadja hálás köszönetemet. Pápán, 1889. márc. 30. Mészáros r. kapitány. — Az iparos ifjúság ma egy hete tartotta közgyűlését saját helyiségében. A békéltető bizottságba következő tagok választattak be: Hemer Károly, Trauner Lipót, Fleischner Emil, Schlosszer István, Stiffel Antal, Készei Antal. Hutflesz Péter, Madarász József, Vinboffer János, Bereczky Ferencz, Szálai József, Stéhli Imre, Domonkos Albert, Radics Antal, Gyenesei János, Pethö János, Farkas Mihály, Böhm József, Nagyfi István , Kobzi Károly, Pap Lajos, Babjak János, Németh József, Diensztmann Tamás, Kelemen Gusztáv, Veisz Ignácz, Samburger Gábor, Eőri István, Otsön Gábor cs Virág Ernő. E'.eken kivül még 15 póttag lett beválasztva. —- A városházánál a tervbe vett építkezés már a közel jövőben megkezdetik. A városi tanács a közgyűlés határozatahoz képest a pályázatot az építkezés elvállalására a legközelebbi időben kihirdetteti. — Gyurács Ferencz, helybeli evang. lelkész és egyházkerületi főjegyző, előfizetési felhívást bocsátott ki, következő czimü müvére: Kézi Agenda. Templomi és halotti imák szertartási beszédekkel, lelkészi hasznalatra. A munka három részből áll. Az első templomi, és pedig egyházi beszéd előtti oltári imákat az év minden vasárnapj ira, továbbá egyházi beszéd utániakat vasárnap s ünnep délelőttre és délutánra; a második a szentségek kiszolgáltatását, konfirmálást, esketést, egyházkelö kibocsáttatását; a harmadik halotti imákat foglal magában. Az egésznek terjedelme 21 nyomatott ív. Ára fűzve, postán bérmentve küldéssel 1 frt 40 kr. A jeles munka, már a sajtót elhagyta és megrendelésre azonnal rnegküldhető. — Lopások. Gróf Wallis Gyula p.-kovácsi uradalmának egyik majorjából ismeretlen tettesek f. hó 25. és 26. közti éjjel 4 db. fehérszőrű ártány sertést eltolvajoltak. Ugyancsak Pápa-Kovácsiban f. hó 27-én éjjel 3 suhancz betörte Fuchs Dávid szatócsnak boltablakját és onnan 1 frt 20 kr. értékű narancsot elloptak. Tetteseket a csendőrség a kir. járásbíróságnál feljelentette. — A dunántúli evang. reformált egyházkerület pápai főiskolájában az 1888—89-ik iskolai évben a köz- és magánvizsgálatok következő rendben tartatnak meg: Május hó 17. és 18-án: a VUL osztály nyilvános vizsgálata; — 20—24: írásbeli érettségi vizsgálat; — 27-ón a IV. éves tanítónövendékek vizsgálata. — Június hó 15-én délelőtt ; ének-, franczia nyelv-, és gyorsirási vizsgálat;— 16-án délután: képzőtársulati örömünnepély és tornavízsgálat; — 17-én egész nap az I. éves tanitónővendékek vizsgálata a 6. sz. teremben, — 17-én egész nap a VII. osztályé a 7-ik számú teremben, — 17-én egész nap az I-ső osztályé a nagyteremben. — 18-án egész nap a Il-ik és Ul-ik éves tanitónővendékek viszgálata a 6-ik számú teremben,— 18-án egész nap a VlL-ik osztályé a 7-ik számú teremben; 18-án egész nap a Il-ik osztályé a nagyteremben • — 19-4n egész aap tanitónővendékek manap a Vl-ik osztályé a nagyteremben, — a Ulik osztályé a 7. számú teremben; — 20-án délelőtt tanitöképesitő Írásbeli vizsgálat a 6. sz. teremben, — 20-án egész nap az V-ik osztályé a nagyteremben; — 20-án egész nap a IV. osztályé a 7. sz. teremben. — 21-én egész nap gymn. írásbeli magánvizsgálatok ; — 21 és 22-én tanitöképesitő szóbeli és gyakorlati vizsgálatok; — 22-én gymnasiumi szóbeli magánvizsgálatok ; — 24-én és következő napjain szóbeli érettségi vizsgálat. — Június hó 20. 21. 22-ik napjain theologiai alapvizsgálat. — Június hó 14étől 29-éig a papnövendékek évzáró colloquiumai az illető órákon és termekben. — Ezen vizsgálatokra a főiskola nagyérdemű elöljáróit, kegyes pártfogóit, a szüléket és tanügybarátokat tisztelettel meghívja Pápán, 1889. márczius 18-án a főiskolai igazgatóság. — TÜZ egy irodában. Tarczy Dezső ügyvéd irodájában f. hó 23-án esti 7 és 8 óra között egy petróleum lámpa, mely az íróasztalon volt elhelyezve, felrobbant és az ott lévő iratokat meggyújtotta. A robbanáskor szerencsére az irodában rem volt senki és igy kár senkiben nem esett, — a tüzet is rögtön észrevették és sikerült azt lokalizálni, mielőtt nagyobb károkat tehetett volna. — Szabadsági jegy. Ily cím alatt kapott városunkban a mult vasárnap mintegy 50 szolid férj valamelyik ismeretlen tréfás barátjától nyomtatott igazolványt a következő szöveggel: Szabadsági jegy. N. N. urnák mint férjnek saját kérelmére és tekintve eddigi jó viseletét, 10 óra utáni kimaradásra engedély adatik. A felesége. U. i. A jegygyűrűnek mellényzsebbeni viselése jelen engedély azonnali elvesztését vonja maga után. Arról, hogy valaki ezen szabadságolást igénybe vette volna, nem kaptunk értesítést. — A mult heti országos vásáron 1627 db marhalevél íratott át. A kirakodó vásárt elmosta az eső. Mint értesülünk a városi hatóság e helyett egy pótvásár engedélyezése iránt szándékozik lépéseket tenni. — Fuss Zircre vagy fizess. Schreiber és Hoffmann eczetgyárosok fizetési meghagyást kaptak, hogy a pénzügyőri biztosnak utazási költség és napidijak fejében a szesz denaturalásáért 9 frt 72 krt fizessenek. Ennyire jutottunk Pápa városában, hogy Zirczhez osztanak be bennünket. Akár mást se tegyünk, mint mindig a pénzügyőri biztos számláját egyenlítsük ki, mert hát teendője biz itt akad neki elég. — A sümeg-tapolcai helyi érdekű vasút kiépítése tárgyában Tapolcán a napokban érdekeltségi gyűlés tartatott, melyen elnökül br. Putheány Géza, alelnökül Csigó Pál, jegyzőül dr. Esső Gyula, bizottsági tagokul Hertelendy Ferencz, Csendes József, Leszner Sámuel, Frisch Lipót, Flieg József, Átvay Lajos, Szigly József, dr. Löwensohn Mór, Handlery Gusztáv választattak meg. A gyűlés az előmunkálati engedély megszerzését elhatározta. — Pályázat. A győri árva kir. alapítványnál az 1S88/9. tanév kezdetétől 2 állomás egyenként 80 frttal jött üresedésbe. Ezeknek betöltésére pályázat hirdettetik következő feltételek és megjegyzések mellett: A győri árva kir. alapitványbeli ösztöndijakra szegény kath. vallású, jó előmenetellel iskolába járó vagy inaskodó árva fiuk és leányok pályázhatnak. Az e részbeni folyamodványok a győri árva kir. alapbeli állomásokat illetőleg Nógáll Károly győri püspöki hetynökköz, mint az alap igazgatójához czimzendők és az illető tanintézeti igazgatóságoknál, hol a pályázók jelenleg tanulnak vagy a megyei és városi közönségeknél 1889. évi april hó 15-ig, mint ezennel kitűzött határnapig benyújtandók. A benyújtandó folyamodványok következő kellékekkel szerelendők fel. 1. A legközelebb lefolyt 1887/8. tanévről szóló iskolai vagy inaskodási előmenetelről szóló mesteri bizonyitványnyal. — 2. Az esedező szülőinek polgári és vagyoni állapotáról és netáni érdemeiről, testvéreinek létszámáról, valamint arról is élvez-e esedező vagy egyik testvére ösztöndijt és mily alapból, hatóságilag kiállított okmányokkal. A gyermekek egyenként névszerint és koruk szerint nratatandók ki. 3. A keresztlevéllel és az esedezőnek atyja vagy mindkét szülője halálát igazoló bizonyitványnyal. 4. Megemlítendő a folyamodványban azon kir. pénztár a melynél adományozás esetében az ösztöndíj illetmény felvétele kívántatik. Az ekképen felszerelt folyamodványok az illető tanintézeti igazgatóságok és megyei vagy városi hatóságok által és pedig az előbbiek részéről vagy közvetlen, vagy a tankerületi főigazgatóságok utján, az utóbbiak részéről pedig szintén közvetlen az 1889. évi april hó 25-ig a fennevezett pártfogóhoz a minősitvényi táblázatok kiséretében eljuttatandók. Végül megjegyeztetik, hogy az ösztöndíjasok, ha fiuk, a nyert ösztöndijt tanidejük vagy inaskodások tartamára, ha leányok, férjhezmenetelükig, vagy anyagi állapotuk máskép kedvező megváltozásáig, legfeljebb azonban életük 24. évének befejeztéig ólvezendik. A fent kitűzött határnap eltelte után, vagy az illető tanintézeti igazgatóságok mellőzésével közvetlen a vallás és közoktatásügyi m. kir. minisztériumhoz benyújtott kérvények egyszerűen fognak visszautasittatni. Budapest, 1889. évi márczius hó 16-4n. A vallás- és közoktatásügyi migyw? királyi miuiflitwu», — A lapdázás áldozata. Nagy Tevel községben a f. hó 25-iki ünnep délutánján felnőtt emberek az utcán lapdáztak, és a labda kiütése közben Gauker Mátyás n. teveli lakos kezéből az ütőbot (ásó-nyél) kicsúszott és a hátuk mögött 8—10 lépésre bámuló gyermekek közé esett és Vidi Istvánnak 6 éves, János nevü fiát oly szerencsétlenül sújtotta, hogy a mája megrepedt és belső elvérzés folytán pár perc múlva meghalt. A lapdázók között ott volt a szerencsétlenül kimúlt gyermeknek apja is. — A vizsgálat folyamatban van. Elvi határozatok iparügyekben. Az 1884. évi XVII. t.-cz. 45- 8- els ő bekezdése értelmében minden iparos engedélyhez nem kötött iparnál ugyanazon községben több állandó üzleti helyet (műhelyt, boltot) tarthat, melyek az iparhatóságnál bejelentendők. Ezen bejelentés elmulasztása büntetést nem von maga után. Ha azonban az iparhatóság az illetőt, a bejelentésnek bizonyos záros határidő alatt leendő teljesítésére felhiván, az illető ezen felhívásnak meg nem felelne, a mulasztó ellen az ipartörvény 156. §. a) pontjában rendelt büntetés alkalmazható. Fióktelep alatt a lakhelyen kivül nyitott üzlet értendő, mely esetben az ipartörvény 46. $-ának rendelkezései irányadók. — Az úgynevezett kenyérsütő asszonyok, kenyerüket nemcsak a heti vásári napokon, hanem a napi piaczon is árusítani jogositvák és e czélból iparigazolványra szükségük nincs. j . — Építési tanácsadó czim alatt Gonda Béla, jelenleg közmunka és közlekedésügyi műszaki tanácsostól megjelent mü ezen uj kiadása magában foglalja mindazon útmutatásokat, számitási és eljárási módokat, általános és részletes szerkezeti elrendezéseket (rajzolatokkal) stb., melyek a középületek, lakóházak és épületek, ipartelepek, utak, hidak, vasutak, vizi építmények minden fajának általános és részletes tervezé3ére, a tervek díjazására, a vállalatba adás feltételeire, az ópités vezetésére az általános elrendelés és szerkezeti részletek megállapítására és tervezésére, a költségvetések részletes összeállítására stb. irányadók és szükségesek. Az Építési Tanácsadó megjelenik minden hó 1-én 2 íves füzetekben, képekkel és szakszerű rajzokkal gazdagon diszitve és pedig akként, hogy egy év alatt 18 füzet adatik ki. Az egész mü 25—30 füzetre van tervezve s legfeljebb másfél év alatt be lesz fejezve. Az Építési Tanácsadóra ennélfogva előfizetni is lehet és pedig: Egész évre (18 füzetre) 5 frt 40 krral. Félévre (9 füzetre) 2 fi-t 70 kr. Egyes füzet ára 30 kr. Megrendelhető minden könyvkereskedőnél, Budapesten, ifj. Nagel Ottó kiadónál. — Szuroksetétség uralkodott a mult heti zivataros időben. A lámpákat eloltotta a szél és teljes setétscg borult a város ntcáira. Ha égnek is a lámpák akkor is sötét van, — ellehet tehát képzelni hogyan nézhettek ki utczáink pislogó mécsek nélkül. — Szökevény leány. K. J. győri illetőségű 17 éves kisasszony a mult héten megszökött a szülői házból és Szombathelyre szándékozott utazni, de hogy miért, azt csak ő tudná megmondani. A kisaszszony élelmességét nem lehet tagadni, mert nem utazott egyenesen Szombathelyre, a hol kétségkívül a rendőrség a szülők megkeresésére azonnal letartóztatta volna, hanem kis szőke fejecskéjével úgy okoskodott, hogy leszáll itt Pápán s Déhány napnak helyben való eltöltése után megy csak Szombathelyre. Számításában azonban csalatkozott a kis angyal, mert a győri rendőrség neszét vévén a dolognak rögtön értesítette a pápai kapitányt, a ki a vasúti idóháznál ép akkor tartóztatta le, mikor ez Szombathelyre akart utazni. A kis leányt polgári ruhába öltöztetett rendőr kisérte a kétségbeesett szülőkhöz Győrbe. — Borzasztó zivatar volt mult héten, a szöllökben sőt a városban is több épület falai kidőltek. Szerencsére emberéletben nem esett kár. — AB ipartestület újonnan megválasztott elöljárósága jövő szombaton fogja első ülését Gáspár Gábor elnöklete alatt megtartani. Ezen ülésben több szegödtetés és szabaditáson kivül számos érdekes ügy is fog elintéztetni. — Felakasztotta magát. Gabnai Ádám 39 éves, b. tamási lakos f. hó 27-én a déli órákban belülről bezárt szobájában, hova az ablakon át hatoltak be, felakasztva találtatott, és életre hozni nem sikerült, bár a hulla mikor feltalálták még meleg volt. A megejtett vizsgálat az öngyilkosság okául a feletti bánatát derítette ki a szerencsétlennek, — hogy háza a f. hó n-én történt tüzeset alkalmával leégeett, és azt felépíteni önerejéből nem volt képes, az iszonyú zápor, mely a megelőző éjjel és egész napon át hullott, a ház padlását annyira megrongálta, hogy nejének és kis gyermekeinek rokonaikhoz kellett menekülni. — Tü«. Ma égyhete, f. hó 24-én reggeli 5 órakor H. Bödöge községben Lampert Pál házánál tüz ütött ki és csakhamar 7 ház és egy száraz malom leégett. A kár 1500 frt, mely nagyobb részben biztosítva volt. A tüz gondatlanságból keletkezett, a miért a csendőrség jelentése alapján a vizsgálatot a kir. járásbíróság megindította. — Feljelentett tettek a városi hatóságnál, hogy az izraelita temetőben a sírok n«ro az «löirt si«bilvsie,rü melységre. ásatnak meg és a hullák igy temettetnek el. A várost hatóság az ügy megvizsgálására egy hét tagból álló bizottságot küldött ki, — mely a szemlét ez érdemben legközelebb fogja teljesiteni. — Budapest főváros fejlődéséről tanúskodnak a következő hivatalos adatok: Az 1887. évben állami és községi adók czimén Budapesten 12*4 millió frt vettetett ki. Ezen összeghői 2-95 millió frt volt községi adó. Az egyenes állami adókivetés az egész országban 1887-re kitett 92-5 millió frtot s igy Budapest főváros az összes egyenes adók közel egy tizedrészét szolgáltatja. Házbéradó czimén 1887ben kivettetett az országban 10-05 millió frt. ebből esik Budapest fővárosra 3-07 millió frt. A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adója kitett 1887-ben az egész országban 2-84 millió frtot, egyedül Budapesten 0-84 millió frtot. A most emiitett két adónemben tehát a főváros az összes adókivetés egy harmadát szolgáltatja. Az 1874-től 1887-ig terjedő időidőszakban Budapest fővárosában az egyeneB adók hozadéka 34%-al, a községi adóké 9%-al emelkedett. A kedvezőbb megélhetési viszonyokra vall az a körülmény, hogy 1874-ben a kivetett adónak csak 79-7%-a folyt le, ellenben 1887-ben már 89-4%-a. Az adóhátralék kitett 1875-ben még 8-39 millió forintot, 1887ben már csak 3-90 millió frtot. A fogyasztási adó hozadéka 1887-ben 6*29 millió forintra ingott csupán Budapesten, mig a főváros kivételével az egész országban 21 millió folyt be, e szerint a főváros egy negyedrészét szolgáltatja annak, a mit az egész ország. A fogyasztás mérve is jelentékenyen emelkedett. Igy 1884ben a lakosság minden fejére 117 kilogram hus jutott évenkint, 1887-ben az arányszám már j 121 kilogrammra emelkedett. Ellenben a szeszes italok fogyasztása volt fejenkint 1885ben 138-5 liter, 1887-ben pedig 131-5 liter. Noha itt a fogyasztás kevesbedésével állunk szemben, a mit talán kedvezőtlen jelenségnek mondhatna valaki, ugy másrészt figyelembe veendő, hogy a szeszes italoknál erkölcsi tekintetekből ez nem is volna oly nagy baj, ha nem is tudnánk, hogy a kiállítás látogatói emelték a fogyasztást. — A nők Eldorádója. Jova államban 955 földbirtokosnö van, 18 szarvasmarhatenyésztő, 5 korcsmáros, 90 kertész. Van továbbá ebben az államban a nők között 13 megyei felügyelő, 37 középiskolai igazgató, 125 orvos, 49 gyógyszerész, 5 ügyvéd, 10 lelkész, 3 fogorvos, 110 diplomás betegápoló és 1 mérnök. — Úgy halljuk, hogy újféle szivarokat kapunk, — a régieket új nevekkel ruházzák fel, minőség tekintetében azonban nagyon természetes maradnak olyanok, mint a milyenek most, — élvezhetlenek. Az új neveket elengedjük, de a helyett készíttessenek jobb és olcsóbb szivarokat, akkor aztán kibékülünk a fináncokkal. — Nemzetközi közoktatásügyi statistika. A franczia közoktatásügyi minister jelentése érdekesen tünteti fel a különböző országokban létező közoktatásügyi állapotokat. E kimutatás szerint: Oroszország, Szerbia és Románia lakosságának 80 °/ 0-a nem tud írni, olvasni. Az arány a többi országokban a következő : Spanyolországban 63, Italiában 48, Magyarországon 43, Ausztriában 39 és Irhonban 21 százalék nem tud sem írni, sem olvasni. Francziaországban és Belgiumban 15, Angliában 13, Hollandiában 10, Eszakamerika EgyesültÁllamok (fehér-börüek) 8, Skothonban 8, Svajczban 2'/ 2 , Svédhonban, Dániában és az egész Németbirodalomban pedig csak egy-egy százalék nem tud írni-olvasni. -— Budapesti Hirlap., (Szerkesztők ée laptulajdonosok: Csukássi József és Rákosi Jenő) A „Budapesti Hirlap" a lefolyt betek politikai viharaiban, küzdelmeiben jobban bebizonyította, mint valaha, hogy merészen lobogtatott zászlaján ez az egyetlen jelszó áll: magyarság. Lángoló szózatai, melyeket naprólnapra kibocsátott, élénk viszhaugot keltettek az országban, s fokozták a „Budapesti Hirlap" népszerűségét; elterjedtségét pedig eddig páratlan fokra emelték. A „Budapesti Hirlap" máris olvasói közt találja az ország legkivá óbb intelligenciáját, mely megértette, hogy e Uapban a.magyar nemzeti politika nyer legpregnánsabb kifejezést. A „Budapesti Hirlap" sikerének egyéb tényezői a régiek maradnak: a kitűnően szervezett szerkesztőség, s a közönségnek gyors és hü kiszolgálása, tekintet nélkül a költségekre. Minden fontosabb bel- vagy külföldi esemény felől rendes levelezőn kivül saját külön tudósító értesít közvetlenül: a távirati szolgálat immár oly tökéletesen van berendezve, hogy elmondhatjuk: nem történik a világon semmi jelentékeny dolog a nélkül, hogy a „Budapesti Hirlap" arról rögtön ne adjon hű és kimerítő tudósítást. A „Budapesti Hirlap" politikai czikkeit Kaas Ivor báró, Rákosi Jenő, Grünvald Béla, Balogh Pál írják más kiváló hazai publicistákkal híven a lap független, magyar, pártérdekeket nem, csak nemzeti érdekeket ismerő szelleméhez. Politikai birei széleskörű összeköttetések alapján a legmegbízhatóbb forrásokból származnak. Az országgyűlési tudósításokat a gyorsírói jegyzetek alapján szerkeszti s az ülés külsőségeit vidám csevegésekben tárgyalja. Magyarország politikai és közélete felől távirati értesülésekkel látják el rendes levelezők, minőkkel minden varosban, sőt nagyobb községben is bir a lap. Európa összes metropolisaiban Londontól Konstantinápolyig saját tudósítók vannak, akik ugy az ott történő eseményeket, mint az elektromos dróton oda futó híreket rögtön megtáviratozzák. A külföldi rendes tudósítókon kivül minden fontosabb esemény felől trotaltis^ktiQA ki«0Jd«té4Ü. tagjai adnak gyors és bő értesítést. A „Budapesti Hirlap" e célokra havonkint oly összeget fordít, mint a mennyi ez előtt 10 évvel még egy-egy hírlap egész költségvetése volt; de sikerült is elérnie, hogy ma a legjobban, leggyorsabban értesülő orgánuma a sajtónak. A „Budapesti Hirlap" Tárcarpvata a lapnak egyik erőssége s mindig gondot fordít rá, hogy megmaradjon előkelő szinvonalán. A közgazdasági rovatban a magyar gazda, birtokos, iparos, kereskedő megtalálja mindazt,, a mi tájékozására szükséges. A regénycsarnokban csak kiváló irók legújabb műveit közöljük. — Az előfizetés föltételei : Egész évre 14 frt, félévre 7 frt, negyedévre 3 frt 50 kr, egy hóra 1 frfc 20 kr. Az előfizetések vidékről legcélszerűbben postautalványnyal eszközölhetők következő cím alatt: A „Budapesti Hirlap" kiadó-hivatalának. IV. kerület, kalap-utca 16. szám. — Az egészséges vér miig halassal van az emberi testre, azzal a nagy közönség még igen keveset törődik. Nem tudják, hogy igen sok bajnak a rossz, a nem kellőleg képződött vér a szülő oka. Azoknak, a kik vérszegénység , vértolulás, sápkór, bőrkiütések, aranyeres bajok miatt panaszkodnak, arról kellene gondoskodniok, bogy rendes emésztés s táplálkozás által verőket erösbitsék. Ily esetekben, köztudomás szemit, Brandt Rieh, gyógyszerész svájezi labdacsai, melyek a gj"óg3 r szertárakban dobozonkint 70 krért kaphatók, nagybecsű szolgálatot tesznek s különösen a nők is kellemes hatásuk miatt minden egyéb szernél többre becsülik. De mindig, különösen a keresztnévre ügyelve, kell kérni a Brandt Richard gyógyszerész-íéle svájezi labdacsokat, mert a csalódásig híven utánzott s hasonló névvel ellátott labdacsokat is árulnak. Szorosan ahhoz tartsuk magunkat: hogy védjegyül minden valódi doboz czimlapján egy fehér kereszt vörös mezőben s ez elnevezés; Brandt Eich, gyógyszerész svájezi labdacsai, található. Minden más fajta dobozt vissza kell utasítani. — Dohányzóit figyelmébe. Mióta a dohány- és szivarnemek árait felemelték, azóta — mint a statistika bizonyítja — a czigarettázás óriási mérvben emelkedett. .Szolgálatot vélünk tehát tenni a dohányzóknak, lia figyelmüket Wlach Albert Bécsben élő hazánkfiára fMariahilfersírasse 58) felhívjuk, kinek szabadalmazott „Imperial szivarkatöliő-gépe <^80 krtól I frt 30-ig) a legnagyobb méltánylást igényli. E czigaretta-készitö-gép, mely munkaképességre nézve minden hasonló készítményt felülmúl, épugy vékony hölgyezigaretták, mint szivarvastagságú czigaretták készítésére alkalmas,— a legjobb, a mi e nemben készül. A kedvelt nickelből van készítve, csinos alakja folytán minden dohányzó-asztal díszét képezi, rendkívül könnyű kezelése következtében, úgy hölgyeknek, mint férfiaknak kellemes időtöltésül szolgál, de hasznos is, mert e géppel a legfinomabb dohányból készített egy czigaretta alig 1—ly t krba kerül, és ehhez csakis egy kész 5 kros speczialitás-czigaretta hasonlítható. Hasonló figyelmet érdemel e czégnek gazdag czigaretta-hüvely raktára, melyben több mint 500 a legújabb ägyptusi-, török-, orosz- és fantáziahüvely-vignetták arany- és színnyomásban vannak képviselve. A nevezett czég kívánatra szívesen küldi ingyen és bérmentve gazgag mintakatalogusát, melyhez egy több mint 200 különféle hüvely-vignetta-mintával állatott eredeti iv Houblon-papir van mellékelve. A legérdekesebb, ha valaki egy „Imperial" czigarettatöltő-géppel egyszersmind meghozhatja magának 1 frt 50 krért e czigaretta-hüvelyek diszmintagyüjteményét, mely az 500-at messze túlhaladó a legkülönfélébb és legszebb hüvelyeket tartalmazza. — Városunkban meghallak márczius 23-tól 2p-ig: Rosenfeld Anna, izr., 18 éves, tüdővész. — Sági János gyermeke Jenő, róm. kath., 1 '/ 2 éves, tüdőlob. — Bognár István ligyermeke, róm. kath., halvaszületett. — Roth Sámuel izr., 65 éves, bélrák. — Vágó József gyermeke Mária, róm. kath., 1 '/ 4 éves, torokgyik. — Szakács Dániel gyermeke Zsófia, ref., 4 napos, görcsök. — Szakács Dánielné ref.. 27 éves, gyermekágyiláz. — Schmiedbauer Mária j gyermeke Károly, róm. kath., 18 napos, veleszületett gyengeség. — Herber Iguácz gyermeke József, róm. kath., 7 éves, tüdővész. — Zell Ottiba, róm. kath., 23 éves öngyilkosság. — Veszelle Terenczné gyermeke Karoliua, róni. kath., 10 éves, tüdő vész. — Horváth Károly gyermeke Julcsa, róm. kath., 4 éves, roncsoló toroklob. APRÓSÁGOK. — Papa, mik azok a hosszú vékony ! fák? — Nyárfák. — Mire valók azok? — Hát levágják őket és tölgyfabutorokat készítenek belőlük. — Barátságos kiegyezés. A. Nos feljelentette azt az alávaló könyvvezetőjét, a ki 20.000 frtját elsikkasztotta ? — B. Nem én, barátságosan kiegyeztünk, feleségül vette a leányomat. — Egy vendég térdén lovagoltatja a család kis fiát. — Ne félj Pistike, — mondja a vendég — nem lesz semmi bajod. — Félét egy kiczit báczi, mert tegnap már leestem egy szamárról. — Jó bizonyítvány. Nyelves Marcsa II hónap híján egy évig volt nálam és ez idő alatt: szorgalmas volt a kapu alatt, mérsékelt a munkában, gondos a maga gyomrára, okos a kifogások feltalálásában, barátságos a katonák iránt, hü kedveseihez, és becsületes ha mindent elzártak előle. Kivonat: Pápa városának gabona-ár jegyzőkönyvéből. 1889. márczius hó 29-én. t 00 kilogram Buza jó 7 fi ítOkr, közép 7 fl 20 k, alsó 7 fl 00 kHozs JÓ 5 fl 60 kr. közép 5 f 30 k, olsó 5 fl 00 k. Áipa jó 6 fl 70 kr, közép 6 fl 50 k. alsó 6" 20 k. Zab jó b fl 50 kr. közép 5 ft 30 k. alsó 5 fl 20 k. Kukorica *ft 90 kr, közép 4- fl 70 k, alsó í fl 20 k. Burgoirvajó lftfeOkr, közép lft2ök. alsó ifi 00 k. Széna jó S ft 20 kr. közép 2 ft 80 k. Zsuppjó 1 frt 90 kr, közép Itt 80 kr. QaváW IJáoiel, polgármester,,