Pápai Lapok. 16. évfolyam, 1889

1889-12-08

pünkről tud és — magyar: — ide hoz szellemileg, lelkileg körünkbe még meszsze a megye határain túlról is, hogy a nemzeti kegyelet e szerény, de igaz ünnepén velünk áldozzon! Könnyű más népeknek ós nemzeteknek, t. közgyűlés és t. vendégeink! Ott, azoknál a nemzet nagyjai iránti kegyeletnek nem szükséges az egyes kisebb departementokban, kreiseokban nyilvánulnia. Az angolnak ott van, — hogy többet ne emlitsek — hatalmas Westminsteré. Ez az igazi szent hely, tele márvány- és gránit-szobrokkal a haza jeleseinek örök dicsőítésére. Igazán a sziv szorul össze, s megrezdül az emberben minden jobb érzés, mikor e szentélybe lép, a hol eltemetve lenni a legnagyobb dicsőség és tisztelet, mit Anglia adhat fiának, — mikor e szentélybe lép, a hol ott látjuk egész légióját a kőbe vésett hősök- és hadvezéreknek, a nemzet sorsát intézett királyok és királynéknak, az államférfiaknak, az ipar és közgazdaság korszakot alkotó vezérférfiainak, a nemzet nagy irói, művészei és költőinek, — szóval a szellemóriásoknak , kik szellemük ragyogásával, zsenijük erejével hazájuknak fényt, hírt, hatalmat, dicsőséget szereztek! ->— Igazán Istenháza ez tele félistenekkel! A francziáknak ott van, — hogy mást ne emlitsek — gyönyörű Paníheonja, melynek homlokzatán a felírás jelzi magasztos hivatását : „Aux grands hommes — la patria reconnaissaute." „ is agy embereinek a hálás haza." — S van Panthennja az olasznak, van a németnek s pedig nem egy helyen. Sőt alig egy rövidke évtizedre rá emlékszobor hirdeti már a német egységet is, ott a szépséges Rajnának partján, a Niederwald tetején, ott fenn a magasban, „hadd lássa meg minden ember fent, lent s minden oldalon." Egy óriási Germania-szobor, körötte 200 életnagyságú márványai akkal s rajta az agg császár ömlékmondata: „A halottnak emikékül, az élőnek elismerésül, s a jövendőnek utánzásul." Igy becsülik meg máshol a haza halhatatlanjait ! Mert máshol tudják, hogy a marathoni győzők emléke hősöket nevelt Athénnak! Minden népnek van hát Patheonja; — C3ak a — magyarnak nincs! Pedig itt kopogtat már a jelen ajtaján a közelgő év, mely le fog zárni nemzetünk életében egy egész — ezredévet! Nem volnának talán nagyjaink ? Igaz. a gondviselés nem igen pazar a nagyokban. Eltelnek századok is, mig félistenek teremnek. De mi buszkén mutathatunk históriánkra, erre a megrázó drámára, mely tele volt bár szenvedéssel és bánattal, de tele volt a nemzet igazáért, jogáért, alkotmányáért és szabadságáért, felvilágosodásáért, haladásáért, szelleme nagyságáért küldve küzdő hősökkel é^.szellemharczosokkal. Igaz, kicsiny faj a magyar, de — jó termő föld, mely gigászokat szül, kik lelkesedésükben és honszerelmükbeu magát az eget is — ha kell — megvívni képesek. Ily ősök dicsőségét fennen hirdetni s a világnak büszkeségünk gyanánt, fiainknak példa gyanánt megörökíteni: — szent kötelessége a magyarnak. Nem lennénk méltók ez ősökre, nem lennénk méltók nemzetünk és fajunk e dicső fentartóira, ha elmúlni engednők az ezredévet a nélkül, hogy méltó és illő helyen, méltó ós illő alakban e^y nemzeti Pantheon hirdesse a magyar fajnak és géniusznak csodásan termő erejét és ezzel szemben a nemzet örök háláját a haza nagyjai iránt. Kegyeletül nekikj utánzásul a jövendőnek! . . . Mily szép és elismerésre méltó, hogy a mit az ússzhaza — hiszem és remélem — nagyban és magasztosán, nevéhez, tradiczióihoz méltón ezentúl fog megtenni, —hogy azt kicsiben és persze kicsiny keretben a vármegyék teljesitik. Ezek közé akar Veszprém vármegye is állni, mikor közelmultunk két leg'dicsőbb halhatatlanjának: Széchenyinek és Deáknak megszerzé megyeháza számára arczképét. Kezdetnek szép és elég. # » » Szomorú kor volt az, mely Széchenyit megelőzte, tisztelt közgyűlés és t. vendégeink. A stilyedésnek s az elnemzetietlenedésnek szomorú korszaka. Hiába csillogtak fel másutt az „európai" eszmék, a nemzetfentartás nagy eszméi; e korszak nem látta meg s nem kért részt belőlük. Hiába támadtak máshol nemzeti, vagy általános humánus ideálok, hiába a haladási vágj', a reforinálás és reorganizáczió utáni sóvárgás; e korszak nem értette meg. Békót viselt az ész is, a sziv is. Az ész közönyös volt minden ujitás iránt; nem gondolt nz ország anyagi érdekeivel, iparral, kereskedelemmel, közgazdasággal. S a sziv fásult volt. Dobogott, de félelmében és nem lelkesedésében! El lett felejtve, sőt kigúnyolva még a nemzet anyanyelve is, — s akadtak megyék, melyek felírtak, hogy „lehetetlen" a m agy ar nyelvet hivatalos nyelvvé tenni. Ily sötét, szomorú korszakban, bár a haza egén egy-két csillag már ragyogni kezdett, támadt a magyaiv.ak Széchenyié! Ki hitte volna, hogy a hessen-hombiirgi huszárezred kapitánya, ki akkor még csak törte a; magyar nyelvet, hogy nz száll ki sikra legbátrabban s legnagyobb sikerrel a magyar nyelvért. S ez első fellépése magában rejté egész programmját. „Mióta élek — igy szól — kimondhatatlan vágy létezik lelkemben Magyarország kifejtésére. A magyar nemzet feldicsöitése él minden csepp véremben." S mikor a magyarhoz magj'ar nyelven szólhatott, tettre vágyó, hatalmas szelleme felrázta az országot dermedéséből. Porradalraat idézett elő szellemével, fellépésével mindenütt; forradalmat az eszmékben, forradalmat a szivekben, az e'fásult érzésben és az elvadult felfogásban, forradalmat az intézményekben, forradalmat a közsz^llemben! Erős kezével átgyúrta a nemzetet más anyaggá. Egy darab Európát teremtett belőle s hogj* ez sikerülhessen, az agitaczió legélesebb hangjával támadta meg a magyar nép tespedését, elfogultságát, az idegen, de helyes eszmék iránti érzéketlenségét, szégyenteljes elmaradottságát, intézményeinek rozsdáját. Igazán a nap nem törik aunj-i színre, mint a mennyi felé lövelte Széchenyi szerteszét nagy szellemének egy egész nemzetet felrázni hivatott ihletett szikráit. Hiszen „ha "büszke méned edzi habzó pálya, ha eszmeváltó díszes körbe gyűlsz; ha szárnyakon röpít a gőz dagá

:

ya; ha tenni szépre, jóra egyesülsz" .... a hol Düna, Tisza szabályhoz törni kénj

ri telén, hol áttörve a sziklák csoportja, Trajanus hire újból megjelen; a hol az ifju Pest bizton ölelve nyújt Corvin agg várának hü kezet: — Széchenyié mind az emlékezet! S bár mint egyén örökre talánj

r marad előttünk, de a hazafiról a költő jól zengi: „Hazám tudósi, könyvet nagy nevének! Klio! Te készítsd legdicsőbb lapod. Évezredek során, mit összejegyzél, Honfierények magasztos érdemét, S arany betűkkel ércztáblára metszel, Abból alkosd Széchenyi jellemét!" Veszprém vármegye régtől fogva hódolói, tisztelői közé tartozott. 1835-ik év márczius 9-ikét írták, mikor egy szép hazafias jelenetnek volt színhelye vármegyénk régi, ősi székháza. Kiirtani e magasztos jelenetet megyei levéltárunkból hálás pélyes alkalomra, kik. között rátartós matrónák, rengő és viruló szép fiatal özvegy menyecskék, és fülig piruló ártatlan kisasszonyok is voltak szép számmal. — A matrónák az elnök mellé kerültek, és a régi boldog időkről emlékeztek, — az özvegy menyecskék a fiscusnak jutottak, kik a üskust minden tudományából és erőtetett komolyságából úgy kizavarták, hogy a kereszt nevét is elfelejtette; — a kis asszonyok a szolgabíró, és esküdt mellé kerültek, a kik fiatal emberek levén a bírósági ülésben is hallgatag viselték magukat, az ebédnél és vacsoránál pedig a megigé:.ettek sorsára jutottak. Délutánonkint is folyt az ülés 3 órától fogva vacsoráig. Délután az elnök (egy sovány barna öreg úr) maga vigyázott, a többiek mellényeiket kigombolva oly erősen szuszogtak, hogy gyengébb sóhajtásnak is beillett volna; az előadó pedig gyakran hibásan olyasott, kivált latin okmányt, sőt a hetes számot f betűnek mondta. Másnap az elnök recapitulálta a leg'iap cViluíán előadottakat, hogy mindnyájan megértsék, és csak azután haladtak tovább; tehát előbb utóbb megértette mindegyik a bogy megérteni képes volt. Mondtuk már, hogy nem sürgette őket senki, — nein üldözték őket a restantia miatt, nem ijesztegették kimutatással, fegyelmi feljelentéssel, hanem hagytak őket, hogy járjanak el á mint a törvény, az igazság, Isten és lelkiismeretük sugalmazza. — •S mivel ráértek megérteni mindent, meg is értették. Előre bocsátottuk, hogy ez egy csudálatos bii'óság volt, mert az mégis csudálatos rendszer, hogy a földes úr azon ügyben, melyben o az egyik érdekelt fél, maga válugaíga ki magának az- egyéneket birákúl, azután a maga házánál szállásolja el, iszonyú lakomákon vendégeli őket hetekig délben este, mulatságot rendez nekik, s végül tetszése szerint ő fizeti a birák napi dijait, mely napi díj nincs szabályozva, tehát fényes honoráriumból áll úgy annyira, hogy egyik egyik tagnak a napi dija nagyobb értéket képviselt mint egy tehén ára, vagy egy szekér búzának piaczi ára, és ezt a törvény igy rendeli, és a törvény mégis azt kivánta, hogy az igy kikészített bíróság ne kedvezzen a földesúrnak, hanem legyen becsületes és igazságos. Mai nap azt mondaná sok száz ember, hogy ez megvesztegetés, és az ily módon megtraktált bíróság meg vau vesztegetve, és jaj annak az igazságnak, melyet ezek kiszolgáltatnak, j Hát az igaz, hogy ez csakugyan csu, dálatos egy rendszer volt, —- hanem a mi ' rr-izdezeknél még sokkal csudálatosább, hogy a magyar táblabíró kitraktáltatta magát, lakmározott, felvette a fényes diurnumot, és mégis megvesztegetve nem volt. Ennyi kísértés mellett is megőrizte eszének tisztaságát, jellemének becsületességét, bírói állásának méltóságát, és számot vetve Istennel, lelki ismeretével, azt mondta ki ítéletében igazságnak, a miről meg volt győződve hogy ez a valógi igazság. Igy volt képes hazájának igazságszolgáltatása iránt a pietást, és bizalmat fentartani, és a táblabírói nevet becsültté tenni, — utódainak pedig büszkeségül legalább is annyi értlemmel fénylő nevet hagyni, mint az az őse hagyott, aki törököt vagy tatárt zaíira emlékeztetni szem, hogy annale míú ti sek, ütött agyon. emlékezet jeléül. Hadd beszéljen az, én helyettem. 1835-ben márczius 9-én a megye közgyűlést tartott. A napirendenKotsi Horráth Sámuel és Noszlöpy Ignácz országgyűlési követeknek az évi január 2-án kelt hivatalos jelentése volt, melyben ők — mint többek közt az akkori jegyzőkönyv szól — a Dunagőzhajózási akadályok elhárítása iránt költ íölirás, mint szintén a Buda Pest közt felállítandó hídnak az országgyűlés által meghatározandó bérnek és fizetési időnek kikötésével magánosok vállalatja által legczéliranyosabbnak vélt országos elhatározása felől a "Fenséges Nádor Hitvesének neve napján tett idvezlésről is különösen tudósítják a megyét." . , Ezen jelentés felolvasása után egyszerre feláll Zsoldos Ignácz, akkori megyei főjegyző, a későbbi nagy tekintélyű tudSs ós jogász és ünnepi csendben beszédet kezd. „Tekintetes karok és rendek. Az országgyűlési Követ uraknak a Dunahajózási akadályok elhári:á?a é=> Pest-Buda közt építendő álk.ndó hid érdemében küldött, s ezennel felolvasott jelentésükből alkalmat véve. bátorkodom a Tekintetes Karokat es Rendeket egy nagy Hamondom, mert ugy hia Haza iránt tett Jérdetett-ps Rendek előtt annyira esméretehogy eráiita tiszteietjeiket kijelenteni, vagy nevét hallani, mindegy: ez gróf Széchenyi István! Hibázna az - folytatja Zsoldos — tettes Kendek, a ki a Haza háládatosságára legkisebb részben is számot tartana, mert ehhez senkinek igaza nincs, mivel Jiógy akárki, bármit tett légyen is a Hazáért, mivel ezzel tsak Hazafiúi kötelességét teljesítette, a kötelesség teljesítésé édes érzésén kivül, Iraely ugyan nagy és legnagyobb jutalom, másra számot nem tarthat, — mind azáltal mivel éppen édes Anyák szokták szerette magzataik eránt vonzó édes érzeteiket leginkább kimutatni, közmyánk, a kedves Hazához ugy tartom, semmi jobban nem illik, mint egy lérdemekkel teljes fia érdemeinek méltatása, ék illő megesmerése." ! S rátérve Széchenyi korszakot alkotó munkáinak jellemzésére, az elragadás hangján beszél Veszprémmegye Karai és Rendéinek Széchenyiről, a „ki mint az égből áldáskép lebocsájtott harmat, megunván földi lételét, származási helyére a levegőbe ismét felszáll, lángesze hazafiúi hevétől melegítve a felsőbb sphaerákba felemelkedett, s ott meggyújtván lelkes munkáiban világító szövétnekét, tiszta fényű Világánál Eejedelem erénti hűséget, nemzeti ébredséget, embertársi szeretetet és vallásbeli türedelmet hirdetett, ő az, ki az embert embertársaival előre világitólag megesmértette, és ki nyilván kimondani elég bátor volt, hogy a pajkos betyárság a magyar névnek tsak szégyenére, díszére pedig épen nem válhat, s a magyar Ifjúságot a pallérozódás utján karon fogva vezette, s a ki kijelentette egyenesen, hogy a haza boldogsága a megvesztegethetlen szívű közreudü jámbor lakosságon, mint megannyi talp köveken alapul." ... S mikor beszéde végén indítványt tesz, hogy Veszprém megye országgyűlési követ urai utasíttassanak, hogy Széchenyi Istvánnak a Haza iránti érdemeinek törvény által leendő megesmerését adandó alkalommal indítványba hozni s azt hazafiúi buzgósággal pártolni igyekezzenek: felkiált: „Szeretném Tettes Karok és Kendek, szeretném, ha minden megyének termében Gróf Széchenyi Istvánnak dicső képe függne, hadd tanítaná ez megj minden látót am», hogy az a nagy Hazafi, ki a Haza oltárán tettekkel áldozik!" 54. év pergett le e jelenet óta tek. törvényhatósági díszközgyűlés. Mélyen — tisztelt vendégeink! ! Sok idő, nagy idő. Több egy félszázadnál. S pedig milyennél! Beleesik e félszázadba — se számok mily sokat jelentenek! — beleesik a 40-esj évek eleje; majd a, 48, s rá a 49. Utána az oO. és ötvenes évek. Majd a 60. és 61. Végre az új korszak: a 67! Azok közül, kik 1835-ben az imént rajzolt megyegyűlésen résztvettek, bizony nincs itt e teremben senki, senki sem! S mégis mikor megtestesítve látom azt, mit 54 évvel ezelőtt Zsold ós-Ignácz és vele Veszprém karai és rendéi látni szerettek volna; mikor itt látom leleplezésre váró arczképét a nagy Széchenyinek: — ugy tetszik nekem, mintha dicső ált elődeink derék sora itt ülne mi közöttünk. Igen! Itt vannak ők ez ünnepen utódaikban képviselve, s pedig nemcsak a vérszerintiekben, mi csak természetes, de igenis — mindnyájunkban itt, kiknek bölcsőjét bár nem a Bakony, sem a Mezőföld ringatta; — igenis itt van mindnyájunkban bár nem a régi megye Karai és Kendéivel, nem a kiváltságos osztálylyal, hanem vallás és rangkülönbség nélkül az egységes társadalomban, mely a lel^sedés egyenlő hévéivel, a szeretet és ragaszkodás egyenlő érzésével dolgozik, fárad önzetlenül a megyének és ja megyéért és a megye utján a haza nagyjai emlékét dicsőítve a — hazáért! j Ez új társadalom, mely büszke nagynevű elődjeinek fényes jellemére, tovább halt.it. az általuk kijelölt uton. A lefolyt félszázad egyik legnagyobb alkotásának, a nemzet és a király közi kiegyezés és új alkotmányunk atyjának: Deák Ferencinek is mégeierné arczképét, Deákét, megyénknek is egykori nagynevű táblabirájáét, a ki ott áll a dicsőségben, a hol Washington bölcsességben, a hol Cato, törvényhozásban, a hol Solon, igazságszeretetben, a hol Aristides, a hazafiságban. Deákét, a ki maga egy antik jellem, nem a rómaiákéból, sem a. görögökéből. A — magyarokéból. Antik jellem, mely maga a megtestesült jog. S ennek védelmében annyi az érdeme, hogy kibékített fejedélmének még olyan érdemjele sincs, mely élég lett volna Deák kitüntetésére. Dicsőségét törvénytárunk őrzi, mely emlékezetét* külön törvénybe igtatta. Működését nagy szobrának négy márvány mellék alakja jelzi: az igazság; az állambölcsesség; a kiegyezés és á hazaszeretet. Jelszavát pedig a késő századok igaz magyarjai is fogják yiszhangozni: „Koczkáztathatunk mindent a hazáért, de a hazát magát koczkáztatnunk nem szabad." • * • * • • • Tekintetes törvényhatósági diszközgyülés. Mélyen tisztelt vendégeink! Korántsem, véletlen az, sőt nagyon is mely értelmű, hogy Veszprém vármegye közönsége egyszerre és egymásmelleit két nagy hazafiánák képével díszíti fel tanácskozási termét. S nem véletlen az sem, sőt nagyon is mély értelmű, hogy . maga az egész nemzet is csaknem ugyanazon korból egyformán dicsőíti Széchenyi és Deák emlékét. Egyiket a „legnagyobb magyar"-nak, a másikat a „Haza bölcsé"-nek hívja. Nem ellenmondás ez az egyforma hódolat és kegyelet, pedig egészen két különböző, de egyenlő nagy elvet képvisel Széchenyi is, Deák is! Egy oly. korszakban, midőn a haza legtöbb fia, és hozzá teszem, legjobb fia azt bitte, hogy a nemzet minden baja meg lesz gyógyítva, s minden szüksége kielégítve, minden hiánya pótolva, ha az ősi alkotmány megóvatik, s újra visszaállittatik, és a közjogi sérelmek a korona által megorvosöltatnak: — egy ily korszakban Széchenyi István azt a hazánkban csaknem egészen uj tételt állította fel, hogy maga az ősi alkotmány és jog egy értéktelen üres váz, ha annak nem ád életeta nemzet gazdasági és kulturális ereje, hogy ezeket kell felszabadítani és fejleszteni a régi jog megóvása végett is, mert jogát csak egy vagyonos, egy müveit nemzet képes megvédeni. Ezért fordult ő minden törekvésével a gazdasági és művelődési feladatok felé, melyekkel szemben minden egyéb kérdést másodrendűnek tartott. És ebben Széchenyi európai volt, e gazdasági és kultur-század általános európai irányzatának képviselője a magyar földön a magyarok javáért.' Viszont pedig azon szomorú, közelmúlt korszakban, midőn egy törvénytelen és idegen hatalom a nemzet jogainak megsemmisítését azon ürügygyei mentette ki, hogy azt a nemzetet, mely elég bátor szerinte elavult alkotmányának czafrangjaihoz ragaszkodni, — akarata ellenére. is gazdasági és kulturális fejlődésében a művelt nyugathoz akarja közelebb vinni s egyúttal tovább fejleszteni a 48-iki év gazdasági vívmányait, a munka és a föld felszabadítását, államháztartásunk modernné tételét : — Deák Eerencz a törvénykönyvre üt és szól: „Mellettünk a jog, a törvény és a szerződések szentsége" és nem engedi a nemzet jogát semmi anyagi kecsegtetések daczára. És ebben Deák az ősi magyar szellemnek és felfogásnak és a tradicziónak volt tovább folytatója. Uraim! E két név, Széchenyi és Deák, és bennük e. két elv kiegészítik egymást. E két névnek és elvnek egy időben hódolni nem ellenmondás, hanem inkább épen e két név, e két szellem és két elv követésében áll ma a legfőbb politikai bölcseség! Igenis minden erőnkkel védnünk kell, ha szükség van rá, alkotmányunk és önállóságunk legparányibb ízecskéjét is, de nem szabad felednünk, hogy ha ennek szüksége beáll, ez tulajdonképen egy szükséges rosz, mert az az erő, melyet e miatt felhasználnunk kell, megvéd ugyan, de tovább nem visz, A gazdasági és a kulturális tér képezheti összmunkálkodásunk igaz terét, csak itt és ez által teremthetünk országunknak, hazánknak egy szebb jövőt s országunkból és hazánkból egy hatalmas Magyarországot! Fel nem adni az ország jogából semmit, de minden szabad erőt a nemzet kulturális és gazdasági fejlődésére kell fordítanunk. Vagyis egyszerre európainak és magyarnak kell lennünk. Az az államférfi és a haza minden oly fia, ki e kettőt összeegyeztetni tudja, az lesz egyszerre Széchenyinek, a nemzet legelső napszámosának és Deáknak, a haza bölcsének igaz örököse! * * De nem folytatom tovább, tisztelt közgyűlés és t. vendégeink. Érjük el ünneplésünk tulajdonképeni czélját. S mielőtt befejezném még pár szóval beszédemet: — leplezzük le Széchenyi és Deák arczképeit, hadd hulljon hát la róluk a lepel. (Leleplezés után.) i Légy üdvözölve megyénk termében művész ihlet eesetje által megörökített képe nagy Széchenyinek éú nagy Deáknak! • Légy üdvözölya.a nemzeti hála tiszta érzésével es a nemzeti kegyelet igáz hangjával! Nem fal disz gyanánt állítunk ki Titeltet tanácskozási termünkben, de kegyeletünk — oltárképe gyanánt. Oltárkép gyanánt, mely hitünkben megerősít, reményeinkben kitartásra ' buzdit és honszerelmünkben egyesit. * Törekvésünk és büszkeségünk lesz, hogy tanúi legyetek-és tanúságot tehessetek mindenkor Veszprém vármegyének lelkes hazafiságáról, alkotmányos dicső királya iránti törhetlen hűségéről, jog- és törvény tiszteletéről, vallás- és társadalmi békéjéről, kötelesség tudásáról, közéletének erkölcseiről, erényeiről és charakt.erének kristály tisztaságáról! ' S há ez i gy lesz, — pedig egész bensőnk azit sugallja, hogy éz igy lesz: — oh akkor Széchenyi és Deák

; szelleme megszólaltatja ekként e két képet: „ló helyen vagyok én itt Veszprém vármegyében." De érezzük, hogy ez ünnepies perezbeu is, mikor egy egész vármegye, rang- és valláskülönbség nélkül, egyetértve és egyetérezve ünnepi díszben itt sereglik kegyelettel e ktt kép körül, — érezzük, hogy kell lenni a szellemvilágban egy hatalmas erőnek, mely csodát müvei és ide hozza közénk Széchenyi és Deák nagy szellemét. Kell lenni egy erőnek, mely bűvös hatalmával e perezben felmelegiti e hideg vásznat itt, s belé lelket lehel; kell lenni egy erőnek, a mely láterőt ad a festett szemeknek, érzést a képzeleti szívnek és hangot a néma ajkaknak, melyek áldva szólnak felénk: „Nép, mely dicsőt, és magasztost igy maVan abban élni hit, jog és erő!" [gasztal, Vármegyénk közelmúltjából. Veszprémmegye decz. elsején tartott ünnepén az ünnepi szónok felemlítette az 1835. év márczius 9-iki megyegyűlési is és annak jedyzőkönyvéből kivonatot is olvasott fel. Bizonyára nem lesz érdektelen megtudni, kik voltak azon emlékezetes megyegyűlésen jelen. Levéltárunkból itt közöljük azok neveit az illető gyűlés jegyzőkönyvéből: • Ezernyolczszázkarminczötödik esztendei Márczius kilenczedikén Tekintetes nemzetes és vitézlő Eohonczy János királyi tanácsos és első alispán ur elölülése alatt jelen lévén Szalay Imre kanonok, Barcza Ádám, Boronkay Ferencz, Jursich János, Stojánovits János, Halász Sámuel, Szakonyi József, Késmárky Gábor, Molnár FerenGz, Karácson Gábor hadi főadóvevő, Dombay Ignácz, Kun László, Eohonczy Imre, Kovács Gábor, Hollósy László, Kanioncly Ferencz, Bereczky Péter, Hollósy Gábor, Havranek Lajos, Halász Ignácz rendes földmérő, Eohonczy István levéltárnok, Tamássá Pál főszámvevő, Ányos István, Szép György, Boda László, Szentgály Mihály, Saáry Gergely, Pálfy Károly, Eadó Pál, Beke Kristóf, Korontz László pápai plébános, Torma János, Katona'Imre házi főadóvevő és Táblabíró, Kopáesy József, Szakonyi István, Cseresnyés István fő-, Molnár Dienes, Kenessey Antal, Takó.Miklós, PapNep. János, Martonfálvay István és Körössy József alszolgabiró, Sebestyén Gábor fő-, Pap Gábor 1-sŐ, Gombás Moises 2-ik al-, Mustos János, Szelestey Ferencz, Pap Ferencz, Galamb József, Ifju Boronkay Ferencz, Joanovits János becsületbeli tiszti, Horváth Imre, Pap János, From János, Lippay Sándor, Eeguly István, Komáromy Dániel, Sólyomváry Ferencz, Nagy Ignácz, Tóth Lajos, Forintos János uradalmi, Svaiger 'Antal, Karácson József, Dienes Dániel, Török József, Mersics Ignácz, Jófejű János, Materényi József, Tóth Lőrincz országos hites ügyviselő, Érsek Mihály lajstromozó, [Rosos Antal, Balogh József, Karácson István,' Csoknyay Károly, Ihász Lajos, Kenessey . György, Jursich György, Saáry László, Pály Ferencz járásbeli, Ballá :György becs. esküdt, Szabó Antal, Szeutgály László, Németh János, Balogh Ádám járásbeli biztos, s több vidéki és megyebeli nemes és közbirtokos urak kezdődött s több utánna következett napjain folytatva Veszprém mezővárosában tartatott tekintetes nemes Veszprém vármegyének emlékeztető közönséges gyűlése. KÜlfíítlÍL — A f. hó 2-án tartott megyei rendes közgyűlés az általános tisztújítás határnapját f. hó 17-re tűzte ki, — az előző napon. tajtandó közgyűlésen pedig az alakulás és a kandidáló bizottság választása fog megtörténni. — A főispán gróf úr a megyegyülés alkalmából úgy hétfőn, mint kedden fényes ebédet adott a megyeház kis termében 65—65 személyre. Az első ebédre a megyeiek^ a másodiknál a, városiak és a tisztikar voltak hivatalosak:.. Az első ebédnél Szabó Imre kezdte meg a felköszön tések sorát, melyben emelkedetten emlékezett meg a megye ünnepérői és ennek kapcsán a főispánt éltette. Beszédet mondtak: Dr. Laky Kristóf a megyei tisztikarra, Szalatkay István.a főrendi.és képviselőház jelenlevő tagjaira, André Gyula Fenyvessy Ferénczre, dr. PurglySándor Jánosy Ágostonra, VégUely Dezső gróf Esterházy Sándorra, Lukácsjk Jáaos Horvatk Itajosfa stij-